Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)
1982-04-03 / 14. szám
Az olajteher növekedése Magyarországon — Most, amikor a világpiacon az olaj tartós hanyatlásának első határozott, jelei mutatkoznak — Magyarország továbbra is a szovjet olajbehozatal növekvő megterhelésével kénytelen számolni. Valóban olcsóbb-e a szovjet olaj Magyarország számára, mint amennyibe a világpiacon kerül? Mibe kerül most — mibe kerülhet a jövőben? Idestova tíz éve beszélhetünk olajválságról, — mind a világgazdaságban — mind Magyarországon. A legfontosabb energiahordozó mérhetetlen megdrágulása a nemzeti jövedelemegy részének tartós elvonását eredményezi az olajtermelők javára és a vevők rovására. A Nyugat fejlett ipari országai tíz esztendeje küszködnek a következményekkel , és a küszködés egyik eredménye energiaszerkezetük fokozatos átalakítása, aminek első hatásai most kezdenek megmutatkozni: csökken az olaj iránti kereslet és ennek megfelelően végre csökken az olaj világpiaci ára is. Magyarország az olajválság előtt hazai termelésén kívül, amely nem volt sok, teljes egészében szovjet behozatalból fedezte olajszükségletét. Az olajra való átállás Magyarországon lényegében a 60-as években következett be, amikor az olaj még olcsó volt és feltételezték, hogy az is marad. Szükséges hangsúlyozni, hogy Magyarországon olyan termelési- és termékszerkezet épült ki, amely rendkívül energiaigényes, tehát rendkívül sok olajat fogyaszt és ezt a körülményt akkor nem lehetett megváltoztatni, amikor a Szovjet olaj drágulása megkezdődött. Korábban az volt a KGST-n belül az árképzési szabály, hogy minden ötéves tervidőszak végén az akkor érvényben lévő világpiaci árakat rubelre átszámítva öt évre rögzítették és ezzel az árral számoltak az egész új ötéves tervidőszakban. Amikor 73 végén kirobbant az első olajválság és az OPEC- olaj ára néhány hónapon belül ötszörösére ervjelkedett, a Szovjetunió sietett ezt a körülményt a KGST-n belül is kamatoztatni. Kialakították a szervezeten belül az új árképzési rendszert — „csúszóárbázisos” rendszernek nevezték, — amelynek az volt a lényege, hogy az árak rögzítése megszűnik, az árak évente változnak, figyelembe véve az illető világpiaci ár átlagait a megelőző öt esztendőben. Az új árrendszert sietve már 1975-ben, tehát még az akkori tervidőszak lejárta előtt bevezették és az említett elvet nyomban meg is sértették, mivel az 1975-ös szovjet olajárat nem az előző öt év, hanem az előző három év világpiaci átlagaiból kalkulálták ki, hogy így az új ár megfelelő magasságot érjen el. 74-ben még 15 rubel 89 képekbe került Magyarországnak egy tonna olaj — 75-ben egycsapásra 36 rubelbe. Az elkövetkezőévekben már betartották az ötéves átlagolás módszerét, ami biztosította, hogy a szovjet olaj ára gyors ütemben emelkedett. Mindig lemaradt a világpiaci ár mögött — kisebb-nagyobb mértékben, aszerint, hogy az utóbbi milyen ütemben és milyen időközönként emelkedett, — de lényegében követte a világpiaci ár tendenciáját. A magyarországi illetékesek azóta is állandóan arra hivatkoznak, hogy drágul ugyan a szovjet olaj, de végeredményben mégis sokkal olcsóbb, mint világpiacon, ami nagy viszonylagos előny Magyarország számára. Ennek az érvnek az a nagy gyengéje, hogy teljesen egyoldalú és csupán a szovjet olaj nominálását veszi figyelembe. Az