Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-04-05 / 14. szám
10. oldal A szakállas professzor beteget operál. A beteg rettenetesen fél, rémülten figyeli az előkészületeket, a professzor biztatja: — Nem kell félni semmit, néhány percig alszik, és mire felébred, már be is fejeztük a műtétet. A beteget elaltatják, és mikor magához tér, látja a fölé hajló szakállas arcot, és boldogan hálálkodik: — Ó, köszönöm, professzor úr! Mire a szakállas megszólal: — De fiacskám, én nem vagyok professzor! fia szent Péter vagyok! 1§3 . A skót megfigyeli, hogy naponta jelennek meg a lapban tréfák, amelyek gúnyolják a skótokat. Levelet ir a lap szerkesztőjének, amelyben közli: „Ha nem hagyják abba a skótok kifigurázását, nem kérem többé kölcsön a lapjukat.” — Tudod hogy szeretik a szovjetek az afgánokat? __ ? ? ? — Határtalanul! — Kis tudod hogy szeretik az afgánok az oroszokat? _ ? ? ? — Megszállottan!!! c§3 A tárlaton egy idősebb néző odafordul a művészhez: — Mondja kérem, miért festi zöldnek az eget és kéknek a rétet? Az ifjú művész öntudatosan válaszol: — Mert én ilyennek látom! — Jó, jó, de akkor miért ment éppen festőnek? . cS3 Egy súlyos beteg asszony mondja a kezelőorvosának: — Doktor úr, attól félek, hogy elevenen fognak eltemetni. — Legyen nyugodt, asszonyom — feleli az orvos —, ha én kezelem, ez teljesen ki van zárva. HUNNOR öreg zsidó sétálgat a moszkvai utcán , közben héberül tanul. Mögéje lopakodik egy KGB-s, hallgatja, majd hirtelen rádörren az öregre. — Maga héberül tanul! Tehát el akarja hagyni hazáját és Izraelbe akar menni! — Isn? Dehogy is! Hiszen már öreg ember vagyok. — Akkor miért tanul héberül? — Hát, tudja az elvtárs, arra gondoltam öreg vagyok már, meghalhatok, megyek a paradicsomba s ott szükségem lesz a héber nyelvre. — S ha a pokolba jut? — Ó, oroszul perfekt tudok. 15— Pistike megkérdi a mamáját: — Mama kérem, van a ribizkének lába? — Nincs — feleli az anyja. — Akkor mégis katicabogarat ettem. SÉ» A skót bánatos arccal megy az utcán. Szembejön vele egy ismerőse, és megkérdi: — Mi a baj ? — Nem vagyok képes felvenni az örökségemet. — Hogyhogy? — Ugyanis a nagybátyámtól örököltem egy pár cipőt, de neki harminckilences lába volt, az enyém pedig negyvenkettes. Cé.: A lakásviszonyokra jellemző beszélgetés: — Mi az, felbontottad az eljegyzésedet? — Igen, mert nem kaptunk lakást. — Miért nem mentetek az apóshoz lakni? — Mert az após is az apósnál lakik. • c& — Tanár úr kérem, én családszaporodás miatt nem tudtam tegnap iskolába jönni. — Kisfiú? Kislány? Dehogy! A mamának végre sikerült férjet találnia. Te, Sári, ez a férfi szemtelen megjegyzéseket tesz rád. Mégiscsak a feleségem vagy! Vágd pofon! — Miért nem vágod te pofon! — Miért nem vágod te pofon? Én nem szívesen avatkozom mások ügyeibe. *** A bíró azt mondja a vádlottnak: — Hát magában, barátom, nem szólalt meg a lelkiismeret hangja? Megszólalt az kérem, csakhogy én sajnos süket vagyok. *** — Huszonnégy éve szenvedek az iszákos férjem mellett. Huszonnégy éve el akarok válni tőle, de nem tudok. — Miért? Valahányszor összegyűjtöm a válóper költségeit, mindig megissza. Juliska János, a középiskola negyedik osztályos tanulója álmában hírnököt látott. —Nyakunkon a vész! — kiáltotta a hírnök. — Nyakunkon az érettségi, és újra kötelező tantárgy a történelem! De elhanyagoltuk a történelemtanulást, hiányosak az ismereteink és frázisokat tartalmaznak a tankönyvek! — tette még hozzá, majd végighordozta Juliska János álmában a véres kardot. Aztán rohant tovább a többi, matúra ellőtt álló középiskolás álmában. Csakhogy