Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-10-08 / 41. szám

Andropov megszólalt... Mit mondott?... És miért? Több amerikai lap rámutatott arra, hogy a Szov­jetunió polgári vezetősége a dél-koreai gép tragé­diája óta lapul, egyetlen szó sem hangzott el And­ropov részéről, sőt még korábbi versenytársa Cher­nenko sem szerepelt sehol és nem hangoztatta vé­leményét. Helyettük a vörös hadsereg vezetői be­széltek, tagadtak, részben beismertek, majd ellen­támadtak. Nos, majdnem egy hónappal később Andropov végre megszólalt. Éspedig saját nevében, mint a Kreml ura beszélt, brutálisabban mint bárki elvár­ta volna. A Nyugaton sok Kreml-szakértő belere­meg majd mondanivalóiba. És abba is, hogy mindez nem a Pravdában je­lent meg először, kísérleti luftballonként, álnéven, avagy a TASS távirati iroda közleményében, egyik kommentárétól álcázva, hogy ebben tálalja a Szov­jetunió jelen vezetőjének véleményét. A szokástól eltérően, ami most következik, azt maga Andropov olvasta be a szovjet TV-ben a múlt hét szerdájának estéjén. Andropov különös bevezetője: A szovjet vezetőség akarja a szovjet nép, de más népeknek is tudtára adni, valamint azoknak is akik más népek sorsát irányítják, hogy miként értékeli ki a külpolitikát, amelyet az Egyesült Államok je­lenlegi kormánya követ. Tömören: Ez egy militarista politika, amely a bé­két a legsúlyosabban veszélyezteti. Lényege az Egye­sült Államok katonai túlsúlyának biztosítása, tekin­tet nélkül más államok és népek érdekeire! Politikai célkitűzéseinek megvalósítására, ezért a jelenlegi amerikai kormány példanélküli fegyver­kezésbe fogott. Mindenfajta fegyvert gyárt, nukleá­ris, kémiai és szokványos fegyvereket és a jövőben a fegyverkezési versenyt az űrre is ki kívánja terjesz­teni. Különböző ürügyek alatt az Egyesült Államok ha­táraitól ezer és ezer kilométeres távolságra küldi katonáit. Más országok ügyeibe fegyveresen avatko­zik be és erőszakot alkalmaz. Amerikai fegyvereket használ azok ellen akik nem követik Washington diktálását. Ezért a feszültség világszerte növekszik, Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Közép- Amerikában. Ezek a bűnözők a Szovjetunió becsületébe gázoltak Saját embertelen és veszélyes politikájuk takar­­gatására és igazolására ugyanezek az emberek rá­galmak özönét zúdították a Szovjetunióra, a szocia­lizmusra, mint társadalmi berendezkedésre. A tó­nust maga az Egyesült Államok elnöke szabta meg. Ki kell mondani kereken, csúf látvány amikor egy vezető egy olyan országnak, mint az Egyesült Álla­moknak vezetője, megpróbálja bemocskolni a szovjet népet, és nincs olyan erkölcstelen hazugság, amit erre fel nem használna, miközben képmutatóan hu­manizmusról és erkölcsről papol. Újabban a vezetők Washingtonban nem csupán az erkölcsöt adták fel, hanem az udvariasság legele­mibb formáit is, ami a diplomatáknak jár ki. Nem csupán határokat és államokat sértenek meg, ha­nem magát a világszervezetet is. Ilyen előzmények után felmerül a kérdés, hogy va­gyon szolgálhat-e Amerika továbbra is az ENSZ há­zigazdájaként? Andropov fenyegetése az amerikai fegyverek felállítása esetére Mondjuk csak ki minden tartózkodás nélkül, amennyiben amerikai fegyverek jelennének meg Nyugat-Európában, az ott élő népek jórésze akara­tának ellenére, úgy ez egy olyan lépés lenne, amely a béke ellen irányul és amelyet az Egyesült Álla­mok vezetői tesznek meg a NATO országok olyan vezetőivel, akik ehhez csatlakoztak. A Szovjetunió jóakarata és vágya a megyegye­­zésre ne tévesszen meg senkit. Senki se tekintse ezt a gyengeség jelének. A Szovjetunió­énak meg­vannak a maga eszközei arra, hogy megfelelő ellen­­intézkedéseket tegyen a katonai egyensúly felborí­tásának meggátlására. De mi nem a fegyverek versenyét és felhalmozásuk versenyét óhajtjuk. Mi a békét kívánjuk a