Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)

1979-03-31 / 13. szám

6. oldal i 1 Egy csók, más sem­mi... A rendkívül csi­nos Ursula Lorenzen esetében azonban több is történt, mint egy csók. A NATO brüsszeli főha­diszállásán nemrégiben hivatalos jelentést bo­csátottak ki Ursuláról. A jelentés egy kicsit elké­sett ugyan, tekintettel arra, hogy Fraulein Lo­renzen 13 esztendeig kémkedett a keletnémet kommunisták számára, mielőtt a kommunisták Kelet-Berlin­be vissza­­­­rendelték. A keletnémet televí­ziós hálózat hosszú in­terjút közölt Ursellel és az egész dolog vala­miképpen a Johny Car­­son féle csevegési prog­ramra emlékeztetett. Fraulein Lorenzen leg­drámaibb közlése a­ kö­­vetkező volt: adatai van­nak arra vonatkozóan, hogy a NATO-hadgya­­korlatok alkalmával a nyugati hatalmak atom A nyugatnémet igaz­ságügyminiszter, Kurt Rehmann, nyomban az interjú után kijelentet­te: " Nyugat-Németor­­szág erélyes lépéseket tett a kommunista ké­mek felszámolása érde­kében. Az utóbbi néhány hét alatt ötven kommu­nista kémet tartóztat­tunk le. Az amerikai hírügy­­nökségek jelentései sze­rint viszont ez nem igaz. Igaz azonban az, hogy Uriel Lorenzen 13.esz­tendőn kerésztől büntet­lenül kémkedhetett a NATO főhadiszállásán és a nyugati kémelhárí­­tók erről nem tudtak semmit. Hirtelenül eszünkbe jut egy régi történet a Második Világháború idejéből. Az angol kém­­elhárító szolgálat köz­tudomás szerint a világ legrosszabbja volt. A történet­ helyzete ennél sokkal bo­nyolultabb. A lehetséges elnökjelölti aspiránsok egy része öreg, közel van máris a 70 évhez. Gon­dolunk itt Gerald Font­ra, Ronald Reaganra és John Connallyra. A fia­talabbak (ötven év körü­liek) Howard Baker, Tennessee állam szená­tora és Robert Dole, kan­sasi szenátor, aki a leg­utóbbi választáson a GOP alelnökjelöltje volt. Érdekes módon, az egyes államok is mi­előbb hozzá akarnak lát­ni az elnökválasztási kampány előkészületei­hez. Portorico, amely nem amerikai állama ugyan, de amerikai „territory” és ezért szavazati joga van a pár­tok konvencióin, né­hány nappal ezelőtt úgy döntött, hogy a portori­­kói elnökjelöltségi elő­választásokat 1980-ban február közepén fogják mielőtt a new hampshi­­rei elnökjelöltségi elő­választásokra sor kerül­ne. (Mindeddig a new hampshirei elnökjelölt­ségi előválasztás volt az első a kampányban és éppen ezért — és más okok miatt — döntő volt az aspiránsok helyzetét illetően.) Maine állam törvény­hozói előtt egy olyan ja­vaslat van, amelynek ér­telmében Maineben az elnökjelöltségi elővá­lasztásokat ugyanazon a napon kellene tartani, amikor a new hampshi­rei előválasztásokat tartják, vagyis február 26-án. New Hampshire álla­mi törvényhozói viszont a szokásosnál előbbre szeretnék hozni az elő­választást, mivel nem akarják feladni azt a privilégiumukat, hogy az első elnökjelölti elő­választás New Hamp­­shireben történjék. Néhány héttel ezelőtt az igazságügyminisz­ter olyan törvényjavas­latot terjesztett a kong­resszus elé, amelynek értelmében az amerikai elnök csak egyetlen eset­ben lehetne megválaszt­ható és ekkor 6 évet töl­tene hivatalában, az ed­digi 4 év alatt. Az Eisen­­hower-adminisztráció alatt megszavazott al­kotmány­módosítás ér­telmében az elnök nem választható meg több­ször, mint