Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-06-04 / 23. szám

6. oldal A­nglia választási kérdése: Jobbra, vagy balra tart-e? Angliában rövidesen parlamenti választások lesznek. Margaret That­cher miniszterelnök, a „Vasasszony”, a Gal­lup Közvélemény kutató Intézet rendkívül kedve­ző jelentése után kiírta a korai választásokat. A választásokkal kap­csolatban talán nem ér­dektelen a „Sunday Ti­mes” politikai kommen­tárját idézni, annak a­­hangsúlyozásával, hogy a „Sunday Times” poli­tikai kommentárjai és hírmagyarázatai min­dig is a legtárgyilago­­sabbak. Íme, a „Sun­day Times” kommen­tárja: — Anglia és az angol választó­polgár igazi di­lemmája az, hogy az el­következő választáson el kell döntenie: jobbra, vagy balra tart-e? A probléma annál jelentő­sebb, mert a következő választás hosszú időre fogja meghatározni Anglia politikai irányát: az elkövetkező válasz­tástól függ, hogy Anglia hosszú időn keresztül jobboldali, vagy balol­dali lesz-e? . — Nem kétséges, h­ogy Ms. Thatcher az el­múlt négy esztendőben a jobboldal felé vezette Angliát, s talán nyugod­tan használhatjuk ezt a kifejezést: Ms. That­cher ultra-konzervatív. Ugyanebben az időben, a Labour Party, az idős és képességnélküli Mi­chael Foot vezetése alatt, olyan baloldali lett, amilyen a Labour Party soha azelőtt nem volt. Kérdéses, hogy ez az irány megfelel-e a jelenlegi helyzetnek? — A választásokon el­ső ízben fog indulni a Li­berális- Szociáldemok­rata Szövetség és indu­lása kétségtelenül a kon­zervatívok és a munkás­pártiak táborában egy­aránt új helyzetet te­remt. A helyzet az, hogy a Konzervatív Párt libe­rálisai már korábban ehhez a különleges koa­lícióhoz csatlakoztak és a Labour Party „mérsé­­keltjei” is ezt a koalí­ciót választották plat­formjukat. A koalíció ko­moly veszélyt jelenthet a konzervatívok és a munkáspártiak számá­ra egyaránt. Tony Benn, munkáspárti képviselő mondta nemrégiben egy sajtóértekezleten: — A Labour Party ezen a választáson tör­ténelmének legsúlyo­sabb küzdelmével fog szembenézni. — A parlamenti vá­lasztások napja június 9-e. A Gallup Közvéle­ménykutató Intézet sze­rint a konzervatívok népszerűségi arányszá­ma 49 százalék, a mun­káspártiaké 34 százalék és a szociáldemokrata­liberális koalíció 15 szá­zalékkal kullog a hát­térben. — Margaret Thatcher állítólag szívesebben írta volna ki a válasz­tásokat az elkövetkező ősszel, tanácsadói azon­ban meggyőzték afelől, hogy ez taktikailag hely­telen lenne. Érveik: ma még mindig él az úgyne­vezett „falklandi dia­dal” emléke. Az inflá­ciós áremelkedés mér­téke jelenleg 4 százalék, de az elkövetkező hóna­pokban az inflációs ár­emelkedés valószínűleg erősebb lesz és ez, ter­mészetesen, kedvezőt­len hangulatot keltene a konzervatív kormány­nyal szemben.­­ Michael Foot, a La­bour Party Vezetője, szí­vesebben látott volna egy későbbi parlamenti választást. A helyzet az, hogy a Munkás Párt szélsőbaloldali és úgy­nevezett mérsékelt szár­nya közötti ellentétet valamiképpen meg kell oldani, ha a Labour Par­­ty figyelemre méltó tel­jesítményt akar nyújta­ni az elkövetkező válasz­táson.­­ A „Vasasszony” sem indul a választás­ra kedvezőtlen pontok nélkül: a munkanélküli­ségi arányszám jelenleg Angliában 13,6 százalék, két és félszer magasabb annál, mint amikor Mar­garet Thatcher négy év­vel ezelőtt elfoglalta miniszterelnöki pozíció­ját.