Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-09-27 / 39. szám
Koréh Ferenc: A magyar cserkészet Passautól Oronáig az zászló megmozdul árboctetőn. „Vigyázz!” Rekedt hang kezdi a Himnuszt, aztán átveszik százan és százan, üde szopránok, altok, „nyújts feléje védő kart...”, mozdulatlan a sok fiatal test, de a szemek kisérik az egyre alább szálló zászlót. És peregnek a könynyek. Mit siratnak? Hiszen földön, sátor alatt aludtak tíz napon keresztül, csajkából ettek, dolgoztak, tanultak.. És engedelmeskedtek. Senki se szégyenli a könynyeket. Hadd peregjenek. Elmúlt tíz nap, mely nem jön vissza már soha többé. A zászló már lent van, hajtogatják. A nap fényesen süt a kanadai Orono fölött, az autóbuszok, magángépkocsik ott álldogálnak a tábortörzs előtti téren. A nagy jubileumi tábor végetért. Rendeztek már jubileumi tábort Nyugateurópában. Jövő év januárjában lesz majd Ausztráliában. De ez, amit Röviddel ezelőtt bontottak le a kanadai Oronában, a Teleki Pál cserkészparkban a legnagyobb volt és valószínűleg marad. Soha nem látott cserkészsereg, 1200 főnyi gyűlt össze a világ sok tájáról, New Yorktól Vancouverig és San Franciscoig, Stockholmtól Melbourneig és Sidneyig. És a táborozás előtti napon legalább 1500 vendég érkezett, hatalmas tömeg magyar nézte végig az utolsó tábortüzet. — Jó volna felmérni. — Mit? — Ezt a 35 évet, ja a csapatokat. Aztán átrepült Európába, tiszti tábort vezetett. A jubi táborba (így hívják a cserkészek) késve érkezett és fáradtan. Nem is veszi észre, hogy kimerült, pihenni kellene. Most is éppen úgy izegmozog, mint talán 35 évvel ezelőtt, vagy régebb, mert otthon is komoly cserkész múltja vann. Az otthoni cserkészmúlt érdemei késztették Farkas Ferencet, az utolsó főcserkészt, hogy Gábort bízza meg a külföldi cserkészet megszervezésével. Ülünk egy fatönkön a cédrusok alatt. Lehet, hogy nem cédrusok, cédrusozunk, mert jól h hangzik. De Jaschkó Baázs atya, a torontói szent Erzsébet egyház plébánosa ma már inkább tujának hívja. Legjobb esetben a cédrus és a tuja keveréke. Mindegy. Szép fa. Tele van velük az a terület, amit a cserkészek Teleki Pál parknak hívnak, a tulajdonos magyar jezsuiták pedig Loyola Ignácról nevezték el. Ülünk és elfogódottak vagyunk. Újból véghez-ban egy vezetőképző tábort rendeztünk és az ott megjelent fiatalok közül próbáltam kiválasztani néhány lelkesebb, vezetésre alkalmas fiút. Akikkel valami , ,többet” is lehetne csinálni. — Ez, ugye, közvetlenül a háború után volt, Németországban és Ausztriában? — Igen, ez a két ország volt, ahol százezrével éltek akkor a magyar menekültek. Sikerült is összehozni 12 fiút. Csillogott a szemük s úgy láttuk, ezek hajlandók áldozatot hozni a cserkészetért. Úgy hívtuk őket: a 12 apostol. Ezek 12-en a világ legkülönfélébb tájaira szóródtak szét. Az is érdekes, Magyarország legkülönbözőbb tájait vallották szűkebb hazájuknak. — Persze, ezekben az időkben még nem gondolta senki, hogy a tengeren túlra vet a sors. Akkor még az a hír járta: hazamegyünk, ha nem a tavaszon, majd az őszön... Dehát volt-e cserkészruhátok vagy pénz a szervezkedésre? — Nem volt. Semmi sem volt. De aztán egyszer szereplésre került a sor, megrendeztük az ún. „béke jamboreet” Németországban és akkor olyan nagyszerűen kiállított magyar csapat jelent meg, hogy mindenkinek leesett az álla. Minden láger, minden város ,magyarsága öszszeadta a még féltve őrzött cserkészruhákat, a