Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)

1980-01-26 / 4. szám

MI TÖRTÉNT A HÉ • A Szovjetunió megvétózta az Egyesült Nemze­tekben az amerikai embargót Irán ellen. • Brezsnyev Moszkvában kijelentette a Pravdá­nak adott interjújában, hogy nincs kétsége affelől, hogy Cartert nem választják meg elnökül másod­szorra az amerikaiak. Moszkva csak akkor áll szó­ba Washingtonnal ismét — írja a Pravda, ha­ egy olyan elnöke lesz az Egyesült Államoknak, akivel szóba lehet állni. • New Yorkban a szovjet légitársaság irodájában az Aeroflot­ban bomba robbant. Három személy könnyebben megsebesült. Előzőleg egy ismeretlen telefonáló felhívta a New York times irodáját és közölte velük a merényletet, amelyet az ismeret­len telefonáló szerint a „Jewish Defence League” tagjai követtek el,­­ hogy ezzel is protestáljanak a szovjet disszidensek bebörtönzése ellen. • Kína első űrhajóját, amelyen egy kutya volt most lőtte fel az űrbe — írják a pekingi jelenté­sek. Az elsőoldalas bejelentés egybeesett Brown amerikai honvédelmi miniszter elutazásának beje­lentésével. A limitált kínai űr­programot a kínaiak az 1950-es években kezdték meg, amerikai születé­sű kínai szakemberek segítségével. • A spanyol miniszterelnök Adolfo Suarez Gonza­les külügyminiszterével, Marcelino Oreja Aguirre­­vel váratlanul egy napos látogatásra Washington­ba utazott, hogy Carter elnökkel és Vancel külügy­miniszterrel tárgyaljon. A találkozáson Spanyol­­ország szerepét a nyugati hatalmak NATO szer­vezetében akarják tisztázni, melyet az ellenzéki baloldali pártok erősen elleneznek. A baloldal at­tól fél, hogy Carter elnök a jelenlegi feszült poli­tikai helyzetben több spanyolországi katonai bázis felállítását akarja Suarez elnöktől kérni. • A Szovjetunió felháborodottan­ fogadta a moszk­vai olimpiai játékok elleni bojkottot. A Sovetsky Sport nevű legnagyobb sport­újság írja: a „hideg­háború új trubadúrjai”­­ nem fogják céljaikat el­érni. A lap különösen Carter elnököt támadja, aki szerintük a sportot is fel akarja használni „politi­kai zsarolásra". Az amerikai televíziós adások ez­zel szemben bizonyították, hogy a sport mindig is össze volt kötve politikával: megemlítették a feke­ték kivonulását az olimpiai játékokról Dél-Afrika részvétele miatt. Hitlert, aki az 1936-os Berlini Olimpiászt politikai demonstrációra használta fel és nem utolsó sorban a tragikusan végződő Mün­cheni Olimpiai játékokat, ahol a PSO emberei meg­ölték az izraeli sportolókat. Az olimpiai bizottság azonban kijelentette, hogy az esetleges bojkott el­lenére is megrendezik Moszkvában az 1980-as Olimpiai Játékokat. Amerikai játékosokat is meg­interjúvoltak az ügyben. A játékosok egyik vezető­je a következőket mondotta: „Hogy lehet barátsá­gos mérkőzéseket játszani egy országban, ahol a befogadó ország kormánya teljes gyűlölettel harc­ban áll saját hazánkkal.”­­ • A hét elején az arany ára Londonban elérte a 700 dollárt. • Henry Kissinger óva intette az amerikai kor­mányt, hogy felfegyverezze Pakisztánt. Először is Pakisztán egyik szomszédja India, míg a másik szomszédja a Szovjetunió. Nagyon valószínűtlen, hogy Pakisztán,ha felfegyverezné is Amerika a két mammut erőnek ellent tudna állni — mondot­ta Henry Kissinger az NBC-nek adott nyilatko­zatában. • Brezsnyev kijelentette, hogy Carter „megbízha­tatlan partner” és a Szovjetuniónak megbízható partnerekre van szüksége. • Afganisztánban a hegyi mozlem törzsek „Szent háborút” hirdettek meg a szovjet megszállókkal szemben. A mintegy 3 millió hegyi mozlem jól, vagy rosszul felfegyverezve­­ kész harcolni a szov­jet