Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-04-24 / 17. szám

Csonka Emil: Az agresszor megfékezése — A fegyverkezési egyensúly problémái — Politológusok és katonai szakértők egyetértenek abban, hogy a második világháború után és óta, egyetlen egyszer vetődött fel újabb globális háború veszélye, a szuperhatalmak fegyveres összecsapásának lehetősége, 1962-ben, a kubai válság idején. A veszélyt az idézte fel, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államok megtámadására alkalmas helyen erre alkalmas fegyvereket helyezett el, nevezetesen a rakétáit. A veszélyt pedig az hárította el, hogy Amerika erélyesen reagált, s a Szovjetuniótválasztás elé állította: vagy visszavonja rakétáit, vagy fegyveres megtorlásban lesz része. Az eredményt ismerjük, a Szovjetunió a visszavonulást választotta. Most, 1982-ben azonban újra jelentkezett „Kuba”. Jelentkezett egyrészt más formában, mint 62-ben, de másrészt ugyanolyan formában is, mint annak idején. A más formát a beszivárgás, a felforgatás jelenti, vagyis Amerika „hátsó udvarának”, Közép-Amerikának a forradalmasítása, lásd Szalvador, Guatemala és Nicaragua, sőt, a közvetlen küszöb, Mexikó tervbevett destabilizálása, mint távolabbi (vagy tán nem is olyan távoli) cél. A régi, 62-es forma is felvetődött azonban, ti. Brezsnyev télutói beszédében, amelyben, jócskán használva a zsaroló alhangokat, „ajánlatot” tett Amerikának. Ennek az ajánlatnak-fenyegetésnek a lényege ez volt: ha Amerika lemond a NATO európai modernizálásáról (utófelszerelés), akkor megspórolhat magának egy második, az elsőnél sokkal veszélyesebb Kubakrízist. A brezsnyev-beszéd azt magyarázta: ha Európába, a szovjet SS-20 rakéták ellensúlyozására amerikai Pershing rakétákat hoznak, a Szovjetunió fenyegetett helyzetbe kerül, s gondoskodni fog arról, hogy Amerika éppúgy fenyegetve legyen, közvetlen közelből, „saját partjai előtt”. Brezsnyev, illetve Moszkva tehát lényegében csereüzletet kínál Amerikának, Európa bőrére". Ha az Egyesült Államok belemenne az „üzletbe”, Európában a középtávolsági rakéták terén biztosítva lenne a szovjet fölény,s Európa szinte védtelenül ott heverne a Szovjetunió lába előtt, kitéve a politikai zsarolás minden lehetőségének. Kisebb mértékben, csak akkor még nem annyira veszélyes dimenziókban, hasonló csereüzlet jött létre 1962-ben is, s akkor is Európa rovására. Mert ne feledjük: annak idején a Szovjetunió a kubai rakéták visszavonása fejében azért bizonyos előnyöket szerzett magának, kikötötte, hogy az Egyesült Államok minden rakétáját távolítsa el Európából, s Kennedykormány ezt meg is tette. A szovjet kívánság így szólt: elvinni minden amerikai rakétát, amely „szovjet területet elérhet”. A rákövetkező évtizedben aztán a Szovjetuniót kompenzálták azért is, hogy Európában a franciáknak és az angoloknak szárazföldről kilőhető rakétái voltak, az amerikaiaknak pedig a Poseidon révén tengeralattjárókról kilőhető rakétái. Ez a kompenzálás a SALT-I szerződéssel történt, mely a Szovjetuniónak mintegy engedélyezte szárazföldi, interkontinentális rakéták felállítását. És az amerikai ún. „Forward Based Systems”, vagyis a főleg atomfegyvereket hordozó repülőgépek, rendszerével szemben megfelelő szovjet szisztémákat fejlesztettek ki, és amiről egyébként Brezsnyev, vagy a szovjet katonák soha nem tesznek említést. A kubai válság 1962-es megoldását s a rákövetkező másfél évtizedet aztán elnevezték először a hídépítés politikájának, majd az enyhülési politikának. Az enyhülési politika éveit azonban a Szovjetunió nem az erők egyensúlya kialakítására és fenntartására használta fel, Amerika és a NATO előnyének nemi csupán a behozására, hanem a túlszárnyalására is. A Szovjetunió az elmúlt tizenöt év alatt