Chicago és Környéke, 1978 (73. évfolyam, 1-52. szám)

1978-07-29 / 30. szám

Amerikai képviselő megemlékezése Nagy Imre kivégzésének huszadik évfordulójáról Horton képviselő jú­nius 29-én Az Egyesült Államok Képviselőhá­zában megemlékezett Nqgy Imre kivégzésé­nek huszadik évforduló­járól. Horton képviselő megemlékezésében fel­hívta azok figyelmét akik mostanában a Ká­dár rendszerrel való kiegyezést (raproche­­ment) keresik, hogy em­lékezzenek arra az em­bertelenségre amellyel húsz évvel ezelőtt Ká­dár diktatúrája Nagy Imrét és társait kivégez­te és ezzel a rövid életű magyar szabadságnak végérvényesen véget vetett. j „Amire emlékez­nünk kell és amit soha­sem szabad elfelejte­nünk az annak az em­bernek az árulása, aki ma ugyanúgy, mint 1958 júniusában a magyar kormány élén áll. Ez az ember Kádár János. Az árulás (treachery) szó megválasztása részem­ről jól meggondolt, tu­datos, mert ez a szó min­den más kifejezésnél jobban érzékelteti azt a kettősséget amelyet Ká­dár János mesterien használt”, — mondotta a magyar ügyekben já­ratos és aktív képviselő. Horton felidézte Ká­dár 1958. november 27- én tett ígéretét: „Mi el­köteleztük magunkat ar­ra, hogy Nagy Imre el­len nem kezdeménye­zünk büntetőjogi eljá­rást. Ezen szavunkat állni fogjuk.” Horton ugyancsak idézi Dr. E. Ronald Walkernak, az Egyesült Nemzetek Ma­gyarország problémájá­val foglalkozó, Különbi­zottsága nevében, 1958. július 14-én kelt jelen­tését: ,,-A-tények-félre­érthetetlenül bizonyít­ják, hogy a magyar kor­mánynak azon cseleke­dete, amellyel Nagy Im­rét bűnvádi eljárás alá helyezte megszegte azt az ünnepélyesen kinyi­latkoztatott ígéretet, amelyet Kádár úr az eseményeket megelőző­en a magyar kormány nevében tett.” A tények nem teljesen ismertek még. A magyar és szov­jet hatóságok elzárkóz­tak azokkal a nemzetkö­zi szervekkel- való együttműködéstől, ame­lyek ebben az ügyben őket megkeresték. „Mi tudjuk, ahogy az orqszok és a magyarok is tudják, hogy a tények teljes feltárása Kádár árulásának és ezzel együtt azoknak a hazug­ságoknak a beismerése volna, amelyeken ural­ma felépült” — fejezte be megemlékezését Hor­ton képviselő. Alábbiakban fakszi­milében közöljük a Congressional Record­­ot Horton képviselő be­szédével: IMRE NAGY—20TH ANNIVERSARY OF HIS DEATH HON. FRANK HORTON or new Yomc IN THE HOUSE OF REPRESENTATIVES Wednesday, June 28. 1978 • Mr. HORTON. Mr. Speaker, with the current trend Increasing toward Im­proved relations with the. People's Republic of Hungary. I think It Is Important for those who advocate rap­prochement with the Kadar regime to remehiber a.brutal event which signaled forever nn end to a brief moment of freedom in Hungary. I am referring to I the tragedy that Is Imre Nagy’s execu­tion on June 17, i$58. A little ^nora than 20 years ago. the world listened as both Radio Moscow and Budapest announced that Imre Nagy, former Prime Minister of Htfngary. had been tried und executed for. according to his'accuser. Janos Kadar. ". . . of not only undermining the puriv from within' but of preparing its destruction írom without. In nlliuncc with the dark forces of reaction.” Whatever the bogus charges levelled at Nagy, the circumstances sur­rounding those charges, the trial and subsequent execution remain cloaked In absolute secrecy. This