Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-06-11 / 24. szám
... a közelmúltban egy floridai hetilap különleges versenyt rendezett. A verseny győztesének ezt a megtisztelő címet ígérték: „The Harliest Man in America.” (Amerika Legszőrösebb Férfija.) A nem mindennapi versenyt, a megtisztelő címet és az első díjért járó 200 dollárt egy Rodney White nevű,j omahai (Neb.) computer programozó nyerte. Mr. White az eredmény kihirdetése után a következőket mondta a nála sokkal kevesebb szőrzettel rendelkező újságíróknak: Boldog vagyok, hogy végre elismerésre találtam. A high schoolban állandóan gúnyoltak iskolatársaim és általában csak King Kongnak neveztek. Testem különleges szőrzete időnkint különleges kommentárokat vált ki az emberekből. Évekkel azelőtt, júliusban, amikor odakint körülbelül 90 Fahrenheit fok volt a hőmérséklet és feleségemmel együtt a strandon sétáltunk, egy idősebb férfi lépett hozzám és így szólt: Kedves barátom, maga bolond. Ilyen időben szvettert visel? — Az illető majdnem elájult, amikor közöltem vele, hogy a „szvetter” nem egyéb , mint a mellem szőrzete. Egyszer, évekkel ezelőtt, egy utcai táncünnepély alkalmával, egy véletlenül eldobott gyufától, meggyulladt a mellemen lévő szőrzet. Nem volt könnyű eloltanom. A feleségem, Kathy, egyébként, rendkívül vonzónak és szexinek talál. (A bírálóbizottságban csupán nők vettek részt és egybehangzó véleményük az volt, hogy Rodney White valóban „vonzó és szexi.” (És ez jellemző a nőkre. — Szerk.) • ... Sophia Loren, az ötven éves, olasz származású amerikai filmszépség, két évi szerelmi románc után, visszatért férjéhez, Carlo Ponti, filmproducerhez. A két évi románc férfihőse egy Dr. Etienne- Emile Baulieu nevű francia orvos volt és közben állítólag Pontinak is megvolt a maga szerelmi kalandja. A dolog érdekessége, hogy Ponti több, mint húsz évvel idősebb Sophianál és mindkettejük szerelme sok évtizeddel fiatalabb volt, mint Sophia és Ponti. A visszatérésre az adott okot, hogya Ponti házaspár két fia, a 14 éves Carlo és a 10 esztendős Edoardo, kijelentette anyja előtt: Mama, ha nem térsz vissza a pápához, nem akarunk többé látni. Nincs szükségünk olyan mamára, aki nem él velünk együtt. — Ekkor határozta el Sophia, hogy visszatér férjéhez. A Ponti házaspár jelenleg Genfben él és Sophia és Carlo gyakran láthatók együtt, amint békésen sétálnak az utcákon. Sophia kommentárja: Boldog vagyok-e? Erre nehéz válaszolni. A gyerekeimért lemondtam szerelmemről és Carlo nagyon jóravaló és rendes ember. Mások szerint viszont Sophia is öregszik... • ... Luigi Sandri, a „L’Osservatore Romano” (A Vatikán hivatalos napilapja) riportere írta egyik cikkében: II. János Pál pápa reggel öt órakor kel fel és éjjel 11 órakor fekszik le. Ez napi 16 órai munkát jelent és orvosai szerint szinte fantasztikus, hogy a 62 esztendős pápa ilyen fizikai teljesítményre képes. A pápát egyébként reggel öt órakor egy olcsó ébresztő óra ébreszti fel. Az órát a pápa még Varsóból hozta magával a Vatikánba és ma sem hajlandó más ébresztőóra hangjára ébredni. • .. .ha valakinek éppen szüksége van egy tíz láb magasságú aluminium létrára, bármelyik vas kereskedésben Amerikában megvásárolhatja ezt a létrát 136 dollárért. Az egyetlen kivételt a honvédelmi minisztérium közismerten felelőtlen és költekező bürokratái jelentik, akik a közelmúltban 71 ilyen létrát vásároltak meg darabonkint 1,676 dollárért. Amikor a „General Accounting Office” amely a federális kormány beruházásait ellenőrzi, kifogásolta az árat, a Pentagon bevásárlási osztályának vezetői állítólag egyszerűen így válaszoltak: Elfelejtettünk a valóságos áraknak utána nézni. (Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a Pentagon bevásárlóinak évi fizetése — az amerikai adófizetők pénzén — évi 44.000 — 56.000 dollár között váltakozik, de szegényeknek ennek ellenére, valamiképpen nem volt idejük utánanézni a „valóságos” áraknak. — ...Ausztrália Sydney nevű városában nemrégiben olyan versenyt rendeztek, amelynek célja az volt, hogy eldöntsék: Melyik férfinek van a világon a legnagyobb hasa? A versenyt egy Robert Dossert nevű, new yorki könyvelő nyerte, akinek hasbősége 72 incs volt. Legutóbbi két számunkban a rock and roll-t vettem nagyítóüvegem alá, most a „punk mozgalom” kerül ugyanoda. Punk! Úgy hangzik, mint egy pisztolylövés. A „púnk” szó maga, — követői így neveik magukat, — az angol nyelvben eredetileg „vacak”ot, ,,pocsék”ot jelent. Az amerikai rassznyelvben „piti vagányt”, olyan ifjút, aki vagány akar lenni ugyan, de hiányzik belőle a valódi keménység s az ehhez szükséges tapasztalat. Jelenthet még ezenkívül fiatal, tapasztalatlan csavargót is, alsóbbrendű, jelentéktelen személyt, „zöldfülűt”. Senki sem születik pánknak, — saját akaratából lesz azzá. Eme mivoltát külsejével is hangsúlyozza: ruhája elhanyagolt, piszkos, vagy ijesztően furcsa, össze-vissza, haját, arcát, kékre, pirosra, sárgára, zöldre festi, (esetleg többszínűre egyszerre) a „hajat” a tarkótól a homlokáig csak egy rókafarokszerű csík jelzi. Biztosítótűket, halálfejes gyűrűt, szegecselt bőrruhát visel, beleköt embertársaiba, verekszik, iszik, rock előadásokon botrányt okoz. Ma már talán alábbhagyott ez a Magassága nem egészen 6 láb, testsúlya nem egészen 300 font. Az első díjért 800 amerikai dollárt kapott és kijelentette: Szükségem van a pénzre, a jövő évi versenyen 80 incsre akarom hasbőségemet emelni. (Mr. Dosser átlagos reggelije: 3 font sült szalon„mozgalom” világszerte, de Magyarországon iég tart. Vagy, legalábbis tavaly még tartott. Mindezt egy ottani folyóiratból, az Ifjúsági Magazin 1982 augusztusi számából tudom. Többek között ezeket írta a punkokról: „Meghökkentő szerelésben — párducmintás, testresimuló nadrág, trikó, halálfejes dzsekik, színezett haj, mohikánfrizura — egyre gyakrabban látni „új punkokat” a Kassák Klubban, az Ikarus Művelődési Ház, a Közgáz klub rendezvényein, a „punkfesztiválokon”, az Iparművészeti Főiskola, vagy a Külkereskedelmi Főiskola gólyabáljain. Kisebb-nagyobb csoportok ott kószálnak a Belvárosban, megjelennek a koncerteken és zajos tetszésnyilvánítással köszöntik a naponta alakuló, átalakuló új punkzenekarokat. Később így folytatja az ifjúsági folyóirat: „A punkzenéből született és születhet meg az új hullám, a „tizenévesek” mellett nálunk is egyre több egyetemista és fiatal értelmiségi csatlakozik a punkokhoz, vagy szimpatizál velük.” Aztán beszélget a riporter három punkkal. Mindhárom középiskolai diák. 16, 17, 18 évesek. Punk-öltözetben na és 24 tojás. Vacsorára általában két steaket fogyaszt, többre nem futja és mindegyik steak körülbelül 6 font, ezenkívül átlagosan naponta 3 pint csokoládé-fagylaltot fogyaszt és a legérdekesebb, az orvosok megállapítása szerint, teljesen egészséges,) járnak iskolába is. Kiderül, hogy állandó összetűzéseik vannak tanáraikkal, kénytelenkelletlen járnak iskolába, szüleikkel rossz viszonyban vannak. Van