Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)

1979-11-10 / 45. szám

MI TÖRTÉNT A HÉ (Folytatás az 1. oldalról.) nem adják ki az ország elsőszámú ellenségét, Re­­za Pahlevi sahot, beszüntetik a további olajszállí­tást az Egyesült Államokba—írja a Tehran Times. • Új állam jelentette be függetlenségét. A Grena­dines sziget egyik része St. Vincent, önállósította magát- A szigetecskének mindössze 110 ezer lakosa van és összesen 100 négyzetkilométer a területe, eddig Angliához tartozott. A Monitor tudósítója sze­rint ez csak súlyosbítja a szigetecske gazdasági helyzetét és növeli a munkanélküliek­ számát. Ta­valy óta a turista forgalom erősen csökkent, ami a sziget fő bevételi forrása volt. • Giscard D’Estaing francia elnök egynapos láto­gatásra Nyugat-Berlinbe érkezett. Egyúttal ő az el­ső francia elnök a II. Világháború­ óta, aki Nyu­gat-Berlinbe látogatott. • Kurd lázadók szerint elfoglalták , a forradalmi gárdisták főhadiszállását Bukan városában. Kurd forgásból származó hírek szerint két barakot fog­laltak el, néhány napos viszonylagos tüz­jszünet után. • Haitiből is menekül a lakosság csónakokon az Egyesült Államokba. Haiti jelenlegi, uralkodója, a hírhedt Pap doc fia, Jean Claude-Duvalier, aki apja nyomdokaiba lépve valamivel több szabad­ságot ad a népnek, mint hírhedt apja,­de politi­kai szabadság most sincs. Október 1-től — egy hó­nap alatt­ —­ 600 menekült érkezett illegálisan az Egyesült Államokba. • Botha, Dél-Afrika külügyminisztere,magához hivatta William Edmundson amerikai nagykövetet és tiltakozását fejezte ki a washingtoni külügy­minisztérium bejelentése miatt, amely szerint Dél- Afrika Köztársasága szeptember 22-én atom­robbantást hajtott végre. A Pentagon egyik ma­gasrangú tisztviselője másnap az újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette: az­ Egyesült Államoknak nincs olyan bizonyítéka, melynek alapján nukleáris robbantást Dél-Afrikának, vagy akár más országnak lehetne tulajdonítani. A szep­tember 22-i titokzatos „robbanás” ügyében még mindig folyik a vizsgálat. • Bajorországban a tartományi kormányfő, Franz Jozef Strauss fogadta Hua Kuo-feng kínai minisz­terelnököt és kíséretét. Strauss kétnapos találko­zója a kínai államfővel más jellegű volt, mint Schmidt tárgyalásai voltak — írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Hua célja,—írja a­ német lap, — hogy realista módon alapot teremtsen egy mér­sékelt kétoldalú gazdasági cseréhez. A Szovjetuni­ót­­IS nem említette Hua sem Bonnban, sem a bajor fővárosban. A német lapok a kínai látogatást a jö­vőre sora kerülő német választások előjátékának tekintik. • Kírta képviselője az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának bejelentette, hogy Kína jövőre el­foglalja eddig üresen hagyott helyét a genfi lesze­relési bizottságban. Az európai hírszolgálat nagy jelentőséget tulajdonít a bejelentésnek.­­­ • San Salvadorban egy baloldali gerilla csoport összeütközésbe került a rendőrséggel. A­ jelentések szerint felfegyverzett gerillák megtámadták a kor­mányzósági palotát és a polgármester hivatalát, több autót felgyújtottak és barrikádokat állítottak az utcákon. A harcok során 37 személy meghalt, és 35 sebesültet beszállítottak a kórházba. • New Yorkban anti­nukleáris tüntetés volt a Wall Streeten. A több, mint 9 órás tüntetés során, több, mint 1.000 személyt letartóztattak a rendőrök — köztük az ismert Vietnam ellenes tüntetőket, Dani­el Ellsberg­et