Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-09-10 / 37. szám

mm 6. oldal Bégin lemondásával egy korszak ért véget Izraelben Menachem Bégin, iz­raeli miniszterelnök, vé­­gülis lemondott, annak ellenére, hogy pártja, a Herut Párt és Likud­­kormánykoalíció arra kérte, hogy maradjon pozíciójában legalább addig, amíg a libanoni helyzet „tisztázódik". A lemondás egyik leghatá­rozottabb ellenzője Yitz­hak Shamir, külügymi­niszter volt, aki az új­ságíróknak (Bégin végle­ges elhatározása előtt) a következőket mondta: — A miniszterelnök nem távozhat posztjáról addig, amíg az általa elindított libanoni kon­fliktus valamiképpen nem tisztázódik. Mr. Bégin, egy három órás kormányértekezle­ten jelentette be lemon­dását, amely meglepe­tésként érte a Harut Pártot, a Likud Koalíci­ót és Izrael leglényege­sebb — habár sokszor Béginnel egyet nem értő szövetségesét, Ameri­kát. A miniszterelnök — többek között — a kö­vetkezőkkel indokolta lemondását: — Fáradt vagyok és már nem vagyok képes olyan hatékony mun­kára, mint amilyet po­zícióm megkívánna. Begin, aki a modern Izrael legagreszívebb és leglendületesebb po­litikusa, most először politikai karrierje alatt, megtört, fáradt ember benyomását keltette. A miniszterelnök 70 éves, évek óta szívbaja van és magánéletének a közel­múltban két olyan ese­ménye volt, amely fá­radttá, kiábrándulttá tette: régi barátjának, Moshe Dayannak, és fe­leségének, Alizának halála. Menachem Bégin hat évig volt Izrael minisz­terelnöke és ez alatt az idő alatt különbékét írt Menachem Bégin, izraeli miniszterelnök, akinek lemondásával egy történelmi korszak ért véget Izraelben. alá Egyiptommal és megpróbálta a PLO-t, minden eszközzel meg­semmisíteni. Ez csak részben sikerült, mert a Reagan-adminisztráció megtiltotta azt, hogy az izraeli .csapatok elfog­lalják Nyugat-Beirutot és ezzel megmentette a PLO-t és Yasser Arafa­­tot. Menachem Bégin volt a modern Izrael el­ső és mindeddig olyan miniszterelnöke, aki nyíltan szembeszállt Izrael leghatékonyabb és legjelentősebb szö­vetségesével, Ameri­kával. Bégin új izraeli településeket létesített a Nyugati Parton (szem­­beszállva a Reagan­­adminisztráció ellenzé­sével), azzal a céllal, hogy a kétezredik év kö­rül olyan létszámúra emelje az ottani izraeli településeket, hogy a Nyugati Part véglege­sen Izrael vitathatatlan része legyen. Mr. Bégin hivatalosan annektálta a Golan Fennsíkot, a Reagan-adminisztráció éles bírálata ellenére, ragaszkodott elhatáro­zásához és végülis, győ­zött. — A Fehér Ház,' Amerika közelkeleti ér­dekeire való tekintettel, nem akart szembeszáll­ni Béginnel és kényte­len-kelletlen, belenyu­godott az annektálásba. A történelmi jelentő­ségű egyezmény Egyip­tom és Izrael között An­war Sadat és Menachem Bégin nevéhez fűződik. Több, mint negyedmillió felvonuló emlékezett az „Álomra” — I Have A Dream — mondta Dr. Martin Luther King húsz eszten­dővel ezelőtt és ezzel új korszakot indított el az amerikai polgárjogi mozgalmak történeté­ben. Ez a néger funda­mentalista baptista lel­kész volt az első, aki kijelentette: — Erőszak nélkül kell a négereknek harcolni­uk teljes egyenjogúsá­gukért, mert az erőszak mindenfajta változata csak újabb erőszakossá­gok kezdete lehet. — I Have A Dream — mondta húsz évvel ez­előtt Dr. Martin Luther King és azután így foly­tatta beszédét: — Arról álmodok, hogy fehérek és feketék békésen élnek egymás mellett, űj társadalmat teremtenek és a fehér és fekete gyermekek tud­ják, hogy bőrük színe el­lenére amerikaiak és mindenekelőtt — embe­rek. Arról álmodok, hogy elérkezik a nap, amikor a fehérek meg­értik a négereket és a négerek megértik a fe­héreket. Körülbelül, a lapok szerint, 300.000 néger és négyezer fehér vonult fel nemrégiben a beszéd hu­szadik