Chicago és Környéke, 1976 (71. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-11 / 50. szám
Gábor Áron: Burg Kastl ostroma Burg Kastl-i magyar gimnázium államilag engedélyezett magániskola. A német iskolatörvények és pedagógiai programok alatt áll, érettségi bizonyítványa a némettel egyenértékű. Oktatási terve olyan világszínvonalon áll, amelynél többet-jobbat a legdrágább svájci, angol, francia magániskolák sem adhatnak. Nevelési síkon pedig azért verhetetlen, mert az egykori bencés kolostor öreg falait még nem vette be erkölcsi rendünket bomlasztó antitisztelet és antitekintély. Amerikai biznisz-stílusban úgy is reklámozhatnánk; egyetlen iskola a földkerekségen, amely kevés pénzért legtöbbet nyújt, komolyabban: a Burg Kastl-i tandíjért, internátusi költségért egyetlen magániskola sem adhat többet. És itt a bökkenő. Mivel a Burg Kastl-i Magyar gimnázium engedélyezett és nem elismert magániskola, fenntartásáról a német állam nem köteles gondoskodni. Az anyagi támogatás, amelyet a bonni kormány tizenkilenc éve ad és a bajor kormány kikerekít, az „csak” segítség. A közös kultúrkör elismeréséből, a német nép Engedtessék meg nekem, hogy tüntetően és konokul egy könnycseppet ejtsek Rodéziáért. Lehet, sőt valószínű, hogy a frázisokkal elbolondított közvélemény és sajtó, nemkülönben a legnagyobb bolonddal, az UNO-val együtt maradinak, a haladás kerékkötőjének, a viszszahozhatatlan régmúlt nosztalgikus álmodozójának fog tartani, de én mégis könnyeket ejtek Rodéziáért. Talán nem is annyira a feketéknek odadobott finom koncért, hanem a fehér ember immár sorozatos tragédiájáért! Lehet, hogy kevesebben vagyunk a kesergők mint a tapsosok, de akkor is vallom és hirdetem, hogy kár volt feláldozni Rodéziát egy haszontalan sajtó-zenekopáért. Gyakran vagy talán mindig a „pusztába kiáltónak” szokott igaza lenni s nem az üvöltő derviseknek, sem pedig az „egyetemes közvéleménynek” azaz a sajtó és televízió által orránál fogva hurcolt milliós hallgatóinak. A pusztába kiáltó mindig a meggyőződés embere, ellenben a közvélemény gyakran az egyéni meggyőződés elnyomásának, bilincsbe verésének az ordítozása. Állásfoglalásomat nem érzelmi, vagy pláne nem a ma annyira megbélyegzett faji elfogultságok vezetik, hanem tárgyi meggondolások. • Rodéziáról keveset tudnak az emberek, a legtöbb talán éppenséggel semmit. Ha én esetleg valamivel többet tudok, az nem azért van, mert magam ott jártam volna, hanem mert egyik barátom, nyíltszerű és ítéletű ember, két évvel ezelőtt bebarangolta Rodéziát. Nem a főváros luxusszállodáinak ablakából nézte az országot és népet, hanem közvetlen közelről évek óta ott élő honfitársának kalauzolásával. Hónapokon át vonaton, autóval, lóháton jöttment ebben a ma áldott és deresre húzott országban. A hosszú távollét után felkeresett és meglátásaifelelősségtudatából és több olyan motívumból tevődik össze amely németországi emigrációnk magyarságszolgálatát máshová szakadt emigrációnkénál sokkal előnyösebb helyzetbe hozta. Ez a nagylelkűség nem egyezik történelmi tapasztalatunkkal? Kivétel erősíti a szabályt, de végeredményben ez sem fontos. Fontosabb, hogy a német állam tizenkilenc éve folyósított kulturális támogatását hétszámú csekk is nehezen takarná. Hogy az állami segítségből egyetlen kézzelfogható, történelmi jelentőségű kultúrvagyon, a Burg Kastl gimnázium maradt örökségül fiatalságunknak, az nem a német illetékeseken, hanem a németországi magyar emigráció világi vezetőin múlott. Végzetesen összetévesztették a politikát és a nemzetpolitikát. Nem értették meg, hogy az emigrációk értékét a feladatok és célok sorrendisége határozza meg, s a legszilárdabb magyarságtudat is időleges buborék, ha nem hagy alkotásokat következő generációinknak. Burg Kastl ellenben áll, méteres falak és összemigrációnk féltése, szeretete