Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)
1982-05-22 / 21. szám
Európai aggodalmak „Látogasson ezúttal Európába! Az ottani szabadság megint olcsóbb lett! Anglia, Spanyolország, Olaszország... soha ennyit nem nyújtottak ilyen kevés pénzért!” Az utazási irodák egyről nem beszélnek. Európában a tengeren túli utas túl a romantikán egyebet is talál most: aggodalmat, amely nyomasztó, mint egy sötét felhő. Ezt kutatta Amerika legalaposabb analitikusa, a Wall Street Journal, amely szétküldte munkatársait a szélrózsa minden irányába. Ennek eredményéből indul ki mai elmélkedésünk. Hollandiában, egy 49 esztendős ,építőipari munkás Meindert Van,der Zee ezt jósolta az amerikai újságírónak: „A gazdasági visszaesés javulás helyett három évig is eltarthat. Azután jön majd a háború! Akárcsak 1914-ben és 1939-ben. A béke ezúttal a szokásos 25 év helyett 40 évig tartott. De ez a szappanbuborék az egyre javuló életszínvonal ábrándja, buborék csupán, amely most a szétpattanáshoz közeledik.” Ezt a fajta sötéten látást nem,mindenki osztja, a hit, hogy hamarosan jön egy új háború még nem általános az intelligensebbek tartanak tőle. De Európában még a lassú felfogásnak is sejtik, hogy a bőség korának egyszer s mindenkorra vége van. Ellentétben az amerikaiakkal akik azt hiszik, hogy néhány hónap múlva náluk ismét fellendül a gazdasági helyzet, az európaiak,azt mondják, az ő bajukra nincs többé orvosság. És a pesszimizmus egyre terjed. Hogyan végződik mindez azt senki sem tudja, annyit azonban biztosra vesznek, hogy a gazdasági lelassulás tovább mélyül és mindenütt állandósul, nehézségekkel. A business azonban fellendülne és többé-kevésbé minden rendbe jönne. Ezt a meggyőződést nemcsak az átlag amerikaiak osztják, hanem a legtöbb közgazdász is. Szerintük a magas kamatláb okozta a befektetők habozását és a javulás késését. Európában viszont majdnem minden iparág, acélipar, hajógyárak, petrokémiai termékek, szintetikus anyagból készült ruhaneműk, mind-mind bajban vannak. Nehéz lenne olyasvalamit találni, ahol ne lenne aggodalom, vagy panasz. A munkanélküliség Nyugat-Európában 8-9 % körüli, 1-2 százalékkal elmarad Amerika mögött, de sokkal magasabb, mint amit évek óta megélt Európa. Ez csüggesztően hat nem csupán az európai munkásra, hanem az amerikai befektetőkre is akik kereskedni szeretnének Európával. A közgazdászok az ókontinensen is valamelyes javulást jósolnak, de teljes fellendülést többé senki sem ígér. Ki választotta meg Mitterrandot Ezt kérdezik a franciák. Feledik, hogy Mitterrand jelszava: „Változásra van szükség!” Öreget fiatalt megszédített és a középosztály közepe unalomból, vagy divatból rászavazott. Mitterrandnak azonban csak jelszava volt. Átfogó politikája egy alternatíva elődje Giscard D’Estaingben többé kevésbé sikeres ügyvezetésére ez hiányzott. Nem azért, mint hogyha Mitterrand nem lett volna intelligens, sokkal valószínűbb, hogy a hosszú várakozás után ő maga sem hitt többé hatalomra jutásában. És amikor ez bekövetkezett, gyorsan összecsapott, kipróbálatlan gárdával alaposan átgondolt, átfogó terv nélkül beváltotta ígéretét, változtatott mindenen, azon is ami jó volt. A franciák amikor megismerkedtek a Mitterrand módra történt változásokkal a bankok és üzemek államosításával, a TV vezetőségének szocializálásával,a kommunistákkal a koalíciós kormányban, a fizetésemeléssel és a munkateljesítmény csökkentésével; a franciák majdnem mind megijedtek mindettől. Most