gazdasá­gi fejlődést, a tiszta környezetet, mindenkinek jó­létét. Planétánk minden népe és lakója tisztában kell hogy legyen azzal, hogy a veszély küszöbön áll és kinek a részéről, honnan fenyeget? Az emberiség még nem veszett el. És józan eszét sem vesztette el. Ennek bizonyítéka az, hogy a háború és rakéta­­ellenes tömegek menetelnek Európában és más kon­tinenseken is. Mindazok, akik a fegyverkezési ver­seny ellen felemelik szavukat számíthatnak a Szov­jetunióra és más szocialista államokra. Mi mindent megteszünk, hogy továbbra is fenn­tartsuk a békét. Mindenkivel békében kívánunk él­ni, az Egyesült Államokat is beleértve. A Szovjetunió senkit sem kényszerít fegyverkezé­si versenyre. Senkire sem kényszerítjük politikai berendezkedésünket. A világ­helyzet megjavítását kívánjuk, és erre konkrét javaslatokat teszünk és a jövőben is min­dent elkövetünk, hogy a békét megőrizzük. Amerika veszélyes útját szövetségesei is követik Andropov ezután arról panaszkodik, hogy a Rea­gan kormány egyre mélyebben rántja be a válság­ba vazallusait. A NATO szövetségeseket szintén a veszélyes útra kényszeríti, amelyet ő követ és most ezek is résztvesznek a fegyverkezésben. Washing­ton kísérleteket tesz arra is, hogy újra felébressze Japán militarista szellemét és ezt saját katonai és politikai gépezetébe építse be. A történelemből mit sem tanult Amerika jelen vezetősége, feledi hogy milyen veszélyt jelentett számára Japán a múlt­ban. — Andropov szó szerint így folytatja: Az emberek rendszerint nem szánkból, hanem a cselekedetekből ítélnek, így amikor Amerika elnöke kiállt az ENSZ pódiumára és ott fennkölten szóno­kolt arról, hogy ő mennyire szereti a békét és a né­pek önrendelkezését, szuverenitását, — az emberek nem a szavakat hallották, hanem elmondójának cse­lekedeteit ítélték meg. Amerika mai kormánya féktelen imperialista hódító és ez felelős a koreai gépért is Ha valakinek még lett volna illúziója, táplált volna olyan ábrándokat, hogy a viszony megjavul Amerika jelenlegi kormánya és a Szovjetunió között, úgy a legutóbbi fejlemények hatására okosan teszi, ha feladja ábrándjait. Imperialista ambícióitól hajtva az amerikai kor­mány olyan messze megy, hogy kételkedni kell ab­ban, van-e egyáltalában fékje, amely megakadá­lyozhatná azt, hogy átlépje azt a vonalat, amelyet józan ember vonakodna túllépni. A szofisztikált provokáció, amelyet az amerikai tit­kos­szolgálat agyajt ki, dél-koreai utasszállító gépet használva fel, ékes példája annak a kalandor politi­kának amit ez a kormány folytat. Mi a magunk részéről tárgyilagosan és bizonyíté­kokkal támasztották alá az akció szükségességét. A bűn azokra hárul, akik ezt a provokációt kiagyalták, tekintet nélkül arra, hogy hányfajta hamis magya­rázattal szolgálnak. Az igazság be lett bizonyítva! A szovjet vezetőség kifejezte sajnálkozását az em­beréletek vesztesége felett, amely annak a példátlan bűnös beavatkozásnak következménye, ami hatá­raink megsértésével járt. • A bűn arra hárul aki ezt kiagyalta és aki a provo­kációt követően gyorsan arra kényszerítette az ame­rikai kongresszust, hogy egy koloszális katonai köl srapnereket. Andropov elveti Reagan új fegyverkezési ajánlatát Andropov üres fecsegésnek nyilvánította Reagan elnök ENSZ-ben tett új fegyverkorlátozási javasla­tát. Régi próbálkozásnak, hogy a Szovjetuniót ez­zel leszerelésre kényszerítse és önmagának sze­rezze meg a katonai fölényt. Amennyiben Amerika új rakétákat állítana fel Európában, amelynek gombját Washingtonban le­hetne megnyomni, ez csakis az Egyesült Államok előnyét szolgálná és ennek Európa látná kárát, — mondotta Andropov. Ezáltal rabja lenne Reagan őszinte, de cinikus politikájának. Nem világos, hogy az európai vezetők, akik saját népeik érdekei ellen cselekszenek tisztában van­­nak-e Reagan szándékával? Mondjuk