évfordulóján a „Lincoln Memorial” (Washington, D.C.) előtt. A beszédre érdemes emlékezni: az ,,I Have A Dream” nemcsak politi­kai beszéd volt. — Min­denekelőtt, első esetben hangsúlyozta az erő­­szakmentes küzdelmet az egyenjogúságért, (ad­dig minden esetben bé­kefosztogatások követ­ték a beszédeket. — Szerk.) ^másodszor pe­dig, az első olyan Civil Rights megnyilatkozás ' volt, amelynek a hangu­lata és megfogalmazá­sa emberi volt. A felvonulás után köz­vetlenül, Reagan elnök, aki akkor Californiá­­ban volt, a következő nyilatkozatot tette a Fehér Ház sajtóosztá­lyán keresztül: — Az elmúlt húsz esz­tendőben jelentős hala­dás történt Amerikában a polgárjogi egyenlőség területén. Kétségtelen azonban, hogy még szá­mos tennivalónk van ezen a téren. Meggyőző­désem az, hogy Amerika az a különleges ország, ahol már számos álom valósult meg — és ez az álom is meg fog való­sulni. Sokan azonban nem értenek egyet ezzel a ki­jelentéssel, tqjbbek kö­zött Carl Rowan, a legis­mertebb amerikai ko­­lumnisták egyike, aki néger. Mr. Rowan kom­mentárja: — A Johnson-admi­­nisztráció négy fede­­rális polgárjogi törvé­nye után valójában sem­mi sem történt. A nége­rek munkanélküliségi százaléka ma is a legma­gasabb Amerikában. Az adminisztráció vezetői között, egyetlen feketét sem találhatunk... Az „Álom” ma sem egyéb álomnál. A washingtoni felvonu­lók békét, munkát és a négerek hatékonyabb részvételét követelték a federális kormányban. 1984-ben, amikor az új elnökválasztásra kerül a sor, Reagan helyzete (ha az Elnök valóban el­határozza, hogy újravá­lasztásáért indul) a né­gerek és a nők között lesz a legnehezebb. Ha Reagan végülis el­határozza, hogy 1984- ben indul újraválasztá­sáért, szembe kell néz­nie a négerek, a szak­­szervezetek és a femi­nisták ellenzésével. Az elnökjelöltségi elővá­lasztások fogják meg­mutatni, hogy Ronnie­­nak fel kell-e nyergel­­nie a lovat és el kell-e küldenie a tisztítóba a cowboy kalapját? Akkor fog kiderülni, hogy az „álóm felvonulás” Wa­shington, D.C.-ben mi­lyen veszélyes volt Mr. Reagan számára. Sokan úgy vélik, hogy egy válságos korszak­ban Bégin volt az az em­ber, akinek Izraelre Szüksége volt. Viszont sokan vannak olyanok, akik szerint Bégin „in­dokolatlanul” élezett ki helyzeteket, sőt Izrael stabilitását teljes mér­tékben veszélyeztette. Bármi is lesz azonban történészek véleménye, annyi kétségtelen, hogy Menachem Bégin a mo­dern Izrael egyik legje­lentősebb politikai figu­rája volt. Az izraeli alkotmány értelmében a miniszter­­elnök lemondása auto­matikusan a kormány lemondását is jelenti. Amikor ezeket a sorokat írjuk, Bégin már meg­írta hivatalos lemondó levelét Izrael elnöké­nek, de az elnök még nem döntött afelől, hogy kit kér fel az új kor­mány megalakítására. Az izraeli hivatalos rá­dió szerint a legvalószí­nűbb utód a 68 éves kül­ügyminiszter, Yitzhak Shamir lesz, a második lehetőség a 45 esztendős miniszterelnök helyet­tes, David Levy. Érde­kes az, hogy a modern Izrael vezetői közül hiá­nyoznak a legfiatalab­bak, a szabrék, akik Iz­raelben születtek és bé­kebarátok, tehát elle­nezték a Bégin-féle poli­tikát. A jelentések szerint Menachem Bégin egye­dül írta meg lemondó levelét Chaim Herzog, izraeli elnöknek, éjjel, miniszterelnöki dolgo­zószobájában és reggel adta oda a kéziratot tit­kárnőinek legépelésre. A lemondó levél így hangzik: — Elnök Úr, hanyatló egészségi álláspontom­ra való tekintettel, ké­rem, fogadja el lemon­dásomat a miniszterel­nöki pozícióról. Hat esz­tendő után, mindenek­előtt, személyi problé­máimra valótekintettel, úgy érzem, képtelen vagyok arra, hogy eb­ben a rendkívül nehéz és felelősségteljes pozíció­ban, továbbra is funk­cionáljak. Bégin korán reggel adta oda a kézzel írt le­mondó levelet titkár­nőinek, ezzel