Juliska Jancsi kikapcsolt agyában közben ismét dörömböltek.. — Ki az, már megint?! — kérdezte. Koppány, Ajtony és Gyula, a feudális állam és társadalmi rend ellen felkelt törzsfok jött a felelet. — De itt van még Vata fia, János, az utolsó pogány lázadó is! Jaj neked, reszkess! Várjatok! Hadd rendezzem előbb csatasorba az e korból származó ismereteimet! — szólt Juliska János vitéz. — Az Árpádházi királyok: Könyves Kálmán, Szent Péter, II. Rákóczi Béla, XIV. Nagy Lajos és Szvatopluk. Micsoda? Ki volt az Árpád-házban Szvatopluk?! — néztek össze a pogányfők. — A házmester — mondta Jancsi. — De ott volt még Hedvig is, Anjou Albert és Gertrud meráni ellenhercegnő lánya! Később Hedvig összeszűrte a levet Leventével, amiből megszületett a Kis Kunság. — Akkor mi egy másik Árpád-házba csöngettünk be! Meneküljünk! — adta ki a jelszót Vata fia János, mire négyfelé szaladtak. Ám alig nyelte el őket a történelem, amikor Juliska Jancsit újra felverték álmából. A pszakán vagyok a rettenetes Arany Hordával! Reszkess, mert felperzsellek! — harsogta tatár akcentussal egy bősz hang. Ha felperzselsz, akkor már megszilárdult a feudalizmus Magyarországon — nyugtázta Jancsi. — És Bánkbán megfojtotta Desdemonát, mert megcsalta Cilléi Henrikkel. Csák Máté szétdarabolt néhány nagyúri családot, ami miatt az ABBA-ék Svédországba menekültek. Nagy Lajos megírta az Aranybullát, ezért halála után megkapta a Kossuth-díjat. Habsburg • Ottokár fia, Komnénosz Mánuel a Salamon-tornyába záratta Luxemburg grófját... Mit beszélsz? — szörnyylködött Batu. — Ha ilyen fejetlenség uralkodik nálatok, akkor rohanok haza, mert még a kánválasztás előtt elveszítem itt a fejemet! A fiatal lány esküvője előtt ke servesen sírva fakad. Mi bajod? — kérdi az apja. — Fáj, hogy a mamát itt kell hagynom. — Vidd őt nyugodtan magaddal! Ezzel Batu kán sztornírozta a tatárjárást, de Juliska János fejében még nem volt vége a jövés-menésnek. — Add meg magad, Juliska, vagy Moháccsal teszlek egyenlővé! — rikoltotta most meg II. Szulejmán törökül. — Egy pillanat, szultán, ez már a következő fejezet! — szabadkozott Jancsi. — Kihívom a Zrínyi ászt! Ali baba egyesült Ahmeddel, de így sem tudták bevenni Eger várát. A tizenöt éves háború közben kitört a harmincéves háború és a zsitvatoroki béke. A westfáliai békét Kara Musztafa sógora, Ahmed Köprülü halálaután elkótyavetyélte, és csak Szokoli Musztafának köszönhető, hogy felépült a Rudas-szájfürdő. Folytassam? Nem, mert a selyemzsinórhoz nyúlok! — mondta erre rémülten Szulejmán. — Inkább másfelé viszem a százötven éves török hódoltságot, mielőtt nagyobb baj lenne! És úgy is tett, miközben Juliska János álmában Világos lett. Majd megszólalt a ’hatalmas cári és császári seregek főparancsnoka: — Haynau vagyok! — Végre, hajnal van! — örvendezett Jancsi. — Nem hajnal, hanem Haynau, a bresciai hiéna! Tedd le a fegyvert, Jancsi fiam! Várjon még, generál Hiéna, nekem valami rémlik! Vak Bottyán nem jött ki Görgey Artúrral, ezért Johann Sebastian Bachot kinevezték belügyminiszternek, és megkomponálta a Bach-huszár kantárját. Később Tisza Kálmán ellenezte a kiegyezést, így a Tisza szabályozását és a vasvári békét Vasvári Pál oldotta meg. A Szabályozó Párt viszont éles ellentétbe került a Pató Pál vezette Passzív Párttal, amihez Kossuth rodostói levelei is hozzájárultak. A kiegyezésnek köszönhető, hogy az arisztokrata családok összeházasodtak a fináncokkal, és létrejött a fináncorgia. — Historia est magistra vitae! Árulás történt! — sipította a vérengző, mire Juliska János felébredt. — Mi történt?! — kotorászott