említett árképzési módszerből következik, hogy „a Szovjetuniónak eladott magyar exporttermékeket is hasonló módszer szerint árazzák, vagyis ezek az árak is lemaradnak a mindenkori világpiaci árak mögött Vagyis: Magyarország olcsóbban vesz szovjet olajat, de olcsóbban ad az olajért magyar árut A szovjet olaj reál árába beleszámít az teher is, amely a közös KGST-beruházásokban vállalt magyar részvételből származik. Ezen beruházások zöme Szovjetunióban valósul meg — ismert példa erre az orenburgi gázvezeték, •— a magyar részvétel pedig úgynevezett „előszállításokban,” azaz, alacsony kamatozású magyar hitelekben testesül meg Mint más KGST-partnerek esetében is, ez részvétel volt az egyik feltétele annak, hogy szovjet olaj KGST-áron nagyobb mennyiségben folyamatosan érkezzék Magyarországra. Ezek a tényezők is befolyásolják a szovjet olaj reálárát. Hogy milyen mértékben emelték és emelik meg a nominál árat — nyitott kérdés mert az említett körülmények hatására számszerű kalkulálását lehetetlen elvégezni A világ immár többévtizedes descolonizációs történelmében, ma már szinte élő kövületnek számít a Malvinas (Falkland) szigetek gyarmati állapota. A helyzet annál is inkább különös, mert nem a sziget lakossága kívánja az önállóságot, hanem régebbi birtokosa, Argentína követeli vissza magának immár 150 .éve... eredménytelenül. Felfedezői spanyolok és portugálok voltak, majd, Bouganville francia kutató alapított először kolóniát Saint- Malóból származó franciákkal, a „maluinsokkal,” innen a spanyol neve a szigetcsoportnak. Mivel a spanyol királyok akkor még mint gyarmatot jogos birtokuknak tekintették, követelésükre Bouganvielle békésen visszaadta a spanyol király megbízottjának, Felipe Ruiz Puente tengerészezredesnek, még 1767-ben. Az angol kereskedőhajók és főleg kalózok már szemet vetettek a nehezen megközelíthető szigetre és az akkoriban csak éppen megalakuló Argentína tengerészeti gyengeségét kihasználva 1833-ban az argentín kormányzót elűzték, angol területnek jelentették ki és azóta is birtokolják. Persze nem egészen háborítatlanul mert még az évben az ott élő argentinek fel , lázadtak és 6 hónapig újra argentin zászló . lengetett a szél a szige - hegyes ormain... anélkül, hogy Buenos Airesban akkor tudtak volna róla. Végül is az angolok a lázadást leverték és a lázadókat először Angliába, majd Argentínába száműzték, és azóta csak angol eredetű lakosságot engednek meg letelepedni. Ma már a sziget kb 20( lakosa majdnem 11 %-ban angolszász eredetű. Az argentinok 150 év alatt megszámlálhatatlan jegyzékben és tárgyalásokon keresztül kérték a szigetek békéintoni visszaadását, de mivel ez évben sem jutottak eredményre, a tárgyalások megszakításával fenyegetőznek. Az angol külügyminisztérium állandóan visszatérő érve, hogy Parlament és a jelenlegi lakosság beleegyezése nélkül nem teljesítheti az argentin követelést. A szigetcsoport gazdasági jelentősége nem túl nagy, népi gyapjútermelés halászat és tőzegkitermelésből él a gyér számú lakosság, jóformán csak a Falkland Islands Company révén juthat munkához, mely a szigetcsoport felének ingatlanbirtokosa. Stratégiai jelentősége viszont annál nagyobb és napról napra növekszik, mert egy esetleg megalakuló Délatlanti Katonai Szövetség számára rendkívül fontos katonai bázist jelentene. Különleges