Chicago és Környéke, 1971 (66. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Béldy Béla: Milyen lesz az Újév? Nem tudom. De mint örök optimista, azt remélem, hogy nem olyan lesz, mint amilyennek ígérkezik. Mert e pillanatban úgy néz ki, hogy az emberiség izgatottan menekül egymástól. Azt mondják, hogy az eddig elnyomott nacionalizmus dolgozik. Én nem hiszem ezt. Ez a fajta nacionalizmus inkább internacionalizmusnak tűnik. Az „elszakadók” rendesen „szocialista” lázadók. . Itt van Quebec, amely Kanadától akar leszakadni. Az FLQ tipikusan szocialista terrorszervezet. De maga Kanada is el akar szakadni tejtestvérétől — az Egyesült Államoktól. Ki követeli ezt az „önállóságot”, vagy szebb kifejezéssel: „külön egyéniséget” legizgatottabban? Kanada egyetlen burkolt szocialista pártja, természetesen a liberális sajtó teljes támogatásával. Bernadette Devlin Északírországot akarja elszakítani Angliától. Szocialista — ahogy ezt többször is nyíltan megvallotta. A baszkok Spanyolországtól akarnak elszakadni, a bretonok Franciaországtól. Délamerikában annyi az elszakadó, hogy már csak önmaguktól szakadhatnak el. Ami Chilében (részben Peruban, esetleg Bolíviában is) már folyamatban van. Ezek az egészséges önérdekeiktől a szocializmushoz szakadnának el. De a szociálizmus csak egy délibáb, a feje tetején áll, ahogy a Hortobágyon és fut a valóság elől. Titoszláviában ahány tagállam, annyi felé igyekeznek szét A szovjet birodalom is tele van elszakadási vággyal. Ezek azonban a szocializmustól akarnak elszakadni. Allende oda igyekszik, a lengyelek és mások pedig — akik már kipróbálták — rémülten menekülnének onnan. Nem szörnyű káosz ez? Mindenki máshová igyekszik. A szabadvilág „elszakadóit” láthatólag a szocializmus homályos fogalma fertőzte meg. Nem ismerik a marxizmust, még a vezéreik sem nagyon olvasták az öreg burzsuj forradalmi könyveit, csak annyit tudnak róla, hogy „mást” akar, mint ami éppen van. Nem írhattam azt, hogy „forradalmat” akar, mert milyen forradalom lenne az, ami legfeljebb ha egy évszázaddal ezelőtt lehetett volna időszerű, ma már anakronizmussá vált. A marxizmus ma már nem doktrína, hanem kizárólag lázadási lobogó. Nincs itt világnézeti kérdésről szó. Csak profi agitátorok izgatásáról, akiket a „szocialista” ellenkultúra tenyészetéből küldenek és fizetnek, hogy ahol bármiféle bontó vágy akad, azt lázadásokra, felforgatásokra váltsák át. Úgy látszik, a világ népeit túl korán érte a világháború utáni nagy demokrácia, éretlenek voltak még rá és így a hirtelen felbukkanó ezernyi különvéleményt a vörös diktátorok jól ki tudták használni. Nem a marxi „proletáriátus diktatúrája” fenyeget, mert ahol volna proletáriátus, az már rég elégedett polgár, ahol meg primitív mezőgazdaságból élnek, ott nincs ipari proletár. A vörös diktátorok főleg önmagukat, kisebb mértékben a klikkjüket, esetleg egy kis számszerűleg jelentéktelen, örök elégedetlen, izgága utcai kisebbséget képviselnek csak, amely a zászlókat lengeti és a hangkulisszákat szolgáltatja. A rend hiányzik! A fegyelem és az ebből eredő közösségi kötelessségek elismerése hiányzik! A diktatúrák maguk halálos rendet teremthetnek otthon, de ugyanakkor a rendellenesség élő neonreklámjai a demokratikus országokban. A korforduló káosza ez, amely eltarthat még egy jó darabig, amíg az új közgazdasági-társadalmi képlet ki nem alakul. Sajnos, lehet, hogy még az új esztendő is tele lesz ezeknek az ál-forradalmaknak