majdnem mindenki nosztalgiával gondol Raymond Barre-ra Giscard D’Estaing konzervatív kormányának professzoros közgazdász-miniszterelnökére, aki kemény munkát, erős frankot követelt, modernizálást, az ipar átszervezését és megtakarítást minden vonalon. Most beszélik Franciaországban, hogy ha Mitterrand ma lépne fel, a választáson a kutyának sem kellene. De túl késő van, a változásra a szavazók aránylag kis rétege kívánkozott, de ezt mindenki megkapta és az elkövetkező hét éven keresztül tetszik-nem tetszik ez lesz a sorsa. A kontinentális pesszimizmus indokolt. Az amerikai aki azt hiszi, hogy a nyár végére javul a helyzet, hitét arra alapozza, hogy az államgazdaság alapjában véve egészséges. A magas kamatláb a bűnös a bajokért. Amennyiben ez megszülne, úgy a második világháború utáni évek méreteit elért munkanélküliség csökkenne és csupán az autóipar és az acélipar küzdene továbbra is Mi az európai bajok forrása? Az ipar elmulasztotta a szükséges átszervezést és modernizálást. Számos nagyvállalat csakis kormánysegítség révén menekedik meg a csődtől. Svédországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban az össztermelés 7-9 %-a kormánytámogatásának köszönheti, hogy folytatni tudja munkáját. Néhány nyugat-európai országban már államosították ezeket. Újabban Franciaországban például a legfontosabb iparágak részleges, vagy teljes állami támogatásra szorulnak. Ennek költségei viszont feleszik az ország jövedelmét. Svédországban a korábbi szociális paradicsomban a hajóépítőipar minden egyes munkása a kormánynak 60 ezer dollárjába kerül, a munkás évi keresete kb. 30 ezer dollár. Hollandiában a munkanélküli segély alig marad el valamivel a minimális bér mögött. A fiatalok közül sokan elhatározzák, kényelmesebb odahaza maradni és állami támogatásból élni, mint dolgozni. A nyugdíj korai és szintén igen magas. A holland munkások ezért amilyen hamar csak tehetik nyugdíjba vonulnak, sok közülük átmegy utána Németországba és ott új állást vállal. Az állam mindenkinek évente 25 nap szabadságot fizet. Az állam szociális kiadásai egyre súlyosabban nyomják a holland gazdasági helyzetet. Itt is és egyebütt is a kormány szüntelen beavatkozása kiöli az iparosokból a kezdeményezést és az eredményes vezetést lehetetlenné teszi. A szakszervezetek úgy elhatalmasodtak Nyugat-Európában, hogy a meg nem felelő munkást csakis a szakszervezeti vezetőség és a kormány beleegyezése után lehet állásából elbocsájtani. Ugyanez áll a nem jövedelmező üzemek lezárására. Belgiumban például jó ideje tudják, hogy több acélgyárat kellene bezárni, de mert ehhez mind a szakszervezetek, mind a kormány hozzájárulása lenne szükséges semmi sem történik. A felesleges munka folyik tovább és az állami ráfizetés az ára. A társadalom merevsége mindenütt újabb bajok forrása. Amerikában a Detroit pangás mutatkozik, és Houstonban munkásokat keresnek a család felpakol és Texasban költözik. Nyugat-Németországban, hogy ha egy gyár Köln egyik oldaláról a város túloldalára költözne, úgy munkásainak felét vesztené el. Minden baj forrása az olajválság De túl mindezen mindenütt 1974-re vezetik vissza az első gazdasági hanyatlás tüneteit. Az olajkartel ekkor verte fel árait. Ez minden olaj-behozatalra szoruló nyugati ipari államra káros kihatással jár. De Nyugat-Európa azóta sem tudott többé talpra állni a csapás után. Az iparágak, amelyek Európa erejét képezték hirtelen tehertétellé váltak a megdrágult üzemanyag