bambán az idegen szavak és kifejezések szótára után. — Ja, hogy a történelem az élet tanítómestere? Az lehet... Zenghetjük hát ezért dicsőségre, hogy Ju- liska Jancsi fejét anno 1980 nem vette be se Batu, se Haynau! Máskor korábban kezdjen el pingálni! • Szeretném megpróbálni aláírni új vezetéknevemet. Ideadnád a csekkönyvedet? / Ifj. Fekete István? Fajták és emberek... A szülőknek gyakran vannak olyan elméletei melyek szomorú következményekkel járnak szerencsétlen gyermekeikre. Az én Anyám például szentül hitt a többnyelvűség szükségességében, — talán azért, mert komolyan vette azt az idétlen közmondást, hogy: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy!” Így tehát elhatározta, hogy gyermekeinek — értve alatta a nálam alig egy évvel idősebb nővéremet és engem, — tizenöt éves korunkra két idegen nyelvet kell folyékonyan beszélnünk. Az Anyám sajnos nem olyan „ma ezt gondolom, holnap azt” teoretikus volt, hanem csökönyös álhatatossággal megvalósította elképzeléseit! Ennek következtében azon a nyáron amikor befejeztem az első elemit, szakképzett német nyelvtanárnőt fogadott mellénk. Mégpedig olyat áld velünk is lakott, hogy a vakációnk minden percét a német nyelv elsajátítására fordíthassuk. Nagy kár, hogy a falunkban nem volt kirendeltsége a „Gyermekvédő Ligának”, — mert jól kiérdemelt vakációm agresszív és önhatalmú elrablása miatt beperelhettem volna náluk az Anyámat. Dénes Lajcsi: — Édesapám parádés kocsisának és bizalmi emberének a fia , aki osztálytársam és barátom volt, hozzám hasonló felháborodással fogadta a német nyelvtanárnő érkezésének hírét, mert jól tudta, hogy ezzel szépen kitervezett, napi 8-10 órás együttlétünknek befellegzett! Lajcsi sokkal okosabb és jóval praktikusabb egyén volt mint én, ezért azt ajánlotta, hogy panaszommal fordulhaljak Matildka kisasszonyhoz. — Beszéljél Matildka kisasszonnyal és az állatvédő liga biztos segít rajtad is! — mondá baráti bíztatással. Hogy Lajcsi szavai érthetőbbek legyenek, szükséges néhány mondatban vázolnom Matildka kisaszonyt, aki közel harminc éve mint postamester helyettes működött a falunkban. Matildka tehát nemhogy a kisasszony, hanem már a vénkisaszszony korán is túl járt ezekben az években, de Ajkán tradíció tisztelő emberek éltek. Így aztán Matildka egy életre kisasszony maradt! Matildka feddhetetlen erkölcseihez kétség sem férhetett, mert még a falu legpletykásabb vénasszonyai sem állíthattak olyasmit, hogy valaha is lebzselt volna körülötte valami tiszta — avagy galád szándékú — férfiú. Amin persze egy cseppet sem lehet csodálkozni, mert ha Teremtőnk az észbeli képességeket meglehetősen szűken is mérte sok férfiembernél, de ennek ellensúlyozásaként a legtöbbünket kitűnő szemmel áldott meg. Ennek a kitűnő szemnek köszönhetjük, hogy a nők csinosságának — avagy „csintalanságának” megítélése terén szinte mindannyian szakemberek vagyunk. Igen, tény és való, hogy Matildka külseje még az élvhajhászó férfiakat is inkább riasztotta, mint vonzotta! A derék postás kisasszony ugyanis kissé kancsal, holdvilág arcú, huszárosan görbe lábú és enyhén elhízott hölgy volt. Esténként órákig sétálgatott a falu utcáin, miközben élénk társalgást folytatott önmagával. Egyéniségének talán ez volt az egyetlen érdekessége, mert amúgy már az első pillantásra álmosítóan unalmas hatást gyakorolt az emberekre. Hosszasabb szemlélődés után az első pillanatok hatása jelentős mértékben fokozódott. Nem javított a helyzeten, hogy léprek arcát holdkórosokra és idegszanatóriumok könnyebb ápoltjaira emlékeztető gügye mosoly negédesítette szinte