secrecy, indeed the court which allegedly tried Imre Nagy, and his death, were all in violation' of existing Hungarian law and legal prece­dent. Those of us who have followed this case ore well aware of these blatant, though not surprising violations of law and legal rights by the Soviet-installed regime still In power. What we must also remember, and never Í-. rget. Ls the treachery of the man who now. as in June of 1058. heads the Hungarian Government, Janos Kadar. I use the word "treachery” with care be­cause this word, better than any other, describes the duplicity so masterfully employed by Kadar. . According to the Hungarian news­paper. Népszabadság, on November 14. 1056. Janos Kadar told a delegation of Hungarian workers, "Imre Nagy is not under arrest. He left the Parliament Building of his own free will and neither the government nor the' Soviet troops wish to restrict his freedom of move­ment. It depends entirely on him whether, or not he participates in poli­tics." Kadar reltei'ated this position on the 27th of November when he said. "We have promised not to start any punitive proceedings against Imre Nagy, and we shall keep our word." Less than a year toter, following a series of denounclation by Kadar, pnd others speaking for the regime, Imre Nagy was executed. While Kadar attacked Imre Nagy be­cause he ", . . violated his oath of office and instead of defending constitutional order, he exploited his post of Prime Minister. . . . it is clear that it was Kadi who was, and Is, the interloper, One of Hungary's leading and most respected sons, Joseph Cardinal Minds­­zenty, who died 4 years ago, stated at the time, gnd again in his memoirs:' Although Kadar was also a member of the Nagy government, I consider the govern­ment of Imre Nag j to be the sole legal Gov­ernment of Hungary. Kadar was Insulted by foreigners; I reject him and bis Illegal government. The words of this great Hungarian, symbolizing as ho did during his years of asylum in the ■ American Embassy In Budapest the hopes, fears, and dedication to freedom, are echoed by others with whom responsible men would not quar­rel: Dr. E. Ronald Walker, on July 14, 1958, In his capacity as acting rapporteur for United Nation's Special Committee on the Problem of Hungary, reported; Moreover, although Mr. Kadar Is reported ns recently as l July 1068 iu having denied thnt the Hungarian Government had broken its word, the record clearly shows that the action of the Hungarian Government Jn bringing Imre Nagy to trial was contrary to solemn ntsurniices which Mr. Kadar, on behalf of the Hungarian Ooverumont, had previously given .>. To whom did Kadar give such assur­ances? Its neighbor to the north, the government of the Federal People's Re­public of Yugoslavia! '* The record is still incomplete because Hungarian and Soviet authorities have refused to cooperate with any interna­tional organizations most notably the Special Committee on tho Problem of Hungary, undoubtedly, it Is their inten­tion to forever remain silent about the manner in which Nagy was tried and iound'guilty. We know, tfs do the Soviet and Hungarians, thnt to reveal the truth would be an admission of Kndar's treachery and. therefore, the lies upon which his power is derived.