Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-02-06 / 6. szám

6. oldal . < Hírek és képek a nagyvilágból... „Megfúrják” a szovjet gázcsövet A párizsi összejövete­len a NATO 14 tagálla­mának a kiküldöttei vet­tek részt, tehát a nyu­gati szövetség minden tagja képviseltette ma­gát rajta, a kis Izland kivételével. Ezzel szem­ben a japán kormány is elküldte megbízottait. Izland ugyanis nem tud a technikai fejlődés ma­gas fokán álló ipari ter­mékeket szállítani a Varsói Paktum orszá­gaiba; Japán annál in­kább. A párizsi összejövete­len az ilyen ipari termé­kekről, gépekről, illető­leg készülékekről volt szó. Ezért az összejöve­telt Cocom-konferenci­­ának is nevezik. A tech­nika magas fokán álló gépeknek és berendezé­seknek a kommunista országokba való kivite­lét, manapság gyakran használt kifejezéssel a technológia átadását, ugyanis a NATO Kivite­li Ellenőrzést Összehan­goló Bizottsága szabá­lyozza, amelyet — angol neve kezdőbetűinek az összevonásával Cocom­­nak neveznek. A Cocomot a második világháborút követő években alakították, hogy megakadályozza a stratégiailag fontos anyagoknak a Szovjet­unióba való exportálá­sát. Az élén katonai szakértők álltak, akik hosszú listákat állítot­tak fel azokról a gépek­ről, illetőleg nyersanya­gokról, amelyek birto­kában Moszkva fokozni tudta volna haderejének támadóképességét. És a Cocom tilalmait akko­riban a NATO-tagálla­­mok tényleg szigorúan betartották. A bizottság és listái jelentősége azonban na­gyon csökkent az eny­hülési politika éveiben. Ekkor a nyugati kormá­nyok mindenáron fokoz­ni akarták keleti keres­kedelmüket, mert úgy vélték, hogy ennek ré­vén emelkedik a kom­munista országok lakói­nak az életszínvonala és emberi kapcsolatok ala­kulnak ki a nyugati,­­illetőleg keleti szakem­berek között. Azt remél­ték, hogy ez a kölcsö­nös megértést és ezen át a békét szolgálja. A keleti kereskede­lem és a technológia­­átadás helyességéről azonban Nyugaton soha­sem volt mindenki meg­győződve ; ez a politi­kusok köreiben is min­dig vitatott volt. Az Egyesült Államokban egy évvel ezelőtt hiva­­talba lépett Reagan­­kormány pedig kezdet­től fogva ellene foglalt állást. Ezért Reagan elnök már tavaly július­ban, a kanadai Ottawá­ban tartott nyugati csúcskonferencián meg­győzte a NATO többi kormány,­ illetőleg ál­lamfőjét a ma kezdődött Cocom-konferencia szükségességéről. Az utolsó napokban végül Weinberger amerikai honvédelmi miniszter és Lawrence Brady, a wa­shingtoni kormány ke­reskedelmi államtitká­ra is a technológia-át­adás jelenlegi formája elleni nyilatkozatot tett. A honvédelmi minisz­ter azt hangoztatta, hogy ennek a kihaszná­lásával a Szovjetunió nagymértékben mo­dernizálni tudta fegy­verzetét; a kereskedel­mi államtitkár azt mondta, hogy ennek a révén — és a nagy köl­csönök folyósításával — a Nyugat építette fel a szovjet államgazdasá­got. Ennek megfelelő­en az amerikai kikül­dötteket azzal a meg­bízással indították Pá­rizsba, hogy a Cocom­­konferencián a kiviteli korlátozások megszigo­rításáról tárgyaljanak. A tárgyalásokról nem akarnak hivatalos köz­véleményt kiadni. Tehát eddigi lefolyásukról sem tudunk biztosat. A helyzet ismerői azon­ban arra számítottak, hogy a