ellen. • A nemrég elhúnyt Elvis Presley volt háziorvo­sát vád alá helyezték, mert nyakló nélkül írta az állandó ellenőrzést igénylő pilulákat, amelyek dep­ressziót és egyéb különböző elváltozásokat okoz­nak. Elvisnek 12 ezer stimuláló, nyugtató, idegcsil­lapító és egyéb pilulát írt fel 20 hónap alatt — je­lenti a vizsgálat. A doktor maga is nagy mérték­ben orvosság fogyasztó, úgyszintén lánya is. Az ősz­hajú doktor, dr. George Nichopoulostól valószínű­leg megvonják engedélyét. • Izrael első egyiptomi nagykövete, dr. Eliahu Ben-Elissar 47 éves lengyel emigráns. Ben-Eis­­sar 10 éves korában érkezett Izraelbe a német koncentrációs táborból. Február 26-án foglalja el új állását. • André Kostelanetz, amerikai karmester, a new yorki filharmonikusok alapítója 78 éves korában Haitii-szigetén meghalt. • Tito elnök állapota rosszabbodott. Orvosai, gangrénája miatt lábának azonnali amputálását tanácsolták. Tito nem engedi levágni lábát. Álla­pota válságos.­­ • Egyiptomban a rendőrség letartóztatott 70 sze­mélyt, akik egy új gerilla csoporthoz tartoznak, amely csoport egy rendőrt megölt az elmúlt hét vé­gén és számos merényletet készített elő Egyiptom­ban. Az új csoport tagjait Libanonban képezik ki — állapították meg a jelentések. • Jugoszláviában a kommunista párt hirtelen gyű­lést hívott össze, hogy megbeszéljék mi történjék akkor, ha Tito meghalt. A kommunista államfő állapota ugyanis óráról-órára romlik. A 87 éves Tito állapotához nem sok reményt fűznek az orvo­sok. Jugoszláv kormány­körök abban bíznak, hogy az amerikai érdekeltség elég nagy Jugoszláviában ahhoz, hogy az amerikaiak egy esetleges szovjet elözönléstől megvédjék őket. Ugyanakkor hírek ér­keztek arról, hogy szovjet csapatok tömörülnek Ro­mánia Jugoszláviával határos övezetében és a Var­sói Paktum országait valószínűleg mozgósítják Ti­to elhalálozása esetén. • Izrael miniszterelnöke, Manachem Begin kije­lentette több­ kanadai újságíró előtt: bízik abban, hogy a kanadai nagykövetséget áthelyezik Tel Avivból Jeruzsálembe. A miniszterelnök a Knes­­setben tette kijelentését 100 torontói üzletember előtt. • Két mechanikusnak maszkírozott olasz egy DC-9-es repülőt, amely a svájci légitársaság, a Swissair gépe volt átvizsgált. A gép utána szabá­lyosan elrepült Zürichbe. A két állítólagos mer­chanikus azonban a gépen szállított 2,5 millió dol­lár készpénzt elvitte. • Tokióban letartóztatta a rendőrség az egykori Beatle-sztárt, Paul McCartneyt marijuana csem­pészésért. A 37 éves McCartneynál 7 uncia mari­­juanát találtak. 1975-ben már egyszer kitiltották őt és feleségét Japánból miután már előzőleg­­rajta kapták őket kábítószer csempészésen. • Tito marsal állapota reménytelen. Az orvosok azonnali amputációt javasolnak, amivel meg lehet­ne menteni életét, ő azonban nem engedi. Sőt ar­ra a javaslatra, hogy Houstonba utazzék kezelésre, ahol a világhírű ér-specialista dr. DeBakay keze­lése alatt állna — szintén elutasító volt. Az állam­elnök állapotáról már nyíltan írnak a lapok. 22 millió jugoszláv lakosnak egyszerre bizonytalanná vált az élete— írják a lapok. • Edmond Brown kaliforniai kormányzó demok­rata elnök aspiráns kijelentette, hogy nem fog to­vább küzdeni Carter és Kennedy ellen­. Ugyanak­kor felszólította támogatóit, hogy szavazzanak a legközelebbi demokrata jelöltre. • A szovjet kormány nyíltan felvetette: Nyugat- Németországtól várja, hogy megtorpedózza maga­tartásával az Egyesült Államok embargóját és el­várja Schmidt kancellártól, hogy ne csatlakozzék az USA-hoz. Elvégre — veti fel a Pravda — ki­nek van több félteni valója, mint