Chicago és Környéke, 1976 (71. évfolyam, 1-52. szám)
1976-11-27 / 48. szám
Gábor Áron: Burg Kastl ostroma A Burg Kastl-i magyar gimnázium nehéz és szigorú iskola. A német oktatási programot, az pedig világviszonylatban is a legmagasabb „sajátos” magyar anyag terheli. A magyar nyelv, irodalom, történelem olyan többlet, amely külön tanítási és nevelési rendszerrel oldható meg. Ha az iskola vezetősége és a felügyeleti hatóságok elfogadták volna azokat a pedagógiai és nevelési reformokat, amelyek elől menekítik gyermekeiket a magyar szülők, akkor az iskola már régen nem áll. Nincs olyan tanári kar, nevelői személyzet, pedagógiai felkészültség és szülőpótló emberszeretet, amely kirekesztheti azokat a környezeti hatásokat, amelyeket 19-20 országból hoznak magukkal magyar fiataljaink. Nem véletlen, hogy a német felügyeleti hatóságok különleges elbánásban részesítik a Magyar Gimnáziumot. Lelkiismeretesenfelmérték az iskola „alkotmányába”. Igen jellemző a müncheni kultuszminisztérium egyik magasrangú beosztottja— és kapnak — védelmet, fedelet a fejük fölé, orvosságot, ennivalót. A kommunisták és a velük rendszerint együttműködő harmadik világ logikája szerint azonban ezért nem hála, hanem büntetés jár Délafrikának. Ezt juttatta kifejezésre a múlt héten az ENSZ közgyűlése, illetőleg annak afrikai, ázsiai, arab és kommunista villámokból álló többsége,amikor határozatilag megrótta a nyugati hatalmakat és Izraelt azért, hogy Délafrikával „kollaborálnak”. Ez az erkölcstelen együttműködés abban nyilvánul meg, hogy kereskednek Délafrikával, mely a színesek elleni apartheiddel sérti az emberi jogokat. Ennek a vádnak abszurdvoltára kár szót vesztegetni. Elvégre, ha a világ legcivilizáltabb népei csak ■olyan országokkal tartatnának fenn üzleti kapcsolatot, ahol szabadság uralkodik, akkor az ENSZ túlnyomó többségét bojkottálniok kellene, elsősorban a kommunista és harmadik világot, amely ezt a határozatot megszavazta. 170 ezer embert bérbeadtak aranyért A vád azonban nem csak érvényesíthetetlen, hanem — különösen az Izrael ellenf éle — még komikus is. A gazdag arab és nagy afrikai néger államok ugyanis sokkal többet adnak el és vásárolnak Délafrikától, mint a csöpp Izrael. Nem szólva arról, hogy a legkommunistább — és legszájasabb afrikai néger kormány Mozambikban állandó készpénzjárulékot húz a délafrikai kormánytól. A néger országokban uralkodó nyomor előlt ugyanis sok munkás Délafrikába vándorol ki és fizetésének nagy részét hazaküldi a családjának.Nem úgy a mozambiki munkások. Ezektöbb, mint 170 ezer ember) a délafrikai aranybányákban megkeresett bérüknek csak 40 %-át kapják kézhez, 60 %-át a délafrikai kormány a mozambiki kormánynak fizeti ki ■aranyban. Ami — valljuk meg — az embervásárnak egészen új, de jövedelmének a véleménye: „A Burg Kastl-i Magyar Gimnázium életbentartását és fejlesztését közel történelmi adósságunkon és emberi megértésünkön kívül az is indokolja, hogy az Egyesült Európa pedagógiai és nevelési programjában sok olyan jelenséggel fogunk találkozni, amelyet most a világ minden részéből összesereglett magyar fiatalok hoznak Burg Kastlba. Az Egyesült Európa multikulturális szerkezetében ugyanúgy egymásra fognak torlódni a népi sajátosságok és a különböző környezetek lelki hatásai, ahogy azokat jelenleg Burg Kastl példája mutatja. Nagyon lényeges, hogy előre