Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)

1981-12-05 / 49. szám

A hálaadás napja előtt újabb Reagan- demokrata összecsapás E hét elejétől kezdve, ha minden megy a régiben, az elnök és a kongresszus a csütörtöki Thanksgiving Day-t nyugodt minivakációvá bővítette volna. Ehelyett Washingtonban a törvényhozás két háza az egész elmúlt hét végén és e hét elején éjjelnappal ülésezett. Két hónappal az 1982-es költségvetési év kezdete után a kongresszus még nem szavazta meg a kormánynak az ügyek vitelére szükséges összegeket. Azaz a demokrata többségű ház jóval többet ajánlott, mint amit a költségvetést megnyirbálni szándékozó Ronald Reagan kívánt. Az elnök vétóval fenyegetőzött, a kongresszus azonban blöfföt sejtett és igenis a kívántnál többet szavazott meg, azt hívén, hogy az állami alkalmazottak fizetésének kényszerére a Kaliforniába készülő elnök meghátrál és az utolsó pilanatban kiegyezik velük. Helyette valami egészen más történt, Reagan elnök, amint ígérte, megvétózta a kongresszusi költségvetési felhatalmazást. Utána hazaküldtea Fehér Házban dolgozók egy részét, bezáratta a washingtoni emlékműveket és hazaeresztette a kezelő személyzetet. Hétfőn délben a kormány utasítására országszerte 400.000 „nélkülözhető” állami tisztviselőt küldtek haza, „ideiglenesen” és fizetés nélkül elbocsájtva őket állásukból. Az állami hivatalok részleges bezárása és a kormányzat nélkülözhető részének ideiglenes leállása a demokraták táborában sokkot okozott. Legjobban a kongresszust döbbentette meg. A honatyák erre megint egyszer meghátráltak. Ideiglenesen és a jelen szinten 1981. december 15-ig meghoszszabbították a költségvetés eddigi meghoszszabbítását ejtve korábbi költségesebb tervüket, amely jövő júliusig fedezte volna a kormány kiadásait. Reagan elnök hétfőn estefelé aláírta az ideiglenes intézkedést, ez törvényerőre emelkedett és a hazaküldött 400.000 állami munkás másnap reggel ismét munkába állhatott, az elnök pedig még aznap este kaliforniai szabadságára repült felesége kíséretében. Előbb azonban bírálta a kongreszszust és kijelentette: tűrhetetlen állapot, hogy két év óta költségvetés megszavazása helyett ideiglenes intézkedéseikkel a kongresszus lékeket töm be csupán és teljesen zilálttá tette az államháztartást. Tim O’Neil, demokratapárti házelnök válasza, majdnem habzó, szájjal ez volt: „Hoszszú életemben nem lát Alapítva: 1905 Established: 1905 1981. december 5 Issue No. 49 MR LOUIS SZAJTMART 2218 N LINCOLN AVS CHICAGO IL 60614 Brezsnyev bonnibékehadjáratat. Washingtoni tudósítónk jelenti. A szovjet látogató még Nyugat-Németországban tartózkodott, amikor Helmuth Schmidt kancellár már kudarcról számolt be a szociáldemokrata párt parlamenti bizottsága előtt. Brezsnyevvel folytatott 8 órás tárgyalása során nem sikerült meggyőznie látogatóját arról, hogy az Egyesült Államok őszintén óhajtja az Európában elhelyezett középtávú rakéták csökkentését. Schmidt, aki önmagát „tolmácsnak” nevezte a Kelet és Nyugat között induló, tárgyalásokban, azt mondotta szociáldemokrata társainak, mindent megpróbált, hogy meggyőzze őket Reagan komoly tárgyaló szándékáról, de nem tudta enyhíteni a „Szovjetunió gyanakvását az 1983-ra tervezett újabb amerikai fegyverek elhelyezését illetően... Erre azt vázoltam előttük, hogy mi milyen hatalmas aggodalommal nézzük a Nyugat-Európára szegezett középtávolságú szovjet rakéták egyre növekvő kapacitását!” Brezsnyev a 4 pontos Reagan javaslatot elvetítte. A maga részéről a középtávolságú