Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)
1979-09-22 / 38. szám
2. oldal Ml TÖRTÉNT A HE Lynch-nek kijelentette, hogy az együttműködés új korszakára számít Nagybritannia és az Ír Köztársaság között. • A mexikói kormány meghívására Mexico Citybe érkezett a nicaraguai kormány küldöttsége. • Lord Carrington, brit külügyminiszter meghívására Londonba érkezett Hernan Cubillos chilei külügyminiszter. Ezzel kezdetét vette a befagyasztott brit-chilei diplomáciai kapcsolat felülvizsgálása, aminek minden valószínűség szerint a vége a két ország közötti diplomáciai viszony helyreállítása lesz — mondják a politikai hírmagyarázók. • Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Budapestre látogatott, ahol Kádár Jánossal és a rezsim vezetőivel tárgyalt.Ez volt Mr. Schmidt harmadik látogatása a kelet-európai országokban. Magyarországon első ízben volt. • A kínai hírügynökségek jelentése szerint egy Vietnammal határos szénbányában, Yunnan tartományában egy jól konzervált majom koponyát találtak, ami a tudósok szerint 8 millió éves. • A szovjet nemzetközi könyvvásárra, amit szeptember 4 és 10 között tartottak Moszkvában a dél koreaiaknak egyáltalán nem engedtek kiállítani, sőt még csak nem is válaszoltak levelükre. Ugyanakkor az izraeli 18 kiadó közül csak négyet engedtek be, de megtagadták a vízumot a Randon House kiadójától és a michigani Ardis könyvkiadó kiadójától is, akik a disszidensektől publikáltak könyveket. De nem engedték kiállítani Szolzsenyicin, Orwell, Sakharov, Sztálin lányának Svetlanának könyveit sem. Az amerikai kiadók társasága tiltakozott a vízum megvonások ellen. Már az előző moszkvai könyvkiállításon több, mint 40 amerikai könyvet lefoglalt és elkobzott a szovjet kultúrbizottság és a vámosok. • Pakistán felszólította a Harmadik Világ nemzeteit szakítsák meg gazdasági kapcsolataikat azokkal az államokkal, amelyek elismerik Jeruzsálemet Izrael fővárosának. " » Washingtonban 1678 nyugdíjas tábornok és magasrangú tiszt fordult a Szenátus külügyi bizottságához, hogy ne hagyják jóvá a SALT II békeszerződést, mert ez feltétlenül hátrányos az Egyesült Államokra és csak a Szovjetunióra nézve előnyös. A petíciót Admiral Thomas H. Moorer, az egyesített amerikai haderők főparancsnoka adta át, illetve tolmácsolta a Szenátusnak, amelyet valamennyi tábornok aláírt. • Richard Nixon volt amerikai elnök szeptember 18-án Kínába látogat mint hivatalos vendég, a kínai kormány meghívására. Előre láthatólag 4-5 napig tartózkodik Kínában. • Izrael külügyminisztere Moshe Dayan Nyugat- Németországba látogatott, hogy tisztázza a németek közép-keleti politikáját, mert mint mondotta a német politikai irányvonal erősen az arabok felé hajlik. Alexander Haig az egyesített Európai KATC - erők volt főparancsnoka kijelentette a Monitor munkatársának, hogy minden hírrel ellentétben —s egyelőre nem óhajt az elnökjelöltek sorába lépni. Mint megfigyelő azonban követeli ő is a NATO hadsereg megerősítését, amit Amerika elmulasztott 1964-ben és 1965-ben. Haig tábornok 100 NATO szakember előtt fejtette ki véleményét a Monitor munkatársának. • Rev. Robert Runde, St. Albans püspökét nevezte ki az angol királynő canterbury érsekké a lemondott dr. Donald Coggan, az anglikán egyház prímása helyére. Runde püspök 57 éves és 102. érseke az angol egyháznak. Az új érsek egyike volt a legszebben dekorált páncélos tiszteknek a II. Világháborúban. Kinevezése meglepetésként érte. Runde érsek az egyház konzervatív szárnyához tartozik, aki ellenzi a női papok kinevezését az egyházban. Hume katolikus érsek is örömmel vette a kinevezést. • Carter elnök beszédet tartott Washingtonba és nyugalomra intette a szenátorokat, akik felháborodtak a Kubában állomásozó szovjet csapatokon és arra intette őket, hogy