tudjuk, milyen környezeti kultúrák, hatások, milyen összecsapások kiegyenlítésével kell számolnunk és milyen pedagógiai rendszerekkel tudjuk azokat „szinkronba” hozni. A Burg Kastl-i Magyar Gimnázium ebben a tekintetben is mintaintézet és prototípus. Nagyon káros és veszedelmes, hogy némelyek ideológiát, politikai és választási harcot kevernek az ő formára. Mert ahelyett, hogy eladnák, bérbe adják az embereket. De azért az ENSz-ben a mozambiki delegátusok a Nyugatnak és Izraelnek bűnül rójják fel, hogy egyáltalán érintkeznek Délafrikával. Az ENSz-ben uralkodó nyugatellenes szellemre jellemző, hogy a délafrikai határozatra a 145 tagállam közül csak 11 mert nemet mondani. 22 delegáció jelen'' Völt, de' nem szavazott, így jött létre a 108 s tóból álló többség. Elhárított középkeleti akadályok Afrika északi végében is ferdén mennek a dolgok. A különbség annyi, hogy míg a délafrikai kérdésben az arabok állnak az igazságtalanság oldalán és Izraelt éri jogtalan támadás, a Középkeleten az arabok mutatnak hajlandóságot észszerű kiút keresésére és az izraeliek viselkednek úgy, mintha nem látnák, ami az orruk előtt van. Eddig az állt az arabizraeli kiegyezés útjában, hogy a palesztin szervezetek Izrael megsemmisítését kívánták; az arab kormányok sem akartak tárgyalni Izraellel, és senki, Izrael barátai sem támogatták azt a követelését, hogy az araboknak visszaadandó területeket demilitarizálni kell. A megegyezésnek ez a három akadálya azonban megdőlt vagy olvadóban van. A Libanonban megvert s lassankint szíriai járószalagra kerülő PLO nem önálló politikai tényező többé. A három legfontosabb arab állam — Szaudi Arábia, Egyiptom, Szíria — minden jel szerint kész Izrael létét tudomásul venni s idővel szerződő félnek is elismerni. És a Libanonban végbement fertelmes gerilla-háború után könynyű érvényesíteni azt az álláspontot, hogy az Izraellel szomszédos területeken intézményesen kell kiküszöbölni gerillabázisok létesítésének még a lehetőségét is. Izrael tehát létérdekeinek megvédésével tud békét kapni a vezető arab államoktól. Ez az egyik lehetőség. A másik az, hogy ha Iz-Burg Kaszl-i tanári kar nehéz munkájába.” Kell ehhez magyarázat? Legfeljebb az, hogy az otthont nyújtó nyugati országokban akkor is figyelik emigrációnkat, ha a pillanatpolitika közönyt és fásultságot mutat magyar kérdéseinkkel szemben. Nemcsak Németországban, Európában, de Kanadában és az USA-ban is vannak olyan „fórumok”, amelyek az etnik csoportok politikai és gazdasági beilleszkedésén kívül arra is kíváncsiak, hogy milyen pedagógiai problémákat visznek azok a multikulturális programokba és milyen megoldási lehetőségeket kínálnak. A jövő élet csak akkor lesz időtálló, ha azt nem Willy Brandtok, Fordok és hasonló pillanatemberkék, hanem azok a figyelő, látó, értékelő fórumok és felelősségteljes szakemberek készítik elő, akik a problémák megoldásához nem a botránysajtót, hanem a különböző népek történelmi sajátosságait hívják segítségül. Más kérdés, hogy a jövő előkészítésében pillanatnyilag a napi politikusok, a botrányosságok és lelki egyensúlyukat vesztett „honfitársak” szava a hangosabb, mert a Burgrael nem indul el ebben az irányban, akkor időt ad az orosz politikának arra, hogy Egyiptomot és Szíriát újra magához csábítsa, hogy az izraeli-arab rendezésnek megint az útjába állhasson; és hogy a Középkelet