Chicago és Környéke, 1977 (72. évfolyam, 1-53. szám)
1977-11-12 / 46. szám
C HICAGOesKÖRNYÉKE CHICAGOANDYICINITY" HUNGARIAN NEWSPAPER 1977. november 12. Issue No. 46 I VOL. 72. ÉVF. 72. Délafrika és Izrael atombombával fenyegetődzik Carter Kissingernél is engedékenyebb? Frey András írja az ENSZ székhelyéről: Szégyentől égő arccal jelentjük, hogy az amerikai külügyminiszter közölte a törvényhozás tagjaival, hogy a Szent Koronát kiadják a magyarországi népköztársaságnak — Szent István koronáját, mely nemzeti szuverenitásunknak, függetlenségünknek nemcsak jelképe, hanem letéteményese, megtestesítője is. Vagyis az Egyesült Államok kormánya úgy tesz, mintha a szovjet szuronyokkal fenntartott rezsimet a történelmi Magyarország legitim jogutódjának lehetne tekinteni. 1944 decembere, tehát azóta, hogy az oroszok a trianoni magyar állam vezetését kezükbe vették, Moszkva pesti helytartóinak ez az első nagy külpolitikai győzelme. Hogy ezért mennyiben felelős az emigráció egy részének Budapesttel való kacérkodása, erre a kérdésre legközelebbi számunkban próbálunk majd válaszolni. Képmutató politikusok Bizonyos fokú képmutatás sajnos hozzátartozik az élethez és amíg udvariasságból történik, könnyű elnézni. De amikor erkölcsi prédikátorról derül ki, hogy kétféle mértékkel mér, azt nehezebb elviselni. Ezt lehet most elmondani az amerikai külpolitika vezetőiről. Valamennyien emlékszünk még rá, hogy Vietnamot elárulták, azzal érveltek, hogy „Amerika nem lehet a világ rendőre”, s ha a kommunisták megszállják Dél-Vietnámot s ott az antikommunistákat kiirtják, az nem tartozik Amerikára; nem az Egyesült Államok dolga , hogy mindenütt ők védjék meg a népek önrendelkezését és az államok szuverenitását. Vietnam, Libanon, Délafrika így adta el Nixon és Kissinger Dél-Vietnamot a Moszkvából segített észak-vietnamiaknak. Ezért néztek félre, amikor Kambodzsában a kommunisták Sztálin módszerein is túltettek. És így hunytak szemet afölött, hogy a Szovjetuniótól és Líbiától támogatott mozlem gerillák a keresztény milíciák megsemmisítésével, fegyveres erőszakkal akarták magukhoz ragadni a kormányhatalmat Libanonban. De ha ez az érv — hogy Amerika nem a világ rendőre — igaz volt Vietnamban és Libanonban, akkor mi címen avatkozik be most az amerikai kormány Délafrika belügyeibe? A különbség persze az, hogy amíg Vietnamban és Libanonban az ellen kellett volna Amerikának szót emelnie, amit az oroszok pártfogoltjai műveltek, addig Délafrikában Carter oroszellenes fehérekkel száll szembe. Hogy oroszellenes fehérekről beszélünk, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy a néger kérdésben követett délafrikai módszereket helyeseljük. De hogy a feketéket elkülönítő apartheid helyett mit kellene tenni s hogyan lehet a Moszkvával szövetkezett néger terroristák’ ellen belpolitikáiig védekezni, abban nem tudnánk tanácsot adni. A legfeltűnőbb a dologban mindenesetre az, hogy a négerek amerikai, angol és francia istápolói az oroszok malmára hajtják a vizet, mert a néger szervezetek a délafrikai fehérek megsemmisítésére törekednek és a délafrikai államot a szovjet csatlósává tennék. A déli féltekén pedig — ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni — amerikai—orosz háború esetén a Nyugat Ausztrália mellett egyedül Délafrikára számíthatna. Ha tehát Carter valóban