következtében. A rugalmasabb Amerika magánipara átszervezte magát és az 1970-es évek óta 24 millió új állást teremtett. Nyugat-Európában az új állások száma mindössze 2 millió. Amerikában ezért a munkanélküliség az egyén esetében átlagosan 8 hétig tart csupán, Európában viszont 6 hónap, vagy még több. Kizárólag viszonteladóknak. • Fütyülős barack pálinka, 6 pohárral • Goldenpear — Hubertus likőr • Fonyódi ásványvíz — Natural Grape Juice • Pecsétes barack pálinka 86 fokos. Stanley Stawski Distributing Co. Inc. 1136 N. Ashland Ave., Chicago III. 60622 Tel: (312) 278-4848 Nyugat-Európa munkásai el vannak keseredve A hangulat a fiatal és az öreg munkások között a legrosszabb. A háború utáni születés szaporulat, a baby-boom népes korosztálya most állna be munkába, de nehezen talál állást. Robert Deck egy 25 esztendős hamburgi kikötő rakodómunkás ,elegáns fekete börzekéjében kb. 5 év óta csakis ideiglenes munkát talált. Azt mondja, hogy a hamburgi kikötő dolmunkásai néhány hét múlva mind az utcára kerülnek, ha ez így megy tovább. És a kérdésre, hogy akkor mi lesz Németországban, sötéten néz és vállat von: „Baj! Nagy baj! Teljes gazdasági összeomlás!” Belgiumban viszont egy 52 esztendős autóipari munkás, akit tavaly építettek le és azóta hiába keres új állást, attól tart, hogy ha ez így megy tovább, a nyugdíjas kor felé közeleg, majd ezért fogják elutasítani jelentkezését. Az igazi baj a munkások magatartása Detroitban a korábban virágzó amerikai autófőváros egyik külvárosában, ahol a munkanélküliség most 25 % körül tart, a városka helyi lapja kegyetlenül őszinte vezércikket írt, arról hogy a romlott állapotokért „magunk, mi a polgárok vagyunk felelősek. Túl sok segítséget várunk másoktól, túlságosan az állam támogatására támaszkodunk.” Ezt a vezércikket ahelyett hogy kifütyülték volna, mindenki megtapsolta. Európában ilyen hangok nem hallatszanak. És hogyha a kormány nem ad továbbra elég támogatást elkényeztetett társadalmának, úgy ez kibuktatja a hatalomból. És a kormányok saját fennmaradásuk miatt aggódva folytatják az ijesztő körforgást, az állami szubvenciót, bőséges juttatásokat és a rá- És Amerika, mit tudna ő segíteni? A Wall Street Journal nyújtotta sötét képből az derült ki, hogy Európában a jólét megszokása, a munkamorál romlása és a bölcs politikai vezetés hiánya épolyan baj, mint a megkövesedett ipar. És a pesszimizmushoz ez is alaposan hozzájárul. Az Ókontinensen nem volt olyan politikai sokk kezeléshez hasonló változás, mint az Egyesült Államokban, ahol Reagan új kormánya azt mondta, hogy mindent gyökeresen meg kell változtatni, különben jön az általános csőd. Szívesen zárnánk ezt a kis elmélkedést most saját optimista jóslatunkkal. Szívesen mondanánk azt, hogy Reagan elnök, aki júniusban Versaillesbe értekezik majd Nyugat-Európa vezetőivel meg fogja győzni őket, hogy saját példájára szervezzék át államgazdaságaikat és szakítsanak a múlt gyakorlatával. Mielőtt azonban erre sor kerülne, Reagan kormányának előbb saját népét kellene meggyőznie arról, hogy ő maga a helyes úton jár.. Ez eddig sajnos nem sikerült. Részben azért, mert Ronald Reagan a „nagy kommunikátor” nem beszélt eleget és elég világosan saját népéhez. Részben pedig azért nem sikerült, mert Amerika a külső ellenség nyomására és a Reagan kísérlettel szemben ellenséges amerikai hírközlő média ködösítésére konfúzussá vált a saját helyzetét illetően. Európát kell alaposan szemügyre venni mind