tovább csúszszék azon az úton, amely lokális háborúk és ezeknek kisüléseként amerikaiorosz atompárbaj felé vezethet. Jeruzsálem is így demagógiától retteg? Minderről azért kell most beszélni, mert az elmúlt héten az lehetett az ember benyomása, hogy Jeruzsálemben sem a kiegyezés, sem az orosz intrika lehetőségét nem látják. Allón izraeli külügyminiszter ugyanis élesen tiltakozott amiatt, hogy az ENSZ-ben az Egyesült Államok megszavaztak egy arab határozati javaslatot. Ez elítélte Ó-Jeruzsálemnek izraeli annektálását és sajnálkozott afölött, hogy az 1967-ben megszállt területeken újabb zsidó felépítményeket állítottak fel. Az ENSZ- határozat miatt való méltatlankodásra azonban nincsen ok. Az amerikai állásfoglalás nem Izrael elleni hadjárat volt, hanem baráti gesztus az arabok felé. Ez pedig — mint általában az amerikai-arab közeledés — Izraelnek az érdekében áll. Mert csak az amerikaiak bírhatják rá az arabokat az Izraellel való kiegyezésre, csak ők tarthatják vissza Egyiptomot és Szíriát attól, hogy visszakanyarodjanak a Szovjetunió oldalára. Az ENSZ-ben azt hiszik, az izraeli kormányt a jövő évi választásoktól való félelem bénítja meg. S azért nem mer engedményt tenni, mert retteg, hogy ha egy kompromiszszum érdekében a kormány koncessziót tenne az araboknak, akkor a szélsőségesek demagógiája megbuktatná. Ha ez igaz, akkor Izraelre is a demokrácia súlya nehezedik. Ami áldás, ha a politikusok ki merik mondani az igazságot. És atok, ha a választóknak való hízelgést fontosabbnak tartják az ország érdekeinél. A Kastl-i problémakört kizárólag előrelátó és megértő szakemberek oldhatják meg. Tegyük hozzá: a magyar emigráció erkölcsi és anyagi támogatásával. Ha áttanulmányozzuk az iskola 1975/76-os értesítőjét, megértjük, hogy azért nincs egyetlen színjeles a 350 tanuló között, mert a követelmény magasabb a világátlagnál. A bajor kultuszminisztérium által előírt témakör mellett, olyan magyar, vagy magyar vonatkozású problémák is szerepelnek, amelyek közül nem egy doktori disszertáció tárgya is lehetne. Például? Általános műveltséget közvetítsen, vagy szakirányú képesítést adjon-e az iskola?” „Törekedjen-e az egyenlőséget elért nő az eddiginél szélesebb körű politikai tevékenységre”; „Milyen okok késztetik korunk leányifjúságát arra, hogy az érettségi után szakképzettséget szerezzen”; „Milyen indokok alapján állíthatjuk, hogy Európa szellemi szempontból is egységes kontinens.” Ami a legérdekesebb és jellemzőbb: a válaszdolgozatok tökéletesen igazolják azt a pedagógiai felfogást, helyesebben tapasztalatot, hogy a különböző környezetekben, erkölcsi és társadalmi rendszerekben felnövő fiataljaink áttekintő képessége és értékítélete magasabb, mint a kulturális beltenyészetekből útnak indulóké. A magas tanulmányi mérce azt is alátámasztja, hogy külföldön született ifjúságunk csak akkor fogja betölteni hivatását, ha magyar nevelés mellett általános értékű filozófiai és szociológiai szintet is elér. Az iskola adatgyűjtése azt is mutatja, hogy a néhány éves Burg Kastl-i háttér a nyugati világ bármelyik iskolájában vagy egyetemén bebizonyítható előnyt jelent. A Burg Kastlban öszszesereglett nemzetközi fiatalságunk nemcsak nehezen áthidalható környezeti sajátosságokat, hanem olyan széleslátást, világértékelést hoz magával, amellyel bárhol megállja a helyét. Ehhez természetesen