rakéták felszerelésére ideiglenes moratórium bevezetését ajánlotta, mindaddig, amíg a Genfi Leszerelési tárgyalások folynak. Moszkva korábban már tett egy ilyen ajánlatot, de a NATO nyugat-európai szövetségesei ezt annak idején elfogadhatatlannak minősítették. Úgy találták ugyanis, hogy a Szovjetunió jelenlegi fölényét kívánja megőrizni azzal, hogy az amerikaiakat megakadályozza, hogy ők saját hátrányukat behozhassák. " Schmidt kancellár a felmelegített szovjet javaslatra ezért most is negatívan reagált. Brezsnyev tett mégegy javaslatot, ami azonban szintén nem volt újdonság: „A Genfben a jövő héten induló közhatalmi tárgyalások kilátásainak javítására, Moszkva hajlandót a Szovjetunió európai részében, lévő rakétáinak bizonyos számú redukálására.” Azt, hogy hol, mit, és mennyit vonna ki Moszkva és mit tenne utána velük? Vajon az Ural mögött ismét felállítaná-e őket Európát becélozva, s minderről az oroszok szándékosan nem beszéltek. Schmidtkancellár ugyanilyen szándékosan ezt a második ajánlatot nem vetette azonnal el, „előbb majd tanulmányozzák ” nyugat-német diplomáciai körökben azonban azt suttogják, hogy ez a második szovjet ajánlat is régi és csupán felmelegített, a nyugat azt már egyszer elutasította. Schmidt kancellár sajtótitkára Kurt Becker kijelentette, a Brezsnyevvel folytatott hosszas tárgyalásokból az derült ki, hogy a szovjet vezetőség még mindig képtelen pontosan kiértékelni azt, hogy mi is a szándéka Amerika új vezetőinek.” Amire viszont Brezsnyev szóvivője, Leonid Zamyatin élesen így vágott vissza: „Amennyiben Nyugat részéről ezt a következtetést vonják le, úgy tévesen ítélik meg a Szovjetunió álláspontját az Egyesült Államokkal szemben.” Zamyatin ezután a Reagan kormány korábbi kijelentéseit idézte a nukleáris fegyverek esetleges használatát illetően: „Mindezt nem lehet nem komolyan venni és pusztán propaganda szólamoknak tekinteni” — mondotta Zamyatin. A szovjet—nyugatnémet komuniké a csúcsértekezlet eredménytelensége felett könnyedébben és kevesebb szókimondással siklott el. Szovjet szempontból azonban igenis elérték azt, amiért Bonnba menesztették Brezsnyevet. Ezerötszáz tudósító leste ott a csúcstalálkozót és nyújtotta mikrofonját a résztvevőknek, illetve szóvivőiknek. A kétnapos konferencia sztárja a szovjet szóvivő Leonid Zamyatin volt, egy németül is folyékonyan beszélő, gyorseszű és nyelvű ember, aki a sajtóértekezleteken valósággal lehengerelte nyugat-német kollegáját Kurt Beckert. Zamyatin olyan arrogánsan intézte el a németeket, hogy az egyik kölni újság sigerülten ezt írta hírmagyarázatában: A két Leonid, Brezsnyev és Zamyatin azért jöttek el Bonnba, hogy a mi mikrofonjainkon keresztül küldjék goromba üzenetüket Washingtonba.” Zamyatin a maga részéről szintén beismerte ennek igazát. Amikor közös sajtóértekezletükön német kollégája Becker azt bizonygatta, milyen hasznos volt az, hogy Schmidt kancellár előzetesen tisztázta a fegyverkezés korlátozásának részleteit, Zamyátlal félbeszakította Beckert: „Ha majd tárgyalásra kerül sor, a Szovjetunió Amerikával fog tárgyalni!” Pontosan, Bonnba csupán egy kis propagandacsinálás reménye vezette a szovjet delegációt. London és Párizs előzetesen nehezményezte ezt a csúcstalálkozót, ők nem kértek a „német tolmácsolásból” és aggódtak azon, hogy Brezsnyevet Meissen-i porcelánon megvendégelni azt a benyomást keltheti, hogy Afganisztán feledve van, új lapot nyitott a Nyugat.tam még elnököt, aki Reagannál kevesebbet tudott volna a költségvetésről. Még