Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-11-05 / 45. szám

Kissinger válsága Az amerikai elnök ál­tal kijelölt bizottság tagjait mindkét pártból, a Demokrata és a Re­publikánus Párból egy­aránt, válogatták ki és a bizottság vezetője Henry Kissinger, volt külügyminiszter. Dr. Kissinger diplomáciai teljesítményei figye­lemre méltók: legna­gyobb diplomáciai telje­sítménye alighanem az volt, amikor Richard Nixon rábízta, hogy a Kínai Népköztársaság­hoz közeledjék. Kissin­ger már harvardi egye­temi professzorságá­­nak éveiben hangoztat­ta: a szovjet terjeszke­dési politika megakadá­lyozásának egyetlen módja az, ha Amerika a másik kommunista óriáshoz, Kínához, kö­zeledik. A fent említett elnöki bizottság feladata az hogy az Egyesült Álla­mok középamerikai és délamerikai kapcsolata­it tanulmányozza és ja­vaslatokat tegyen ezek­nek a kapcsolatoknak a megjavítására. Magá­nak a bizottságnak a lét­rehozatala kétségtelen bizonyítéka annak: Mr. Reagan tudja, hogy az Egyesült Államok közép és latin-amerikai kap­csolataival baj van. A kapcsolatok már évek óta, még jóval Reagan előtt, sem voltak kedve­zőek, a falklandi hábo­rú azonban még kedve­zőtlenebbé tette ezeket a kapcsolatokat. Az a kö­rülmény, hogy a Rea­­gan-adminisztráció tá­mogatta Angliát, egye­sek szerint azt eredmé­nyezte, hogy ez ellen a támogatás ellen egy tömbbé csoportosultak a délamerikai és a közép­amerikai bal- és jobb­oldali diktatúrák. Az elnöki bizottság a közelmúltban hat nap alatt hat különböző kö­zép-amerikai országba látogatott el. (Panama, Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua.) A Kissinger-bizottság feladata annak a megál­lapítása volt: miképpen lehet megakadályozni a marxista aknamunkát és tevékenységet és biz­tosítani a demokráciát egy olyan területen, ahol jobb és baloldali dikta­túrák vannak? Kissinger és a bizott­ság a hat napos körút során számos megbeszé­lést folytatott. Az egyik legváratlanabb ilyen megbeszélés az volt, amikor Kissinger Alfon­so Roberoval találkozott, aki a nicaraguai felke­lők vezetője és célja az, hogy a szandinista kor­mányt megbuktassa — amerikai segítséggel. El Salvadorban a bi­zottság találkozott Alva­ro Maganaval, az ország Kissinger és Alvaro Magana, ideiglenes elnökével, akinek nincs valóságos hatásköre. A bizottság ezenkívül megbeszélést folytatott El Salvador igazi urával, aki a nem­zetgyűlés elnöke és a ha­talom igazi birtokosa, a szélsőjobboldali Rober­to d’Aubuisson-nal is. A Kissinger-bizottság megállapította, hogy a közép-amerikai orszá­gok legtöbbjében ko­molyan áthágták az em­beri jogokat. A megál­lapítás nem volt új és nem volt meglepő. A El Salvador ideiglenes elnöke probléma ezzel kapcso­latosan az, hogy a Kis­singer-bizottságnak csak tanácsadási hatásköre van és az Elnöknek nem kell megfogadnia a ta­nácsokat. Kissinger olyan módon igyekezett megkerülni a bizottság elismerését, hogy kije­lentette: A bizottság csupán „hosszútávú” ta­nácsokat fog adni. Mr. Reagannak a közép- és dél-amerikai politikára vonatkozóan, a közeljö­vő megoldása nem a bi­zottság feladata. Argentína országos­ választását lesi a világ Vasárnap közel 18 millió szavazásra jogo­sult argentin polgár já­rul az urnák elé, hogy a magát lejáratott kato­nai parancsuralom he­lyére polgári kormány­zatot válasszon. Ennek a választásnak kimene­telét az egész világ le­si, nyugati fele főleg azért mert Argentína ahol az infláció elérte az évi 400 %-ot, 40 mil­liárd dollárral tartozik nyugati államoknak és bankoknak. Az argentin választá­son 10 apróbb párt mel­lett két nagy