* Leégett a Mindszenty High School! A Csendes Óceán Ca­rolina szigetcsoport­jának egyik kis szigetén, Palaun az ottani misszi­onáriusok iskolát építet­tek a bennszülöttek szá­mára és azt Mindszenty Hercegprímásról nevez­ték el. Gereben István bajtársunk egy óceánog­­ráfiai útján véletlenül „fedezte fel” ezt az is­kolát, melynek igazgató­ja csendes büszkeség­gel felelt kérdésére: „Iskolánkat azért ne­veztük el Mindszenty kardinálisról, mert a mai időkben ő a legki­emelkedőbb, tántorítha­tatlan bajnoka mind­annak, ami számunkra szent és becses!” Most érkezett a meg­döbbentő hír, hogy az is­kola június 4-én — a Tri­anoni békediktátum 47-ik évfordulóján . . . — gyújtogatásnak esett áldozatául. A tűzvész következtében csak egy osztályt tudnak majd fenntartani, azt is va­lószínűleg csak egy évig. Ne hagyjuk Herceg­prímásunknak ezt a cso­dás emlékét elpusztulni! A „hivatalosak” igye­keznek „leírni” Mind­szenty szellemét. Segít­sünk, hogy a Palaui kis diákok szívében tovább éljen Mindszenty tisz­telete és azok a magasz­tos eszmék, amikért utolsó lehelletéig har­colt. Küldjük „Tax deduc­tible” segítségünket a következő címre: Rev. Richard J. Ho­ar, S.J., KOROR, Ca­roline Islands, U.S. Trust territory, Paci­fic, Zip. 96940. 15 cen­tes bélyeg kell minthogy ez US. terület. A csekket vagy pén­zesutalványt címezzük: Mindszenty High School Building Fund, Koror, Palau. Ne hagyjuk elnémul­ni a Mindszenty emlékét dicsérő lelki harangot! Az Európai Szabad Magyar Kongresszus Dr. Pogány András, a Szabadságharcos Vi­lágszövetség elnöke, az augusztus 5/6-ra Hágába meghirdetett Szabadföl­di Magyarok II. Világ­­találkozójával és Világ­­kongresszusával kap­csolatban zavart keltő­­en nyilatkozott a ma­gyar emigrációs sajtó­ban: „Nem csúcsszerve­zet, hanem világtalál­kozó” címen. Az Európai Szabad Magyar Kongresszus (ESzMK) állásfoglalása ebben az ügyben a kö­vetkező : Az ESzMK azért fo­gadta el a II. Világtalál­kozó és Világkongresz­­szus helyi szervezői megbízását, mert min­denek felett szükséges­nek tartja, hogy nemze­­­ti érzésű, jószándékú emigráns magyarok időnként, előre meghir­detett helyen és időben az egymásra találás esélyével jöhessenek össze és ezen felül az emigráció politikailag aktív elemei alkalmat találhassanak célkitű­zéseik és módszereik tárgyában ■ elmélyült eszmecserére, valamint azok koordinálására. Ami a Világkongresz­­szust illeti, az ESzMK-t Toronto óta foglalkoz­tatja az ott hozott ha­tározatainak egyiké­ben kifejezésre jutó fo­galomzavar. Az t.i. amely „a jelen Kong­resszust állandó jelle­gű, koordináló magyar világszervezetté nyil­vánítja". A Kongresszus ugyanis fogalmilag ad­dig és abban él, amíg együtt van és amit hatá­roz. Nem lehet tehát ma­ga állandó jellegű koor­dináló szervezet. Ilyen szerv — nem szervezet — elképzelhető egy tit­kárság formájában, amelynek jogai és köte­lességei azonban meg­fontolt, részletes meg­határozásra szorulnak. E kérdések tisztázását óhajtja az ESzMK a há­gai II. Világkongresz­­szusnak javasolni. A magyar emigráció összességének Dr. Po­gány András jobb szol­gálatot tehetett volna, ha ehhez jelenlétével hozzájárul, mintsem hogy a Szabadsághar­cos Világszövetség tag­jait a nagy nyilvános­ság előtt beszéli le a részvételről. Holott az ESzMK evezető " tagjai közt több szabadsághar­cos bajtársa