Chicago és Környéke, 1978 (73. évfolyam, 1-52. szám)
1978-03-25 / 12. szám
12. oldal Habsburg Ottó: A Szent Korona és a magyar nép Az Egyesült Államok kormánya harminchárom év után visszaszállította Magyarországra a Szent Koronát, amelyet a koronaőrök 1945 tavaszán azzal a kívánsággal adtak át az amerikai hatóságoknak, hogy vegyék védőrizetbe mindaddig, amíg Magyarországon szovjet megszálló csapatok vannak. Ez a status quo, a szovjet megszállás, ma is fennáll. Hogyan értékelendő a magyar emigráció magatartása, amely a visszaadást ellenezte? Miért ellenezte és milyen érvekkel? Miért döntött a jelenlegi amerikai kormány a visszaadás mellett miért és milyen érvekkel? Mire hivatkozik a State Department, a külügyminisztérium? Mi a Carter-korrmányzat külpolitikai koncepciója? Milyen következményekkel járhat a korona körüli magatartás a következő amerikai elnökválasztásra? Mi a korona sorsa ma odahaza, s mi várható egyrészt a Szent Korona és a kommunista rezsim, másrészt a Szent Korona és a magyar nép viszonylatában? Ezeket a kérdéseket vizsgálja meg és értékeli Habsburg Ottó, mint a világ egyik legtájékozottabb politikusa, a nemzetközi kérdések és a mai magyar viszonyok alapos ismerője, Habsburg Ottó az „Új Európa” márciusi számába írta ezt a tanulmányt, de egyidőben a „Kanadai Magyarságának is rendelkezésére bocsátotta. (Befejező rész). E számvetés, a helyzet ismerete és őszinte feltárása alapján jutottam tehát arra a végső megállapításra — helytelen volt, hogy a Carter-kormány a jelenlegi időpontban kiszolgáltatta a koronát. Ha nincs idege és türelme kivárni (vagy elősegíteni) a szovjet megszállás megszűntét s önálló kormány alakítását, akkor is ahhoz, hogy ezt a lépést megtegye, hogy egy rezsimet jutalmazzon egy olyan nagyszabású politikai ajándékkal, mint a Szent Korona átadása, várnia kellett volna. Legalább addig, amíg felületi enyhülés helyett tényleges javulás következik be Magyarországon. Amikor például a hittantanulás nem a megnyomorított 6 százaléknál tart, hanem a lelkiismereti szabadság fokozatos engedélyezése következtében évről-évre emelkedhetik vissza a régi, normális százalékszámhoz. Amikor a határokon nem kobozzák el a könyveket, amikor megindul az önálló szellemi élet. Amikor a lelkiismeret megszólalhat és vitát kezdeményezhet, egzisztenciális következmények nélkül. Egyszóval: amikor a közszabadságok helyreállítása megindult és eljutott legalább olyan fokra, hogy az már nem fordítható vissza és Potemkin-javulás helyett tényleges javulás korszaka köszönt be. Miért jutalmaz az Egyesült Államok most. A tájékoztató irat erről is szól. Ha — mondja — a szomszédos kommunista rendszerek látják, hogy Magyarország vezetői ily eredményesen rendezni tudtak egy harminc éve függő kérdést — a korona visszaszerzését —, ez serkentőleg hat Moszkvára és a Varsói Paktum többi államára, megértik belőle, hogy ez kifizetődő politika, kifizetődő a Nyugat irányában a mérsékelt politika, kifizetődő a nagyobb megértés az Egyesült Államok iránt, nagyobb megértés az emberi jogok terén — egy kommunista államnak is érdemes jó viszonyban lenni az Egyesült Államokkal. Sic! Ezt és így mondja a külügyminisztériumi dolgozat. El kell ismerni, van benne fantázia, képzelőerő, imagination! Oly fokon, oly magas fokon, hogy messze a realitás talaja fölött lebeg! Eszembe jut erről, amit az amerikai diplomácia egyik legrobusztusabb egyénisége, Amerika első moszkvai követe, a