Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-06-05 / 23. szám

/ í Kiváló minőségű FRISS HÚSOK Kolbász Hurka Füstölt sonka, Oldalas, Szalonna. JOE'S HOME MADE SAUSAGE RESS MARKE! PHONE: 478-5443 4452 N. WESTERN AVE. CHICAGO, ILL. 60625 10. oldal Só Bernát: Beállók a sor végére Kíváncsi lennék, va­jon a sorban állásnak van-e történelmi múlt­ja? A históriával foglalko­zó szakemberek valószí­nűleg tudják, hogy példá­ul sorban álltak-e vala­ha valamiért a rómaiak, az asszírok, vagy a vi­­zigótok? De az az érzé­sem, hogy ezek az embe­rek egy életet leéltek anélkül, hogy egyszer is sorban kellett volna áll­janak valamiért. Felté­telezem, abban az idő­ben mindenkinek jutott minden, így nem volt rá szükség. Illetve ha egy szerencsétlennek nem jutott valami, mielőtt sorban állhatott volna, egy erősebb valószínű­leg agyoncsapta. De sorban állás nem volt. Még a közelmúltban sem találok erre semmi utalást. Klasszikus író­ink sem foglalkoznak a jelenséggel. Lehet hogy olvasott­ságom hézagos, de nem emlékszem hogy Jókai, Arany, vagy Petőfi vala­hol is foglalkozott vol­na a témával. Jól tud­juk, ■ József Attila vi­szont már annál inkább a „sorban állás” költő­je volt. Azt hiszem a sorban állás az első világhábo­rú alatt kezdődött. — Nehéz időket élünk, elkezdődtek a sorban ál­lások — mondogatták itt is, ott is. És azóta is azt csináljuk szünet nélkül. Statisztikusok néha mulatságból kiszámol­ják, hogy egy 70 évet élt ember, élete folyamán mennyi időt aludt, mennyit borotválkozott vagy fésülködött, hány millió televízióhirdetést nézett végig, vagy hány­szor fűzte be a cipőjét. De még senki sem szá­molta ki, hogy a mai kor embere mennyi időt állt sorban, és ezalatt az idő alatt hány kilométer hosszú sor állt előtte. Azt tudom, hogy éle­tem folyamán sorban áll­tam már én is sok min­denért. Hadsereg-zsold­­ért, kézigránátért, tífu­szoltásért, tetvetleníté­­sért, levescsontért, ma­karóniért, benzinért, ta­xiért, mozijegyért, hiva­talos pecsétért és posta­bélyegért. Álltam sor­ban hajóállomásoknál, autóbuszmegállóknál, fogolytáborok kapujá­ban, sport­arénák pénz­tárfülkéjénél, liftajtók­ban, a Buckingham pa­lota előtt, az Eiffel to­rony alatt és vizeldék­nél. (Egyedül talán csak Lenin sírjánál nem áll­tam sorban, de azt hi­szem nem is fogok.) Valahogy a mai kor emberének ez már ben­ne van a vérében. Nem kell hozzá rendőr, se irányító. Ha egyszerre öten akarják megvenni az újságárusnál az esti lapot, már engedelme­sen egymás mögé áll­nak. Egész országok áll­nak már így egymás mö­gött. Ha az élelmiszer­ért várakozó lengyel népet egyetlen sorba ál­lítanák azt hiszem Var­sótól Moszkváig érné­nek. (Bár gondolom ha egyszer sor kerülne rá nem hiszem, hogy Moszkva irányába áll­nának.) Nap, mint nap a bán­tok pénztárablakai előtt s hosszú sorok fogad­nak. De a gyorskiszol­gáló étteremben is sor­­ra állok hamburgerért, aludttejért, vagy a Pep­si-Colámért. A Holi phoriszim­pihon fél órám van. A Posta­­hivatalban egy levelet készülök feladni. Ajánl­va. A Hivatal öt ablaka előtt öt hosszú sor áll. Villámgyorsan meg­számolom, a négyes szá­mú ablaknál mindössze nyolcan