jobb minőségű cserkészingeket, a legszebb cserkész nyakkendőket. Kistafírozták a fiúkat, lányokat. Mindenki csak ámult-bámult, honnét van ez a pompás felszerelés? Meg is jegyeztük, csak úgy magunkban, mi magyarok szeretünk egy kicsit feltűnni. — Valami pénzmag? — Furcsán jutottunk hozzá. Emlékezetből hirtelen előásom, hogy is jutottunk először pénzhez? Elmentem a Magyar Segítő Szolgálathoz, amit még Ordódyné vezetett akkoriban. Elmondtam, nagy nemzetközi táborra készülünk és nagy szükségünk volna valami segítségre ... Ordódyné azt felelte, ő tudatában van a cserkészet fontosságának, de ebben a pillanatban üres a pénztár, a raktárban sincs semmi. Az ígért amerikai, vagy német segítség csak egy-két hét múlva érkezik. De hirtelen mentő ötlete támadt. „Nézze, mondta, ez ugyan nem egyenes dolog, de van valakii 10 ezer darab amerikai cigarettám. Ha ezt eladnák a fekete piacon, akkor talán tudnának mindenféle, kellékeket, meg élelmiszert szerezni...” Úgy is történt. A cserkészvezetők hátizsákba rakták a cigarettát, kiálltak a Mohi strassera (ez volt a fekete piac) és nem törődve az esetleges razziával, eladták a cigarettát. Meg lehetett szervezni a tábort. —» Ez volt a hőskor. De 1948-ban már népi reménykedhettetek abban, hogy hazamentek Magyarországra — cserkészkedni. Hiszen Magyarországon feloszlatták a cserkészetet. A kivándorlók elindultak tengerentúlra. Dehát odáig se volt ország. Az emberek odáig éppen csak megállapodtak egy szusszanásnyira és aztán egyszerre az a talaj is kifutott a lábuk alól. Mindenki ment, amerre lehetett. Hogy lehetett ezeket újból öszszeszedni, megszervezni? (Hallottuk, eljutott hozzánk az oszló, búcsúzkodó tábor zaja. Akik ismerik Gábort pontosan tudják, nehéz őt ilyenkor egy fatönkön tartani. Nyüstető fajta, ahogy Erdélyben mondanák. Búcsúzkodni szerettne. És én értem, hogyne érteném. Dehát megígértem Vörösváry Istvánnak ezt a cikket. Végül is győztem. Újból leült.) — Igen, hát ezek voltak a döntő évek. Mi, cserkészek, pontosan láttuk, a kinti magyarság zöme a kivándorlást választja. Lázas vezető képzésbe kezdtünk: 1947-ben és 48-ban talán tíz vezetőképző tábort rendeztünk, a különböző zónákban. Azoknak, akik nem tudnák, megemlítem, egész Ausztria és Németország négy zónára volt osztva és mi az amerikai, angol és francia zónában tartottunk vezetőképző táborokat. Akkorra megalakultak az egyes lágerekben a cserkészcsapatok is. Nem merném állítani, hogy csupa kitűnő vezetőjelöltjeink voltak, de mihelyt a kivándorlás megkezdődött jutott belőlük a világ 17 országába. Tény, hogy meg tudták kezdeni a munkát. Később akadtak rátermettebbek, alkalmasabbak. De ennek a kezdeti hőskornak a vezetőiből nőttek ki azok, akik az eszmét átültették Argentínába, Brazíliába, Uruguayba, Venezuelába. Azért említem ezeket a délamerikai országokat, mert ezekbe indult meg először a kivándorlás és ottani csapataink 20-22- ik évfordulójukat ünnepük az idén. Kislány fut át a tisztáson. Szedi a lábát, megtorpan, ahogy rákiáltok. „Mi van veled, Margit?” Odafut hozzánk, megölel, alig tud szólni. Egy cserkész nyakkendőt szorongat a kezében. „Ennél jobb tábor sohase volt” — majdnem zokog, ahogy mondja. „Ezt a nyakkendőt Borinak viszem, nálam felejtette. Jaj, Istenem, talán el is ment. Margit — ha jól sejtem, vancouveri, Bori new yorki. Micsoda barátságok születtek itt, tíz nap alatt.) I -- Kik voltak, veled együtt, akik megkezdték a