ne keltsenek pánikot. • Jean Seberg színésznő és filmrendező 40 éves korában Párizsban túladagolt barbiturate-tel megmérgezte magát. A színésznőre kocsijában halva találtak rá, miután már napok óta halott volt. • Miamiban, Floridában egy 27 éves fekete mun kás, akit nemi erőszak miatt letartóztatott a rendőrség , bevallotta, hogy 7 nőt gyilkolt meg és 12 nőt megerőszakolt. • A szovjet nagykövetet, Anatoly Dobrynint magához rendelte Vance amerikai külügyminiszter Washingtonban, hogy személyesen tiltakozzék a Szovjet csapatok kubai tartózkodása miatt és magyarázatot kérjen tőle. A Carter-adminisztráció bajban lesz, ha nem követeli a szovjet csapatok azonnali kivonulását Kubából — mondotta Church szenátor. A volt elnök Gerald Ford is azonnali akciót követel a kormány részéről. Dobrynin helyzete meglehetősen forró Washingtonban — írják a lapok. • Hamburgból jelenti az UPI hírügynöksége: Walter Schillenberg SS titkos főnök naplóját közli Die Welt am Sonntag cmű magazin. Az SS főnök szerint Hitler el akarta lopatni a walesi herceget hogy felhasználhassa Anglia ellen. A walesi herceg köztudomású német barát volt. Hitler a spanyol vadászatot akarta felhasználni a herceg ellopására — írja naplójában Schellenberg. • Begin izraeli miniszterelnök két újabb zsidó letelepedésnek tervét a Nyugati Parton elutasította. • Mao Tse-tung halálának 3. évfordulójára hivatalosan első oldalas megemlékezéssel emlékeztek a lapok, és beszédét amit 1956-ban a kínai kultúrforradalom alkalmával mondott részben, vagy egészben közölték. Ugyanakkor azonban nem volt semmiféle koszorúzás, vagy hivatalos ünneplés. A kínai kommunista párt hivatalos lapja egyoldalas képpel emlékezett róla és az egyik televíziós állomás egy dokumentációs filmet közölt: Szívünk és lelkünk Mao elnökünkkel címen. • Ian Smith, Rhodesia volt miniszterelnöke, első- ízben látogatott hivatalosan Londonba, mióta a kisebbségi fehér kormány 1965-ben megalakult és függetlenítette magát Angliától. A 60 éves Ian Smith-nek az angol kormány immunitást garantált, mert egyébként árulás vádjával illethették volna, miután hűtlen lett az anyaországhoz, Nagybritanniához és függetlenné nyilvánította Rhodesiát. Smith az angolok által összehívott konferenciára érkezett Angliába, amely a fekete gerillák által meghirdetett harcot akarja megszüntetni, amelynek eddig 18 ezer személy esett áldozatául. • Első ízben látogatott kanadai parlamenti küldöttség Pekingbe, mióta Kanada felvette Kínával hivatalosan a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat. • Edward Kennedy szenátor azt tanácsolta Carter elnöknek, hogy ne induljon a következő elnökválasztáson, mert a demokrata elnökségért folytatott harcban feltétlenül a másik fél, a republikánusok győzhetnek. • Brezsnyev a kommunista párt főtitkára magához rendelte Moszkvába az olasz kommunisták főtitkárát Berlinguert. A megbeszéléseken részt vett Szuszlov is. Brezsnyev kiadta a jelszót, hogy fokozni kell az aktivitását a pártnak Olaszországban. A kommunista hírszolgálat szerint Berlinguer „szabadságát töltötte a Kremlben.” • Carter elnök bejelentette, hogy a jövő évben még az elnökválasztási csaták előtt — Kínába látogat! Látogatásának időpontja még nem rögzített. • A kommunisták Bulgáriában tartják a legközelebbi „békemozgalom” világkongresszusát a jövő évben, szeptember 23-27 között. • Taleghani ajatollah, Irán második „szent embere” és a forradalmi tanács feje, álmában „békésen elaludt örökre” — írják a jelentések. Az ajatollah az izlami csoport mérsékelt tagjai közé tartozott és minden valószínűség szerint ő lett volna Irán első elnöke. Értesítés Szeptember 21-én péntek este 1/2 8 órakor újra megkezdődik a cserkész foglalkozás. A vezetőség ú.e. időpontban tartja az új jelentkezők felvételét is