vannak. Beállok a sor végére. Türelme­sen várok. De egy idő után kezdem észreven­ni, hogy az egyes, a ket­tes, a hármas és az ötös számú ablakok előtti so­rok tempós ütemben ha­ladnak. Feltöltődnek mindig újakkal, de jól haladnak. Egyedül az én sorom nem mozog. Még mindig öten van­nak előttem. Kis idő után észreve­­szem, hogy a mellettem lévő ötös ablaknál már csak hárman maradtak. Pillanatnyi elhatáro­zások embere voltam mindig, gyorsan átállok abba a sorba. Erre meg­indul a négyes sor, amit egy pillanattal ezelőtt hagytam ott. Abban a sorban ettől kezdve min­denki már csak bélyeget vesz. Mindenki apró­pénzzel fizet. A postahi­vatalnok alig győzi pe­csételni a leveleket. Akik valamikor a né­gyes sorban messze mö­göttem álltak már régen itthagyták a Postahiva­talt. De előttem még mindig ott áll a három ember. Az ablaknál egy görög fiatalember áll, aki nem tud angolul. A postahivatalnok meg nem tud görögül. A fia­talember a Cycladok egy kis szigetére akar csomagot feladni és an­gol tudás nélkül egy gö­rögül nem beszélő auszt­rál postahivatalnoknak most akarja megma­­gyarázni hol van a szi­getcsoport. Szerencsére a fiatal­ember egy idő után fel­adja a reménytelen küz­delmet és hóna alatt a csomaggal elmegy. Már csak ketten van­nak előttem. Egy túltáp­lált borotválatlan hölgy aki kétszer újrafogal­mazza a távirat szöve­gét, hogy kevesebbe ke­rüljön és egy textil nagy­kereskedő, aki huszon­négy mintacsomagot ad fel kiskereskedők ré­szére. Huszonnégy bélyeg felragasztása után rám kerül a sor. Másfél perc alatt vég­zek. A postahivatalnok gépies hangon közli ve­lem, hogy ajánlott leve­let csak az egyes számú ablaknál vesznek fel. Látom ott tizenketten állnak sorba. A szám kinyílik, de szerencsére hang nem jön ki rajta. Csendesen beállok a sor végére... Húsz éve repülte körül amerikai asztronauta első ízben a Földet 1962. február 20... Sok­ millió amerikai te­kintete szegeződött a magasba azon a napon. A Barátság-hét űrkap­szula, fedélzetén,­ ha ugyan lehet azt a kifeje­zést használni a valóban apró, egy űrhajós részé­re éppen hogy férőhe­lyet nyújtó űrjármű ese­tében... egy szóval a Barátság-hetesben John Glenn asztronauta ült. Háromszor kerülte meg a Földet, azután sértet­lenül leszállt. Csak ké­sőbb derült ki, hogy a­ vi­lágűr első amerikai űr­hajósa milyen félelme­tes perceket élt meg. John Glenn, aki időköz­ben Ohio állam szená­tora lett, washingtoni irodájában így emléke­zett vissza a 20 év előt­ti űrtörténelmi ese­ményre: Amikor befejeztem a harmadik kört és uta­sítást kaptam a földre­­szállásra, az űrkapszu­­la ablakán át lángoló fém­darabokat láttam. Be­­vallom megijedtem. Ar­ra gondoltam, hogy a hő­szigetelő pajzs válik le darabokban. Ez pedig azt jelenti, hogy az irtó­zatos hőséget semmi sem tartja vissza, ami­kor beérek a Föld légte­rébe. Közben az automa­ta irányító berendezés felmondta a szolgálatot, kézi kormányzásra kel­lett áttérnem. Nem ta­gadom, nehéz időszakot éltem át. Minden figyel­memet az irányításra kellett fordítanom, de ugyanakkor gondolata­im a védőpajzs körül jártak. Ha valóban le­válik, lángba borul az úrkapszula, velem együtt. Szerencsére