konferencián ne­héz lesz megegyezést el­érni. Nyugatnémetor­szágnak, — mint a UPI és a AFP hírügynöksé­gek jelentéseiből is ki­tűnik — a keleti keres­kedelemből jelentős haszna volt. A nyugat­németek a múlt novem­berben a Szovjetunióval újabb óriási méretű üz­letet is kötöttek, amely szerint nagymennyisé­gű földgázt vásárolnak. Franciaország és még négy másik nyugateuró­pai ország hasonló üzlet megkötését tervezi. Az üzletről szóló el­gondolásokban illetőleg szerződésekben az is szerepel, hogy a gázt ha­talmas csővezetékben hozzák Szibériából Nyu­­gateurópába és hogy a vezeték építését a nyu­gateurópaiak finanszí­rozzák. Ők szállítják a szükséges csövek és más gépek túlnyomóan nagy részét is. Ezt az elgon­dolást az amerikai kor­mány kezdettől fogva helytelenítette. Az volt a meggyőződése, hogy ennek a révén Nyugat­­európa gazdaságilag függővé válik a Szov­jetuniótól. Ezért az amerikai kormány le akarta beszélni az euró­paiakat az üzletről. A nyugateurópaiak vi­szont eddig nem voltak hajlandók lemondani róla, a Szovjetunió ellen karácsony táján kimon­dott amerikai szankciók nyomán sem. A decem­beri lengyelországi ese­mények következtében azonban az amerikai álláspont is megmere­vedett. Reagan elnök nemrégiben már megtil­totta az amerikai Gene­ral Electric vállalatnak, hogy a gázvezetékhez szükséges kompresszor­­állomások nélkülözhe­tetlen alkatrészeit szál­lítsa. Ezzel a vezeték építése két évvel is elhú­zódhat. És a hírek sze­rint a Cocom-konferen­­ciára indult amerikai küldöttséget azzal bíz­ták meg, hogy a nyugat­németeket és általában a nyugat-európaiakat véglegesen lebeszél­jék a gáz­üzletről. Hosni Mubarak, egyiptomi elnök, várat­lan engesztelő gesztust tett a Szovjetunió felé. Egyiptom hivatalosan meghívott 66 szovjet ipari szakértőt, azzal a céllal, hogy segítsék az egyiptomi ipari terme­lést" korszerűsíteni. A United Press Internatio­nal nevű amerikai hír­­ügynökség erre vonatko­zó­­értesülését Kamal Hassan­ Ali külügymi­niszter megerősítette egy interjú alkalmával. A külügyminiszter azon­ban nem határozta meg a szovjet ipari szakér­tők Egyiptomba érkezé­sének az időpontját. Nem sokkal korábban Amerika értesítette Egyiptomot, hogy haj­landó megjavítani a Szovjetunió által épí­tett Aswan Gát megron­­­gálódott 12 turbináját. Moszkva ugyancsak késznek nyilatkozott erre és Maher Abaza, egyiptomi energiaügyi miniszter közölte a szovjet diplomatákkal: Egyiptom még nem dön­tött ebben a kérdésben, de minden ajánlatot a turbinák megjavításá­ra, „figyelembe vesz és tárgyilagosan fog elbí­rálni.” Mubarak elnök pedig interjút adott a „Der Spiegel” nevű nyugat­német politikai folyó­irat munkatársának és az interjú során, töb­bek között, a következő­ket mondta: — Egyiptom a világ minden országát egyen­lő elbírálásban része­síti és természetesen, elérkezik majd az idő, amikor Egyiptom és a Szovjetunió ismét nagy­követet cserél — habár erre a közeljövőben még nem kerül sor. — Ellenzem azt, hogy kapcsolatunkat Ameri­kával a szuperhatalom és egy kis ország külön­leges kapcsolatának te­kintsék. Természetes azonban, hogy ha egy or­szág a mi oldalunkon áll és együttműködésre hajlandó, ennek követ­keztében kapcsolatunk szorosabbá