Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-06-25 / 27. szám
A pápalátogatás jelentősége rövid távon A pápa hát hazatért. Szülőhazájának 8 napos látogatása után oda, amely immár élete végéig és azután is örök hazája lesz: a Vatikánba. A megkönnyebbülés sóhaja fogadta a hírt, hogy a lengyel pápa túlesett ezen az újabb tortúrán, a lengyelországi zarándokúton és a helikopteren felette repkedő ZOMO riadórendőrök helyett immár a Vatikán vastag falai védik és az alabárdos svájci gárdisták. II. János Pál pápa 8 napos „zarándokútja” éppúgy megremegtette a pápa híveit, mint esküdt ellenfeleit. Szemtanúi voltunk amikor a múlt hét péntekén a varsói palota termében szemközt állt Jaruzelski tábornokkal, de hatalmas szőnyeg és világnézeti távolság választotta el őket egymástól. „Nem félünk az utókor ítéletétől!” — mondotta Jaruzelski tábornok. De mi a jelen kor, szemtanúi voltunk, amint a tábornok egész testében reszketett a törékenynek tűnő hófehérbe öltözött pápa tekintete alatt. A pápa nyugodt volt, szilárd és meg nem alkuvó: „Azért jöttem, — mondotta, hogy honfitársaimmal legyek Lengyelország történelmének egy különösen nehéz pillanatában!” Ezután megbélyegezte a katonai parancsuralom keménységét, intette Jaruzelskit váltsa be a szociális reformokat illető ígéreteit, amelyek a lengyel kormány és a Szolidaritás között kerültek kidolgozásra, majd a statárium bevezetése után sutbadobták és feledték őket. Jaruzelski sápadtan és feszengve hallgatta a leckéztetést. És ez csupán a kezdete volt a pápalátogatásnak. Mindenütt milliós tömegek vonultak fel, tanúságot téve arról, hogy a lengyel nép hogyan érez vallása, az egyház feje és a katonai kormány irányában. Senki sem számított ilyen fogadtatásra Amint múlt heti kommentárunkban már említettük, a pápa látogatását hosszas habozás után engedélyező Jaruzelski kormány ettől saját rehabilitációját remélte. Továbbá a nyugattal való gazdasági viszony helyreállítását, az elszigetelés be-,szüntetését és újabb kölcsönöket. Remélte azt is, hogy Lengyelországban a rend nem borul fel, a tömegek nem törnek ki korlátaik közül és hogy végeredményben a katonai junta húz majd előnyt ebből a látogatásból. Alkalmasint lengyel hazafiak is tartottak ettől. Nagy nyugati világlapok hasábjain több a Szolidaritással szimpatizáló és Nyugaton élő lengyel írt cikkeket és intette a pápát: látogatása csakis a rezsimet erősítheti és az ellenállást gyengíti. Csalódást okoz majd Lengyelországban, visszahatással jár, újabb kalodát teremt, újabb csalódást hoz, esetleg kínszenvedést. Mondja hát le a pápa a meghívást és maradjon a Vatikánban. A pápa azonban ment a maga útján. Kesztyűt vetett a katona-kormány felé, beszélt a bebörtönzöttekről, a polgári jogok megfosztásáról. Útját gondosan megszabták és irányították, de bárhol járt népvándorlás indult feléje. Lengyelország 36 milliós lakosságának majdnem fele személyesen látta őt és hallotta szavait. A hatás amit kiváltott lehengerlő volt. Állam lett az államban, semmi sem számított többé Lengyelországban csakis az ő szava, az ő gesztusa. „Reszketünk miatta, — vallotta be egyik nyugati tudósítónak a Jaruzelski kormány funkcionáriusa, — fogalmunk sem volt arról, hogy mit mond és mit tesz majd a pápa a következő pillanatban!” Elszámította magát Moszkva helytartója? Ilyen körülmények között a nyugati tudósítók (akikkel a kommunista vendéglátók horibilis öszszegeket fizettettek a körútért, 600 dollárt naponta egy stúdió rövid használatáért, 150 dollárt egy szobáért, és hasonló árakat az étkezésért, a telefonért!) — a kiuzsorázott nyugati tudósítók megkérdezték