Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-12 / 19. szám

MR LOUIS SZATHKARY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO XL fcOt14 CHICAGOesKÖRNYÉKE "CHICAGO andVICINITY" HUNGARIAN NEWSPAPER VOL.74ÉVF. 74____________________________________________________________________^__________________ 1979. májuS 12 Issue No. 19 Frey András írja az EWSz székhelyéről: ■ — Községi bírónak jó lehetett. De miniszternek nem való. Ezzel hárította el Bethlen István annak idején Nagyatádi Szabó Istvánnak a tanácsát, hogy egy jóravaló, de az országos politikában járatlan parasztképviselőnek adja a közélelmezésügyi tárcát. Ilyenfajta embert lőcsöltek rá Amerikára Carter elnök személyében. Minden jel szerint jót akar és lehet, hogy amikor Georgiában kormányzó volt, tudta is, hogy elhatározásainál mi forgott kockán. Rossz politikus, jó demagóg De most nem tudja. Úgy csöppent bele az Egyesült Államok elnöki székébe, hogy csak zavaros fogalmai voltak arról, mik lehetnek egy világhatalom bajai, külpolitikai feladatai. És még ma is provinciális, ahogy otthon mondtuk, vicinális szemszögből nézi a két óceán közt elterülő amerikai birodalom problémáit. És mégis: a legnagyobb veszély nem abban van, hogy Carter rossz politikus, hanem abban, hogy jó demagóg. Gondoljunk csak viszsza rá, hogyan tornázta fel magát az elnöki székbe. Hogyan szerezte meg a szavazatok többségét. Úgy, hogy beszédeiben mindenkinek tudott tetszeni. Ha hirdetési ügynökről vagy fölbérelhető kortesről van szó, ez nagy adomány. Carternek is megvan ez a tehetsége, ő az olyan, mint Arany János fülemiléje, amelyről Péter is, Pál is azt hiszi, hogy érseki fütyül, nem a másiknak. Az egyik út egyenes, a másik görbe Ez nem túlzás. Az 1976-os elnökválasztásipropagandahadjáratban Carter valóban úgy csűrte-csavarta szavait, hogy akár az áremelés szabadságát dicsőítő gazdák és gyárosok,vagy az inflációtól félő emberek hallgatták, akár a szakszervezeti terror haszonélvezőihez, akár az ellene védekezni akaró emberekhez beszélt, a legtöbben azt hitték, hogy őhozzájuk húz Carter, nem a velük szembenálló táborhoz. Ezt a politikai szélhámoskodást űzi Carter most a külpolitikájában is, illetőleg az elnöki propagandával, hogy a SALT II-et elfogadtassa a szenátussal. Ehhez két út vezethet el. Az egyik egyenes, a másik görbe. Az egyenes út abban állna, ha magukat a szenátorokat győzné meg, hogy az atomfegyverkezés korlátozására irányuló SALT II nem csak a Szovjetuniónak jó, hanem Amerikának is. Ez a nehezebb, mert az oroszokra gyanakvó szenátorok keresztkérdéseket is tehetnek föl. A kerülő út viszont az, hogy Carter a szenátorokat a közvélemény nyomása alá helyezi, vagyis hogy a kormány propagandahadjárattal teremt olyan közhangulatot, aminek a szenátorok — különösen ha a közeljövőben kell magukat újraválasztatniuk — kénytelenek lennének jobb meggyőződésük ellenére is engedni és a SALT II-t megszavazni. Carter és az igazmondás ilyen természetű vitában Carter az erősebb. Egyrészt mert ünnepélyes arckifejezéssel tud valótlan érvekkel dobálódzni. Másrészt pedig mert a legtöbb közember számára elképzelhetetlen, hogy az ő elnöke nem mond igazat. Ezt épp a minap olvasták rá a fejére. Carter ugyanis azt mondta magáról, hogy ő atomfizikus. És William Safire megállapította a New York Timesben, hogy Carternek ez az állítása valótlan. Az igazmondás hiányának most is szép példáját látjuk, éspedig éppen a SALT II- ről szóló vitában. Ennek tudvalévően az a kérdés áll a középpontjában: igaz-e (amit az amerikai kormány állít), hogy