kétszer egy­másután, egyenként 4 esztendei időtartamra. Griffin igazságügymi­niszter érvelése: A je­lenlegi rendszerben, amint egy amerikai el­nök elfoglalja hivata­lát a Fehér Házban, m­áris hozzákezd kam­pányához, annak érde­kében, hogy másodszor is megválasszák, tehát sokkal inkább pártpoli­tikai, mint elnöki te­vékenységet folytat. Ezenkívül — mondja alkotmánymódosítási javaslatában az igaz­ságügyminiszter — egy négy éves elnöki idő­tartam nem is elegendő ahhoz, hogy­ az Elnök végrehajtsa tervezett programját. A helyzet azonban az, hogy Griffin javaslata semmiképpen sem befo­lyásolja az 1980-as el­nökválasztási küzdel­met. Még abban az eset­ben is, a föderális tör­vényhozás mindkét háza megszavazza javasla­tát, — a javaslathoz az amerikai államok két­harmad részének hozzá kell járulnia és — az ed­digi gyakorlat szerint — legalább két esztendeig tart, gyakran ennél sok­kal hosszabb ideig. Érdekes az, hogy a nemhivatalos elnökvá­lasztási kampány ez­úttal korábban kezdő­dik, mint általában. Az államok sokkal inkább érdeklődnek az elnök­­választási kampány iránt, mint azelőtt. Az oka valószínűleg az, hogy az államok meg akarják változtatni a federális adminiszt­ráció és a köztük lévő viszonyt és a jelenlegi­nél nagyobb állami ön­állóságot követelnek és azt remélik, hogy ha sa­­­­­ját jelöltjüket juttatják a Fehér Házba — ez le­hetséges lesz. • Az iráni, úgynevezett „mohamedán forrada­lom” ragályos. Az afri­kai Chadban a mohame­dánok fellázadtak és azt kívánják, hogy az orszá­got mohamedán köztár­sasággá változtassák. Erre válaszul a Chad-i „keresztények” (95 szá­­­­zalékuk fekete nacio­nalista) gyilkossági kampányt indítottak a mohamedánok ellen Mo­­unduou városában és egyetlen éjszakán 800 mohamedánt legyilkol­tak,­­ gyermekeket, nőket és férfiakat egy­­aránt. Ezzel a gyilkos­ság-sorozattal a város mohamedán kisebbségi lakosságát­ a szólő való­­ságos értelmében kiir­tották. Az akcióban alapjá­ban véve sémi újdonság nincs: a Chad-i polgár­­háború a mohamedá­nok és a feketék között 13 év óta tart. Az elmúlt héten a fővárosban, Ndjamenában, véres utcai harcok törtek ki a mohamedánok és a feke­te keresztények között. Egészen groteszk jelen­ség az, hogy a mohame­dánokat Hissen Habre, miniszterelnök, aki ma­ga is mohamedán, vezet­te a harcba, ugyanakkor pedig a fekete keresz­tények vezetője Felix Malloum, keresztény elnök volt. A polgárhá­ború tehát különleges módon, a miniszterel­nök és az ország elnöke közötti szembenállást jelentette és ez még­ afrikai viszonylatban is kissé szokatlan. A francia katonai egy­ségek, amelyek egy elő­zetes védelmi egyez­mény értelmében tar­tózkodnak Chadban, egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy mit te­gyenek. A nyugati új­ságírók szemében je­lenleg Mason elnök­­van kedvezőbb helyzetben, mint miniszterelnöke, Hissen Habre. Ami je­lenleg Chadban történik az nevetséges paródiája az úgynevezett „nemze­ti függetlenségnek”, amely ma az afrikai népek között dúl. • A kínai katonák visz­­szavonulnak Vietnam­ból, illetőleg ponto­sabb kifejezéssel élve, azt állítják, hogy „óva­tos és megfontolt” visz­­szavonulásba kezdtek. A kínaiak, 17 nap alatt, összesen 22 mérföldnyi távolságra hatoltak be Vietnamba. Az invázió önmagá­ba