későbbi párizsi nagykövet, William Bullitt mesélt nekem a második világháború vége felé. Bullitt bensőséges barátja volt Rooseveltnek s elkeseredve látta akkoriban, hogy ez a zseniális államférfi miilyen , zseniálisan tud tévedni is. Roosevelt akkor már XII. Pius pápát is igyekezett meggyőzni arról, hogy Sztálin demokratává alakítható. Bullitt ebben az időben háromórás dialógusban igyekezett az Elnök lelkére beszélni, s mint a szovjet politika ismerője, figyelmeztetni Sztálin fogásaira és buktatóira. Roosevelt ezzel fejezte be a diskurzust: „Bill, nem vitatom az általad felsorolt tényeket s érvelésed logikáját sem. De valahogy úgy érzem, Sztálin nem olyan. Nem kíván egyebet, csak országa biztonságát. És én úgy gondolom, ha megadok neki mindent,, amit csak tudok, s cserébe nem kívánok tőle semmit, akkor, szem előtt tartva a noblesse oblige elvét, nem próbál terjeszkedni s együtt dolgozik majd velem egy demokratikus világért és a békéért.” Bullitt aztán Rooseveltnek erre az okfejtésére szép csendesen azt mondta, hogy az Elnök kissé tévedésben van, amikor a noblesse oblige-t emlegeti, mert a szóbanforgó partner ezúttal nem a norfolki herceg, hanem egy kaukázusi rabló, aki, mikor látja, hogy ő mindent megkap s cserébe a másik semmit sem kér, magában azt gondolja, hogy az a másik bizony nagy szamár... ” Az Egyesült Államok igyekezett a korona visszaadása fejében kikötni bizonyos dolgokat. Kijelentette, hogy az átadás „néptől a népnek” történjék. Kifejezte azt a reményét, hogy a korona emlékeztetni fog a magyarság és a Nyugat, a magyarság és a kereszténység kapcsolataira. Igyekezett az amerikai kormány odahatni, hogy a magyar nép előtt nagy publicitás adassék a korona visszaadásának, remélve, hogy a széleskörű érzelmi és lelki megmozdulás erősíti a magyar függetlenségi érzést. Mindez elismerésre méltó igyekezet s bizonyos, hogy legalább részben a magyar—amerikai tiltakozások eredménye. Mi örülnénk a legjobban, ha a reménykedés beválnék. De máris komoly tények mutatják, hogy a magyarországi rezsim, miközben a „lip-service” különböző fokain formailag eleget tett ezeknek az óhajoknak, valójában egy jól átgondolt stratégiával meg akarja hiúsítani ezeket az amerikai intenciókat s erősen korlátozni a Szent Korona érzelmi, eszmei hatását a magyar társadalomra. A tények a következők. A rezsim, melynek oly fejlett technikája van „kampányok” szervezésében, ha pl. a neutron-bomba ürügyén vagy más címen nyugatellenes megmozdulásokat szervez, a korona visszatérésének nagyszabású fogadtatását eleve elvetette. Amikor harminchárom év után elkövetkezett a nap, hogy a szent ereklye ismét magyar földre lép, a budapesti rádió ezt aznap, csütörtökön reggel mindössze egy — írd és mondd —, egy mondatban közölte a hallgatósággal. Az esti repülőtéri érkezésről nem adott helyszíni közvetítést. Akkor éppen az Othello operaelőadása ment a tv-ben, megvárták a végét s valamikor későn adtak rövid beszámolót, amikor, mint egy hazai megfigyelő mondotta, már majd leragad az ember szeme. Ha meggondoljuk, hogy Othello-előadás minden évben lehetséges, de a Szent Korona visszatérése korszakos esemény, akkor a tendencia nyilvánvaló: nem felértékelni. Másnap a parlamenti átadási ceremóniát sem közvetítették life-adásban, ekkora fontosságot nem óhajtottak tulajdonítani neki. Tudatosan jól megszabott korlátok között tartották a korona hazajöttét s az angol lapok nem alaptalanul állapították