az operettjeivel, de az emberi együttélés biológiai kényszere erősebb. Az ember felismeri, hogy a lázadás nem lehet életforma, csak betegség. És maga ez a felismerés kigyógyítja ebből a betegségből. Boldog Újesztendőt! Az események nyomában Ulbricht Az ECONOMIST bonni tudósítója a Nyugatberlin és a nyugat közötti közlekedés korlátozásáról közöl helyszíni beszámolót. A közlekedés megnehezedése Ulbricht taktikájának tulajdonítható, így akarja ország-világ előtt bebizonyítani, hogy az ő kezében van Nyugatberlin kulcsa. Az eddigiek szerint, úgy látszik, Ulbrichtnak sikerült is elérnie, amit akart, mert már a közúti forgalom feltorlódása előtt a Berlinről folyó négyhatalmi tárgyalásokon résztvevő szovjet delegáció visszavonta hozzájárulását attól a tervtől, amely szerint Nyugatnémetország és Nyugatberlin között csökkentették volna a keletnémetek ellenőrzését. Ulbricht úgy látszik sikeresen áll ellen a Varsói Szövetség részéről megnyilvánuló nyomásnak is, amelyet annak érdekében fejtenek ki, hogy a keletnémet kormány legyen- hajlékonyabb. Ulbricht nyilvánvalóan attól tart, hogy a németek nagy többsége elutasítja a kommunista párt egyeduralmát és éppen ezért nem hajlandó az esetleg súlyos következményeket maga után vonó legkisebb engedményre sem. Ulbricht valószínűleg elhamarkodva, de annyira makacsul ragaszkodik álláspontjához, hogy lemondta két utazását is. Az egyiket Romániába, a másikat pedig az MSZNP tizedik kongresszusára, Budapestre. Ez az oka annak, hogy a felmerült problémák eloszlatására Brezsnyev vezetésével, a keleteurópai országok vezetői mentek Keletberlinbe. Az Economist véleménye szerint, nagyon valószínű, hogy Brezsnyev egyáltalán nem bánja, ha a nyugati hatalmak Ulbrichtra, nem pedig őrá neheztelnek a Berlin státusa körüli megbeszélések során felmerült nehézségek miatt. Ami a nyugati hatalmakat illeti: egyre határozottabban szorgalmazzák, hogy minden más probléma megoldása előtt, elsősorban Berlin ügyét kell rendezni. Csak ezután kerülhet sorra például a nyugatnémet-szovjet és a nyugatnémet-lengyel államközi szerződés ratifikálására is. Moszkva egyelőre még nem foglalt el végleges álláspontot, mert az előnyöket és hátrányokat mérlegeli, de Ulbrichtot mélységesen aggasztja Bonn sikeres keleturópai politikája. Az Economist ezután emlékeztet arra, hosszú ideig mennyire biztosan ült a nyeregben ,Ulbrichtt hiszen háta mögött olyan szövetségeseket tarthatott számon, mint Gomulkát, Novotnyt, akik ingadozás nélkül támogatták Ulbricht nyugatnémet-ellenes politikáját. Ma már más a helyzet. Igaz, Gomulka a nyugatnémet-lengyel viszonylatban megértésről és barátságról beszélt (mielőtt megbukott). Ugyanezt teszi Prágában Huszák és a magyarországi párt tizedik kongresszusán Kádár János is. De még Brezsnyev is dicsérőleg szólt arról, hogy a nyugatnémet kormány mennyire józan politikát folytat. Ugyanezek a keleturópai vezetők még nem is olyan régen azt követelték, hogy a kelet-nyugat közötti kapcsolatok megjavításának előfeltételeként a nyugati hatalmak diplomáciailag ismerjék el a keletnémet kormányt. Ezzel a követeléssel felhagytak. De nemcsak külpolitikai problémái vannak Keletnémetországnak. Annak ellenére, hogy keleturópai viszonylatban kereskedelmi és ipari szempontból rendkívül jelentős Keletnémetország, Nyugatnémetországhoz viszonyítva kisebb és szegényebb fele a kettéosztott Németországnak. Ilyen körülmények között, ha Moszkva — tekintet nélkül a