Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-03 / 44. szám

A máriacelli Mindszenty Múzeum felavatása napján, 1979. június 17-én már ott magyarnyelven szerkesztett és a boldoggá avatást kérő híveket osztottunk szét. Magyar, német, francia, svájci, osztrák egyházi és világi személyekkel folytatott megbeszélésünk eredménye a most kibocsájtott és Mindszenty boldoggá avatását kérő többnyelvű aláírási ív. A „Cardinal Mindszenty Memorial Committee” Cleveland székhellyel már több mint három éve bejegyzett jótékonysági és kulturális mozgalom, mely a Mindszenty Emlékbizottság amerikai világiakból álló csoportja és ezt az aláírási mozgalmat Közi Horváth József, Harangozó Ferenc és Füzér Julián újságcikkeitől indíttatva is szervezi. Íveinket már eljuttattuk Franciaországba, Svájcba, Németországba és Ausztráliába. Az első ezer ívet bocsájtottuk útjára. Mindenki aláírhatja ezt, minden egyes családtag. Tudjuk, hogy nem magyar részről, hasonló ívek már forgalomban vannak. (Pl. az egyik kibocsájtó: Austria Catholica, Director Edmund Sava.) Most minden ország magyarjához fordulunk: ha ilyen megmozdulásról hallotok, közöljétek velünk azonnal a kibocsájtó címét, hogy összehangoljuk a nagy munkát. Hisz három millió aláírás a célunk. Arra a kifogásra, hogy „én nem vagyok katolikus, ez nem az én ügyem” Saáry Évával (Lugano) felelünk. Mindszenty ügye az egész magyarság, sőt minden humánus gondolkozása minden zsarnoki uralmat elítélő embernek Ezeket az íveket 25-ös csoportokban küldtük Szét — számozva — az osztályvezetőknek, akik azokat név szerint a csoportvezetőknek osztják el aláíratás végett. Aki többet is tud aláíratni, az kérjen további íveket a központból. (Nagyobb tömegeket lehet elérni mise után, gyűlések, hazafias ünnepélyek előtt és után, iskolákban stb. Ez nincs időponthoz kötve, mi a történelemnek dolgozunk. Ne csak magyarokkal írassuk alá, az íveket minden nemzet körözze. Fiataljaink — a mi kis követeink és segítőtársaink — szívesen viszik ezt el saját köreikbe. Szeretettel várjuk építő javaslataitokat és támogatásotokat. A második és harmadik ezer ívet olasz és horvát szöveggel is megtoldották. Tehát angolul, magyarul, németül, franciául, lengyelül, olaszul és horvát nyelven kérjük a boldoggá avatást. Az ívek ezeken a nyelvterületeken használhatók. A leleményes szervező pirossal aláhúzza, vagy halványan árnyékolja a megfelelő nyelvterületet. Ha az eddig kiküldött ívek hiánytalanul visszajönnek egyszázezer aláírásunk lesz. A hiánytalanul viszszaküldött ívek aláiratainak köszönő levelet írunk. Az íveket számozzuk és számszerint könyveljük a címzett nevével. Példának említem, hogy Goda Mária az általuk vezetett üzletben a kasszához tette és már a második csomagot 25 db kérte. Csak szívós munkával, és erős akarattal fogunk eredményt elérni. A Múzeum felavatására összesereglett többezres tömeget nem a szervezők, hanem Mindszenty szelleme irányította és hozta össze Máriacellben. A Mindszenty Emlékbizottság P.O.B. 2727 Cleveland Ch. 44111 MI TÖRTÉNT A HB (Folytatás az 1. oldalról.) • Az elrabolt olasz bankár, Michele Sindona, akit a Franklin National Bank csődjével vádolnak , kijelentette, hogy nem emlékszik semire, hogy elrablói hol és mennyi ideig tartották fogva. Sindonénak elrablása miatt elnapolták a tárgyalását New Yorkban. Lindonet augusztus 2-án rabolták el, elbeszélése szerint, amint hazafelé tartott az utcán és elrablói 10 hétig tartották fogva és csak a napokban engedték szabadon. • Londonban, Angliában 9 évi börtön után kiszabadult egy leánygyilkos, aki két gyermeket ölt meg 11 éves korában, egy 3 és egy 4 éves kisfiút. Mary Bell cellatársai vallomása szerint ma is kínozza az állatokat, élvezettel beszélt a gyilkosságról és kijelentette, hogy gyűlöli a gyermekeket. A londoni lakosság felháborodva fogadta a 20 éves gyilkos szabadulásának hírét.