minden baj nélkül leér­tem és akkor derült ki, h­ogy a szigetelő lemez tökéletesen épségben van. A lángoló fémda­rabok annak a rakétá­nak részei voltak, amely a kapszula sebességét lassította le, mielőtt be­értünk volna az atmosz­férába. John Glenn egy csa­pásra Amerika hőse lett. Fogadást rendeztek tiszteletére a Fehér Ház­ban, beszélt az ameri­kai parlament két háza előtt és New York kon­­fettis-felvonulással ün­nepelte. A huszadik év­forduló alkalmából el­hárított minden hango­sabb megemlékezést. Csendben, családi kör­ben töltötte a napot, de bizonyos, hogy gondola­tai elszálltak Floridába, Cape Canaveral űrállo­másig, ahol a Barátság­hetes űrkapszula kilövő­helyét mind a mai napig őrzik, mint az űrrepülés­­történetének mérföldkö­vét. • Füstölthús • Töpörtyű • Savanyúpaprika Europe Meat Market — Quality Meats — 1650 W. North Avenue Chicago, 111. 60622 Telefon: 278-5329 Steve Stankov’c Szeretettel hívjuk honfitársainkat a US Chicagói Hetednapi Adventisták Egy­házába. (Bethel Methodist Church) 4256 N. Ridgeway, Chicago, 111. 60618 Istentiszteletek: Szombaton 9:30 Szombatiskola 11.00 Prédikáció 2:00 Ifjúsági órák Ebben a romlásba rohanó világban áldozzon egy pár órát a lelki élete ki­egyensúlyozására a Szentírás alapján.­­BÍRÓ ISTVÁN lelkész (312) 325-8158 A férj szokatlanul korán tér haza. Felesége ajtót nyit, megragadja és húzza, befelé a hálószobába. A férj megkérdezi: « — Ennyire tetszem neked szakáll nélkül? Ha tudtam volna, már korábban leborotváltatom. — Az Istenért, csak nem te vagy,az... Könyvet olvas a férj, az újságot lapozgatja a feleség. — Ezt hallgasd meg! — kiált fel hirtelen az asszony. — New Yorkban egy férfi délben megismer­kedett egy nővel, estére feleségül vette, másnap reggel pedig megölte! — Nincs ebben semmi különös — vonja meg a vállát a férj. — A közmondás is azt tartja: „A reggel okosabb, mint az este”. Találkozik két asszony, és beszélgetnek. Egyszer csak feléjük szalad egy kisgyerek, mire így szól az egyik: — Nézze már ezt a gyereket, milyen vízfejű. — De asszonyom, ez az én gyerekem. — Igazán? Milyen jól áll neki? A mama indulatos szemrehányásokkal korholja hajnalban hazatérő s elég megviseltnek tűnő leányát. . .­ Mondd, Olga, ilyenkor kell hazajönni egy rendes, tisztességes lánynak? — Nem rajtam múlott, anyu — mentegetőzik a lány. — A fiúk eldugták valahová a ruhámat, s anélkül mégsem jöhettem ki az utcára... CSATA ELŐTT jomm­ • (T — Ne higgy majd a pletykáknak, én más férfi karjai­ban is csak rád gondolok! Most megint találkoztam vele. Sárikával. És eszem­be jutott sok-sok szép em­lék. Évek óta én vagyok az agytrösztje, hozzám fordul minden bajával és — mint mindenkinek — mindig van neki elég. Sárika, ezt meg kell mondanom elöljáróban, gyönyörű lány, mindene megvan ahhoz, hogy szép legyen. Néhány évvel ez­előtt volt egy udvarlója,, aki ezekkel a szavakkal fordult hozzá: — Nézze, drágám, én tudom, hogy magáról sokat pletykáznak az emberek. Azt is tudom, hogy ezek a pletykák igazak. Maga kedves egy ledér nő, de én szeretem és el akarom ven­ni feleségül. Magát még soha senki nem kérte hű feleségnek, mert tudták, hogy