Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-06-25 / 27. szám
JIR LOUIS SZATHKARY 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO IL 60614 CHICAGO és KÖRNYÉKE „Chicago and Vicinity // Hungarian weekly newspaper with readership in every State of the U.S.A. Alapítva: Üzleti iroda—Business office! 4125 N. Central Park Ave.l Chicago, 111. 60618 ' Tel: (312) 478-0850 A pápa párbaja a Kelettel Washingtoni tudósítónk jelenti: II. János Pál pápa lengyelországi zarándoklatja véget ért, de fitóhullámai csak most kezdődnek. A pápa visszatért a Vatikánba, de a világ még mindig találgatja ki mit nyert és vesztett az izgalmakkal és érzelmekkel telített látogatás során. A zarándokút csütörtökkel ért véget, de későn szerdán és a csütörtöki nap utolsó óráiban hágott a tetőfokra az izgalom. A pápa, Jaruzelski tábornok és Lech Walesa egyidőben ugyanabban a városban, Krakkóban tartózkodtak, a pápa székhelyén, volt érseki Jaruzelski a lengyel hírszolgálat szerint a pápa kívánságára érkezett ide, újabb két órán keresztül tárgyaltak egymással, zárt ajtók mögött, „múlt pénteki megbeszélésüket folytatva”, — mondotta a lengyel hírszolgálat. Miről volt szó, miben egyeztek meg, illetve mi az ami elválasztotta őket, erről egyelőre még semmit sem tudunk. Lapunk zártakor a beígért kommüniké még nem jelent meg és Reagan elnök sem mondotta el chicagói beszédét egy lengyel—amerikai hallgatóság előtt amelyet a Fehér Ház mint a pápalátogatás amerikai elnöki kommentárja ígért be. De a hirtelen elhatározás, hogy a jóval korábban és egészen más okokból kitűzött chicagói utat Reagan elnök egy ilyen közönség előtt elmondandó, a pápát és a Lengyelországot érintő beszéd tartására is felhasználja, jellemzi a tényt, hogy II. János Pál pápa látogatása szülőhazájában milyen hatalmas horderejű világesemény volt. Az amerikai hírközlő média a maga szokása szerint ebben a zarándokában elsősorban a drámát és az összecsapást kereste. Mi lesz Lech Walesával? Látja-e a pápát? Hol verik össze a ZÖMÖK a Szolidaritásért tüntetőket? Ez érdekelte az amerikai tudósítókat elsősorban. A legtöbb riporter figyelmét elkerülte a tény, hogy lengyel körútján a pápa nem csupán a kommunizmust korbácsolta, hanem a hitetlen világot, a céltalan és a kiábrándult fiatalságot, amely Amerikában ezekben a hetekben és hónapokban például öngyilkossági hullámot váltott ki a fiatalság sorában. Ezt tudatunkban tartva ajánljuk olvasóink figyelmébe harmadik oldalunkon lévő kommentárunkat, amely szintén a pápa látogatásának jelentőségével foglalkozik. Reagan elnök megtartotta Paul Valckert, a dollár őrét hivatalában Először is meg kell magyarázni kiről és miről van szó, mert ezt még a legtöbb amerikai is csak homályosan sejti. Paul Valcker a FED (Federal Reserve Board) néven emlegetett amerikai állami intézménynek volt eddigi igazgatója. Őt és az igazgató bizottság öt tagját a mindenkori elnök nevezi ki, négyesztendős tartamra. A FED feladata az állami pénzforgalom, a kamatláb stb. stb. szabályzása. Amerikai változata ez a Magyar Nemzeti Banknak és általában minden állam nemzeti bankjának. Azzal a hatalmas különbséggel, hogy Walcker és előde, noha az elnök kinevezettei, a kormánytól függetlenek, megválasztott politikusok nevezik őket ki, de az ő hálátlan feladatuk, hogy a dollár őrei legyenek és olyan döntéseket hozzanak, amelyet a megválasztásukért aggódó politikusok gyakran nem merészelnének eszközölni. Az amerikai államgazdaság hatalmas fontossága miatt Valcker szerepe meszsze túlnő az Egyesült Államok határain túl és a világ gazdaságára is hatalmas a befolyása. Paul Valcker, tekintélyes pénzügyi szakértő, pártpolitikai hovatartozás szerint demokrata. Jimmy Carter nevezte őt ki a FED vezetőjévé 1979-ben, amikor az amerikai infláció elérte a 13 %-ot. Elsősorban azért választotta Walckert az előző elnök, mert a konzervatív financiális felállítottságú Walckertől remélni lehetett, hogy megteszi a szükséges népszerűtlennek tűnő intézkedéseket az infláció megfékezésére és az