Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-06-07 / 23. szám
k. MR LOUIS SZATHMART 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO IL 60614 Vihar Ázsiában, nyugtalanság az óriási kontinens egyik végétől a másikig: Kína nem találja a helyét Az izlám országok egyaránt a Szovjetunió és Amerika ellen — Robbanás Dél-Koreában, Korea figyelmeztetése: ne merjen beavatkozni—Kína keresztútnál — Japán új választások előtt Kovács Imre jelenti New Yorkból. A nyugati világlapok első oldalait hónapokig az európai események foglalták el, ami Ázsiát csak annyiban érintette, hogy mit csináljanak a szövetségesek Afganisztánnal és Iránnal. Most Ázsia került napirendre, bajai mögött szinte eltörpül Nyugat-Európa jelentősége, legalábbis stratégiai és geopolitikai szempontból. Az európai közös piac kilenc országa végülis megállapodott, hogy május 22-én éjféltől, tehát ötnapi késéssel az USA-val együtt bojkottálják Iránt. Anglia ragaszkodik előző álláspontjához, hogy csak a jövőbeni üzletekre vonatkozzék a gazdasági bojkott; a többiek Japánnal együtt 1979. november negyedike utáni megállapodásokat mondják le, s új üzletet Iránnal nem kötnek. Japán külön szerencséje, hogy befejezte a 3,3 milliárdos petrokémiai komplexum építését még az amerikai nagykövetség megszállása előtt; sok haszna azonban nincs belőle, mert az iráni olaj felemelt árát nem hajlandó megfizetni, mire Khomeini kizárta az olajexportból. Az ázsiai kontinens bajai mindjárt a Földközi-tenger nyugati medencéjénél kezdődnek, ahol az izraeli-arab ellentét nem enyhül, inkább fokozódik. Hiába a tető alá hozott izraeliegyiptomi béke, a részletkérdések, mint a palesztinok önrendelkezési joga a West Bankon (Izraelben Judes és Samaria néven emlegetik) még Kairó és Jeruzsálem viszonyát sem hozta rendbe teljesen. Az érintett és az érdekelt szomszédos arab államok hallani sem akarnak békéről, az ún. resekcionisták változatlanul kétségbe vonják Izrael létjogosultságát. A legharciasabb palesztin szervezet, az Al Fatah, Damaszkuszban tartott május végi értekezletén, Yasir Arafat elnöklésével, az eddiginél is kíméletlenebb gerillatevékenységet határozott el Izrael ellen, amire az izraeli haderő felkészült. A tizenegyedik izlám konferencia Islamabadban enyhítette korábbi kemény magatartását a Szovjetunióval szemben az afgán invázióért, egyben megbélyegezte az Egyesült Államokat a sikertelen túsz kimentési katonai akcióért. A ragyogó zászlódíszbe öltözött pakisztáni fővárosba érkező 39 izlám országot képviselő külügyminisztereket és delegátusokat üdvözlő beszédében Zia ul-Haq tábornokelnök mindjárt leütötte az alaphangot, ami végig uralta a tárgyalásokat és a csoportos megbeszéléseket. A Szahara alatti Afrikából Csád nem képviseltette magát belső bajai miatt. Egyiptomot kizárták a szervezetből, Afganisztán részvételi jogát felfüggesztették. Az afgán szabadságharcosok koordinációs bizottságnak képviselőit nem ismerték el teljesjogú reprezentációnak, mint megfigyelők résztvehettek a plenáris üléseken, magánérintkezésükben sem voltak korlátozva, de a Moszkva járószalagjára került arab államok, elsősorban Líbia és Szíria és a palesztin felszabadító bizottság (PLO) tiltakoztak a jelenlétük ellen. Sadegh Ghatbzadeh iráni külügyminiszter nyúlt a hónuk alá, aki egyforma vehemenciával támadta Amerikát ésa Szovjetuniót. Az ötnapos tanácskozás végén a 11. izlám konferencia „egyhangú-an” elítélte az Egyesült Államokat „újkeletű agressziója” miatt, ami a túszok kiszabadításának a kísérletére utal. A Saudi Arábia-i megbízott intette a résztvevőket, hogy a békés erőfeszítéseket folytassák, különben a helyzet súlyosbodik. A határozat egyik pontja óva intett minden országot Irán gazdasági bojkottjától, s ellenez minden