meg: „it was a low-key affair”. („Reports were subdued, and the people were not informed of the time or place of the restoration” — írja a Spectator, jan. 14-én.) Tudatosan alakítják a korona demitizálását is, aminek kirívó példája, hogy nem sokkal a visszatérés után a budapesti rádió egyugyanazon műsorszám keretében dialógust folytatott a koronáról és beszámolót adott vetkőző nők mesterségéről. Ha mindezt összevetjük a Szent Jobb 1945. aug. 19- én történő visszatérésével, azzal, hogy másnap, 20- án, kerek félmillió ember vonult fel ünneplésére, megindító jelenetek között, akkor látjuk igazán, hogy a mindenre ügyelő kommunista rendezés éberen ügyel a korona eszmei kisugárzásának korlátozására s még a blaszfémiától sem riad vissza. Azt pedig, hogy Szent Korona, leparancsolták az újságírók tolláról. Az ország prímása — ezt is mily fájdalmas leírni — bár ott lehetett az átadási ceremónián, beállhatott a sorba, de inkább csak mint a nagyvilág számára kitett statiszta, nem pedig mint a visszatérő vallásos szimbólum köszöntője. A ceremónián mindössze 500 személy lehetett jelen, ebből 200 újságíró volt, a maradék 300 az establishment tagjaiból állt. A nép, az Isten adta nép nem volt sehol... - így történt. Zárom azzal, amivel kezdtem: pragmatikusan tudomásul kell vennünk, hogy a koronát átadták a kommunista diktatúrának s a bekövetkezett tényt, ha már így van, javunkra kell fordítani. Mindent meg kell tenni az emigrációnak is, felhasználva sűrű érintkezését a hazai közeggel, hogy erősítse a korona magyarországi jelenvalóságának legfőbb értelmét: a függetlenségi törekvések fennmaradását és a szabadságvágy ápolását. Erősítse minden eszközzel a Szent Koronából áradó eszmei hatást, a belőle kiáradó nemes inspirációt. Tudjuk, hogy a korona mennyire lázba hozta például a hazai magyar újságírást s mennyire nehezére esett a kiváló magyar hírlapíróknak belenyugodni abba, hogy cikkeiket ezúttal is manipulálta a mindenható állam. Tudjuk, hogy még kommunista funkcionáriusok is megilletődtek a korona visszajöttére s egy időre lehányták magukról az ideológiai kényszerzubbonyt. Még a ceremónia sztálinista főfunkcionáriusa torkát is szorongathatta valami, aminek maga sem tudna nevet adni. A korona mellől el akarják sikkasztani a szent epitetont, de lehet, hogy ez a törekvésük kudarcot vall. Méltatlan, reálpolitikailag helytelen, hogy a Szent Koronát egy idegen megszállás alatt lévő és attól függő diktatúrának visszaszolgáltatták, de a korona talán legyőzi ezt is. Lehet, hogy a könnyelműség, amellyel ezt a kérdést kezelték, a tagadás azon szellemének bizonyul majd, amelyről Goethe írta: „Egy darab oly erő, Mely csak a rosszra tör, s csak jót idéz elő” — „Ein Teil von jener Kraft, Die stets das Böse will und stets das Gute schafft”. Mert ne feledjük, volt erre példa nem is olyan régen. A kommunista rendszer szívósan, az aqua cavat lapidem erejével dolgozott azon, hogy Mindszenty bíborost vigyék külföldre. S amikor a prímás kiérkezett, minden követ megmozgattak, hogy a bíboros eszmei és politikai karanténba kerüljön, csend legyen körülötte és egy szót se szólhasson. De elszámították magukat s Mindszenty még egyszer tanítója lehetett, messzehangzóan, a nyugati világnak s a külföld magyarságának. Megírhatta és kiadhatta emlék- iratait, ezt az örökbecsű tanúságtételt. Bejárhatta öt világrész magyar településeit s a világ nagy katedrálisaiban tízezrek, idegenek is, hallgattak