hiszi, amit október 27-én a televízióban mondott, hogy a délafrikai négereknek politikai egyenjogúságot lehet adni; hogy fegyverek alkatrészeit sem lesz szabad Délafrikába szállítani, és hogy Amerika ennél messzebb menő szankciókra is hajlandó Délafrikával szemben, akkor joggal lehet azt mondani, hogy Carter még Kissingeren is túltesz az oroszok felé való engedékenységben. Kissinger feltámadása A Kissinger-féle politika feltámadására valló jelek különben nem csak afrikai vonalon sűrűsödnek. Rendszerint jól tájékozott emberek Washingtonban azt javasolják, hogy Carter az atomfegyverkezés terén is helyt fog adni Aerika biztonságát lényegesen gyöngítő orosz követeléseknek. Ami már most a Délafrika elleni megtorló intézkedéseket illeti, ezeket Carterék három argumentummal támasztják alá. Azzal, hogy az apartheid Délafrikának való fegyverszállítás a „békét fenyeget” s ez ad jogot az ENSZ-nek arra, hogy föllépjen a Délafrika ellen, és hogy a délafrikai feketék támogatásával Amerika megnyerhetiaz afrikai néger kormányok barátságát. Az emberi jogokra való hivatkozás a legszemérmetlenebb. Miért is lenne lázadás előkészítésével vádolt négerek bebörtönzése és megölése nagyobb bűn, mint az ugandaiaknak tízezerszámra való lemészárlása — vagy (hogy a sok kommunista példa közül csak kettőt említsünk) a magyarok üldözése s az ellenük folyó népirtás a Felvidéken és Erdélyben? És ki meri állítani (néger agitátorokon és kommunista propagandistákon kívül), hogy az afrikai négerek élni tudnak a szabadságjogokkal és hogy ha Délafrikában kezükbe kapnák a hatalmat, akkor nem az lenne az első dolguk, hogy a fehéreket kifoszszák és egy néger diktatúra szolgáivá tegyék őket. Kik uszítják a négereket, kik fenyegetik a békét? Az a vád, hogy Délafrikában a nemzetközi béke veszélyben forog, igaz. De nem a fehérek részéről, akik semmilyen államot nem fenyegetnek, hanem az oroszok részéről, akik az afrikai néger államokban bandákat fegyvereznek föl és a délafrikai állam megdöntésére uszítják őket. A harmadik érv a legártatlanabb. De a legostobább is. Mert aki azt hiszi, egyáltalán szó lehet belátható időn belül arról, hogy a Nyugat gyűlöletében fölnevelt néger vezetőktől kormányzott afrikai államok megenyhüljenek „a kizsákmányoló, kapitalista, imperialista Amerika” iránt, az nem vesz tudomást az afrikai állapotokról, így például arról, hogy a nyugateurópai, főleg francia egyetemieket megjárt afrikai diákokba milyen módszeresen oltottak be két gondolatot : azt, hogy a kapitalizmus rossz és hogy a szocializmus jó. Vagyis, hogy az afrikaiak nem azért szegények, mert tudatlanok és nem dolgoznak, hanem mert a nyugati misszionáriusok és üzletemberek, szakemberek és mérnökök nem térítettek, nem tanítottak, nem építettek föl semmit, hanem csak pusztítottak és raboltak. És hogy a szegénységből nem tanulással és munkával kell kiemelkedni, hanem úgy, hogy szocializmusnak nevezett tunyaságra és rabszolgaságra rendezkednek be. Ezt a rendszert, ezeket az állapotokat erősíti most Washington, amikor a szovjettel és a rendszerint hozzá igazodó harmadik világgal együttműködve Délafrikát sarokba akarja szorítani. Délafrikát olajzárlattal sem lehetne térdre kényszeríteni Kérdés azonban, hogy ez mire fog vezetni. Először is Délafrikát még teljes kereskedelmi bojkottal, tengeri blokáddal és olajzárlattal