politikai tömörülés küzd egymás­sal. Versenyük fej-fej mellett fut most, a köz­véleménykutatók sze­rint. Az egyik a peronista párt, amelyet a munkás­szakszervezetek megfe­szült erővel támogat­nak. A peronisták jelen­legi vezetője Italo Lu­der, egy 67 esztendős, konzervatív nézetű, kon­­zervatívan öltözködő ko­ros ügyvéd, aki külsejé­ben és modorában nem is különbözhetne job­ban Perontól, a Musso­linit utánzó néhai dik­tátortól. Luder érvekkel teli, csendes hangú beszédei nem gyújtották lángra a peronista tömegeket. A kortes hadjárat végén a TV-től is eltarancsolták őt. Juan Peron és Evi­ta jelennek meg a pero­nisták TV-hirdetései­­ben a képernyőn és a korteshadjárat utolsó napjaiban a tömeggyű­­léseken Peron szónokol recsegő hanglemezről, Italo Luder helyett. A peronista párt amely az „ingnélküliek” tö­­­megének feltüzelésével és a javak szétosztásá­nak végtelen ígéreteivel szokott győzni korábbi választásokon, ezúttal aggódva indul az újabb országos választáson. Erre a peronistáknak alapos okuk van. Ellen­felük a radikális párt vezetője, a Raoul Al­fonsin, aki Lucernél pon­tosan tíz esztendővel fi­atalabb, karizmatikus jelölt. Alfonsin baju­szos megnyerő modorá­val, barátságosan mo­solygó arcával, szónoki tehetségével, az a hódí­tó kandidátus akire a pe­ronistáknak lett volna szüksége. Ennek tudható be, hogy a kortes hadjárat, amelynek kezdetén a pe­ronisták földrengés­szerű győzelmét jósol­ták, most fej-fej mel­letti teljes bizonytalan­ságban végződik. Amennyiben Alfonsin vezetné a peronistákat, győzelmük kétségtelen lenne. Argentínában a politikai párt főleg erős vezetőből és a kö­réje épített mítoszból áll, valamint a követők táborából. Alfonsin szü­letett caudillo, Buenos Airesben tartott radiká­lis tömeggyűlésén, 100­ ezer résztvevő jelent meg és ordította magát rekedtre. Tanakát elítélték , politikai hatalma változatlan A bíróság négy évi börtönbüntetésre és két­millió dollár összegű pénzbírságra ítélte Ka­­kukei Tanaka, volt ja­pán miniszterelnököt. A bírósági eljárás hét évig tartott. A vád az volt, hogy Tanaka, amikor miniszterelnök volt, két­millió dollárt fogadott el az amerikai Lockheed Corporationtól és ennek fejében megvásároltat­ta Japánnal a Lockheed TriStar jet repülőgépet. Tanaka ügyvédei nyomban ügyfelük sza­badlábra helyezését kér­ték és a bíróság végül­­is beleegyezett abba, hogy 1,2 millió dolláros biztosíték ellenében Ka­­kukei Tanaka szabadlá­bon maradjon. Az ügy­védek ezután a tokiói főbírósághoz fellebbez­tek. Ha ez a bíróság is bűnösnek találja, Tana­ka még tovább felleb­bezhet Japán Legfelső Bíróságához. Ez az egész folyamat hozzáve­tőlegesen elhúzódhat még tíz esztendeig. Ta­naka jelenleg 65 éves, ha például Japán Leg­felsőbb Bírósága is bű­nösnek találja tíz év múlva, valószínűleg meg fog menekülni a börtöntől, idős korára való tekintettel. Ennél azonban érde­kesebb az, hogy Kakuei Tanaka ma is a japán képviselőház tagja (1947 óta) és politikai befolyá­sa óriási. A kormányon lévő Liberális Demokra­ta Párt (amely, elneve­zése ellenére, Japán konzervatív pártja) hat frakciója közül a legna­gyobb frakció vezetője Tanaka. A japán képvi­­selőháznak 763 tagja van, ezek közül 422 a Li­berális Demokrata Párt tagja és közülük 119 kép­viselő ma is Tanakát te­kinti politikai vezetőjé­nek. Különlegesen jelen­tős körülmény ez Yasu­­hiro Nakasone, a jelen­legi miniszterelnök, szempontjából, akinek kormányfővé történt ki­nevezését Tanaka támo­gatása tette lehetővé. Mr. Nakasone a Liberá­lis Demokrata Párt lét­számban negyedik frak­ciójához tartozik, Ta­naka