Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-06-04 / 23. szám

10. oldal Három szem dió legendája Molnár Zsigmond Íróasztalom fiókjá­ban egy kis dobozban három szem, nagyon ke­mény héjú apró diócska szunnyadozik. E három szem dió érdekes törté­netét írom meg most az alábbiakban. • Édesapám 1916-ban Bukovinában harcolt, mint a 29. honvéd gya­logezred tartalékos zászlósa. 1916-ban a 29-es baltákat, sőt a fia­tal szakaszparancsnok tiszteket is bakonyi,­ kanász-balta szerű fo­kossal látták el és a ro­hamokban e fokosokkal osztogatták a „magyar áldást” a ruszkik fejé­re. Később a 29-esek a „fokosos ezred” elneve­zést kapták és a sapká­jukon jelvényként egy miniatűr fokost viseltek. Édesapám nekem is kül­dött haza 1916-ban a frontról egy ilyen jel­vényt, amit kényesen hordtam a kisdiák sap­kámon.• Édesapám szakaszá­ban szolgált egy földink is, bizonyos Csőke And­rás nevű kemény ma­gyar baka, civilben jó markos legény, aki egy ízben egy felderítő vál­lalkozás alkalmával az­zal a tiszteletreméltó cselekménnyel tüntette ki magát, hogy egy orosz járőrrel való összeka­paszkodás közben loko­sával három oroszt iszo­nyú szakértelemmel agyonvert. Csőke And­rás öreg bakáról igazán el lehetett hinni, hogy a fokossal való felléke­­lést nem a szigorló or­vosok részére írt „Se­bészeti Műtéttan” cí­mű könyvből sajátította el, de a szakképesítést még a tanyai „dugott” bálokban, vagy a városi juh­szélen lévő borméré­sekben szolidabb polgá­ri összejöveteleken nyerte el. Csőke András eme tettéért kis-ezüst vi­­tézségi érmet és két he­ti szabadságot kapott. • Édesapám a szabad­ságra induló­ jóságos öreg bakától küldött ha­za nekünk mindenféle apró front-ajándékokat, fokosos sapka-jelvényt, srapnel hüvelyből ké­szült virágvázát stb. stb. és küldött, vagy 20 szem diót is azzal, hogy ezeket egy bukovinai faluban valamiféle szé­kely-magyar származé­koktól kapta, akiknek az ősei még a mádéfalvi veszedelem (1764) után vándoroltak el Székely­földről Bukovinába s bár ott már keveredtek oláh és szláv népekkel, de székely eredetüket kevert nyelvük ellenére is büszkén vallották. Az Édesapámnak adott diók pedig még olyan diófákon teremtek, ame­lyeknek az „ősei” még a menekülő székelyek által magukkal vitt di­ókból nőttek hatalmas diófákká és másfél év­század alatt elszapo­rodtak. Csőke András vitéz baka hazaérkezése után felkeresett bennünket anyai nagyapám Hö­­römpő Gergely szőlőjé­ben, aki 1916-ban még élt és mi, az unokák, a nyári iskolaszünetet mindig az ő szőlőjében töltöttük Édesanyám­mal együtt. Ennek a kis szőlőcskének aztán 1941- től, szüleim halála után én voltam az utolsó tör­vényes tulajdonosa mindaddig, míg 1947- ben a Rákosi-féle be­tyárvilág idején el nem konfiskálták tőlem, mint Nyugatra távozo­tt ha­zaáruló bitangtól, aki nem óhajtottam részt venni a sarló-kalapá­csos „népidemokrácia” építésében. Ez a 3­0 földnyi kis sző­lő, amit még az egyik Hörömpő is telepített valaha, tele volt minden­féle öreg gyümölcsfá­val, a fák hasznos és káros éneklő madarak fészkeivel, a fészkek tojásokkal és madárfi­ókákkal, s ezeknek a torolgatása az volt, ami­kor Hörömpő öregapám­mal együtt feleltettem és aludhattam a borház előtti gádor alatt a nagy birkabor vadász-subá­ján s hajnalonként vele és az öreg pulival együtt mentünk szőlőkerülés­­re, mert sok volt a kör­nyéken a hajnali szőlő és gyümölcstolvaj. E so­rok írásakor, több mint fél­ évszázad múltán is szinte érzem a gyü­mölcsfák illatát, hallom a méhek és darazsak döngicsélését, a kedves sárgarigók trillázását és egy régi csirketolvaj öreg szarka cserregé­­sét.