­­ Soha az angol kor­mány olyan ellenséges viszonyban nem állt a nagymúltú angol szak­­szervezetekkel, mint a Thatcher-adminisztrá­­ció idején. — Az ellenzéki pártok 34 és 15 százaléka (a je­lenlegi közvélemény­kutató felmérések sze­rint) pontosan azonos lenne a konzervatívok 49 százalékával. —­Senki sem jósolhat­ja meg a jövőt, de na­gyon valószínű az, hogy a konzervatívok győz­ni fognak. Végül a jós­lások szerint abszolút parlamenti többséget nem fognak kapni. S ez­zel továbbra is fennma­rad majd Anglia politi­kai dilemmája: jobbra,­ vagy balra tart-e? — Vajon, megoldja-e­­ a „Vasasszony” ezt a dilemmát? A válasz je­­­­lenleg az, hogy ez majd­nem lehetetlennek lát­szik. Margaret Thatcher, angol miniszterelnök, a „Vasasszony”, aki jelentős abszolút parlamenti többséget remél a legközelebbi választáson. — Anglia évekre a konstruktív-konzervativizmus , , útjára fog lépni — jövendöli a bizakodó Ms. Thatcher. A francia szocialisták évfordulója: pohárköszöntők helyett­i tüntetések Nemrégiben volt két esztendeje annak, hogy a francia szocialisták győztek az országos vá­lasztáson és győzelmük­kel Franciaországban 23 évi konzervatív kor­mányzat végetért. A fiatalok lelkesen tüntettek a Place de la Bastille fái alatt és uj­jongva kiáltottak: — Mitterrand, add ne­künk a napot! De úgy látszik nem adta! En­nek tudható be, hogy a szocialista győzelem kétéves évfordulóján semmiféle ünnepséget nem rendeztek, pohár­köszöntőkre nem került sor és mindez indokolat­lan is lett volna, az egy­re növekvő politikai fe­szültség és elégedetlen­ség árnyékában. Az év­forduló napján tiltakozó diákok vonultak fel a pá­rizsi utcákon és vörös ró­zsák és vörösszínű zász­lók helyett kormány­el­lenes plakátokat tartot­tak a kezükben. A diá­kok a kormány közokta­tásügyi reform­ politi­kája ellen tiltakoztak, amely — többek között — megdrágítja a főisko­lai tanulmányokat. A di­ákok és a rendőrök kö­zül sokban maszkot vi­seltek a könnygáz-bom­bák elleni védelmül... A diákok és a rendőrök is gumibotot tartottak kezükben és a Latin Ne­gyedben a diákok tilta­kozó felvonulásához csatlakoztak a farme­rek, az orvosok és a kis­kereskedők... a levegő­ben a könnygázbombák émelyítő füstje terjen­gett ... ez volt a francia szocialista kormány győzelmének második évfordulója. Sokan felvetették a kérdést: vajon, azonos-e ez a lázadás az emlé­kezetes, 1968-as utcai tüntetésekkel, amelyek végülis, egy év múltán de Gaulle lemondásához vezettek? Ugyanez tör­ténik-e most egy szoci­alista elnök ellen? Alein Krivine, aki az 1968-as lázadás egyik ve­zetője és szervezője volt és jelenleg egy trótskys­­ta politikai frakció ve­zetője, úgy véli, hogy nem.­­ 1968-ban körülbelül hatvanezer volt a kor­mány ellen tüntetők szá­ma. A mostani tünteté­sekben hozzávetőlege­sen tízezer diák és kis­számú farmer, orvos, ta­nár és kiskereskedő vett részt. A „Union pour la De­mocratic Francaise” nevű politikai csoport, amelyet annak idején Valery Giscard d’Esta­­ing, volt elnök alapított, vezetője, Charles Mil­ton, alapjában véve egyetért ezzel az érté­keléssel .