Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)
1979-11-17 / 46. szám
6. oldal s Ázsiai Auschwitz — így nevezte Cabodiát egy amerikai újságíró az elmúlt héten írt cikkében. Ugyanekkor — első alkalommal a Lon Nol kormány 1975-ben történt megbuktatása óta — három amerikai szenátor járt Cambodiában. A három szenátor: James Sasser (D-Tenn), Max Baucus (D-Montana), és John Danforth (R-Mo.). A három szenátor látogatásával egyidejűleg Pen Sovan, cambodiai honvédelmi miniszter, egy moszkvai interjú alkalmával a következőket mondta: — Az amerikai elnök 69 millió dollár segélyt akar juttatni a cambodiaiaknak, azért, hogy — saját szavait idézve — a modern világ legnagyobb szabású népirtását megakadályozza. Az amerikai elnök rosszul értesült és kémei hazudnak: Cambodiában semmi baj nincs és szó sincs népirtásról. Sokezer szemtanú azonban merőben mást mond és másként tájékoztatta Mr. Cartert a Cambodiából az elmúlt héten hazatért három US szenátor. Sasser nyilatkozata egy sajtóértekezleten: — Szinte hihetetlen és elrémítő, hogy mi történik jelenleg Cambodiában, amely valamikor Délkelet-Ázsia legbékésebb és leggazdagabb országa volt. Ott tartózkodásunk alkalmával a jelenlegi kormány megbízottai, habozva és kelletlenül kénytelenek voltak elismerni, hogy „vannak Cambodiában olyanok, akik éheznek.” — Ez a kijelentés azonban a valóságos helyzet leegyszerűsítése. Szemtanúi, voltunk annak, hogy sokezer cambodiai fekszik rögtönzött kórházban, de valójában a „kórház” kifejezés nem egyéb túlzásnál. Ezeknek a „kórházaknak” nincs tetejük, a betegek plasztik lebernyegek alatt fekszenek, amelyeket póznákra erősítettek. A betegek nem ágyban, hanem a puszta földön fekszenek. Az élők, a haldoklók és a halottak egymás mellett vannak... A halottakat általában csak minden két hétben ■ egyszer szedik össze. Az egyetlen zaj, amit ezekben a „halálkórházakban” hallottunk, a tüdővészes gyerekek köhögése volt. Ezreket és ezreket láttunk, akik az éhhalál peremén voltak és közelgő haláluk egyetlen oka az volt, hogy éhenhaltak. Arról, amit a civilizált világban orvosi kezelésnek nevezünk, szó sincs Cambodiában. Aki egy cambodiai halálkórházba kerül, az tisztában van azzal, hogy sorsa meg van pecsételve és rövidesen meghal. Danforth szenátor a következőket jelentette: — A Cambodia-Thailand-i határterületen a menekülők végtelen sora egyenesen elrémítő. Ezek a menekülők már haldokolva az éhségtől érkeztek a határterületre. Olyan csontvázszerű kisgyerekeket láttunk, akik 90 esztendős öregemberekhez hasonlítanak. Nyugati megfigyelők egybehangzó véleménye szerint az elmúlt négy esztendő alatt, amióta a kommunista Khmer Rouge átvette a hatalmat, a 8 millió cambodiainak hozzávetőlegesen a fele éhenhalt, vagy járvány következtében halt meg. A tizenegy hónappal ezelőtt történt vietnami invázió meggyorsította ezt a folyamatot. A legközelebbi cambodiai rizs-aratás csupán, 1,75 miliós ember számára fog elegendő rizst biztosítani. (Nem lehet tudni, hogy a rizshiány oka az-e, hogy nem vetettek elegendő rizsmagot, vagy pedig a rizsültetvényeket a Cambodia és a Vietnam közötti harc elpusztította.) Ez tehát annyit jelent, hogy 2,25 millió cambodiai éhhalálra van ítélve, hacsak külföldről nem kap 165.000 tonna rizst és legalább 6.400 tonna főzőolajat az elkövetkező hat hónapban. Az ország öt éves és annál fiatalabb gyerekeinek majdnem az ötven százaléka éhenhalt. A nemzetközi segélyszervezetek adatai szerint Phnom Penhben, a fővárosban, egyedül naegyütt a közelmúltban egyik éjszaka átmentünk a határon. Amikor a határt átléptük, rendkívül óvatosan elmentünk Ban Ray Kluay faluba, ahol az előzetes jelentések szerint összesen 5.800 katona és polgári személy lakott. Amikor odaérkeztünk összesen 25 személyt találtunk