és David Dellingert is. A tüntetők azt kiabálták: „No nukes!” A tüntetők „sikeres­nek” nevezték tüntetésüket. • Nyugat-Németország után a kínai miniszterel­nök Angliába látogatott, ahol Margaret Thatcher­rel, a királynővel és az egykori miniszterelnökkel, Harold MacMillan-nal ebédelt. A kínai államfő fel­hívta az angol politikusok figyelmét, hogy a szov­jet veszély elhárítására szorosabban kell együtt­működni az európai államoknak — beleértve Ang­liát is. És ugyanakkor figyelmeztette őket a szov­i­jet közelkeleti bekerítő mozdulataira. • Joe Clark kanadai miniszterelnök, Stanfield volt konzervatív vezető közel-keleti látogatása után ki­jelentette: a kanadai követség Tel Avivban ma­rad. A követség elmozdítása ugyanis súlyos kon­­fliktussal járhatna és megszakíthatná a békés együttélést Izrael és az arab szomszédos államok között. • Több, mint 130 sztrájkoló fém­munkást letartóz­tattak Brazíliában, akik illegális sztrájkot szer­veztek Sao Pauloban, az egyik legnagyobb ipari, városban. A munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a sztrájk illegális, tehát a sztrájkolók nem kapnak fizetést. ’ . .­.1­­­ 11 • A tudósoknak első ízben sikerült bebizonyítani, hogy alkoholista anyáknak szellemileg visszama­radott gyermekük születik. • Norvégiában a legszigorúbbak az intézkedések a részeges vezetők ellen. Az ittas sofőröket a lehe­­lési vizsgálat után többhetes munkatáborTA ítélik és a munkatáborban fát vágatnak velük, össze­­fűrészeltetik és összerakatják a fát. A részeg ve­zetőnek első ízben két évre felfüggesztik vezetési igazolványát, és ha többször kapják rajta, hogy részeg , véglegesen megvonják a hajtási enge­délyt tőlük.­­ Joan Baez amerikai énekesnő, aki kéthetes dél­ázsiai látogatásáról visszaérkezett Washingtonba, kijelentette, hogy Carter elnöknek a szovjet és a kí­nai vezetők társaságában végig kellene látogatni a cambodiai táborokat, hogy saját szemükkel ta­pasztalják: az emberek úgy hullanak, mint a le­gyek. • Sir Barnes Wallis a jót bombázó gépek tervező­je, aki a Cambuster bombát is feltalálta 92 éves ko­rában Londonban meghalt. • Egy spanyol­ nyelvű pilóta, aki mexikói gépen az amerikai-mexikói fogoly­csere során foglyokat szállított a sűrű ködben nekirepült egy oszlopnak és felrobbant. A gép tíz utasa szörnyet halt. A vizs­gálatok során megállapították, hogy a pilóta nem beszélt angolul, csak kizárólag spanyolul így a to­rony utasításait nem értette. • Rachele Mussolini, a Duce özvegye, aki 1915- ben ment feleségül Benito Mussolinihez, Olaszor­szág későbbi fasiszta vezéréhez, 89 éves korában férfiban, Olaszországban meghalt. Az egyik fia, aki berepülő pilóta volt 1941-ben lezuhant, Musso­lini legkedvesebb lánya, Anna Maria, 1968-ban halt meg, másik lánya Edda Mussolini, fia Vitto­rio és legkisebb fia Romano valamennyien Olasz­országban élnek. Az olasz nép csak úgy hívta Don­na Rachele. • Mexikó­városból jelentik: egy DC-10-es utas­szállító gép a Western Airline utasszállító gépe, amely Los Angelesből vitt utasokat Mexikó Citybe, ködben, leszállás közben felrobbant. A szerencsét­lenséget csak néhány utas élte túl, 75-en meghal­tak. • Robert Boulin, francia munkaügyi miniszter, akit egy rivierai ingatlan­botránnyal vádoltak , öngyilkosságot követett el. A miniszter hátraha­gyott levelében kijelentette, hogy egy politikai el­lenfele, egy ambiciózus bíró kergette rágalmaival a halálba. „A gyanú helyett a halált választotta” — írta