• Harold Brown amerikai honvédelmi miniszter a japán fővárosba látogatott. Brown kijelentette: az Egyesült Államok fenntartja a távol-keleten vállalt katonai kötelezettségeit. Washington tehát a csendes óceáni terveinek megfelelően igényt tart katonai szövetségese Japán fokozott politikai diplomáciai és védelmi tevékenységére ebben a térségben, ha a helyzet úgy kívánja. Brown ugyanakkor bejelentette, hogy három hónapon belül kí Gábor Áron : Európai jelzések en Újra ezt a témát pendítem meg, hogy a német szórványok tervszerű visszavonása a jelenlegi határok mögé súlyosan érintheti azokat a közép- és kelet-európai országokat, ahol a német kisebbség az Európához tartozás egyik tartós láncszeme volt. A német telepesek Európa erkölcsi, alkotmányjogi és gazdasági rendjét és filozófiáját helyezték egyre keletebbre és keletebbre. Nemcsak a német életteret és hatalmi elgondolást erősítették — tudatosan vagy tudat alatt,hanem Ázsia terhére Európát is megnagyobbították Elérték a Volgát, a Kaukázust, Moszkvát, Leningrádot és nemcsak szellemi, hanem gazdasági pozíciókat is elfoglaltak. Közben „faji” igényeiket úgy érvényesítették, hogy azok nem mindig egyeztek a befogadó népek történelmi sajátosságaival, az más és politikailag, ideológiailag könnyen kihasználható kérdés. Mi magyarok, különösen és joggal hajlamosak vagyunk arra, hogy a szászság, svábság visszavonulásából sajátos céljaink megerősödését várjuk. Közben elfelejtjük, hogy ezeréves európai jelenlétünk, fennmaradásunk abból a Szentistváni reálpolitikából ered, amely idegen népeknek is helyet biztosított Kárpátmedencei jövőnk kiépítésében. Még mindig nyitott és vitatott kérdés: milyen sors várt volna magyarságunkra segédnépeink nélkül azon a „senkiföldjén,” ahol nagy testvéreink, a szkíták, a hunok, az avarok átmeneti vendégek voltak és az ellentétes irányú filozófiai és egzisztenciális érdekek nyomása alatt összeroppantak. Otthoni népünk jelenlegi teljesítménye és lelki megerősödése egyelőre nem ad elfogadható választ, hogy ebben a kétségtelen „ugrásban” mi játszott nagyobb szerepet: a Volksbundsvábság kiűzése, vagy a magyarhű svábok visszatartása? Másik, ugyancsak tisztázatlan kérdés, hogy a törzsökös magyar etem milyen „megürült” életsávokat foglalt vissza. Olyan ideológiai, gazdasági, kulturális, nemzetfilozófiai hadállásokban vetette meg lábát, amelyek egy ideológiai, vagy politikai változás esetén tovább fejlődnek az új úton? Egyelőre ezekre a kérdésekre sincs hiteles válasz és nagyon veszélyes lenne, ha azt a mesterséges népvándorlások jelenlegi korszakában keresnénk. Egyelőre a legjobb út: úgy vinni át a nemzet fogalmát a jövőbe, ahogy azt Szent István megfogalmazta. Itt kapcsolódik a mai jelzés a múltkori témába : az erdélyi szászság, bánáti svábság visszavonulása az új német sündisznóállásba erdélyi magyarságunk védelmének gyöngítésével is egyenlő. Ez