válik. Az egyiptomi elnök­nek ez a megnyilatko­zása nem magyarázza meg a Szovjetunió felé tett váratlan baráti gesztust. A szovjet ipari szakemberek Egyip­tomba hívása váratlan volt annak a két ország­nak a számára, amelyet elsősorban érdekel Moszkva esetleges elő­retörése a térségben — Amerika és Izrael szá­mára. Erről tanúskod­nak a washingtoni és a jeruzsálemi kommen­tárok. Az a körülmény, hogy a washingtoni és a jeruzsálemi kommentá­rok egyaránt szűksza­vúak, azt látszik bizo­nyítani, hogy sem Ame­rika, sem Izrael nem akar egyelőre állást fog­lalni ebben a kérdésben és várakozó álláspont­ra helyezkedik. Lehetséges, hogy az egyiptomi elnök bizton­ságosabbnak tartja sa­ját országa szempontjá­ból a Moszkvával való megbékülést? Hosni Mubarak nem nyilatko­zik erre vonatkozóan és minden találgatás korai lenne. Az angol Labour Par­ty határozottan készül az új parlamenti válasz­tásokra, annak ellenére, hogy azokra csupán 1984-ben kerül majd sor. Ezt a felkészülést jel­zi Dennis Skinner, mun­káspárti parlamenti képviselő legutóbbi be­széde. A beszéd olyan éles ellenzéki támadás volt a miniszterelnök el­len, amilyenre még nem került sor a Thatcher­­adminisztráció évei alatt. Mr. Skinner be­szédének egyik részle­te így hangzott: " A rendelkezésemre álló adatok szerint Ang­liában a munkanélkü­liek száma felülmúlja a három milliót és erre még nem volt példa Ang­lia történetében. A mi­niszterelnök katasztro­fális gazdaságpolitiká­ja nagyobb kárt okozott az angol nemzetgazda­ságnak, mint amilyen kárt a Második Világhá­ború idején a német légi­­támadások okoztak. Anglia történetében ez a békeidők legtragiku­sabb napja ötven eszten­dő óta. A történelem úgy fog majd emlékezni erre a napra, hogy ez a nap volt az, amikor a kifogásoknak meg kel­lett szűnniük, ez a nap volt az, amikor a mi­niszterelnök neve „Mrs. Három Millió” lett. ■ Mrs. Thatcher meg­próbált válaszolni, vála­szát azonban az ellenzé­ki képviselők kórusa le­hetetlenné tette. Mond­jon le! — kiáltozták az ellenzéki képviselők. Amikor a miniszterel­nök végülis szóhoz ju­tott, a következőkben válaszolt a vádra: — Természetesen, a munkanélküliségi szám­adatok tragikusak, a né­met légitámadásokra való utalást azonban íz­léstelennek tartom. A tragikus számadatok el­lenére is vannak azon­ban bíztató jelek. Az in­fláció üteme csökken, az ipari produktivitás emelkedik és a gazda­sági jövő egyre bizta­tóbbá válik. Mrs. Thatcher opti­mizmusát azonban saját kormányának jelentése nem igazolja. Az alkal­mazásügyi minisztéri­um (amely nem azonos a munkaügyi miniszté­­rimmal) néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott jelentése arról számol be, hogy január 14-én a munkanélkülisé­gi számarány 12,7 szá­zalék volt Angliában, szemben decemberrel, amikor 12,2 százalék volt. Ez gyakorlatilag annyit jelent, — állítja a minisztérium — hogy Angliában jelenleg 3.070.621 a munkanél­küliek száma, 130 ezer­rel több, mint decem­berben. Az angol ellenzék hi­vatkozik a következő statisztikai adatokra: ugyanakkor, amikor Angliában 12.7 száza­lék a munkanélkülisé­gi százalék, az Európai Közös Piac tagországai­ban átlagosan 10 %, Ka­nadában 8.6 %, Ameri­kában 8.9 %, Japánban 2.2 %. Kétségtelen, hogy 1984-ben Ms. Thatcher­nek ezekkel a számada­tokkal terhelten kell majd a választási küz­delemben indulnia. Nor­man Tebbit, alkalma­zásügyi miniszter, aki egyébként Mrs. That­cher egyik legállhatato­­sabb híve és támogató­ja a kormányban, kije­lentette az újságírók előtt.