búcsúlevelében. • Egy szovjet sark­kutató hajó, teljes felszerelé­sével miután összeütközött egy másik szovjet hajó­val a dán partok közeléin — a lángok martalé­ka lett. A hajó 95 személyzetét sikerült megmen­teni, 1 személy meghalt és 3 eltűnt. • Az angol szakszervezeti munkások nehezteltek a Londonban látogató lanai vezetőre, miután Mar­garet Thatcher asszonyt politikailag támogatja. • Antanas Terleckas, 50 éves litván közgazdászt letartóztatta a KGB, miután házkutatást tartottak nála. Terleckas az emberi jogokért küzdők közé tartozott. A vád egyelőre ismeretlen ellene. • Bolíviában egy jobboldali ezredes Col. Alberto Natusch-Busch került hatalomra egy katonai puccs után, amelynél hat személy meghalt és többen megsebesültek. Az 52 éves Bush­ aki a volt elnök Hugo Banzer alatt földművelésügyi miniszter volt, kijelentette, hogy teljes polgár­szabadságot ad az országnak. Az új elnök katonai szóvivője kijelentet­te, hogy az elnök­ baloldali kormányt akar alakí­tani. • Mrs. D. Mamie Eisenhower, Dwight Eisenho­wer volt amerikai elnök özvegye, november 14-én szélütés következtében Washingtonban, a Walter Reed kórházban meghalt. Kovács Imre: Keleteurópai változatok Kohézió, vagy életképesség: mi lesz Brezsnyev letűnésekor? Utoljára hagytam európai kört , utam beszámolójában a Szovjetunió , és a leigázott népek viszonyának ala­kulását változó korunkban, főleg pe­dig Brezsnyev letűnésével adódó új helyzet valószínű problémáit. Kap­csolataim révén beletekinthettem bizalmas iratokba, jelentésekbe és kiértékelésekbe, melyekből a gya­korlatnak megfelelően ugyan nem idézhetek, de tartalmuk mégis hoz­zásegítenek a kép pontosabb meg­rajzolásához, a fejlemények és az es­hetőségek megközelítő felvázolásá­hoz. Nyugateurópára rávetődött a Szovjetunió árnyéka, talán sokkal sö­tétebben, mint eddig bármikor, az el­múlt negyedszázadban. Norvégiától Görögországig, mi több, Törökorszá­gig a NATO igen hosszú és többhelyt könnyen sebezhető védelmi karéjá­ra ránehezedik a Varsói Szerződés nyomása, a taktikai fegyverek nyo­masztó fölényével. A szembenálló felek nukleáris fegyverrendszere mennyiségileg a szovjet tábornak kedvez, hasonló­képpen a konvencionális erők létszá­ma és felszerelése, a Nyugat legfel­jebb minőségi felkészültséggel di­csekedhet, aminek jelentőségét tény­legesen csak egy összecsapásnál le­het demonstrálni. A Varsói Szerződés társországai­nak középtávú szárazföldi rakétaál­lománya a keleteurópai térségben­ (beleértve a Szovjetunió nyugati öve­zetét) 710 darab, a NATO-é 18, a ten­geralattjárókra szerelten a NATO 128, a Varsói Szerződés (Szovjetunió) 87 ballisztikus rakétával rendelke­zik, a Varsói Szerződésnek 4.151, a NATO-nak 1.658 nukleáris bombát is szállítható repülőgépe van, a tényle­ges nukleáris bombaállomány 11.811 £i s?f»vjft^^pr lavárási,^ kon­vencionális erők aránya még rosszabb, bár a csapatok­ létszám­­szintje nem mutat akkora különbsé­get, mint a fegyverzetüké. A Varsói Szerződés összkatonai állománya a keleteurópai térségben 1.331.000 fő beleértve a megszálló szovjet ala­kulatokat, 30 hadosztályt. A NATO katonai létszáma 1.176.000 fő, ameri­kai,­ kanadai és angol egységek be­leszámításával. A Varsói Szerződés azonnal bevethető tankjai száma 27.900, a NATO-é 11.300, a taktikai, tehát vegyesen a bombázó (Vadász,­­megfigyelő,-, felderítő-) repülőgépek aránya 5.700:3.763 a Varsói Szerző­dés javára.