arra sem képes, hogy diskuráljon róla! Szégyen és gyalázat, ha ez az elnök a költségvetésről merészel beszélni!” Ez volt talán a legszelídebb kitétel, ami a demokrata ellenfelek részéről elhangzott a vétó után. Az elnököt követve a törvényhozók is hazamentek rövid szabadságukra, a hálaadás napjának megünneplésére. A válságot ezzel két hétre elnapolták. A „hála” érzésétől azonban ugyancsak kevés lebegett itt Washington környékén. Byrd a szenátusi demokrata kisebbség vezetője a Reagan vétót „vadnyugati lövöldözésnek” nevezte. Tulajdonképpen ami történt ezekben a lázas órákban az már előcsatározás volt. Az 1982 év végi kongresszusi Választási harc kezdete. Republikánus részről Amerika anyagi bajaiért a demokraták sok évtizedes felelőtlen pénzügyi politikáját jelölik meg bűnbakként, és több liberális demokrata törvényhozó ellen máris folyik a kampány. Míg a demokraták a „gazdagokat pártoló ReMegirigyelve a főcímeket más világtájakról: Csúcskonferencia Bonnban... Leállt ideiglenesen az amerikai kormány... Kuba, Nicaragua... Fegyvercsempészet! — a közelkeleti fazék ismét fortyogni kezdett. Philipe Habib a libanoni származású amerikai diplomata megint egyszer csomagol és e hét végén újra Beirútba repül. Aggasztó hírek érkeztek Libanonból a közel-keleti „mindenkinek kedvelt csatateréről” hogy az ott tartózkodó különböző erők, a szíriaiak, a palesztíniaiak, a libanoni ügynökök és a libanoni keresztények a tűzszünet leple alatt készülődnek, míg Izrael pedig talán leüt előbb a maagasból. Az akut válság azonban Izraelben jelentkezett. Begin miniszterelnök Itzak Shamir külügyminisztert sürgős tanácskozások után Washingtonba menesztette. Izrael a falhoz szorítva érzi magát az egyre népszerűbb szaúdarábiai béketerv miatt. Ennek egyik pontja a palesztiniai állam létesítése Kelet-Jeruzsálemmel, mint fővárosával. És Izrael visszavonulása az 1967 óta megszállva tartott területekről, agan kormány antiszociális szívtelenségéről” szónokolnak. E szócsata közben az amerikai államgazdaság lelassulása szemmel látható. Ugyanakkor azonban a baj az eddigi bajok egyik fő forrása a méregdrága kamatláb, a korábbi 20 %-ról 16-ra esett, sőt a Chase Manhattan Bank e héten már csak 15,34 %-os kamat mellett ajánlott kölcsönöket. Ezzel párhuzamosan 10 % alá süllyedt az infláció és talán egészen az esztendő végéig ezen a szinten marad. És hoszszú idő óta először csökkentek az árak, még az élelmiszerárak is. A rossz gazdasági hírek tehát jó hírekkel keveredtek és ez sok amerikait még konfúzusabbá tett. A férfiak 60 %-a továbbra is támogatja Reagant, a nők azonban hittek a vádnak, hogy az új elnök politikája háborús veszélyt hozhat magával. Amennyiben hihetünk a Washington Post és az ABC TV- rádió együttes közvélemény kutatásának Amerika polgárai véleményükben most megosztottabbak, mint korábban. A közvélemény kutatást végzők nem tették hozzá, hogy ez részben az ő érdekük is. A közvetlen válságot azonban nem ez a béketerv, hanem egy korábbi békeprocesszus utolsó szakaszának közeledése váltotta ki. Jövő áprilisra esedékes, hogy a Szadat—Begin-féle Camp David-i megegyezésnek értelmében Izrael teljes mértékben visszaadja Egyiptomnak a Sinai-félszigetet. Ezután az Egyesült Államok rendezésével és saját részvételével nemzetközi békefenntartó egységek segítenék a két megbékült országot határsáv kérdésében, amint ezt Camp David 1978-ban előírta. Washingtonnak sikerült Angliát, Franciaországot, Olaszországot és Hollandiát rábeszélnie a részvételre. Az arabok azonban