az atomfegyverkezést korlátozó intézkedések betartását lehet ellenőrizni, s ha ezeket az oroszok megszegnék, az amerikai kormány tudna ellene védekezni. Vagy pedig az igaz, amit az egyoldalú hetente ellenzői mondanak, vagyis hogy a SALT II-et az oroszok kijátszhatják. Perzsia után Törökország? Azok a szakértők, akik nem a kormánytól függnek, a sah bukása előtt is azon a nézeten voltak, hogy az orosz atomfegyverekkel való kísérletezést a Perzsiában akkor még működő amerikai elektronikus állomások csak megközelítőleg tudják ellenőrizni. (Az orosz kísérletek színhelye körülbelül olyan messze esik a Perzsiában felállított amerikai lehallgató készüléktől, mint Budapest Párizstól.) Amióta azonban a Nyugat perzsiai bástyája kidőlt s az amerikai felszerelést s az amerikai kezelő személyzetet hirtelen el kellett menekíteni, azóta a Szovjetunió ettől a részleges kontrolltól is megszabadult. (Ezt az amerikai ellenőrzéstől való mentességet teljessé tenné, ha Perzsia után Törökország is elszakadna Amerikától, aminek a folyamata különben úgy látszik már meg is kezdődött.) Öt év, egy év , vagy egy nap sem ! Perzsia kiesésének a SALT II szempontjából is vészes következményeit Carterék egyszerűen le akarják tagadni. Hogy ebben milyen vakmerőek, azt a következő elképesztő história is mutatja. Ha a szenátorok eskü alatt vallatnak valakit, az rendszerint nem meri az igazságnak az ellenkezőjét mondani. Egy szenátusi bizottság titkos ülésén így volt kénytelen Turner tengernagy, a CIA igazgatója bevallani, hogy Perzsia elvesztése következtében Amerika csak 1984-től kezdve remélheti, hogy módja lesz az orosz atomfegyverkezési kísérletek bizonyos fokú szemmel tartására. Erre mozgósították Brown honvédelmi minisztert, aki sietett kijelenteni, hogy nem öt, hanem körülbelül egy esztendőre lenne csak szükség. Egy amerikai szakértő „otromba propaganda-manővernek” nevezte, hogy a honvédelmi miniszter a hírszerzés tekintélyének megtépá- zásával akar köztudott valótlanságot elhitetni Amerika népével. Szemrebbenés nélkül .... Carter azonban még Brownra is rálicitált. 1200 amerikai lapszerkesztő ebédjén szemrebbenés nélkül tudta s merte azt állítani, hogy a SALT II betartását már „az aláírást követő első napon” tudja ellenőrizni. Carter elszántságára és módszereire jellemző, hogy olyan Álláspontot tulajdonít a SALT II ellenzőinek, amit soha senki nem mondott. Mint például azt, hogy ha a szenátus a SALT II-et leszavazná, akkor a Szovjetunió mérsékelné magát az atomfegyverkezés terén. Isten éltesse a magyar Édesanyákat! Ezt a levelezőlapot Nemesszeghy iparművész rajzolta még a Pozsonyi Magyar Párt részére. A lap, több mint 80 esztendős, de mondanivalója nemcsak a jelennek, a jövőnek is szól. Amíg magyar anyák élnek a Földön addig van magyar jövő! Ilyen gyerekes argumentumnak, de ehhez hasonlónak sem lehetett akár a nyomát látni. S attól tartunk, csak azért mer Carter ilyesmit állítani, mert nincs vele tisztában, hogy ez politikai abszurdum. Annál inkább tudja, hogy milyen szentimentális szavakkal lehet a tömegekre hatni. így beszél arról, hogy a SALT II a békét szolgálja és, hogy elvetése azt jelentené, hogy Amerika nem akarja a békét. Nem a szovjet fenyegeti a békét, hanem az amerikai ellenzék Carter szerint tehát nem a szovjet fenyegeti a békét, amely óriási erőfeszítéssel dolgozik egy elsöprő atomfölény kiépítésén, hanem a SALT II. amerikai ellenzői, akik két dolgot szeretnének megakadályozni: azt, hogy a Szovjetunió képes legyen olyan atomcsapást mérni Amerikára, hogy ne is tudjon