­­ A diákok valójában nem találtak szövetsé­gesekre a farmerekben, az orvosokban, a taná­rokban és a kiskereske­dőkben. A Társadalom n­agy része elégedetlen ugyan a jelenlegi gaz­dasági helyzettel, de a hangulat sokkal inkább reformista. Az elége­detlenek reformokat akarnak és nem a kor­mány megbuktatását — szemben az 1968-as hely­zettel, amikor az elége­detlenek nem reformo­kat, hanem de Gaulle távozását akarták. Számos jel mutat azonban arra, hogy Messis, Krivine és Mil­ton véleménye nem tel­jes mértékben tükrözi a realitást. A kórházi or­vosok nemrégiben öt hé­tig tartó sztrájkkal til­takoztak a kormány gaz­dasági politikája ellen, amely — véleményük szerint — megakadá­lyozza magasabb, job­ban fizetett kórházi or­vosi pozíciókba való jutásukat. A farmerek Francia­­ország délnyugati terü­letein a közelmúltban olyan kormány­ellenes tüntetéseket rendeztek, amelyek során ablako­kat vertek be és ország­utakat zártak el a köz­lekedéstől. A farmerek a kormány mezőgazdasá­gi politikája ellen til­takoztak, amely — sze­rintük — túlságosan ala­csonyan állapítja meg a mezőgazdasági termé­kek piaci árát. Mindehhez hozzájá­rul a többször leérté­kelt francia frank nem­zetközi gyengesége, az átlagosan tíz százalé­kos évi inflációs áremel­kedés és a növekvő mun­kanélküliség. Joacques Delors, pénzügyminisz­ter, néhány nappal ez­előtt egy olyan különle­ges takarékossági prog­ramot léptetett életbe, amelynek jellemző vo­násai: a kormány beru­házásait 7 billió dollár­­ral csökkenti­k a sze­mélyi jövedelmi adót egy százalékkal emeli — minden adófizető köte­les az államnak elmúlt évi adójának tíz száza­lékát kamatmentes köl­csönként nyújtani. Ezek az intézkedések valójá­ban teljes mértékben eliminálják a francia polgárok vásárló­képes­ségét és ezért a — köz­gazdászok véleménye szerint — megbénítják majd a francia belkeres­kedelmet. A kérdés ez: két év szocialista kormányza­ta eredményes volt-e Franciaországban? A jelek arra mutatnak, hogy nem és maga a kor­mányzat is hallgatólago­san elismerte ezt, ami­kor nem ünnepelte meg az évfordulót. Francia diákok, orvosok, farmerek és kiskereskedők tüntettek a szocialista kormány ellen Francois Mitterrand választási győzelmének kétéves évfordulóján. Egy születésnap margójára Virágh Anna A washingtoni Ken­nedy Center csillogó kristály­termét zsúfo­lásig megtöltötte az ün­neplő közönség. Estélyi ruhás hölgyek, frakkos urak ismerős és ismeret­len „előkelőségek”, szí­nészek mosolygó arca bukkant elő a reflekto­rok fényéből. Az elnöki páholyban pedig maga az ünnepelt ült feleségé­vel, Doloresszel és az Egyesült Államok el­nökével. A színész, akinek 80. születésenapját ünne­pelték fényes keretek között, negyvenkét éven át szolgálta az Egyesült Államok hadseregét, az USO (United States Overseas) programjá­ban. Negyvenkét éven át fáradhatatlanul vitte — ha a szükség úgy kíván­ta — a beteg és sebesült katonáknak a vigaszt, a reményt, akik hazájuk­tól távol, idegen ég alatt szolgáltak egy eszmét, amit úgy hívnak „sza­badság”. Az ünnepelt színész Bob Hope volt! Ezalatt a negyvenkét év alatt mennyi mosolyt csalt a szenvedő kato­nák arcára istenáldotta humorával. Az ünnepelt szolgálta a nyertes háborúban harcoló katonákat épp­úgy, mint a vesztes há­borúban harcolókat! És ki merné őt ezért fele­lősségre vonni Ameri­kában