csak ki, — folytatta Andropov, — min­den tartózkodás nélkül, amennyiben amerikai fegy­verek jelennének meg Nyugat-Európában a magunk részéről megtennénk az ellenintézkedést. És mit jelent mindez? Kissé sűrítve ez volt Andropov példanélküli ki­rohanása, az idézeteknek éppen duplájából állt a teljes szöveg. A legelső gyors kommentár a New York Times címoldalán jelent meg egy politikai cikkbe sűrít­ve. Leslie Gelb írta, a Times politikai munkatár­sa, aki egy korábbi amerikai kormányzatban rö­vid ideig a State Departmentben szolgált. Gelb cikkében arról morfondírozott, hogy Andropov úgy látszik teljesen feladta a Reagan kormányza­tekezést elfogadjon, miközben a terv gonosz kiagya­­tot és a reményt, hogy megegyezhet vele. ...­­*—Gelb szerint a legrosszabb esetben a Szovjet­fóia elégedetten dörzsölte kezeit. ■ Ez Hát a humanizmusa államférfiaknak, akik a név utasainak halálát újabb halálözön elindításá­­ra kívánják felhasználni, új fegyvereket akarnak vá­sárolni. MX-rakétákat és ideg­gázt tartalmazó unió az elkövetkező hónapokban bajokat kever majd Közép-Amerikában és a Közel-Keleten. Szerinte a második és kevésbbé pesszimiszta le­hetőség, Andropov szavait a személyes bosszúság diktálta, amit a sérelem felett érzett, amit a Rea­gan kormány küldött címére, valamint a tisztelet hiánya miatt, amit Washingtontól, a másik szuper­­hatalomtól elvárt. A New York Times embere Gelb szerint a har­madik interpretáció ez lehet: Andropov tudj­a, hogy Reagan ENSZ-beszéde igenis új leszerelési javas­latokat tartalmazott és újabb amerikai engedmé­nyeket. Tudja azt is, hogy ezekre Moszkvának vá­laszt kell adnia, amennyiben nem akarja, hogy az európai és amerikai közvéleményért folytatott pár­harcban a Szovjetunió maradjon alul. E harmadik interpretáció szerint Andropov vit­­riolos nyilatkozatát kizárólag időnyerés reményé­ben tette, időt akar nyerni, hogy addig Moszkva valami új választ dolgozzon ki Reagan új javas­lataira. Saját véleményünk szerint mind a három feltek­­vés lehetséges. Lehetséges az, hogy Andropov végleg leírta Re­agant és ezt kívánta most a világ tudtára adni. Lehetséges, hogy nyilatkozatának elsőrendű célki­tűzése az 1984-es amerikai választási harcba va­ló belépése. Ez a választási harc, mint jól tudjuk hetek, sőt hónapok, sőt mi több majdnem egy esz­tendő óta folyik. Azt nem vitatjuk, hogy Andropov személyes bosszúságot és gyűlöletet érez Reagannal és kor­mányával szemben. És lehetségesnek tartjuk azt is, hogy Andropov esetleg időt akart nyerni. Amennyiben úgy látná, hogy nem sikerült amerikai ellenfelét és ennek európai szövetségeseit megijeszteni, úgy esetleg Moszkva még az 1984-es amerikai elnökválasztás előtt Genfben hirtelen kiegyezhet Washington­nal. Miután kitapogatta azt, hogy Reagan a közvé­lemény nyomására mekkora engedményre kény­szerül, és mennyivel kevesebb új rakétát hajlan­dó felszerelni Európában. És ezáltal mennyit tud­na Moszkva megőrizni jelenleg kétségtelen katonai fölényéből anélkül, hogy ezzel újabb fegyverkezé­si kiadásokra kényszerülne. A három lehetőség közül a legvalószínűbb And­ropov gyűlölete és bosszúvágya a Reagan kor­mányzat iránt. Másodsorban az, hogy Andropov nyilatkozata ke­­ringőre való felhívás az európai és amerikai hasz­nos idióták számára, kérés, hogy segítsék őt mi­nél gyorsabban kibuktatni Ronald Reagant a Fehér Házból. De hát tulajdonképpen ez a harmadik lehetőség is csupán időnyerés. Idegfeszített várakozás a Kreml részéről annak kitalálására, hogy mit is gondol most és hogyan cselekszik majd az amerikai nép? Gyakran, nagyon gyakran megtörténik, hogy olyan állítások, amelyeket már többször megcáfoltak és amelyek helytelensége bebizo­nyosodott, az emberek elhisznek, sőt tovább szajkóznak. Ez nem utolsó sorban áll a német mezőgazdaságra. Újra azt hangoztatják, hogy