Nyugat-Német­­országnak. Németország az utóbbi időben a leg­­potenciálisabb gazdasági partnere Moszkvának és mint célozgatták az amerikai technológiai szállí­tás kiesésével még jobban számítanak erre. • Kelet-berlinből jelentik­. A NATO egyik magas­rangú tisztviselője, aki Kelet-Berlinbe szökött ki­jelentette, hogy a NATO egy esetleges szovjet­nyugati konfliktus esetén el van szánva, hogy be­vesse nukleáris fegyvereit. Kovács Imre: A balorcás magatartás vége? Carter eredménytelen erőlködései Gyakorlattá vált az amerikai kül­politikában a balorcás magatartás: ha a Szovjetunió jobbról képen vágta Amerikát, az elnök odatartotta a bal­orcáját is. Egy templombajáró, va­sárnapi iskolás hívőnél ez a maga­tartás talán érthető, de az amerikai elnök esetében gyengeséget jelent, aminek katasztrofális következmé­nyeit világszerte tapasztalhatjuk. Irán vagy Afghanisztán az utolsó szimptóma; az odavezető út legalább háromévtizedes, kikövezve félre- és elértésekkel, csalfa illúziókkal, vak reményekkel és tehetetlenséggel Nem volt egy év a második világhábo­rú befejezése óta, hogy Amerikát vala­mi meglepetés ne érte volna, amire felkészületlensége miatt csak későn reagált, akkor is rendszerint csak egy diplomáciai jegyzékkel, az ENSZ felhasználásával, legjobb esetben kardcsörtetéssel, illetve flottatünte­téssel. Truman elnök 1946-ban még eré­lyesen kitessékelte az oroszokat Északi Iránból, de eltűrte jelenlétü­ket Kelet-Középeurópában és a kisuj­­ját sem mozdította, amikor 1947 nya­rán Moszkva támogatásával a kom­munisták átvették az uralmat Ma­gyarországon. A kommunista puccs 1948-ban Csehszlovákiában megis­métlődött (Lengyelország, Románia és Bulgária kezdettől elismert szov­jet érdekszféra volt), pedig a csehek Amerika és a Nyugat dédelgetett kedvencei voltak... A szovjet mohóság, a kommunista földindulás kezdetén Amerika még a kihívhatatlan nagyhatalom, de atombomba-arzenáljával már akkor is tehetetlennek bizonyult. Koreában kénytelen volt konvencionális há­borút vívni, ahelyett bevetette vol­na minden rendelkezésére álló fegy­verét. Vietnám a tartózkodás megis­métlődése, de sokkal nagyobb ku­darccal: Amerika elvesztette első háborúját a­étszázéves történésemé­­ben. Még mindig vitatott, hogy nem lett volna-e jobb bevetni nukleáris fegy­vereit mindkét arcvonalon, mint­sem hagyni magát megalázni? A ka­tonák hajlottak a nukleáris megtor­lásra, amiért Truman menesztette legnagyobb hadvezérüket, Mac­­Arthur tábornokot. Vietnamban meg lefogta kezüket a tiltakozó moz­galmak felerősödése, ami a politiku­sokat befolyásolta és megfélemlítet­­e­­te. Visszájára fordult a Churchill-i té­tel. Anglia háborús miniszterelnöke, aki az első évben egyedül állt a vi­harban, gúnyosan azt mondotta: a háború sokkal komolyabb dolog, mintsem katonákra lehetne bízni. A vietnami katasztrófa az ellenke­zőjét igazolta: a háború sokkal ko­molyabb dolog, mintsem a politiku­sokra szabadna hagyni! Az elnökök és a politikusok szeme nem a csatatérre meredt, hanem a választókra: bejuttatják-e megint őket a Fehér Házba, a Kongresszus­ba,­­a federális államok kormány­zóságába? Egyszer én már megkoc­káztattam azt a kijelentést ,amiért a magyarországi kommunista kor­mányzat külpolitikai hetilapja meg­neheztelt­, hogy a taktikai atomfegy­verek, ágyúk, rakéták bevetésével a vietnami háborút hetek alatt be lehe­tett volna fejezni, sokkal kevesebb áldozattal, mint amivel hosszú, tehe­tetlen elhúzódása járt. Dehát a hatvanas évek végétől el­uralkodott az amerikai ifjúság kö­rében a szokás, hogy saját zászlóik nyilvános elégetésével tiltakozza­nak