védelmezi. És igen lényéről, tapasztalatairól részletesen beszámolt nekem. • Rodéziában a kolonizálás előtt nem sok bennszülött akadt, talán annyi sem, pont most a fehérek számát Nettl itt akadhatott, mert Rodéziában nem lehetett dologtalanul ingyen élni, mint a trópus más dúsan termő földjeiin. Rodézia nagyrészt kopár hegyekből áll (1500 méteren felül), melyek a gyáripar szédületes kifejlődése folytán ma nagy értékek az iparállamok számára, különösen a mangán és króm, de a trópusi néger nem is tudta, mi fán terem, sőt halvány sejtelme sem volt arról, hogy az ilyen félelmetesen kopár hegyeket hasznosítani is lehetne. Tagadhatatlan tény tehát, hogy Rodéziát a fehér emberek teremtették meg, az ő kezük és értelmük munkája, szorgalmuk és képességük gyümölcse. Az a fekete tömeg, mely most számbeli fölénye alapján olyan viharosan követeli a hatalmat, későbbi és lassú bevándorlás eredménye. Kezdetben ugyanis valósággal lapáttal és seprővel lehetett a mangánt a kopasz hegyekről lekaparni, később természetesen bányákat nyitottak s így a földalatti kincsek kitermelésére mind több és több munkaerő kellett. Elég az hozzá, hogy ezt az országot a fehér teremtette meg s a fekete csak bevándorló volt, akit vonzott a jó kereset s elvakított a gazdagság Délibábja. őszintén szólva Rodézia megtehetné azt, amivel Izrael hasonló helyzetben biztosítja fennállását az őslakó arabokkal szemben. Teremthetne magának olyan katonai túlsúlyt, amivel sakkban tartaná a guerillák, vagy a környező fekete államok támadásait. Amit az Egyesült Államok kormánya szerelemből megtett Izraelnek, hogy tudniillik nemcsak állandóan horribilis kölcsönöket nyújtott Izraelnek, hanem legújabb és leghathatósabb repülőkkel, ágyúkkal, missilikgel, a német illetékesek egyelőre nem a törvény bfetűit nézik a támogatás folyósításánál. Amilyen megértő az eddigi német kormányok magatartása, olyan veszedelmes az, hogy ez a magatartás a mindenkori német politika függvénye, az pedig ma felmérhetetlen. Attól függ, hogy a polgári szemlélet meddig tartja magát a jelenlegi koalíciós kormányban, illetve mikor roppantja össze az a szemlélet, amely a népi és nemzeti sajátosságok ápolását fasiszta megnyilvánulásnak tekinti. Megnyugtatóbb lenne, ha a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium az elismert iskolák sorába emelkedne és a fenntartásáról a törvény betűi gondoskodnának? Elméletileg jól hangzik, gyakorlatilag azonban ez igen körülményes. Kezdjük ott, hogy a Német Szövetségi Köztársaság „egykulturál” nemzeti állam. A dánon kívül nincs kisebbsége, így nem köteles a kisebbségi kultúrák fenntartására. Ennek megváltoztatásához alkotmánymódosítás szükséges, de a jelenlegi gazdasági és politikai felfogásban ez sem valószínű. Amikor a német kormányok milliárdokat áldoznak, hogy hazatelepítéssel biztosítsák az orosz, lengyel, román németséggel látta el, úgy hogy Izrael csírájában fojtott el minden arab háborús készülődést, s ha mégis az arabok hamis számítására háborúra kerülne sor, Izrael újra hatnapos győztes háborúval dicsekedhetnék. Nagy dolog a szerelem," de még nagyobb dolog az érdek, az üzlet, a haszon! Amit az USA megtett szerelemből, azt megtenné üzleti érdekből is s ha nem az USA, más fegyveres hatalom is beugorna az ilyen biztos és állandó üzletbe. Azt is meg kell mondani nyíltan, hogy a számbeli fölény többnemzetiségű országokban nem lehet egyedüli mértéke az országok hováítélésének. Mi magyarok ezt keserűen tapasztalhattuk. "Két világháború békeszerződésének tárgyalásakor mindig csak az erdélyi románok, a felvidéki tótok, a bácskai rácok, sőt — horribile dictu — a Burgenlandnak keresztelt nyugatmagyarországi svábkrobotok szerepeltek döntő tényezőnek Magyarország szétszabdalása érdekében s nem az ezeréves múlt, a kultúra és az őslakosság. Ezen a címen fel