és „háborús bű­nösnek” nevezni, mint odahaza nevezték a vesztes háború után azo­kat a színészeket, akik ugyanúgy mint Bob — vitték a szerencsétlen sebesült, vagy harcoló katonáknak dalaikkal a vigaszt és megpróbál­ták néhány órára elfe­­lejttetni velük veszélyes és kiszolgáltatott hely­­sereg katonáinak a fejüket? A szovjet meg­szállás után börtön, in­ternálás, vagy a legjobb esetben „letiltás járt a színpadokról”. Volt aki emiatt évekig nem jut­hatott színpadhoz, mert a kommunista hatósá­gok mindenféle hazug taktikázással ezt meg­akadályozták! Ezzel szemben Bob Hope-t a legnagyobb ki­tüntetés érte ami egyál­talán színészt érhet — ugyanezért a munkáért. Nyugat-Németország elnöke táviratban kö­szöntötte a művészt és fejezte ki háláját a né­met nép nevében azért amit az amerikai és né­met katonák közti jóvi­szony előmozdításáért tett. De köszöntötte Bob Hope-ot Margaret Thatcher, Anglia mi­­niszterelnökk­ője is, mi­után Bob Angliában született, angol szülők gyermeke volt, aki Mrs. Thatcher szerint csak „dicsőséget szerzett szülőhazájának’ ’. Meglepetés volt Kana­da liberális minisz­terelnökének, Pierre Trudeaunak meleghan­gú távirata az ünnepelt­­hez! Bizonyíték: a bát­rakat mindenki tiszteli. De köszöntötte Bob Hope-t maga a pápa, E. János Pál is és igaz nagyszerű amerikainak nevezte. Utoljára az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan szólott az ünne­­pelthez, mint régi barát­ját, kollégáját köszön­tötte és mint igaz haza­finak megköszönte 42 éves szolgálatát, ame­lyet a különböző elnö­kök alatt az USO kere­tében kifejtett, amikor fáradhatatlanul utazott és vitte az amerikai had­demtelennek egyformán osztogattak az utóbbi évek folyamán egyre el­­kommercializálódott Hollywoodban. Ez a születésnapi ün­nepség demonstráció volt az amerikai kato­nai szellem mellett, amely még nem halt ki­­Amerikában. Egy másik Amerika mutatta meg arculatát, aki becsüli a katonai erényt, amelyet mocskos hippik, a balol­dallal karöltve igyekez­tek az utóbbi évtized­ben sárba tiporni, akik szemében erény az, ha valaki a fasizmus ellen harcol, de halálos bűn­nek számít, ha valaki az embertelen kommunis­tákkal szemben veszi fel a harcot és természete­sen azonnal „fasisztá­nak” bélyegzik. Öröm­mel láttuk, hogy nem­csak Jane Fondák van­nak Amerikában, ha­nem vannak Bob Hope-k is! A bátraké a dicsőség — hirdetjük és hirdet­tük és nem, a megalku-, a legnagyobb amerikai véké. És Bob Hope katonái, Patton tábor­ nyolcvanéves születés­­napi ünnepsége az em­berség, a tisztesség és bátorság diadalünnepe volt. Isten éltesse még so­káig! vi­gaszt és derűt a nehéz háborús évek során. Megható jelenet volt,, amikor az amerikai ten­gerészet kadettjei egy kis kocsin betolták a születésnapi ajándékot, amit a honvédelmi ál­lamtitkár nyújtott át Bob Hope-nak. Az ünnepség egyik ce­remónia­mestere, Geor­ge C. Scott kitűnő szí­nész kollegája volt, aki nokot személyesítette meg egy filmben és aki arról volt híres, hogy nem fogadta el, vissza­utasította az Oscar díjat amelyet érdemes és ér- Bob Hope és felesége Dolores C­sökken az infláció, de drágább lett az élet A Kanadai Statiszti­kai Hivatal legutóbbi je­lentése arról számolt be, hogy az inflációs ár­emelkedés jelenleg, az egész évre kivetítve, évi 