Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-11-05 / 45. szám
Kissinger válsága Az amerikai elnök által kijelölt bizottság tagjait mindkét pártból, a Demokrata és a Republikánus Párból egyaránt, válogatták ki és a bizottság vezetője Henry Kissinger, volt külügyminiszter. Dr. Kissinger diplomáciai teljesítményei figyelemre méltók: legnagyobb diplomáciai teljesítménye alighanem az volt, amikor Richard Nixon rábízta, hogy a Kínai Népköztársasághoz közeledjék. Kissinger már harvardi egyetemi professzorságának éveiben hangoztatta: a szovjet terjeszkedési politika megakadályozásának egyetlen módja az, ha Amerika a másik kommunista óriáshoz, Kínához, közeledik. A fent említett elnöki bizottság feladata az hogy az Egyesült Államok középamerikai és délamerikai kapcsolatait tanulmányozza és javaslatokat tegyen ezeknek a kapcsolatoknak a megjavítására. Magának a bizottságnak a létrehozatala kétségtelen bizonyítéka annak: Mr. Reagan tudja, hogy az Egyesült Államok közép és latin-amerikai kapcsolataival baj van. A kapcsolatok már évek óta, még jóval Reagan előtt, sem voltak kedvezőek, a falklandi háború azonban még kedvezőtlenebbé tette ezeket a kapcsolatokat. Az a körülmény, hogy a Reagan-adminisztráció támogatta Angliát, egyesek szerint azt eredményezte, hogy ez ellen a támogatás ellen egy tömbbé csoportosultak a délamerikai és a középamerikai bal- és jobboldali diktatúrák. Az elnöki bizottság a közelmúltban hat nap alatt hat különböző közép-amerikai országba látogatott el. (Panama, Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua.) A Kissinger-bizottság feladata annak a megállapítása volt: miképpen lehet megakadályozni a marxista aknamunkát és tevékenységet és biztosítani a demokráciát egy olyan területen, ahol jobb és baloldali diktatúrák vannak? Kissinger és a bizottság a hat napos körút során számos megbeszélést folytatott. Az egyik legváratlanabb ilyen megbeszélés az volt, amikor Kissinger Alfonso Roberoval találkozott, aki a nicaraguai felkelők vezetője és célja az, hogy a szandinista kormányt megbuktassa — amerikai segítséggel. El Salvadorban a bizottság találkozott Alvaro Maganaval, az ország Kissinger és Alvaro Magana, ideiglenes elnökével, akinek nincs valóságos hatásköre. A bizottság ezenkívül megbeszélést folytatott El Salvador igazi urával, aki a nemzetgyűlés elnöke és a hatalom igazi birtokosa, a szélsőjobboldali Roberto d’Aubuisson-nal is. A Kissinger-bizottság megállapította, hogy a közép-amerikai országok legtöbbjében komolyan áthágták az emberi jogokat. A megállapítás nem volt új és nem volt meglepő. A El Salvador ideiglenes elnöke probléma ezzel kapcsolatosan az, hogy a Kissinger-bizottságnak csak tanácsadási hatásköre van és az Elnöknek nem kell megfogadnia a tanácsokat. Kissinger olyan módon igyekezett megkerülni a bizottság elismerését, hogy kijelentette: A bizottság csupán „hosszútávú” tanácsokat fog adni. Mr. Reagannak a közép- és dél-amerikai politikára vonatkozóan, a közeljövő megoldása nem a bizottság feladata. Argentína országos választását lesi a világ Vasárnap közel 18 millió szavazásra jogosult argentin polgár járul az urnák elé, hogy a magát lejáratott katonai parancsuralom helyére polgári kormányzatot válasszon. Ennek a választásnak kimenetelét az egész világ lesi, nyugati fele főleg azért mert Argentína ahol az infláció elérte az évi 400 %-ot, 40 milliárd dollárral tartozik nyugati államoknak és bankoknak. Az argentin választáson 10 apróbb párt mellett két nagy politikai tömörülés küzd egymással. Versenyük