lehetne robbantani Angliát és Franciaországot is, mert Skóciában a skótok, Korzikában a korzok, Gibraltárban a spanyolok, Kaliforniában a mexikóiak az őslakók. Továbbá az is köztudomású, hogy az afrikai mondva csinált államok nem egységes népek, hanem csak törzsek lakják s minden törzs a saját lakóhelyén kimondhatná az elszakadást. De most Amerika, mely bekebelezte egyidőben még a Fülöpszigeteket is s megfosztotta választási trükkökkel a portorikóiakat és Anglia, mely Skócia elszakadásáért tűzbe menne s valamikor nem is olyan régen a bitorolt Írországban az őslakosságot kivándorlásra kényszerítette, most ez a két jómadár csap fel nemzeti megváltónak a Rodézia elfeketesítésének. Csúnya politikai játék, de beillik Anglia és Amerika történetébe és politikájába népi kultúráját és nemzeti tudatát, nehezen képzelhető el, hogy az „átmenetileg” itt élő emigráns csoportokból és több mint kétmillió vendégmunkásból „állandó” kisebbséget csináljanak és a kisebbségi státussal járó kötelezettségeket vállalják. Egész más lapra tartozik, hogy a német kormányok egyre csökkenő összeggel, de ma is segélyezik az emigrációk kulturális fennmaradását és utat keresnek arra is, hogy a vendégmunkás népcsoportok legelemibb kulturális igényét kielégítsék. Bármilyen indokokból tevődnek össze ezek a gyorssegélyek, mégis átmeneti jellegűek. A német kormányok kisebbségellenes felfogását az is megerősíti, hogy az NSzK az egyetlen állam, amely a politikai menekültekre vonatkozó genfi konvenciókat is úgy írta alá, hogy a politikai menekült tíz év után kérheti, de nem követelheti az állampolgárságot, de ugyanez vonatkozik „Gastarbeiterekre” is. Helyes, vagy helytelen az iyen szemlélet? Kizárólag a német nép elhatározásától és érdekeitől függ. Burg Kastlval kapcsolatban ez két szempontból fontos. Az egyik: nemcsak időszerűtlen, de felelőtlen is az a felfogás, hogy a kisebbségi státus elismerésével a Burg Kastl Magyar Gimnázium anyagi problémái automatikusan megoldódnak. Ismerve a német törvényhozás „precizitását”, ilyen közjogi kérdés eldöntése akkor is végzetesen hosszú időt venne igénybe, ha a kisebbségellenes német szemlélet időközben váratlanul megváltozna. Annyi időbe kerülne egy ilyen státus7rendez€, amertnyit a Magyar Gimnázium a jelenlegi nemkötelező támogatás nélkül nem bír ki. Burg Kastl elismert iskola státusát az a végtelenül egyszerű ok is megnehezíti, hogy a törvény csak olyan magániskolákat enged az állami támogatás bőségszaruja közelébe, ahol a tanítási nyelv német. Burg Kastlban viszont a tanítási nyelv és szellem magyar. Ne álmodozzunk. Ha a magyar emigráció nemzetpolitikai kötelességei sorában nem állítja legelső helyre a Burg Kastl-i gimnáziumot, úgy a jelenlegi német politika segítsége sem biztosítja örökre nemzeti fellegvárunk legerősebb bástyáját. Legfeljebb eléggé el nem ítélhető önalibink diktálja, hogy Burg Kastl vára örökre nemzeti eszményeink biztos menedéke marad. A második csoport azért fontos, mert a kisebbségi sorshoz nemcsak előnyök, hanem kötelezettségek is tartoznak. Nem a befogadó ország iránti hűségről — ez természetes, — hanem arról van szó, hogy az ilyen hűséggel szemléleti kiszolgáltatottság is jár. Egyénileg ez lelkiismereti és magyarságtudati függvény, a magyar gimnázium szempontjából viszont olyan eshetőség, amelyet nemzeti céljainktól függetlenül a politika dönt el. Burg Kastl „kritikus”, de emigrációnktól függ, hogy a jelenlegi magyarbarát német szemlélettel karöltve megvédje az iskolát, vagy a vár feladásáért a történelem ítélőszéke előtt vállal felelősséget. A kisebbségi, államilag eltartott Burg Kastl magyar programja ugyanis védhetetlen, s a mindenkori német és nemzetközi politika játékszere lesz. Az is elképzelhető — a politikában nincs lehetetlenség, — hogy egy kultúregyezmény keretében az iskola