olyan mértékben fegyverkezett, ami pusztán a Szovjetunió „védelmével”, „biztonságával” nem magyarázható; e fegyverkezés mérete vitán felül nem defenzív, hanem offenzív célokat szolgál, offenzív külpolitika szolgálatában jött létre s offenzív fegyveres támadásra is alkalmas. Célja: a Nyugatot, mindenekelőtt Nyugat-Európát fegyveres fenyegetéssel engedelmessé tenni, a Nyugatot, mindenekelőtt Nyu- gat-Európát elvágni afrikai és ázsiai nyersanyagforrásaitól, a szovjet impériumot területileg is kiterjeszteni, pl. Afganisztán, végül pedig Nyugat- Európát lekapcsolni Amerikáról. E célok érdekében a hetvenes évek első felében Moszkva növelte katonai hatalmát az Északi-Tenger térségében, óvatosabban bár, de ugyanezt tette a Földközi-tenger térségében, a középkeleteurópai csatlósövezetben és a Szovjetunióban pedig felállította az SS-20-as rakétákat, s ezzel a középhatósugarú rakéták terén kész ténnyé tette a szovjet fölényt az európai kontinensen. S most, amikor mindez készen áll, megindította a békeofferzívát az európai közvélemény megpuhítására, s újra elővette a „kubai fegyvert” Amerika elriasztására. A „békemozgalom” Európában az elmúlt évben bontakozott ki, az Egyesült Államokban, a jelek szerint, ebben az évben indult meg igazából. A Szovjetunió, ahogy Vietnámot tulajdonképpen az amerikai belső fronton, az amerikai politikai akarat megbénításával szerezte meg magának, éppúgy most ugyanezzel a módszerrel másodszor is megpróbálkozik, s ezúttal Európa kézbekaparintására, megint szeretné Amerikát is megbénítani, a Reagankormányzat stratégiai politikájának a kisiklatásával. Egyáltalán nem valószínű, hogy ennek az átlátszó szovjet propagandának és törekvésnek sikere lenne a mai felelős amerikai irányítók körében; sem Reagan, sem Weinberger, sem Haig nem kapható olyan alkura, mint Kennedy volt, de arra sem, ami a Nixon—Kissinger időszakban alakult ki, hogy ti. a Nyugatot nem vértezték fel kellőképpen, sem katonailag sem világnézetileg, a szovjetkommunizmus offenzívájával szemben. A kérdés persze az, hogy mennyire sikerül Amerikában életrekelteni és életben tartani, nyomasztó és kényszerítő politikai erővé tenni az ún. békemozgalmat. Mert a béke jelszava, minél jobban visszaélnek vele, annál hatásosabb. Azok az amerikai politikusok, akik Edward Kennedyvel az élen erre a „békepolitikára” tesznek, már a kiindulópontnál tévednek. Azok ugyanis, akik Amerikában a „fegyverkezési stop” hirdetői, már most azt mondják, hogy Kelet és Nyugat viszonylatában jelenleg fennáll a fegyverek egyensúlya. Vagyis, készpénznek veszik, amit e tekintetben a Szovjetunió, a szovjetpropaganda állít. Kennedy és hívei azonban ugyanúgy járhatnak, mint Schmidt német kancellár és a bonni keleti politika inspirálói, mikor többé-kevésbé hitelt adtak Brezsnyev kijelentéseinek s Brezsnyev becsapta őket. Brezsnyev, az enyhülési politika attrakciójaként 1978 májusában hivatalos látogatásra Bonnba érkezett, s itt nyilvánosan helyeselt Schmidtnek, ti. abban, hogy egyik félnek sem szabad katonai fölényre törekedni. Nos, abban a időpontban, 1978 májusában a Szovjetuniónak Európában 80 középhatósugarú, vagyis SS-20 rakétája volt felállítva, s ezt nevezte Brezsnyev az erők egyensúlyának. Brezsnyev most, 1982-ben is az egyensúlyról beszél, de még 19978 óta a NATO egyetlen rakétát sem állított hadrendbe Európában, a szovjet SS-20 rakéták száma ma már 300, mindegyik 3 robbanófejjel. Vagyis Nyugat-Európát 900 szovjet robbanótöltet fenyegeti. Ezen a ponton kéri-követeli Moszkva a fegyverkezés befagyasztását, s erre a helyzetre, a Szovjetunió vitathatatlan regionális, európai fölényére mondja az európai és amerikai békemozgalom, hogy fennáll az erők egyensúlya. A történelmi tapasztalat szerint