a Cserkészotthonban. Cím: 1900 W. Greenleaf Ave Rogers Park Baptist Church Chicago, 111. Magyar Filmhét! Szeptember 21 és 27 között Chicagóban. Cím: Village Theatre, Clark St és North Ave kereszteződésénél. The Great Hungarian Film Festival Pr«Mnt«d by CINEMA/CHICAQO. tho p*opU who bring you tho Chicago Intarnatlonal Film Foatlval September 21-27,1Ö79 Village Theatre, Clark St. & North Ave. This program presented In cooperation with the Museum of Modem Art?New York, is an exciting collection ol recent Hungarian Cinema Hungary is fast becoming the center of a new movement in filmmaking, and these are the finest example “A QUITE ORDINARY LIFE" was the surprise’hit of the 1978 Chicago International Film Festival, and all the moat important Hungarian directors are represented Pal Sándor, Imre Gyongyosay, Marla Mészáros, and many more Two of the directors will be present at the Festival, and wilt be talking about their work and the new trendem Hungarian cinema FILM FESTIVAL SCHEDULE Wpm "A VERY MORAL MOrtT* Ok M*fc 18pm "ITS RAW AND SHME TOGETHER" C Kfem -A STRÄNGT RQU Ok 8M> 2 OOpm 8 00pm 100pm f 18pm 3 OCfcm 600pm 7 00pm 700pm e 18pm 700pm a sMPif STomr o* Em -PMOTOOHAPHY- Ok Zokwy "A QUITE OHOMAnv UFE" 0> Oyongyouy -FA*m.y «sr Ok rv> SONS Or fW 0k Oyonpyoeey tMEAMNQ VOUTW 0» tan AOOPTON Of UMtarot tlEKTKIA* Ok JancM ’SNOW-FAIL" 0k Kom TICKET INFORMATION: Regular admission: $3.00 CINEMA/CHICAQO members: $2.00 There will be a aeries beket available $26.00 which wM alow you to attend the entire 7-day Festival Advance Tickets sold: Only af Cinema/Chicago Headquarters. 416 North Dearborn FILM INFORMATION: Phone 644-3400 during business hours. A QUITE ORDINARY LIFE/Dir: Gyongyosay Moving Isle of an Innocent 74-year-old woman who confronts Wife 20th century head on This la the Special Jury Prize Gold Hugo winner and one of the most popular flints of the Festival "A treasure sometimes tunny, sometimes achingly moving ’’—Roger Ebert—Sun-Times “A remarkable human document. It you see only one töm in this year's Festival, this should OeW . This Is the kind ol Mm that Justifies a film testivel "—done Siskel—Tribune "Outstanding... wih e heart as big as Ms protagonist ’’—Claudia Casaidy—WFMT Egyedülálló, zeneked velő, rendezett anyagi körülmények között lévő, előnyös megjelenésű, 35 éves mechanikus, elfoglaltsága miatt ezúton keresi, Chicagóban, vagy környékén élő 28 és 35 év közötti magyar lány, vagy elvált asszony ismeretségét. Új emigránsok, vagy a közelmúltban érkezettek előnyben. Válaszokat „Délvidéki” jeligére a Szérkesztőség címére kérjük küldeni. (40) Középkorú, csinosnak mondott nő, társaság hiányában hasonló korú férfi ismeretségét kergsi. Kölcsönös vonzalom esetén házasság is lehetséges. Csak fényképes levelekre válaszolok. Leveleket „Lilaakácok” jeligére a szerkesztőség címére kérem küldeni. Szélhámosok kíméljenek. (39) magyar könyvek «s lemezek Framo Publ.-----Lyra Books 530 W.SurfSt. 209 ditcago, ül. 60657 Magyar ésangoínyelvü szöveg nyomtatását vállaljuk. ,. . Hazai és emigrációs kiadások. - Megrendelhető telefonon: - (312) 327-8544 ■ ■ ' vagy 477-1484 Mózsi Ferenc ----------------------------------------------------- ( Magyar Mozi minden hónap 3-ik szombatján d.u. 3:30-kor Cím: Francis Parker School 220 N. Clark és 330 W. Webster sarok Szeptember 22: -Szerelmes film új színés film a Stúdió 3 rendezésében. Főszereplők: Halász Jutka, Bálint András. Hozzájárulás: $ 2.50, 16 éven aluliaknak $ 1.50 SAJTOBAL Október 20 Repülő, Hajó, Vonat, Autóbuszjegyek Egyéni és csoportos utazások bárhová. Minden hirdetett belföldi kedvezmény IGEN, DE MENNYIÉRT? Ma ez a kérdés és ezért van szükség szakértői segítségre!!! Rokonkihozatal Budapestről $ 455.00-től akár egy évre is. Charter Szept. 