Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)
1979-10-27 / 43. szám
10. oldal A motorbiciklis bandák terrorja Amerikában Az amerikai képviselőház egyik bizottsága meghallgatásokat folytat az Egyesült Államokban egyre szaporodó motorbiciklis bandák tevékenysége ügyében. Ezek a bandák, különösen Californiában, egész városokat terrorizálnak és a legtöbb esetben a helyi rendőrség tagjai is félnek tőlük. A képviselőházi bizottság előtt a közelmúltban megjelent tanúvallomásra, egy Mary nevű, 28 éves nő, Mary nem volt hajlandó vezetéknevét megmondani Só Bernát: Cseng a telefon — Halló...! — Te vagy az Laci? — Jó ég, hát nem ismered meg a hangomat? — Dehogy nem, csak olyan öregesnek hangzik. Meg vagy fázva? — Nem fiam, nem vagyok megfázva. Csak ha még nem tudnád, a múlt héten született az ötödik unokám... — Na jól van, nem kell azonnal mindent mellreszívni. Tudod nekem is van már négy. — Tudom, de mondd, való ezeknek a mai világban gyerek? — Nekem mondod? Képzeld, az Ili még mindig szoptat. Kottából. Valami új könyvből olvasta. — Az semmi. Az Ica meg még mindig cigarettázik. — Na látod, és akkor csodálkozzunk, hogy a Feri mossa a pelenkát. — Mit mondjak, én az Évike korában már ötig tudtam számolni. — Na és az Öcsike? Már elmúlt három éves még a biliről is leesik. — Milyen igazad van. Azért nem szeretem valahányszor gyerekestől jönnek. — A számból vetted ki. Annak idején mi otthon neveltük a gyerekeket. Elég ha a férfiak összerondítják a szobámat. — Mit csináltál délelőtt? Már akkor fel akartalak hívni. — Függönyt vasaltam. A Kálmán megint kiégette... — Mivel? — A büdös szivarjával. Képzeld, le kellett vágjak az aljából. Hogy lehet szivarral kiégetni egy függönyt azt csak ő tudja. — Jó fiam megtanulhattad már. A férfiak mindent tudnak. És mondd különben hogy van a Kálmán? — Ahogy volt. Az orvos rimánkodik neki, hogy ne igyon. — Ne is mondd, a Jenő is már csak fröccsöt iszik. Persze sokat. Azt mondja jót tesz a vesehomokjának. De ennyi fröccstől fiam már egy talicska vesehomok elmehetett volna... — Bezzeg szegény Géza bácsi az már nem iszik többet... — De ha azt hiszed, hogy a Sári sír utána egy percet is, tévedsz. — Hát persze, hogy nem sír. Tudom. Csak dühös, hogy a Kareszékra hagyta a kocsit az öreg... — És látod, azok meg azért tudtak az idén is hazamenni. Nem tudom minek kellett az ilyeneknek kivándorolni. Többet vannak otthon, mint itthon. — Inkább egy rendes cipőt venne magának... — Kicsoda? — Kicsoda! A Sári, hát róla beszélünk, nem? — Ja, az igaz... Na, és összejárnak még mindig a Sotészékkel? — Na, mit gondolsz? A Gizinek már az eljegyzése is megvolt. — Jó, akkor legalább a kisebbik Garami gyerek is keres majd rajtuk... Úgyis hallom milyen rosszul megy az ügyvédi iroda. — Úgy kell neki ha eddig még nem vette észre, hogy ma már lapáttal hányják ki az egyetemről az ügyvédeket. — Pont ezt mondja a Jenő is. A jövőben mindent kompjuter fog csinálni. Még a válópert is. — Jaj, szavad ne felejtsd, ha láttad volna milyen borjúszegyet kaptam a múlt héten... Tudod új hentesem van. — Magunk közt legyen mondva az utóbbi időben én sem bírtam már az öreg Peregi dolgait. — Van akit a pult alól szolgál ki... — Azt hiszi még mindig otthon van. A feketéző világban... — Jesszusom, rohannom kell. Odaég a hátam. Tudod, hogy Jenő csak libatepertővel eszi