intették őket, tartózkodjanak, mert minden Camp David-proceszszusban való részvételüket velük szembeni ellenséges gesztusnak tekintenék. Tojás tánc következett ezután, a négy európai nyilatkozatok sorával igyekezett megígérni a békefenntartó egységbe való részvételét és ugyanakkor meggyőzni arról az arabokat, hogy amikor ezt tér szí nem a Camp David formulához csatlakoztak, ők továbbra is valamennyien a szaudi béketervvel szimpatizálnak. Ez azonban Izrael érzékenységét sértette és így a tánc közben eltört több tojás. Itzak Shamir izraeli külügyminiszter pénteken Washingtonban az európai békefenntartók részvétele ellen fog tiltakozni. Azután amint a Sabbathszombati ünnep elmúlt és utazhat, Shamir viszszarepül Jeruzsálembe, ahol vasárnap kormánytanács várja, ez dönt, hogy Izrael elfogadja-e a négy európai magyarázatát és részvételüket a Sinai békefenntartó egységben, így közvetve, tehát arról is döntenének Jeruzsálemben ezen a vasárnapon, hogy folytatódjon-e a Sinai félsziget kiürítésének terve és a barátkozás Egyiptommal? Haig külügyminiszterre ugyancsak nehéz órák várakoznak a hálaadási ünnepe után. De a közelkeleti válságnak Beirut, Jeruzsálem és Washington mellett volt még egy színhelye Fez az ősi arab város Marokkó dombvidékén, a Közel- Kelet egyik legfestőibb kirándulóhelye. Itt tartott csúcsértekezletet az arab ligához tartozó 21 állam. De csupán 16 államfő jelent meg, Assad szíriai elnök vezetésével négyen bojkotálták, az ötödik, Kadhafi, Líbia diktátora kezdettől fogva elhatározta, hogy távol marad Fezből. A Moszkva-barát öt állam azért bojkottálta az összejövetelt, mert Szaud Arábia 8 pontos béketerve része volt a Fez-i konferenciának. A házigazda II. Hassán, Marokkó királya öt órás tanácskozás után a távol maradt öt radikális arab államfő bojkottja miatti haragtól indítva feloszlatta az összejövetelt, így a Találkozó kezben nem lett fordulópont, csupán egy új fejezete maradt a közelkeleti viszonttagságok krónikájának. Szaúd Arábia, amely eddig a háttérből pénzes zsákokkal politizált, béketervével újabban az előtérbe lépett és nyíltan az arab világ vezető szerepére tört. Szíria és Líbia urai ezt titokban még jobban kifogásolták, mint a tényt, hogy a szaudi béketerv, ha nem is mondja ki hangosan, de sejteti, hogy Izrael létjogosultságát elismeri, amennyiben ez visszavonul az elfoglalt területekről. A jezi fiaskó koránt sem jelenti a vezérszerepre törő szaudiak leköszönését. Fahd herceg trónörökös béketerve mögé többé-kevésbé 16 mérsékelt arab állam sorakozott fel eddig. Ennek a tábornak továbbra is a tehetséges Fahd herceg a vezére. A Közel-Keleten megindult a suttogás Fahd legközelebbi lépéséről. Megpróbálkozik Moszkvával és felveszi a Szovjetunióval a diplomáciai kapcsolatokat? Béketervét módosítva még hangosabban követeli a Palesztinai állam létesítését, hogy időközben kevésbé hangosan, de nevén nevezve kimondja Izrael elismerését? Mérhetetlen pénzével lefizeti és saját oldalára állítja Szíriát? A jezi fiaskó ellenére is Szaud Arábia számít most a legtöbbet a Közel-Keleten. Begin izraeli miniszterelnök maga mondotta ki az eddig elképzelhetetlent. Előfordulhat, hogy tárgyalásba bocsátkoznak Szaud Arábia uralkodójával. Ennél azonban sajnos valami újabb veszélyes válság kirobbanása sokkal valószínűbb a fortyogó Közel-Keleten. Fortyog a közel-keleti fazék Helmut Schmidt: „Az amerikai rakéták betelepítése elkerülhetetlen, ha a szovjet SS-20-as rakétáit nem szerelik le Európában. Leonyid Brezsnyev Bonnban.