helyzeténél fogva szinte dominálja a Délatlanti Óceán szinte öszszes átjáróit és az Antarktiszra vezető tengeri utat is. A környező vizek alatt a közelmúltban nagy petróleummezőket fedeztek fel, melyek jelentős mértékben emelték a sziget fontosságát, noha a bizonytalan felségjogok miatt egyenlőre „kiszipkázásukat” el sem kezdték. Argentína határozottan tiltakozik minden olyan esetleges olajkoncesszió ellen mely évszázados jogait sértené és noha az USA kormánya eddig hallgatólagosan inkább az angol álláspontot támogatta, az utóbbi idők descolonizációs tendenciája miatt egyre inkább az argentin szempontokat veszi figyelembe. Terveznek egy olyan megoldást is, mely viszszaadná az argentin felségjogokat, tiszteletben tartva a szigetlakók jogait és esetleges angol állampolgárságát, viszont a szigetet hosszú időre az Egyesült Államoknak vagy a megalakuló Délatlanti Katonai Szövetségnek adnák bérbe, katonai bázis céljaira. Az angol pénzügyi és politikai érdekeket jelentős gazdasági koncessziókkal kárpótolnák. Ez a háromfelé osztott salamoni megoldás volna talán a leglogikusabb befejezése egy másfél évszázados vitának, mely ha ebben az évben nem fejeződik be, újabb súlyos konfliktusok forrása lehet egy olyan térségben, mely szinte tradicionálisan csendes pontja volt a világnak. Noha az előző cikkben említett Beagle csatorna problémája még korántsem jutott nyugvópontra, az argentin sajtóban egyre gyakrabban jelennek meg „félhivatalos” és „mértékadó helyről származó” cikkekk, melyek szerint az argentin kormány nem riad vissza egy olyan megoldástól sem, mely a szigetek katonai megszállását jelentené. (Kez.) Viharok a Délatlanti Tenger egy csendes Prágai riport Erich Grolig, a Stuttgarter Zeitung munkatársa így kezdi prágai riportját: „Aki nem lop, az nem törődik acsaládjával” — hangzik egy Csehszlovákiában gyakran használt közmondás, amely ellen még a hivatalos pártújság, a Rude Pravo is vezércikket írt. Mindez persze nem használt. Mert aki Csehszlovákiában nem lop, az sem is él jól. Tévednek ugyanis a külföldi látogatók, akik az üzletek előtti hosszú sorok, az üres-és alig diszített kirakatok láttán azt gondolják, hogy a csehieknek és a szlovákoknak rosszul megy. A valóság az, hogy mind a városokban, mind vidéken olyan életszínvonalat sikerült elérniök, amely meghaladja a keletnémetet, a szovjetet, vagy a lengyelt és csak a magyarokénál alacsonyabb. A csehszlovákok ha politikailag nem is, de gazdaságilag kiegyeztek a rendszerrel. A nyugatnémet újságíró szerint ebben az országban mindenki lop, akár gyárban, építkezésen, vagy hivatalbandolgozik. Mindent ellopnak, ami eladható, vagy elcserélhető. A lopási láz mellett virágzik a megvesztegetés és a korrupció és ez a három együtt biztosítja a magasabb életszínvonalat. Van persze egy kiváltságos réteg is, amelynek tagjai hivatalosan is megengedhetik ma műszerekhez, lakáshoz juknak, amihez az át- és fillérekért használtagpolgár csak görbe hatja a nyilvános közúton juthat" el. Ha péslekedési eszközöket. Rádául a nemzetközileg is adásul ritka az a család, ismert slágerénekes, amelynek csak egyetlen Karel Gott Nyugat-Németországban vendégszerepel, akkor csak a honorárium 40 százalékát kell leadnia az állami koncertirodának, a maradék 40 százalékot elköltheti külföldön, vagy odahaza átcserélheti Turex