a megjegy­zéssel : — Ez a lemondásom és a levélnek minél előbb el kell jutnia az elnök­höz... A lemondással egy korszakot zárt le Iz­rael történetében... és önmaga életét is lezár­ta... a United Press In­ternational nevű ameri­kai hírügynökség ripor­tere, a miniszterelnöki iroda előtt vele együtt várakozó kollégáihoz fordult és megkérdezte: Látták, hogy most első alkalommal, hat év óta, Bégin szemében köny­­nyek csillogtak? Kommentárok Mulroney győzelme után Brian Mulroney, a Progresszív Konzervá­­tív Párt új vezetőjének választási győzelme Central Novaban (N.S.) nem volt meglepetés: ez a federális képviselői pozíció hosszú idő óta változatlanul és „meg­bízhatóan” konzervatív. Mr. Mulroney, a végle­ges összeszámlálás után, körülbelül 11.000 szavazattal győzött li­berális ellenfele, Alvin Sinclair és a harmadik­nak, nagyon szegénye­sen végzett NDP jelölt,' Roy deMarsh ellen. Mulroney választási kampánya majdnem je­lentéktelen volt, mivel ebben a választó körzet­ben nem szükséges kü­lönlegesebb erőfeszítés ahhoz, hogy — a hagyo­mányoknak megfelelő­en — konzervatív jelöl­tet válasszanak meg. Mr. Mulroney kommen­tárja a választás után a következő volt: — Most tehát elindul­tunk egy új korszak fe­lé és a legközelebbi par­lamenti választások al­kalmával megbukta­tunk egy olyan kor­mányt, amelynek tagjai felelőtlenek és képtele­nek az ország ügyeinek intézésére és nem élve­zik a választók többsé­gének a bizalmát. Trudeau miniszterel­nök kommentárja: — Szívesen látom Brian Mulroney válasz­tási győzelmét és örü-A szexi Iona szerint csak „nászúiról” van szó A Liberális Párt rend­kívül csinos és szexi el­nöke, Iona Campagnoló, a következő kommen­tárt fűzte Mr. Mulro­ney választási győzel­méhez : — Nem hiszem, hogy ennek a választási győ­zelemnek különlege­sebb politikai jelentő­sége van. Azt hiszem, hogy jelenleg Brian Mul­roney „nászúton” van a szavazókkal, mint aho­gyan minden új politikai vezető egyideig nász­úton van a választókkal. Mr. Mulroneynak sike­rült meggyőznie Central Nova választóit, hogy ő a megfelelő személy ar­ra, hogy képviselje őket a parlamentben. A jövő fogja megmutatni, hogy Brian Mulroney képes lesz-e ígéretét beválta­ni. (Azt hisszük bármi­lyen szexi is Iona, azért nem kell hogy különö­sebben fájón a feje. — Szerk.) lök annak, hogy a követ­kező parlamenti ülés­szak alkalmával a kép­viselőházban megvitat­hatjuk a problémákat. Kétségtelen, hogy Mr. Mulroney félelmetes po­litikai ellenfél lesz és a liberálisoknak minden erőfeszítésre szükségük lesz ahhoz, hogy szem­­beszálljanak vele. John Roberts, federá­lis alkalmaztatásügyi miniszter viszont ezt rpondta: — Nem volt szüksé­günk Brian Mulroney választási győzelmére ahhoz, hogy tudomásul vegyük: a kanadai pol­gárok nagyrésze elége­detlen a liberális kor­mány politikájával. Nem hiszem, hogy ákon­zervatívok verhetetle­nek lesznek a legkö­zelebbi parlamenti vá­­lásztáson, de ^ény az, hogy a Liberális Párt­nak új kormány-prog­ramokat kell kezdemé­nyeznie, elsősorban a munkanélküliség csök­kentésére vonatkozóan. (Érdekes módon, Mr. Roberts kijelentése el­lentmond a Liberális Párt hivatalos politiká­jának, amely szerint nem a munkanélküliség, hanem az infláció az el­sődleges probléma. — Szerk.) Reagan és De la Madrid egyetértenek abban, hogy — nem értenek egyet Ronald Reagan, ame­rikai elnök, a közelmúlt­ban Mexikóban járt .