fej-fej mellett fut most, a közvéleménykutatók szerint. Az egyik a peronista párt, amelyet a munkásszakszervezetek megfeszült erővel támogatnak. A peronisták jelenlegi vezetője Italo Luder, egy 67 esztendős, konzervatív nézetű, konzervatívan öltözködő koros ügyvéd, aki külsejében és modorában nem is különbözhetne jobban Perontól, a Mussolinit utánzó néhai diktátortól. Luder érvekkel teli, csendes hangú beszédei nem gyújtották lángra a peronista tömegeket. A kortes hadjárat végén a TV-től is eltarancsolták őt. Juan Peron és Evita jelennek meg a peronisták TV-hirdetéseiben a képernyőn és a korteshadjárat utolsó napjaiban a tömeggyűléseken Peron szónokol recsegő hanglemezről, Italo Luder helyett. A peronista párt amely az „ingnélküliek” tömegének feltüzelésével és a javak szétosztásának végtelen ígéreteivel szokott győzni korábbi választásokon, ezúttal aggódva indul az újabb országos választáson. Erre a peronistáknak alapos okuk van. Ellenfelük a radikális párt vezetője, a Raoul Alfonsin, aki Lucernél pontosan tíz esztendővel fiatalabb, karizmatikus jelölt. Alfonsin bajuszos megnyerő modorával, barátságosan mosolygó arcával, szónoki tehetségével, az a hódító kandidátus akire a peronistáknak lett volna szüksége. Ennek tudható be, hogy a kortes hadjárat, amelynek kezdetén a peronisták földrengésszerű győzelmét jósolták, most fej-fej melletti teljes bizonytalanságban végződik. Amennyiben Alfonsin vezetné a peronistákat, győzelmük kétségtelen lenne. Argentínában a politikai párt főleg erős vezetőből és a köréje épített mítoszból áll, valamint a követők táborából. Alfonsin született caudillo, Buenos Airesben tartott radikális tömeggyűlésén, 100 ezer résztvevő jelent meg és ordította magát rekedtre. Tanakát elítélték , politikai hatalma változatlan A bíróság négy évi börtönbüntetésre és kétmillió dollár összegű pénzbírságra ítélte Kakukei Tanaka, volt japán miniszterelnököt. A bírósági eljárás hét évig tartott. A vád az volt, hogy Tanaka, amikor miniszterelnök volt, kétmillió dollárt fogadott el az amerikai Lockheed Corporationtól és ennek fejében megvásároltatta Japánnal a Lockheed TriStar jet repülőgépet. Tanaka ügyvédei nyomban ügyfelük szabadlábra helyezését kérték és a bíróság végülis beleegyezett abba, hogy 1,2 millió dolláros biztosíték ellenében Kakukei Tanaka szabadlábon maradjon. Az ügyvédek ezután a tokiói főbírósághoz fellebbeztek. Ha ez a bíróság is bűnösnek találja, Tanaka még tovább fellebbezhet Japán Legfelső Bíróságához. Ez az egész folyamat hozzávetőlegesen elhúzódhat még tíz esztendeig. Tanaka jelenleg 65 éves, ha például Japán Legfelsőbb Bírósága is bűnösnek találja tíz év múlva, valószínűleg meg fog menekülni a börtöntől, idős korára való tekintettel. Ennél azonban érdekesebb az, hogy Kakuei Tanaka ma is a japán képviselőház tagja (1947 óta) és politikai befolyása óriási. A kormányon lévő Liberális Demokrata Párt (amely, elnevezése ellenére, Japán konzervatív pártja) hat frakciója közül a legnagyobb frakció vezetője Tanaka. A japán képviselőháznak 763 tagja van, ezek közül 422 a Liberális Demokrata Párt tagja és közülük 119 képviselő ma is Tanakát tekinti politikai vezetőjének. Különlegesen jelentős körülmény ez Yasuhiro Nakasone, a jelenlegi miniszterelnök, szempontjából, akinek kormányfővé történt kinevezését Tanaka támogatása tette lehetővé. Mr. Nakasone a Liberális Demokrata Párt létszámban negyedik frakciójához tartozik, Tanaka és frakciója támogatása nélkül tehát sohasem lehetett volna miniszterelnök. Ez az oka annak, hogy a