véve jelentéktelen volt és nyilvánvaló cél­­­ja kizárólag az volt, hogy kipróbálják: mi történnék egy esetleges szovjet-kínai háború esetén? A kínaiak számára az eredmény nem volt na­gyon kedvező. Kiderült az, hogy a kínai hadse­reg gyakorlatlan és nem rendelkezik modern fegyverekkel. Továbbá kiderült az is, hogy a kínai hadsereg — ha ar­ra kerül a sor — nem ütőképes. A Szovjetunió ebben az esetben nem avatko­zott be az ázsiai hábo­rúba, de semmi biztosí­ték nincs arra vonatko­­zóan, hogy a jövőben nem avatkoznék be egy ilyen háborúba. Moszkva rendkívül kedvező helyzetben van. Egy gyakorlatlan és modern fegyverekkel nem rendelkező Kínával és egy határozatlan, gyáva és habozó Ameri­kával kellene szembe­néznie.­­ Egy esetleges katonai szembenállás esetén, még akkor is, ha Ame­rika a Kínai Népköztár­saságot támogatná, minden előny a Szovjet­unió oldalán lenne. Ab­ban az esetben, ha ez az invázió próba volt Pe­king és Moszkva között, minden bizonyosság sze­rint Moszkva volt a győz­tes. A kínaiak vietnami kalandja kétségtelen tisztázta a helyzetet és ez pedig a következő: A Kínai Népköztársaság nem készült fel arra, hogy adott esetben a Szovjetunióval szembe­nézzen, mert hiszen a vietnami inváziót sem volt képes sikeresen végrehajtani. De az is lehet, hogy nem is akar­ta megmutatni orosz­lánkörmeit. Alapjában véve lé­nyegtelen az, hogy Cam­bodia, vagy Vietnam te­kinthető-e úgynevezett kegyetlen kommunista hatalomnak. Nagyon ke­vés rokonszenvet érez­hetünk akár Cambodia, akár Vietnam iránt. Egy Hong Hongban állomásozó nyugati dip­lomata kijelentette az újságírók előtt : — A kínaiak akciója veszélyes, volt, de egyetlen körülményt tisztázott, tekintettel az invázió sikertelen voltára: a Kínai Nép­­köztársaság jelenleg nem képes arra, hogy a Szovjetunióval szembe­szálljon és Amerika nem hajlandó arra, hogy kommunista Kínát tá­mogassa a Szovjetunió ellen. Azt hiszem ez az, amit a sikertelen kínai vietnami harci előjátékból megtanul­tunk. A kínaiak mindmáig ragaszkodnak ahhoz, hogy a katonai egysége­ket „önkéntesen” von­ják vissza Vietnamból. Volt egy idő, mikor a Nyugat hatékony segít­ségnek tekintette a Kí­nai Népköztársaságot a Szovjetunió terjeszke­dési törekvései ellen. Kiderült azonban, hogy ez nem igaz. A két kom­munista nagyhatalom, Kína és a Szovjetunió közötti versengésben kétségtelenül a Szovjet­unió van fölényben. Vi­szont Kína sohasem vi­selt eddig imperialista háborút és nem is voltak imperialista terjeszke­dései—történelmi múlt­ja szerint.• A sajtószabadság kér­dése ismét felmerült Amerikában — nem elő­ször és nyilvánvalóan nem utoljára. Az történt, hogy a „The Progressive” ne­vű baloldali, New York­ban megjelenő folyóirat, bizonyos értesüléseket kapott az amerikai hid­rogén-bomba gyártásá­ról. A folyóirat munka­társa megírta a cikket és (nagyon helyesen és indokoltan) a kiadó el­küldte a kéziratot az energiaügyi miniszté­riumnak, ezzel a kér­déssel: tartalmaz-e a cikk olyan információ­kat, amelyek nemzetbiz­tonsági szempontból bi­zalmas és nem közölhető információknak tekint­hetők? A minisztérium igen­nel válaszolt a kérdésre és közölte: ha a cikk megjelenik, bizonyos „alapvető információ­kat” feltétlenül ki kell hagyni a cikkből, min­denekelőtt azt, hogy mi­kor