szavára. Személyét szerte a világon kormányfők, törvényhozók ünnepelték s rajta keresztül ünnepelték Magyarországot s azt, amit Mindszenty megtestesített: a szabadságot. Nem lehetetlen, hogy a Szent Koronával kapcsolatos kommunista számítások is meghiúsulnak s a korona otthon többnek bizonyul, mint a rezsim szeretné, több lesz, mint — ahogy egyik magyar funkcionárius mondta a bécsi televízióban —, mint „muzeális darab”. Mert például két nappal a visszatérés után a budai Mátyás-templomot zsúfolásig megtöltötte a főváros népe, a kapukon kívül is szorongtak, hogy meghallgassák Liszt Ferenc koronázási miséjét, s mikor felhallatszott a méltóságos oratórium, még a cinikusak is hangosan zokogtak. A diktatúra ma még nagy diadallal örvendezik, hogy hatalmas külpolitikai sikert aratott s nem is tagadható, hogy a jelenlegi amerikai kurzus ezt a diadalt házhoz szállította ennek a diktatúrának. De, ahogy a „Mindszenty-ügy” más dimenziókat vett, mint rendezői szerették volna, úgy nincs kizárva, hogy a korona is önállósítja magát, fölébe nő a szovjet gyarmatbirodalom Duna-parti diplomáciájának s a Szent Korona, magyar földön — benső, erős, tartós szövetségre lép a magyar néppel. Áldásos Húsvéti Ünnepeket Áldásos húsvéti ünnepeket kíván az Összmagyarságnak I’ az ECKER — FARAGÓ Import Motors, Ltd. 2750 N. Racine Chicago, Ili. 60614 248-9488 Áldásos békességben töltött Húsvéti Ünnepeket kívánnak Barátainak és az egyetemes magyarságnak BENDE MIKLÓS és FIA Amerika segítette Moszkvát a kémkedésben angol kémelhárító szolgálat ezredese jegyzetei fölé hajolva a következő kérdést: Mi a maga foglalkozása? Az amerikai kémelhárító szolgálat majdnem teljes egészében megismételte a fenti tréfát. Az igazság ugyanis az, hogy amikor az új szovjet nagykövetség épületének építését befejezik Washington, D.C.ben, a szovjet nagykövetség elsőrangú titkos lehallgatási készüléket szerelhet majd be az épületbe — hála az amerikai federális kormánynak, amely lehetővé tette a Szovjetunió lehető legtökéletesebb kémkedését. A helyzet az, hogy az új szovjet nagykövetség színhelyét nem a Szovjetunió, hanem maga az amerikai federális kormány választotta ki és olyan módon választotta meg a színhelyet, hogy ez a legmegfelelőbb rövidhullámú rádióadásokra. Az új szovjet nagykövetség a következőkre lesz képes, minden nehézség nélkül: — Először képes lesz lehallgatni a Pentagon és a világ bármelyik pontján lévő amerikai katonai támaszpontok közötti teletype érintkezést. — Képes lesz lehallgatni a Central Intelligence Agency főhadiszállása és legtöbb európai kirendeltség közötti beszélgetéseket. — Képes lesz a National Security Council — és a Naval Security Station közötti bizalmas telefonbeszélgetések lehallgatására. Az új szovjet nagykövetség épületének felépítését a tervek szerint 1982-ben fejezik be. A színhelyet az amerikai kémelhárító szolgálat, a Central Intelligence Agency, jelölte és választotta ki, arra való hivatkozással, hogy ez a színhely a „legvédettebb”. David Watters, aki az amerikai kongresszus elektronikus hírközlésének tanácsadója a következőket mondotta: — A Central Intelligence Agency ostobasága szinte hihetetlen. A CIA hozzásegítette a Szovjetuniót a tökéletes kémszolgálathoz. A második világháború alatt az a tréfa járta világszerte, hogy a fantasztikusan tehetségtelen angol kémelhárító szolgálat tisztjei foglyul ejtettek egy bajuszos férfit és a kihallgatás alkalmával megkérdezték: — Maga kicsoda? — Maguk szerencsések — válaszolta a bajuszos férfi — én vagyok Adolf Hitler. — Well — tette fel az t Saáry Éva (Lugané): Kirándulás a középkorba — Itt kezdődik a középkor! — magyarázza Kocsis Gábor, a kiváló író és költő — rámutatva a (Frankfurttól 60 km-re lévő) giesseni vár, sárgás fénnyel megvilágított, csonka tornyára. Lassan suhanunk a gyapjas téli éjszakában komor fenyőerdők és lehunytszemű, apró házak között... • • • Gábor felesége Bad Endbachban nyitott patikát. A parasztok először gyanakvással fogadták, de most már nagy bizalommal vannak iránta. Nemcsak gyógyszerért jönnek az üzletbe, hanem gyakran elmesélik családi gondjaikat, ügyes-bajos dolgaikat is. — Az ide kerülő orvosnak — meséli Márta ha létezni akar, meg kell barátkoznia azzal gondolattal, hogy homeopatikus (csupán természetes módszerekkel gyógyító) kollégákkal, sőt kuruzslókkal és ja- s vasasszonyokkal is meg kell osztania a praxist. Van például a környéken egy öreg, szakállas varázsló, aki leszólítja az embereket az utcán, szemükbe mondja diagnózisukat (nem is rosszul), s ingyen felírja nekik a szükséges orvosságot. — — S mi történik, ha egy ilyen csodadoktor maga is megbetegszik? — Rendszerint szégyell elmenni orvoshoz. Hozzám jön tanácsért, a patikába. Nagy csodálkozásomra kiderül, hogy a környéken rengeteg szekta működik. — Némelyik igen szigorú. Tagjainak nem szabad más vallásúakkal házasodniuk, a gyerekeket pedig ellenőrzik, hogy csak hittestvéreikkel barátkozzanak. Természetesen ebből rengeteg egyéni tragédia származik. Ismerek például egy fiatalasszonyt, aki — férjhezmenetele óta — nem látogathat haza a szüleihez. Ha meglátják, becsuknak előtte ajtótablakot, sőt még a redőnyöket is leeresztik... Hihetetlen ilyesmiről hallani a huszadik században, amikor a nagy világvallások haldoklásának vagyunk tanúi. A keletkező űrt nem a felvilágosult gondolkozás, a tudományos szemlélet, hanem a boszorkányság, fanatizmus és babona tölti ki. — És a fiatalok, akik annyival különbeknek tartják magukat apáiknál? — A szekták már az iskolákban megkezdik a térítést. Gyerekek szöknek meg szüleiktől, hogy egyik, vagy másik vallási körhöz csatlakozzanak. Nyári estéken, mikor nyitva minden ablak, nem egyszer órákon át hallom a monoton, közös imádkozást... Északi misztika? (Olaszországban ez — ilyen formában! — elképzelhetetlen.) — És a szerelmi élet? — Három nagy fiam van. 15-18 évesek. Alig bírom elhessegetni a házunk körül ólálkodó kiskorú lányokat. A parasztok nagyon korán kezdik a nemi életet. Faluhelyen még most is ez az egyetlen szórakozás. • • • Bad Endbach (mint ahogy nemrég kiérdemelt neve is mondja): fürdőhely. Főleg izületi bántalmaktól szenvedő betegek keresik fel. — Miben áll a kezelés? — Vízkúra, iszapkúra, s szép eredményeket érnek el piócákkal is. __???__ — Igen. Ez az ősrégi gyógymód ismét divatba jött. Az állatokat Magyarországról és Franciaországból importálják. Központi elosztóhelyekről lehet őket megrendelni.