miniszterelnök mindenfajta nyilatkozattól tartózkodik a Tanaka üggyel kapcsolatban. A politikai ellenzék azonban annál hangosabb: a szocialisták és az úgynevezett mérsékelt kommunisták követelik, hogy Tanaka mondjon le képviselői székéről,, mert ha ez nem történik meg, az ellenzék közös memorandumban fogja eltávolítását követelni. Különleges problémát jelent az, hogy Japánban nincs olyan törvény, amely szerint aki ellen bírósági eljárás folyik, vagy elítélték, nem lehet a parlament tagja. Kérdéses, hogy ha az ellenzéknek sikerül egy ilyen döntést kierőszakolni a parlamentben, a Legfelsőbb Bíróság nem fogja-e alkotmányellenesnek minősíteni? Egy másik probléma: Japán legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja, a „Yomiuri”, a közelmúltban felmérést végzett olvasói között és annak eredménye: a japán polgárok 73 százaléka állítólag Kakukei Tanaka eltávolítását követeli a képviselői pozícióból. Kakuei Tanaka azonban továbbra is képviselő és a bírósági döntés ellenére, változatlanul Japán legbefolyásosabb politikusa. Kakuei Tanaka: korrupt, de ma is Japán legbefolyásosabb politikusa. Öngyilkosságra hajlandó Grál-lovagot keres Izrael Izrael jelenlegi pénzügyi és politikai válságának megértéséhez szükséges a közelmúlt történetét röviden öszszefoglalni. Annak ellenére, hogy a Herut Párt szeptember 2-án jelölte ki Yitzhak Shamirt a lemondott Bégin utódjául, Shamirnak majdnem három hétre volt szüksége ahhoz, azoknak a kisebb, főként vallási pártoknak a támogatását megszerezze, amelyeknek az együttműködése nélkül lehetetlen lett volna a Likud koalíciót fenntartani. Ezzel egyidejűleg Izrael pénzügyi helyzete rosszabbodott. Az Izraeli Nemzeti Bank jelentette, hogy az 1983-as év első hat hónapjában Izrael nemzetközi adóssága 550 millió dollárral emelkedett és jelenleg 21,5 billió dollár, ugyanekkor az ország nemesvaluta tartaléka a harmadik egymást követő hónapban csökkent és jelenleg csupán 230 millió dollár. A hír első hatása az volt, hogy a tőzsdén pánikszerűen árulni kezdték a shekelt, az izraeli pénzt. A kormánynak egy ideig be kellett záratnia a tel avivi tőzsdét, hogy a shekel teljes elértéktelenedését megakadályozza. Kormánya tagjainak eskütételi estéjén Shamir értekezletre hívta össze a kabinetet. Az értekezlet a következő reg- Elnök a válságok középpontjában: A hétvég visszapergetve Ronald Reagan golfütővel kezében Augusta híres golfpályáján, partnerével Schultz külügyminiszterrel nem a 14-ik találatot vitatta, hanem azt, hogy szükséges-e Grenadában partra szállni, és ha igen mikor? Az időpont szombaton délelőtt volt. Shultz az elnök után érkezett Georgia állam üdülőhelyére, magával hozta a hírt, hogy a Kelet Carib tengeri térség államai segélyt kérő felhívást intéztek Washingtonhoz, tartva tőle, hogy az ő kis szigetországaik is osztják majd Grenada legyilkolt miniszterelnökének Bishop-nak sorsát. Ezt a felhívást taglalták a golf-pályán, amikor az oda behatolt fegyveres idegen incidense miatt a titkosszolgálat távozásra kényszerítette az elnököt és külügyminiszterét. Ezután az üdülőhelyen tovább folytatódott a Grenada körüli vita. Felmerült a kérdés nem kellene-e félbeszakítani a weekendet és viszszatérni Washingtonba, hogy ott döntsenek az egybehívott Nemzeti Biztonsági ülésen. Reagan elvetette az ötletet, tartott tőle, hogy hirtelen hazautazása túl nagy feltűnést keltene, így egyedül vajúdott a döntésen Augustában. És mégis vasárnap kora reggel a beiruti robbanások miatt a weekendet félbeszakították, a Fehér Házban egész nap folyt a