keleti kollégáikat tulajdonképpen miért is engedte be a pápát Jaruzelski tábornok? Hogyan lehetett olyan vak, hogy ettől a látogatástól valami hasznot remélt? „A mi vezetőink úgy el vannak szigetelve a néptől, hogy fogalmuk sem volt a közhangulatról. Azt remélték, hogy ügyes rendezéssel, manipulációval hasznot préselhetnek ki a látogatásból. Amikor kiderült a valóság, megrémültek tőle, de akkor már késő volt!” Rakowski, Jaruzelski „mérsékelt munkatársa és nyugat felé szóló propagandistája” a pápalátogatás kellős közepén bírálta ha nem is közvetlenül a pápát, de azokat akik szavait kifacsarják, legendákat szülnek és a látogatást ellenséges propagandára igyekeznek kihasználni. A Jaruzelski rezsim propagandistái mindent megtettek, hogy mentsék ami menthető. A pápalátogatását Sziléziában például arra használták ki hogy elhitessék jelenléte jóváhagyása Lengyelország új nyugati határának, a Németországtól elcsatolt területek bekebelezésének. Például Breslau városa lenyelésének. A pápa azonban minderről semmit sem mondott. Sziléziában milliós bányász és ipari munkás hallgatósága előtt a kommunista ideológiát támadta. A munkás nem csupán a termelés eszköze, — mondotta II. János Pál pápa, rácáfolva Marx tételére, — hanem ember is, akinek joga van a tőkéhez, amelyet termelése állít elő. Ezen is túlmenve a pápa a sztrájk jogát is védte. ■ „Az ember nem hajlandó dolgozni, ha nem látja ennek értelmét, ha elszedik tőle munkájának gyümölcseit!” A lengyel ifjúság, amelytől a rezsim reszket, özönlött a pápa köré. Az egyik intelligens amerikai szemtanú, a Wall Street Journal tudósítója, azt írta a Czestochowa-i szabadtéri miséről: ez a lengyel ifjúság mammut ünnepélye volt, egy lengyel Woodstock, de itt nem a rock’n’roll állott a központban, hanem a vallás volt a vonzerő. A pápa minden eddiginél több melegséget és szeretetet árasztva nézte a fiatalok végeérhetetlen tömegeit: „Drága fiatal barátaim, — mondotta nekik, — Mária tud szenvedéstekről, nehéz fiatalságotokról megaláztatásotokról és igazságérzetet ért sérelmeitekről. Tud arról, hogy milyen gyatra a jövőt illető kilátásaitok és hogy mekkora a kísértés hogy ezelől valamilyen más világba meneküljetek!” Ez volt az a lengyel ifjúság amelyről Jaruzelski tavaly kijelentette: az ő keserűségükből született a Szolidaritás. Az ő változást követelő hangulatukból és szimbólumokra szegezett tekintetükből született a veszély, amely a lengyel államot most létében fenyegeti. " Éljen a pápa!... Maradj velünk!... Közeledj hozzánk még jobban!... Kiáltoztak a fiatalok tömegei Czestochowaban. Olyan szorosan álltak egymás mellé préselve, hogy keresztet vetni, letérdelni sem tudtak. A pápa látogatásának, a Fekete Madonna közelségében kiderült, egyik célja ennek a lengyel ifjúságnak a befolyásolása volt. II. János Pál pápa Czuvaj Czuvaj lengyel szó: „ügyeljetek!” ez lenne hevenyészve fordított magyar jelentése. A czuvaj minduntalan megismétlődött a pápa beszédében És finom árnyalattal minduntalan mást és mást jelentett. Egyik percben intés volt a túlságosan veszélyes politikai kockázat vállalása ellen. A másikban tanács: Várjanak a lengyel fiatalok a legalkalmasabb lehetőségre és ha az elérkezik, úgy azt ne szalasszák el! Néha intés volt a czavaj az erkölcsi tisztaság megőrzésére. Néha riasztás, hogy lengyel fiatalok a hamis prófétának ne dőljenek be. Majd a pápa így folytatta: Az ügyelj, azt is jelenti, hogy a fiatal az aki elsősorban felelős Lengyelország jövőjéért. Néha talán megirigyeljük a franciákat, vagy németeket, vagy az amerikaiakat, mert számukra a szabadság olyan könnyen