készül el Amerika hidrogén-bombája? A folyóirat kiadója ennek­ ellenére változta­tás nélkül akarja közöl­ni a cikket, a federális kormány azonban a bí­rósághoz fordult és nem­zetbiztonsági érdekekre hivatkozott és ezúttal helyesen azt követelte, hogy a cikk közlését tel­jes egészében tiltsa meg a bíróság. A federális kormány érvelése — természete­sen — az volt, hogy a cikk közlése komolyan veszélyeztetné a nem­zetbiztonsági érdekeket. A baloldali folyóirat ki­adójának érvelése vi­szont az volt: A hidro­gén­bomba az amerikai adófizető polgárok pén­zén készül és éppen ezért az amerikai polgárok­nak joguk van minden adatot tudni a hidrogén­bombáról. (Nem tudjuk mivel érvelnének ezek a radikális kiadók és ho­gyan érvelnének Moszk­vában. Szerk.) A bíróság döntése az volt, hogy a cikk­­ nem jelenhet meg. A Federal Bureau of Investigation­ igyekszik megállapítani a cikk­író, a 36 esztendős Ho­ward Morland, politikai múltját, mert nem egé­szen világos, úgyis mondhatnánk teljesen sötét, hogy Mr. Morland miképpen szerezte a cik­kéhez szükséges infor­mációkat? Az FBI sze­rint nem lehetetlen, hogy Mr. Morland ille­gálisan jutott az infor­mációkhoz. Az ügy nyilvánvalóan az US Legfelsőbb Bíró­ság elé kerül, amelynek három lehetősége van: engedélyezi vagy meg­tiltja a cikk­­közlését, vagy esetleg kijelenti, hogy nem kíván az ügy­gyel foglalkozni. Annyi azonban bizo­nyos, hogy az „ameri­ ,­kai sajtószabadság” kérdését, nem ártana újra értékelni, tekin­tettel a bonyolult világ­­politikai helyzetre, és talán nem ártana kissé megnyirbálni ezt a saj­tószabadságnak neve­zett szabadosságot, vagy legalábbis egy új alkotmányódosító ja­vaslatra lenne szükség. Hírek és képek a nagyvilágból... Egy amerikai karikaturista így látja az elnökválasztási kampányt fegyvereket is kipróbál­ Az angol kémelhárító tartani, 9 nappal azelőtt c tak. A közlés azért nem jelentős, mert a Szov­jetunió tisztában van az­zal, hogy a NATO-had­­­gyakorlatok során ter­mészetesen atomfegy­vereket is kipróbálnak és a NATO tisztában van azzal, hogy ugyanez tör­ténik a Varsói Paktum országainak hadgyakor­latai alkalmával bármit is mond a szovjet. A köz­lés tehát nem volt érde­kes, érdekes azonban, hogy a NATO brüsszeli főhadiszállásának egyik titkárnője 11 éven ke­resztül büntetlenül és észrevétlenül kémked­hetett a kommunisták számára. Hogyan lett a Ham­burgban született Ursel kommunista kém, íme, a NATO úgyne­vezett kémelhárító szer­vezetének a jelentése: Fraulein Lorenzen 13 esztendővel ezelőtt ka­pott állást, a NATO pá­rizsi irodájában. Párizs­ban beleszeretett a NATO egyik főtisztvise­lőjébe és amikor a ro­mánc véget ért, „ideg­összeroppanást” kapott és ekkor kezdte el kém­­tevékenységét.­­Uriel Lorenzen alig­hanem az első kommu­nista kém, aki — állító­lag — azért lett kém, mert idegösszeroppa­nást kapott. Ennek elle­nére azonban a keletné­met kormány — a NATO kémelhárító osztálya szerint — tisztességesen javadalmazta Ursulát az információkért. S az sem lehetetlen, hogy az idegösszeroppanás mel­lett a pénz is játszott bi­zonyos szerepet Ursel kémtevékenységében. Az egész dolog vala­miképpen a romantikus Mata Hari történetre emlékeztet... a kém­nő, „akinek szíve is volt.” A Mata Hari-film­­ben Greta Garbo nagy­szerű