háború veszélye mindig akkor a legnagyobb, amikor egy agresszív politikai erő biztos fölényben érzi magát. A Szovjetunió agresszivitásához kétség nem fér. Terjeszkedő politikája az elmúlt évtizedben Ázsiában és Afrikában, a Brezsnyev-doktrina újabb agresszív alkalmazása Lengyelországban, latinamerikai szubverzív politikája, melyet fegyverszállítások kísérnek nyomon, — mindez nem valamely hidegháborús Reagan-lázálom, hanem konkrét, kézzel fogható tény, letagadhatatlan faktum. Legfőbb ideje, hogy ezzel a globális szovjet offenzívával a Nyugat, Amerika vezetésével, globális erőt és szándékot állítson szembe. A háború veszélyét egyes egyedül csak a Reagan-kormány erőpolitikának nevezett ébersége háríthatja el. Reagan és Weinberger ún. „erőpolitikája” az egyetlen alkalmas eszköz, hogy a Szovjetuniót a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék, s ennél a tárgyalóasztalnál Moszkva egyenrangú partnerrel kerüljön szembe, s kénytelen legyen lemondani terjeszkedési politikájáról éppúgy, mint arról, hogy az orosz nép életszínvonalának alacsonyan tartásával állandóan emelje, növelje ■fegyverkezését. Ahogy Brezsnyev 1978 májusában megpróbálta félrevezetni Schmidt kancellárt, ez a mód bebizonyította, hogy a Kreml szavahihetősége mit sem ér, — a Kreml csak az erő szavát érti, más nyelvet nem beszél. Vagyis: a saját nyelvén kell vele beszélni, s úgy tűnik, ezt teszi a Reagan-kormány. Csak így képzelhető el az agresszor megfékezése. Weinberger: Japán elhanyagolta katonai önvédelmét! Caspar Weinberger honvédelmi miniszter japáni látogatása elsősorban védelmi kérdésekkel függött össze, bár azokkal kapcsolatban szó volt a tárgyalások során gazdasági problémákról is, amelyek miatt sohasem teljesen zavartalan az amerikai-japán viszony. Ezekről a problémákról, háttérként, röviden csak annyit: az Egyesült Államok és Japán évi kölcsönös külkereskedelmi forgalma 60 milliárd dollárt tesz ki. A külkereskedelmi mérleg azonban egyáltalán nincsen egyensúlyban, hiszen jelenleg mintegy 18 milliárd dolláros többlet mutatkozik, a szigetország javára. Ennek több oka is van, főként az, hogy Japán gyakorlatilag komolyabb korlátozások nélkül helyezheti el áruit az amerikai piacokon, ugyanakkor protekcionista politikát folytatva igyekszik megnehezíteni az amerikai és nyugat-európai áruk elhelyezését a japán piacokon. Ez az állapot régóta nem tetszik amerikai gazdasági körökben és a washingtoni kormány igyekszik nyomást gyakorolni Tokióra, hogy lényegesen változtasson eddigi kereskedelmi politikáján. Amerikai részről más kifogások is vannak és ezt Weinberger Tokióban a japán sajtóklub tagjai előtt tartott előadásában udvariasan, de világosan szóvá is tette. Arról van szó, hogy Japán gazdaságilag a második legerősebb tőkés ország Amerika után, ugyanakkor évtizedeken át elhanyagolta katonai önvédelmét. Erre az 1947-es japán alkotmány ad módot, amely nem engedélyezi hadsereg, csupán korlátozott önvédelmi erők fenntartását. Az ázsiai szigetország önvédelmét gyakorlatilag az Egyesült Államokra bízta, amely az idők folyamán ellenséges megszállóból katonai szövetséges lett. A 120 milliós Japánnak jelenleg mindössze 230 ezer főnyi fegyveres ereje van, a szigetország társadalmi össztermékének kevesebb mint egy százalékát fordítja honvédelemre, míg Amerika csaknem 6 százalékát. Az elmúlt években Tokióban is tudomásul vették azt, hogy Japán nem támaszkodhat az idők végezetéig és egyoldalúan, az amerikaiak fegyveres védelmére és önvédelméből végre magának is ki kell vennie a részét. Suzuki miniszterelnök, aki tavaly májusban Washingtonban járt, megígérte Reagan elnöknek, hogy a szigetország a közeljövőben erőteljesebb intézkedéseket foganatosít, hogy adott esetben megvédhesse