­­ Az angol munka­nélküliségi százalék emelkedéséért részint a nyugati országok álta­lános gazdasági pangá­sa, másrészt pedig az előző angol kormányok számos helytelen intéz­kedése felelős. Tény az, hogy nem szeretnék az elkövetkező parlamenti választásokon indulni ezekkel a számadatok­kal hátam mögött. Mrs. Thatchernek azonban nem lesz más választása. Feladata nem kevesebb, mint ez lesz: meg tudja-e győz­ni a három millió mun­kanélkülit arról, hogy sorsukért elsősorban a világ és nem az ő gazda­ságpolitikája felelős? A „Világ Proletárjai Egyesüljetek!” marxis­ta-leninista jelszó újabb kudarcot szenvedett. Az első kudarc kétségte­lenül a két kommunista ország, Kína és a Szov­jetunió egymással tör­tént szembekerülése volt, évekkel ezelőtt. Az úgynevezett „proletár­együttműködés” álma már hosszú ideje halott és a sírra most újabb virágcsokrot helyezett a szovjet és az olasz kom­munista pártok közötti vita, amely nemcsak szokatlanul éleshangú volt, hanem ezenkívül a két ország kommunis­ta szóvivői sértésekkel halmozták el egymást. A történet, röviden összefoglalva, a követ­kező: Enrico Berlinguer, az olasz Kommunista Párt vezetője, a párt nevé­ben állást foglalt a jelen­legi lengyel kormány ellen, kijelentve, hogy a Lengyelországban de­cember 13-án életbe lép­tetett katonai diktatúra kezdettől fogva szükség­telen és helytelen volt, azt azonnal meg kell szüntetni és egyébként is, gondoskodni kell ar­ról, hogy a szovjet tömb országaiban a jelenlegi­nél nagyobb emberi sza­badságot biztosítsanak az ott élőknek. Berlinguer kijelenté­sére nyomban vála­szolt a szovjet Kommu­nista Párt hivatalos na­pilapja, a „Pravda.” A válasz hangszerelése olyan éles volt, hogy ilyen erős és sértő kité­teleket a szovjet kom­munisták eddig csak kí­nai elvtársaikra tettek. A „Pravda” cikkének rövid összefoglalása a következő: — Enrico Berlinguer eltéríti az olasz Kom­munista Pártot a kom­munizmus alapjáról. Az olasz Kommunista Párt vezetősége olyan állás­pontot foglalt el, amely közvetlenül és határo­zottan segíti a világ kommunistaellenes erő­it.­­ Az olasz Kommu­nista Párt vezetői ro­­konszenvet mutatnak a Szolidaritás „szélső­­jobboldali” vezetői mel­lett és egyáltalában nem vesznek tudomást a Szovjetunió külpolitiká­járól, amelynek lényege a „béke” erősítése szer­te az egész világon. Rómában Giancarlo Paretta, az olasz Kom­munista Párt külpoliti­kai szóvivője, a „Prav­da” cikkével kapcsolat­ban a következőket mondta a Reuter nevű angol hírszolgálati iro­da munkatársának: — A „Pravda” olyan sértő módon és olyan hangnemben támadott bennünket, ami elvtár­sak között elfogadhatat­lan és tűrhetetlen. Az olasz Kommunis­ta Párt tagjainak a lét­száma 2,2 millió és ez Nyugat-Európa legerő­sebb és legbefolyáso­sabb kommunista párt­ja. Az olasz párttal ál­landóan problémái van­nak a Kremlnek, mivel az olaszok állandóan ar­ra hivatkoznak, hogy ál­lásfoglalásukat saját körülményeikhez