akciót, mely területi integritását és függetlenségét veszélyeztetné. A közelkeleti béke érdekében megújította a konferencia előző kinyilatkoztatását, miszerint a palesztinokat megilleti az önrendelkezési jog saját államuk megteremtésére. Az afgán invázióval kapcsolatban szintén megújította a 11. izlám konferencia korábbi határozatát a Szovjetunió elítélésére és felszólította Moszkvát, hogy vonja ki a csapatait; el kell ismerni az afgán nép jogát, hogy megválaszhassa azt a politikai és társadalmi rendszert, melyben élni akar; egyben el kell ismerni Afganisztán függetlenségét, területi egységét, el nem kötelezett (nonaligned) státuszát; olyan helyzetet kell teremteni az országban, hogy a menekültek hazatérhessenek. Szankciók helyett a Szovjetunió ellen, a konferencia kiküldött egy háromtagú bizottságot Irán és Pakinsztán külügyminisztereiből, valamint az izlám konferencia állandó titkárságának vezetőjéből, hogy Moszkvával együttesen megoldhassák az afgán kérdést. A határozat érdekessége, fogyatékossága, hogy miközben a területi integritás sértetlenségét hangoztatja, megfeledkezett Irán, Afganisztán és Pakisztán nemzetiségeinek és kisebbségeinek a jogairól, melyeket kegyetlenül elnyomnak. Dél-Korea dilemmája megint robbanáshoz vezetett: a gazdaságilag fejlett ország megmaradhat-e diktatúrának? Amióta az USA fegyveresen megmentette Dél-Koreát Észak-Korea és Kína közös lerohanásától most már három évtizede, nyugati, elsősorban amerikai, majd japán üzletemberek gazdasági csodát produkáltak az egykor elmaradott országban. Ma a világpiacokon a délkoreai készítmények, textíliák, elektronikus készülékek, rádiók, televíziók versenyképesek a japán, honkongi, de még az amerikai vagy akár a nyugateurópai árukkal is. A gazdasági fejlettséggel ellentétben áll Dél-Korea politikai berendezkedése, ami változatlanul diktatórikus, rövid demokratikus kísérletek közbeiktatásával. A diktatórikus berendezkedésre az általános magyarázat és többé-kevésbé elfogadott mentség, hogy Észak- Korea bárminemű szándékai ellen csak politikai és társadalmi szigorral lehet biztosítani Dél-Korea békéjét és biztonságát. A helyzet változatlanul oly kritikus, hogy negyvenezerfőnyi amerikai és a hatszázezer főnyi jól felszerelt délkoreai hadsereg közös parancsnokság alatt készenlétben áll. Dél-Korea első elnöke, a patriarchális szigorúsággal uralkodó Lyngman Rhee, aki az akkori idők ismert közszereplője volt, diákok tüntetésére, de 1960-ban kibukott a hatalomból, s egyévi kaotikus állapotok után a hadsereg segítségével Park Chung Hee tábornok ragadta magához az uralmat és feloszlatta a nemzetgyűlést. Park kemény kézzel uralkodott, legveszélyesebb ellenfele, a demokratikus reformokért küzdő Kim Dae Jung 1971-ben az elnökválasztáson majdnem elütötte a győzelemtől 45 százalékos szavazati arányával. Park tábornok benne látta Dél-Korea biztonságának legnagyobb veszélyeztetőjét, aki „együtt dolgozik” az északkoreaiakkal, azért eliminálására törekedett. Három évre 1976— 79) bebörtönözték; szabadulását annak köszönheti, hogy a koreai CIA és védelmi tanács közös főnöke, Kim Jae Kyu tábornok 1979. októberében lelőtte Park elnököt, hogy tizennyolc évi uralmának véget vessen, amiért letartóztatták és halálra ítélték. A polgári vezetés tehetetlennek bizonyult, megint közbelépett akatonaság, s ezúttal Chon Too Hwan tábornok, az új biztonsági főnök kezébe került a hatalom. A diákok tovább tüntettek, a katonaság brutálisan visszaütött: Seoul-i egyetemet bezárták és a nemzetgyűlést feloszlatták. Kim Dae Jung ellenzéki vezért, aki igen népszerű a diákok körében újból letartóz- tatták, amiért a „rend megdöntésére tört,” feltehetően északkoreai sugalmazásra és támogatással. A diákzavargások átcsaptak a déli