meg a túróscsuszát... — Te mondd, miért is hívtál fel... ? — Jé... tényleg... miért is hívtalak...? Nézd már milyen rövid eszem van...? Hát nem elfelejtettem...? Na nem baj, ha eszembe jut azonnal felhívlak... — Jó szervusz... Megjelent — TOLLAS TIBOR VERSES KAZETTÁJA — a szerző előadásában. (Összekötő szöveggel 2x30 perc) A költő versein keresztül ismerteti meg hallgatóival egy rossz csillagzat alatt született nemzedék élményeit, a korán elhagyott otthon, a börtön, a levert szabadságharc, idegenbe kényszerült élet problémáit. Négy önálló kötetének (Csak ennyi fény maradt, Járdaszigeten, Eszterlánc, Irgalmas fák) legszebb verseit hallhatjuk. Rohanó életünkben ugyanis egyre kevesebb idő marad az olvasásra, különösen az elmélyült igényű versolvasásra. Életünk jelentős részét lakásunk és munkahelyünk között autóban töltjük, ahol a zenés kazetták mellett bizonyára új élményt jelent majd a verses kazetta meghallgatása. Megrendelhető a Nemzetőrön keresztül: D-8, München 34, Postfach 70. Ára portóval 7.50 $ (US) Európában 15. DM. és nem volt hajlandó a fényképészeknek és a televíziós riportereknek megengedni, hogy lefényképezzék, mert a „Banditos” nevű motorbiciklis banda bosszújától retteg. Mary megdöbbentő vallomása a következő: — Ha egy fiatal lány hajlandó hozzákötni sorsát egy motorbiciklis banda valamelyik tagjához, a fehér rabszolgaság ösvényére kerül és sorsa rosszabb lesz, mint bármelyik prostituálté. Én 12 esztendeig voltam a ,,Banditos” banda egyik tagjának a „felesége” és csak nemrégiben sikerült megszöknöm a bandától. — A bannda egyik tagjához csatlakozott fiatal lányt a banda tagjai sohasem engedik többé el és a „feleség” felavatása úgy történik, hogy a „férjen” kívül a banda minden tagja, nem egy esetben száz férfi, erőszakot követ el rajta. A banda tagjai arra kényszerítik az „öreg lányokat”, hogy prostituáltak legyenek és ilyen módon pénzt hozzanak a bandának. Én erre nem voltam hajlandó: ekkor a „férjem” gúzsba kötött, számát betömte és öt napon keresztül tartottak így, miközben a „férjem” rendszeresen vert és ezt ismételgette: — Ha nem vagy hajlandó kimenni az utcára, holnap reggel már halott leszel. Az úgynevezett „öreg lányok”, vagy „feleségek” feladata az is, hogy a prostitúción kívül eladják a banda tagjai által ellopott, vagy illegálisan megvásárolt gyógyszereket. Az amerikai polgároknak fogalmuk sincs arról, hogy ilyen módon sokmillió dollárt keresnek a motorbiciklis bandák tagjai. Az „öreglányok”, akik a legtöbb esetben 15-22 évesek, részint azért maradnak a motorbiciklis banda tagjaival, mert félnek attól, hogy ha megpróbálnak megszökni, a banda tagjai meggyilkolják őket, másrészt pedig, önmaguk is kábítószerélvezővé lettek és a banda tagjai gondoskodnak arról, hogy „szolgálataik” fejében kábítószert kapjanak. — Tizenkét évi „öreglány” szolgálatom alatt többezer alkalommal követtek el rajtam erőszakot, kábítószer-eladó és kábítószer-élvező lettem és prostituált is lettem. „Férjeim” a skid row (nyomortanyai szállodai szoba) előtt várt rám és a vendégtől kapott pénzt elvette tőlem és ha nem akartam a pénzt odaadni, véresre vert. És... valamiképpen... sohasem voltak rendőrök a közelben, pedig valamennyiünk, akik pórul jártunk egyetlen vágya ez volt. Human hogy az amerikai Kellie Everts, aki eddig jótékonysági szervezetekben