Chicago és Környéke, 1978 (73. évfolyam, 1-52. szám)

1978-03-25 / 12. szám

12. oldal Habsburg Ottó: A Szent Korona és a magyar nép Az Egyesült Államok kormánya harminchárom év után visszaszállította Magyaror­szágra a Szent Koronát, amelyet a koronaőrök 1945 tavaszán azzal a kívánsággal adtak át az amerikai hatóságoknak, hogy vegyék védőrizetbe mindaddig, amíg Magyarorszá­gon szovjet megszálló csapatok vannak. Ez a status quo, a szovjet megszállás, ma is fennáll. Hogyan értékelendő a magyar emigráció magatartása, amely a visszaadást ellenezte? Miért ellenezte és milyen érvek­kel? Miért döntött a jelenlegi amerikai kormány a visszaadás mellett­ miért és milyen ér­vekkel? Mire hivatkozik a State Department, a külügyminisztérium? Mi a Carter-korrmány­­zat külpolitikai koncepciója? Milyen következményekkel járhat a korona körüli magatar­tás a következő amerikai elnökválasztásra? Mi a korona sorsa ma odahaza, s mi várható egyrészt a Szent Korona és a kommunista rezsim, másrészt a Szent Korona és a magyar nép viszonylatában? Ezeket a kérdéseket vizsgálja meg és értékeli Habsburg Ottó, mint a világ egyik legtá­­jékozottabb politikusa, a nemzetközi kérdések és a mai magyar viszonyok alapos ismerője,­­ Habsburg Ottó az „Új Európa” m­árciusi számába írta ezt a tanulmányt, de egyidőben a „Kanadai Magyarságának is rendelkezésére bocsátotta. (Befejező rész). E számvetés, a helyzet ismerete és őszinte feltárása alapján jutottam tehát arra a végső megállapításra — helytelen volt, hogy a Carter-kormány a jelenlegi időpontban kiszolgáltatta a koronát. Ha nincs idege és türelme kivárni (vagy elősegíteni) a szovjet meg­szállás megszűntét s önálló kormány alakítását, akkor is ahhoz, hogy ezt a lépést megtegye, hogy egy rezsi­met jutalmazzon egy olyan nagyszabású politikai ajándékkal, mint a Szent Korona átadása, várnia kel­lett volna. Legalább addig, amíg felületi enyhülés helyett tényleges javulás következik be Magyarorszá­gon. Amikor például a hittantanulás nem a megnyo­morított 6 százaléknál tart, hanem a lelkiismereti szabadság fokozatos engedélyezése következtében évről-évre emelkedhetik vissza a régi, normális szá­zalékszámhoz. Amikor a határokon nem kobozzák el a könyveket, amikor megindul az önálló szellemi élet. Amikor a lelkiismeret megszólalhat és vitát kezde­ményezhet, egzisztenciális következmények nélkül. Egyszóval: amikor a köz­szabadságok helyreállítása megindult és eljutott legalább olyan fokra, hogy az már nem fordítható vissza és Potemkin-javulás he­lyett tényleges javulás korszaka köszönt be. Miért jutalmaz az Egyesült Államok most. A tá­jékoztató irat erről is szól. Ha — mondja — a szom­szédos kommunista rendszerek látják, hogy Magyar­­ország vezetői ily eredményesen rendezni tudtak egy harminc éve függő kérdést — a korona visszaszerzé­sét —, ez serkentőleg hat Moszkvára és a Varsói Paktum többi államára, megértik belőle, hogy ez ki­fizetődő politika, kifizetődő a Nyugat irányában a mérsékelt politika, kifizetődő a nagyobb megértés az Egyesült Államok iránt, nagyobb megértés az emberi jogok terén — egy kommunista államnak is érdemes jó viszonyban lenni az Egyesült Államokkal. Sic! Ezt és így mondja a külügyminisztériumi dolgozat. El kell ismerni, van benne fantázia, kép­zelőerő, imagination! Oly fokon, oly magas fokon, hogy messze a realitás talaja fölött lebeg! Eszembe jut erről, amit az amerikai diplomácia egyik legro­­busztusabb egyénisége, Amerika első moszkvai köve­te, a későbbi párizsi