annál inkább helytálló, mert a szászok, svábok helyébe nem az erdélyi, vagy bánáti magyarság, hanem olyan dákó-román büszkeséggel átitatott regáti tömeg lép, amely, ha akarná sem érthetné meg, hogy a Szentistváni nemzet fogalma ezer éves történelmi biztosíték volt és ma is az. Most pedig kiterítem az okot is, hogy miért foglalkozom újra egy idevágó, hasonló kérdéssel. Carter elnök Brezsnyevnek adott válaszából, a nekünk legfontosabbat hagyta ki: hol végződik Európa? Hol t az a határ, amelyet a szovjet rakéták veszélyeztetnek és az amerikaiak védenek? Keletnémetországban, esetleg Csehszlovákiában? Ha igen, hová esnek azok az európai országok, köztük Magyarország, amelyekről az Egyesült Államok elnöke nem beszélt? A „senki földjére” — évezred múlva is kitért ez a meghatározás, — amely kiesik Európa testéből és teljesen mindegy milyen rakéták semmisítik meg? Vagy úgy, ahogy Brezsnyev értette: Kelet- Németországból kivon ezer tankot, de Magyarországon újabb ezret helyez el? Akár így, akár úgy, számunkra mindenképpen félelmetes a válasz. Nemcsak azért, mert az amerikai atomernyő így nem védi Magyarországot, sőt az amerikai visszavágás hazánk területén semmisíti meg Brezsnynyev haderejét, a városainkkal, tizenegymilliós népünkkel, ezer éves kultúránkkal együtt, hanem azért is, mert Carter beszédében is olyan Európa körvonalai bontakoznak ki, ahová mi már nem tartozunk. Mit ér ezzel a politikával szemben a pápa Európa-értelmezése és féltése? Megint olyan jelzés, amelyre csak úgy jön a válasz, ha pontosan tudjuk, hogy területileg, hadászatilag, történelmileg mit jelent Európa Carter szótárában. Néha úgy tűnik, ismét olyasmi készül a világban, amelyről mások többet tudnak nálunk és úgy rendezik sündisznóállásaikat, hogy népünk ott nem kap helyet, egyetlen ellenérv akad: késő van. Nincs már olyan atomernyő, sündisznóállás, hadászati elképzelés, brezsnyevi taktika, kínai bölcselkedés, amelyre tűzbiztosítási szerződést ad a jövő. Mégis, ha az Egy Isten még ad gondolkodási időt a világnak, jó volna tudni, hol kap talpalatnyi helyet népünk. Ázsiában, ahonnan testestől-lelkestől eltávolodtunk, vagy abban a Nagy-Európában, amelyért ezer évig véreztünk? Mi mást tehetünk addig, az imádságon kívül, mint azt, hogy megosztottságunkban is higyjünk európai helyünk jogosságában. Ebben a kérdésben nincs ideológiai sündisznóállás, vagy jól biztosított politikai élettér. Létünk, nem létünk a tét. Nagy szavak? Neonfényes kijelentések? Inkább kicsinyke rezdülés: úgy nézzük a politikai történéseket, hogy vitáink középpontjába az a magyar nép álljon, amelyet nem tudni, hogy nem Ázsiába vet-e a politika. Háha is ellátogat a nemzetközi katonai helyzet áttekintése céljából. Brown ugyanakkor szemleutat tett Japán legészakibb szigetén, a Szovjetunió tőszomszédságában fekvő Hokkaidon. • Törökországban meghosszabbították a statáriumot további két hónappal, s kiterjesztették további 19 tartományra, hogy megakadályozzák a „politikai gyilkosságokat”, amelynek 2 ezer személy esett áldozatául az utóbbi két évben. • Az Exxon Corporation, a világ legnagyobb olajvállalata negyedév alatt több, mint duplájára emelte jövedelmét. Július-augusztus-szeptemberben a vállalat 1,145 billió dollárt jövedelmezett az előző év hasonló időszakában viszont 525 millió dollár volt a bevétele. A részvények az 1968-as évi $ 1.18-ról $ 