meg­felelően kell kialakítani­uk, nem pedig Moszkva véleményére támasz­kodva. Enrico Berlingu­er állásfoglalásának cél­ja az, hogy tagjait a len­gyel események ellenére is a pártban tartsa, min­denekelőtt meg kell te­hát győznie őket afelől, hogy az olasz pártveze­tőség nem ért egyet a lengyel katonai diktatú­rával. Mindenképpen szükséges volt számára az, hogy nagyobb embe­ri szabadságot követel­jen a szovjet tömb or­szágaiban, mert a len­gyel események ismét kétségtelenné tették, hogy a kelet-európai szovjet csatlós orszá­gokban (a helsinkii egyezmény ellenére) nyoma sincs az emberi­­ szabadságnak. Moszkva felháboro­dása viszont teljesen érthető volt. A rendkí­vül befolyásos és nagy­létszámú olasz Kommu­nista Pártot mindenkép­pen „Moszkván belül” kell tartani. A Kreml, a szovjet-kínai ellentét és a lengyel válság után, nem engedheti meg ma­gának az olasz kommu­nisták elszakadását. Kétségtelen azonban, hogy a „Pravda” tá­madása semmiképpen sem tette kedvezőbbé a viszonyt a két kom­munista párt között. Az egészben a leggrotesz­kebb az, hogy sem Enri­co Berlinguernek, sem pedig a szovjet Kommu­nista Pártnak nem volt más választása az adott körülmények között, minthogy azt tegye, amit tett.• Genfben megtörtént a Haig—Gromyko találko­zó, amelytől senki sem várt semmit és a vára­kozásban senki sem csa­lódott, mivel a találko­zón valóban nem történt­semmi, csupán 8 órát együtt töltöttek. Haig azzal a céllal utazott Genfbe, hogy Gromykóval a lengyel helyzetről tárgyaljon, a szovjet külügyminisz­ter azonban erre nem volt hajlandó, kitért azzal az indokolással, hogy magának a kérdés­nek a felvetése is bele­­avatkozást jelent a len­gyel belügyekbe. Ennek ellenére, a két külügy­miniszter, zárt ajtók mö­gött, nyolc órán keresz­tül tárgyalt egymással. Haig később kijelen­tette az újságírók előtt: közölte Gromykóval, hogy Amerika hajlandó a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentésé­ről tárgyalni, ha a kö­rülmények ezt majd lehetővé teszik, a len­gyel válság okozta nem­zetközi feszültségben azonban ez lehetetlen. Gromyko rövid kom­mentárja: — A megbeszélés szükséges és hasznos volt. Ez a fénykép Genfben készült Haigról és Gromykóról, amikor a két külügyminiszter befejezte nyolc órás, marathoni megbeszélését t ( Furcsaságok... Washington. Ha min­den jól megy, akkor az 1992-es világkiállítás megrendezésének jogát Csikágó kapja. A világ­­kiállítás Kolumbusz partraszállásának 500- ik évfordulójára esne és témája — ennek megfe­lelően — természetesen elsősorban a „felfede­zés” lenne. 1893-ban már volt Csikágóban egy Ko­lumbusz emlékkiállí­tás, de ennek ellenére az amerikai kormány jö­vő hónapban előterjesz­ti majd kívánságát a nemzetközi kiállítások irodájához a párizsi közgyűlés alkalmával. Az eredményt, vagyis, hogy Csikágó kapja-e meg az 1992-es­­világki­állítás rendezésinek jo­gát, majd csak június­ban hozzák nyilvános­ságra.