visszaütni, és azt, hogy oly nagy atomfölényt szerezzenek az oroszok, hogy ne is kelljen atomháborúhoz folyamodniok s katonai túlerejük annyira nyilvánvaló legyen, hogy Amerikát háború nélkül lehessen „elfinnesíteni.” A Nyugat fokozatos elfinnesítésének irányában hat a Szovjetunió legújabb fenyegető gesztusa is Nyugat- Németország és ezen keresztül Amerika, ellen mert ha az oroszok konvencionális (nem atomális) háborúval akarnák rátenni a kezüket Nyugat-Európára, akkor a Hamburgtól Bázelig, az Északitengertől az Alpesekig húzódó nyugatnémet övezet lenne első védelmi vonala Amerikának. Erre a területre s általában Nyugat-Középeurópára állítható be egy újfajta orosz rakéta, az SS-21. Nyugat-Európában a katonák eddig is panaszkodtak amiatt, hogy az amerikai-orosz SALT (az első is, a második is) csak az úgynevezett stratégiai (magyarul messzehordó) rakétákra vonatkozik, de a Nyugat-Európára becélozható rövidtávú rakéták dolgában Amerika szabad kezet adott a Szovjetuniónak. Ezzel a SALT adta szabadsággal éltek most az oroszok, amikor (az Associated Press múlt heti jelentése szerint) sok száz ilyen rakétát küldtek Keleteurópába, főleg keletnémet és magyar területre. Ennek a katonai mozdulatnak föltehetően nem az a célja, hogy előkészítse Nyugat-Európa lerohanását. Hiszen a szovjet Keleteurópát sem tudta megemészteni. Nem valószínű tehát, hogy a kontinens másik részével is meg akarnák terhelni a gyomrukat, amikor erre nincs is szükség. Egyrészt azért, mert a nyugateurópai kapitalisták gazdaságilag nagyon is kiszolgálják a Szovjetuniót, jobban, mintha a nyugateurópai üzemeket is szocializálnák. Másrészt pedig azért sincs szükségük az oroszoknak Nyugat- Európa megszállására, mert nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európa (és Amerika) elfinnesedésére számítanak. A konzervatívokat nem lehet a SALT III-mal vigasztalni Ezt a folyamatot megnehezítheti — talántalán meg is állíthatja — az a fordulat, ami Angliában következett be a konzervatív párt választási győzelmével. Az előző miniszterelnök, a munkáspárti Callaghan áldását adta a SALT II-re és arra is, hogy Nyugateurópa védelmét Carter a majd évek múlva esetleg tető alá hozható SALT III-ra Mrs. Margaret Thatcher bízza. A most előrenyomult konzervatív párt vezére azonban, Mrs. Thatcher a választási kampány során bejelen(folytatás a 3. oldalon.) A nyugatnémet katonai övezet Az új konzervatív angol kormány ellenzi a Moszkvának való udvarlást Az oroszok atomrakétákat céloznak be Nyugat-Németországra MI TÖRTÉNT A HÉTEN • Franco Piccinelli olasz újságírót, az állami televízió és rádió torinói kirendeltségének főszerkesztőjét öt golyóval megsebesítették a lábán. A merényletet a vörös brigád tagjai követték el. Piccinelli a harmadik újságíró akit a Vörös brigád tagjai Torinóban megtámadtak. • A török nemzetbiztonsági tanács javasolta a kormánynak, hogy az ország 13 tartományában december óta tartó szükségállapotot terjesszék ki még hat kelet-törökországi tartományra. • A floridai Homnstead légitámaszponton a NATO országok nukleáris megbeszélései folynak. A nagyobb NATO országok hadügyminiszterei hír szerint főleg arról az amerikai javaslatról tárgyalnak, hogy helyezzenek el további harcászati nukleáris fegyvereket Nyugat-Európában. • Kissinger volt amerikai külügyminiszter, aki Tokióban részt vett a „trilaterális bizottság” közgyűlésén magánlátogatásra Pekingbe utazott, ahol megbeszéléseket folytatott Szihanuk herceggel Kambodzsa egykori vezetőjével. • Az Ugandában megölt négy újságíró holttestét, — két nyugatnémet