keleti, mind nyugati felében, hogy az ember felismerje, hogy minden baja ellenére Amerika magát még mindig milyen szerencsésnek mondhatja. Vajon kitart-e szerencséje, és lesz-e még egyszer módja Európa megmentésére? fizetéseket. Az egyetlen brit miniszterelnök, Margaret Thatchert kivéve nem akadt európai államfő, aki ki merte volna mondani: a világ változott és nekünk vele kell változni, mert ha nem a bajok még jobban elmélyednek. négy Nyelven a magyar SZABADSÁGÉRT! . S NEMZETŐR S ■itannMUnattiMranliMM MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Ponti. 70. Germany Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉS!-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anyagi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyekszik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem magunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dolgoztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és sajtójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $30.00(személyicsekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, melyben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeggel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)........................■ ......................................... Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053 V V Dr. Molnár Zsigmondi Kémkedések szabotázsok Az amerikai magyarok között, kivéve azt a néhány, még a kunbélai idők után idemenekült és múmiaként megmaradt komcsit, általános utálatot váltott ki az a kémkedési ügy, amelyet a szövetségi nyomozó hatóságok hosszas megfigyelés (smirelés) után göngyölítettek fel ez év április havában. A hírközlő média, a sajtó, a TV a rádiók ezen ügy „hősét” Gyepes Ottó Attila Gilbertet egyöntetűen magyarnak aposztrofálták. A századforduló Amerikájába bevándorolt magyar, lett légyen ,az akár a Monarchia földnélküli agrárproletárja,... a trianoni megcsonkított kis országunk nyomorba süllyedt fia, vagy a 2. világháború és az 56-os szabadságharc politikai menekültje, hű maradt ehhez a befogadó országhoz, akármilyen kezdeti nehézségeken és megpróbáltatáson ment is át. Nem egy, az 1920-as évek után ideérkezett magyar kisgyerekről tudok, aki miután a 2. világháború kezdetére katonasorba cseperedett, önként jelentkezett amerikai katonának. Ismertem olyan magyar legényt is, aki önként kérte magát az amerikai légierőkhöz s csupán csak az volt a kérése, hogy Magyarország elleni bombázásokba ne vessék be. És az Air Force ezt a kérést nagylelkűen acceptálta is. Sok magyar fiú, akik 1956 után érkeztek Amerikába, azonnal önként jelentkeztek a vietnámi harcokba és sokan nyugszanak a dzsungelek és őserdők mélyén. Meghaltak Amerikáért, amely befogadta őket. A gyökér nélküli Gyepeseknek azonban sem Istenük sem Hazájuk nincs. Dollárért eladják az édesanyjukat is. Gyepes úr a fontos amerikai katonai titkokat természetesen nem a kis Magyarország számára szerezte volna meg. Megbízója ugyancsak egy magyar nevű, magyarországi hírszerző volt, aki viszont a szovjetnek dolgozott. A szovjet most már ezt a trükköt használja. Már kezd elege lenni abból, hogy az Amerikában dolgozó hivatásos hírszerzőiket, a diplomatáknak álcázott hírszerző ügynökeiket, kémeiket, állandóan „feldörzsölik”, leleplezik és ebből az országból való kirugdosásukba, kiutasításukba az illetékes szervek már egészen belefáradtak. Most a leigázott és megszállott ún. „satellite” országok erre alkalmasnak látszó