működött, sztriptíztáncosnő lett egy New York-i lokálban. Ez csak első hallásra meglepő, ha jól meggondoljuk, a sztriptíz nem egészen idegen a jótékonyságtól, hiszen a jótékony ember az utolsó ruhadarabját is hajlandó levetni a szegények kedvéért, noha ez esetben a szegények csak szegény unatkozó férfiak, tessék csak a gyönyörű, hangulatos verssorra gondolni, hogy aszongya „egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek”, bár ez esetben szárnyról szó sincs, és — bocsánat — a combot is csupán megtekintésre nyújtják, és nem is a kicsinyeknek, hanem a nagyoknak, pontosabban a nagypénzűeknek, akik a meglepő, bár nem egészen szokatlan látványért ki tudják fizetni a meglepő és egészen szokatlan belépődíjat, szóval a jótékonyság kölcsönös, az irigység ebben a szakmában (ha szabad így nevezni) ismeretlen, hiszen a sztriptíztáncosnő nem irigyli a bájait (ez utóbbi kifejezés, dicsekvés nélkül szólva, úgy gondolom, elég pontos) a nézőktől, a nézők pedig nem irigylik a művésznőtől az ezért kapott (ha szabad így nevezni) honoráriumot, ha nem félnék, hogy ez a kézenfekvő gondolat előttem már másnak is eszébe jutott, azt mondanám, hogy ez az a művészeti (?) ág, amelynek művelője abból öltözik, hogy vetkőzik, jól van no, térjünk vissza a jótékonyságra, ha ezek a művésznők ingyen mutatnák be művészetüket. Bár furcsa módon, minél öregebb lesz az ember, erre a jótékonyságra annál kevésbé tartana igényt. Főszerkesztőm kiküldött nézzek utána, miért nem halad az Egyesült Nadrágtartóművek központi beruházása. Ez egy kiemelt beruházás, amíg el nem készül, kénytelenek vagyunk konvertibilis nadrágtartókat importálni. Hovatovább azonban ez se megy, mert nincs rá pénz. Ha tehát a beruházás tovább csúszik, egy tízmilliós nemzetnek lecsúszik... — Maguk megígérték, hogy határidő előtt átadják... — törtem rá az építésvezetőre. —... de csak, ha megkapjuk a területet... — vágott közbe. — Oda tessék nézni A délkeleti szárnyon nem tudunk kezdeni, mert abból az ócska épületből még mindig nem költözött ki a Matató- Kutató Intézet... No ennek utánanézek. Irány a Matató-Kutató! — Miért nem akarnak maguk kiköltözni? — Kiköltöznénk mi boldogan! — tárta szét a kezét a főmutató. — Csakhogy nekünk oda kellene mennünk, ahol most a TESZETOSZA irodái vannak. Azok meg nem mozdulnak. Nyomás a TESZETOSZÁ- hoz. — Maguk még mindig itt vannak? — támadtam rájuk. — A Mutató-kutató maguk miatt nem tud... — Torkig vagyunk már ezzel a leprateleppel! — védekeztek a kérdezettek. — De mit csináljunk, ha az új telephelyünkön még el sem kezdődhetett az építkezés. Ott még javában tekézik a Döntsd a Bábút SCI Nosza gyerünk a Döntsd a Bábút escéhez! — Ez meg miféle dolog?! — kérdeztem. — Hiszen maguk miatt nem mozdulhat a TESZETOSZA, a TESZETOSZA miatt nem mozdul a Matató-Kutató, a Matató-Kutató miatt nem halad az ország legnagyobb nadrágtartógyári beruházása, emiatt, a férfiak körében terjed az idegbaj... — Roppant sajnáljuk — mentegetőzött a főedző — Majd ha elkészül a Központi Tekestadion, akkor megyünk. De addig hol gurigázzunk, talán a Halászbástyán? Kérem szépen a Központi Tekestadion építésének eredeti határideje 1940. január elseje volt, de a háborús események miatt ebből nem lett semmi. 