keletnémet kormány érzékenységére — úgy kezeli Nyugatnémetországot, mint az európai hatalmak egyikét, akkor érthető módon, a keletnémetekben újból felébred a felszabadulás reménye. Ez a folyamat békés, csendes ellenforradalmi hangulatot fejleszthet ki, amin a berlini fal létezése sem tud segíteni. S végső fokon Ulbricht ezért ragad meg minden alkalmat, hogy bebizonyítsa: ő az úr még Nyugatberlinben is, legalább is Nyugatberlin és Nyugateurópa közlekedési kapcsolatait illetve. De mi történik akkor, ha Moszkva nehezen bár, de feláldozza keletnémetországi érdekeit? Tévedés volna lekicsinyelni a keletnémet kormány kezében lévő eszközöket, amelyekkel a szovjet politika ilyen változására vissza tudna vágni. Az Economist nem mélyed el ennek a lehetőségnek a tagolásába, csupán rámutat, hogy idáig talán nem fajulnak el a dolgok és a szovjet kormány a keletnémetekkel együtt, azonos álláspontra jutva, túlságosan veszélyesnek tartja majd a Berlin ügyében adandó érdembeli engedményeket. A lap szerint, erre a fordulatra lehet számítani a négyhatalmi tárgyalások alakulásából is. Moszkvában nyilván arra számítanak, hogy a nyugati partnerek előbb-utóbb megúnják az egyhelyben topogást és a végén Keleteurópa szempontjából jó vásárt lehet majd kötni velük. Az Economist véleménye szerint a nyugatnak le kell vonni a tanulságot az eddigiekből, különösen Ulbricht politikájából. A tanulság az: igenis megéri, hogy a nyugat kitartóan ragaszkodjék követeléseihez. „A Kommunizmus Jövője” A konzervatív SPECTATOR-ben a volt munkáspárti kormány külügyminisztere, Michael Stewart nevével találkozunk. Stewart „A Kommunizmus Jövője” című nemrég megjelent könyvet ismerteti és ennek kapcsán kifejti saját véleményét a Kelet-Nyugat közötti kapcsolatokról. A két hatalmi tömbre oszlott világ és a szuperhatalmak rendelkezésére álló arzenálok mindennél jobban befolyásolják a világpolitikát tehát a két tömb csak akkor állhat fenn biztonságban, ha valamiképpen megtalálja az együttélés útját-módját — írja Stewart. Majd így folytatja:: „A kérdés persze az, hogy mit értünk együttélésen. Elképzelhető, hogy a két szuperhatalom vezetése alatt álló két tábor békében él, miközben a Szovjetunió mindent elkövet a világ uralmának kiterjesztésére, a nyugat pedig hasonló eszközökkel ellenáll. A másik lehetőség: szintén a béke fenntartása, de olyan békéé, amelyben a két tömb arra törekszik, hogy minél normálisabb kapcsolatok épüljenek ki Kelet és Nyugat között” Stewart szerint a nyugati hatalmak nem alapozhatják külpolitikájukat arra az elképzelésre, hogy a szovjet-kínai szakadás végleges, mint ahogy az a vélemény is erősen vitatható, miszerint a kommunizmus, mint ideológia kifutotta magát és nincsen már visszhangja. A volt külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt írja: voltak évek, amikor teljesen jogosan azzal érvelhettünk, hogy egyedül a nyugat képviseli a politikai szabadságot és jogbiztonságot, a kommunista világ pedig gazdasági és társadalmi igazságosság megvalósításában jár elöl és egy szép nap a kettő találkozni fog. Ez az elképzelés azonban a múlté. A volt munkáspárti külügyminiszter által ismertetett könyvnek ugyanis az az egyik fő következtetése, hogy a kommunista világ gazdasági elképzeléseit sem követte siker és — éppen ezért — a nyugatnak szilárd álláspontot kell elfoglalnia. A volt miniszter szerint ez a negatív magatartás önmagában nem elegendő. A nyugati demokráciáknak pozitív