területét, felségvizeit és légiterét? Ennek érdekében a japán védelmi költségvetést évente körülbelül 7 és fél százalékkal emelik. Weinberger említett beszédében emlékeztetett Suzuki washingtoni kijelentéseire. Washington azt szeretné, ha Japán elsősorban a légierejét é a tengeralattjáró-elhárító fegyvernemet építené ki. Főként abból a célból, hogy adott esetben hozzájáruljon a távolkeleti, csendes-óceáni víziutak biztosításához. Weinberger beszédében sürgette a japán , védelmi erőfeszítések felgyorsítását, ugyanakkor hangoztatta: az Egyesült Államok változatlanul vállalja védelmi elkötelezettségeit a távolkeleti térségben. Az Egyesült Államok ezen a téren nem kíván nyomást gyakorolni Japánra — mondotta Weinberger — de szeretné, ha Tokió ötéves védelmi tervét valóban végre is hajtaná. Az Egyesült Államok természetesen nem kívánja, hogy Japán ismét katonai nagyhatalom legyen, de jónak látná, ha a szigetország tengeri és légierejével közreműködne a térség biztonságának megőrzésében — mondotta tokiói beszédében Weinberger amerikai nemzetvédelmi miniszter. NÉGY NYELVEN A MAGYAR SZABADSÁGÉRT!S ® NEMZETŐR® ■«»Imi« IWDlIUBiaillLlteHXII MflBI MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Poets. 70, Germany Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉSZ-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású,Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anyagi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyekszik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem magunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dolgoztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és sajtójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt,23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $ 30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, melyben évenként a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeggel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)...................................................................................... Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053 Magyar szülők figyelmébe! Rendelje meg a NYOLCADIK TÖRZS-öt saját magának és gyermekeinek, unokáknak, akik nem értik a magyar nyelvet, hogy ismerjék meg magyar örökségüket. Angol-magyar havi lap. Negyedévenkénti melléklete a „Transylvanian Quarterly.” & $ 10.00 egy évre. P.O. Box 637, Ligonier, Pa. 15658. Orvosi recept: pletykálkodjunk A közhiedelem szerint nők szeretnek pletykálkodni, a nők viszont azt állítják, hogy a férfiak legalább annyit pletykálkodnak, ha nem többet, mint ők — valójában azonban nem fontos, hogy ki pletykásabb. Diogenes, görög bölcs, aki lámpással keresett bölcs embert, — azt állította, — hogy a pletykálkodás — emberi tulajdonság. A dologban a legmeglepőbb viszont, hogy a modern kor pszichológusainak éspszichiátereinek a megállapítása: a pletykálkodás jót tesz egészségünknek és közérzetünknek, ezért tehát kívánatos, hogy néha pletykálkodjunk, íme, néhány nyilatkozat a pletykálkodással kapcsolatban: — A pletykálkodás szabad folyást enged dühünknek, amelyet mások tettei miatt érzünk és ezzel automatikusan levezeti bennünk a belső feszültséget. Ezenkívül, — a pletykálkodás alkalmat ad arra, hogy megtudjuk, mások egyetértenek-e velünk? Alkalomadtán rendkívül megnyugtató lehet, ha tudjuk, hogy véleményünkkel nem állunk egyedül. (Dr. John Sabini, University of Pennsylvania.) — Ha valakire haragszunk, a pletykálkodás a legmegfelelőbb mód arra, hogy elégedetlenségünket kifejezzük anélkül, hogy személyes összetűzésre kerülne sor az illetővel. Ezenkívül, a pletykálkodás rendkívül alkalmas arra,hogy másokkal könnyen megismerkedjünk. Ha példáulorvosi rendelőben várakozunk, könnyű