• Csőke András jeles baka-egyén miután le­adta. Édesapám­ kis ajándékait s leveléből kiderült a diók erede­te és származása... megevett egy röt száraz füstölt kolbászt, be­­löttyintett magába két kancsó vörös bort, eltá­vozott. Nagyapám vi­szont a diókból 10 sze­met elültetett, hogy majd azokból facseme­tét nevelt, amelyek idő­vel diófává növekednek. . A diók közül 3 szem „föl­det fogott”,... azaz gyö­keret eresztett, de a töb­bi dió eltűnt és szétmál­­lott a földben. Höröm­pő nagyapám is elhalt 1918-ban. A diófák szépen növe­kedtek, s emlékeim sze­rint a 30-as évek vége­­felé már valami gyönge termést is hoztak. A családban a fákat csak „bukovinai diófáknak” hívtuk. Egy odahaza élő barátom, aki mint diák­cimborám sokat fordult meg a szőlőnkben, évek­kel ezelőtt arrafelé császkált, a már elöre­gedett, elterebélyese­dett, de még termő öreg diófák alól pár szemet felszedett és 3 szemet eljuttatott hozzám ide Clevelandba. Én viszont már nem tudtam velük mit kezdeni, mert nincs hova elültettem volna őket. Se hazám, se há­zam, se kertem, se sző­lőm. Végrendeletem ér­telmében egyszer beke­rülnek majd egy csipet­nyi magyar földdel, vagy a koporsómba, vagy a hamvedrembe. • Mikor látom ezen öreg diókat, lelki üzemeim­­mel szinte látom a Bu­kovinában harcoló 29. „fokosos” honvéd gya­logezredet, köztük Édes­apámat, mint roham­­szakasz-parancsnok zászlóst,... látom Csőke Andrást a kormos bikafejű kemény ma­gyar bakát, aki a fej­­beverés és koponyalé­­kelés nemes tudomá­nyát kocsmákban sajá­tította el, aminek ké­sőbb nagy hasznát vet­te 1916-ban az orosz fron­ton. A sors szörnyű iró­niája viszont az volt, hogy Csőke András sebe­sülés nélkül úszta meg a világháborút, 1918 őszén hazakerült s rá 2 hónap múlva ágyban és párnák között halt meg az akkori iszonyú „spa­nyol influenza” jár­ványban. Viszont az én régen el­porladt Édesapám sem sejthette, hogy az általa hazaküldött diók utódai­ból, amelynek ősei egy­szer a Székelyföldről in­dultak el, 3 szem dió egykor eljut majd a vi­lág másik végére Ameri­kába, az Óceánokon túl­ra, az emigráció ország­útára került fiához. Egy TV-néző víziója Ha rajtam múlnék, összehívnám a világ film- és televíziós­rendezőit egy óriási sta­dionban és a következő beszédet intézném hoz­zájuk: — Úgyis, mint korunk gyermeke, úgyis, mint egyszerű televíziós né­ző, fordulok Önökhöz, akik futószalagon gyárt­ják a játékfilmeket, do­kumentum­filmeket, bűnügyi történeteket. Nem tudom, gondoltak-e már arra, hogy az Önök alkotásait milliók nézik végig? Gyakran az az ér­zésem, hogy Önök, film- és TV-rendezők, kizáró­lag azzal foglalkoznak, hogy saját személyük részére gyártsanak mű­sorokat, egyszerűen tu­domásul sem véve azt, hogy a készülékek előtt emberi lények ülnek, akik szórakozni, tanulni, elandalodni, vagy izgul­ni kívánnak a képernyő előtt. Miből gondolom, hogy Önök, film- és TV-rende­zők, fütyülnek ránk, a közönségre? Vegyük sorra észrevételeimet, amelyek alátámasztják ezt a véleményemet. 