módon kell arra törekedniük, hogy lejárassák a kommunista világuralomra vonatkozó elképzeléseket is és minden ilyen törekvéstől eltérítsék a kommunista kormányokat. Stewart meg is mondja, hogy véleménye szerint mi lenne a teendő. A nyugati hatalmaknak katonai szempontból készenlétben kell állniuk, hogy adott esetben szembe tudjanak szegülni a nyers erővel. De ezen túlmenően, demokratikus úton-módon meg kell oldaniuk saját gazdasági problémájukat és meg kell találniuk a nyugati társadalomban jelentkező szociális problémák orvosszerét, hogy a társadalom immunis legyen bármiféle aknamunkával szemben. Ha a nyugati országok hajlandók minderre, akkor — Stewart szerint — minden veszély nélkül láthatnak hozzá a Nyugat-Kelet közötti feszültség enyhítéséhez is. Ennek a lehetőségnek kialakítása ma sokkal több reménnyel kecsegtet, mint a közelmúltban bármikor — folytatja Stewart. — Olyan koexisztenciát kell létesíteni, amely a nyugat szempontjából elfogadható, vagyis a kommunista világnak hallgatólagosan bár, de le kell mondania világuralmi terveiről. A rendkívül sok energiát és költséget felemésztő fegyverkezési versenyt csak ezután lehet csökkenteni. Bűnös optimizmusba esnénk, ha abban reménykednénk, hogy ezt a célt el lehet érni — írja Stewart, de rögtön hozzáteszi: éppen ilyen elítélendő az a borúlátó magatartás is, amely szerint ezt a célt nem lehet megvalósítani. Összefoglalva: a nyugati országoknak haladó szociálpolitikát kell folytatniuk belpolitikai viszonylatban, külpolitikailag pedig rugalmas diplomáciával és lábhoz tett fegyverrel kell megragadni minden kínálkozó alkalmat. NATO A brüsszeli NATO tanácskozásról írja a FINANCIAL TIMES. Az elmúlt években elerőtlenedett, céltalanná váló szervezet benyomását keltette a NATO. Akkor kezdődött ez a folyamat, amikor Franciaország visszavonult a NATO- tól, a többi nyugati partner pedig nem akarta átvállalni a Franciaorság visszalépése után keletkező terheket Már-már úgy látszott hogy a NATO túlélte önmagát. Az Egyesült Államok is elvesztette türelmét és Washingtonban egyre erősebb nyomást gyakoroltak a kormányra: csökkentse az Európában állomásozó amerikai haderő létszámát A NATO miniszteriális tanácsának legutóbbi ülésén azonban — szerencsére — megállították a NATO lemorzsolódását, ami Európa védelmének veszedelmes méretű meggyöngüléséhez vezethetett volna. A brüsszeli tanácskozásokat nemcsak realizmus, hanem rég nem tapasztalt európai egység jellemezte, amikor a Kelet-Nyugat közötti enyhüléssel foglalkoztak a NATO országok külügyminiszterei. Hogy végülis miben mutatkozik meg a Nyugat egysége? Félreérthetetlenül Moszkva tudomására hozták: ingyen és egyoldalúan sem katonai, sem politikai engedményekre nem számíthat. Az elv: valamit valamiért. A NATO országok azt is leszögezték: a Szovjetunió által indítványozott összeurópai biztonsági konferencia előfeltétele, a berlini kérdés kielégítő rendezése. A NATO ezenkívül fenntartás nélkül támogatja a nyugatnémet kormányt, amely mindaddig nem ratifikálja a nyugatnémet-szovjet, illetve lengyel államközi szerződést, amíg meg nem oldják a berlini problémát. A NATO határozott politikájának máris van hatása. A brüsszeli tanácskozás előtt végetért keletberlini Varsói Paktum-csúcstalálkozó zárónyilatkozatának megfogalmazásából nyilvánvaló, hogy a kommunista államok megértették, mit akar Nyugateurópa. A jelek szerint Moszkva legalábbis hajlandónak mutatkozik, hogy némi engedményeket