életben —ezeknek mindegyike katona volt, de ők is túlságo■sak gyengék voltak ahhoz, hogy Thailandba menjenek. Bármilyen hihetetlen is, az igazság az, hogy ezek a katonák az éhhalál szélén voltak, a többiek, akiket nem találtunk életben, katonák és polgári személyek — már előzőleg éhenhaltak. A falu utcáin mindenütt katonák és polgári személyek hullái hevertek. Talán nem érdektelen megjegyeznünk: a cam-bodiai katonák élelmiszeradagja körülbelül tízszerese annak, mint amennyi élelmet egy polgári személy kap. Mr. Clark befejező kommentárja: — Ez a szörnyű és szinte hihetetlen népirtás két délkeletázsiai kommunista ország között folyik. Ha valakinek bármikor is kétsége lehetett affelől, hogy mi a kommunizmus valójában, Cambodiában láthatja. A kommunisták egy gazdag és békés délkeletázsiai országot a szó valóságos értelmében éhhalálra ítéltek. — A kérdés az: meddig tűri ezt el a Nyugat, a nyugati világ tehetetlenül szemléli az ázsiai embermilliók éhhalálát? Mi történt velünk, Nyugattal, hogy erre képesek vagyunk? • Az izraeli kormány válságát tovább fokozta Moshe Dayan, külügyminiszter lemondása. Dayan az izraeli politikai élet egyik legszínesebb egyénisége, részint háborús hős, másrészt pedig, mivel a jelenlegi Izrael területén született, közelről ismeri az arabokat, nyelvüket beszéli és az arabok — ha egyáltalában egyetlen izraeliben is — Dayanban bíznak. • Néhány nappal ezelőtt Dayan a „Time” nevű amerikai politikai folyóirat jeruzsálemi irodavezetőjének, Dean Fischernek, egy interjú alkalmával a következőket mondta: — Meggyőződésem, hogy a Nyugati Parton és a Gáza Sávban egyszerűen nincs más lehet hiábatőségük az izraelieknek és az araboknak, minthogy egymással együtt éljenek. Izraelnek ezeken a területeken ott kell tartania katonáit, hogy megvédje önmagát, nem szabad azonban a palesztíniaiak életébe beleavatkoznia. Semmi körülmények között sem szabad ezekről a területekről elütnünk a palesztíniaiakat és nem szabad egyetlen talpalatnyi földet sem elvenni tőlük. — Jogot kell azonban formálnunk ahhoz, hogy ahol földterület megvásárolható, ezt a földterületet megvásároljuk. — Még a legharciasabb palesztíniaiak sem követelnek többet, mint azt, hogy a határokat megnyissuk és szabad bejárást biztosítsunk számukra Izraelbe és Izraelből. Izraelnek soha sem lenne szabad elköteleznie magát arra, hogy korridort biztosítson a Nyugati Part és a Gaza Sáv között. Miért lenne szükség egy ilyen korridorra, ha a Gaza Sáv és a Nyugati Part lakásai szabadon és korlátozás nélkül közlekedhetnek Izraelbe? — Ugyanez áll Jeruzsálemre vonatkozóan is. Mindenki tisztában van azzal, hogy Jeruzsálem megosztása nem a megfelelő megoldás. Zsidóknak és araboknak együtt kell élnünk: egy zsidó körzet az egyik részén, egy arab körzet a másik részén... Beersebanal egy zsidó terület és ezzel szemben egy arab terület a Gáza Sávban. Ismétlen: tudomásul kell vennünk, hogy a zsidóknak és az araboknak együtt kell élniük egymással. A kérdés, természetesen az, hogy mi lenne a Gáza Sáv és a Nyugati Párt hivatalos státusza? Be kell vallanom, hogy nem tudom az erre vonatkozó hivatalos politikai kifejezést, de bizonyos vagyok abban, hogy ezen a területen két önálló és független ország lesz: Izrael, a régi határokkal és Jordán, a folyótól keletre. S e két ország között egy olyan területnek kell lennie, amely sem Izrael, sem Jordán fennhatósága alá nem fog tartozni. — Ragaszkodom ahhoz a jogomhoz, hogy gyerekeimmel és unokáimmal szabadon mehessek Jerichoba, csakúgy, mint ahogyan a Nyugati Part arabjai szabadon mehessenek az izraeli Natanyába. — Minden olyan állás, pont, amely nem veszi tudomásul az izraeliek és a palesztíniaiak egyenlő jogú egymás mellett élésének a szükségességét, észszerűtlen és nem számol a valóságos helyzettel. A palesztíniaiak készen állnak a békére és készen állnak ■ egyezményre. Meggyőződésem, hogy ilyen egyezményre sor kerülhet. • A Begin-kormány nem hajlandó ilyen egyezményre és ezért váltam meg a kormánytól.