nagykövet, William Bullitt me­sélt nekem a második világháború vége felé. Bullitt bensőséges barátja volt Rooseveltnek s elkeseredve­­ látta akkoriban, hogy ez a zseniális államférfi miilyen , zseniálisan tud tévedni is. Roosevelt akkor már XII. Pius pápát is igyekezett meggyőzni arról, hogy Sztálin demokratává alakítható. Bullitt ebben az idő­ben háromórás dialógusban igyekezett az Elnök lelké­re beszélni, s mint a szovjet politika ismerője, figyel­meztetni Sztálin fogásaira és buktatóira. Roosevelt ezzel fejezte be a diskurzust: „Bill, nem vitatom az általad felsorolt tényeket s érvelésed logikáját sem. De valahogy úgy érzem, Sztálin nem olyan. Nem kíván egyebet, csak országa biztonságát. És én úgy gondolom, ha megadok neki mindent,, amit csak tu­dok, s cserébe nem kívánok tőle semmit, akkor, szem előtt tartva a noblesse oblige elvét, nem próbál ter­jeszkedni s együtt dolgozik majd velem egy demokra­tikus világért és a békéért.” Bullitt aztán Roosevelt­nek erre az okfejtésére szép csendesen azt mondta, hogy az Elnök kissé tévedésben van, amikor a nob­lesse oblige-t emlegeti, mert a szóbanforgó partner ezúttal nem a norfolki herceg, hanem egy kaukázusi rabló, aki, mikor látja, hogy ő mindent megkap s cserébe a másik semmit sem kér, magában azt gon­dolja, hogy az a másik bizony nagy szamár... ” Az Egyesült Államok igyekezett a korona vissza­adása fejében kikötni bizonyos dolgokat. Kijelentette, hogy az átadás „néptől a népnek” történjék. Kifejezte azt a reményét, hogy a korona emlékeztetni fog a magyarság és a Nyugat, a magyarság és a keresztény­ség kapcsolataira. Igyekezett az amerikai kormány odahatni, hogy a magyar nép előtt nagy publicitás adassék a korona visszaadásának, remélve, hogy a széleskörű érzelmi és lelki megmozdulás erősíti a ma­gyar függetlenségi érzést. Mindez elismerésre méltó igyekezet s bizonyos, hogy legalább részben a magyar—amerikai tiltakozások eredménye. Mi örülnénk a legjobban, ha a reménykedés be­válnék. De máris komoly tények mutatják, hogy a magyarországi rezsim, miközben a „lip-service” kü­lönböző fokain formailag eleget tett ezeknek az óha­joknak, valójában egy jól átgondolt stratégiával meg akarja hiúsítani ezeket az amerikai intenciókat s erő­sen korlátozni a Szent Korona érzelmi, eszmei hatá­sát a magyar társadalomra. A tények a következők. A rezsim, melynek oly fejlett technikája van „kampányok” szervezésében, ha pl. a neutron-bomba ürügyén vagy más címen nyugatellenes megmozdulá­sokat szervez, a korona visszatérésének nagyszabású fogadtatását eleve elvetette. Amikor harminchárom év után elkövetkezett a nap, hogy a szent ereklye ismét magyar földre lép, a budapesti rádió ezt aznap, csütörtökön reggel mindössze egy — írd és mondd —, egy mondatban közölte a hallgatósággal. Az esti re­pülőtéri érkezésről nem adott helyszíni közvetítést. Akkor éppen az Othello operaelőadása ment a tv-ben, megvárták a végét s valamikor későn adtak rövid beszámolót, amikor, mint egy hazai megfigyelő mon­dotta, már majd leragad az ember szeme. Ha meg­gondoljuk, hogy Othello-előadás minden évben lehet­séges, de a Szent Korona visszatérése korszakos ese­mény, akkor a tendencia nyilvánvaló: nem felérté­kelni. Másnap a parlamenti átadási ceremóniát sem közvetítették life-adásban, ekkora fontosságot nem óhajtottak tulajdonítani neki. Tudatosan jól megsza­bott korlátok között tartották a korona hazajöttét s az angol lapok nem alaptalanul állapították meg: „it was a low-key affair”. („Reports