amerikai államgazdaság rendbehozatalára. Most amikor Walcker négyesztendős mandátuma lejáróban volt, jelentős részben az ő érdeme is, hogy az amerikai infláció %-ról a a korábbi 13 jelen ,3 %-ra csökkent. Paul Valcker szerény fizetéséért kb. 65 ezer dollár, majdnem kevesebb mint amit egy átlagos vezető pozícióban lévő amerikai bürokrata kap, olyan kevés, hogy megélni belőle nem lehet és ezért Mrs. Walcker New Yorkban állást vállalt és dolgozott, hogy férje washingtoni jövedelmét kiegészítse!) Paul Walcker az egész Carter és Reagan kormányzat alatt erőteljesen dolgozott az infláció megfékezése érdekében, eredménnyel. Ezzel rendkívüli tekintélyt szerzett magának nemcsak a honi fronton, de nemzetközileg is. Amerikai bank és tőzsde körökben például hosszú hetek óta agitáltak újbóli kinevezése mellett. Egyetlen ellenjelölt akadt, a republikánus párti pénzügyi szakértő, Allan Greenspan, Nixon elnökségének korábbi tanácsadója, aki nem túlságosan óhajtotta ezt az állást. Walckernek azonban voltak ellenzői is, elsősorban a konzervatív republikánus körökben, ahol bizonyos mértékig Walckert hibáztatják, hogy túlságosan megszorította a pénz forgalmát és ezzel egyik okozója a kelleténél súlyosabb gazdasági lelassulásnak. E kifogás mellett ezek a kritikusok jobban szerettek volna olyasvalakit látni a FED élén, aki eszmei és pártpolitikai híve Reagan elnöknek és megbízhatóbb barátja és támogatója lesz esetleges újraválasztásának is. A FED vezetője annyira független és befolyásos ember nagy horderejű feladatköre révén, hogy döntései az amerikai elnökválasztás kimenetelére is hatással lehetnek. Reagan elnök több fontos párthívének tanácsát hagyta figyelmen kívül amikor a demokrata Paul Walckert egy újabb 4 esztendős tartamra megerősítette mint a FED vezetőjét. Spanyol szocialista vendég Washingtonban Felipe Gonzalez, Spanyolország frissen választott szocialista miniszterelnöke Reagan elnök vendége volt a Fehér Házban a héten. Különös találkozás: a vendég korát tekintve könynyen fia lehetett volna a házigazdának. Gonzalez egyetemi évei alatt földalatti tagja volt a szocialista pártnak és küzdött a Franco-rendszer ellen. A Franco korszak után a királyság és a demokrácia kezdetén az ambiciózus Gonzalez a szocialista pártvezérségre törekedett, ennek jobbszárnyához csatlakozott és az érdeme volt,hogy a kemény marxista-leninista vonaltól eltérítette spanyol elvtársait, így lett pártvezér, majd miniszterelnök. Gonzalez ebben a pozíciójában ügyesen manőverezik, támogatja azt, hogy Spanyolország továbbra is biztosítson Amerikának katonai támaszpontokat területén, de azokat is támogatja pártján belül akik szeretnék viszszacsinálni Madrid fokozatos közeledését a NATO-ba való belépéshez. Gonzalez az elmúlt hetekben Latin-Amerikát látogatta és ott a Reagan kormány középamerikai politikáját ikárosnak minősítette. Üzenete elsősorban hazafelé szólt a szocialista párt balszárnyának bizonygatta „hogy ő milyen jószívű”. Ilyen előzmények után hogyan sikerült a konzervatív Reagan elnök és a szocialista Gonzalez találkozója? Párviadal? Koránt sem. Mindketten karizmatikus politikusok, mesterek a pozitív kihangsúlyozásában. Meleg mosoly és kézrázás közepette biztosították nézeteik hasonlóságát. Még Latinamerikát illetően is egyetértettek Reagan ottani célkitűzésével: Béke, demokrácia és az igazság helyreállítása. Reagan a Gonzalez-találkozó előtti napon mást is mondott Közép- Amerikáról. Kijelentette, hogy a Szovjetunió, Kuba, Nicaragua tengely a hatalom átvételével fenyeget ebben a térségben. Gonzalez tapintatosan ezt nem hallotta. A zárt ajtók mögötti találkozón Reagan nyilván megkérdezte vendégét hogyan lehet összeegyeztetni Spanyolország „semlegesség felé sasszázását” és ugyanakkor a spanyol külpolitika azon óhaját, hogy az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben biztosítsa területének védelmét. Gonzalez mentségére legyen mondva, ha rajta múlna egyedül, ő siettetné a NATO-hoz való csatlakozást. Pártja választási ígérete