1948. április 8. volt a következő dátum, de a hidegháború, meg a nehézipar elsődlegessége miatt ezt a dátumot 1959. május 40-re, majd 1971. augusztus 33-ra módosították, míg végül ez év augusztusára előrehozták. A csarnok már épül a város északkeleti határában. Rohanás ki a csarnoképítéshez. Ütött-kopott kalyibában öreg bácsi vigyázza az építőanyagot. Kérdem tőle, miért nem épül itt a stadion, hiszen a tekézők addig nem mennek, amíg kész nem lesz, márpedig az ő helyük kell a TESZETOSZÁ-nak, annak a helye meg a Mutató-kutatónak, annak a helye meg egy országos jelentőségű beruházáshoz ... — Már régen kész lenne ez itt — morogta az öreg —, de tetszik tudni, az embereket mind egy szálig elvezényelték innen egy nagyon fontos munkára ahol előrehozták a határidőt... — Nem tudja véletlenül hová? — Valami Nadrágtartó művekhez ... » Az ügyvédhez beállít egy férfi, és előadja, hogy válni akar. — Rendben van, uram — feleli az ügyvéd —, és milyen válóokot tud felhozni. — Azt, hogy nős vagyok. *** MEGLEPŐ — Kiemelkedő munkájáért az elismerő oklevelet és az ezzel járó 1000 kézfogást átnyújtom önnek.Okét úr utazik a vonaton. Egymással szemközt ülnek. Az egyik megszólal: — Bocsánat uram, ön olvassa azt az újságot, amelyen ülni méltóztatik?"Kádár ragyogó napsütésben "sétál a pesti utcán, feje felett kifeszített esernyővel. A szembejövők megkérdik:— Kádár elvtárs, miért hord esernyőt ebben a gyönyörű időben? — Éppen most mondta be a rádió, hogy Moszkvában esik az eső. Két régen külföldön élő magyar hazalátogat. Sétálnak Budapesten, és nézik a nevezetességeket. Egyszer csak megállnak Vörösmarty szobra előtt, és az egyik megszólal: — Milyenek ezek a pestiek! Valaki ír egy verset, és mindjárt szobrot állítanak neki. Például itt ez a Vörösmarty, aki a Talpra magyart írta . .. Erre közbeszól a másik: — A Talpra magyart Petőfi írta és nem Vörösmarty. — Látod ? Még azt sem ő írta .. . A tröszt igazgatója kora reggel az egyik vállalata előtt ment el, és az a gondolata támadt, hogy szétnéz a tisztviselők közt. A portásnak megmondta a nevét, mire ez remegve jelentette, hogy még egy tisztviselő sincs jelen. — Nem baj, — mondta* a vezér — majd megnézem a helyiségedet — és a portás kíséretében Végigjárta valamennyi szobát. Az egyik szobában véletlenül találtak egy tisztviselőt, aki az íróasztalra dőlve aludt. A portás fel akarta kelteni, de a vezérigazgató megfogta a kezét és a fülébe súgta: — Az Istenért, ne keltse fel, mert még ez is elmegy. Én mondtam, borravalót!hogy ne adjunk neki annyi - Ugye mondtam, Fred, hogy a pacinak is kell borravalót adni!— A kocsi alá tegye a pokrócot. A motor igazán bedöglött. Ez a feleségem új hobbyja. „Visszatérés a természethez . .." — Igazán jó ötlet volt ez a skóciai út! — Te is segítettél az építkezésemnél, most én is hajlandó vagyok segíteni neked! Meddig még? Nap-nap után áldozatokról olvasunk: nemcsak katonatiszteket, rendőrtisztviselőket, csendőröket és bírákat puffantanak le, hanem taxivezetőket, bártulajdonosokat, kétkezi munkásokat is. Néha magyarázatát is adják: ehhez vagy ahhoz a mozgalomhoz tartozott, rendőrségi besúgó volt. Az illető védekezni, tiltakozni már nem tud. A színhely rendszerint a Baszkföld. Minden terrorcselekménnyel nő a felháborodás és a tehetetlenség érzése, de tagadhatatlanul kezdünk hozzászokni. És magánbeszélgetések meg sajtókommentárok témája: mindez a demokratizálási folyamathoz tartozik-e vagy sem? A