az Európai Közös­ség mezőgazdasági poli­tikája túl sok pénzbe ke­rül, túlságosan bürokra­tikus és indokolatlanul nagy feleslegeket te­remt. Számokról nem beszélnek, de felesleg he­gyeket emlegetnek. Azt a benyomást keltik, hogy a Közösség e téren hely­telen döntéseket hoz és megakadályozza azok revideálását. Ugyanakkor eddig senki sem tett tényleges reform javaslatot. To­vábbra is a holland Mansholts-ra hivatkoz­nak, aki a Közösségből való kilépése óta a nyil­vánosság előtt beismer­te tévedéseit, amelyek­ben azt javasolta, hogy a német mezőgazdasá­got az ipar javára össze kell zsugorítani. Teóriájának nem sok köze van a való helyzet­hez. A mezőgazdaságot, mint a biztonság kérdé­sét, nem lehet úgy meg­ítélni, mint az ipart. A földművelés a termé­szettel van összefüggés­ben és ezért nem lehet az ember által mester­ségesen teremtett pénz­ügyi mérlegek kényszer­zubbonyát ráhúzni. A mezőgazdaság a nemzetgazdaság alapja. Szükség idején meg le­het lenni az ipar újabb találmányai nélkül, de az ember nem éli túl azt, ha nincs mit ennie. Ennek folytán a mező­­gazdaság a biztonsági A zöld piac Habsburg Ottó politikának is elválaszt­hatatlan eleme, mert a legszükségesebb élelmi­szerellátás biztosítása a közösség legfontosabb feladatai közé tartozik. Egy felelősségteljes politikus kötelessége, hogy felkészüljön a leg­rosszabb eshetőségre. A jó időkben való kor­mányzás nem nagy kunszt. Az igazi mester a nehéz időkben mutat­ja meg azt, hogy mit tud. A helyes biztonsági politikának mindig szá­mítania kell háborúra és válságokra. Ilyenkor a lakosság élelmiszerellá­tásának biztosítása a túlélés előfeltétele. A mezőgazdasági túl­termelés legfontosabb területei a tengerentú­lon vannak. Háború ese­tén a hajón való szállí­tás szűnnék meg első­nek, mert egy modern összeütközésben az el­lenségeskedések a ten­gerekre is kiterjedné­nek. Ezért Európának, mint a legszegényebb földdel rendelkező kon­tinensnek arra kell töre­kednie, hogy a városok és ipari központok ellá­tására mindenkor ele­gendő tartalék álljon rendelkezésre. Az Euró­pai Közösség éppen ezt tűzte ki céljául. El is ér­te. Létszükségletünk mi­nimumának 95 %-át ma belföldön termeljük. Ez a „zöld piac” nagy ered­ménye. Ellenfelei azt ál­lítják, hogy a biztonsági tényező túlbecsülése ál­tal gyengül a Közösség külkereskedelmi mérle­ge. Ha mezőgazdasági termelésünket korlátoz­nák, lényegesen több ipari készárut vihetnénk külföldre — mondják. Viszont ez azt jelente­né, hogy a Közösség jövőbe tekintő érdekeit feláldoznák az azonnali fogyasztás oltárán. Ehhez járul, hogy a valószínűség szerint ha­marosan komoly élelmi­szerválságnak nézünk elébe. A termelést kor­látozó agrárpolitiká­juk következtében ugyanis a kommunista államok élelmiszerbe­hozatalra szorulnak. Népességük az emberi­ség egyharmadát teszi ki. Azelőtt például Len­gyelország, Románia és a Szovjetunió, amelyet akkor még Oroszország­nak hívtak, sok mező­­gazdasági terméket exportáltak a világpiac­ra. A gyarmatok meg­szűnése után Afriká­ban keletkezett felfor­dulások ennek a föld­résznek a termelését is tönkretették. 1965 óta a Fekete-Afrika élelmi­szertermelése 22 %-kal csökkent és most is 2 %-kal megy vissza éven­te. A világnépesség sza­porodásával ez mind­nyájunk számára sötét perspektívákat jelent. Ezért parancsolóan szükséges, hogy egész­séges agrárpolitikát folytassunk. Ennek fon­tos eleme az, hogy a fa­lunak olyan életszínvo­nalat biztosítsunk, amely az ifjúságot arra készte­ti, hogy ott maradjon, ott keressen jövőt. Ezen­kívül bebizonyosodott, hogy csak a családi ke­zelésben lévő paraszt­birtokok képesek arra, hogy válságos időkben a városi lakosságot éle­lemmel lássák el. A nagybirtokok ilyenkor csődöt mondanak. A régi, Mansholt féle politika, amelyet egye­sek ma is, főleg szoci­álpolitikai elgondolá­sok