­­ Nem kétséges, nagy erők néznek farkasszemet Európa közepén, s hiá­ba a hetente, a fogadkozás a békés együttélésre n egy nap a seregek meg­indulhatnak,s az emberiség valószí­nűleg megvívja utolsó háborúját. Bármiként törne ki a háború Euró­pában, valamiként teljes­ skálájú nukleáris összecsapássá eskalálód­­na, aminek csak vesztesei lennének, az északi mérsékelt öv teljes pusz­tulásával .... • ■ A találgatások, hogy mi lesz, egyetlen kérdésre összpontosulnak: Brezsnyev letűnése. Az optimistáb­bak azt hiszik, hogy a Szovjetunió­ban máris megkezdődött a Brezs­­nyev­ utáni éra,mert hiszen a súlyo­san beteg szovjet vezető csak báb, akit a mozgatói időnként még felmu­tatnak, hogy megvan, él! A pesszi­mistábbak szerint minden szovjet vezető letűnése feszült helyzetet te­remtett, s a hatalmi versengésből ki­került csoport, illetve annak képvi­selője csak nehezen és fokozatosan tudta konszolidálni uralmát. Emiatt a szovjet viselkedés az átmeneti sza­kaszban a legkiszámíthatatlanabb, éppen ezért a legveszélyesebb. A fejlemények és lehetőségek ki­értékelésénél, amint a bizalmas ira­tokból látom, kombinálják a szovjet katonai felkészültséget és célokat a politikai és ideológia szempontokkal. A különbség legfeljebb annyi, hogy egyesek a politikai és ideológiai szempontokat helyezik előtérbe, má­­­­­sok a katonad^^’i^ét mások a gaz^ aasági faktorokat, de abban vala­mennyien egye znek, hogy a legfon­­tosabb tényező mégis az egyének és társadalmak viselkedése a rájuk erőltetett rendszerekkel szemben. Nyugati kiértékeléssel a Szovjet­unió Keleteurópát négy szempontból tartja megszállva és négy igen fon­tos érdekből nem engedi ki a kezé­ből: kettő katonai, kettő politikai és, ideológiai. Az értékelés persze az­ idővel változik, ami súlypontáthelye­ződésekkel jár. A katonai meggondolások Kelet-­ európát egyrészt ütköző zónának, aféle gyepűnek tekintik, másrészt ugródeszkának; mindkét vonatko­zásban stratégiailag értékelik ki.­ Sztálin Lengyelországot nem akar­ta kiengedni a szovjet érdekeltség­ből, mert mint mondotta, a történe­lem folyamán Oroszországot, illetve a Szovjetuniót mindig a Kárpátok és a Balti-tenger közti sávban támad­­ ták meg. Napóleon hadai és Hitler hadai Lengyelországon keresztül zú­­­dultak rájuk. Csehszlovákia az el­­nyultságával hídfő erre is, arra is. Románia és Bulgária a Balkán ol­­dalozásához kell, Keletnémetország Nyugatnémetország ellen. Magyar­­ország (1949 óta) Jugoszlávia ellen. Csehszlovákia, Magyarország, Ro­mánia és Bulgária, de különöskép­pen Nyugatnémetország úgyis fel­fogható, mint ugródeszka, katonai kiinduló pont Nyugat, ill. a Balkán ellen. De ezt a pozicionáltságot poli­tikai és ideológiai szempontok szin­tén motiválják, ugyancsak két irány-­­ ban: Keleteurópa felfoghatja a köz­vetlen nyugati hatást, amitől a szov­jet vezetők legalább úgy féltek és még mindig félnek, mint egy esetle­ges katonai támadástól. Ugyanakkor Moszkva feltételezi és talán hiszi, hogy a kommunizmus keleteurópai változatai előnyösebben hatnak a Nyugatra, mint a saját bizantinus,­­ merev, brutális, dogmatikus rend­szerük. Az Eurokommunizmus fel­villantotta ezt a perspektívát egy politikai és ideológiai villámlás ere­jéig. Mindeme feltételezések és lehető­ ■ ségek kombinációja a szovjet politi-'­kát egy olyan dilemma elé állítja,­­ ami sokszor súlyos helyzetet terem-­ tett, veszélyes kilátásokkal. Szovjet felfogásban két variáció ütközik: a kohézió és az életképesség. Mi fon­tosabb, a szovjet tábor