magyar programját nem a müncheni iskolaszék szemlélete, hanem a budapesti kormány marxista dogmái határozzák meg. Ne menjünk ilyen messzire? De menjünk. Nem lényegtelen, hogy egyetlen külföldi gimnáziumunkban milyen történelmet tanítanak, vagy nemzeti hagyományainkat milyen dekorációk helyettesítik. Az sem másodrangú, hogy a Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumban klasszikus tanítás és nevelés kíséri fiataljainkat, vagy az a pedagógiai felfogás veszi át az uralmat, amely a német iskolaszemléletben is félelmetes kérdés. Az antihit, az antifegyelem, antitisztelet nyeli el a rengeteg pénzt, amelyet emigrációnk bizalma helyezett az öreg vár méteres falai közé. Azért, hogy mentse a menthetőt. (Folytatjuk) Senki sem teljesíti helyettünk nemzetpolitikai feladatainkat. Segítsd a Burg Kastl-i Magyar Gimnáziumot. Cím: Ungarisches Gimnasium D-8455 Kastl/ Amberg West-Germany Nyisztor Zoltán: Egy könnycsepp Rodéziáért borba Ennek első bizonyítéka az a meglepő nyilatkozat, amit júniusban tett, hogy ti. Romániának „nincs területi, vagy egyéb problémája a Szovjetunióval”. Előzőleg Ceausescu fogadta Konstantin Katusev és Alekszej Jepisev szovjet emiszszáriusokat: egyik, Katusev a szovjet kommunista párt központi bizottságának titkára, feladata az uralmon lévő kommunista pártokkal a kapcsolat tartása (pontosabban a felügyeletük!); a másik, Jepisev a szovjet hadsereg politikai kádereinek főnöke, egy korábbi beosztásában nagykövet volt Bukarestben. Ceausescu nyilatkozata rábeszélésük következménye! De ennél is fontosabb, hogy a cézaromániai román vezető augusztusban autóba ült a Krím-félszigetre hajtatott Brezsnyevhez. Útközben megállt Kisenevben,a Szovjet Moldávia fővárosában, amelyhez Besszarábiát csatolták. Az egykori román tartomány visszakövetelését Ceausescu csak burkoltan hangoztatta, a román történészek viszont nyíltdig azt válaszoltálnak, esetleg Bre: tiltakozni Bukare: [Hánynál, Bennünk de nekünk itt Nyebb, mert a héteni talos tényezők nek a jó viszonyt. Ek . . . tpasztalatom az voll rikai körök, maga viszolygással komikai magyarok tűrni Romániát a függalábbis elszakadd Hivatalos amerikaikra bíztatta Buda an tartsa Bukares atta volna a külföld nyomatékot adja lleni kampánynak izni amerikai bará agyarországi komit nem olyan haté amna emigráns ma azok irányítására em kell megsérteni kát hazafiasságuka pesti kapcsolat” mint annak hirdesései hazafiak cionista pro-szovjet Alema Cs Amachit lemondott Besszae bíztatja, bátorítja , s a keleti fronton ebbé nem beszélnek hai magyarság soinben a legnagyob hardson kereskedelmrestből Belgrádba atta Titót, hogy az tségeit, nem tűrne el goszláv belügyekbe, milyen kötelezettség a jugoszlávoknak ranca, amikor Titó lyevvel, hogy tegyék rák Jugoszlávia szétályozására? fát változtatott. Több román nemzetről”, ■mei a román nép, a nemzetiség, s a tó. Újabban új szóratémítani a tiltakozást kvéseivel szemben. Erdélyt, minden fontosabb városba, központba ellátogatott; mindenütt ugyanazt hangoztatta, mindenütt igyekezett félrevezetni hallgatóságát. Vezérfonala az volt, hogy nagyarányú iparosításba és házépítési programmba kezdtek, Erdély képe a következő évtizedben megváltozik. Nincs értelme ragaszkodni az anyanyelvhez, ami talán kulturálisan indokolt, de a nagyarányú fejlesztés sajátos nyelvet igényel, a tudomány, a technika, a munka közös nyelvét. Vagyis, vakulj magyar! Mit erőlködsz, hogy megtartsd anyanyelvedet, amivel semmire se mehetsz, mert az új körülmények új követelménye az érthetőbb nyelv, a technika és a munka nyelve, a román nyelv továbbfejlesztése. Tehát románosodj el, különben nem boldogulsz! Az új fejlemények Romániában új feladatok elé állítják az éber külföldi magyarságot is. Változtatni kell a módszereken, a taktikán, stratégián, az aktivitáson a propagandái. ____