2.60-ra emelkedtek. • Leonyid Brezsnyevről felröppent a hír, hogy meghalt. A hír hamis volt. Brezsnyev csupán megfázott és egy hétig beteg volt. • Rabin volt izraeli miniszterelnöknek egy rögtönzött öttagú cenzúra bizottság megtiltotta életrajzának publikálását. • Az iráni sah Mexikóból New Yorkba repült feleségével, miután a jelentések szerint rákbetegségben szenved és egyedül ott vannak olyan műszerek, amivel megállapíthatják pontosan a kezelési lehetőségeket. A sahnak epe elzáródása volt és rendkívül súlyos állapotban érkezett a new yorki repülőtérre. A sah 60. életévét töltötte be. Az iráni kormány máris tiltakozott az amerikai kormánynál a sah new yorki tartózkodása ellen. Az amerikai kormány hivatalosan megnyugtatta az izgága Khomeinit, hogy „kizárólag egészségügyi okokból egyeztek bele és adták meg a sahnak a „látogatási vízumot". Az orvosok szerint 50-50 százalék remény van arra, hogy a sah életbe marad. MWV Kovács Imre: Magyarokkal Európában Hol rekedtek meg, miben reménykednek? Miközben Európa homokba dugott fejjel úgy él, mintha nem lenne szovjet veszély, a figyelmeztetéseket nem veszi komolyan, a magyarok lázasan vitatják a tehetőségeket keresztmetszetük és szemléletük rabságában. Rövid beszélgetésekből is könnyen megállapítható, melyik eresztés (1944, 1947-48, 1956) helyezte őket Európába, s miként képzelik el a jövőt. Abban szinte valamennyien egyeznek, hogy Amerikát okolják mindenért, s irtózásuk az európai körülmények, az életforma és a társadalom átalakulásáról is azonos reakciót vált ki. Amikor hallottam a csípős, vagy keserű megjegyzéseket, úgy éreztem, mintha New Yorkban lennék a szidalmak özönében... Párizsban legtöbbet Borsos Sándorral voltam együtt, volt parasztpárti képviselőtársammal, aki éppen visszatért egyhónapos magyarországi látogatásáról, s azon frissiben elmondotta benyomásait. Mint egykori ifjúsági vezető, jól ismerte a háború utáni terepet, s könnyen bejutott azokhoz is, akik ma vezető állásban a Kádár-rezsim gerincét alkotják. Beszélgetéseiből azt szűrte le, hogy a hazaiakat nem annyira az a kérdés érdekli, ki lesz Kádár utódja, hanem inkább az utód döntése, bárki is tesz (egyik jelölt változatlanul Németh Károly), hogy melyik vetélkedő csoportra támaszkodik. Két garnitúra verődött össze Magyarországon, egyik a volt népi kollégisták, akik megégették magukat Rákosinál, de megjárták a börtönöket is, akárcsak Kádár János; a másik a Szovjetunióban képzett (és orosz feleséggel hazatért) technokratáké, akik beintegrálódottan Moszkva érdekeit képviselik és utasításait hajtják végre. Bárhogy is viselkedtek, az egykori kollégisták (janicsároknak csúfolták őket), ma a népi vonal képviselői és a magyarság érdekeinek őrei, akiknek mellőzése és a szovjet technokraták előnyomulása visszavetheti Magyarországot Moszkva feltétel nélküli követőjévé és teljes kiszolgálójává. Találkoztam Párizsban Méray Tiborral, az Irodalmi Újság főszerkesztőjével, s Kende Péter és Kemény István egyetemi előadókkal, a Magyar Füzetek szerkesztőivel. Méray hajthatatlanul Kádár-ellenes, Nagy Imre kivégzését nem tudja megbocsájtani, s felfogásában közelebb áll a reformkommunistákhoz, mint a népiekhez, bár Bibó Istvánt nimbusszal övezte az Irodalmi Újságban. Kende Péter a szocialista alternatívát kultiválja, amit egy nagyobb tanulmányában jól prezentált, s Kemény Istvánnal együtt éberen