és két svédet — megtalálták. A riportereket három héttel ezelőtt ölték meg Idi Amin csapatai. • A római katolikus egyház új Biblia szöveget fogadott el, amit St. Jeromos fordított az eredeti latin szövegből 1,500 évvel ezelőtt, és ami ennek modernebb nyelvre átültetett változata lesz. • Újból zavarognak a kurdok Irán észak-nyugati vidékén. A Kurd Párt szóvivője Teheránban ismét szóvá tette, a kurd lakossággal szemben elkövetett önkényességeket és azzal vádolta a kurd vidékre kivezényelt kormányerőket és forradalmi csapatokat, hogy kikergetik otthonaikból a kurd családok ezreit. • San Antonio Texasban a Battle of Flowers parádé alkalmával, egy merénylő sortüzet adott a tömegre. Három ember meghalt — köztük a merénylő is, akit a rendőrök végülis lelőttek — és 27 személyt szállítottak a kórházba sebesülésekkel. • Rómából jelenti a Vatikán Iroda: 23 ezer római katolikus pap hagyta el a rendet az elmúlt 6 év alatt. Az exodus csökkent az utóbbi évben: míg 1971-ben 3,872 pap hagyta el a rendet, 1977-ben csak 2,506. • Izraeli búvárok két libanoni teherszállító hajót süllyesztettek el a libanoni partok mentén. A hajó üres volt és Cyprus és Görögország között közlekedett. Ez volt a második hajó az elmúlt két nap alatt, amit izraeli búvárok felrobbantottak. • A Fehér Ház jelentése szerint 5 szovjet vallásos disszidenset cserélnek ki a közeljövőben a két elítélt szovjet kémért, akik az Egyesült Államokban kémkedtek. A szovjet disszidens csoportba tartozik Alexander Ginzburg is. A csoport máris New Yorkba utazott és rövidesen követi családjuk is. A két szovjet kém, amerikai börtönben ült. Az első csere 1962-ben történt, amikoris a CIA alkalma (Folytatás az 5. oldalon.) Thatcher asszony külpolitikája (London) Margaret Thatcher felidézte hallgatósága előtt azt, hogy három évvel ezelőtt az oroszok vaspillangónak nevezték el. De mi történt azóta? — tette fel a kérdést az angol konzervatívok vezére. A Szovjetunió és Kuba végrehajtotta a marxista hatalomátvételt Angolában és Etiópiában. Afganisztánban a kommunisták államcsínnyel kaparintották meg a hatalmat. Iránban felfordulás van. Az igazi probléma az, hogy vajon a Szovjetunió és szövetségesei komolyan beszélnek-e? Mielőtt a Nyugat leszerelne, mielőtt készpénznek venné azokat a szép szavakat, amiket Helsinkiben és másutt mondtak, szeretne meggyőződni arról, hogy a Szovjetunió tetteit áthatja-e a detant valósága? Hogyan érezzük magunkat biztonságban, amikor a Helsinki Egyezmény aláírása óta a Szovjetunió semmibe vette a megállapodás szellemét? — kérdezte Margaret Thatcher, így tehát a konzervatív kormány nevében máris megígéri, hogy többet fognak költeni Anglia honvédelmére és a törvényes rend fenntartására. Ellenfelét, a Munkáspártot veszedelmes és felelőtlen kétkulacsossággal vádolta honvédelmi politikájában. Az egyik pillanatban magukévá teszik Carter amerikai elnök kérését, hogy három százalékkal növeljék a NATO Szövetség védelmi kiadásait, a következő pillanatban azonban a Munkáspárt választási kiáltványában a katonai kiadások csökkentését ígéri, Margaret Thatcher erőteljes beszédében kitért az emberi jogokra is. Nagyra tartja Carter elnök kiállását az emberi jogok mellett, de mi történik az emberi jogok érvényesítésével a Szovjetunióban? A szovjet rendszer és a szabad világ rendszerei között az a legnagyobb különbség, hogy a Nyugat hisz az egyéni szabadságban, a kifejezési szabadságban és minden ember jogában, hogy kivehesse részét annak a kormányformának a megválasztásából, amelynek irányítása alatt élni kíván.