15 és május 15 között Chicago — Budapest — Chicago $ 524.00 APEX jegy minden menetrendszerű járaton KI KORÁN SZÓL, CSAK AZ JÁRHAT JÓL Újamerikásoknak ingyenes tanácsadás. Heti hat napon át állunk rendelkezésre. . Dr. Fiedler Kálmán, Mózsi Ferenc Zalay Ágnes SEBOK TRAVEL SERVICE 561 W DIVERSEY AVE. CHICAGO, IL. 60614 GR-7-1484 Hirdetés Aggódik, hogy gyengül a hallása? Íme, egy teljesen díjtalan ajánlat azok részére, akik hallják, de esetleg nem értik a Belton cég közleményét! Egy nem működő, tehát mutatvány modell BELTON „hallássegítő” készüléket küldünk — teljesen díjtalanul — mindazoknak akik írnak vállalatunknak, írjon nekünk ezért a próba módéiért, tegye a fülébe, használja, próbálja ki otthon. Ez nem igazi — tehát működő — hallássegítő (hearing aid) —de kiváló lehetőség arra, hogy megismerje milyen is a valódi! Ezt a mutatvány modellünket pedig megtarthatja. A működő készülék súlya 1/3 (egyharmad) pincenál — tehát egy dekánál! —kevesebb!! A nem működő próba modelljeink teljesen díjtalanok, — tehát bárki aki hallási zavarokban szenved írjon nekünk. Ismételjük: A próba modellekat teljesen díjtalanul küldjük és semmi elkötelezettséggel nem jár, ha kipróbálja. A fent említett próba modellekből már sok-sok ezer mutatvány darabot szétküldtünk, tehát ajánlatos, hogy minél előbb jelentse be igénylését. Cím: Dept. 1191 BELTONE, 2878 N. Milwaukee Ave, Chicago, 111. 60618, vagy hívja: (312) 276-9500. ÖSSZEJÖVETELEK Szeptember 22: Magyar mozi. Szeptember 29: William Penn 15. sz. fiókjának szüreti mulatsága. Október 21: In Memóriam 1956. A „Magyar Egység”, rendezésében. Október 20: SAJTÓBÁL. November 10: Tollas Tibor költői estje. North Kimb^H Cleaners 3406 W. Foster Ave Chicago, III. 60628 Tel: IN 3-3950 Férfi női és gyermekruhák: r o Tisztítás, o Átalakítás, O Javítás Minőségi munka — figyelmes kiszolgálás. Bartos Katherine, tulajdonosnő szeretettel vár MINDENKIT. Őszinte sajnálattal hallottuk, hogy Szathmáry Kálmán csinos és bájos Élettársa — Cia — házi munkája közben kisebb balesetet szenvedett, amely orvosi gyógykezelést igényelt. Baráti szeretettel kívánjuk, hogy soraink olvasásakor a valamikor ismert nevű színművésznő már teljesen kiheverte a sajnálatos „malőrt”. A kedves Hölgy „akcidentje” pedig legyen szigorú figyelmeztetés az illusztris sajtóorgánumunkat olvasó Feleségeknek, hogy a házimunkák végzése milyen veszélyekkel járhat. Amiből az a tanulság, hogy soha, semmi körülmények között ne engedjék Férjeiket főzni, mosogatni, takarítani, szemetet kivinni stb., mert ezzel nem csak veszélyeztetik kiváló élettársuk egészségét, hanem férfiút-nimbuszukat is meggyalázzák! Az ilyen bűnös eljárást pedig nem csak a törvénynek, hanem a házassági jogszabályoknak is tiltani kellene. És hol van az Állatvédő Liga??! Hallgatnak mint, hmm... nyúl a fűben! Persze ezen nincs mit csodálkozni, elvégre nő uralom van a világon. Így hát a férfiakat sújtó szégyenletes igazságtalanságokról senki nem beszél, kivéve egy-két hozzánk hasonló oroszlán bátorságú férfiút. Szenvedő férfitársainkat azonban vigasztalja az a tudat, hogy megaláztatásainkért és mártírságunkért a mennyek országában majd megkapjuk méltó jutalmunkat! ... Dr. Tatár József, ismert szemsebész és egyetemi tanár jól megérdemelt nyugdíjas életét kertészkedéssel, színesíti. Ezen lélekemelő munkálkodás közben néhány hete megcsúszott alatta a létra és két helyen eltörte a lábfejét. Mielőbbi teljes felépülést kívánunk Tatár professzor úrnak és reméljük, hogy a „légben” való kertészkedést a jövőben fizetett munkásokkal végezteti. (Persze nem azokkal, akiknek a modern kertészkedésről tartott bemutató előadást, mikor leesett a létráról.) Az egyik barátja szerint, a kiváló szemsebész gyógyulása idejét arra fogja felhasználni, hogy