terrorizmus elítélése majdnem egyhangú; egyre kevesebben próbálnak ügyeskedni, hogy „elítélik a terrorizmust, de megértik a terroristákat.” A baszk politikusokat aggasztani kezdi a baszkellenes hangokéig egy kis, rokonszenves nép harcát látta a diktatúra elnyomása ellát terjedése. Egyikük, — húsz évet töltött rácsok mögött Franco idejében — annak a lehetőségéről beszélt, hogy az ETA garázdálkodásának „nem demokratikus” módszerekkel vessenek véget, „mint annak idején De Gaulle tette az GAS-szal”. Mégis a baloldal általában nem akar külön terrorizmus ellenes törvényt. Rossz emlékeik vannak a múltból és még attól tartanak, hogy egy ilyen törvénnyel vissza lehetne élni. Ez a magatartás viszont kedvezőtlen visszhangot keltett: az átlagember mindenek előtt biztonságot és békességet akar. A politikai terrorizmust, — mert más is van, — az a meggyőződés ihleti, hogy a kitűzött célokat belátható időn belül békés eszközökkel elérni nem lehet. De az is, hogy a fennálló társadalmi rend megdöntése a célhoz tartozik. A nagyvilág az ETA merényleteiben ferén. S lám, a parancsuralom megszűnt, új alkotmány lépett érvényre, autonómia-szabályzatban állapodtak meg s továbbra is merényletek követik egymást. AZ ETA vagy legalább egyik ága már bejelentette: a fegyvert akkor sem teszi le, ha a szabályzatot népszavazáson a baszkok többsége elfogadja. Hasonló a helyzet a GRAPO-nál, mely nem elégszik meg azzal, hogy minden, az alkotmányos keretek elfogadó politikai mozgalom legális lehet. De a nyolc halálos áldozatot követő merénylet a madridi California-kávéházban náluk is válságot okozott: hívei közül sokan elítélik az áldozatokban nem válogató terrorizmust és az utánpótlás megcsappant. Vitathatatlanul elérkezett a „demitifikálás” órája. Vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki az ETA-ban, vagy a GRAPO-ban még „szabadságharcosokat” lásson. Mint nimbuszát vesztette már Quico Sabater, a hatvanas években puskavégre került „utolsó spanyol partizán” is. Egy volt fegyvertársa pár hónapja elmondta a Cambio című hetilapnak, hogy Sabater teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal, a fegyverhasználat rögeszmévé, a partizánkodás életformává lett a számára és a francia-spanyol határnak nemcsak déli, hanem északi oldalán is „működött”. A terrorizmusnak spanyol földön hagyományai vannak és megjelenése nem fűződött az 1939 és 75 közötti rendszerhez. Már a századforduló idején felütötte a fejét, főleg a radikális, utópikus anarchisták gyakorolták Katalóniában. De nemcsak a helyi hagyományok tagadhatatlanok, — egyes külföldi útikönyvírók biztosan azzal magyaráznák, hogy a spanyol „rámenős”, sőt kegyetlen nép, — hanem a terrorizmus nemzetközi kapcsolatai is. Biztosra vehető, hogy legalább alkalmilag együttműködtek baszk, ír, Palesztinai és korzikai terroristák, s hogy spanyolok északafrikai kiképzőtáborokban is megfordultak. Bebizonyítani persze nem könynyű és „erélyes fellépésre” már csak azért sem kerülhet sor, mert Madridnak szüksége van a líbiai kőolajra és az algériai földgázra. Minden esetre megkezdődött a spanyol és a külföldi hatóságok együttműködése a terrorizmus leküzdésére. S míg kézzelfogható eredményekre nem jutnak, hivatkozni lehet rá, hogy a terrorizmus sokaknak okoz fejfájást. Bár a közmondás szerint „sokak baja buták vigasza...” RÓNAI ZOLTÁN