Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-06-04 / 23. szám
6. oldal Anglia választási kérdése: Jobbra, vagy balra tart-e? Angliában rövidesen parlamenti választások lesznek. Margaret Thatcher miniszterelnök, a „Vasasszony”, a Gallup Közvélemény kutató Intézet rendkívül kedvező jelentése után kiírta a korai választásokat. A választásokkal kapcsolatban talán nem érdektelen a „Sunday Times” politikai kommentárját idézni, annak ahangsúlyozásával, hogy a „Sunday Times” politikai kommentárjai és hírmagyarázatai mindig is a legtárgyilagosabbak. Íme, a „Sunday Times” kommentárja: — Anglia és az angol választópolgár igazi dilemmája az, hogy az elkövetkező választáson el kell döntenie: jobbra, vagy balra tart-e? A probléma annál jelentősebb, mert a következő választás hosszú időre fogja meghatározni Anglia politikai irányát: az elkövetkező választástól függ, hogy Anglia hosszú időn keresztül jobboldali, vagy baloldali lesz-e? . — Nem kétséges, hogy Ms. Thatcher az elmúlt négy esztendőben a jobboldal felé vezette Angliát, s talán nyugodtan használhatjuk ezt a kifejezést: Ms. Thatcher ultra-konzervatív. Ugyanebben az időben, a Labour Party, az idős és képességnélküli Michael Foot vezetése alatt, olyan baloldali lett, amilyen a Labour Party soha azelőtt nem volt. Kérdéses, hogy ez az irány megfelel-e a jelenlegi helyzetnek? — A választásokon első ízben fog indulni a Liberális- Szociáldemokrata Szövetség és indulása kétségtelenül a konzervatívok és a munkáspártiak táborában egyaránt új helyzetet teremt. A helyzet az, hogy a Konzervatív Párt liberálisai már korábban ehhez a különleges koalícióhoz csatlakoztak és a Labour Party „mérsékeltjei” is ezt a koalíciót választották platformjukat. A koalíció komoly veszélyt jelenthet a konzervatívok és a munkáspártiak számára egyaránt. Tony Benn, munkáspárti képviselő mondta nemrégiben egy sajtóértekezleten: — A Labour Party ezen a választáson történelmének legsúlyosabb küzdelmével fog szembenézni. — A parlamenti választások napja június 9-e. A Gallup Közvéleménykutató Intézet szerint a konzervatívok népszerűségi arányszáma 49 százalék, a munkáspártiaké 34 százalék és a szociáldemokrataliberális koalíció 15 százalékkal kullog a háttérben. — Margaret Thatcher állítólag szívesebben írta volna ki a választásokat az elkövetkező ősszel, tanácsadói azonban meggyőzték afelől, hogy ez taktikailag helytelen lenne. Érveik: ma még mindig él az úgynevezett „falklandi diadal” emléke. Az inflációs áremelkedés mértéke jelenleg 4 százalék, de az elkövetkező hónapokban az inflációs áremelkedés valószínűleg erősebb lesz és ez, természetesen, kedvezőtlen hangulatot keltene a konzervatív kormánynyal szemben. Michael Foot, a Labour Party Vezetője, szívesebben látott volna egy későbbi parlamenti választást. A helyzet az, hogy a Munkás Párt szélsőbaloldali és úgynevezett mérsékelt szárnya közötti ellentétet valamiképpen meg kell oldani, ha a Labour Party figyelemre méltó teljesítményt akar nyújtani az elkövetkező választáson. A „Vasasszony” sem indul a választásra kedvezőtlen pontok nélkül: a munkanélküliségi arányszám jelenleg Angliában 13,6 százalék, két és félszer magasabb annál, mint amikor Margaret Thatcher négy évvel ezelőtt elfoglalta miniszterelnöki pozícióját. Soha az angol kormány olyan ellenséges viszonyban nem állt a nagymúltú angol szakszervezetekkel, mint a Thatcher-adminisztráció idején. — Az ellenzéki pártok 34 és 15 százaléka (a jelenlegi közvéleménykutató felmérések szerint) pontosan azonos lenne a konzervatívok 49 százalékával. —Senki sem jósolhatja meg a jövőt, de nagyon valószínű az, hogy a konzervatívok győzni fognak. Végül a jóslások szerint abszolút parlamenti többséget nem fognak kapni. S ezzel továbbra is fennmarad majd Anglia politikai dilemmája: jobbra, vagy balra tart-e? — Vajon, megoldja-e a „Vasasszony” ezt a dilemmát? A válasz jelenleg az, hogy ez majdnem lehetetlennek látszik. Margaret Thatcher, angol miniszterelnök, a „Vasasszony”, aki jelentős abszolút parlamenti többséget remél a legközelebbi választáson. — Anglia évekre a konstruktív-konzervativizmus , , útjára fog lépni — jövendöli a bizakodó Ms. Thatcher. A francia szocialisták évfordulója: pohárköszöntők helyetti tüntetések Nemrégiben volt két esztendeje annak, hogy a francia szocialisták győztek az országos választáson és győzelmükkel Franciaországban 23 évi konzervatív kormányzat végetért. A fiatalok lelkesen tüntettek a Place de la Bastille fái alatt és ujjongva kiáltottak: — Mitterrand, add nekünk a napot! De úgy látszik nem adta! Ennek tudható be, hogy a szocialista győzelem kétéves évfordulóján semmiféle ünnepséget nem rendeztek, pohárköszöntőkre nem került sor és mindez indokolatlan is lett volna, az egyre növekvő politikai feszültség és elégedetlenség árnyékában. Az évforduló napján tiltakozó diákok vonultak fel a párizsi utcákon és vörös rózsák és vörösszínű zászlók helyett kormányellenes plakátokat tartottak a kezükben. A diákok a kormány közoktatásügyi reform politikája ellen tiltakoztak, amely — többek között — megdrágítja a főiskolai tanulmányokat. A diákok és a rendőrök közül sokban maszkot viseltek a könnygáz-bombák elleni védelmül... A diákok és a rendőrök is gumibotot tartottak kezükben és a Latin Negyedben a diákok tiltakozó felvonulásához csatlakoztak a farmerek, az orvosok és a kiskereskedők... a levegőben a könnygázbombák émelyítő füstje terjengett ... ez volt a francia szocialista kormány győzelmének második évfordulója. Sokan felvetették a kérdést: vajon, azonos-e ez a lázadás az emlékezetes, 1968-as utcai tüntetésekkel, amelyek végülis, egy év múltán de Gaulle lemondásához vezettek? Ugyanez történik-e most egy szocialista elnök ellen? Alein Krivine, aki az 1968-as lázadás egyik vezetője és szervezője volt és jelenleg egy trótskysta politikai frakció vezetője, úgy véli, hogy nem. 1968-ban körülbelül hatvanezer volt a kormány ellen tüntetők száma. A mostani tüntetésekben hozzávetőlegesen tízezer diák és kisszámú farmer, orvos, tanár és kiskereskedő vett részt. A „Union pour la Democratic Francaise” nevű politikai csoport, amelyet annak idején Valery Giscard d’Estaing, volt elnök alapított, vezetője, Charles Milton, alapjában véve egyetért ezzel az értékeléssel . A diákok valójában nem találtak szövetségesekre a farmerekben, az orvosokban, a tanárokban és a kiskereskedőkben. A Társadalom nagy része elégedetlen ugyan a jelenlegi gazdasági helyzettel, de a hangulat sokkal inkább reformista. Az elégedetlenek reformokat akarnak és nem a kormány megbuktatását — szemben az 1968-as helyzettel, amikor az elégedetlenek nem reformokat, hanem de Gaulle távozását akarták. Számos jel mutat azonban arra, hogy Messis, Krivine és Milton véleménye nem teljes mértékben tükrözi a realitást. A kórházi orvosok nemrégiben öt hétig tartó sztrájkkal tiltakoztak a kormány gazdasági politikája ellen, amely — véleményük szerint — megakadályozza magasabb, jobban fizetett kórházi orvosi pozíciókba való jutásukat. A farmerek Franciaország délnyugati területein a közelmúltban olyan kormányellenes tüntetéseket rendeztek, amelyek során ablakokat vertek be és országutakat zártak el a közlekedéstől. A farmerek a kormány mezőgazdasági politikája ellen tiltakoztak, amely — szerintük — túlságosan alacsonyan állapítja meg a mezőgazdasági termékek piaci árát. Mindehhez hozzájárul a többször leértékelt francia frank nemzetközi gyengesége, az átlagosan tíz százalékos évi inflációs áremelkedés és a növekvő munkanélküliség. Joacques Delors, pénzügyminiszter, néhány nappal ezelőtt egy olyan különleges takarékossági programot léptetett életbe, amelynek jellemző vonásai: a kormány beruházásait 7 billió dollárral csökkentik a személyi jövedelmi adót egy százalékkal emeli — minden adófizető köteles az államnak elmúlt évi adójának tíz százalékát kamatmentes kölcsönként nyújtani. Ezek az intézkedések valójában teljes mértékben eliminálják a francia polgárok