országrészbe, a nyolcszázezer lakosú Kvangju tartományi fővárost átmenetileg a forradalmárok megszállták, végülis a katonaság helyreállította a rendet. Washington lélegzetvisszafojtva figyelte a délkoreai eseményeket; a súlyos diáktüntetések és zavargások megismétlődése a legrosszabbkor jött, hiszen Afganisztán és Irán lefoglalta az amerikai külpolitika minden figyelmét és a hadsereg minden erejét. A Fehér Házba összehívott rendkívüli tanácskozáson a kül- és véderőminiszter valamint a nemzetbiztonsági főnök egyetértésével Carter elnök megtette a szükséges elővigyázatosságoj intézkedéseket: miközben Dél-Korea vezetőit mérsékletre intette, a Carol Sea repülőgépanyahajót a helyszínre irányította két elektronikus parancsnoki repülőgép és a szükséges légi erők támogatásával. Ugyanakkor határozottan figyelmeztette Észak-Korea kommunista vezetőségét, hogy tartózkodjanak minden agressziótól, mert annak rájuk nézve igen súlyos következményei lehetnek. Kína keresztúthoz ért Nyugati felfogás szerint Kína véglegesen szakított a Szovjetunióval, egyezkedés kettejük viszonyában aligha képzelhető el, ugyanakkor Peking húzódozik a „kapitalizálódástól”, amire nagyszabású terveivel mintha rákényszerült volna. A kínaiak az oroszokat változatlanul gyűlölik, ami történelmi és kulturális hagyomány, de azért valamiféle felengedés érezhető a megnyilatkozásokban. Pártideológiai zsargonban a szovjet kommunista vonalat Hruscsov liberalizálódási politikája óta „revizionistának” minősítették, ami a mozgalomban a legnagyobb bűn, mert ők kitartottak a sztálini merevség és következetesség mellett. Újabban elhangzanak olyan vélemények, hogy a szovjet kommunista párt politikája nem revizionista, hűen követi a marxi-leniai vonalat, valójában „szocialista” ország. Hallásra és olvasásra ez nem jelent sokat, de ha hozzávesszük, hogy ugyanakkor szemináriumi előadásokban, egyetemeken és főleg a vidéki pártszervezetekben az Egyesült Államokat mind következetesebben „imperialista” nagyhatalomnak nevezik, melynek „még mindig vannak gyarmatai,” s a belső bajai oly méretűek, ha „egy anya meglátogatja a fiát, a felkínált ételért fizetnie kell.” Az ilyenféle nézetekkel a vezetők aligha érthetnek egyet, különben miért küldte volna Teng Hsziaoping miniszterelnökhelyettes a két fiát a New York állambeli Rochester egyetemére, vagy Huang Hua külügyminiszter szintén a fiát ■ a patinás Karvarfi egyetemre tanulni. Azonban elgondolkodtató, hogy éppen most rehabilitálták Liu Shao-csi egykori kommunista vezetőt, aki meg akarta osztani Mao hatalmát kettejük között, s akit likvidáltak, amiért „kapitalista utas” volt. 1969-ben bebörtönzötten tüdőgyulladásban meghalt, feleségét csak 1978-ban engedték ki a börtönből. Liut most hősként ünnepült, mint akit a Négyek Bandája távolított el Mao forradalmának útjából, holott valójában a „tudományos szocializmus úttörője volt,” s nem akarta Kínát a kapitalizmus útjára vinni. Kezdettől meggyőződéses kommunista, Lenin ortodox követője, aki 1939-ben írott könyvével, „Hogyan kell kommunistának lenni?”, népszerűségben vetekedett Maoval. Kína minden erőlködése ellenére a Szovjetunióval szemben még mindig nem egyenlő fél. Egyik erőfeszítése szégyenletes kudarccal végződött: kínai mérnökök titokban gyártottak egy Boeing-707 mintájú repülőgépet, mely megkülönböztethetetlenül hasonlított amerikai eredetijéhez, csak éppen nem tudott felszállni. Mint kiderült, Kína vásárolt negyven darab Boeing-707-es gépet Amerikában, s azzal az ürüggyel, hogy az alkatrész utánpótlással ne legyen baj, négy külön jetmotort is rendeltek, továbbá minden alkatrészből sorozatokat. Kínai mérnökök nekiláttak a munkának, minden előírás szerint történt, a baj a gép egyensúlyozási szerkezetével volt, amit nem