a hűség nem éppen a legerősebb oldala. De én szeretem és nem törődöm senkivel. Legyen az enyém ha nem is csak az enyém. Tudja, hogy a nagybátyám butikjában dolgozom, nem is csekély fizetésért. Nagy­bátyám gazdag. De mégis függök tőle anyagilag és természetesen elvárja, hogy bemutassam neki jö­vendőbeli feleségemet. Nagybátyám pedáns üzlet­ember és pontos. Másoktól is megköveteli a pontossá­got. És még valami. Maga édes egy kicsit szabadszá­jú és nagybátyám konzer­vatív. Nem szereti a trágár, durva kifejezéseiket. Egyéb­társalgás — Ki­fogytunk a beszéd­témából. _Jó, akkor hallgassunk. _De miről hallgassunk? — Erről is egy kicsit, ar­ról is egy kicsit... ként kedves ember, ke­nyérre lehet kenni. Sárika nevetett: — De Lajos, ki a frász­nak kell nagybátyás ke­nyér? — Hát ezt csak úgy mondtam. A lényeg az, hogy holnap pont kettőkor van vele randevúnk a Hungáriában. Pontos lesz, édes? — Pontos leszek. — És tartózkodni fog az erősebb kifejezésektől?­ — Ezt már átbeszéltük. Másnap Lajos, a boldog vőlegény, kettő előtt né­hány perccel, a nagybácsi­val együtt várta Sárikát, de a lány késett. Lajos negyed négy felé már kez­dett idegeskedni, a nagy­bácsi már nem gondolt a lányra, de maradt a Hungáriában, mert üzleti tárgyalásai voltak. Sárika pontosan öt óra­kor megérkezett, gyönyörű volt, látszott rajta, hogy készült erre a találkozás­ra: — Mit isztok fiúk? — érdeklődött és közben megigazított egy rakon­cátlan hajfürtöt. Lajos, a vőlegény, kék volt, majd elzöldült, mert ekkora késésre még ő sem számított. Igyekezett nem ordítani, hanem fegyelme­zetten mondta: — Sárika, legyen igaz­­ságos. Kettőre beszéltük meg a dolgot, most pedig öt óra piált. . — Lehet, hogy kissé el­késtem, de strandon vol­VÁRATLAN FORDULAT — Egy csúnya nőt vettem feleségül, hogy ne kelljen féltékenykednem, de pe­­chemre az asszony a há­zasságunk alatt megszépült.­tam, meg fodrásznál, elsza­ladt az idő, hiszen olyan rövid az élet. Ja, jó, hogy szól Lajos, képzelje, a strandon nagy betűkkel ki van írva ,minden felé, hogy óvakodjunk az úszó tolvajoktól. Nem győztem kacagni. Jó, óvakodjunk, de mit tegyünk, ha a tol­vaj nem úszik, csak lop? Muris, mi? Lajos nem volt kacagó kedvében: — Sárika, legyen igaz­ságos. Kettőre ígérte és most már öt óra múlt. A nagybácsi szótlanul hallgatta a párbeszédet, lelkesen nézte a gyönyörű Sárikát, aki egyre csacso­gott, majd megkockáztatta: — Kisasszony, foglaljon helyet! Lajos nem tudott meg­nyugodni és egyre ismé­telte: — Sárika legyen igazsá­gos. Kettőre beszéltük meg a randevút és most már negyed hat. — Hát az biztos, hogy múlik az idő. Ez már rég­óta így van és szerintem­­ így is marad. A nagybácsi nevetett, de Lajos egyre ezt hajtogat­ta: — Sárika, legyen igazsá­gos. . Két órára ígérte, hogy eljön. Sárika is elfortyant: — Ha igazságot akar Lajos, miért nem sző vi­szonyt a Legfelsőbb Bíró­ság elnökével, miért pont velem ? Persze a lány nem volt ilyen finom, úgy hogy La­jos látta, minden elveszett, elrohant a világ négy tája felé egyszerre. Sárika nevetett, a nagy­bácsi is vele. Igaz, hogy a nagybácsi, akit egyébként Péternek hívtak, negyven­éves, kisportolt, egészséges