Nemzeti Biztonsági Tanács, de csak részben foglalkozott Beiruttal, Grenada ennél is jobban lefoglalta. Ezt azonban senki sem tudta Washingtonban. Vasárnap délután döntötték el a teendőket, mind Beirut, mind Grenada ügyében. Reagan, aki két éjszaka alig pár órát aludt, a kettős válság miatt, vasárnap délután a döntés után, amelyet ő eszközölt, végre egy kis fiesztát engedélyezett magának. Hétfőn a kirendelt csapatokat készenlétbe helyezték, hétfőn este nagy titokban az elnök legbizalmasabb munkatársai szinte emberrablás szerűen a Fehér Házba szállították a kongresszus vezetőit, még azt sem tették nekik lehetővé, hogy előbb hazatelefonáljanak és megmagyarázzák családjuknak késésük okát. Az elnök a magánlakásán tájékoztatta a kongresszus vezetőit. Kedden hajnalban az invázióval egyidőben a készülő partraszállás még mindig nagy titok volt, csupán a Fehér Ház legszűkebb környezete tudott róla, a hírközlő média érdeklődésére a válasz cáfolat volt. Mindebből a következők világlanak ki. Válságos időkben a Reagan Fehér Ház merőben más mint volt Carter idején. Amerika legidősebb elnöke a krízis közepén magabiztosnak látszik. Önmaga dönt, és elsősorban saját ösztönére hallgat, hideg vérét megőrzi és titkot anynyira tud tartani, hogy többnapos kialvatlanságát sem vette észre fehér házi környezete. Reagan a válság napjaiban megint egyszer egyéni erejéről tett tanúbizonyságot. Akárcsak elnöksége kezdetén, tüdőlövése pillanataiban és az ezt követő élet-halál órákban. De ezt a leckét rég feledtették Amerikával és valószínűleg lapunkon kívül sehol sem utalnak majd rá. Hogyan viselkedett az amerikai hírközlő média? Kedden este az inváziót vitató esti, hírekben, felzúdulásukáltalános volt. A három,egymás-, jól versengő országos TV-adó, az ABC, a CBS és az NBC most abban versenyeztek egymással, hogy a grenadai partraszállás feleslegességét, meggondolatlanságát és törvénytelenségét bizonygassák. Ebben jóval megelőzték Amerika ellenségeit és aggódó barátait, de valamennyiük számára hasznos útmutatóul szolgáltak, hogy mit mondjanak ők minap. Az állítólag elfogulatlan Közönség Szolgálat Kulturális TV-adó, a P.B.S. ünnepelt riporter-párosa, McLean Lehrer, hosszú perceket adott a grenadai, orvosi egyetem kissé gyanús amerkai alapítójának, egy Charles Modica nevű ,36 esztendős vállalkozónak, aki Long Island szigetének biztonságából igazgatta a grenadai főiskolát, ami számára szépen jövedelmező business. A TV-ben természetesen ennek kihangsúlyozása helyett önmagát egyetemi palástba burkolta, nagy tisztelettel University Chancellor-nak nevezték az őt interjúvoló riporterek. A dékán úr Long Islandról bizonygatta, hogy grenadai diákjai teljes biztonságban voltak mindaddig, amíg Reagan elnök meggondolatlan invázióját el nem indította. Ez Modica szerint teljesen felesleges volt, az elnök rossz tanácsrahallgatott, ő Modica már letárgyalta, hogy a diákokat szükség esetén légi hídon el lehet szállításni, de biztonságukat „a grenadai hatóságok garantálták” stb., stb. McLean és Lehrer ezután a Chancellor urat az amerikai külügyminisztérium harmadik számú vezetőjével Lawrence Eagleburger külügyminiszter helyettessel szembesítették, aki természetesen egészen másként világította meg a grenadai partraszállás szükségességét. De a TV törvényeinek engedelmeskedve Eigleburger kényszerült Modica-val vitatkozni és vagy negyed órát pazarolt el értékes idejéből azzal, hogy a kétes hírű egyetem alapítójának válaszolgasson. Az amerikai TV-jurnalizmus egyik mélypontja volt ez a szembesítés, és a két