vásárlóképességét és ezért a — közgazdászok véleménye szerint — megbénítják majd a francia belkereskedelmet. A kérdés ez: két év szocialista kormányzata eredményes volt-e Franciaországban? A jelek arra mutatnak, hogy nem és maga a kormányzat is hallgatólagosan elismerte ezt, amikor nem ünnepelte meg az évfordulót. Francia diákok, orvosok, farmerek és kiskereskedők tüntettek a szocialista kormány ellen Francois Mitterrand választási győzelmének kétéves évfordulóján. Egy születésnap margójára Virágh Anna A washingtoni Kennedy Center csillogó kristálytermét zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. Estélyi ruhás hölgyek, frakkos urak ismerős és ismeretlen „előkelőségek”, színészek mosolygó arca bukkant elő a reflektorok fényéből. Az elnöki páholyban pedig maga az ünnepelt ült feleségével, Doloresszel és az Egyesült Államok elnökével. A színész, akinek 80. születésenapját ünnepelték fényes keretek között, negyvenkét éven át szolgálta az Egyesült Államok hadseregét, az USO (United States Overseas) programjában. Negyvenkét éven át fáradhatatlanul vitte — ha a szükség úgy kívánta — a beteg és sebesült katonáknak a vigaszt, a reményt, akik hazájuktól távol, idegen ég alatt szolgáltak egy eszmét, amit úgy hívnak „szabadság”. Az ünnepelt színész Bob Hope volt! Ezalatt a negyvenkét év alatt mennyi mosolyt csalt a szenvedő katonák arcára istenáldotta humorával. Az ünnepelt szolgálta a nyertes háborúban harcoló katonákat éppúgy, mint a vesztes háborúban harcolókat! És ki merné őt ezért felelősségre vonni Amerikában és „háborús bűnösnek” nevezni, mint odahaza nevezték a vesztes háború után azokat a színészeket, akik ugyanúgy mint Bob — vitték a szerencsétlen sebesült, vagy harcoló katonáknak dalaikkal a vigaszt és megpróbálták néhány órára elfelejttetni velük veszélyes és kiszolgáltatott helysereg katonáinak a fejüket? A szovjet megszállás után börtön, internálás, vagy a legjobb esetben „letiltás járt a színpadokról”. Volt aki emiatt évekig nem juthatott színpadhoz, mert a kommunista hatóságok mindenféle hazug taktikázással ezt megakadályozták! Ezzel szemben Bob Hope-t a legnagyobb kitüntetés érte ami egyáltalán színészt érhet — ugyanezért a munkáért. Nyugat-Németország elnöke táviratban köszöntötte a művészt és fejezte ki háláját a német nép nevében azért amit az amerikai és német katonák közti jóviszony előmozdításáért tett. De köszöntötte Bob Hope-ot Margaret Thatcher, Anglia miniszterelnökkője is, miután Bob Angliában született, angol szülők gyermeke volt, aki Mrs. Thatcher szerint csak „dicsőséget szerzett szülőhazájának’ ’. Meglepetés volt Kanada liberális miniszterelnökének, Pierre Trudeaunak meleghangú távirata az ünnepelthez! Bizonyíték: a bátrakat mindenki tiszteli. De köszöntötte Bob Hope-t maga a pápa, E. János Pál is és igaz nagyszerű amerikainak nevezte. Utoljára az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan szólott az ünnepelthez, mint régi barátját, kollégáját köszöntötte és mint igaz hazafinak megköszönte 42 éves szolgálatát, amelyet a különböző elnökök alatt az USO keretében kifejtett, amikor fáradhatatlanul utazott és vitte az amerikai haddemtelennek egyformán osztogattak az utóbbi évek folyamán egyre elkommercializálódott Hollywoodban. Ez a születésnapi ünnepség demonstráció volt az amerikai katonai szellem mellett, amely még nem halt kiAmerikában. Egy másik Amerika mutatta meg arculatát, aki becsüli a katonai erényt, amelyet mocskos hippik, a baloldallal karöltve igyekeztek az utóbbi évtizedben sárba tiporni, akik szemében erény az, ha valaki a fasizmus ellen harcol, de halálos bűnnek számít, ha valaki az embertelen kommunistákkal szemben veszi fel a harcot és természetesen azonnal „fasisztának” bélyegzik. Örömmel láttuk, hogy nemcsak Jane Fondák vannak Amerikában, hanem vannak Bob Hope-k is! A bátraké a dicsőség — hirdetjük és hirdettük és nem, a megalku-, a legnagyobb amerikai véké. És Bob Hope katonái, Patton tábor nyolcvanéves