mindig. Matildka nagyon békés természetű nőszemély volt, kivéve azokat a perceket amikor valahol állatkínzást látott. Avagy olyasmit amit ő állatkínzásnak minősített. Legyen az: ...libapásztor gyerek, aki tilosba tévedt libáit hajkurászta, ostorát pattogtató kanász, avagy béreslegény, aki kötőfékszárral biztatta nagyobb sietésre lusta ökreit... Matildka dühödt süvöltözéssel rontott az illetőre. Miközben olyan vad ugrálást végzett, mintha váratlanul egy feldühödött vadméh raj repült volna a szoknyája alá. Hogy állatbaráti felháborodásában mit ordítozott, azt nem lehetett tudni, mert az artikulátlan hangzavarból csak a gyakran ismétlődő „csendőrség”, „feljelentem” és „állatvédő liga” szavakat lehetett megérteni. A falu népe, — beleértve Lajcsit és engem is, — tehát a derék postás kisasszonytól szerzett tudomást az „Állatvédő Liga” létezéséről! És ennek a dicséretes testületnek a védelmét akarta Lajcsi, hogy kikérjem Matildka révén, a rám erőszakolt német nyelvtanulással kapcsolatban. Hosszas és megfontolt tanácskozás után — sajnálkozva ugyan, — de kénytelenek voltunk elvetni a remek ötletet. Mégpedig azért, mert ránk nézve nagyon fájdalmas következményei lettek volna, ha Anyám megtudja, hogy kik tették a feljelentést ellene. Anyám ugyanis — bár mosolygós, baba arcú, filigrán kis nő volt, — de bődületes pofonokat tudott adni! Méghozzá mindkét kézzel és olyan gyorsan, hogy miközben az első pofon elől igyekezett az ember elkapni a fejét, már meg is kapta a másodikat . A német nyelvtanárad érkezését azért is nehezményeztük a nővéremmel, mert tudtuk, hogy ez egyben Katóka kisasszony elvesztését is jelenti. Katóka születésünk óta volt mellettünk és nem csak nevelőnőnknek, hanem szinte pótanyánknak számított. Az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy az új nevelőnő érkezését tulajdonképpen Katókának „köszönhettük”, miután ő felmondott nekünk. Mégpedig azért, hogy a váratlanul özvegységre jutott állomásfőnöknek — Málnás Ödönnek — legyen a házvezetőnője. — Itt már úgy sincs rám szükség, mert felnőttek a gyerekek... — mondta kissé könnyezve. — Ott meg a szegény fiatalasszony hirtelen halála óta anya nélkül van az a két kis árva... Nem lehet tudni, hogy Katóka állásváltoztatását milyen mértékben befolyásolta Málnás Ödön, aki szálfa termetű és kimondottan jóképű férfiú volt. Katóka aztán olyan tökéletes átéléssel alakította az anyahelyettes szerepét az állomásfőnök házában, hogy alig egy év múlva Málnás Ödönné lett belőle . Kissé hosszadalmas bevezetőmmel csak azt akartam vázolni, hogy házunkban az Anyámon — és Édesapámon kívül, aki soha nem ítélte idre, — mindenki ellenséges érzelmekkel várta a német Fräulein érkezését. Ilonka, — azaz becenevén Lonci — a szakácsnőnk egyenesen oda nyilatkozott, hogy: — Igazán szégyenletes dolog egy magyar házba mindenféle szedett-vedett svábot befogadni! Lonci fenti véleményét bizonyára befolyásolta az, hogy Katókával a napnak legalább 3-4 óráját a faluban történt „pikáns” események megbeszélésére szokták fordítani. Helga Fraulein fogadtatására Anyám egyedül ment ki az állomásra. Apám ugyan udvariasan felajánlotta, hogy elkíséri, de Anyám lebeszélte, mondván: — Késhet a vonat és magának éppen elég dolga van, semhogy ilyesmivel vesztegesse az idejét! Anyám szokatlan nagylelkűségéből rögtön láttam, hogy szándékosan nem akarja áldott, puha szívű Apám jelenlétét az állomáson.