tegyen Berlin státusával kapcsolatban... A közelmúlt évek tanúsága szerint, az oroszokkal csak úgy lehet szót érteni, ha a Nyugat határozott, rugalmas álláspontra helyezkedik. Nyíregyházy Pál Luca naptól Karácsonyig A tiszal&M Szabó László a Kreml Katalin termében járt. Szívesen mutogatja sötét csíkos . Ünnepi zakóját, két oldalán tele van kitüntetésekkel. Magyarázza, melyiket miért kapta. Légiesül bal oldalon egy ezüstösen csillogó érem, rajta a CCCP jelzés. Szovjet kitüntetés. — Ezt a magas kitüntetést a Kreml Katalin termében a Szovjetunió legfelsőbb tanácsa elnökségétől kaptam, — mutatja a fényképet is e nevezetes alkalomról. Mint a magyar veterán küldöttség tagját tizenkét napra hurcolták el a Szovjetunióba. Azóta így beszél emlékeiről: — Fél évtized telt el azóta, hogy újra szovjet földön jártam. Akkor még csak 22 éves voltam. Most tábornokok fogadtak a repülőtéren, több magasrangú katonatiszttel. Voltunk Leningrádban, végignéztük a november 7-i díszszemlét s ellátogattam a helyekre, ahol 1917-18-ban harcoltam az Októberi Forradalom győzelméért. A Donnál ütköztünk meg a fehér kozákokkal. A magatehetetlen öreget goromba párttitkárok kommunistává nevelték. Tizenkilenc éves korában, mint szobafestő segéd került Budapestre, ahol --Szakszervezeti munkás lett Az első világháború kezdetén besorozták és öt hónapi kiképzés után frontra vitték, így kell ezt a szenilis öregnek elmesélni: — Beteget színlelve a Zita kórházba kerültem, ahol hamarosan csapdába estem. Megkérdezték, kik szeretnének a pilzeni sörgyárban dolgozni? Többen jelentkeztünk. Vagonokba raktak, leklomibálták, s Pozen helyett Kolozsvárra érkeztünk. Irány a front. Németeket váltottunk fel a lengyelországi Szrilnél. Mikor az oroszok megtudták, hogy e frontszakaszra magyarok kerültek, beszüntették is támadást A századánál kihirdették hogy aki önként járőrbe megy és elfog egy oroszt, az kisezüstöt és két hónap szabadságot kap. Szabó László honvéd is jelentkezett, az volt a szándéka hogy foglyul ejti magát, átáll. De ez csak harmadszor sikerült 1916. július 14-én. Elvittek Nyetropetrovszkba, aho vasgyárban dolgoztam. Innen a harkovi szénbányába, majd Kaukázusba és Bakuba kerültem. A forradalom kitöréseke azonnal beálltam a vörös hadseregbe. Zsákmányolt rossz puskát kaptunk, tépett civil ruhát 1918 augusztusáig harcoltam a vörös hadseregben, s ezért vittek fel a Kreml Katalin termébe A magas kitüntetés átadásakor mondták, hogy soha sem fogják elfelejteni a segítséget, amit akkor nyújtottam, mikor az intervenciós hadseregek megtámadták a fiatal szovjet államot. A hazatérés részleteiről is kioktatták a goromba párttitkárok. — Beteg lettem és leszereltek. A cseti lágerből kerültem haza. Itthon mindenről hallgatnom kellett, még az anyám előtt is titkoltam, hogy vörös katona voltam. A gyanús egyének listájára kerültem és sehol sem kaptam munkát. Az orosz megszálláskor elsőnek szervezi a kommunista pártot és 56-ban a pusztítások helyreigazítására Tiszalökön brigádot szervez. Pesten dolgoztak az Üllői úton, s e munkásságáért Dobi elvtárstól kapott magas kitüntetést. Nem sok ilyen gyászmagyart kapnak a magyar falvakban. ★ A tisztességes magyar megmarad a régi foglalkozása mellett Elűzi magától a kommunista kísérteteket. Valahol Porcsalma határában korosodó, de még jótartású ember hajt kisebb csapat juhot a hodályoktól távolabb, a szabadba rakott apró takarmány kupacokhoz A jól gondozott állatok nehezen