1. A szereplők kivá­lasztásánál, nagyon gyakran eszükbe sem jut a rendezőknek, hogy mennyire zavarja a né­zőt, ha ugyanaz a férfi, vagy nőtípus több alak­ban is szerepel. Ez alatt azt értem, hogy — te­gyük fel, — egy TV-já­­tékban van egy férj, an­nak egy titkára, ezen­kívül egy közeli barátja, akinek fontos feladat jut a cselekményben. Nos, nagyon sok esetben, a férj magas, szembelógó hajú, borotvált arcú fér­fi. A titkára is ugyanez a típus, sőt, a közeli ba­rát is. Mindegyiket más­más színész alakítja ugyan, de amikor meg­jelennek a képernyőn, külön-külön, akkor gyakran hangzik fel fe­leségem kérdése: „Ez most a férj, vagy a tit­kár, vagy a barát?” És én próbálom kitalálni, Vajda Albert de ez nem mindig sike­rül, annál kevésbé, mert mindhárom színész alakja majdhogy egy­forma, hangszíne szinte azonos és ruházatuk is ritkán ad támpontot, mi­vel a mai divat paran­­csolóan kényszeríti rá a szereplőkre a blue jeans-t. Mi lenne, ha a rende­zők gondolnának a né­zőkre és, ha a férj, te­szem azt magas és bo­rotvált, akkor a titkár legyen alacsony és sze­müveges, a barát pedig bajuszos. Azonnal egy­szerűbb lenne a tájéko­zódás a szereplők között, anélkül, hogy ezzel a művészi hatást csökken­tenék. És én, a néző, érezném: lám, a rende­ző az én szempontjaimat is figyelembe vette, nem csak saját magának forgatta a filmet. 2. Maradjon ki egy bűnügyi filmből, a kri­miből, egyszer az az autóhajsza, amely nél­kül ma már alig képzel­hető el ilyen témájú film. Az­ ember előre tud­ja: a gengszterek most átvetik magukat a vas­korláton (kerítésen, va­súti töltésen, hídkar­­fán),­­ a detektívek lo­holnak utánuk és köz­ben, ide-oda tüzelnek. Most jön az autós üldö­zés, mondom ilyenkor feleségemnek és nem té­vedek. A gonoszok be­vágják magukat kocsi­jukba, a detektívek utá­nuk és jön a hajrá, szé­dületes kanyarokkal, csikorgó fékekkel. Az ut­cán elsodornak almás­kofát (farakást, piaci sátrat), hegyi úton ösz­vért (szamarat, tölgyfát, vasútállomást, Eiffel­­tornyot) és még mit tu­dom én mit. Lényeg, hogy hosszúra nyúljék a hajsza, mert ezzel hosz­­szítani lehet a filmet anélkül, hogy bármilyen izgalmas cselekményt ki kellene találni hozzá. Hosszabb filmért több a tiszteletdíj, ezt tudom. De, amikor azok a maf­la rendőrök már tíz per­cen át kergetik autón azokat a nyamvadt gengsztereket, akkor ökölbe szorul a néző ke­ze — legalábbis az enyém —, és megvallom — sze­retném állonvágni... nem a gengszterautó so­főrjét, hanem azt a ren­dezőt, aki azt hiszi, hogy van a készülék előtt olyan tökkelütött, aki nem tudja előre: egy éles kanyarban lezu­han a gonoszok kocsija és amikor a szakadék mélyén felcsapnak a tűzpiros és kénsárga lángok, odafent, a me­redek szélén, a főhős de­tektív, fickós segédjé­vel együtt addig nézi el­mélázva a tüzet, míg be nem kúsznak a felira­tok. Egy TV-krimi — autós üldözés nélkül, — úgy­,érzem megérdemelne egy külön Oszkár-díjat! 