közöttük, aki állandóan azzal fenyegetőzik, hogy elhagyja otthonát, ilyenkor szülei megijednek és pénzt adnak neki. Van közöttük, aki már el is költözött hazulról és hozzá hasonlókkal „önálló életet” él. Általában, büszkék arra, ha verekedéseik, vagy hasonló tetteik miatt már hírük van a környéken. „Mitől, kitől akar különbözni egy punk?” — kérdezi aztán a riporter. „A 80-as években egy új nemzedék nő fel, amely szeretné saját kultúráját megteremteni”, — hangzik a válasz. Majd folytatja: „Szeretne önálló lenni, elsősorban a zenében, mert ahhoz még fiatal, hogy az irodalomban, vagy más művészeti ágakban is egyénit alkosson. Nagyon lényeges, hogy a punkkultúra nem a munkásosztály kultúrája. A punk a középiskolások, egyetemisták, fiatal művészek közt terjed. Éppen ezért, a punk ártalmatlan. Nem bűnöző, nem munkakerülő, csak elege van abból, ami van, mást akar. Unja a dolgokat a munkahelyén, az iskolában”. — Van valamilyen punkideológia? — kérdezi ismét a riporter. — Igen. A punk élhetne úgy, mint egy átlagember, de nem akar, mert az élet így unalmas. A punk ideológiája az ideológiátlanság. Unja a politikát, de nem akar beleavatkozni a dolgokba. Egyszerűen a jelennek akar élni, szórakozni, zenélni. Cél a céltalanság. A punk tudja, hogy idegesítő a világ, de azzal is tisztában van, hogy a harc értelmetlen. Az atomháborút nem lehet megakadályozni. Csak azért hajtani, hogy még több pénzünk legyen, nem érdemes. Tanulni, hogy utána diplomával hoszszú évekig szellemi önkielégítést folytasson, nem érdemes... Az igazi punk legfeljebb sört iszik és szex életet él, érzelmek nélkül, de sohasem balhézik, legfeljebb félelmet kelt a külseje azokban, akik nem ismerik... — Hogyan telik el egy napotok? — Ha program van, akkor ott találkozunk, ha nincs, akkor csak úgy lődörgünk a városban, dumálunk. A punkok nem hülyék. Nagyon sokan közülünk zenélnek, noha a többség sohasem tanult. A zene jó lehetőség arra, hogy az ember elmondja a véleményét a világról, ezenkívül szórakoztat is... — 16-18 évesek vagytok. Mit csináltok az iskola befejezése után? — Ez nem érdekel senkit. A mának élünk. A jövő a punkot nem foglalkoztatja. Nem törődünk azzal, lesz-e holnap. A világ öngyilkosságra készül, s ez ellen az egyén nem tehet semmit. Aztán még hozzáteszi a riporter: „...azt hirdetik, szabadon jó, de nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal... De nem is akarják már a világot megváltani, megváltoztatni. Nincsenek illúzióik, nincsenek indulataik. Nincs jövő, nincs remény — hirdetik a Sex Pistols (amerikai rock csoport) hitvallását. , Szomorú kép. A mai fiatalság sajnálatos képe az egész világon, ezúttal egy kis országban. Elgondolkodhatnának rajta a nagyhatalmak fejei, akik a világ sorsát intézik. Hiszen ők aztán már igazán még nem tinédzserek és feltételezhetően, még csak nem is punkok... Zenébe tett méreg” (3.) PUNK! A versenybíróság egyik csinos nő-tagja megméri Ed Muttock hasbőségét, amely nem is jelentéktelen, Mr. Muttock azonban csak harmadik tudott lenni a hasbőségi versenyen — az első díjat Robert Dosser nyerte. Sophia Loren és Carlo Ponti ismét együtt — az új élet mindkettőjük számára megalkuvás. Szerk.)