- Mégpedig azért, mert hazafelé, a hintóval tíz percig tartó út alatt szigorú utasításokat akart adni a német kisasszonynak a velem való bánásmódra. Ami körülbelül azon a humánus pedagógiai elméleten alapult, melyet rosszhírű javítóiskolákban alkalmaznak, a javíthatatlannak minősített növendékeikkel szemben. Mikor megláttam Helga kisasszonyt, — aki 22-23 éves lehetett és alig néhány hete kapta kézhez diplomáját a müncheni Tanítóképzőben, — aggódásom egy pillanat alatt elmúlt. Helga Fraulein ugyanis azon ritka emberek közé tartozott, akikben első látásra bizalma volt mindenkinek. Szőke haja kislányos kuszáltsággal omlott keskeny vállára, szeme álmodozó volt és kék, mint a búzavirág... Vékony, sápadt arca semmitmondó, talán kicsit csúnyácska is... De minél tovább ismerte valaki ezt az arcot,— és a hozzá tartozó embert, — annál szebbnek és vonzóbbnak találta... Helga Fraulein nevelési elméletében — az Anyám tanácsaival ellentétben, — a tettlegességnek még a legenyhébb formája sem szerepelt. Amikor valami égbekiáltó disznóságot követtem el csak szomorúan rám nézett és azt, mondta: — Ha úgy,gondolod, hogy a szüleid jóságukért és áldozatkészségükért ezt érdemlik tőled, akkor megértem viselkedésedet. De máskülönben nem csak érthetetlen és szégyenletes, hanem aljasság is amit csináltál... Halk szavai jobban fájtak, mint Anyám legnagyobb verései. Helga kisasszonynak nagyszerű oktatási módszere volt. Amit ékesen bizonyít, hogy a tíz hónap alatt amíg házunkban élt nem csak okos és szorgalmas nővérem tanult meg németül beszélni, hanem még én is, egész tűrhetően elmakogtam. Pedig a családi közvélemény szerint én sem szorgalmas, sem okos nem voltam. Sőt! Ezekben az időkben a második világháború vérgőzös tébolya nyomorította az emberiséget, és az amerikaiak már rendszeresen bombázták a német városokat. Helga Fraulein ezért visszament Münchenbe. — Nem tudok jólétben és biztonságban élni, mikor özvegy anyám és a húgom otthon éheznek és állandó életveszélyben vannak... Bármennyire szeretnék itt maradni, mellettük a helyem... —mondta. Húsvét vasárnap volt és a tíz órás nagymisére éppen elsőt harangoztak, mikor az ajkai állomáson utoljára magához ölelt bennünket a nővéremmel. Szomorú kék szeméből folytak a könnyek, és én beletemettem arcom kabátjába, mert úgy éreztem, hogy elvesztésénél nagyobb fájdalom soha nem érhet életemben. Azóta amikor a kemény és szívtelen német fajról hallok valakit beszélni, Helga Fraulein jut mindig az eszembe, akinek könnyes lett a szeme, ha mások fájdalmáról hallott. Aki soha, senkire roszszat nem mondott, s aki velünk együtt sírt amikor egy ismerős cinke fészkét a vihar lerázta a bodzabokorról, és Náci a vörös kandúr megette a kiscinkéket... Helga kisasszony a német nyelv mellett ,arra is megtanított, hogy az embereket nem a fajtájuk, iskolázottságuk, származásuk különbözteti meg egymástól. Emberi értékük nem ettől függ, hanem attól ami a szívükben, lelkükben és önzetlen emberségükben van! Érdekes, hogy minél öregebb leszek, annál gyakrabban gondolok .Helga kisasszonyra. Különösen így Húsvét táján... Őszinte hálával köszönve a chicagói magyarság 41 éves támogatását, kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kíván. PETER GOSCHY Goschy’s Meat Market 1925 West Irving Park Rd. Chicago, 111. Tel: LA5-8192 Áldásos Húsvéti Ünnepeket kíván az Összmagyarságnak a Chesgo MFG. Co. tulajdonosa Kopesdy (Öcsi) Ferenc és CSALADJA 000 Bee Európai cukrászda és eszpressó Somanek Pastry & Continental Café Oak Mill Mail 7900 N, Milwaukee Ave. (az Oakton Ave.-nél) Niles, Hl. 60648 965-5680 Torták • Sütemények • Rétesek • Fagylaltok (Dobostorta, marcipános és egyéb édességek) Nyitva: kedd — péntek 7:00—9:00 szombat — vasárnap 7:00—6:00 Hétfőn zárva!