• Az elmúlt pénteken a US Legfelsőbb Bíróság főbírái ismét összegyűltek szokásos heti konferenciájukra. Ezeken a konferenciákon a főbírókon kívül senki sem vehet részt. A főbírák vitái titkosak és a vitákból csak annyi kerül nyilvánosságra, amenynyit a főbírák jónak látnak. Az Alapító Atyák mindenképpen gondoskodnak a Legfőbb Bíróság teljes függetlenségéről: a főbírákat csak közvád alá helyezés útján lehet pozíciójukból eltávolítani (akárcsak az Elnököt), de erre még nem volt példa az amerikai történelemben. Nyugalomba vonulási korhatár a főbírák számára nincs. Az elmúlt pénteki főbírói konferencia különleges jelentősége az, hogy ez a konferencia volt a tizedik a Burgerfőbíróság tizedik évfordulója. Warren Burgert tíz esztendővel ezelőtt jelölte ki Richard M. Nixon a US Legfelsőbb Bíróság főbírájául és a szenátus — nem jelentéktelen vita után — hozzájárult a kinevezéshez. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság főbírájának a helyzete egészen különleges, annak ellenére, hogy valójában csak „primus inter pares”, magatartása és jogi állásfoglalása jelentős mértékben befolyásolhatja kollegái jogi állásfoglalását. Nixon, aki számos főbírót jelölt a US Legfelsőbb Bíróságába, kétségtelenül a Warrenbíróságnál konzervatívabb főbíróságot akart. Kérdéses, hogy ez sikerül-e? A főbikák — Burgert is beleértve — számos esetben a Nixon-adminisztráció ellen döntöttek, — például egységesen úgy határoztak, hogy az Elnöknek a kongresszus rendelkezésére kell bocsátania a Watergate-hangszalagokat és ez volt a döntő ok, amiért Nixon lemondott. A US Legfelsőbb Bíróság jelenleg a konzervatív és liberális főbírák különleges vegyüléke és valószínűleg ez az oka annak, hogy a különböző kérdésekben hozott döntéseik nem egyszer egymásnak ellentmondók. Ennek ellenére azonban kétségtelen, hogy a US Legfelsőbb Bíróság tíz évének a kérdése: mennyi befolyása van a US Legfelsőbb Bíróság főbírájának kollégáira? A tapasztalat azt mutatja, hogy soha az Egyesült Államok törvényében egyetlen főbírónak sem volt olyan kevés befolyása kollégáira, mint Burgernek. Az elvi jelentőségű döntések 60 százalékában a főbírák az elmúlt tíz évben Burger ellen döntöttek. Nixon Burgeren kívül három főbírót hozott a Legfelsőbb Bíróságba: Harry A. Blackmant, Lewis F. Powellt és William H. Rennquist-et. A helyzet tehát az volt, hogy a US Legfelsőbb Bíróság 9 tagja közül legalább négy főbíró konzervatív. Kiderült azonban, hogy ez alapjában véve nem változtatta meg a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek a jellegét: a négy konzervatív főbíró nem egy esetben egymás ellen szavazott, sőt, nem ritkán maga Burger a liberális főbírókkal értett egyet. A Burger-bíróság tizedik évfordulóján amerikai jogászok és bírák felvetették a kérdést: valójában mennyi befolyása van Burgernek a többi főbíróra? Az általános vélemény az, hogy—először a US Legfelsőbb Bíróságának a történetében — a főbírónak úgyszólván semmi befolyása nincs a többi főbíróra. Ezenkívül, a US Legfelsőbb Bíróság főtisztviselői azzal vádolják Burgert, hogy „személyi politikát” játszik. Például: amenynyiben a főbíró (ez esetben Burger) a főbírák többségével szavaz, ő dönti el, hogy a többségi véleményt melyik főbíró fogja megírni, ha ő maga nem hajlandó erre. Ha ő maga kisebbségben marad, a többségi véleményt képviselő szenior főbíró feladata az, hogy a többségi véleményt írásba foglalja. A US. Legfelsőbb Bíróság főtisztviselői szerint Burger nem egy esetben az utolsó pillanatban megváltoztatta szavazatát, csak azért, hogy