3. És ugyancsak dí­jat adnék annak a film­nek is, amelyben a de­tektívek egyszer, — csak egyetlen egyszer, — nem találnának parko­ló helyet. Mert eddig er­re, legjobb tudomásom szerint, nem volt pél­da. Jön az a rendőrsé­gi kocsi, persze minden jelzés nélkül, mintha egyszerű magánautó lenne... és pont ott tud leparkolni, ahol akar. Legyen az akár forgalmas üzleti ne­gyed, ahol egymásba ér az autók rendszámtáb­lája ... ha jön a detek­tív a kocsin, szabad a hely a járda mellett. És végül 4. Gondol­tak-e már erre a film- és TV-rendezők, hogy amikor az egyes jelene­tek sötétben játszódnak, — minden filmben van ilyenből bőven, — szó­val, ha a filmen sötét van, akkor a néző az ég­világon semmit sem lát? Árnyak mozognak, ez a legtöbb. És nem egy szemvillanásra, hanem gyakran öt-tíz percen át. A rendező persze tudja, hogy mi játszódik az alagútban, de mi, a né­zők nem. Volt egy idő, amikor tucatszám szü­lettek az olyan filmek, amelyeket — egyik kol­légám remek meglátása szerint, — 25-ös égő fé­nyénél vettek fel, nyil­­ván áramtakarékossági szempontokból. Hogy azután a néző csak ho­mályt, sötétet, árnya­kat lát, az a rendező urakat nem érdekelte. Lehetséges, hogy úgy gondolták: jobb, ha úgy­nevezett alkotásaikból minél kevesebbet lá­tunk? Ezeket mondanám a világ film- és TV-rende­­zőinek, ha tehetném, abban a biztos tudatban, hogy nyomban lefilmez­nék azt a borsót, amit a falra hánytam. Furcsaságok... Kelet-Berlin: Az NDK kultúrkritikusok ismét támadták a nyugat­német „újhullámos” popzenét. „Nem sokáig marad életben és sem­miesetre sem lesz tar­tós hullám” — jósolgat­ja a Fórum című lap, amely szerint a nyugat­német zenészek túlsá­gosan belekerültek a szórásba, mármint a Varsó. Egy kormány­­tisztviselő beismerte, hogy a postán küldött nyugati szeretetado­­mányok egy része len­gyel boltokban kötött ki. A PAP távirati iroda azonban nem árulta el, hogy a szeretetadomá­­nyokból mennyi került az üzletekbe és hogy mennyit kellett fizetni­profi gondolkodásba és ok érte a vásárlóknak, elhanyagolják a. sláge- Főleg kozmetikai cikk e­vekben „az idők kérdé- kor, halkonzerv és gyü­leinek haladó szellemű álláspontjait”. A lap kifogásolja, hogy a leg­több dalszövegnek már semmi köze az ellenál­láshoz, hanem csak al­kalmazkodik és megma­rad a klisékben. Az egy­kori alkotó szellem he­­lyett a dob bum-csinn­­bumm!-ja az irányadó. mölcs szerepelt a szere­­tetadományokból a bol­tokba vándorolt áruk között. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Lpronc Béla, a Magyar Tor­túrák MK igazgatója émelyegve nézte az esti záróvacsora étlapját „Rákleves ráktésztával. Sodralék palacsintából vaddal. Oldalszeletek fiatal pulykából frikandóban. K­ósvajas tokok. Borjúmell szagával. Sült fenyves­madarak. Almák pongyolában. Francia vajas me­télt. Nyúl és spétb­elt kanpan. Kocsonyázott­­bal. Ka­binet-puding. Napóleon-torta. Kártyák piskótatész­tából. Birsszeletek." — Vukics — sóhajtotta. — Ez így nem mehet to­vább. Az ingünket ráfizetjük. — Márpedig a mi vendégeink kettőt szeretnek, főnök — mondta a­­kis Vukics. — A nosztalgiát és a hasukat. Azért jönnek hozzánk. — Akkor is változtatni kell. Nem elég, hogy a cég tönkremegy, a vendég is gusztustalanul elhízik. A vérnyomása felszökik, megüti a guta és kész. Egyet jegyezzen meg, Vukics. Megboldogult turista rossz turista. Halott vendég sose jön vissza. — Tehát? — tért a tárgyra a kis Vukics. — Mi a teendő?