pedagógiai és nevelési csúcsteljesítmény is szükséges és egyáltalán nem jelent hátrányt, hogy a tanári munkarend nem marad az egyes szakterületek kalodájában. A Burg Kastl-i „cifraszőttes” — a tanerők túllépik szakterületüket — a tanártól és nevelőtől szélesebb látókört és téma-rugalmasságot kíván. Szerencse, hogy ezt a bajor kultuszminisztérium, mint felügyeleti hatóság megértette és nem kifogásolta, most sem kifogásolja, hogy akadémikus alapképzettségüket nem kizárólag szakterületeken érvényesítik a tanárok. A kérdés pedagógiai helyességét igazolja, hogy a Burg Kastl-i gimnázium például matematikában vezető helyen áll és a diákok országos szintű matematikai versenyeket nyernek. Amíg egy ilyen szuperkorszerű pedagógiai szemlélet rendszerré alakul, ahhoz sok munka, törődés, hivatástudat és keresztényi emberszeretet is kell. Dr. Radics János igazgató ezt így jellemezte: Burg Kastl nem csupán egyes szaktárgyakban nyújt Európa-szintű ismeretet, hanem olyan „tantárgyat” is programjába iktat, amely több pedagógiai felfogásban már hiánycikk. Azt tanítjuk, hogy kell tanulni, menynyi olyan kellék szükséges a tudáshoz, amelyet a leggazdagabb iskolák technikai felkészültsége sem pótol.” Hogy értette Radics igazgató úr ezt a programot? Burg Kastl tanítási és nevelési rendszere szoros egység. Amit az „oszkóizmus” és a baloldali hecckampány legjobban félremagyaráz az tulajdonképp alapvető szó. Nem a pofonlegyintés, az kikapcsolható és kikapcsolandó ideg-rövidzárlat, hanem az, hogy az alapelv a fegyelmen alapul és a tanári teljesítményhez emberi értékeket is hozzákapcsol. Pontosan azokról a fogalmakról van szó, amelyeket korunk ifjúságromboló áramlatai legerősebben támadnak. Ebben a tekintetben Burg Kastl tényleg nem „demokratikus intézmény”. De hasznos. Megint a tavalyi értesítő bizonyít. Dr. Erwin Schmidt tanügyi főtanácsos, az érettségi bizottság elnöke többek között ezt mondta: „Ebben az osztályban tíz olyan tanuló tett érettségit, aki más iskolában nem jutott volna el idáig. Ezt viszont nem a tanári elnézés, hanem az a tanulási és közösségi (internátusi) fegyelem adta, amely a Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumra annyira jellemző.” Dr. Erwin Schmidt tanügyi főtanácsos úr szavai azt is jelentik: a Burg Kastl-i-fegyelem tíz olyan magyar lélekben tudatosította a tanulás értelmét, aki tíz különböző környezetből érkezett és a tudás, a fegyelem, a tisztelet fölöslegességének elvét hozta magával. (Folytatjuk.) • A Burg Kastl-i szellem magyarságtudatot és világismeretet ad. Feladata elvégzéséhez anyagi támogatás is szükséges. Segítség küldhető: Ungarisches Gymnasium D-8455 Kastl/Amberg West-German — Europa Frey András írja az ENSz székhelyéről: folytatás az 1. oldalról nocsap Kovács Imre: Engem nem lepett meg Jimmy Carter győzelme; ellenkezőleg, az lepett volna meg, ha nem választják meg elnöknek. Az elsők között ismertem fel azt az irányzatot, mely emelte, de kezdettől kétkedtem, hogy eleget tud-e tenni a beléje helyezett bizalomnak, kielégíti-e az igényeket, beteljesíti-e a reményeket? Oly nagy volt az amerikai társadalomban a változás vágya, hogy szinte nem számított, melyik elnökjelölt a jobb: Carter vagy Ford? Helyesen vagy sem, a republikánus párt nyakába varrták minden bajukat, Vietnam és Watergate szimbolizálta a nagy tragédiát, s minden áron szabadulni