a többségi vélemény kérdésében ő maga dönthessen. Talán nem érdektelen megjegyezni: az amerikai Alkotmány értelmében a US Legfelsőbb Bíróság tagjainak nem kell jogásznak lenniük. Ennek ellenére mindeddig nem volt példa az Egyesült Államok történetében arra, hogy a US Legfelsőbb Bíróság főbírája ne jogász legyen. (Annak idején Lyndon Johnsont akarták jelölni a Legfelsőbb Bíróság tagjául, de Johnson visszautasította a jelölést. Ha elfogadja, ő lett volna az első, aki jogvégzettség és jogi gyakorlat nélkül a US Legfelsőbb Bíróság tagja lesz, de LBJ visszautasította ezt a lehetőséget. A Burger-bíróság tíz éve a főbírák „lázadását” bizonyítja: kiderült, hogy a US Legfelsőbb Bíróság főbírái nem törődnek azzal, hogy mi a legfőbb bíró véleménye. — Burger az első amerikai főbíró, akinek nincs tekintélye a főbírák előtt — állítja a „Time” nevű politikai hetilap munkatársa. A Warner Bros. nevű amerikai filmvállalat új Jézus-címet készített, 6 millió dolláros befektetéssel. (Az összeg jelentéktelen, ha arra gondolunk, hogy annak idején az Elizabeth Taylor főszereplésével készült „Cleopatra” című filmet 40 millió dolláros befektetéssel készítették és a film pénzügyi katasztrófa volt.) Az új Jézus-film nem követi Cecil B. De Mille (Kings of Kings) és George Stevens (The Greatest Story Ever Told) misztikus elképzelését. A film egyúttal nem követi Franco Zefirelli televíziós filmjének irányát sem (Jesus of Nazareth), amely megpróbálta Judás árulását analizálni. Ez a film egyszerűen elmondja Jézus történetét, minden kommentár nélkül, legnagyobb részben Lukács-evangéliumát felhasználva. Brian Deacons angol 'Színész, nem ad többet a'történethez. Deacon azt a Jézust ábrázolja, aki különlegesebb politikai célok és különlegesebb misztikus behatások nélkül — szerette az embereket. A film nem kiváló, de érdeme az a kritikusok szerint, hogy a modern korban egy olyan Jézusra hívja fel figyelmünket, akiről már szinte elfeledkeztünk: Jézusra, aki ember is volt és aki szenvedett is. A film a ma emberéhez szól—éppen ezért lényeg Moshe Dayangesen közelebb jut hozzájuk, mint az előbbi, misztikus és látványos produkciók. A produkciókülönleges érdekessége az, hogy a filmválalat éppen modern korunkban látta szükségesnek egy ilyen Jézus-film elkészítését és különlegesen érdekes, hogy egy ilyen Jézus-film világsiker lett. Úgy tűnik, hogy az embereket szerető Jézus és az emberekért életet adó Jézus közelebb áll hozzánk, mint a korábbi filmek misztikus Jézusa, — írják egyöntetűen a kritikusok. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Hírek és képek a nagyvilágból éhező cambodiaiak rizst követelnek - ponkint többezer gyerek meddig tűri ezt el a civihtal éhen. A cambodiai kormány megtiltja a külföldről érkező élelmiszer-szállítmányok lerakását és nemrégiben visszautasított egy angol gyógyszer-szállítmányt. Az egész helyzet különleges iróniája: Cambodiában olyan nagy az élelmiszerhiány, hogy még a Khmer Rouge katonái is éheznek. Marsh Clark, a „Time” nevű amerikai politikai hetilap hong kongi irodavezetője írja jelentésében: — Munkatársaimmal lizált világ? Mi, mindnyájan, akik ott voltunk, émelyegve és betegen jöttünk el és azóta sem tudunk szabadulni attól az érzéstől, hogy ami Cambodiában történt és történik — nem utolsó sorban a mi felelősségünk is, a nyugati világé, amely tehetetlenül figyeli ezt az embermészárlást. Auschwitz után — amikor nem avatkoztunk bele abba, ami ott történt — eltűrjük-e az ázsiai Auschwitzot? Elkövetjük-e ugyanazt a hibát? — Lehetséges-e, hogy A US Legfelsőbb Bíróság főbírái — középen Warren Burger lilfe: f||ifj Brian Deacon, angol filmszínész, a legújabb Jézus-film befejező jelenetében Ez a cambodiai anya, gyermekeivel együtt, éppen most érkezett Thailandba