sem lehet térdre kényszeríteni. Elég széntelepe, tőkéje és technológiai tudása van ahhoz, hogy az olajat más erőforrásokkal pótolja. Másodszor pedig azért nehéz őket megfélemlíteni, mert a délafrikaiak nem olyan művestek, mint a franciák és az angolok, de nem is olyan gyávák. Elég nagy és modern hadierőik, fegyvergyártó üzemeik vannak ahhoz, hogy nemzetközi háborúban a néger hadseregekkel szemben megállják a helyüket. De ha a front mögött néger gerillák bénítanák meg a „hinterlandot” és a kubaiak meszszehordó orosz rakétákkal avatkoznának be a harcokba, úgy hogy Délafrika azt hinné, hogy a léte kockán forog, akkor— ezt könnyű megjósolni — nem haboznék ahhoz nyúlni, amit latinul „ultima ratio”nak, magyarul pedig atombombának hívnak. Ez eszébe juttatja az embernek azokat a megmegújuló híreket, amelyek szerint Délafrika és Izrael közt atomfegyverek gyártásában is együttműködés alakult ki. Az eddigi értesülések úgy szóltak, hogy az izraeliek egy-két napon belül 15 atomfegyvert tudnának összeállítani Folytatás a 3. oldalon KR LOUIS SZATHJÍAHY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO IL 60614 Carter kiadja a Szent Koronát Kádárnak! Brzezinsky nyilatkozott A londoni Times hasábjain hosszú interjút közölt Brzezinskyvel Brzezinsky szerint a világ minden táján egyre inkább az a kérdés kerül a politika középpontjába, hogy miként lehet megtalálni az igazságos és demokratikus egyensúlyt a szabadság és az egyenlőség között? Gyakorlatilag ez annyit jelent: az Egyesült Államoknak nem az a nemzetközi feladata, hogy fenntartsa a jelenlegi Status Quot, vagy a hatalmi egyensúlyt, hanem az, hogy pozitív irányba terelje a változási folyamatot, az igazságos egyensúly megteremtése érdekében. Ennek fényében Brzezinsky mérlegelte, hogy mi történnék az eurokommunisták hatalomrajutása esetén? Kijelentette: az Egyesült Államok ellenzi a kommunista pártok uralomrajutását Nyugat- Európában. Meggyőződésem, hogy a nyugateurópai választók józan ésszerűségről tesznek tanúságot, demokratikus államrendjük megőrzése érdekében. Mindazonáltal, az Eurókommunista pártok szorgalmazzák magának a kommunizmusnak változását is. Brzezinsky rámutatott, hogy az Eurókommunizmus divatos jelszóvá vált a nyugateurópai kommunista pártok körében, amelyek sokszor merőben eltérő véleményeket alkotnak a sztálinizmusról és a leninizmusról. Igen hasznos, ha nem tévesztjük szem elöl ezeket a különbségeket, mondotta Brzezinsky. Megerősítette azt a véleményt, hogy a Szovjetunió imperialista hatalom, de az ilyen tendenciák időszakonként megmutatkoztak más országok történetében is, és talán a Szovjetunió is felhagy majd imperialista stratégiájával. Reményét fejezte ki, hogy az oroszok egyre inkább csatlakoznak a világ többi részéhez, mindkevésbé imperialisztikus, rákényszerítő módon, egyre fokozottabb együttműködési szellemben, és szerves részét képezik majd a mindinkább kialakuló globális közösségnek. Részben ez a nézet rejlik az emberi jogokkal kapcsolatos amerikai felfogás mögött. Brzezinsky azzal érvelt, hogy a demokratikusabb értékek kialakulása az emberi életfeltételekből adódik. Még azon esetben is, ha a gyakorlatban egyes országok nem tartják be a különböző demokratikus alkotmányi paragrafusokat, ezeknek puszta létezése is elismerése annak az erőnek, amelyet az emberiség követel az