szervezkedést Nyugat-Németországban, ha kerültek, hanem Ausztráliába, vagy máshová ... Ez volt a szerencse. A legkülönbözőbb országokban indíthatták meg frissen, lendületesen a magyar cserkészmunkát. (A fákon túl az ösvényen Ádám atya megy két fiúval, mindkettő csapattiszt, mély beszélgetésbe merültek. Ádám atyának odébb van a „kathedránsa", magas, sötétzöld fák alatt, dr. Baksa Csabának (Hamilton) a „kápolnája” nem messze, ahol a fák még boltíveket is képeztek, olyan renaisance-féle stílusban, ott gyűltek össze a protestánsok istentiszteletre... Gábori meglepően beszédes, meg is nyugodott. Már nem izeg-mozog a helyén. De én félek, a cikk túl hoszszú lesz. Mégis fel kell tennem még egy-két kérdést.) — Megindult 1949-ben és 1950-ben a tömeges kivándorlás tengerentúlra. Hogy lehetett akkor közbefogni a fiatalokat, cserkészeket, vagy éppen a vezetőket? Mindenkinek egyéb gondjaik voltak... — Nem vesztettük el a fejünket. Rendszeresen nyilvántartottuk, kik, hová vándorolnak ki. A csapatok beküldték a mi. Tehát itt most egy lágy hézag van. Harminc egynéhány év szervezése, munkája. Most még csak a mostani vezetők felől érdeklődöm. — Voltak — én is hallottam*— akik azt károgták: „majd ha a mostani vezetők elfáradnak, kiöregszenek, elhullnakvesznek, megszűnik a magyar cserkészet, mert hát mit törődne vele, aki mondjuk Argentínában, vagy Ausztráliában, Kanadában született ... — Az oronoi nagytábor is mutatja, a károgóknak nem volt és nincs igazuk. A mai magyar cserkészet 90 százaléka nem Magyarországon született. Sőt, a vezetők 60 százaléka külföldön született. Vezetők alatt értem az őrsvezetőket, vagy a cserkésztiszteket. Mi idősebbek, akik már Magyarországon is vezetők voltunk és mint magyarországi vezetők indítottuk el ezt a mozgalmat, ma már kisebbségben vagyunk. Mégis ezekben a gyerekekben töretlenül él a szebb és jobb iránti vágy és pontosan tudják, ők ezzel a második kultúrával sokkal gazdagabbak, mint a befogadó országok fiai és lányai, akikkel együtt jártak iskolába. — Persze, látom, Orono erre döntő bizonyíték. A külföldön született altábor-parancsnokok Oronoban pompásan kézben tartottak akár 120-130 cserkészt. Az 1980-as jubileumi tábor azt mutatja, az elmúlt 35 évben nem sorvadt el a magyar cserkészet a szétszóródásban sem. Ellenkezőleg! Egyre izmosodik. Oronoba sokkal többen jöttek az idén, mint öt évvel ezelőtt. És micsoda nagyszerű anyag. Szemre is. Csupa jóképű cserkészfiúk és csinosabbnál csinosabb cserkészlányok. Fejezzük be azzal, a magyar cserkészet világszervezet. Erre rá kell ébrednie minden magyarnak. És még hozzá élő világszervezet, melynek nemcsak múltja és jelene van, hanem jövője'' is. Cserkészeink a magyar ügy nagykövetei lesznek. És sokan közülük már azok is. A befogadó országok főiskoláit, egyetemeit végzik. Vagy már elvégezték és felelős állásokba kerültek. Minden Közép-Kelet Európából származó nép irigyelhet bennünket cserkészeinkért, — talán az egy lengyel kivéve. Amit Bodnár Gábor és munkatársai végeznek immár a magyar történelem része. Akkor is, ha majd csak később írják meg. Orono diadalmas kiáltás volt. Magyar kiáltás. És mennyivel erőteljesebb lehetne, ha a mostaninál még több magyar, minden magyar támogató igyekezettel odatartaná legalább a félvállát. Vagy akárcsak a kisujját. (Lendvay József felvételei.) Bodnár Gábort akar itt valamit a Magyar rom leültetni valahová, egy kis nyugodt beszélgetésre. Az