saját kormányuk politikája el­len, ha azt saját szempontjukból helytelennek tekintik. A példa ka­pós, ragadós volt, utánzásra talált, s ma a forrongó országok ifjúságá­nak kedvelt passziója, időtöltése az amerikai zászlók elégetése az amerikai követségek és tévé­kame­rák előtt... Amerika beszüntette a sorozást, az amerikai fiatalt nem kötelezik kato­nai szolgálatra, amivel kiesett életé­ből a legfontosabb nevelési eszköz — a fegyelmezés. Nem érez kötele­­­­zettséget a hazája iránt, nincsenek ideáljai, nagy, lelkesítő, világot meg­váltó céljai; ideológiailag felkészü­letlen azzal a kihívással szemben, melyet a nemzetközi kommunizmus mellett most már a mozlimok val­lásos őrülete is képvisel. Ha lett vol­na, vagy lenne is idealizmusa, kiöli belőle a matem­atisztikus szemlélet, ami erősebben érvényesül a kapita­lista országokban, mint az agyoncse­­pült marxista államokban. A szülő­ket elfoglalja a pénzhajsza, a jólét biztosítása, az iskolákban a tanítók sztrájkja emlékezteti a diákokat, hogy nincs többé áldozatvállalás, az önérdek, a kapzsiság a döntő ténye­ző: az egyetemeken újbalos tanárok cinizmusa még azt is kiöli belőlük, amit addig nagy keservesen meg­őriztek idealizmusokból. Amikor reggel hétkor felcsava­rom a televíziót (akármelyik állo­másra állítottan), a bemondó azzal kezdi, hányadik napja tart a teherá­­ni túszok tragédiája? Szinte új idő­számítás kezdődött Amerikában a te­­heráni US-nagykövetség megszállá­sával; a következő hír arról értesít, hogy az elnök milyen újabb intézke­déseket foganatosított kiszabadítá­sukra. Végig próbálta már az összes nemzetközi fórumokat, ENSz, nem­zetközi bíróság, NATO, papok szoli­daritása, de siker helyett kudarcot arat. Nem csoda, hiszen régi magyar közmondás szerint amilyen a vetés, olyan az aratás. Évtizedek mellébe­szélése,­ inaktivitása, gyávasága, vagy tehetetlensége keserű termést hozott! A közvéleménykutató intézmé­nyek ugyan azt állítják, hogy Car­ter népszerűsége a múlt év őszi mély­pontról felszökött; a Fehér Ház saj­tótitkára megelégedetten közli, hogy a beérkező levelek és táviratok 95 százaléka helyesli az elnök kezelését az iráni krízist illetően. Én nem cso­dálkozom, mert az elnök tehetetlen­sége tükrözi a társadalom magatar­tását: az amerikaiak egyszerűen nem akarnak fegyverhez nyúlni, ha a körülmények úgy kívánják, mert az kimozdítaná őket a kényelmükből. Csinálja az elnök egyedül ahogy tud­ja, hiszen azért választották meg, mi mást vár még tőlük?... Azonban a tétlenség (úgy látszik) mégsem amerikai tulajdonság és már hallani, mind erőteljesebben olyan vélekedéseket is, hogy elérke­zett a cselekvés ideje. Különösen el­lenzéki politikusok kérik számon Garter elnöktől, nagyon helyesen; ha oly egységesen áll mögötte a nemzet, mint a Fehér Ház híreszteli, miért nem csinál valamit? A türelme hova­tovább tétlenséget, mi több tehetet­lenséget jelent, ahelyett, hogy vezet­ne, bátran utat mutatna, cselekedne! A hirtelen hangulatváltozás egyik motiválója kétségtelenül a megalá­­zottság, amit Amerikának a tehetet­len, balorcás elnökök miatt el kell szenvednie. A másik, hasonlóan fon­tos elem, hogy az amerikai tehetet­lenséggel keletkezett nemzetközi vákuumban a Szovjetunió kedvére mozog, akciózik. Kuba véglegesen az övé, fél Afrika a befolyása alá ke­rült (kubai zsoldosok őrködnek az érdekei felett), s most a Középkele­ten mozdult meg. Az afgán invázió csak azokat lep­hette meg, akik nem ismerik az orosz aspirációkat az Indiai-óceán irányá­ban. A sorozatosan végrehajtott marxista puccsok Kabulban jelez­ték, hogy Moszkva egy igen nagy