6,6 százalék, vagyis hat esztendő óta a legalacso­nyabb. Ebből a statisz­tikai jelentésből tehát az tűnik ki, hogy a federá­­lis kormány úgynevezett „G—5” gazdasági és pénzügyi programja eredményes. Ennek el­lenére, a kanadai átlag­polgár, az „utca embe­re”, úgy találja, hogy drágább az élet. A fenti adat a tipikus példája annak, hogy statisztikával milyen különleges elméleti, a gyakorlati élettől füg­getlen eredményekhez juthatunk. Mindenek­előtt, szögezzük le: a Kanadai Statisztikai Hivatal az igazat jelen­tette akkor, amikor az inflációs áremelkedés csökkenéséről számol be. A statisztikusok bi­zonyos árucikkeket és szolgáltatásokat vesz­nek figyelembe és azok ára után állapítják meg az általános százalékot. S így tehát, a helyzet az, hogy ámbár az össze­sített statisztikai" kimu­tatás szerint az átlagos inflációs áremelkedés szokatlanul alacsony, életünk leglényegesebb része, az élelem, viszont jelentős mértékben emelkedett. Érdekes megemlíteni, hogy — egyebek között például — csökkent a nerz-bun­­da ára, viszont emelke­dett a marhahús ára. Az átlagember azonban kétségtelenül nagyobb mennyiségű marhahúst, mint nerz-bundát vásá­rol. A federális kormány Mata Hari ellen Az igazságügyminisz­térium nemrégiben ér­dekes törvényjavasla­tot terjesztett a parla­ment elé. A törvényja­vaslat egyenes követ­­ménye az úgynevezett MacDonald Bizottság vizsgálatának, amely megállapította: az RCMP gyakran illeték­telenül és illegálisan avatkozik bele a magán­életbe. A bizottság, azt javasolta, hogy a nem­zetbizottsági ellenőr­zést vegyék ki az RCMP hatásköréből és azt egy külön, az RCMP- től független polgári szerv végezze.. Az igazságügyminisz­térium törvényjavasla­ta egyetért ezzel és a nemzetbiztonságot elle­nőrző polgári szerv fel­állítását javasolja. A javaslat lényege: ennek az új szervnek jogában lenne leveleket felbon­tania, telefonokat lehall­gatnia és titkos ellenőr­zést végeznie a magán­­személyekre vonatkozó­an, ha úgy találja, hogy a kérdéses személyek kém­gyanúsak, vagy pe­dig nemzetbiztonsági szempontból kockázatot jelentenek. Minden ilyen ellenőrzést előzetesen egy federális bíróság­nak kellene jóváhagy­nia, ennek a polgári szervnek az adatai alap­ján. A javaslatot ellenőr­zők a következőkkel ér­velnek: A federális bíró kény­telen lesz elfogadni en­nek a szervnek arra vo­natkozó nyilatkozatát, h­ogy egy bizonyos sze­mély veszélyt jelent a nemzetbiztonság szem­pontjából és ezért leve­lei felbonthatók és tele­fonja lehallgatható — ámbár mindezt tiltja az alkotmány és a polgári jogok megsértésének te­kinti. A federális bíró­­nak­ n­em lesznek más adatok birtokában, mint amilyen ada­tokat az ille­tékes, nemzetbiztonsá­got ellenőrző polgári szerv a bíróság elé ter­jeszt majd. A törvényjavaslatot ellenőrzők szerint egy ilyen új törvény a pol­gári jogok legális meg­sértésének a lehetősé­geit nyitná meg. Az RCMP egyik commissi­­onerje nyilvánosan be­ismerte: az RCMP je­lenleg is, bírósági hatá­rozat nélkül, gy­anús sze­mélyek leveleit felbont­ja. (És ez helyes is. — Szerk.) Az új törvényjavaslat körül heves parlamenti vita várható. Néhány részletét alighanem módosítani fogják. Meg­szavazása azonban a li­berális parlamenti több­ség következtében két­ségtelen.

Next