• Genf. Az ENSz állati változata — ha szabad ezt a kifejezést használ­ni a tavaly megalakult új állatvédő világszer­vezettel kapcsolatban — szóval az Egyesült Ál­latok Szövetségének két­napos közgyűlésén 50 delegátus vesz részt. Té­vedés ne essék, nem ku­tya, macska, elefánt, vagy krokodil jelent meg, hanem 50 ember­delegátus. A közgyűlés témája: állatkísérletek tudományos célokra, ipari állattartás, szállí­tási problémák a vágó­állatok körül, a bikavi­adal és a fókavadászat. Azon kívül aláírják az „Állatok Vörösgalamb Konvencióját.” Erede­tileg az állatok vörös­­keresztjének akarták el­nevezni, de mivel az emberi Vörös Kereszt is Genfben székel, ez bo­nyodalomhoz vezethe­tett volna.• München. A bajor ál­lami opera közönségé­nek szokatlan élvezet­ben volt része: Aida — kórus nélkül. 20 perccel az előadás megkezdése előtt jelentette be a kó­rus, hogy nem hajlandó énekelni. Erre az olasz vendégkarmester nyom­ban lemondta a dirigá­lást, de egy helybeli kar­mester beugrott helyet­te és így az Aidát kórus nélkül adták elő. Aki kí­vánta, visszakapta a be­lépőjegy árát. A közön­ség túlnyomó része azonban maradt és a vé­gén vastapssal köszönte meg a szokatlan Aidát, a híres győzelmi induló nélkül.• Varsó. A Wroclaw ne­vű lengyel városban egy nagy történelmi pano­ráma-körképet avattak fel a 10 éven át épített és nemrég elkészült kör­alakú kupolás csarnok­ban. A 120 méter hosszú, 15 méter magas és 3 és fél tonnás körkép az 1794-es nagy ütközetet ábrázolja, amelyben a lengyelek legyőzték az oroszokat.• London. Az angliai Crosby-ban kihirdették a pótválasztás eredmé­nyét anélkül, hogy az angliai bolondpárt ir­galmatlan hosszú nevű jelöltjének kívánsága teljesült volna, vagyis, hogy a polgármester, mint szavazóbiztos, az eredményfelsorolásnál kimondta volna teljes nevét. A bolondpárt el­nökét ugyanis így hív­ják: Tarquin Fintim­­linbinwhinbimlin Bus Stop-Eftang-Eftang-Ole- Bisciut-Barrel, amiből a polgármester a televí­ziós nézők milliói előtt csak annyit hagyott meg, hogy Tarquin Bis­­cuit-Barrel. A pótválasz­táson 9 jelölt indult. Az új szociáldemokrata párt társalapítója lett a győztes, 28.118 szava­zattal. A bolondpárt je­löltje mindössze 233 sza­vazatot kapott. Sydney. Egy Barnaby Rude nevű amerikai megmutatta az ausztrá­loknak, hogyan kell bán­ni a bumeránggal. A kü­szöbönálló amerikai— ausztrál bumerángver­seny edzésén az ameri­kai egy almát tett a fe­jére és aztán elhajítot­ta a bumerángot, amely 80 méteres távolságban megfordult és olyan haj­szálpontosan érkezett vissza gazdájához, hogy a fején lévő almát ketté­szelte.• Barnsley. Az angol város klinikáján amo­lyan hazugságmérő gép fele olvassa a fogyókú­rás páciensek fejére a bűnt, ha csalnak. A 2800 font­ sterlingbe kerülő diétás hazugságmérő jelzi az elfogyasztott napi kalóriamennyisé­get, mégpedig a páciens lehelete alapján. Ha va­laki csökkenti a kalóriát, lefogy, ha azonban nem veszít semmit a súlyá­ból, akkor csalt, — ál­lítják a diéta-szakértők. A páciensek rendszerint égre-földre esküdöznek, hogy szigorúan ragasz­kodtak a megengedett mennyiséghez, de most ellenőrizhetők a hazug­ságmérő géppel. • Hollywood. Barbra Streisand-nak, az Oscar­­díjas és több Gramy és Emmy díjas amerikai énekesnőnek még min­dig van egy álma, amely nem valósult meg. A mi­lánói Scalaban szeretne énekelni valamelyik klasszikus operában. Amíg azonban az álom csak álom marad, kény­telen megelégedni a könnyebb zenével is. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Next