is van, akikkel aggályait bizal­mas körülmények között előre is kivitatkozhat­ta volna. Párizs, 1978. július 12-én Dr. Stankovich Viktor az ESzMK elnöke Dr. Makra Zoltán (München) az ESzMK főtitkára Dr. Czettler Antal (Zürich) az ESzMK alelnöke Dr. Pogány András Vi­lágszövetségünk elnö­kének a Szabadsághar­cos Világszövetség ne­vében írt: „Nem csúcs­szervezet, hanem világ­­találkozó” c. cikke saj­nálatos módon tudtunk nélkül, később távirati tiltakozásunk ellenére jelent meg az amerikai és kanadai magyar saj­tóban. Sajnálatosnak tartjuk cikkét azért, mert a hágai Világkong­resszust az emigrációs sajtó hónapok óta hirde­ti, így Dr. Pogány And­rásnak módjában lett volna az európai sza­badságharcos bajtársai­nál levélben tájékozód­ni, mielőtt indokolatla­nul gyanúsításainak nyilvánosságot ad. Egy szervezeti jelleggel bí­ró Világkongresszus fel­­tételezése és ezzel kap­csolatos aggodalma tel­jesen alaptalan. Egyéb­ként a Világkongresszus rendezésében több euró­pai szabadságharcos ve­zető is részt vett. Légrády László európai elnök Nagy Alajos európai főtitkár Tollas Tibor Világszövi főtitkár. Frey András írja az ENSZ székhelyéről: (folytatás az első oldalról) hogy többször panaszko­dott amiatt, nem érde­mes felhívnia Cartert, mert (jó amerikai szo­kás szerint) beszélgetés közben sem csavarja le a rádiót s nem lehet hal­lani, mit mond. Tetejé­ben nem is figyel oda, úgy hogy „legközelebb a menetrendet fogom neki beolvasni telefo­non, úgy sem érti, hogy miről beszélek.” Brzezinski és Vance Carternél különben Schmidt is mások is nem a jóindulatot és nem a természetes józan észt hiányolják, hanem ab­ban látják komoly nagy veszélyek esetleges for­rását, hogy az Egyesült Államok elnöke min­dent, a "világ politikai és­ gazdasági kérdéseit is a jelek szerint min­dig" csak abból a szempont­ból méltatja figyelemre, hogy azok több vagy keve­sebb szavazatot hoznak-e a választási konyhára. Ezzel magyarázzák azt is, hogy Andrew Yo­­ung-ot nem meri lemon­datni. Mert inkább szen­vedje el Amerika And­rew Young néger propa­gandáját, mint hogy Andrew Young távozása következtében egy csomó néger választó elpártol­jon Cartertől. Sokan hiszik, hogy a saját külügyi tanács­adója és külügyminisz­tere (Brzezinski és Van­ce) közti ideológiai kon­fliktust is, azért hagyja elintézetlenül, mert nem egész biztos abban, hogy az 1980-ban­ esedékes elnökválasztáson mivel tud több választót von­zani magához: Vance­­nek az oroszok irányá­ban tanúsított „puhasá­gával” s az örök béke rózsaszínű ígéretével-e, vagy pedig Brzezinski magatartásával, aki nem akar minden orosz kívánságra rögtön ámen-t mondani. Jó hírek Afrikából Másutt a világban kevésbé sötéten feste­nek a dolgok. Délnyugat-Afrikában, amely valamikor német gyarmat volt és amelyet az első világháború vé­gén Délafrikának adtak, megegyezés jött létre a fehérek és a négerek kö­zött. Az ENSZ ellenőr­zésével­ megtartott vá­lasztáson döntenek majd a bennszülöttek arról, hogy kik állja­nak a központi kormány élén. Afrikai szakértők úgy vélik, hogy ezek után Rodéziában is könnyebb lesz az orosz-kubai pártfogás alatt álló né­ger gerillákat féken tartani. S ha az Ango­lából jövő híreknek hin­ni lehet, egyre több an­goliai törzs szeretne meg­szabadulni a kubaiaktól. Összeesküvés? Európából pedig