szoros integ-' rációja, a belső kohézió biztosítása­ minden áron, a­ legkíméletlenebb módszerekkel és eszközökkel? Vagy pedig életképessége, olyan környe­zetteremtése, melyben a tagállamok megelégedettek és elfogadják a fel­húzott kereteket? A kétféle koncepció sokkal erőtel­jesebben motiválja a szovjet veze­­tők gondolkodását, magatartását és cselekedeteit, mint az kívülről felfog­ható és megítélhető. De a hatalmi vákuumokban is, amikor az utódlás intrikussága élet-halál harccá válto­zik, a kétféle koncepció valamelyi­ke érvényesül az új vezető kiválasz­tásánál. Sztálin a kohézió híve volt: bru­tálisan, kegyetlenül összefogta a szovjet­ tábort, az életképessége ro­vására. Hruscsov inkább az életké­pességet nézte, nehogy a sztálini szi­gor elleni esetleges lázongás szét­­vesse a nagy rabszolga birodalmat. Sztálin halála nem enyhített a hely­zeten; ellenkezőleg, fokozta a fe­szültséget, s a hatalmi versengésből győztesen kikerült Hruscsov a pozí­cióját csak 1957-ben tudta konszoli­dálni, miután leverte a magyar for­radalmat­, ami eddig a legnagyobb kihívást jelentette a szovjet dominá­­ció és kommunista uralom ellen Ke­­leteurópában. Sztálin szellemétől jó ideig nem tudtak szabadulni, s amikor 1956 februárjában, a szovjet kommunista párt 20. kongresszusán Hruscsov leleplezte a szörnyeteg bűneit, felszakította a politikai és ideológiai gátakat, nyugtalansággal töltötte fel az egész szovjet tábort. Hruscsov az életképesség elérésé­re engedékenyebb vezetőnek bizo­nyult, mint Sztálin; a szovjet hata­lom belső köre egy ideig eltűrte játsz­máit, de 1964-ben menesztették, ami­kor a szétesés lehetőségének jelei új­ból mutatkoztak. Az új vezető, Leo­nid Brezsnyev négy évig küzködött, amíg biztosan a nyeregben érezhet­te magát: neki a „prágai tavasz” likvidálásával (1968) kellett a hatal­mát megerősíteni, az elszántságát bizonyítani. Mivel a csehszlovák invázió el­odázta Johnson akkori US-elnök gon­dosan előkészített moszkvai útját, ami a SALT-tárgyalások megkezdé­sével a hetente hivatalos nyitánya lett volna. Brezsnyev visszakanya­rodott a kohézióhoz, s csak arra volt hajlandó, hogy az életképességre tö­rő rendszereket mint (Kádárét Ma­­■­gyarországon) tolerálja. Brezsnyev nemcsak a személyével lép le, de politikájának végét is je­lenti, amikor elhagyja a Kremlt, akár koporsóban, akár kitaszítottam De vele eltűnhet a teljes keleteuró­pai garnitúra, Kádár, a csehszlovák Huszák, a lengyel Gierek, a román Ceausescu és a bulgár Zsivkov, de elmehet vele, vagy előtte, Titó is! Az utódlás eddigi rendjéből csak ar­ra lehet következtetni, hogy Brezs­nyev utódjának kiválasztása, vagy kiemelése nem lesz egyszerű, sima folyamat. Hasonló lehetőségekkel kell számolni a keleteurópai orszá­gokban is, hiszen elég, vagy éppen­séggel túl sokáig ülnek a hatalom­ban a panortikumba utalhatók. Ha a­ nyufstáfánság vé­gigf­ul a szov­jet táboron, a Varsói Szerződés fegy­verei valószínűleg a népekre irányul­nak majd; ha sikerül gyorsan kon­szolidálni a sorozatos őrségváltáso­kat, beleértve Jugoszláviát, s élet­­képességüket akarják demonstrálni, akkor a fegyverek változatlanul a Nyugatra néznek... „index” a varsói cenzúráról Az angol Nem könnyű ellenzé­kinek lenni Keleteuró­­pában, írja Michael Scammel, az Index szer­kesztője. A szólássza­badság jogát egyaránt biztosítják az említett országok alkotmányai és biztosítja az 1975-ös Helsinki egyezmény, gyakorlatilag azonban az ellenkezés