akartak a közelmúlt terhétől, kísértésétől. Ford jó ember, tisztességes ember, bár kissé lassú észjárású; nagy érdeme, igen nagy érdeme, amit majd a történelem kellő távlatba állít, hogy a Nixon lemondását követő desperáltságból, cinikus közönyből, szinte nihilista nemtörődömségből kiemelte Amerikát. Sokakban felrémlett a gondolat, nem volna-e jobb a vezetése alatt hagyni az Államokat, hadd gyógyuljanak be a sebek, aztán majd jöhet egy kísérletező új politikus nemzedék. Magam is hajlottam arra, hogy a vízválasztó 1980 lesz biztosan, akkor jelentkeznek az új arcok, az új programok. A változás igénye és sürgető vágya azonban most tette vízválasztóra Amerikát és befutott az elnökválasztási küzdelem indulásakor a szinte ismeretlen Carter. Azt nem hittem, amit a közvéleménykutatók a demokrata és a republikánus elnökjelölő konvenció után állítottak, Carter húsz ponttal vezet Forddal szemben, s a választás aránya hatvan-negyven százalék lesz. Egymást ütő arányra számítottam, zárt választásra, amit a társadalom hezitálása alátámasztott, de ilyen kiegyenlítődést mégse vártam. Amikor csúszott lefelé, a húszpontos különbség eltűnt, közvetlenül a választás előtt már fej-fej mellett futottak, Carter összekapcsolta Fordot Nixonnal, s emiatt majdnem elvesztette a választást. Az amerikai nép annyira mégsem buta, hiába verte a nagydobot a hírmédia, hogy Ford Nixon politikáját folytatja. Carter kapott, 17,5 millió szavazatot, ami a"leadott"szavazatok 51 százaléka. Igen ám,de az választásra jogosultak csak 53 százaléka szavazott; ez kisebb arány, mint volt 1968-ban (61 %) és 1972-ben (55 %), s azt jelenti, hogy valójában a választásra jogosultak 25 százaléka szavazott, rá. Voltak államok, melyekben néhány ezer szavazat döntötte el, hogy kié a győzelem. Az amerikai választási technika érdekessége, hogy a közvetlen szavazás csak az elektorokat jelöli ki, s a tényleges választást az elektorok kollégiuma ejti meg. Minden államban annyi elektort választanak, ahány a szenátora és a képviselője, amint az egyik jelölt megkapta az abszolút többséget, akármilyen kis arányban is, az illető állam elektorai teljes egészükben reája szavaznak. Mivel az elektorok száma 535, 270 elektori szavazat szükséges az elnökjelölt győzelméhez. Carter 297, Ford 241 elektort kapott, s ha két állam, mondjuk Ohio (25 elektorral) és Hawai (néggyel) Fordra szavaz, akkor a végső eredmény 270,268 lett volna Ford javára. Dehát, ami megtörtént megtörtént és Carter az elnök. Nem érdektelen azonban megvizsgálni, hogy kik szavaztak rá, hogyan jött be? Győzelmét elsősorban a néger és a zsidó szavazatoknak köszönheti: a feketék 83, a zsidók 68 százaléka szavazott rá. A katolikus szavazatok 55 százalékát kapta, ami most érdekes, mert annak ellenére, hogy baptista, tehát protestáns, a protestáns szavazók csupán 46 százaléka szavazott rá. Meghasonlott demokraták és republikánusok átlépték a pártvonalat, s a másik jelöltre szavaztak. A demokraták hűtlensége nagyobb volt, mint a republikánusoké. Ford 20 százalék demokrata szavazatot kapott, Carter 11 százalék republikánust. Azt felesleges mondanom, hogy a liberálisok 74, az 1972-es elnökválasztáson megbukott McGovern reformdemokratáinak 83 százaléka szavazott Carterre, hasonlóképpen a szegények (nyolcezer dolláron aluli évi jövedelemmel) 62 százaléka. A nagyvárosok lakosságának 