figyelik a szovjet tábor disszidenseit, akinek nagyon helyesen, teret biztosítanak a Magyar Füzetekben. Legutóbbi számukat ők is Bibó emlékének és gondolkodásának, filozófiájának, terveinek és elképzeléseinek szentelték, aki inkább népi alkat volt, mint szocialista, de a köréje varázsolt kultusszal nem értek egyet. Auer László kivitt bátyja, Auer Pál sírjához egy Párizs melletti temetőbe, a késő nyár melankóliája még fájóbbá tette a tudatot, hogy messze a hazájuktól térhetnek csak örök nyugovóra azok, akik száműzetésükben annyit tettek érte és a magyar népért. Münchenben a Pax Romana rendezésében (Kalniczky Györgynek köszönhetem) és Borbándi Gyula bevezetésével előadást tartottam az amerikai külpolitika hagyományairól, motívumairól és perspektíváiról. Valami százan gyűltek össze, a hallgatóság a teljes emigráns keresztmetszetet adta, ami a vita során élénken demonstrálódott. Igyekeztem tényszerűen, majdnem csak az unalomig száraz modorban beszélni, nehogy olyan indulatokat kavarjak, ami a tárgyilagos kiértékelést lehetetlenné teszi. Felhoztam többször kifejtett véleményemet is, hogy ti. Amerika és a Szovjetunió kényszer együttműködés olyan világhelyzetet teremtett, mely a szerencsétlenül kialakult geográfiai status quo-t biztosítja, ideológiai, vagy politikai szembenállásuk és feleselésük ellenére abban egyeznek, hogy a határokhoz nem szabad hozzányúlni, ami Moszkva értelmezésében a politikai status quo megváltoztatását azért nem zárja ki. Előadásom végén nagyon óvatosan felhoztam két olyan lehetőséget, amikor a geográfiai, vagy a politikai status quo kényszere alól Magyarország kivonhatja magát. Egyik azzal adódhat, hogy Tito halála után a Szovjetunió megmozdul Jugoszlávia egységének biztosítására. Ismételten kihangsúlyoztam, ha Moszkva lépésre szánja el magát (tehát nem azt jósoltam, hogy feltétlenül lépni fog), akkor nagyot lép, s egy csapással három legyet üthet agyon: eltávolítja Ceausescut, a szovjet hadsereg bevonul Jugoszláviába (megjátszott, „behívásra’’) és megszállja Albániát is. Egy ilyen konstellációban elképzelhető, hogy Magyarország részvételét is kéri, amivel esetleg területi gyarapodás járna: visszatérhet a magyarlakta perem Erdélyből és a Délvidékről. Attól nem tartok, hogy megismétlődhetne a háború utáni tragédia, amikor a győztes szövetségesek (Amerika, Szovjetunió, Anglia) hatálytalanították a bécsi döntéseket és visszarendelték Magyarországot az 1937-es határai mögé. Közép-Keleteurópa szovjet átszabását a Nyugat (USA) már nem tudná hatálytalanítani, ahhoz se ereje, se tekintélye nincs. Nem látok tehát semmiféle hosszútávú veszélyt, ha a mostani magyar vezetőség élne a lehetőségekkel. De felhoztam azt az eshetőséget is, hogy a Szovjetunió valamiként felbomlik, amit könyvek, tanulmányok, cikkek eleget jósolgatnak. Megemlítettem az angol Sir John Hackett bestseller könyvét (Harmadik Világháború), ami pontosan előre jelzi a szétesést egy feltételezett európai háború nukleáris eskalációjának következtében. De maguk a prominens szovjet disszidensek is lehetségesnek tartják, mi több, biztosra veszik, hogy a szovjet társadalmat a nemzetiségi földrengés szétveti, amivel megszűnik maga a szovjet állam is. Egy ilyen helyzetben egy intakt magyar hadsereg megszállhatja a magyar etnikumot a Dunamedencében, amivel érvényesítheti a nemzetállam fogalmát. Intettem hallgatóságom, hogy az adódható robbanékony helyzetben nagy kommunista gyűlöletükkel ne borítsuk ki a gyereket is a mosdóvízzel. Értve alatta, a magyarországi kommunita állammal együtt ne zúzzuk össze a magyar hadsereget, különben úgy járhatunk, mint 1918—19-ben, amikor nem volt, aki védje az országot, tartsa az etnikai perimétert. Akkor Károlyi Mihály és Kun Béla fosztott meg bennünket a lehetőségektől. 