olyan értesülések futottak be az ENSZ-hez és legalább két washingtoni nagykö­vetséghez, hogy valósá­gos összeesküvés van folyamatban az arab­izraeli kérdés megoldá­sára. Ennek céljait egy an­gol diplomata így jelle­mezte : A konspiráció be­vallott célja, hogy Bé­gin miniszterelnököt rávegye némi rugalmas­ságra. Be nem vallott célja pedig az, hogy miután erre semmi ki­látás sincs, meg lehes­sen akadályozni a Bégin és Szadat közti feszült­ség további kiéleződé­sét és ki lehessen várni, amíg Bégint az orvosai szívbajára hivatkozva rákényszerítik a lemon­dásra. És hogy elő lehes­sen készíteni a talajt ar­ra, hogy Bégin visszavo­nulása esetén olyan Bé­­gin-embereket tudjanak bevenni a kormányba, akik hajlandók annyi en­gedményt tenni, hogy a Jeruzsálem és Kairó közti tárgyalást mi­niszterelnöki szinten le­hessen ismét fölvenni. A Kreisky- Brandt terv Az összeesküvésben izraeli politikusok mel­lett egyiptomi, ameri­kai, angol, német és osztrák diplomaták vesznek részt. Így jött létre a Kreis­­ky-Brandt terv, amelyet állítólag a jelenlegi oszt­rák kancellár és a volt nyugatnémet szövetségi kancellár dolgozott vol­na ki, de amely a való­ságban Szadat és Carter közti egyetértésen ala­pul. És amelyet nem csak Abba Eban volt iz­raeli külügyminiszter és Peresz, az ellenzéken lé­vő munkáspárt feje, ha­nem olyan izraeli politi­kusok is helyeselnek, akik lelkes követői Bé­­ginnek, csak éppen a ha­tárokat illető intranzi­­genciáját tartják túl­zottnak. Ebben a Kreisky­­ről és Brandtról elke­resztelt tervben két lényeges engedményt ajánlottak fel Izrael­nek. Egyrészt azt, hogy Cisz-Jordániá­­nak és a Gáza-sávnak nem a teljes egészét kellene visszaadni, másrészt pedig, hogy Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója 3/ oldal Kovács Imre: A kínai kártya: adu vagy A nemzetközi politika szótára egy új fogalommal gazdagodott, bár a jelentése régi keletű: a kínai kár­tya. Vagy ha ez jobban hangzik: a kínai adu. Eredetileg ugyan „kínai nyitás­nak” nevezték, ami azt jelentette, hogy Amerika elásta a harci bárdot, békés együttműködést keres Kíná­val. Nixon elnök 1971-ben Kínába lá­togatott és a sanghaji nyilatkozatba foglalták együttműködésük módoza­tait és feltételeit, ami kötelezően sza­bályozza a két nagyhatalom viszo­nyát. Nixon elnök nem tévedett, amikor titokban előkészített útját törté­nelmi jelentőségűnek nevezte, mert valóban akkorát fordított és olyan távlatokat nyitott a nemzetközi kap­csolatokban, amilyenre a nagy hábo­rús szövetség létrehozása, 1941 óta nincs példa. Persze az amerikai-kínai közele­déshez az kellett, hogy Peking sza­kítson Moszkvával, mert a kommu­nizmus monolithikus egységének ide­jében a külpolitika is a hierarchikus függőség kelléke volt. Egyetlen alá­rendelt ország sem formulázhatta meg, nem alkalmazhatta a saját kül­politikáját; mindenben Moszkvát kellett követni, s ehhez Kína is tar­totta magát. A kínai-szovjet szakítás igazi és dramatikus arányai most bontakoz­nak ki, amikor az óriási kommunis­ta birodalom majd két évtizedes aléltság és belső zűrzavar után kez­di összeszedni magát és keresi he­lyét a világban. A kínai ébredéssel párosult kínai nyitás a Szovjetuniót hallatlan aggodalommal tölti el, mert ha van egy kormány, vagy fő­város, mely a geopolitikai és stra­tégiai jelentőségét