koronára, amellyel vásárolhat a devizaüzletekben. Ugyanígy a magas állami és pártfunkcionáriusok, nemzetközileg elismert tudósok, élvonalbeli művészek, valamennyien nyugati értelemben is luxusban élnek. Ésezekhez a kiváltságosokhoz csatlakoznak a tuzex-milliomosok, akiknek jómódú, külföldi rokonaik küldik a devizát, vagy valamelyik elhunyt nyugati rokon után komoly valutaösszeget örököltek. A Stuttgarter Zeitung munkatársa így folytatja riportját: A jólétben élők kis rétegei és a páriák, a havi 500-800 koronából nyomorgó nyugdíjasok között találjuk a politikailag teljesen közönyös nagy tömeget, mintegy 11 millió embert, akiknek alapelve: „élni és élni hagyni.” Ez a tömeg a nyugatnémet újságíró szerint havi 2.700 korona átlagjövedelemmel rendelkezik és aránylag olcsón jut a legfontosabb élet tagja pénzkereső, az esetek többségében a feleség is dolgozik, sőt a felnőtt gyerekek is. Ha egy ilyen família jövedelmét illegálisan is növelni tudja, akkor igazán jól élhet. És hogy ez hogy történik, arra ezt a példát hozza föl a német újságíró: A patikus nem adja el vevőinek a hivatalosan kiutalt nyugati orvosságokat, hanem ezzel fizeti fogorvosának rendkívüli szolgálatait, vagy a vízvezeték-javító munkáját. Ez utóbbi az orvossággal a szabójánál csináltat egy öltönyt, vagy a háziorvosával beutaltatja magát egy kúrára. Ily módon az állami kereskedelem mellett kialakult egy magánkereskedelem is, amely néha egészen groteszk formákat ölt. Jól vezetett állami éttermek kénytelenek például megvesztegetni az ugyancsak állami szállítóvállalatok alkalmazottait, hogy jó minőségű húshoz és főzelékhez jussanak. A hentesnél pedig csak az kap jobb húst, aki az országban szokásos kemény valutával, vagyis egy üveg whisky-vel vagy egy csomag külföldi cigarettával megvesztegeti. Vannak aztán nagy szabású korrupciók is Egy állami autógyár igazgatója például 300 gépkocsit adott el feketén, egy másik gyár igazgatója pedig szolgálati kocsijának sofőrjét minden évben a legmagasabb prémiummal jutalmazta, de a sofőrnek a pénzt vissza kellett adnia az igazgatónak. Különben elvesztette volna az állását. Az igazgató csak arra volt hajlandó, hogy a prémium után esedékes adót megtérítse a sofőrjének. Tanulságként a német újságíró idézi egy prágai ismerősének, egy magasabb rangú állami funkcionáriusnak következő szavait: Ha mindazt az energiát, amelyet ebben az országban korrupcióra, megvesztegetésre, sikkasztásra és lopásra fordítanak, legálisformában lehetne felhasználni, Csehszlovákia gazdasági élete valósággal kivirágozna. Szívélyesen hívunk minden magyar Honfitársat a szombat délutáni testvéri találkozásra, ahol hét előadást tartunk Dániel könyvének jövendöléséről az alanti címen: 4256 N. Ridgeway, Chicago ,11. 60618 (a Bethel templom 2. emeletén). SZOMBATON du. 2 órai kezdettel.Március 20-tól — május 1-ig. Az előadások tárgya: Április 3. A tűzpróba — Dániel az oroszlánok vermében. Április 10. Dániel 7-i részének magyarázata. Április 17. Mi a szentély? Április 24. A leghosszabb próféciai időszak. Május 1. Jézus második eljövetelét megelőző események. Belépés díjtalan. Előadásainkat zeneszámokkal kiegészítjük. A Csikágói Hetednapos Adventisták Gyülekezete Bíró István, lelkész Bővebb felvilágosítás: Tel: 325-8158 Molnár Zsigmond: A pióca és a kőrisbogár Február