a hivatalos politikával állásvesz­tést vagy szabadság­­vesztést von maga után. Leginkább Lengyelor­szágban vállalták az írók ezt a kockázatot, írja a szerkesztő, ők mentek legtovább egy -4- úgymond — alterna­tív műveltség megte­remtésében, olyan mű­veltséget értve ezen, amelyet nem bilincsel és nem torzít el az egyébként mindenütt je­lenvaló, éber cenzúra. E bevezető után a lap több cikket közöl részben len­gyel ügyek szakértőitől, részint olyanoktól, akik bele vannak keverve a nemhivatalos irodalom­ba. Cikket közöl a lapban Andrej Scsipiorszki, a neves lengyel író, címe: Lengyelország, Képze­let és Valóság s ebben részletesen foglalko­zik azzal, hogy az igaz­ság eltorzításának tar­tós politikája milyen hosszútávú hatással van a lengyel társadalomra. Szerinte a mai lengyele­ket az opportunizmus és a tiszta erkölcs utáni becsvágy ellentmondó keveréke jellemzi. Már majdnem három­­­emze­dék élte le életét hazug­ság és féligazság közt, olyan világban, amely­ben a hivatalos propa­ganda állandóan beleüt­közik a társadalmi, kul­­turális, gazdasági és po­litikai élet valóságába. Mivel totalitárius dikta­túra mindent politikai megvilágításban lát, ír­ja a lengyel szerző, a cenzúra olyan területe­ken is beleártja magát írásokba, amelyek jó­­zaneszű ember számára teljesen politikamen­tesek. Ilyenformán min­den nyilvános vita, bár­­milyen kérdésről a föld alá szorul. Föltétlenül őszinte jelentések a vi­lág bármely táján elkö­vetett igazságtalansá­gokról groteszk módon nem találnak hitelre, az emberek légből kapott kommunista propagan­dának vélik s ezért el­tompul erkölcsi érzé­kenységük. Ugyanakkor az emberek hajlandók elhinni, hogy Nyugaton viszont baráti bratyizás­­sal és megvesztegetés­sel lehet elérni dolgo­kat a hatóságoknál. Scsipiovszki nézete szerint a cenzúra nem­csak az egész társada­lom erkölcsi hanyatlá­sáért felelős. Aláaknáz­za azt az államhatal­mat is, amelynek érde­két állítólag annyira védelmezi. A gyanak­vás, korrupció és hamis értesültség légkörében folyton akadozik az ál­lamgépezet, különböző képzelődések és olyan csalárdságok áldozata, amiket maga teremtett. A lengyelek nagy része belenyugodott, hogy a belátható jövőben nem fog változni az a politi­kai rendszer, amely uralkodik fölöttük, ugyanakkor irtóznak a gondolattól, hogy egy autonóm társadalom szerepét a bürokrácia vegye át, amely végkép bele van gabalyodva sa­ját ábrándjainak a háló­zatába. A lengyel író felfogá­sa egyezik számos len­gyel ellenzéki elem gon­dolkodásával. Az a véle­ményük, hogy tekintet­tel Lengyelország kul­­turális hagyományára esetleg sikerül helyre­állítani az őszinte vi­tát és a személyes ér­dekközösség vállalását a rendszerrel. Jakub Karpinszki, a lengyel akadémia tagja, akit val­­lamikor nézetei miatt bebörtönöztek és aki most Angliában dolgozik éppen ezt a témát fejti ki „Nemcsak Ellenzékiek, többek annál” című írásában és az Index ha­sábjain két jelenségre mutat rá. Nő azoknak a csoportoknak és mozgal­maknak a száma, ame­lyek függetlenek az ural­kodó kommunista párt­tól és rámutat a függet­len sajtó újabb rohamos terjedésére. Néhány ki­vételtől eltekintve ezek a csoportok nem politi­kai szervezetek a szó megszokott értelmében. Inkább azt bizonyítják, hogy az emberek a tár­saság szintjén akarnak szervezkedni, s véle­mény,­­ valamint infor­mációs cseréjükből ki­­akarják küszöbölni az állam és a párt állandó irányító és tájékoztató­­ beleszólását. 3. oldal

Next