és* számos megbés.?,élést. folytatott Migueí de la Madrid Hurtado, új me­xikói elnökkel. Az új mexikói elnök ezúttal kétségtelenné tette és megmondta Mr. Rea­gannak, hogy a legtelje­sebb mértékben nem ért egyet a Reagan-admi­nisztráció új, közép­amerikai politikájával. A hivatalos mexikói hír­­ügynökség szerint a me­xikói elnök az első ta­lálkozás alkalmával a következőket mondta Mr. Reagannak: — A legteljesebb mér­tékben helytelenítem azt, hogy Amerika ten­geri flotta-egységeket küld Nicaragua partjai­ra és körülbelül ötezer amerikai katona vesz részt majd a hondurasi katonai gyakorlatok­ban. Ennek a területnek az amúgyis érzékeny stabilitása veszélyez­tetve lesz azáltal, hogy az Egyesült Államok esetleg katonai akciók­hoz folyamodik és ez­által esetleg Közép- Amerikában tűzvészt idéz hét elő. Reagan válasza: m ■ p mmw Ez a fénykép Ronald Reagan és De la Madrid, mexikói elnök utolsó találkozásáról készült Mexikó Cityben. A fénykép kétségtelenné teszi a két államfő közötti ellentéteket — hiányzik a szokásos „diplomáciai mosoly”. — Meggyőződésem, hogy minden népnek jo­gában áll önállóan sa­ját sorsa felől döntenie és ez az oka annak, hogy segíteni kívánjuk latin­amerikai szomszédain­kat ebben az igyekezet­ben. De la Madrid hangsú­lyozta, hogy véleménye szerint ez az amerikai lépés azért veszélyes, mert a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali la­tinamerikai országokat esetleg egyesíteni fogja — az Egyesült Államok ellen. (Természetesen De la Madrid nem em­lítette meg a kubai és szovjet beavatkozást, amely már régóta fo­lyik. — Szerk.) A találkozás a szoká­sos „politikai mosoly” nélkül és feszült hangu­latban fejeződött be. Kína törpe ura csatlakozásra csalogatja Taiwan szigetét Nemzeti Kína ugyan­csak csábító ígéreteket kapott a törpe Dengtől abban az esetben ha haj­landó feladni független­ségét, megváltoztatja nevét és unióba lép az anyaországgal, termé­szetesen Peking vezér­lete alatt. Deng minden koráb­binál kedvezőbb félté? teleit az Arizonai Seton Hall egyetem kínai szár­mazású professzorának Winston Yang-gal közöl­te éspedig a következők­ben: Taiwan továbbra is megtarthatja kormá­nyát, haderejét, sőt vá­sárolhat külföldön fegy­vereket is. Teljes auto­nómiát élvezhet. Peking nem küld sem polgári, sem katonai ellenőrző­ket Taiwanba, hogy an­nak belügyeibe beavat­kozzanak. A szigetország meg­tarthatja törvényhozá­sát, a maga választotta életmódot, a kapitalista berendezkedést is, ha to­vábbra is ezt óhajtja. Bírói rendszerén sem kell változtatnia. Polgárait továbbra is elláthatja útlevéllel és kiutazási vízummal. Az­zal kereskedhet akivel akar, azt exportálhat és importálhat amit szük­ségesnek tart, hogy gaz­dasági fejlődése ne es­sék vissza. Még saját lobogóját is használhatja. Kína törvényei nem vonatkoznak rá. Peking egyetlen felté­tele Taiwannak változ­tatnia kell nevén, többé nem hívhatja magát Kínai Köztársaságnak, csupán a Taiwan—Kína, vagy Taipei—Kína ne­vet választhatja. Ez a fajta megállapo­dás máris érvényes a két Kína között az 1984-es los angelesi olimpiai játékon, amelyen mind­ketten résztvesznek saját lobogóik alatt, így szerepelnek majd. És Peking magának vindikálja a jogot, hogy az ENSZ-ben és nemzet­közi szervezetekben ő legyen Kína külpolitiká­jának egyedüli szószóló­­ja. A törpe bőkezű ajánla­tát azzal fejezte be, hogy ez a megállapodás leg­alább 100 évig lesz érvé­nyes. Mért olyan sürgős Pe­­kingnek most Taiwan csatlakozása? Nemzeti Kína elnöke az alapító Csang Kai Sek marshal fia, Chiang most 73 éves, súlyos cukorbaja van és rozoga az egészségi ál­lapota. Amennyiben Chiang meghalna, úgy nemzeti Kína vezetése bennszü­lött taiwani kezébe ke­rülhetne. A szigetlakok arányszáma most 85 % szemben a 15 %-ra csök­kent Kínából érkezett menekültekkel, akik Csang Kai Sek-kel jöt­tek vereségük után. Chiang halála után ke­vés a kilátás arra, hogy egy taiwani bennszülött vezető különösen szívén viselné a kínai konti­nenshez való csatlako­zást. Még akkor is, ha ez majdnem függetlensé­get ígér. • Minek amikor Taiwan most teljes függetlensé­get élvez! jt

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék