Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-05-22 / 21. szám

Európai aggodalmak „Látogasson ezúttal Európába! Az ottani sza­badság megint olcsóbb lett! Anglia, Spanyolor­szág, Olaszország... soha ennyit nem nyújtottak ilyen kevés pénzért!” Az utazási irodák egyről nem beszélnek. Euró­pában a tengeren túli utas túl a romantikán egye­bet is talál most: aggodalmat, amely nyomasztó, mint egy sötét felhő. Ezt kutatta Amerika legala­posabb analitikusa, a Wall Street Journal, amely szétküldte munkatársait a szélrózsa minden irá­nyába. Ennek eredményéből indul ki mai elmélke­désünk. Hollandiában, egy 49 esztendős ,építőipari mun­kás Meindert Van,der Zee ezt jósolta az amerikai újságírónak: „A gazdasági visszaesés javulás he­­lyett három évig is eltarthat. Azután jön majd a háború! Akárcsak 1914-ben és 1939-ben. A béke ez­úttal a szokásos 25 év helyett 40 évig tartott. De ez a szappanbuborék az egyre jav­uló életszínvo­nal ábrándja, buborék csupán, amely most a szét­pattanáshoz közeledik.” Ezt a fajta sötéten látást nem,mindenki osztja, a hit, hogy hamarosan jön egy új háború még nem általános az intelligensebbek tartanak tőle. De Európában még a lassú felfogásnak is sejtik, hogy a bőség korának egyszer­ s mindenkorra vége van. Ellentétben az amerikaiakkal akik azt hiszik, hogy néhány hónap múlva náluk ismét fellendül a­ gazda­­sági helyzet, az európaiak,azt mondják, az ő bajuk­ra nincs többé orvosság. És a pesszimizmus egy­re terjed. Hogyan végződik mindez azt senki sem tudja, annyit azonban biztosra vesznek, hogy a gazdasági lelassulás tovább mélyül és mindenütt állandósul, nehézségekkel. A business azonban fellendülne és többé-kevésbé minden rendbe jönne. Ezt a meggyőződést nemcsak az átlag ameri­kaiak osztják, hanem a legtöbb közgazdász is. Szerintük a magas kamatláb okozta a befektetők habozását és a javulás késését. Európában viszont majdnem minden iparág, acélipar, hajógyárak, petrokémiai termékek, szin­tetikus anyagból készült ruhaneműk, mind-mind bajban vannak. Nehéz lenne olyasvalamit találni, ahol ne lenne aggodalom, vagy panasz. A munka­­nélküliség Nyugat-Európában 8-9 % körüli, 1-2 százalékkal elmarad Amerika mögött, de sokkal magasabb, mint amit évek óta megélt Európa. Ez csüggesztően hat nem csupán az európai munkás­ra, hanem az amerikai befektetőkre is akik ke­reskedni szeretnének Európával. A közgazdászok az ókontinensen is valamelyes javulást jósolnak, de teljes fellendülést többé senki sem ígér. Ki választotta meg Mitterrandot Ezt kérdezik a franciák. Feledik, hogy Mitter­rand jelszava: „Változásra van szükség!” Öreget fiatalt megszédített és a középosztály közepe una­lomból, vagy divatból rászavazott. Mitterrandnak azonban csak jelszava volt. Átfo­gó politikája egy alternatíva elődje Giscard D’Es­­taingben többé kevésbé sikeres ügyvezetésére ez hiányzott. Nem azért, mint hogyha Mitterrand nem lett volna intelligens, sokkal valószínűbb, hogy a hosszú várakozás után ő maga sem hitt többé ha­talomra jutásában. És amikor ez bekövetkezett, gyorsan összecsapott, kipróbálatlan gárdával ala­posan átgondolt, átfogó terv nélkül beváltotta ígéretét, változtatott mindenen, azon is ami jó volt. A franciák amikor megismerkedtek a Mitter­rand módra történt változásokkal a bankok és üzemek államosításával, a TV vezetőségének szo­cializálásával,­­a kommunistákkal a koalíciós kor­mányban, a fizetésemeléssel és a munkateljesít­mény csökkentésével; a franciák majdnem mind megijedtek mindettől. Most majdnem mindenki nosztalgiával