férfi, nem szerette a dur­va kifejezéseket, az unoka­­öccsétől, de a Sárika az egészen más volt, nem is­­ hasonlított Lajosra. Péter megkövetelte a pontossá­got. Az unokaöccsétől. De Sárikától? Beszélgetni kezdtek. Kettesben. Sárika azonnal átlátta, hogy La­jos függő viszonyban van anyagilag Pétertől, de azt is észrevette, mert nagy­­mennyiségű esze volt, hogy Péter nem függ senkitől. Hamarosan észrevette, hogy hatással van rá, mert a nagyváty vad udvarlásba kezdett, tehát Sárikától függ, hogy milyen lesz Pé­ter sorsa. Az első találkozást kö­vette a második, Péter el­árasztotta a lányt ezzel is, azzal is, Sárika így egyre szebbnek látta a férfit és a vége az lett az ügynek,­­ hogy Sárika és Péter nagy szerelembe keveredtek.­­ Lajos, ahogy várható­­ volt, teljesen kisuhant a lány életéből. Elmúlt két esztendő. Sá­rika felhívott és közölte, hogy sürgősen találkozni akar velem. Kivételesen pontos volt, ragyogott, de szemében halk bánatok bujkáltak­ . — Úgy érzem, öregem, hogy baj van Péterrel.­­ — Mi a baj? — Nem tudom pontosan megmondani, de lanyhul a­­ dolog. A randevúinkon hirtelen sürgős üzleti ügye támad, éleg ilyenek. Egy lány megérzi, ha hűlni­­kezd a dolog. Mit tegyek? Nagyon megszerettem Pé­tert. Kedves, figyelmes, le­si a gondolataimat, na­ponta hatszor telefonál, ak­­kor is, ha nincs semmi­­mondanivalója. Újabban ezek a telefonok csökken­­­tek. Elgondolkozva szívtam a­­cigarettámat, majd meg­kérdeztem: — Viszonyotok van még? Sárika nevetően legyin­tett: — Tart. De az nem je­lent semmit. Mátyás ki­rályt is kicsalom a sírjá­ból öt percre. Ez elég nem szerelem. Persze Sárika nem ezt a hasonlatot használta, de nem akarom ismételni, mert nem szeretek senkit megbántani. Újabb gondolkozásba kezdtem: — Legyél kedvesebb hozzá, mint eddig, lehet, hogy benned van a hiba. Tegyél úgy, mintha nem vettél volna észre semmit. Vissza fog jönni hozzád, ha szeret, ha meg már nem szeret, akkor megette a fe­ne az egész Pétert. Sárika szeme­­megvillant, elváltunk és most újra ta­lálkoztam vele.­­— Mi van Péterrel? — érdeklődtem. — Minden a legnagyobb rendben. Visszatért hoz­zám és szeret, éppen olyan lelkes, mint azelőtt. Felragyogtam. — Hát ennek örülök. Szóval használt a taná­csom? — A fenét. De kinyomoz­tam, hogy van egy másik csaj, aki kivetette rá a há-­­­i lóját. — Na és? — Hát beszéltem vele és ami még megmaradt belőle, azzal már Péter nem óhajt­­foglalkozni, mert most már­­ tisztán látja, hogy csak őt szeretem. Királyhegyi Pál ./4 L, v r A |717 fva ÁT­­V&v/. -r ^ J ' 1 Tessék mondani, ez a villamos megy a belvárosba? Magyar Kultúr Központ Benkó Dixieland Band MAGYARORSZÁGRÓL JÖN Díjat Nyertek: -a Budapesti Ifjúsági Jazzfesztiválon 1960. -Montreuxi Jazzfesztiválon 1971 Jelentős Koncertturnék: - Zürich, Krakkó, München, Austria, Hollandia. -1982 Május. Old Sacramento Dixieland Jubilee. Fellépnek 1982. június 4-én péntek este fél kilenc­kor. A Stephaneums nagytermében 1052 Geary Street, San Francisco (415) 775-8416 Belépési Adomány $ 10 Tájékoztatás: Lajos Homér Diákjegy/ nyugdíjasoknak $ 5 (415) 755-8581 Vacsora kapható 6 óra után

Next