tudtak lekopírozni, s így a V-10-esnek álcázott Boeing-707 kínai változata nem sikerült.... Eredményesebb volt a kínai hosszútávú interkontinentális rakéta kísérleti repülése hatezer mérföldes ívben egy északi támpontról a déli Csendes-óceánba. A háromszakaszos CCS-X-4 interkontinentális rakéta, mely az amerikai légierők Titan-sorozatának utánzata, képes beszórni a Szovjetunió egész területét, de elérheti az USA nyugati partvidékét is. Különben Amerika kész Kínát fejlett katonai felszereléssel ellátni, beleértve körrifiikált hadműveleteket irányító kompjuterekkel és az esetleges szovjet rakétatámadást jelző radarhálózattal. Geng Biao kínai miniszterelnökhelyettes, a katonai ügyek gazdája Washingtonban tárgyal; a légkört némileg lehűtötte egy hivatalos tolmács disszidálása, aki kínai tudományos delegációt kísért végig amerikai útján, de visszatérte előtti napon politikai menedékjogot kért... Új választások Japánban, alig nyolc hónappal a megelőző után A japán miniszterelnök, Masayoshi Ohira egy hónapja még Carter elnök vendége volt a Fehér Házban és fontos gazdasági kérdésekben egyetértésre jutottak. Hazafelé megállt Európában, ott is tárgyalt, majd Tito temetésén képviselte Japánt, de amikor visszaérkezett Tokióba a parlament megbuktatta. Saját pártja, a Liberális- Demokrata Párt képviselői összejátszottak az ellenzékkel, s amire 27 éve nem volt példa a japán nemzetgyűlésben, Ohira miniszterelnököt leszavazták. A tavaly ősszel választott parlamentet feloszlatták, az új választásokat június 22-re kiírták. Amerika gondjai a Távolkeleten szaporodnak, nem fogynak! *r* MI TÖRTÉNT A HÉTEN • Verdet, román miniszterelnök a szovjet kormány hivatalos meghívására Moszkvába utazik még május folyamán baráti hivatalos látogatásra — írják a jelentések. • Báni Sadr felhívással fordult az európai országokhoz, hogy nyújtsanak segédkezet a túszválság megoldásában Iránnak. Báni Sadr elmondotta a torinói La Stampa munkatársának, hogy több irányban folytatnak tárgyalásokat a túszkérdés megoldására és annak a véleménynek adott hangot, hogy az újonnan megválasztott iráni parlament szerinte rendezi a problémákat. Ennek azonban még semmi jelét nem adták — teszi hozzá egy másik olasz lap. Báni Sadr ugyanakkor Tabrizban egy nagygyűlésen élesen támadta a kurd felkelőket és felszólította a hadsereget, hogy „tisztítsa meg teljes egészében” Kurdisztánt a felkelőktől. A kurdokat teljes megadásra és az iráni kormány és az alkotmány tiszteletben tartására szólította fel. • Nyugat-Németországban az ún. „kemény konzervatív vonal” képviselői Josef Strauss mögé sorakoztak fel és a kereszténydemokraták vezére, Helmut Kohl kijelentette, hogy semmi körülmények között sem retirálnak. Nyugat-Berlinben most tartották gyűlésüket egyúttal a rendőrség felkészült egy nagyszabású tüntetésre Strauss ellen a szakszervezetek és a baloldal részéről. A jelentések szerint mintegy 10 ezer szakszervezeti munkás tüntetett Nyugat-Berlinben Strauss ellen. A kereszténydemokrata párt máris megkezdte stratégiai hadjáratát az október 5-én tartandó német választásokra — írja a Monitor. • A montreáli francia alvilág Florida felé gravitál — írják a lapok. Itt is elsősorban Miami a központjuk, mert a miamii törvények lazasága következtében könnyebben tudnak érvényesülni. A szervezett bűnözés máris mutatkozik és mint a lapok írják — William Obront, aki a montreáli Vic Cotroni nevű „Godfather”-el van kapcsolatban — máris magára vonta a rendőrség figyelmét. • Tel Avivből jelentik Ezer Weizman, a honvédelmi miniszter lemondott. Weizman már többízben le akart mondani. Legutóbb az 1980-as büdzsemen különbözött össze a miniszterelnökkel, amely a jelek szerint 1980-ban eléri a 125 %-os inflációt. (Folytatás a 3. oldalon)