60 százaléka Carterre, a rurális Amerika (Farmerek, kisvárosok) 53 százaléka Fordra szavazott. Meglepő, hogy a legfiatalabb korosztály, a 18-21 évesek 51, s a 45 éven felüliek 52 százaléka Fordra, a vietnami nemzedék, a 22-29 évesek 56 százaléka Carterra szavazott. Carter győzelmében az amerikai Dél döntő szerepet játszott, az eltérő fajnak különböző magatartása miatt. A fekete szavazásra jogosultak túlnyomó többsége, egyes államokban, mint Louisiana, 94 százalék szavazott, s mindenütt elsősorban Carterre. Ugyanakkor a többséget kitevő fehér szavazásra jogosultak fele se járult az urnákhoz, ezért például a döntő jelentőségű Louisianaban Ford csak 33 százalékot kapott. A déli feketék felsorakozásával Carternek már csak néhány északi államban kellett győznie, mint New York és Pennsylvánia, s máris bekerült a Fehér Házba. Pennsylvániában a szervezett munkásság segítette, New York államban a zsidóság. Pedig Izraelt Nixon és Ford támogatta! A liberális New York városában Carterre 68 százalék szavazott, viszont a konzervatívebb villanegyedekben 54, és a vidéken a valódi New York államban 56 százalék Fordra szavazott. A Dél felsorakozása érthető, mert végülis több, mint száz év után valóban egy déli elnököt kellett választani. Az első elnökök, kezdve Washington tábornokkal, a függetlenségi háború megnyerőjével, néhány kivételtől eltekintve, mind déliek voltak. Utolsó a sorban, a Virginiaállambeli Zachary Taylor tábornokként került 1849-ben a Fehér Házba, miután megverte a mexikói hadsereget, az előző elnök James Konox Polk tilalma ellenére . . . Carter ügyesen összehozta a hagyományos demokrata választási koalíciót: Dél, liberálisok, szervezett munkásság, etnökek. Alelnökjelölt kiválasztása szerencsésebb volt, mint Fordé. Mondale szenátor ultraliberalizmusa nem osztott, nem szorzott. Ford választása, Dale szenátor csak osztott. Ha nem őt választja, akinek nincs olyan tartása, hogy a szavazók rábízhatták volna az elnökséget, ha valami váratlan körülmény úgy hozná. John Conally vagy még inkább Reagen, mint alelnöktárs biztosította volna Fordnak a győzelmet, még szerencsétlen elszólása, a keleteurópai szovjet uralom tagadása ellenére is. Az etnikek, főleg az egykori szövetséges lengyelek, Carterre szavaztak, annak ellenére, hogy ostoba kijelentése szerint Jugoszláviát nem segítené meg katonailag, ha a Szovjetunió megtámadja Tito halálakor. Ezt a felfogását legutóbbi sajtókonferenciáján megerősítette azzal, hogy Jugoszlávia egységes és erős, nem hiszi a szovjet támadás lehetőségét. De ha mégis támadna Moszkva, akkor is visszatartaná Amerikát a beavatkozástól. . . Sok ideje nem lesz külpolitikára, amikor átveszi hivatalát, mert a belső problémák teljesen lefoglalják. Fordot folyton vesszőzte a gazdasági stagnálás, a magas munkanélküliség és infláció miatt; most rajta a sor, hogy rendbe hozza a dolgokat. Külpolitikájában egy biztosnak látszik: a Szovjetuniót nem fogja favorizálni Amerika barátainak és szövetségeseinek rovására. De mivel kikapcsolta a háborút, mint a nemzetközi kérdések megoldásának a módját, valamiképpen dűlőre kell jutnia Moszkvával, illetve megtévesztő jelszavával, a békés együttműködéssel. Nyugaton hetente a neve; ha folytatja Carter, ha nem, a különös összejátszás árát az elnyomott népek fizetik meg . . . Carter mandátuma Chicago és környéke 3. oldal