jött, míg mi olyan súlyos árat fizetünk érette. De mi nem kívánunk egy olyan Lengyelországot, amely semmibe sem kerül nekünk!” A lengyel fiatalok szinte itták a pápa szavait Azután mint mindegyik milliós gyülekezete lengyelországi zarándokútja során, Czestochowaban is elénekelték a fiatalok a zsoltárt: „Uram Istenem, aki törődsz Lengyelországgal!” Esőtől ázva, a hűvös éjszakától dideregve távozott a fiatalok tömege a Fekete Madonna kegyhelyéről. Az egyik lengyel fiatal, aki nem félt magát megnevezni az amerikai újságíró előtt, Krzegors Regulski, 22 esztendős krakkói diák ezt mondta saját kommentáraként az amerikai szemtanúnak „Erőtől és reménytől telítve távozunk! A nagy kérdés most az, hogy mihez kezdünk majd ezzel a reménnyel? A Szentatya szerint a hosszú távon hittel és bölcsességgel igenis változtathatunk sorsunkon. És ha ő derűlátó, úgy azt hiszem nekünk is okunk van az optimizmusra!" Zűrzavar a demokrata pártban (Folytatás az első oldalról.) Tim O’Neill, a házelnök a régifajta liberálisok legmarkánsabb alakja, a maga részéről Reagan minden egyes kiállását, legyen az adópolitika, honvédelem, vagy Középamerika, azonnal és vadul támadja. Gyakran úgy támad, hogy ellenjavaslatot sem tesz. O’Neill arra bíztatja az ellenpárt összes tagját kövessék az ő támadásait. Ezt azonban egyre kevesebben teszik a megtorlástól tartva. És Tip O’Neill napról napra egyre inkább Michael Footra a British Labour Party hörgő öreg oroszlán vezérére hasonlít, aki veszteségbe sodorja pártját. Június 6tének tanulsága Habsburg Ottó Röviddel a márciusi német választások után a hírközlő eszközök „trend”-ről, irányzatról beszéltek, amely jobboldal győzelmére vezetett, annak ellenére, hogy ez a meghatározás a politikában rég mítosznak bizonyult. A parlamenti képviselők természetesen ugyanezzel mentegetőznek miután a választást elvesztették, mert nem szeretik bevallani az igazi okokat, amelyek az egyéniség hiányában, ködös programbeszédekben és lustaságban keresendők. Persze mindenkivel történnek balesetek, de általában az ember a saját sorsának kovácsa. Az elmúlt három hónap eseményei megerősítik ezt a felismerést. Az osztrák választásoknál a szavazatok számából szinte fel lehetett mérni az egyes kerületek vezetőinek rátermettségét. Még kirívóbban áll ez az angol alsóházi választásokra. A konvencionális gondolkodás szabályai szerint az anyagi adottságok az ellenzéknek kedveztek. A konzervatív kormánynak viselnie kellett a világgazdasági válság következményeinek terhét, amelyet még súlyosbított Nagybritannia strukturális problémája. Ez velejárója az idejétmúlt intézményeknek, ami Anglia esetében a világhatalmi helyzet összeomlását követő átállásban nyilvánult meg. Ennek tudható be a nagy munkanélküliség és a szociális berendezkedések elöregedése, különösen a szakszervezetekben. A megoldás gondolatvilág átállítása, mi azonban nem könnyű. Ha a munkáspárt ezt megtette volna, úgy vissza nem térő kilátása lett volna a győzelemre. Ugyanakkor a liberális és szociáldemokrata erők egyesülése, amely oly sok kedvező kommentárra vezetett, méginkább növelte az ellenzék kilátásait. Ez a Jenkins és Steel vezetése alatt álló új csoport minden lehetőt megtett, hogy a hírközlő eszközök kedvében járjon és hogy annak elragadtatását kiérdemelje. A párt liberális volt, de nem túlzott mértékben. Barátságot mutatott a tőke felé, anélkül, hogy száz százalékban magáévá tette volna a szabad gazdasági rendszer elvét. Szociáldemokrata volt, de nem vonta le annak végkövetkeztetéseit. Baloldali volt, de egyben a középen is állott, úgyhogy senkiben nem keltett igazi