alakítást nyújtott és az igazság az, hogy Uriel Lorenzen semmi­vel sem maradt mögöt­te: a keletberlini tele­víziós interjú elsőran­gú színészi teljesítmény volt. szolgálat letartóztat egy középkorú férfit, akinek kefe-bajusza és homlokába lógó haja van. A férfit tolmács út­ján hallgatják ki Lon­donban. — Hogy hívják magát? kérdezi az angol kém­elhárító tiszt. — Adolf Hitler. — Hogy betűzi ezt a nevet? — kérdi az angol tiszt a tolmácstól. Miután a választ meg­­­kapja, a következő kér­dés: — Mi a maga foglalko­zása Németországban? — Én vagyok a Füh­rer. A tiszt lassan firkálja a szót azután kifakad: — Az ember sohasem tudja, hogy ezeket az át­kozott német szavakat miképpen kell betűzni. Ennyit a csinos Ursel Lorenzen csókjairól és a NATO kémelhárító osz­tályának a munkájáról. • Amerikában nem 1979, hanem majdnem 1980 van. Az elnökjelölti aspiránsok száma mind­két pártban (hivatalosan és nemhivatalosan) egy­re növekszik. Tény az, hogy a republikánus le­hetséges elnökjelölti as­piránsok lényegesen többen vannak, mint a demokrata aspiránsok. A demokraták között je­lenleg csak Jimmy Car­­tert találhatjuk, aki új­raválasztásáért indul, Jerry Brown, californiai kormányzót és esetleg Teddy Kennedy szená­tort, akinek szándékai azonban a legteljesebb mértékben bizonytala­nok. Teddy időnként cá­folja, hogy a Demokra­ta Párt elnökjelöltje akarna lenni. Ezek a cá­folatok azonban bizony­talanok. Egy washingto­ni hírmagyarázó a közel­múltban, egy magánbe­szélgetés során, megje­gyezte: — Minden jel arra mu­tat, hogy Teddy elnök­jelölti aspiráns lesz 1980- ban. Nézzék meg: rövid hajat visel újabban és a nadrágja élesre vasalt. A republikánusok Kínaiak megtámadnak és felégetnek egy vietnami falut Iránban kivégeztek négy férfit, akiket azzal vádoltak, hogy homoszexuálisok és erőszakot követtek el Ratal Rákon A csinos Ursan — a modern Mata Hari Megjelent — TOLLAS TIBOR VERSES KAZETTÁJA — a szerző előadásában. (Összekötő szöveggel 2x30 perc) A költő versein keresztül ismerteti meg hall­gatóival egy rossz csillagzat alatt született nemzedék élményeit, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet problémáit. Négy önálló köte­tének (Csak ennyi fény­­haradt, Járdaszige­ten, Eszterlánc, Irgalmas fák) legszebb ver­seit hallhatjuk. Rohanó életünkben ugyanis egyre kevesebb idő marad az olvasásra, kü­lönösen az elmélyült igényű versolvasásra. Életünk jelentős részét lakásunk és munkahe­lyünk között autóban töltjük, ahol a zenés ka­zetták mellett bizonyára új élményt jelent majd a verses­ kazetta meghallgatása. Megrendelhető a Nemzetőrön keresztül: D-8, München 34, Postfach 70. Ára portóval 7.50 $ (US) Európában 15. DM. Megjelent a Nemzetőr és Griff közös kiadásában Dálnoki Veress Lajosné: Szabadság nélkül c. könyve Páratlan érdekességű, hézagpótló napló az osztrák Anschlusstól a szabadságharc buká­sát követő időkig. Négy évtized magyar törté­nelme elevenedik meg egy asszony meglátá­sán keresztül- Férje Dálnoki Veress Lajos ve­zérezredes a könyv főszereplője, akit a néme­tek és oroszok egyaránt halálra ítéltek s aki mindvégig a magyar utat járta. Megrendelhető Amerikában és Kanadában a szerző címén: 2011, —51. Ave. S.W. Calgary, Alta, Kanada, T3E 117. Ára portóval 7.50 $, vagy 15 DM.

Next