szerint a döntést népszavazásra bízzák. Zűrzavar a demokrata pártban Reagan elnök népszerűsége és rábeszélő képessége az ellenzéki demokrata pártot olyan helyzetbe szorította, hogy bármit tesz is most csakis veszteségre számíthat, — jelenti a nagyrészt demokrata szimpatizáns New York Times kongresszusi riportere. Az ellenzéki párt minden fronton védekezésre szorul most, a kezdeményezés az elnöké. A fegyverkezés vitájában, az MX-rakétaberendezés ügyében a demokraták attól tartanak, hogy amennyiben megtagadják Reagantól a honvédelemre kért összegeket és Genfben nem sikerül neki megegyezni az oroszokkal a fegyverkorlátozást illetően, úgy ezért az elnök a demokrata pártra hárítja majd a felelősséget. Ha El Salvador ügyében a demokraták nem támogatják Reagan elnököt ismét attól tarthatnak, hogy Közép- Amerika elvesztéséért őket vonják felelősségre. Az adócsökkentést illetően ugyanez a helyzet. A demokraták szeretnék Reagan költségvetését megváltoztatni, de tartanak tőle, ha ez sikerül és ha valami nem végződik jól, úgy a republikánusok és Reagan megint őket okolják. Siker esetén pedig feltétlenül az elnök vindikálja magának az érdemet. A demokratáknak ez a nagy problémája most. Amennyiben segítik Reagant, úgy még erősebbé válik belpolitikai téren. Ha viszont gáncsolják, úgy a nép őket húzza majd deresre a választáson. A demokrata-liberális szárny néhány tagja rajong emiatt a kutyaszorító miatt és ezt mondja: Mi vagyunk az ellenpárt, őrültség lenne ha a fejbólogató János szerepét játszanánk. Nekünk kell kiállni értelmes ellenjavaslatokkal! Ez egy szépen hangzó teória, a baj csupán az, hogy ilyen politika és javaslat nincs. A demokraták minden egyes kérdésben rendkívül megoszlanak jobb- és balszárnyuk mögött és képtelenek egy ellenpolitikát kialakítani. (Folytatás a 3. oldalon.) Amerika államgazdasága erősebb, mint hitték A washingtoni kereskedelmi minisztérium a hét közepén közzétett egy becslést, amely szerint az Egyesült Államok államgazdasága az első félévben 6,6 %-os növekedést mutatott, jóval többet, mint bármikor az elmúlt két esztendő folyamán. És jóval többet annál is, amit Reagan elnök gazdasági tanácsadói testületének vezetője, Martin Feldstein bejósolt az esztendő elején. Szerinte 1983- ra 3 %-os növekedésre van kilátás. A mostani félévi kiértékelés ennek dupláját mutatja. Magánszakértők szerint az amerikai államgazdaság az esztendő hátralévő részében és 1980- ban további erős növekedést mutat majd. Ezzel egyidőben az International Monetary Fund a 146 nemzetből álló Washingtonban székelő szervezet szintén jóslatot tett közzé, éspedig a világ gazdasági helyzetét illetően. Az IMF 1983 második felére és 1984-re világszerte gazdasági talpraállást jósolt. „Jelentős javulást, 3 %-os gazdasági növekedést, amennyiben az amerikai költségvetés deficitje nem lassítja le ezt a javulást.” Amerika helyzete most jobb, hosszú idő esztendő óta, — jelentette ki az IMF. — Az IMF szerint a nemzetközi gazdasági helyzet javulása a következő okoknak tudható be: Az infláció sikeres megfékezése. Az amerikai államgazdaság erősbödése. A kamatláb és az olajárak csökkenése. Ezzel párhuzamosan a III. Világ adósságának csökkenése. Reagan elnök a gazdasági helyzetet illető jóhíreket: „Rendkívül bíztatónak” ítélte. Ezt párosította a demokraták címére küldött figyelmeztetésével . Amennyiben költségvetését ezek adóemeléssel és a költekezések növelésével felborítanák, úgy számíthatnak az elnöki vétó özönére. Reagan kemény kiállása az elnök erős politikai helyzetét tükrözi. Arafat agóniája 15 esztendős államfősködés után, de állam nélkül Arafat SOS jeleket küld mindazoknak a külföldi országoknak Bukaresttől Caracasig és Új-Delhiig,valamint a konzervatív arab államokig, ahol őt támogatták. Segítség, amíg nem késő! Az ellene egy hónap óta tartó katonai lázadás ennek elfojtása helyett kiszélesedett. Arafat Szíriában tárgyalt, egy éjféli tanácskozáson a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom forradalmi tanácsának 77 tagjával, azon