were subdued, and the people were not informed of the time or place of the restoration” — írja a Spectator, jan. 14-én.) Tu­datosan alakítják a korona demitizálását is, aminek kirívó példája, hogy nem sokkal a visszatérés után a budapesti rádió egyugyanazon műsorszám keretében dialógust folytatott a koronáról és beszámolót adott vetkőző nők mesterségéről. Ha mindezt összevetjük a Szent Jobb 1945. aug. 19- én történő visszatérésével, azzal, hogy másnap, 20- án, kerek félmillió ember vonult fel ünneplésére, megindító jelenetek között, akkor látjuk igazán, hogy a mindenre ügyelő kommunista rendezés éberen ügyel a korona eszmei kisugárzásának korlátozására s még a blaszfémiától sem riad vissza. Azt pedig, hogy Szent Korona, leparancsolták az újságírók tolláról. Az ország prímása — ezt is mily fájdalmas leírni — bár ott lehetett az átadási ceremónián, beállhatott a sorba, de inkább csak mint a nagyvilág számára kitett statiszta, nem pedig mint a visszatérő vallásos szimbólum köszöntője. A ceremónián mindössze 500 személy lehetett jelen, ebből 200 újságíró volt, a ma­radék 300 az establishment tagjaiból állt. A nép, az Isten­ adta nép nem volt sehol... - így történt. Zárom azzal, amivel kezdtem: prag­matikusan tudomásul kell vennünk, hogy a koronát átadták a kommunista diktatúrának s a bekövetkezett tényt, ha már így van, javunkra kell fordítani. Min­dent meg kell tenni az emigrációnak is, felhasználva sűrű érintkezését a hazai közeggel, hogy erősítse a korona magyarországi jelenvalóságának legfőbb ér­telmét: a függetlenségi törekvések fennmaradását és a szabadságvágy ápolását. Erősítse minden eszközzel a Szent Koronából áradó eszmei hatást, a belőle ki­áradó nemes inspirációt. Tudjuk, hogy a korona mennyire lázba hozta például a hazai magyar újság­írást s mennyire nehezére esett a kiváló magyar hír­lapíróknak belenyugodni abba, hogy cikkeiket ezút­tal is manipulálta a mindenható állam. Tudjuk, hogy még kommunista funkcionáriusok is megilletődtek a korona visszajöttére s egy időre lehányták magukról az ideológiai kényszerzubbonyt. Még a ceremónia sztálinista főfunkcionáriusa torkát is szorongathatta valami, aminek maga sem tudna nevet adni. A ko­rona mellől el akarják sikkasztani a szent epitetont, de lehet, hogy ez a törekvésük kudarcot vall. Méltat­lan, reálpolitikailag helytelen, hogy a Szent Koronát egy idegen megszállás alatt lévő és attól függő dik­tatúrának visszaszolgáltatták, de a korona talán le­győzi ezt is. Lehet, hogy a könnyelműség, amellyel ezt a kérdést kezelték, a tagadás azon szellemének bizonyul majd, amelyről Goethe írta: „Egy darab oly erő, Mely csak a rosszra tör, s csak jót idéz elő” — „Ein Teil von jener Kraft, Die stets das Böse will und stets das Gute schafft”. Mert ne feledjük, volt erre példa nem is olyan­­ régen. A kommunista rendszer szívósan, az aqua cavat lapidem erejével dolgozott azon, hogy Mind­­szenty bíborost vigyék külföldre. S amikor a prímás kiérkezett, minden követ megmozgattak, hogy a bí­boros eszmei és politikai karanténba kerüljön, csend legyen körülötte és egy szót se szólhasson. De elszá­mították magukat s Mindszenty még egyszer tanítója lehetett, messzehangzóan, a nyugati világnak s a kül­föld magyarságának. Megírhatta és kiadhatta emlék-­­ iratait, ezt az örökbecsű tanúságtételt. Bejárhatta öt világrész magyar településeit s a világ nagy katedrá­­lisaiban tízezrek, idegenek is, hallgattak szavára. Sze­mélyét szerte a világon kormányfők, törvényhozók ünnepelték s rajta keresztül ünnepelték Magyaror­szágot s azt, amit Mindszenty megtestesített: a sza­badságot. Nem lehetetlen, hogy a Szent Koronával kapcso­latos kommunista számítások is meghiúsulnak s a ko­rona otthon többnek bizonyul, mint a rezsim szeretné, több lesz, mint — ahogy egyik magyar funkcionárius mondta a bécsi televízióban —, mint „muzeális da­rab”. Mert például két nappal a visszatérés után a budai Mátyás-templomot zsúfolásig megtöltötte a főváros népe, a kapukon kívül is szorongtak, hogy meghallgassák Liszt Ferenc koronázási miséjét, s mi­kor felhallatszott a méltóságos oratórium, még a cinikusak is hangosan zokogtak. A diktatúra ma még nagy diadallal örvendezik, hogy hatalmas külpolitikai sikert aratott s nem is tagadható, hogy a jelenlegi amerikai kurzus ezt a diadalt házhoz szállította ennek a diktatúrának. De, ahogy a „Mindszenty-ügy” más dimenziókat vett,­­ mint rendezői szerették volna, úgy nincs kizárva, hogy a korona is önállósítja magát, fölébe nő a szovjet gyarmatbirodalom Duna-parti diplomáciájának s a Szent Korona, magyar földön — benső, erős, tartós szövetségre lép a magyar néppel. Áldásos Húsvéti Ünnepeket Áldásos húsvéti ünnepeket kíván az Összmagyarságnak I’ az ECKER — FARAGÓ Import Motors, Ltd. 2750 N. Racine Chicago, Ili. 60614 248-9488 Áldásos békességben töltött Húsvéti Ünnepeket kívánnak Barátainak és az egyetemes magyarságnak BENDE MIKLÓS és FIA Amerika segítette Moszkvát a kémkedésben angol kémelhárító szol­gálat ezredese jegy­zetei fölé hajolva a kö­vetkező kérdést: Mi a maga foglalkozása? Az amerikai kémelhá­rító szolgálat majdnem teljes egészében meg­ismételte a fenti­ tréfát. Az igazság ugyanis az, hogy amikor az új szov­jet nagykövetség épü­letének építését befeje­zik Washington, D.C.­­ben, a szovjet nagykö­vetség elsőrangú titkos lehallgatási készüléket szerelhet majd be az épületbe — hála az ame­rikai federális kormány­nak, amely lehetővé tet­te a Szovjetunió lehető legtökéletesebb kémke­dését. A helyzet az, hogy az új szovjet nagykövet­ség színhelyét nem a Szovjetunió, hanem ma­ga az amerikai federá­lis kormány választot­ta ki és olyan módon vá­lasztotta meg a színhe­lyet, hogy ez a legmeg­felelőbb rövidhullámú rádióadásokra. Az új szovjet nagykö­vetség a következőkre lesz képes, minden ne­hézség nélkül: — Először képes lesz lehallgatni a Pentagon és a világ bármelyik pontján lévő amerikai katonai támaszpontok közötti teletype érint­kezést. — Képes lesz lehall­gatni a Central Intelli­gence Agency főhadi­szállása és legtöbb euró­pai kirendeltség közötti beszélgetéseket. —­ Képes lesz a Natio­nal Security Council — és a Naval Security Sta­tion közötti bizalmas te­lefonbeszélgetések le­hallgatására. Az új szovjet nagy­követség épületének fel­építését a tervek sze­rint 1982-ben fejezik be. A színhelyet az amerikai kémelhárító szolgálat, a Central Intelligence Agency, jelölte és vá­lasztotta ki, arra való hivatkozással, hogy ez a színhely a „legvédet­­tebb”. David Watters, aki az amerikai kongresszus elektronikus hírközlé­sének tanácsadója a kö­vetkezőket mondotta: — A Central Intelli­gence Agency ostobasá­ga szinte hihetetlen. A CIA hozzásegítette a Szovjetuniót a tökéle­tes kémszolgálathoz. A második világhá­ború alatt az a tréfa jár­ta világszerte, hogy a fantasztikusan tehet­ségtelen angol kémel­hárító szolgálat tiszt­jei foglyul ejtettek egy bajuszos férfit és a ki­hallgatás alkalmával megkérdezték: — Maga kicsoda­? — Maguk szerencsé­sek — válaszolta a ba­juszos férfi — én vagyok Adolf Hitler. — Well — tette fel az t Saáry Éva (Lugané): Kirándulás a középkorba — Itt kezdődik a kö­zépkor! — magyarázza Kocsis Gábor, a kiváló író és költő — rámutat­va a (Frankfurttól 60 km-re lévő) giesseni vár, sárgás fénnyel megvilá­gított, csonka tornyára. Lassan suhanunk a gyapjas téli éjszakában komor fenyőerdők és lehunytszemű, apró há­zak között... • • • Gábor felesége Bad Endbachban nyitott patikát. A parasztok először gyanakvással fogadták, de most már nagy biza­lommal vannak iránta. Nemcsak gyógyszerért jönnek az üzletbe, ha­nem gyakran elmesélik családi gondjaikat, ügyes-bajos dolgaikat is. — Az ide kerülő or­vosnak — meséli Márta ha létezni akar, meg kell barátkoznia azzal gondolattal, hogy ho­­meopatikus (csupán ter­mészetes módszerekkel gyógyító) kollégákkal, sőt kuruzslókkal és ja- s vasasszonyokkal is meg kell osztania a praxist. Van például a környéken egy öreg, szakállas va­rázsló, aki leszólítja az embereket az utcán, sze­mükbe mondja diagnózi­sukat (nem is rosszul), s ingyen felírja nekik a szükséges orvosságot. — — S mi történik, ha egy ilyen csodadoktor maga is megbetegszik? — Rendszerint szé­gyell elmenni orvoshoz. Hozzám jön tanácsért, a patikába. Nagy csodálkozásom­ra kiderül, hogy a kör­nyéken rengeteg szekta működik. — Némelyik igen szi­gorú. Tagjainak nem szabad más vallásúak­­kal házasodniuk, a gye­rekeket pedig ellenőr­zik, hogy csak hittest­véreikkel barátkozza­nak. Természetesen eb­ből rengeteg egyéni tra­gédia származik. Isme­rek például egy fiatal­­asszonyt, aki — férj­­hezmenetele óta — nem látogathat haza a szü­leihez. Ha meglátják, becsuknak előtte ajtót­­ablakot, sőt még a re­dőnyöket is leeresztik... Hihetetlen ilyesmiről hallani a huszadik szá­zadban, amikor a nagy világvallások haldoklá­sának vagyunk tanúi. A keletkező űrt nem a fel­világosult gondolkozás, a tudományos szemlé­let, hanem a boszor­kányság, fanatizmus és babona tölti ki. — És a fiatalok, akik annyival különbeknek tartják magukat apáik­nál? — A szekták már az iskolákban megkezdik a térítést. Gyerekek szök­nek meg szüleiktől, hogy egyik, vagy másik val­lási körhöz csatlakoz­zanak. Nyári estéken, mikor nyitva minden ab­lak, nem egyszer órákon át hallom a monoton, kö­zös imádkozást... Északi misztika? (Olaszországban ez — ilyen formában! — el­képzelhetetlen.) — És a szerelmi élet? — Három nagy fiam van. 15-18 évesek. Alig bírom elhessegetni a há­zunk körül ólálkodó kis­korú lányokat. A parasz­tok nagyon korán kezdik a nemi életet. Faluhe­lyen még most is ez az egyetlen szórakozás. • • • Bad Endbach (mint ahogy nemrég kiérde­melt neve is mondja): fürdőhely. Főleg izületi bántalmaktól szenvedő betegek keresik fel. — Miben áll a keze­lés? — Vízkúra, iszapkú­ra, s szép eredményeket érnek el piócákkal is. __???__ — Igen. Ez az ősrégi gyógymód ismét divat­ba jött. Az állatokat Ma­gyarországról és Fran­ciaországból importál­ják. Központi elosztóhe­lyekről lehet őket meg­rendelni.