helyesen kell, hogy kiértékelje, hát a szovjet kor­mány és Moszkva tényleg nem huny­hatja be a szemét előtte. Kína ereje még nincs arányban méreteivel, de éppen az a veszélyes, hogy a potenciálja kihasználásával elérheti, sőt le is hagyhatja a Szov­jetuniót. Mai állapotában sem lenne Kína egy katonai támadás könnyű áldozata;­­ hatalmas területe közel négymillió négyzetmérföld és egy­milliárdnyi lakossága elnyelhet kon­vencionális hadseregeket, de való­színűleg egy megelőző nukleáris tá­madást is kibírna, amiről Mao-cse­­tung egyszer Titót felvilágosította. Ipara, hadserege modernizálásával viszont elérheti azt a felkészültsé­get, mely a szovjet aggodalmak és idegesség okozója. Az amerikai elnökök megismétlő­­dően kinyilatkoztatták, így Jimmy Carter is legutóbbi sajtókonferen­ciáján, hogy nem akarják kijátsza­ni a két kommunista szuperhatal­mat, Kínát és a Szovjetuniót egy­más ellen. Az ilyesféle megnyug­tató nyilatkozatok azonban nem be­folyásolják Moszkva és Peking gyű­löletes viszonyát, amit úgy látszik fel­oldani nem lehet. Sokkal mélyebben gyökerezik a szovjet-kínai ellentét, mintsem azt politikai, vagy ideoló­giai formulával ki lehetne küszöböl­ni, akárcsak ideiglenesen is. Függet­lenül Amerika magatartásától, vagy szándékaitól, titkos terveitől, a Szov­jetunió és Kína katonai felkészülé­se elsősorban egymás ellen irányul. Van azonban egy olyan szempont, mely Washington mérlegelését, hogy melyikükkel mit csináljon, erősen befolyásolja, s ez Amerika biztonsá­ga. Barátai védelmét is elsősorban saját biztonsága érdekében vállalja Amerika, ami még fokozottabban ér­vényesül Kína és a Szovjetunió ma­gatartásának megítélésénél. Wa­shington a Szovjetuniót veszélye­sebbnek tekinti Amerikára nézve, mint Kínát, s ez a megkülönbözte­tés ugyanannyira aggasztja Moszk­vát, mint Peking fölfejlődési törek­vése. Az amerikai álláspontot Zbigniew Brzezinski nemzetbiztonsági főnök fejtette ki nagyon pontosan és na­gyon érthetően, amivel magára zúdí­totta Moszkva (és a keleteurópai fő­városok) minden dühét. Azt mondot­ta Brzezinski Pekingben, múltkori látogatásakor, hogy Kína és az Egye­sült Államok barátsága életbevá­góan fontos és áldásos a világbéke biztosítására ; egy erős Kína Ameri­ka érdeke; egy hatalmas, magabiz­tos, világviszonylatban elkötelezett Amerika — Kína érdeke. így született meg a jelszó, hogy a kínai-amerikai érdekek párhuza­mosak ,az egész világban, aminek alátámasztására örömüket­­fejezik ki, hogy 1949, a kínai népköztársa­ság megalakulása óta most először nincsenek haragban egymással. Mi több, a húszas évek óta most van először abban a helyzetben Ameri­ka, hogy nem kell választania Kína és Japán között. A kínai-japán viszony javulása is a kínai nyitás következménye, ami beleillik abba a nagyobb képbe, me­lyet dr. Brzezinski vázolt fel, misze­rint a világ három nagy ipari köz­pontja, Északamerika, Nyugateuró­pa és Japán szoros együttműködése teremtheti meg a világbéke legszi­lárdabb alapját. Kétségtelen, hogy van egy kínai kártya, vagy egy kínai adu, de nem abban az értelemben, ahogy Brezs­­nyev legutóbbi felszisszenésében ér­telmezte. ő az amerikai külpoliti­ka megkeményedését azzal magya­rázta, hogy felkerekedett az össze­tűzésre törekvők tábora az Egyesült Államokban, s a felépített Kínát rá akarják