személyeit vetik be. A Gyepeseket. Az alkalmasnak látszó személyek felkutatására, elő és magánéletüktisztázására a szovjet kémszolgálatnak egy különleges csoportja dolgozik. A „kémjelölt” nem is sejti, hogy a célra való alkalmasságát, vagy alkalmatlanságát az orosz titkosszolgálat már hosszú idő óta figyeli, tanulmányozza. Csak ha tisztán áll előttük a múltjuk, akkor kezdik a beszervezést. A 2. világháború alkalmával is ezt tették. Magyarország és Szovjet között az 1941-es kassai bombázás előtt nem volt hadiállapot. Abban viszont Hitler és Sztálin is biztosak voltak, hogy a híres megnemtámadási szerződés és az egymással való csókolózás nem fog sokáig tartani. És tudták, hogy Magyarország menthetetlenül a németek karjaiba fog esni. Mikor Hitler a nagy offenzívájával megindult 1940 májusában Nyugat-Európa ellen, sötét bizánci diplomáciájukkal elérkezettnek látták az időt, hogy az egyelőre semleges Magyarországon a németeknek hihetetlen károkat okozzanak. A sok sötét tervük közül helyszűke miatt csupán csak pár fontos eseményt ismertetek. Tervbe vették az Al-Dunán a Vaskapu, Budapesten a Keleti és Nyugati vasúti pályaudvarok felrobbantását, a Dunán személy és teherszállító hajók elsüllyesztését, hogy Romániából a németek felé való olajszállítást zavarják és akadályozzák. Ehhez megtalált az orosz szabotőr-kutató szolgálat egy pénzért mindenre kapható személyt, egy magyar főnemest, egy volt osztrák-magyar hadseregbeli hivatásos katonatisztet, aki 1912- ben temérdek link ügye (nő, kártyaadósság stb) meglógott a Monarchia hadseregéből. Beállott a francia idegenlégióba és az első világháborút ott harcolta végig, ahol tiszti rangot ért el. Nevét nem írom ki, mert sok tisztességes és becsületes rokona él a nyugati emigrációban. 1921-ben, mint leszerelt légiós tiszt francia állampolgárságot nyert és a konzervatív francia arisztokrácia is befogadta. Sokat utazott Budapest és Párizs között, de a magyar honvédség kémelhárító osztálya és a KHIK. (Honvéd Idegenellenőrző Központ) nyilvántartotta. Budapesti rokonsága csak fanyalogva érintkezett vele. A németek nagy nyugati offenzívája Budapesten érte, Párizsba visszautazni nem tudott. Illetve nem is akart, mert az oroszok akkor már hatalmas pénzösszeggel beszervezték, s így tevékenységét óvatosan megkezdte Budapesten. Egy általa beszervezni szándékolt magyar honvéd szakaszvezető, egy értelmes magyar parasztgyerek azonban rögtön átlátott a szitán, látszólag belement a báró úr által adott feladatok egy részének végrehajtásába, de az egész zűrt azonnal jelentette felettes parancsnokságának, s a kapott hatalmas, pénzösszeget azonnal beszolgáltatta. Ugyanúgy, mint a Gyepes ügyben a Szmolka nevű derék magyar származású amerikai altiszt, akit Gyepes be akart szervezni a nagyszabású kémügybe. Eredmény: a linkóci báró lebukott. A Conti utcai kém és szabotőr fogházba került, ahol felette s a közben felderített és elfogott magyar állampolgár társai felett az illetékes honvéd hadbíróság ítélkezett. Az ítéletet és további sorsát nem ismerem. Ezt a régi 2. világháborús esetet a Gyepes üggyel kapcsolatban csak azért írtam meg, hogy az elszánt szovjet hírszerző szolgálat pénzzel zsarolással kíméletlenül beszervez bárkit kém és szabotázs cselekményekhez, aki erre alkalmasnak látszik. És ha az illető nem szovjet állampolgár, amikor már esetleg terhes nekik, amikor már sokat tud, kíméletlenül kinyírják. Ilyen esetekről egyszer majd később írok. 7. oldal