gondol Raymond Barre-ra Giscard D’Estaing konzervatív kormányának professzoros közgazdász-miniszterelnökére, aki kemény mun­kát, erős frankot követelt, modernizálást, az ipar átszervezését és megtakarítást minden vonalon. Most beszélik Franciaországban, hogy ha Mit­terrand ma lépne fel, a választáson a kutyának sem kellene. De túl késő van, a változásra a sza­vazók aránylag kis rétege kívánkozott, de ezt min­denki megkapta és az elkövetkező hét éven keresz­tül tetszik-nem tetszik ez lesz a sorsa. A kontinentális pesszimizmus indokolt. Az amerikai aki azt hiszi, hogy a nyár végére javul a helyzet, hitét arra alapozza, hogy az állam­gazdaság alapjában véve egészséges. A magas ka­matláb a bűnös a bajokért. Amennyiben ez meg­szülne, úgy a második világháború utáni évek mé­reteit elért munkanélküliség csökkenne és csupán az autó­ipar és az acél­ipar küzdene továbbra is Mi az európai bajok forrása? Az ipar elmulasztotta a szükséges átszervezést és modernizálást. Számos nagyvállalat csakis kor­­mánysegítség révén menekedik meg a csődtől. Svédországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban az össztermelés 7-9 %-a kormány­­támogatásának köszönheti, hogy folytatni tudja munkáját. Néhány nyugat-európai országban már államosították ezeket. Újabban Franciaországban például a legfontosabb iparágak részleges, vagy teljes állami támogatásra szorulnak. Ennek költ­ségei viszont feleszik az ország jövedelmét. Svéd­országban a korábbi szociális paradicsomban a hajóépítőipar minden egyes munkása a kormány­­nak­ 60 ezer dollárjába kerül, a munkás évi kere­sete kb. 30 ezer dollár. Hollandiában a munka­­nélküli segély alig marad el valamivel a mini­mális bér mögött. A fiatalok közül sokan elhatá­rozzák, kényelmesebb odahaza maradni és állami támogatásból élni, mint dolgozni. A nyugdíj ko­rai és szintén igen magas. A holland munkások ezért amilyen hamar csak tehetik nyugdíjba vo­nulnak, sok közülük átmegy utána Németország­ba és ott új állást vállal. Az állam mindenkinek évente 25 nap szabadságot fizet. Az állam szociá­lis kiadásai egyre súlyosabban nyomják a holland gazdasági helyzetet. Itt is és egyebütt is a kormány szüntelen beavat­kozása kiöli az iparosokból a kezdeményezést és az eredményes vezetést lehetetlenné teszi. A szak­­szervezetek úgy elhatalmasodtak Nyugat-Európá­ban, hogy a meg nem felelő munkást csakis a szakszervezeti vezetőség és a kormány beleegye­zése után lehet állásából elbocsájtani. Ugyanez áll a nem jövedelmező üzemek lezárására. Belgi­umban például jó ideje tudják, hogy több acélgyá­rat kellene bezárni, de mert ehhez mind a szak­­szervezetek, mind a kormány hozzájárulása lenne szükséges semmi sem történik. A felesleges mun­ka folyik tovább és­ az állami ráfizetés az ára. A társadalom merevsége mindenütt újabb bajok forrása. Amerikában a Detroit pangás mutat­kozik, és Houstonban munkásokat keresnek a csa­lád felpakol és Texasban költözik. Nyugat-Német­­országban, hogy ha egy gyár Köln egyik oldalá­ról a város túloldalára költözne, úgy munkásainak felét vesztené el. Minden baj forrása az olajválság De túl mindezen mindenütt 1974-re vezetik vissza az első gazdasági hanyatlás tüneteit. Az olaj­kartel ekkor verte fel árait. Ez minden olaj-behozatalra szoruló nyugati ipari államra káros kihatással jár. De Nyugat-Európa azóta sem tudott többé talpra állni a csapás után. Az iparágak, amelyek Európa erejét képezték hirtelen tehertétellé váltak a meg­drágult üzemanyag következtében. A rugalma­sabb Amerika magánipara átszervezte