- -Darabjuk 2-3 márka. — S hogy megy a szállítás? — Nagyon egyszerűen — nevet Márta. — Vizes mohában, plasztikzacskóba csomagolva adják postára őket. ,,Élő állat” felírással egy nap alatt ideérnek. Gábor, aki (a Rákosi rendszer jóvoltából) évekig dolgozott szénbányában, piócákkal hozta rendbe ott szerzett reumáját. — Már járni sem bírtam, amikor kipróbáltam ezt a módszert. Mindkét térdemre rátettem két-három állatot s hagytam, hogy teleszívják magukat vérrel és leessenek... Már egy félóra múlva jobban éreztem magam. Mintha kipucolták és frissen olajozták volna az ízületeimet. — Mi a hatás titka? — Az állatok — vérszívás közben — egy hirudin nevű anyagot juttatnak az emberi szervezetbe. Ez nagyon felfrissíti a vérkeringést... — És mi történik, használat után, a piócákkal? — A higiéniai rendelkezések értelmében megsemmisítjük őket. — Nem lehet ugyanazt az állatot kétszer felhasználni? — Tulajdonképpen mél lehetne, de nagyon hoszszú ideig kellene várakozni. A szívott vért ugyanis 6-8 hónapig emésztik, s csak azután éhezik meg újra. • • • Az előzőek ellensúlyozására, az egész öszszegyűlt írótársaság kirándulást tesz a közeli Marburgba. Csinos középkori városka. Szűk utcák s ,,Fachwerkhaus”-nak nevezett (átlós- és keresztgerendáikról könynyen felismerhető) ónémet házak... Bennünket, magyarokat azonban elsősorban szép, koragótikus temploma, az Elisabethkirche érdekel. Meghatottan állunk a rózsákkal, szőlőindákkal díszített főkapu előtt. Élete utolsó éveit — betegápoló apácaként — itt töltötte Árpádházi Szent Erzsébet. Nagy Alajos (akinek az 56-os események szépen induló színészi pályáját törték derékba) Katona Józsefet idézi: „Gertrudist se reméljük igen angyalnak — nem is szolgálhat nagy védelemre az, hogy ő anyja egy szent szűznek, mert ez nem neki köszönheti neveltetését, amidőn még kicsiny korában elvitték a türingiai herceg számára és egy klastromba nevelődött”. Tollas Tibor felesége, Maya viszont azon csodálkozik, hogy Erzsébet halála után 30 évvel (!) már elkezdték építeni a templomot. — Valóban nagy lehetett a hírneve! Mai értelemben vett „szociális” szent volt. • • • A templom belseje is áhítatot ébresztő remekmű. Itt is — ott is a Szent képe vagy szobra; kezében a tiszteletére épített katedrális kicsinyített másával. Színarany, domborművekkel borított szarkofágja azonban üres. Csontjait (éppen a rokonai!) kiszórták a reformáció idején. A főkaputól balra van Hindenburgnak és feleségének egyszerű nyughelye (rajta most is friss koszorú!) — a főoltár jobboldalán lévő külön kis teremben pedig a türingiai hercegek koporsói. Felül fekszik — teljes lovagi díszében — az elhunyt kőszobra. Lábánál barátok imádkoznak, lelkét pedig szépen faragott angyalok segítik égbe. Az egyik szarkofák fedelén göndör, „asszír” szakállt viselő, korbácsos alak. — Türingiai Konrád őrgróf. A legenda szerint kegyetlen, kicsapongó ember volt. Halála előtt megtért és önsanyargató vezeklésbe kezdett. — A másik érdekes sír II. Vilmosé, 1516-ból. A reneissance emberének a borzalmak iránti vonzódását tükrözi. Fent a teljesen ép test, alatta azonban — „memento morio!” — békáktól, férgektől körülvett csontváz... • • • Sűrű havasesőben megyünk fel a marburgi várba. Fő érdekessége besseni Fülöp őrgróf szobája, ahol — 1529-ben — Luther és Zwingli (hosszas vitatkozás után) megegyezett a hit 14 tételében. Egyedül a 15-ik, az utolsó vacsorára vonatkozó tanítás. maradt vitás... Üveg alatt a híres dokumentum. Sárguló papír, fakuló tinta... • • • Egyedül a mi Szent Erzsébetünk rózsái illatoznak ... Hallgassa! Minden vasárnap 1 órától az 1930 óta fennálló Amerikai Magyar Broadcast , Chicago és Középnyugat Magyar hangját A John Hancock Center WOJO FM 105 Mc. és Szombat reggel 8 órától a Standard Olaj épület márvány tornyáról WMB FM 97 Mc. rádióállomásokról Kovách J. Ferenc igazgató 9016 Cottage Grove Chicago, Ill. 60619 Tel: 874-2244