emberi jogok terén. Bár az oroszok úgy vélik, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos amerikai aggodalom közvetlen beleszólás a Szovjetunió belügyeibe,Brzezinsky szerint ha az állam vezetőit nyugtalanítja az emberi jogok eszményének ereje, úgy máris elismerték ez eszme kényszerítő erejét. Ezt kénytelenek tudomásul venni, de nem azért, mert ezeket az ideálokat a külvilág hangoztatja, vagy fenyegetésekkel kikényszeríti, hanem azért, mert ezen eszmék hirdetése belföldön is olyan erős visszhangot vált ki. A mai kor történelmi szükségszerűsége nem holmi utópisztikus világforradalom, hanem az ember mindjobban erősödő követelménye, jogainak tiszteletben tartására. A későbbiekben Brzezinsky a stratégiai fegyverkezés korlátozásának problémáiról, valamint a szovjet—amerikai tanácskozások központi kérdéseiről beszélt. Szerinte döntő fontosságú tényező, hogy mindkét fél pontosan határozza meg, melyek azok a fegyverrendszerek, amelyeket a legveszélyesebbnek tekint. Először ezeket a kérdéseket kell tisztázni, és csak ezek után lehet megpróbálni olyan egyezményt kidolgozni, amely megfelel ezeknek az aggodalmaknak, ésamely, ugyanakkor arányos és méltányos, mind a fegyverek jellegének meghatározása, mind számának csökkentése terén. A Szovjet és az amerikai fegyverrendszerek jellegének különbözősége miatt nagyon nehéz megegyezést kötni, még akkor is, ha mindkét fél a legnagyobb jóindulatról és engedékenységről tesz tanúságot, — mondotta Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. MI TÖRTÉNT A HÉTEN • Gerald Ford volt amerikai elnök Torontóban az Izraeli Alapra adott 1,000 személyes díszvacsorán kijelentette, hogy a Szovjetunióban antiszemitizmus van. • Litván polgárok ezrei anti-szovjet jelszavakat kiabáltak egy futball mérkőzés alkalmával, majd felvonulásokban folytatódott Vilna, szovjet Litvánia fővárosának utcáin. Autókat forgattak fel, tűzcsóvákat dobtak és ablakokat vertek be. A szovjet katonaság a jelentések szerint 15 ezer tüntetőt vert szét, és a következő reggelen Vilna utcáit szovjet katonai járőrök tisztogatták meg. A botrány akkor tört ki, amikor egy litván elkiáltotta magát „Oroszok menjetek haza! ” ugyanúgy, mint 56-ban Budapesten. • Spanyolországban, Barcelonában a börtönökben felkelés történt és a közönséges bűnözők egyenlő jogokat követeltek a politikai foglyokkal. A rendőrség könnyfakasztó bombákkal verte szét a lázadókat. • New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsa a délafrikai helyzetről szóló vitájában az afrikai államoknak azzal a követelésével foglalkozott, hogy tiltsák meg a nyugati országoknak az apartheid rezsimmel való együttműködését. A szovjet képviselője kijelentette: „a Szovjetunió minden támogatást megad a szabadságukért küzdő afrikai államoknak az apartheid politika elleni küzdelmükben”. • Párizsban nagy figyelmet szenteltek Barre miniszterelnök budapesti látogatásának. A Le Figaro első oldalon számolt be az eseményekről sajnálatos módon azonban — írja a pesti tudósítás — a lap nem mulasztotta el a másik oldalán felele Folytatás a 2. oldalon Carter elnök és külügyi tanácsadói éppen november 4-ét, az 1956-os magyar szabadságharc vérbefojtásának napját tartották alkalmasnak arra, hogy nyilvánosságra hozzák a Szent Korona kiadatását, a szovjet által kinevezett kommunista magyar bábkormánynak.