lépésre készül, s tervei megvalósí­tásának idejét elérkezettnek látta az iráni válsággal. Moszkvában azt várták, hogy Amerika csináljon va­lamit, ne hagyja megszégyeníteni magát, valahogy szabadítsa ki a tú­szokat, akik ellen belső szövetsé­gesei, az iráni kommunisták-mar­­xisták is megismétlődően tüntet­tek. De amikor látták, hogy Car­­tertől még az agg Khomeini­ se fél, akkor miért féljenek ők, — és — be­nyomultak nagy katonai erőkkel Af­ganisztánba. Hogy velük is megismétlődik a vi­­enami kudarc, azt lehet vitatni, a kulcspozíciójú ország (Irán, Pakisz­tán, India, Kína, felé) megszállása azonban most már tény, ami ellen Washington kapkod fühöz-fához. A NATO-szövetségesek Európában ugyanúgy lapulnak, mint Iránnal kapcsolatban, mert érdekük (egy­ helyt az olaj, másrészt a biztonsá­guk) azt követeli, hogy túlságosan ne exponálják magukat. Elítélik az iráni és az afganisztáni esem­é­­nyeket, ugyanakkor megnyugtató számukra, hogy a Szovjetunió egye­lőre Ázsiában van elfoglalva,­ott bo­nyolódik bele a problémákba és bé­kén hagyja őket . Európát! Carter kezében kevés az ütőkári­­tya: a katonai megoldás ejtésével nem sokat érhet el. Iránban nem­ egy kormánnyal van dolga, hanem egy kaotikus helyzettel; hiába bé­lyegzi meg az ENSZ vagy Hága a nemlétező kormányt, a diákoknak maszkírozott „forradalmárok” és PSO-isták fittyet hánynak a határo­zatra és megbélyegző ítéletekre, de a saját „kormányuk” intézkedései-­ re és még Khomeini intéseire vagy esetleges tanácsaira is. A gazdasági­ bojkottot Amerika szövetségesei el­lenzik a legjobban, még inkább az olajmezők bombázását: mi maradt akkor? A türelem? Imádkozás? Té­vé-diplomácia? A SALT-II ratifikálásának felfüg­gesztése nem távolítja el az oroszo­kat Afganisztánból; Moszkvába nyu­godtan fogadják az amerikai fenye­getéseket. A SALT-I behozta hátrá­nyukat Amerikával szemben, a SALT-II nukleáris egyensúlyt terem­tett közöttük, ratifikálják vagy sem, úgy ahogy van, nekik használ. Carter naivan buzgolkodott, hogy a SALT-II egyezményt önmagában kell nézni, semmiféle más probléma megoldá­sát nem kell hozzá kapcsolni: bízik Brezsnyevbe és az oroszokban'Vbl!^ ' tartását illetően!-' Aztán újévi nyilatkozatában tiel naivabbul kijelentette az afgán ese­mények hatása alatt, hogy az óév utolsó hetében többet tanult az oro­szokról, mint elnöksége három évé­ben. Milyen kár, hogy nincs fordít­va, mert akkor azt mondhatná most,­ beiktatása utáni héten teljesen kiis­merte az oroszokat, s a róluk alko­tott felfogását az utolsó három év csak igazolta és megerősítette. . Kik tiltakoznak otthon (Bécs) A napokban ér­kezett a hír, hogy Ma­gyarországon többeket figyelmeztettek a mun­kahelyükön, hogy elve­szíthetik állásukat ab­ban az esetben, ha nem vonják vissza aláírásu­kat a csehszlovák pol­gárjogi aktivistákat tá­mogató levelükről. A ha­tóságok azt is követel­ték, hogy az illető sze­mélyek határolják el magukat a tiltakozó nyi­latkozattól. Mint isme­retes októberben a cseh­szlovák hatóságok sú­­­lyos börtönbüntetése­ket szabtak ki azokra, akik állítólag állam­­felforgató tevékenysé­get folytattak. Kádár Jánoshoz és az elnöki Tanácshoz intézett le­velében mintegy 250-en — főleg értelmiségiek és művészek— kérték az il­letékeseket, hogy járja­nak közben a csehszlo­vák hatóságoknál. Ezzel egyidőben három ma­,­gyar ellenzéki aktivista — Bence György, Kiss János és Kenedy János —, levélben támogatá­sáról biztosította a prá­gai Carta 77’ polgárjogi mozgalom képviselőit. Ezen túl hét kiemelke­dő magyar író: Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Ke­­resztúry