születésnapi ünnepsége az emberség, a tisztesség és bátorság diadalünnepe volt. Isten éltesse még sokáig! vigaszt és derűt a nehéz háborús évek során. Megható jelenet volt,, amikor az amerikai tengerészet kadettjei egy kis kocsin betolták a születésnapi ajándékot, amit a honvédelmi államtitkár nyújtott át Bob Hope-nak. Az ünnepség egyik ceremóniamestere, George C. Scott kitűnő színész kollegája volt, aki nokot személyesítette meg egy filmben és aki arról volt híres, hogy nem fogadta el, visszautasította az Oscar díjat amelyet érdemes és ér- Bob Hope és felesége Dolores Csökken az infláció, de drágább lett az élet A Kanadai Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése arról számolt be, hogy az inflációs áremelkedés jelenleg, az egész évre kivetítve, évi 6,6 százalék, vagyis hat esztendő óta a legalacsonyabb. Ebből a statisztikai jelentésből tehát az tűnik ki, hogy a federális kormány úgynevezett „G—5” gazdasági és pénzügyi programja eredményes. Ennek ellenére, a kanadai átlagpolgár, az „utca embere”, úgy találja, hogy drágább az élet. A fenti adat a tipikus példája annak, hogy statisztikával milyen különleges elméleti, a gyakorlati élettől független eredményekhez juthatunk. Mindenekelőtt, szögezzük le: a Kanadai Statisztikai Hivatal az igazat jelentette akkor, amikor az inflációs áremelkedés csökkenéséről számol be. A statisztikusok bizonyos árucikkeket és szolgáltatásokat vesznek figyelembe és azok ára után állapítják meg az általános százalékot. S így tehát, a helyzet az, hogy ámbár az összesített statisztikai" kimutatás szerint az átlagos inflációs áremelkedés szokatlanul alacsony, életünk leglényegesebb része, az élelem, viszont jelentős mértékben emelkedett. Érdekes megemlíteni, hogy — egyebek között például — csökkent a nerz-bunda ára, viszont emelkedett a marhahús ára. Az átlagember azonban kétségtelenül nagyobb mennyiségű marhahúst, mint nerz-bundát vásárol. A federális kormány Mata Hari ellen Az igazságügyminisztérium nemrégiben érdekes törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé. A törvényjavaslat egyenes követménye az úgynevezett MacDonald Bizottság vizsgálatának, amely megállapította: az RCMP gyakran illetéktelenül és illegálisan avatkozik bele a magánéletbe. A bizottság, azt javasolta, hogy a nemzetbizottsági ellenőrzést vegyék ki az RCMP hatásköréből és azt egy külön, az RCMP- től független polgári szerv végezze.. Az igazságügyminisztérium törvényjavaslata egyetért ezzel és a nemzetbiztonságot ellenőrző polgári szerv felállítását javasolja. A javaslat lényege: ennek az új szervnek jogában lenne leveleket felbontania, telefonokat lehallgatnia és titkos ellenőrzést végeznie a magánszemélyekre vonatkozóan, ha úgy találja, hogy a kérdéses személyek kémgyanúsak, vagy pedig nemzetbiztonsági szempontból kockázatot jelentenek. Minden ilyen ellenőrzést előzetesen egy federális bíróságnak kellene jóváhagynia, ennek a polgári szervnek az adatai alapján. A javaslatot ellenőrzők a következőkkel érvelnek: A federális bíró kénytelen lesz elfogadni ennek a szervnek arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy egy bizonyos személy veszélyt jelent a nemzetbiztonság szempontjából és ezért levelei felbonthatók és telefonja lehallgatható — ámbár mindezt tiltja az alkotmány és a polgári jogok megsértésének tekinti. A federális bírónak nem lesznek más adatok birtokában, mint amilyen adatokat az illetékes, nemzetbiztonságot ellenőrző polgári szerv a bíróság elé terjeszt majd. A törvényjavaslatot ellenőrzők szerint egy ilyen új törvény a polgári jogok legális megsértésének a lehetőségeit nyitná meg. Az RCMP egyik commissionerje nyilvánosan beismerte: az RCMP jelenleg is, bírósági határozat nélkül, gyanús személyek leveleit felbontja. (És ez helyes is. — Szerk.) Az új törvényjavaslat körül heves parlamenti vita várható. Néhány részletét alighanem módosítani fogják. Megszavazása azonban a liberális parlamenti többség következtében kétségtelen.