félelmet, így soraikba állott számos nagytőkés, örülve a kitűnő helyzetnek, hogy modern, haladó baloldali szelleműnek tűnhetett fel anélkül, hogy gazdasági érdekeit komolyan féltenie kellett volna, így a párt a babérkoszorúzás jól táplált reményével ment a választásba. Amidőn azután a konzervatívok hosszú történetük egyik legnagyobb választásigyőzelmét aratták, az elsősorban annak köszönhető, hogy Margaret Thatcher volt az egyetlen igazi egyéniség a pártvezérek között. Ezen a téren nem volt versenytársa. A munkáspárt vezetője, Michael Foot még barátait is megborzongatta. Pártjának egyik parlamenti képviselője röviddel a választások előtt megjegyezte előttem, hogy Foot miniszterelnökségét ő sem tudja elképzelni. Azzal vigasztalta magát, hogy pártja úgysem nyerheti meg a választást. A tény az, hogy Foot választási hadjárata nem hozott új egyéni gondolatokat és nem mutatott vezetői képességet. Nyilvánvaló volt az is, hogy Foot nem halad a korral. Politikai beszédeiben minduntalan harminc évvel ezelőtti példákra és idézetekre hivatkozott, amikor a feltörő radikális harcos és a polgári gondokodás réme volt. A liberális — szociáldemokrata táborban két egyén állott az élen. A liberális Steel igen népszerű volt, ha nem is mint politikus, de mint jóképű férfi. Igazi férfi divatlapból kivágott angol típus. Politikai megnyilatkozásai ködösek voltak, tiszta állásfoglalás nélkül. A miniszterelnökségre kiszemelt jelölt, a szociáldemokrata Roy Jenkins, hosszú parlamenti múltra tekint vissza. 1980-ig elnöke volt az Európa Bizottságnak. Ott mint jó európai lépett fel és kedvesen gyengének, kevéssé gerincesnek bizonyult. Minden volt, csak nem meggyőző. Ezzel szemben Mrs. Thatcher, amint azt a Falkland válság mutatta, bátor, jellemezős és kimondja azt amit gondol. Ezt még ellenfelei is elismerték. Bizalmat érdemel. Még azok is, akik nem osztják felfogását őrá szavaztak, mert úgy érezték, hogy megvannak benne azok a tulajdonságok, amelyeket vezetőktől válságos időkben elvárnak: a becsületesség és a bátorság. Ugyanez hozta meg a győzelmet Kohlnak is Németországban egy olyan vetélytárssal szemben, akinek alapvető tulajdonsága az opportunizmus. Az erős egyéniségek győzelmét láttuk Spanyolországban és Franciaországban is. Mitterrand azért győzött a rendkívül eszes Giscard d Estainggel szemben, mert ez utóbbi azt hitte, hogy jobboldal szavazataival közép-baloldali politikát folytathat. Chirac, az ellenzék mostani vezére viszont olyan személyiség, akinek keménységét és bátorságát mindenkinek el kell ismernie. Ezért a francia szocialista párt ma nem a volt elnöktől, hanem Párizs polgármesterétől fél. Olaszországban a közeledő választásoknál nem várható lényeges eltolódás, mert ebben az országban jelenleg nincsen egyetlen erős politikai egyéniség, sem. Nálunk Németországban sokan azt mondották, hogy Margaret Thatcher azért fogja elveszteni a választást, mert országában sok a munkanélküli. Ennek okául részben a kormány küzdelmét hozták fel az inflációval szemben. Attól eltekintve, hogy ez nem állja meg a helyét, a tény az, hogy az infláció által károsítottak, mint az öregek, a tőkések, a nyugdíjasok, kis tisztviselők száma lényegesen nagyobb mint a munkanélkülieké. Az előbbiek azért szavaztak Margaret Thatcherra, mert számukra a pénz értékállósága a legfontosabb szociális követelmény. A június 9-i angol választás nyertese az egyéniség volt. Az aki azt adja választóinak, amit joggal elvárnak politikusaiktól: jellemerősséget, világos beszédet, egyenes vonalvezetést és helytállást. 