magát és az 1970-es évek óta 24 millió új állást teremtett. Nyu­gat-Európában az új állások száma mindössze 2 millió. Amerikában ezért a munkanélküliség az egyén esetében átlagosan 8 hétig tart csupán, Euró­pában viszont 6 hónap, vagy még több. Kizárólag viszonteladóknak. • Fütyülős barack pálinka, 6 pohárral • Goldenpear — Hubertus likőr • Fonyódi ásványvíz — Natural Grape Juice • Pecsétes barack pálinka 86 fokos. Stanley Stawski Distributing Co. Inc. 1136 N. Ashland Ave., Chicago III. 60622 Tel: (312) 278-4848 Nyugat-Európa munkásai el vannak keseredve A hangulat a fiatal és az öreg munkások között a legrosszabb. A háború utáni születés szaporu­lat, a baby-boom népes korosztálya most állna be munkába, de nehezen talál állást. Robert Deck egy 25 esztendős hamburgi kikötő rakodómunkás ,elegáns fekete börzekéjében kb. 5 év óta csakis ideiglenes munkát talált. Azt mondja, hogy a ham­­­­burgi kikötő dolmunkásai néhány hét múlva mind az utcára kerülnek, ha ez így megy tovább. És a kérdésre, hogy akkor mi lesz Németországban, sötéten néz és vállat von: „Baj! Nagy baj! Tel­jes gazdasági összeomlás!” Belgiumban viszont egy 52 esztendős autóipari munkás, akit tavaly építettek le és azóta hiába ke­res új állást, attól tart, hogy ha ez így megy to­vább, a nyugdíjas kor felé közeleg, majd ezért fogják elutasítani jelentkezését. Az igazi baj a munkások magatartása Detroitban a korábban virágzó amerikai autó­­főváros egyik külvárosában, ahol a munkanélkü­liség most 25 % körül tart, a városka helyi lapja kegyetlenül őszinte vezércikket írt, arról hogy a romlott állapotokért „magunk, mi a polgárok vagyunk felelősek. Túl sok segítséget várunk má­soktól, túlságosan az állam támogatására támasz­kodunk.” Ezt a vezércikket ahelyett hogy kifü­tyülték volna, mindenki megtapsolta. Európában ilyen hangok nem hallatszanak. És hogyha a kor­mány nem ad továbbra elég támogatást elkényez­tetett társadalmának, úgy ez kibuktatja a hata­lomból. És a kormányok saját fennmaradásuk mi­att aggódva folytatják az ijesztő körforgást, az állami szubvenciót, bőséges juttatásokat és a rá- És Amerika, mit tudna ő segíteni? A Wall Street Journal nyújtotta sötét képből az derült ki, hogy Európában a jólét megszokása, a munkamorál romlása és a bölcs politikai vezetés hiánya épolyan baj, mint a megkövesedett ipar. És a pesszimizmushoz ez is alaposan hozzájárul. Az Ókontinensen nem volt olyan politikai sokk kezeléshez hasonló változás, mint az Egyesült Ál­lamokban, ahol Reagan új kormánya azt mondta, hogy mindent gyökeresen meg kell változtatni, különben jön az általános csőd. Szívesen zárnánk ezt a kis elmélkedést most sa­ját optimista jóslatunkkal. Szívesen mondanánk azt, hogy Reagan elnök, aki júniusban Versaillesbe értekezik majd Nyugat-Európa vezetőivel meg fog­ja győzni őket, hogy saját példájára szervezzék át államgazdaságaikat és szakítsanak a múlt gyakor­latával. Mielőtt azonban erre sor kerülne, Reagan kormányának előbb saját népét kellene meggyőz­nie arról, hogy ő maga a helyes úton jár.. Ez eddig sajnos nem sikerült. Részben azért, mert Ronald Reagan a „nagy kommunikátor” nem beszélt eleget és elég világosan saját népé­hez. Részben pedig azért nem sikerült, mert Ame­rika a külső ellenség nyomására és a Reagan kí­sérlettel szemben ellenséges amerikai hírközlő mé­­­­dia ködösítésére konfúzussá vált a saját helyze­tét illetően. Európát kell alaposan szemügyre venni mind keleti, mind nyugati felében, hogy az ember fel­ismerje, hogy minden baja ellenére Amerika ma­gát még mindig milyen szerencsésnek mondhatja. Vajon kitart-e szerencséje, és lesz-e még egyszer módja Európa megmentésére? fizetéseket. Az egyetlen brit miniszterelnök, Mar­garet Thatchert kivéve nem akadt európai állam­fő, aki ki merte volna m­ondani: a világ változott és nekünk vele kell változni­, mert ha nem a bajok még jobban elmélyednek. négy Nyelven a­ magyar SZABADSÁGÉRT! .