szabadítani a Szovjetunióra. Amerikának nincs szüksége Kínára, hogy elintézze a Szovjetuniót. Car­ter elnök az annapolisi haditengeré­szeti akadémián elmondott beszédé­ben világosan Moszkva tudtára ad­ta: választhat az összetűzés, vagy együttműködés között. Bármelyiket választja, Amerika politikailag és katonailag kész! Ugyanakkor a kínai kártya bume­ráng is lehet! A kínai kommunisták együttmű­ködésük feltételeit abban szabták meg, hogy Amerika adja fel Formo­­zát (Taiwan) és erősítse a NATO ütőképességét (kössön le minél na­gyobb szovjet erőket a Vasfüggöny vonalán). Párhuzamos érdekeket azonban nehéz találni Washington és Peking viszonyában azontúl, hogy a Szovjetuniót meg akarják fékezni. A kínai kommunizmus sokkal vonala­sabb, keményebb, brutálisabb,­ mi több felelőtlenebb a szovjet kommu­nizmusnál. Amerika választása leg­feljebb a kevésbé rossz helyett ez­úttal a sokkal rosszabb lenne. Vörös Kína az emberi jogokat sem­mibe veszi, gazdaságilag fejletlen, nemzeti jövedelme alig 350 dollár fe­jenként, üzletelni vele aligha lehet, legalábbis egy jó ideig nem: külke­reskedelme Amerikával nem éri el a félmilliárd dollárt. Taiwan se egy ideális demokrácia, de az életszint sokkal magasabb, ipara, mezőgaz­dasága fejlettebb, a nemzeti jöve­delem fejenkénti aránya ezer dollár feletti, s Amerikával a kereskede­lem eléri a hat milliárd dollárt! Úgy látszik, hogy Peking is kéz­ben tart egy amerikai kártyát, amíg szükséges, mert végső célja, akár­csak Moszkvának, a világkommuniz­mus megvalósítása. A nagy kérdés: ki tudja a kártyáit jobban forgatni? Brezsnyev akaratlanul elárulta, hogy a kínai kérdés Moszkva legér­zékenyebb pontja, s nemcsak Ame­rikát intette, hogy össze ne játszon Kínával, de Tokiót is figyelmeztette, hogy a tervezett japán-kínai béke­­szerződés éle ne irányuljon ellenük Úgy látszik a kínai kártyát, a kínai adut a szovjet félelem szülte, s nem az amerikai külpolitika használja. Brezsnyev fenyegetődzött, hogy a kí­nai kártya kijátszása keserű csaló­dást kelthet, s elodázhatja a SALT- egyezmény megkötését. Eddig ő sza­badkozott, hogy a SALT-tárgyaláso­­kat ne kapcsolják semmiféle más probléma megoldásához, most vi­szont ő kapcsolta a kínai nyitáshoz. Dehát Moszkva nem diktálhat Amerikának, hogy kivel barátkoz­zék, kivel nem. Carter elnök és Van­ce külügyminiszter megismétlődően és többször nyomatékkal kijelentet­ték, hogy Amerika kész együttmű­ködni és barátkozni a Szovjetunió­val,­­ és Keleteurópával és Kínával. Moszkva többé nem monopolizálhat­ja a barátságot és az együttműkö­dést a Nyugattal, az kijár minden országnak, mely érti a játékszabá­lyokat, értékeli egy plurális nyíltvi­lág lehetőségeit és az érdekek egyez­tetésén alapuló globális békét. amikor öt év múlva végleges megegye­zésre jutnak, akkor „a" határozathozatal kialakításában a Pa­lesztinai arabok vá­lasztott képviselői is résztvennének”. Vagyis, hogy a minden környező arab államtól független palesztin állam gondolatát elejtenék, ha — és ez nagyon nagy ha — ha a többi kérdésben ki tudnának egyezni egymással. Minthogy a többi kér­dés közé tartozik Ó-Jeru­zsálem is, amiben az iz­raeliek és a szaúdiak a legmerevebbek, egyelő­re nem szabad túl opti­mistának lenni. Annál kevésbé, mert Bégin maga egy talpalatnyi földet sem hajlandó föl­adni. □

Next