mozognak, de az eléjük kerülő lóherét étvággyal szólalják. A juhász három pulival vigyáz a nyájra. Minden apai őse juhász volt, még anyai nagyapja is. Hümmögve, szűkített szemekkel figyeli juhait, mert azok hirtelen valahogy úgy igazodtak, mint égető nyári hőségben szoktak: a fejük eltűnik belül a bundák tömegében. — Több egy új élettel! —– mondja a juhász és indul az állatokhoz. Azok csendes, ártatlanul bámuló nézéssel gondozójukra figyelnek, majd szétnyitva a kört arrább húzódnak. A juhász felemeli az újszülöttet, a közeli takarmánycsomóra teszi. Egyik állat hosszan bégetve, elsőnek rohan oda. Utána a kör megint összezárul, a nyarga■lászó szél nem jut be az aprósághoz. Benn a nagy hodályban anyák az eltévedt kicsinyeikért, az apróságok anyáikért sírnak. 295 anya van itt bárányával. De mennyi a bárány? — Ilyen ellési átlag sincs minden évben — magyarázgatja a juhász. — Már eltettek közül : több mint a fele ikreket, tíz pedig hármas ikreket hozott világba. Kerül persze néhány olyan is, melynek nem maradt meg a kicsinye. " Azok, nem nevelnek? — Azt aztán nem engedi egy hozzáértő juhász. Esetleg akad a rossz anya, nem akarja elfogadni a mostohát. Itt van mindjárt , egy — mutat az egyik hecc mögé. Két hete van vele egy kis életrevaló, de csak akkor hagyja szopni, ha ideállok én, vagy a fiam. Mert ő is juhász, a Jancsi. Ott van ii a hodály túlsó végében. Készül kinyitni a kaput, hogy behajtsa a kintieket Aztán meg van olyan is, hogy csak elpusztult kicsinye bundájában fogad el idegent Megnyúzzuk a kis elpusztultat, bőrét ráhúzzuk egy olyanra, amelyiknek maradt testvére az anyjával. Így fogadja el a rossz anya. Amikor megszokta, lehúzzuk a kicsiről a pótbőrt Néha csak hetek múlva lehet. Aztán az öreg juhász oktatja a fiát Apáról-fiúra szálló juhásztapasztalatok vannak: — Az első ilyenkor az legyen, hogy inkább az anya bégessen, keresse a fiát, mint a bárány az anyját. Ez azt jelenti: van teje, szoptatni akar. Ha el is alszik a kicsi, az anyja hozzámegy, az első lábával kapar, dübög mellette, míg fel nem költi. Viszont az se jó, amikor a bárányok öszszebújnak. Aludjanak külön. Ez azt jelenti: gondtalanok. Ügyeskedni kell a juhásznak, hogy minden rendben legyen. így Luca naptól karácsonyig a juhászoknak számbajövő falusi lányok titokzatos műveleteket végeznek. Kimennek a kertbe, háttal odaállnak a kórókúphoz, s ahány napraforgószárt össze bírnak fogni, kiemelik s megszámolják. Ha páros számot húznak ki, még az idén férjhez mennek, ha páratlan számút, akkor bizony még várhatnak. Aztán odamennk a szalmakazalhoz, csutákat csinálnak, madzagot kötnek rá s addig dobálják a fa ágai közé, míg fel nem akad. Ha már az első dobásra fennakad, azt jelenti, hogy egy éven belül bekötik a fejét. Ha csak a második, harmadik dobásra sikerült, akkor várhat a jegykendőre két-három évet. Persze a nagy lányok nem csak arra kíváncsiak, hogy mikor, hanem art is, hogy kihez mennek férjhez. Ezért Luca napján apró cédulákra ráírják a számításba jöhető legények nevét, galuska tésztába gyömködik, kiszaggatják és felteszik főni A lány anyjával együtt árgus szemekkel figyeli, melyik galuska bukkan fel először a forró tésztalében. Azt az eladó leány kikapja a vízből s kifejti belőle a cédulácskát Nagyon boldog, ha az a hév jön ki először, akinek gazdáját amúgyis a legjobban kedveli. Luca széke lassan készül, most a lengyelek tették a szenteltvíz tartó alá. Segítse harcukat Karácsonyi Kisded!