beszélgetést kezdenünk a többi várakozóval, ha valamilyen ismert személyiséggel kapcsolatos botrányról kezdünk beszélgetni. Ezzel elsősorban könnyen múlik az idő, másodsorban pedig; a pletykálkodás mindig jó és szórakoztató időtöltés — ingyen és annak a veszélye nélkül, hogy valakivel, akit nem szeretünk, összeveszszünk. (Dr. Maury Silver, John Hopkins University, Cleveland, ..). . (Egyes megfigyelők szerint a legpletykásabbak az orvosok, az újságírók, akik foglalkozásszerűen űzik a pletykát és a telefonos kisasszonyok.) Furcsaságok... Kairó: Végre tudja a világ, hogy miért kellett meghalnia a néhai egyiptomi elnöknek Szadatnak. Az egyik gyilkos merénylő azt állította a bíróság előtt, hogy a parancsot néhány nappal a parádé előtt kapta, mégpedig álmában. „Egy személy jött felém, aki kezembe nyomott egy kardot és azt parancsolta, hogy a karddal semmisítsem meg az iszlám ellenségeit” — mondta a bíróság előtt, ahol 3 gyilkos cinkosával és 20 más moszlem fundamentalistával kell felelnie a Szadat gyilkosságért. • München: a Szardínia szigeti Cagliariban egy 8 éves beteg lány az életéért küzdött. Az életmentő orvosságot drámai körülmények között a nyugatnémet légierő Starfighter típusú gépével egy bajor repülőtérről szállították Cagliariba. Münchenből egy URH-s autó vitte a bajor Alpokban fekvő egyik katonai repülőtérre, ahol már készenlétben állt egy vadászgép egy önkéntes pilótával, aki átvette az orvosságot és elindult Ausztrián keresztül Olaszország felé. Hogy a katonai gép átrepülhessen a semleges Ausztria felett, éjfélkor riasztották Bécsben a nyugatnémet katonai attasét, aki megszerezte az engedélyt. Hajnali 3-kor a gép leszállt a Cagliari melletti repülőtérre és ,3 óra 29 perckor, tehát 7 órával a segélykérés után már a gyermekklinika doktorainak a kezében volt az orvosság. • Peking: A kínaiak január 25-én ünnepelték az Újévet, amely idén a kutya jegyében áll. A legenda szerint erre az évre nyugtalanságot, küzdelmet és gyenge termést jósoltak a jövendőmondók. Ettől függetlenül azonban az egész országban tűzijátékkal ünnepelték a régi hívők szerint az Újévet, a kommunista rendszer szerint azonban a tavaszt, mert a Holdnaptár már nem érvényes. Még valamit a kutya esztendejéről. Azok akik a kutya jegyében születtek a bölcselők szerint általában nemes vonású emberek, lojálisak és bizalmat ébresztőek, de nagy hibájuk a szőrszálhasogatás, az éles nyelv és bizonyos önzőség. • Bern: Amíg a hétvégén, Európa egy része fuldoklott a hóban, addig Svájcban, pontosabban Bern környékén barnás színű homokeső hullott. A zürichi meteorológiai intézet lehetőnek tartja, hogy francia iparvidékről érkezett a különleges eső. De az sincs kizárva, hogy a port a spanyol homokpartokról hozta a szél. Teljesen kizárt azonban, hogy a homok a Szaharából érkezett., ■ Róma: Camilla Rovera torinói írónőt, aki 1921-ben Palmiro Togliattival együtt az olasz kommunista párt megalapítói közé tartozott, Pertini államelnök kinevezte élete végéig szenátornővé. A 93 éves elvtársmatróna még személyesen ismerte Lenint és részt vett a Mussolini elleni partizánküzdelmekben. Mindezazonban úgy látszik nem volt elég érdem és miután annak idején bírálni merészelte a Hitler—Sztálin paktumot, az olasz kommunista párt kizárta. Később azonban az idők változása folyamán ismét felvette tagjai közé. New York: Az amerikai Louisiana állambeli Lake Charlesban egy 31 éves szex-gengsztert összesen 2518 évi börtönbüntetésre és húszszoros életfogytiglanra ítélt a bíró, mert évek folyamán 81 nőt erőszakolt meg. Azon kívül szabad idejében még betöréssel és rablással is foglalkozott. A bíró biztos akart lenni abban, hogy a bűnöző semmiféle amnesztiával, vagy kegyelemmel nem szabadulhat a börtönből.