elején, amikor a hó térdig ért Cleveland „híres” városában, beállított hozzám egy 9 éves kis iskolás ürge egy nagy lapáttal, illetve egy nagy lapát egy kis ürgével és férfiasan közölték velem, hogy 2 dollárért kihányják az udvaromból a havat. Meghatottan cirógattam meg az izgatott és kipirult kis pofiját, adtam neki 2 dollárt azzal, menj csak haza fiacskám, én majd kihányom helyetted. Tetszettem magamnak, mert hadnagy úr koromban Szegeden, ha jól teletankoltam magamba-rackpálinkával, néha előfordult,hogy epét hánytam. Ma öreg emigráns koromban viszont havat hányok. (Bocsásson meg a nyájas olvasó e reális visszaemlékezésért.) Ha nagy a hó Clevelandban, ami Isten kegyelméből mindig nagy, izmos diákgyerekeket sehol sem lehet találni a hóhányásra. Ezek csak júliusban szeretnék a havat hányni és decemberben a füvet vágni.• Az amerikai kis iskolás srácok általában újságkihordással keresik meg a kis zsebpénzüket. Truman elnök is így kezdte kölyök korában, s bár nem volt egy nagy lumen, mégis Amerika elnöke lett. És 1945-ben egyetlen kemény szóval kiparancsolta a ruszkikat Perzsiából. (Ma Irán.) Téli reggeleken elnézem az ablakomból ezeket a kis iskolás kölyköket, akiket az Isten hidege majd megvesz, de mégis könnyen, viháncolva és röhögve, néha bukfencezve a hóban, hordják az újságokat. Fiatalok és piros a kis szívük. Amikor látom őket, néha eszembe jut, hogy állítólag én is voltam valamikor kiskölyök, amikor 1915- ben én is a kereskedelmi pályán helyezkedtem el a nyári iskolaszünetben azért, hogy a nagyon szeretett Édesanyámnak vegyek valamit karácsonyra. • Édesanyám az első világháború előtti és alatti években a kiskunsági sülővárosom egyik városszéli elemi népiskolájának volt a tanítónője. Édesapám mint gazdasági intéző, egy kisebb 200 holdas grófi birtokot irányított, de 1914-ben Ferenc József öreg felséges úr őt is beszólította fegyver alá a Haza oltalmára. 1916- ban orosz fogságba esett Bukovinában, ahonnan csak 1918 őszén a breszlitowski fegyverszünet után szabadult. Édesanyám egyedül kínlódott az iskolával és három gyerekével, de a gazdaságon is rajta kellett tartania a szemét Még szerencse, hogy őze Jóska bácsi az öreg béresgazda jól dirigálta a gróf által a birtokára kiigényelt 3 orosz foglyot. Ezek közül Nikita Szentpéterváron volt zenetanár, Vladimir ecetgyári főkönyvelő, Petrov pedig pincér egy Néva-parti éjjeli mulatóban. Gazdasági tevékenységük e kisbirtokon kb. annyit ért, mint az 1950-es évek elején az amerikai farmokon elhelyezkedett emigráns magyar főszolgabírók, miniszteri titkárok, vagy pénzügyi számtanácsosok munkája. Fura virág többé nem nőtt a kezük, vagy lábuk nyomán, ahol nekiestek a mezőgazdaságnak. 1915-ben elhatároztam, hogy Édesanyám nagy elfoglaltsága miatt az iskolaszünetet kihasználom, neki veszek valamit karácsonyra... s a nőre-italra valót magam keresem meg. A „Nő” Piriké volt, 8 éves korom első nagy szívdobogása, az ital a vízben áztatott medve-cukor leve, amit Pipó bácsi árult a csirkepiacon mélyen leszállított áron.- Bár nem volt bennem üzleti érzék, úgy döntöttem magamban, hogy Szalisznyó néninek leszek az alvállalkozója és üzletibedolgozója.” Szalisznyó néni a szomszédunkban lakott s messze tökön híres csodadoktor, belgyógyász és „angyalcsináló” volt. Megbízást kaptam tőle heti 200 pióca leszállítására. A pióca neve hivatalosan orvosi nadály. A régi, békebeli békében még patikákban is árulták. 