erőlködve, hogy a belharcot politikai döntés révén fejezzék be. Ekkor futott be a tanácshoz a hír, hogy Libanon Bekaa völgyében a különböző frakciók egymás ellen folytatott csatározásába Szíria hirtelen és nyíltan az Arafat követek ellen fordult és katonai támogatásban részesítette őket. A május 15-én kitört Arafat elleni támadást a palesztínai vezér Líbia diktátorának Kadhafinak számlájára írta. Most, hogy Assad Szíria vezetője is levetette a semlegesség álarcát és Arafat ellen fordult, őt is besorolhatja az árulók közé a palesztínai vezér. Arafat természetesen azonnal elhagyta Szíriát és azzal fenyegetőzik addig nem teszi be a lábát Damaszkuszba, amíg a lázadás tart. Viszont a lázadás inkább terjed, mint alábbhagy. Szúdi Arábia királya támogatását továbbra is Arafatnak ígéri. Ironikus módon Izraeltől Washingtonig most mindenütt Arafatnak drukkolnak, mert az ő bukása után a Palesztínai Felszabadítási Mozgalom még radikálisabbá válhat és az alábbhagyott nemzetközi terrorizmus valószínűleg ismét fellobban. + Lesz-e amerikai—szovjet csúcstalálkozó? Gromiko szovjet külügyminiszter interjút adott (berendelte magához a TASS Iroda munkatársát) és mondanivalójának lényege: A csúcstalálkozó, amit annyit emlegetnek mostanában Nyugaton csakis akkor lesz megtartva, ha Amerika a Szovjetunióval való viszonyát komolyan és konstruktívan közelíti meg!” — Más szóval, amíg Reagan nem változtat a Moszkva felé használt hangon, addig nem lesz csúcstalálkozó. Mindebben az a legmulatságosabb, hogy Gromikó amerikai kollégája, Schultz külügyminiszter pontosan ugyanezt mondotta a múlt hét közepén, január 15-én, a szenátor külügyi bizottságában megjelenve. (Amelynek vezetője az újraválasztás előtt álló Charles Percy chicagói liberális republikánus szenátor hangosan követelte a Reagan—Andropov csúcstalálkozót!) Shultz ezeket mondotta Percy-i bizottsága előtt: A Reagan kormány szeretne a Szovjetunió vezetőivel konstruktív párbeszédet folytatni. Egyelőre azonban aggodalommal tekintünk a Szovjetunió magatartására és ezért nem sietünk egy ilyen csúcstalálkozóra. Gromikó most torztükörként ugyanezt vetítette vissza. Igen, a csúcstalálkozó a legalkalmasabb fórum bonyolult ügyek megoldására, — mondotta Gromikó, — de hogy erre sor kerüljön az amerikaiak magatartásának megváltoztatása szükséges. Erre egyelőre nincs kilátás és így egy közeli Andropov—Reagan csúcstalálkozó nem várható,így Gromikó i TASS tükrében. De nagyon is valószínű lenne ez a találkozás, amennyiben a Fehér Ház hirtelen meggondolná magát és beadná a derekát, Percy, a New York Times, a Christian ■Sience Monitor és még egy tucat más fórum noszogatására. Japán kiutasított egy szovjet kémet Nakasone konzervatív kormánya a múlt hét végén kiutasította a tokiói szovjet nagykövetség első titkárát Arkady Vinogradovot, aki felesége és kisfia kíséretében sürgősen hazarepült Moszkvába. A II. Világháború óta ez volt az első eset, hogy a japán kormány nyíltan ujjat húzott a Szovjetunióval. Vinogravot tetten érték, amint ipari kémeket igyekezett beszervezni Japán technológiai iparába. Idén tavasszal a japán könyvpiacon megjelent a KGB korábbi tokiói kémjének, a nyugathoz csatlakozott disszidensnek, Stanislav Levchenko-nak könyve, amelyben Levchenko Japánt a szovjet kémek paradicsomaként festi le. Levchenko hosszú listát közölt a beépített japánokról. A tokiói kormány azóta is tanulmányozza hogyan tudná leállítani a hadititkok kicsempészését. Legutóbb kiderült, hogy a japán halászflotta csempész ki fontos technológiai berendezéseket és ad át szovjet vizeken a szovjet halászflottának, cserébe azért, hogy ezeken a vizeken halászni hagyják őket. A konzervatív Nakasone uralomra jutása óta mind katonailag, mind gazdaságilag Japánt még szorosabban fűzte Amerikához és újabban a NATO-hoz. A Szovjetunió viszont megfenyegette Tokiót, hogy SS-20-as rakétáit a Távolkeletre helyezi át, ezeket Japánra irányítja és a sűrűn lakott ország legyen tudatában annak, hogy mindenkinél sebezhetőbb célpont.