- -Darabjuk 2-3 márka. — S hogy megy a szál­lítás? — Nagyon egyszerű­en — nevet Márta. — Vizes mohában, plasz­tikzacskóba csomagol­va adják postára őket. ,,Élő állat” felírással egy nap alatt ideérnek. Gábor, aki (a Rákosi rendszer jóvoltából) éve­kig dolgozott szénbá­nyában, piócákkal hozta rendbe ott szerzett reu­máját. — Már járni sem bír­tam, amikor kipróbál­tam ezt a módszert. Mindkét térdemre rá­tettem két-három állatot s hagytam, hogy tele­szívják magukat vérrel és leessenek... Már egy félóra múlva jobban éreztem magam. Mint­ha kipucolták és frissen olajozták volna az ízü­leteimet. — Mi a hatás titka? — Az állatok — vér­szívás közben — egy hirudin nevű anyagot juttatnak az emberi szervezetbe. Ez nagyon felfrissíti a vérkerin­gést... — És mi törté­nik, használat után, a piócákkal? — A higiéniai rendel­kezések értelmében megsemmisítjük őket. — Nem lehet ugyan­azt az állatot kétszer felhasználni? — Tulajdonképpen mél lehetne, de nagyon hosz­­szú ideig kellene vára­kozni. A szívott vért ugyanis 6-8 hónapig emésztik, s csak azután éhezik meg újra. • • • Az előzőek ellensú­lyozására, az egész ösz­­szegyűlt írótársaság ki­rándulást tesz a közeli Marburgba. Csinos középkori vá­roska. Szűk utcák s ,,Fachwerkhaus”-nak nevezett (átlós- és ke­resztgerendáikról köny­­nyen felismerhető) óné­­met házak... Bennünket, magyaro­kat azonban elsősorban szép, koragótikus temp­loma, az Elisabethkir­che érdekel. Meghatottan állunk a rózsákkal, szőlőindák­kal díszített főkapu előtt. Élete utolsó éveit — betegápoló apácaként — itt töltötte Árpádházi Szent Erzsébet. Nagy Alajos (akinek az 56-os események szé­pen induló színészi pá­lyáját törték derékba) Katona Józsefet idézi: „Gertrudist se remél­jük igen angyalnak — nem is szolgálhat nagy védelemre az, hogy ő anyja egy szent szűz­nek, mert ez nem neki köszönheti neveltetését, amidőn még kicsiny ko­rában elvitték a türin­­giai herceg számára és egy klastromba nevelő­dött”. Tollas Tibor felesége, Maya viszont azon cso­dálkozik, hogy Erzsébet halála után 30 évvel (!) már elkezdték építeni a templomot. — Valóban nagy lehe­tett a hírneve! Mai érte­lemben vett „szociális” szent volt. • • • A templom belseje is áhítatot ébresztő re­mekmű. Itt is — ott is a Szent képe vagy szobra; kezé­ben a tiszteletére épített katedrális kicsinyített másával. Színarany, domborművekkel borí­tott szarkofágja azon­ban üres. Csontjait (ép­pen a rokonai!) kiszór­ták a reformáció idején. A főkaputól balra van Hindenburgnak és fele­ségének egyszerű nyug­helye (rajta most is friss koszorú!) — a főoltár jobboldalán lévő külön kis teremben pedig a tü­­ringiai hercegek kopor­sói. Felül fekszik — tel­jes lovagi díszében — az elhunyt kőszobra. Lábá­nál barátok imádkoz­nak, lelkét pedig szé­­pen faragott angyalok segítik égbe. Az egyik szarkofák fe­delén göndör, „asszír” szakállt viselő, korbá­­csos alak. — Türingiai Konrád őrgróf. A legenda szerint kegyetlen, kicsapongó­ ember volt. Halála előtt megtért és önsanyarga­tó vezeklésbe kezdett. — A másik érdekes sír II. Vilmosé, 1516-ból. A reneissance emberének a borzalmak iránti von­zódását tükrözi. Fent a teljesen ép test, alatta azonban — „memento morio!” — békáktól, férgektől körülvett csontváz... • • • Sűrű havasesőben megyünk fel a marbur­­gi várba. Fő érdekessége bes­seni Fülöp őrgróf szo­bája, ahol — 1529-ben — Luther és Zwingli (hosszas vitatkozás után) megegyezett a hit 14 tételében. Egyedül a 15-ik, az utolsó vacsorá­ra vonatkozó tanítás. maradt vitás... Üveg alatt a híres do­kumentum. Sárguló pa­pír, fakuló tinta... • • • Egyedül a mi Szent Erzsébetünk rózsái il­latoznak ... Hallgassa! Minden vasárnap 1 órától az 1930 óta fennálló Amerikai Magyar Broadcast , Chicago és Középnyugat Magyar hangját A John Hancock Center WOJO FM 105 Mc. és Szombat reggel 8 órától a Standard Olaj épület márvány tornyáról WM­B FM 97 Mc. rádióállomásokról Kovách J. Ferenc igazgató 9016 Cottage Grove Chicago, Ill. 60619 Tel: 874-2244

Next