1944—45-ben Szálasi Ferenc ütötte el a magyarságot a kedvezőbb fegyverszünettől és a velejáró estlegesen jobb békefeltételektől. Sajnos a felvetett kérdések és lehetőségek teljes kitisztázására az idő rövidsége miatt nem volt alkalom, bár a hallgatóság szívesen maradt volna, akárcsak jómagam. Később hallottam, egyesek kifogásolták a jugoszláv fejleményekkel kapcsolatos utalásaimat, mert úgy járnánk, mint Hitlerrel: megint mindent visszacsinálnának. Álláspontom változatlan: nem hinném, hogy a történetem ezúttal megismétlődhetne. A magyar hadsereg intaktságának szükségességéről vallott felfogásomat egyesek úgy értelmezték, hogy én inkább a „mosdóvízért” aggódom (Szovjetunió, vagy a magyarországi kommunista kormányzat megtartása), mintsem a „csecsemőért”. Akinek nincs történelmi érzéke, képtelen megérteni a történelmi helyzeteket... Luganóban a kedves Saáry Éva hozott össze egy érdeklődő társaságot (az állomáson a kékújságot lobogtatta, hogy felismerjük egymást), előttük hasonlóképpen vélekedtem, hasonló ellentmondásokkal. Az európai magyarok többsége hajlik a realitásra, nyíltan kimondják véleményüket, de azért szükségképpen tekintettel vannak azokra az érzelmekre, melyek fogva tartják a sérültebbeket, a jobban megbántottakat, a többet szenvedőket, ami érthető. Egyik élesebben kritizálómat Saáry Éva azzal mentegette, hogy a véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet, a demokráciában mindent el lehet és el is kell mondani. Teljesen egyetértettem vele, azzal a megtoldással, hogy a véleménynyilvánítás joga azokat is megilleti, akik nem értenek egyet a szélsőséges felfogásokkal. Bernben Nagy Györgyék láttak vendégül, akik az erdélyi magyarok ügyének áldozatos felkarolói; legutóbb Sütő András szállt meg náluk családjával, amikor a Herder-díj átvétele után szétnézett Európában. Az asszony, Nagy Klári népi tánc- és dalegyüttest szervezett, elvitt a próbájukra is: a bemutató meggyőzött, hogy Európa egyik legjobb magyar együttesét láthattam. Este a házukban jól kibeszélgettük magunkat Veress Sándor kitűnő zeneszerzővel és Révész László egyetemi tanárral. Benéztem a svájci keleteurópai intézetbe is, ahol nagyon alapos kutató munka folyik a kommunista tábor felmérésére; tudományos kiadványaik elősegítik a pontosabb és korrektebb tájékozódást. Utolsó állomásom, Genfben dr. Luka László vendége voltam, aki ismert pszichiáter és lelkes magyar szervező és rendező. Két éve a genfi magyar napokon jó előadásokkal felmérték a teendőket; jövőre ismét konferenciára hívja össze az emigráns elitet, a magyar alternatívák kibogozására. Tóparti szupermodern villájában jó vacsora mellett a meghívottakkal késő órákig beszélgettünk; a jelenlévők (genfi tudományos intézetekből) realizmusa erősen impresszionált. Mielőtt elutaztam volna Dél-Franciaországba, a genfi tó partjáról fürkésztem a jövőt, ami éppoly misztikus, mint a víz felett lebegő pára, a ragyogó napsütés ezüstös csillámlásában. 3. oldal