Dezső, Vas István, Weöreös Sán­dor és Zelk Zoltán le­velet intézett a Nem­zetközi Pen Klub ma­gyar részlegéhez és kér­te levelük továbbítását más nemzeti Pen Klu­bokhoz. Az még nem ismere­tes, hogy munkájából el­­bocsájtottak-e már vala­kit ki ezeket a leveleket ■ aláírta. A jelentések sze­rint eddig körülbelül harmincan vonták visz­­sza nevüket a tiltakozó nyilatkozatról és — Tán­cos Gábor szociológus — öngyilkosságot követett el. Ezek az új magyar­­országi fejlemények különös érdeklődést kel­tettek külföldön mivel ezek évek óta az első je­lei egy komolyabb politi­kai elégedetlenségnek. Az 1956-os magyar for­radalom óta, melyet szovjet katonák fojtot­tak vérbe, ez az első eset, hogy magyar írók a Nemzetközi PEN-hez fordulnak. A csehszlovák esemé­nyek bírálatán kívül a legutóbbi tiltakozó le­velek több nagyon ké­nyes magyarországi problémára is felhívják a figyelmet. A Carta 77-hez intézett üzeneté­ben Bence György, Kis János és Kenedy János megemlékezett Ma­gyarország szerepéről az 1968-ban lejátszódott csehszlovákiai megszál­lásban. Bírálták Kádár János és a Magyar Kom­munista Párt utóbbi 20 évben folytatott liberá­lis politikájának úgyne­vezett korlátozottságát is. A PEN Klubhoz inté­zett levelükben az írók félmilliós lélekszámú szlovákiai magyar ki­sebbségről írnak, és nyíltan céloznak arra, hogy a magyar kormány és párt nem tesz meg mindent e kisebbség se­gítésére. A magyar ha­tóságok aggodalmukat nyilvánították ki a ma­gyar értelmiségiek újon­nan jelentkező harcias magatartása miatt. Benkei András belügy­miniszter nemrégiben a magyar sajtóban azt nyilatkozta, hogy egyes emberek nem tehetsé­gükkel keresik a hír­nevet, hanem szocializ­mus ellenes véleménye­ket visszhangoznak. Hozzátette, hogy a jö­vőben az ilyen magatar­tással a magyar törvé­nyeknek megfelelően fognak elbánni. Mind­­ezideig egyféle hallga­tólagos megállapodás létezett­ a magyar ural­kodó körök és az értelmi­ségiek között: a hatósá­gok viszonylag liberá­lis gazdasági és szoci­ális politikát folytattak míg a magyar értelmi­ségi elit tartózkodott at­tól, hogy kényes és nyil­vános vitát kezdemé­nyezzen. Ennek megér­tésére három, Magyar­­országra jellemző ténye­zőt kell figyelembe ven­ni: 1956 emléke; annak tudata, hogy Magyaror­szág gazdasági téren bi­zonyos függetlenséggel rendelkezett és ezt el­veszítheti, ha politikai­lag megbízhatatlannak minősül; valamint har­madszor úgy tűnt, hogy esetleges tiltakozások nem találnak széleskö­rű támogatásra a vi­­szonylagos anyagi jólét idején. Ma egyre nehezebb ezt a kényelmes viszonyt fenntartani. Magyaror­szágot súlyosan érinti a világgazdasági válság. Az általános bizalom a kormányban súlyosan megrendült annak elle­nére, hogy a kormány a kommunista­­viszo­nyokhoz képest merész gyógymódokhoz folyam­­odik, nevezetesen csökkenti az állami tá­s­­ogatásokat, ösztönzi a munkaerő szabadabban mozgását és leértékeli a­ forintot. A keleteurópai országokban az általá-­ nos tendencia az volt,­ hogy elkerülték a radiká-| lis gazdasági változá­so­­ kat és sokkal élesebben", reagáltak a politikai ellenzékiséggel szent­ben. Nemrégiben a len-*­gyel miniszterelnök a­ szocializmus ellenségei- ? ről beszélt akiket — mint­ mondotta —'ki kell irta-­ ni. Most, hogy különbö-* ző politikai nézetek nem­ férhetnek meg együtt a­ hivatalos gondolkodás-^ ban a magyar hatóságok? méginkább meg akarják^ mutatni szövetségese­! iknek, hogy rendet tud- ? nak tartani egy decent­­­ralizált piacközpontú­ gazdasági rendszerben, és ugyanakkor szigorú­ politikai ellenőrzés ér-­ vény­esül más területe-­­ken. 3. oldal

Next