szakkönyvet írjon. Éspedig a következő címmel: „A kertészkedéssel járó egészségügyi veszélyek! ”... Kelemen János, a jeles építészeti szakember miután az elmúlt hat évben mint egy muraközi igásló húzta-vonta az imperialista rendszerünk kátyúba ragadt szekerét, nemrégiben „nyugdíjba” ment. Ami azt jelenti, hogy a következő félévet mint magánzó, test és lélek üdítő, és jellem acélozó semmittevéssel akarja eltölteni. (És egy hosszabb magyarországi és európai kéjutazással.) Őszintén örülünk, hogy a hosszúra nőtt és jóképű férfiúnak végre megjött az esze és arra a bölcs álláspontra jutott, hogy: — Dolgozzon az, akinek nincs jobb dolga! Mindenesetre érdekes és erősen elgondolkoztató, hogy amíg Jancsi barátunk a rútul kizsákmányolt és melankolikus házasemberek népes csoportjába tartozott, még csak gondolni sem tudott, — vagy mert egy ilyen költséges, de nagyon élvezetes, munkaszünetre... Halász Tibor igen derék férfiú, és hibájául talán csak azt a rögeszméjét lehetne felhozni, hogy Nelson admirális késői leszármazottjának tartja magát. Valószínűleg azért is áldozott egy vagyont 37 láb hosszú vitorlás-motoros jachtjára, hogy mint egy rettenthetetlen tengeri medve különböző nagy és kis vizeken idétlenkedhessen impozáns méretű hajójával. Eddig rendben is van a dolog, a bibi ott kezdődik, hogy rendszerint féltucat barátját is magával viszi ezekre a sok imbolygással, hólyagosra égéssel és rókavadászatos tengeri betegséggel járó útjaira. A Labor Day-i hétvégén például 6 gyanútlan barátja azzal a naiv gondolattal szállt hajójára, hogy 6-8 órás kellemes vitorlázásban és napozásban lesz részük, miközben a Michigan tó enyhén koszos hullámain siklanak. Néhány órás ,csónakázás után azonban Tiborkijelentette, hogy az út 2 napos lesz, ,mert ilyen messziről már nem érdemes visszafordulni.” A társaság hiába tiltakozott zajosan, miután csak Tibor értett a hajó kormányzásához, így nem volt mit tenniük, kénytelenek voltak engedni az erősen aberrált ötletnek. Az éjszaka Kenoshaban találta őket, ahol a Hölgyek a Holiday, Ipn-ben, a férfiak pedig a hajón szundizták ki az út fáradalmait. A vadevezősökkel tartó Élettársunk éjjel 11-kor értesített bennünket hollétéről (amikor már éppen azon a ponton voltunk, hogy a folyami rendőrséget értesítjük szeretett Családtagjaink eltűnéséről. A társaság másnap reggel — kissé viharos időben — Chicago felé vette útját. Hogy a vadul himbálózó hajó néhány finomabb gyomrú utasnál milyen következményekkel járt, azt nem szükséges részleteznünk. De az út alatt állítólag többen először csúnya dolgokat mondtak a hajó kapitányára, majd azon imádkoztak, hogy az Úr gyors halállal vessen véget szenvedéseiknek. Halász Tibor ravasz cselszövésének egyébként a következők estek áldozatul: Frecska Sándor és Mária, Kozma István, Vera és Tomi, és Feketéné F. Márta. Ezenkívül még Tibor csinos és pökhendien fiatal hölgy ismerőse Katatits Éva is részt vett a hajókázáson, de ő bizonyára bűnrészes volt az emberrablásban, nem pedig szenvedő áldozat! A történtekkel kapcsolatban a következő sajnálatos konklúzióra jutottunk: Halász Tibor, — mint aféle szabad és önző agglegény — még a férfiúi szolidaritás alaptörvényeit sem ismeri. Mert ha ismerné, — akkor előre értesít bennünket tervéről, hogymegfelelő módon gondoskodhassunk a saját programunkról arra a két napra, amely idő alatt rákvörösre égett Élettársunk hol imádkozva, hol Halász kapitányt átkozva főként azzal volt elfoglalva, hogy a Michigan tó „halait etesse”!... H. Pista szerint, ,A harminc éves kor a nők életében nagyon szép időszak. Különösen azokéban, akik már negyven felett járnak!”... Kedves Olvasóink pedig ne feledjék, hogy két fontos testrészünk van, amelyek az agyunktól függetlenül működnek. Úgymint: a szívünk és a nyelvünk!...