ügyvezető elnököt. Ez a hivatalostisztsége. De ő a magyar cserkészet lelke, mozgató ereje. Most éppen 60 éves. És ebből 35-öt a külföldi magyar cserkészet szolgálatában töltött el. Azt szokták ilyenkor mondani: odaadással. A szó gyönge, nem fed mindent. Úgy dolgozott és dolgozik, hogy saját egyéni ügyeivel kevésbé törődik. Csak a tábor előtt nem sokkal Edmontonba, Calgaryba repült, hogy beszédet mondjon és megvizsgál Cserkész Szövetség, ami lehetetlennek látszott. Nincs még egy magyar szervezet a világon, melynek hívására összegyűlne a nagyvilágból 1200 fiatal. Magyarországon sincs. Ott kivezényelhetnek ennyit, vagy többet, de azok nem önkéntesért jelennének meg. — Átfogni, felmérni csak akkor lehet, ha a kezdetet is figyelembe vesszük, — ezt Gábor jegyezte meg. Bólintottam. Én is úgy gondolom. Gábor elkezdte. — A kezdet? PassauFranciaországban, Auszt- névsorokat, hogy melyik fiában? — A köszönet elsősorban Farkas Ferenc főcserkész urat illeti. Az ő első, útmutató támogatása nélkül sohase értük volna el a mai eredményeket. De különös hálával emlékezem Beodray Ferencre, Bernhard Bélára, Jámbor Pálra, Kővári Lajosra (Ubul bá), Lajtaváry Endrére, Oigyay Györgyre, Rónay Tamásra, Szőke Józsefre, Szöllősy Dániielre, Tumbász Lajosra. A legtöbb időt, erőt áldozták, hogy a cserkészet Németországban és Ausztriában, utána pedig a különböző világrészeken meginduljon. — Ezek,, természetesen, nem mind Amerika-cserkészük melyik országba indult... Aztán Hamburgban, illetve Brémában, vagy az olasz Bagnoliban — ahol átmenő táborok voltak — „figyelő őrseink” minden adatot összegyűjtöttek. Bagnoli volt az indulópont Délamerikába, Ausztráliába. Az Egyesült Államokba, Kanadába pedig Brémából indultak. Volt olyan cserkészvezetőnk, aki ellenőrizte, vajon ez, vagy az a cserkész tervszerűen indult-e útnak, még vagy közben valami változás történt?... Amikor aztán megérkeztek, vagy ők jelentkeztek, vagy a helyi cserkész szövetség vezetője értesített, hogy a mi „útlevelünkkel,” illetve kisérő iratunkkal, ajánlólevelünkkel ez és ez a cserkész hozzájuk megérkezett.Lám milyen előrelátók voltak. Abban a zűrzavarban, amikor mindenki magas vérnyomásról panaszkodott és sopánkodott, ők, a cserkészek kifogták a halat a másik parton... Tervszerűen! Ez önmagában is kitűnő cserkészmunka volt! Gábor nekem elmondta az egész emigrációs cserkészmunkát, a kezdettől mostanáig, de félek, akárcsak futólépésben! összefoglalása is túlnőne egy hetilap keretein. Talán még mód lesz rá, ezt is meg A tábori mise résztvevői, meg Népballadát adtak elő. Jámbor Lajos táborparancsnok kedvesen közli a kellemetlent. Ádám János atya misét mond. Mosolygó sarok a táborban A számháború hősei. A tábor központi konyhája. Nemes Dénes, Ottó László és Lovrich András vezetésével látott el minden nap 1200 éhes cserkészt. Az utolsó két nap háromezret (a vendégekkel együtt) És milyen nagyszerűenő Konthurné, akit a cserkészek„Csángó Marikának” neveztek a németországi Stuttgartból jött át és a különféle altáborokban csángó, székely, széki dalokat adott elő. Mindig az illető vidék hiteles viseletében énekelt. Bodnár Gábor a Felvidék altábor néhány lakójával. COMPLETE BODY & PAINT SHOP BEFORE Telefon: 274-6996 KARL MEIZNER Karl's Auto-Body Repair FOREIGN a DOMESTIC CARL BODY a PAINTING EXPERTS Mindenféle autókarosszéria (Body & Fender) javítása, festése és fényezése 6415 N. Ridge Chicago, 111. 60626