­­ S NEMZETŐR S ■itannMUnattiMranliMM MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Ponti. 70. Germany Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉS!-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anya­gi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyek­szik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem ma­gunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dol­goztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és­ Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és saj­tójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00.­­ 2. Pártoló-tagok évi adománya: $30.00(személyicsekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, mely­ben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeg­­gel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)........................■ ......................................... Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053 ­­V V Dr. Molnár Zsigmondi Kémkedések szabotázsok Az amerikai magya­rok között, kivéve azt a néhány, még a kunbélai idők után idemenekült és múmiaként megma­radt komcsit, általános utálatot váltott ki az a kémkedési ügy, amelyet a szövetségi nyomozó hatóságok hosszas meg­figyelés (smirelés) után göngyölítettek fel ez év április havában. A hír­közlő média, a sajtó, a TV a rádiók ezen ügy „hősét” Gyepes Ottó Attila Gilbertet egyönte­tűen magyarnak aposzt­rofálták. A századforduló Ame­rikájába bevándorolt magyar, lett légyen ,az akár a Monarchia föld­nélküli agrár­proletár­ja,... a trianoni meg­csonkított kis országunk nyomorba süllyedt fia, vagy a 2. világháború és az 56-os szabadságharc politikai menekültje, hű maradt ehhez a befo­gadó országhoz, akármi­lyen kezdeti nehézsége­ken és megpróbáltatá­son ment is át. Nem egy, az 1920-as évek után ideérkezett magyar kis­gyerekről tudok, aki mi­után a 2. világháború kezdetére katonasorba cseperedett, önként je­lentkezett amerikai ka­tonának. Ismertem olyan magyar legényt is, aki önként kérte ma­gát az amerikai légi­erőkhöz s csupán csak az volt a kérése, hogy Magyarország elleni bombázásokba ne ves­sék be. És az Air For­ce ezt a kérést nagylel­kűen acceptálta is. Sok magyar fiú, akik 1956 után érkeztek Ameriká­ba, azonnal önként je­lentkeztek a vietnámi harcokba és sokan nyug­szanak a dzsungelek és őserdők mélyén. Meg­haltak Amerikáért, amely befogadta őket. A gyökér nélküli Gye­peseknek azonban sem Istenük sem Hazájuk nincs. Dollárért eladják az édesanyjukat is. Gyepes úr a fontos ame­rikai katonai titkokat természetesen nem a kis Magyarország számára szerezte volna meg. Megbízója ugyancsak egy magyar nevű, ma­gyarországi hírszerző volt, aki viszont a szov­jetnek dolgozott. A szov­jet most már ezt a trük­köt használja. Már kezd elege lenni abból, hogy az Amerikában dolgozó hivatásos hírszerzőiket, a diplomatáknak álcá­zott hírszerző ügynö­keiket, kémeiket, ál­landóan „feldörzsölik”, leleplezik és ebből az or­szágból való kirugdosá­­sukba, kiutasításukba az illetékes szervek már egészen belefáradtak. Most a leigázott és meg­szállott ún. „satellite” országok erre alkalmas­nak látszó személyeit vetik