­­ — Nagyon egyszerű. Nosztalgia marad, has ug­rik. Vukics, végvártúrákat fogunk szervezni, kora­beli keretek között. Reggeli Szigetváron. A ven­dég helyet foglal az ízlésesen megterített várudva­ron. Reneszánsz hajdúk csodálatos hidegtállal kö­zelítenek. De mielőtt letennék, megszólal a harci­­kürt és erre a vendégek anblokk kirohannak. — Reggeli előtt? * — Természetesen. Miért, mit gondolt, maga a kez­dő? Zrínyi Miklós talán telihassal rohant ki? Köz­ben megafonon nosztalgia: „Amikor a gaz törö­kök ...” A hidegtálat aztán félre lehet tenni a kö­vetkező csoport számára. Ily módon, egyetlen hi­degtállal akár az ezredfordulóig is megúszhatjuk. — Na de... — Semmi, na de, Vuksics. Folytatom. Ebéd Kősze­gen. Kazamata, nyirok, pilács. Mindenki kap három kávéskanál vasmozsárban porított nyírfakérget és őt szem csirkekukoricát. Közben megafonon nosz­talgia : „Amikor a gaz török..." — Porított nyirfakérget kapnak ebédre? A tu­risták? — Miért, mit gondolt, maga kezdő? Jurisics Miklósék mit ebédeltek? Oldalszeleteket fiatal puly­kából? Fiikandóban? Tisztelem a fantáziáját. —­I—■ Jó, jó, csak hát... — Semmi csak hát, Vukics. Még nem fejeztem be. Vacsora Egerben. A vár fokán. Daliás me­nyecskék párolgó kondérokkal vonulnak fel. Íny­csiklandó gulyásillat. Daliás menyecskék a kondé­­rok tartalmát a mélységbe zúdítják. Közben me­gafonon nosztalgia: „Amikor a gaz tö­rök...” . • Ez őrület, főnök! Kiöntik a gulyást? — Ki mondta, hogy a gulyást öntik ki? A kor­­­dérokban természetesen szobameleg kútvíz lesz.­­Egy vasunkba nem kerül. — Egy pillanat, egy pillanat, akkor honnét az ínycsiklandó gulyásillat? A gulyásillatot természetesen aerozolos pa­lackokból permetezzék szanaszét. Filléres holmi. Közben megafonon nosztalgia: „Amikor a gaz tö­rök ...” A kis Vukics a fejét vakarta. “** Hát... nem tudom, főnök. Gondolja, hogy si­kerül? — Micsoda beszéd! — kiáltott Spronc Béla. Maga meg fog lepődni! Szó, ami szó, az akció a vártnál is meglepőbb si­kert hozott. Az első túrát követő napon harminc turista nyo­mult Spronc Béla irodájába. Harminc akkora po­font kevertek le az igazgatónak, hogy két hétig csak vasmozsárban porított nyírfakérget tudott ma­gához venni. — Törökök voltak... — Gratulálok, ön elérte az — Én becsületesen, a két emberi butaság felső határ kezem ‘munkájával fúrtam fát, meg ezt a páncélszekrényt.­­— Ötévi boldog házasság’ után úgy alakultak a saj­nálatos körülmények, hogy még mindig boldogok va­gyunk. , BÍRÓSÁGON — Van szerencsém tisz­telettel megkérni a vádat képviselő bűbájos, kedves ügyésznő kezét — mondta a megrögzött házasságszé­delgő. REKORD Óvatosság — Nem szégyelli ma­gát? Nős ember létére fia­tal lányok után szaladgál? — Igaz, hogy szaladgá­lok, de arra gondosan vi­gyázok, hogy utol ne ér­jem őket... IRIGYSÉG — Fiatal vagy. Előtted, az élet. Tudod, még hány embert tehetsz tönkre?! FIGYELMEZTETÉS Idős korunkban legyünk megfontoltan meggondolat­lanok.­Jó TANÁCS — Barátom, nem kell megijedni a nehézségektől. A nehézségek arra valók, hogy keményen, céltudato­san másra hárítsuk őket. I BECSÜLET RÉMES — Képzelje,­­milyen ré­mes! ötven éve hazudok és még mindig elpirulok, ha nem mondok igazat. KAMASZKOR — Szerelmes vagyok. Csak még nem tudom, ki­be... FÉLELEM — Ön jó ember, ön be­csületes ember? — Igen, csak ne terjesz­­sze. MMMass:— TÉVÉMŰSOR , házasság - Emlékszel hogy gúnyolódtak nem disznót tenyésztünk? a szomszédok, mert — Hát ez a lemaradás okai - Mi az, hogy lemaradás? Talón többet isznak? más építkezésen DIÁKSZEREPEM - Akkor is szeretnél, vizsgáidra? ha kiderülne, hogy nem tudlak felkészíteni - Mindenképpen be kéne venni ezt az aktot leg az óvodásokat tanitanánk meg fürdeni... a műsorba. Eset-

Next