legünnepeltebb riporter sztár hozsannázott „új megbízható hírszolgálatának” első erőpróbája volt. Másnap a riporter páros kénytelen volt Modica-t ismét megszólaltatni. Ez szerdán este történt amikor is az amerikai TV-hírek főeseménye az amerikai csapatok által kiszabadított Grenadában tanuló medikusok hazatérése volt. Az USA földjére lépve a diákok örömükben térdre omlottak és mint a pápa megcsókolták a repülőtér betonját. Áldották Reagan elnököt aki oda küldte a csapatokat és az amerikai tengerészgyalogosokat akik kiszabadították őket a halálos veszélyből. Mit mondott mindezek után Mr. Modica a PBS szerda esti műsorán? Módosította előző napi véleményét, miután „a State Departmenttől kapott további felvilágosítások révén most mindent más színben lát.” Az invázió, erősítette igenis szükséges volt, a grenadai hatóságok őt úgy látszik megtévesztették! gél fél hét órakor ért véget, a következő határozatokkal: a shekelt 23 százalékkal leértékelték és a kormány jelentős mértékben csökkenti élelmiszer-támogatását, ami annyit jelent, hogy a gyártóknak és a termelőknek maguknak kell viselniük a költségek nagy részét, ennek következtében a kenyér, a tej és a hús ára átlagosan 50 százalékkal emelkedett. Az izraeli polgárok pánikszerűen vásárolni kezdtek, mielőtt a törvény hatályba lépett. Két nappal később a „Yediot Aharonot” nevű tel avivi napilap közölte: Aridor pénzügyminiszter az izraeli nemzetgazdaságot az amerikai dollárhoz akarja kötni. Terve szerint az árak, a munkabérek, a kamatok, más szóval minden, a jövőben amerikai dollárban lenne kiszámítva és kifizetve — ennek következtében az állandó shekel-index, amely nem utolsó sorban súlyosbította a szinte fantasztikus arányú izraeli inflációt, megszűnnek. A hír óriási felháborodást keltett nemcsak az ellenzéki Munka Pártban, hanem magán a Likud koalíción belül is. Genle Cohen, a Yehiya Párt (a koalíció egyik tagja) vezetője, kijelentette : " A következő szükségszerű lépés az lesz, hogy Abraham Lincoln képét tesszük a shekelre. A koalíció egyéb , kisebb vallási pártjainak vezetői szerint a pénzügyminiszter terve Izraelt egyszerűen Amerika 51-ik államává tenné. (Nem rossz trükk. — Szerk.) Néhány órával később Aridor pénzügyminiszter lemondott. Shamir miniszterelnök igyekezett magát leválasztani a tervtől, azzal a kijelentéssel, hogy a pénzügyminiszter javaslata nem volt egyéb egy „ki nem költött tojásnál”. Az ellenzéki Munka Párt vezetője, Shimon Peres, kommentárja: — Izrael még sohasem volt ilyen tehetségtelen, veszélyes ideológiájú politikai csoport kezében. Mr. Peres kijelentette, hogy egyik bizalmi szavazást a másik után fogja felvetni a Knessetben (izraeli parlament) és nem nyugszik addig, amíg a Likud koalíciót meg nem buktatja. Shamir miniszterelnök helyzete veszélyes: a koalíciót bármelyik pillanatban elhagyhatják a kis vallási pártok és ez a kétségtelen bukást jelentené. Izrael pénzügyi válságban van és kérdéses, hogy a pénzügyi válságot bárki, aki Izrael jövendő pénzügyminisztere lesz, — meg tudja-e oldani. A megoldás — bármi is lesz az — csak drasztikus lehet, vagyis népszerűtlen lesz és a pénzügyminiszter mindenképpen bukásához vezethet. Talán ez az oka annak, hogy a Likud koalíció politikusai nem versengenek a pénzügyminiszteri tárcáért. A Herut Párt egyik vezetőségi tagja a következő megjegyzést tette amerikai újságírók előtt: — A probléma az, hogy a pénzügyminiszteri tárcára olyan Grállovagra van szükségünk, aki hajlandó öngyilkosságot elkövetni. Ilyen politikust pedig nem könnyű találni.