alapján tovább hir­detnek, alapjában véve helytelen. Egyedül a zöld piac rendszere biz­tosítja a jövőt. Minden ellenkező híresztelés el­lenére nem is drágább. Ha holnap megszüntet­nék és a mezőgazdasági politika irányítását is­mét az egyes államokra bíznák, úgy a kiadások már az első évben majd­nem egy­harmaddal emelkednének. Távol áll tőlünk, hogy a zöld piacot eszménye­­sítsük. Mint minden emberi alkotásnak, en­nek is megvannak a gyengéi. De el kell is­mernünk, hogy legfonto­sabb feladatát teljesítet­te a Közösségben. Ezért rossz politika, hogy ki­zárólag hangulatkel­tésből és a tények bűnös leegyszerűsítésével a fürdővízzel a gyermeket is kiöntsük. A zöld pia­cot természetesen lehet tökéletesíteni, de eltör­lése katasztrófára ve­zetne. A kínai kártya Caspar Weinberger amerikai honvédelmi mi­niszter Pekingben töltött 4 napot. Ott Kína veze­tőivel tárgyalt a két ország jövőbeli katonai kap­csolatairól és az esetleges amerikai fegyverekről, amelyeket Washington juttatna Pekingnek. Weinberger látogatásának legvégén bejelentet­ték Pekingben, hogy Reagan elnök jövő áprilisban hivatalos látogatást tesz Kínában és ezt követően a látogatást Kína vezetője viszonozza majd Wa­shingtonban. Ez a váratlan és meglepő bejelentés azt sejtteti, hogy Washington kijátszotta kínai kártyáját Moszk­vával szemben. Avagy Peking volt az, amelyik az amerikai kár­tyát adatként kijátszotta a Szovjetunió ellen? 3. oldal Megy-e Reagan Manillába? A Fülöp-szigeteken hetek óta tartó zavar­gások a Marcos elnök ellen rendezett tünte­tések lassan Amerika­­ellenes tüntetésekké fajulnak. A merénylet áldoza­tául esett Benigno Aquino megbosszulását követelő hangokat, most Amerika-ellenes szóla­mok váltják fel. Köve­telések, hogy Ronald Reagan mondja le őszi távol-keleti utazása so­rán tervezett egynapos manillani látogatását, mert ez úgy tűnne, hogy Amerika továbbra is tá­mogatja Marcost, a dik­tátort. .. a gyilkost! A Fehér Ház nehéz di­lemma előtt áll. Ameny­­nyiben lemondja a láto­gatást, ezzel azt a látsza­tot kelti, hogy leírta Ferdinand Marcost és sietteti az ő bukását. És amennyiben Marcos mégsem bukna, úgy megromlana Amerika viszonya a filippinó el­nökkel. Az USA legfon­tosabb távol-keleti lé­gi és haditengerészeti támaszpontjai vannak a Fülöp-szigeteken. Mar­cos nyíltan fenyegető­zött ezeknek elvételé­vel, amennyiben a Rea­gan látogatást lemonda­nák. De ha sor kerülne az amerikai elnök látogatá­sára, úgy ez további olaj lenne a tűzre a Fülöp­­szigeteken és az ameri­­ka-ellenes tüntetések még jobban elfajulná­nak. Amellett a Fülöp­­szigetek a merényletek hazája, különös veszélyt tartogat Ronald Reagan számára, aki egy izben már majdnem életével fizetett egy hasonló ka­landért. Ebben a nehéz szituá­cióban Reagan elnök new yorki látogatása idején exkluzív inter­jút adott az őt támoga­tó new yorki bulvárlap­nak a New York Post­­nak és ebben említette a lehetőséget, hogy a manillai látogatás el­maradhat, de nem az ot­tani feszültségek mi­att, hanem mert a kong­resszus ülésszaka talán őszre húzódik, ami a távol-keleti körút meg­kurtítását tenné szük­ségesség______________ A kongresszus és Reagan kompromisszumot kötött A képviselőház megegyezett Reagan elnökkel ab­ban, hogy Libanonba küldött amerikai marine csapatok a Háborús Aktus törvénycikk ellenére az ebben előírt három hónap helyett tizennyolc hónapon keresztül folytathatják tengeren túli bé­ke­kiküldetésüket Libanonban. A szenátusban Reagan kritikusai megkísérelték ezt a tizennyolc hónapot négyre lefaragni, de si­kertelenül. A kongresszusnak az elnökkel kötött kompro­misszuma hátterében a következő rejlik: A demok­rata párt tart attól, hogy az elnökválasztás évé­ben Libanon esetleges elvesztéséért őt tennék fe­lelőssé, amennyiben akadályozná Reagan libanoni politikájának végrehajtását.

Next