• Kathy, Rodney White, az Amerika Legszőrösebb Férfija” felesége, a győzelem után boldogan öleli meg valóban szőrös férjét Új csodadiéta, amely valójában nagyon régi Az amerikai szenátus Különleges Élelmezésügyi Bizottsága (Senate Select Committee on Nutrition) két év óta tanulmányozza a különleges diétákat, különös tekintettel arra, hogy az amerikai polgárok 67 százaléka (beleértve a serdülőkorúakat és az időskorúakat is) túlhízott. Nemrégiben a szenátusi bizottság kiadta jelentését, amelyben az úgynevezett „földközi tengeri diétához” való visszatérést javasolja. Ez a diéta valójában nagyon régi és már nagyon hosszú ideje az olaszok és a görögök természetes és általános étrendje. Ennek a diétának a lényege: nagymennyiségű szénhidrát, friss gyümölcs, friss zöldség, nagyon kevés hús és majdnem semmi só. Dr. George Christa, kis, a „University of Miami School of Medicine” professzora, ezzel kapcsolatban a következőket mondta az újságíróknak: — Nem kétséges, hogy az úgynevezett „földközi tengeri diéta" minden lehetséges étrend közül a legegészségesebb és megakadályozza elhízásunkat és egészen idős korunkig egészségesen tart bennünket. Az olaszok és a görögök például évezredek óta kizárólagosan növényi olajat használnak főzésükhöz és aligha véletlen, hogy az egész civilizált világon ebben a két országban a legritkább a szívbetegség. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy jelenleg Görögországban az 50 és 60 év közötti férfiak esetében a szívroham tíz százalékkal ritkább, mint az Egyesült Államok hasonló éstkorban levő férfijai között. . . Élelmezésügyi szakemberek egybehangzó véleménye, hogy az olasz ,,pasta” különlegesen egészséges, a következő okok miatt, általában 7-10 százalék közötti fehérjét tartalmaz, a szervezet fenntartásához szükséges 8 aminosav közül hetet és egy teljes mérőcsésze mennyisége csupán 75- 100 kalóriájú. A „pasta” ezenkívül jelentős mennyiségű B-vitamint és természetes ásványi nyersanyagokat tartalmaz. Kevesen tudják, hogy például a „pasta” nagyobb mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, mint a burgonya. A szénhidrát elsőrendű fontosságú a szervezet energiatartalma szempontjából. Végezetül még valamit figyelembe kell vennünk: az olasz és görög étrend jóformán semmi jót nem igényel és az igazság az, hogy szervezetünk egészségesen tartásához semmiféle só nem is szükséges. Sőt, valójában a hús sem szükséges, ha elegendő halat, sajtot és tojást fogyasztunk. KOS — Márc.21—Ápr.19 Baljóslatú jelzéseket kaphat. Vigyázzon minden gépre, amivel dolgozik, kocsi, vagy egyéb balesetek lehetségesek. Komoly kárai lehetnek, ha nem vigyáz eléggé. Minden késedelem, ami ön miatt történik bonyodalommá válhat. Ne törjön le, mert azzal semmit sem old meg. Ne tegyen fel mindent egy kockára. Komoly rizikóval járhat és ellenségei részéről súlyos kritikát kaphat. BIKA — Ápr.20—Máj.20 Túl nagy az étvágya, de lehetőségei meglehetősen limitáltak. A józanabb réteg a Bika jegyében születettek között — megtalája a helyes megoldást, a kalandos szertelen természetűek azonban elvesztik józan ítélőképességüket és rossz lóra tesznek. Feszültség veszi körül családjában. Lakás változtatás lehetséges, ami munkával függ öszsze, de a munka lehetőség szerencse kérdése. IKREK — Máj.21—Jön.21 Adja fel barátait, akik téves információkkal traktálják. Nem jelentenek semmit a latban, mert több kára származhat belőlük, mint haszna. Mindig gondoljon arra, ami önnek rossz — másnak is rossz. Ha eszerint cselekszik nem éri csalódás. Sőt régi barátai újból visszatérnek önhöz és életének új kellemes periódusa kezdődhet. RÁK — Jún.22—Júl.22 Ha barátikat akar szerezni és azt akarja, hogy mindenki barátja legyen, akkor rendszerint mindenkivel ki kell egyezni, azaz engedni kell. Egyben azonban ne engedjen: anyagiakban. Fogjon meg minden garast, mégha legkedvesebb hozzátartozója kér is, akkor se adja ki a pénzt a kezéből. Nehéz napjai lesznek. Társadalmi téren azonban pótolhatja magát. Különösen örülni fog egy idegen ismerettségének. OROSZLÁN — Júl.23—Aug.22 Barátai, akik őszintén megmondják az igazat, nem haragot érdemelnek, hanem megbecsülést. Kevés őszinte barátja van, aki szemébe mondja meg az igazságot és nem a háta megött. Köszönje meg nekik. Egy idejében kapott helyes információ — sok mindentől megóvhatja. Nézze át postáját, értékes értesüléseket kaphat. Ne veszítse el hidegvérét. "'SZŰZ — Aug.23—Szept.22 Ne avatkozzék más dolgába. Hálátlan dolog és rendszerint csak további kellemetlenséggel jár. Koncentráljon kizárólag saját családjára. Választás előtt áll fiatalabb személlyel kapcsolatban. A felelősség feltétlenül az Ön vállán van. Jól gondolja meg, minek és kinek ad hitelt vitás kérdések esetén. Saját magával, személyes ügyeivel kapcsolatban is válaszaihoz érkezik. MÉRLEG — Szept.23—Okt.23 Mindenkinek meg van a jó és rossz napja. Reményei szerte foszlanak, bizonyos terveivel kapcsolatban. De ez ne keserítse el, mert minden rosszból meg lehet találni a kivezető utat. Rengeteg lehetősége van, ami eddig nem is jutott az eszébe. Ahelyett, hogy extra luxus dolgokon törné fejét, próbáljon kizárólag szolid, biztos alapokra koncentrálni. SKORPIÓ — Okt.24—Nov.22 Limitálja kívánságait. Mindenkinek van bizonyos rendkívüli célja, de a nagyravágyás nem mindig a legjobb tanácsadó. Semmi esetre se csináljon semmit azért, hogy mások csodálatát és elismerését kivívja. Még akkor is, ha rendkívüli erőt érez magában, szakítson lélekzetnyi időt. Ne csináljon elhamarkodott lépéseket. Ha szerződést köt gondosan olvassa át minden apró sorát, mielőtt aláírja. NYILAS — Nov.23—Dec.21 A Nyilas jegyében születettek türelmetlenek, különösen akkor, ha nem mennek simán ügyeik. Ez a legfőbb oka nyugtalanságuknak, belső szorongásuknak és feszültségeknek. Valaki, ,aki valamikor közel állt önhöz megvilágíthatja ön előtt az élet igazi értelmét, úgy, mint egy betegnek az orvos megmutatja a gyógyulás lehetőségeit. Adó és egyéb ügyei 27-én a fórumba kerülnek. BAK — Dec.22—Jan.19 A kisértése igen nagy, hogy végre vegyen magának bátorságot és magára is költekezzék kissé. Vigyázzon azonban, mielőtt vásárolni indul, gondossan nézze meg bankkönyvét, nehogy meglepetés érje. Valakivel véletlenül találkozhat, aki biztonságában nagy segítségére lehet. Nyelje le büszkeségét és ne habozzék tanácsot kérni, ha erre szüksége van. VÍZÖNTŐ — Jan.20—Febr.18 Egyik közeli barátja, vagy rokona kész arra, hogy bármilyen üzleti kezdeményezését finanszírozza. Mielőtt megkötné a szerződést, gondosan tanulmányozza a szöveget. Néha több idő kell, ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk. A köszönet munkájáért és személyének hitele megtisztelésként útban van. Féltékeny, rosszindulatú, pletykás barátok szavának ne adjon hitelt, mert felettesei megbecsülik. HALAK — Febr. 19—Márc.20 Mindennek határa van, hogy meddig mehet el, hacsak nem valami rendkívüli ideákkal megáldott géniusz. Kitűnő szerencséje van, de ne akarjon olyan dolgokba vágni, amelyekkel nem tud megbirkózni. Különösen vigyázzon 23-án, amikor is súlyos dilemma előtt álhat. Változtasson magatartásán és próbáljon meg pozitívan gondolkozni. Túl sok az ellentét ön körül, ami bizonytalanná és határozatlanná teszi. 11. oldal