be. A Gyepeseket. Az alkalmasnak látszó személyek felkutatásá­ra, elő és magánéletük­­tisztázására a szovjet kémszolgálatnak egy különleges csoportja dolgozik. A „kémjelölt” nem is sejti, hogy a cél­ra való alkalmasságát, vagy alkalmatlanságát az orosz titkos­szolgá­lat már hosszú idő óta figyeli, tanulmányoz­za. Csak ha tisztán áll előttük a múltjuk, ak­kor kezdik a beszerve­zést. A 2. világháború alkalmával is ezt tették. Magyarország és Szov­jet között az 1941-es kassai bombázás előtt nem volt hadiállapot. Abban viszont Hitler és Sztálin is biztosak vol­tak, hogy a híres meg­­nem­támadási szerző­dés és az egymással va­ló csókolózás nem fog sokáig tartani. És tud­ták, hogy Magyarország menthetetlenül a néme­tek karjaiba fog esni. Mikor Hitler a nagy offenzívájával megin­dult 1940 májusában Nyugat-Európa ellen, sötét bizánci diplomáci­ájukkal elérkezettnek látták az időt, hogy az egyelőre semleges Ma­gyarországon a néme­teknek hihetetlen káro­kat okozzanak. A sok sö­tét tervük közül helyszű­ke miatt csupán csak pár fontos eseményt is­mertetek. Tervbe vették az Al-Dunán a Vaskapu, Budapesten a Keleti és Nyugati vasúti pályaud­varok felrobbantását, a Dunán személy és teher­szállító hajók elsüllyesz­tését, hogy Romániából a németek felé való olaj­­szállítást zavarják és akadályozzák. Ehhez megtalált az orosz sza­­botőr-kutató szolgálat egy pénzért mindenre kapható személyt, egy magyar főnemest, egy volt osztrák-magyar hadseregbeli hivatásos katonatisztet, aki 1912- ben temérdek link ügye (nő, kártyaadósság stb) meglógott a Monarchia hadseregéből. Beállott a francia idegenlégióba és az­ első világháborút ott harcolta végig, ahol tisz­ti rangot ért el. Nevét nem írom ki, mert sok tisztességes és becsüle­tes rokona él a nyugati emigrációban. 1921-ben, mint leszerelt légiós tiszt francia állampol­gárságot nyert és a kon­zervatív francia arisz­tokrácia is befogadta. Sokat utazott Budapest és Párizs között, de a magyar honvédség kém­elhárító osztálya és a K­HIK. (Honvéd Idegenel­lenőrző Központ) nyil­vántartotta. Budapesti rokonsága csak fanya­logva érintkezett vele. A németek nagy nyuga­ti offenzívája Budapes­ten érte, Párizsba vis­­­­­szautazni nem tudott. Il­letve nem is akart, mert az oroszok akkor már hatalmas pénzösszeggel beszervezték, s így tevé­kenységét óvatosan megkezdte Budapesten. Egy általa beszervez­ni szándékolt magyar honvéd szakaszvezető, egy értelmes magyar parasztgyerek azonban rögtön átlátott a szitán, látszólag belement a bá­ró úr által adott felada­tok egy részének végre­hajtásába, de az egész zűrt azonnal jelentette felettes parancsnoksá­gának, s a kapott hatal­mas, pénzösszeget azon­nal beszolgáltatta. Ugyanúgy, mint a Gye­pes ügyben a Szmolka nevű derék magyar származású amerikai altiszt, akit Gyepes be akart szervezni a nagy­szabású kémügybe. Eredmény: a linkóci bá­ró lebukott. A Conti ut­cai kém és szabotőr fog­házba került, ahol fe­lette s a közben felderí­­tett és elfogott magyar állampolgár társai felett az illetékes honvéd had­bíróság ítélkezett. Az ítéletet és további sorsát nem ismerem. Ezt a régi 2. világháborús esetet a Gyepes üggyel kapcso­latban csak azért írtam meg, hogy az elszánt szovjet hírszerző szol­gálat pénzzel zsarolás­sal kíméletlenül beszer­vez bárkit kém és sza­botázs cselekmények­hez, aki erre alkalmas­nak látszik. És ha az il­lető nem szovjet állam­polgár, amikor már esetleg terhes nekik, amikor már sokat tud, kíméletlenül kinyírják. Ilyen esetekről egyszer majd később írok. 7. oldal

Next