14 év után Kína új elnököt választott A kínai birodalom igazi ura, Deng, a törpe lett volna ez az elnök, amennyiben hajlandó elfogadni. Deng azonban szívesebben marad a háttérben. A hatalom kevésbé látható új jeleként a hadsereg ellenőrző bizottságának elnöke lett, míg az elnöki pozícióba majdnem másfél évtizedes szünet után Li Xiannan-t emeltette. A nemzeti népi kongresszus, amely a nemlétező kínai parlament szerepét játssza, de tulajdonképpen nem több körbélyegzőnél, azon nyomban lepecsételte Li kinevezését. Kiválasztása jó előre történt, hetek óta nyílt titok. És amint a kommunista Kínában szokás ő volt az egyetlen jelölt. A szenvedélytelen választás éles ellentétben áll 1969-cel, amikor a Mao Cetung által kirobbantott kulturális forradalom elűzte helyéről Kína akkori elnökét Liu Chao-Chi-t, mert ez ellenezte Mao politikáját. A megüresedett elnöki poszt újbóli betöltésével a szimbolizmusra oly hajlamos Kína ura, a törpe Deng azt kívánja jelezni, hogy országában ismét a törvény az úr, nem pedig a káosz. Li, az új elnök 78 esztendős. Veterán kommunista, eddigi érdemeinek elismeréseként kapta a főleg ceremoniális teendőkkel járó elnökséget. Li gazdasági tervező volt, részese a politikának, amely Kína nehéz iparának kiépítését sürgette. A pragmatikus Deng a hangsúlyt most a könnyűiparra és a fogyasztók által keresett cikkekre helyezi. Li nem ennek a gazdasági vonalnak hirdetője, viszont nem is éles ellenzője. Gazdasági szerepe immár a múlté, ezután főfeladata államfők fogadós lesz. Az elnök helyettesére várt volna a gazdasági politika irányításának feladata. Erre a posztra Liao Chengi-t szemelték ki, akinek bőséges kereskedelmi kapcsolata volt Honkonggal, az angol koronagyarmattal, a távolkelet bankházával és tőzsdéjével. Liao első feladata Peking gazdasági politikájának magyarázása lett volna Hongkong számára. Liao azonban tíz nappal ezelőtt váratlanul meghalt. Helyébe a mongol származású 78 esztendős Ulanhu-t nevezték ki, elismerve azt, hogy Liao lett volna erre hivatott csupán halála akadályozta ezt meg. Őt búcsúztatva a gyászbeszédek hangsúlyozták, hogy Liao legfontosabb munkája Honkongnak az anyaországhoz való visszatérése lett volna. Ez nem képezheti tárgyalások alapját, ez elkerülhetetlen! Az ilyesfajta beszéd Honkongban hallatlan idegességet kelt. Ez csak azt csillapította, hogy Pekingben gyorsan hozzátették: „Elkerülhetetlen, de nem halaszthatatlanul sürgős! Honkong nyugalma és stabilitása szintén fontos szempont Pekingben. Értesítés! Ezúton értesítjük kedves előfizetőinket és olvasóinkat, hogy két hetes nyári vakációnkat — a nyomdai személyzetünk szabadságidejével összeegyeztetve — júl. második felében tartjuk, ezért július 23-án és július 30-án nem jelenünk meg. A Chicago és környéke legközelebbi száma augusztus 6-iki dátummal kerül olvasóink kezébe. Kérjük kedves előfizetőink és olvasóink szíves megértését. CHICAGO és KÖRNYÉKE szerkesztősége és kiadóhivatala Q .§ 3. oldal A keleteurópai csatlós országokban a Szovjetunió nukleáris fegyvereket rejteget A NATO honvédelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján egy magát megnevezni nem kívánó magasrangú amerikai személyiség szerint Casper Weinberger amerikai honvédelmi miniszter közölte kollégáival. Az Egyesült Államok kormányának bizonyítékai vannak arra, hogy a Szovjetunió mintegy három esztendő óta nukleáris fegyverekkel látta el keleteurópai vazallusait. Moszkva a múlt héten a williamsburgi csúcstalálkozó kezdetén fenyegetőzött azzal a lehetőséggel, hogy nukleáris fegyvert juttat keleteurópai szövetségeseinek. Ez rég megtörtént mondotta a brüsszeli amerikai forrás kb. három esztendővel ezelőtt.