100 piócáért, amelyeket a Gerje patakból halásztam ki, kaptam összesen 1 krajcárt. Szalisznyó néni a piócákat vérbő hatökrös parasztgazdák, vagy a nagy zabálástól a gutaütés határán lévő sertéskupecek hátára rakta fel, amelyek 1 órán belül virsli nagyságúra dagadtak meg és kiszívták a páciensből a „rossz vért” ...aztán Szalisznyó néni egyetlen kézmozdulatára úgy hullottak le a hatökrös gazdáram, vagy a kupec hátáról, mint a részeg fuvaroskocsis a bakról. Azon időkben még nem voltak antibiotikumok és más egyéb úri huncutságok, de a piócázás az egyszerű magyari népeknél hagyományos gyógykezelés volt. A két szememmel láttam, amikor 1918 őszén a nagy „spanyol” járvány idején Szalisznyó néni a Borda Terka nénémasszonyt, aki tüdőgyulladással már a halálán volt, vagy 200 piócával „megszívatta.” Borda néni ettől talpraállt és 1918 karácsonyán úgy táncolt a lánya lakodalmán, mint a barátok számára a katonazenére. Gyűjtöttem még kőris-bogarakat a kis Bálványos erdőben Jenci úrnak, városunk közkedvelt agglegény patikus-segédjének, aki ezekből valamilyen titkos szerelmi port, vagy bájitalt készített a kukorékolni még mindig szerető — de nem nagyon tudó — öreg barátai számára. 100 bogárért kaptam 1 krajcárt. • Nem lettem kapitalista a piócákból és a kőrisbogarakból, de 1915 karácsonyára összepiócáztam és bogarásztam 1 forint 50 krajcárt és ebből vettem Édesanyámnak 1 pár nyúlszőrrel bélelt téli kesztyűt a Tupler Miksa és Fia divatárú üzletében. E sorok írásakor is érzem a régen elporladt áldott anyai kezét, amikor a kesztyű átadásakor könnyes szemmel simogatta meg a maszatos kis pofámat és a kiskölyök buksi fejemet. Különleges szovjet űrprogram — a gyerekek számára... A Szovjetunióban 300 gyermeket (fiúkat és lányokat egyaránt) a világ legkülönlegesebb űrkiképzésében részesítettek. A gyerekek életkora 10 és 17 év között van, kiképzésük a moszkvai Pionírok Palotájában történik és feladatuk az, hogy a világ első űrgyarmatosítói legyenek. A közelmúltban, első ízben, a szovjet kormány engedélyt adott egy floridai hetilap két munkatársának arra, hogy a különleges űrprogram színhelyét és az űr kadetteket, meglátogassa. Dr. Aleksei Bulanov, űrhajó tervező mérnök, az iskola igazgatója, a következőket mondta az amerikai újságíróknak: — Ezeket a gyerekeket, különleges és hoszszadalmas vizsgák során, a legkiválóbb szovjet fiatalokból választjuk ki. Kiképzésük közben otthon, szüleiknél laknak és jelenleg még nem döntöttük el, hogy háiy esztendeig fog tartani kiképzésük. — Azt azonban már tudjuk, hogy kiképzésük során, összesen legalább három évet fognak tölteni azon a világűr-szigeten, amely a maga nemében az első lesz és amelyet az 1990- as évek közepén szándékozunk fellőni a világűrbe. — Ezeknek a gyerekeknek a világűr lesz igazi életelemük: a világűrben fognak élni, ott lesznek szerelmesek, ott kötnek házasságot és ott születnek majd gyerekeik. Ezek a fiatalok, a tanfolyam elvégzése után, sokkal képzettebbek és nagyobb tudásúak lesznek, mint a jelenlegi szovjet cosmonauták, vagy amerikai asztronauták. — Ezeket a fiúkat és lányokat, a jövő első űrgyarmatosítóit,a különleges gyakorlatok során készítjük elő a súlytalanság kellemetlen következményeinek elviselésére.