és frakciója támo­gatása nélkül tehát so­hasem lehetett volna mi­niszterelnök. Ez az oka annak, hogy a minisz­terelnök mindenfajta nyilatkozattól tartóz­kodik a Tanaka üggyel kapcsolatban. A politikai ellenzék azonban annál hango­sabb: a szocialisták és az úgynevezett mérsé­kelt kommunisták köve­telik, hogy Tanaka mondjon le képviselői székéről,, mert ha ez nem történik meg, az el­lenzék közös memoran­dumban fogja eltávolítá­sát követelni. Különleges problémát jelent az, hogy Japán­ban nincs olyan törvény, amely szerint aki ellen bírósági eljárás folyik, vagy elítélték, nem le­het a parlament tagja. Kérdéses, hogy ha az el­lenzéknek sikerül egy ilyen döntést kierősza­kolni a parlamentben, a Legfelsőbb Bíróság nem fogja-e alkotmány­­ellenesnek minősíteni? Egy másik probléma: Japán legnagyobb pél­dányszámban megjele­nő napilapja, a „Yomi­­uri”, a közelmúltban fel­mérést végzett olvasói között és annak eredmé­nye: a japán polgárok 73 százaléka állítólag Kakukei Tanaka eltávo­lítását követeli a képvi­selői pozícióból. Kakuei Tanaka azon­ban továbbra is képvi­selő és a bírósági döntés ellenére, változatlanul Japán legbefolyásosabb politikusa. Kakuei Tanaka: korrupt, de ma is Japán legbefolyásosabb politikusa. Öngyilkosságra hajlandó Grál-lovagot keres Izrael Izrael jelenlegi pénz­ügyi és politikai válsá­gának megértéséhez szükséges a közelmúlt történetét röviden ösz­­szefoglalni. Annak ellenére, hogy a Herut Párt szeptem­ber 2-án jelölte ki Yitz­hak Shamirt a lemondott Bégin utódjául, Shamir­­nak majdnem három hétre volt szüksége ah­hoz, azoknak a kisebb, főként vallási pártoknak a támogatását megsze­rezze, amelyeknek az együttműködése nélkül lehetetlen lett volna a Likud koalíciót fenntar­tani. Ezzel egyidejűleg Izrael pénzügyi helyzete rosszabbodott. Az Izrae­li Nemzeti Bank jelen­tette, hogy az 1983-as év első hat hónapjában Iz­rael nemzetközi adóssá­ga 550 millió dollárral emelkedett és jelenleg 21,5 billió dollár, ugyan­ekkor az ország nemes­valuta tartaléka a har­madik egymást követő hónapban csökkent és jelenleg csupán 230 mil­lió dollár. A hír első hatása az volt, hogy a tőzsdén pá­nikszerűen árulni kezd­ték a shekelt, az izraeli pénzt. A kormánynak egy ideig be kellett zá­ratnia a tel avivi tőzs­dét, hogy a shekel tel­jes elértéktelenedését megakadályozza. Kormánya tagjainak eskütételi estéjén Sha­mir értekezletre hívta össze a kabinetet. Az ér­tekezlet a következő reg- Elnök a válságok középpontjában: A hétvég visszapergetve Ronald Reagan golf­ütővel kezében Augusta híres golf­pályáján, partnerével Schultz kül­ügyminiszterrel nem a 14-ik találatot vitatta, hanem azt, hogy szük­séges-e Grenadában partra szállni, és ha igen mikor? Az időpont szombaton délelőtt volt. Shultz az elnök után érkezett Ge­orgia állam üdülőhelyé­re, magával hozta a hírt, hogy a Kelet Carib ten­geri térség államai se­­gélyt kérő felhívást in­téztek Washingtonhoz, tartva tőle, hogy az ő kis szigetországaik is osztják majd Grenada legyilkolt miniszterel­nökének Bishop-nak sor­sát. Ezt a felhívást taglal­ták a golf-pályán, ami­kor az oda behatolt fegy­­veres­ idegen incidense miatt a titkos­szolgálat távozásra kényszerítet­te az elnököt és külügy­miniszterét. Ezután az üdülőhelyen tovább folytatódott a Grenada körüli vita. Felmerült a kérdés nem kellene-e félbeszakíta­ni a weekendet és visz­­szatérni Washingtonba, hogy ott döntsenek az egybehívott Nemzeti Biztonsági ülésen. Reagan elvetette az ötletet, tartott tőle, hogy hirtelen hazautazása túl nagy feltűnést kel­tene, így egyedül vajú­dott a döntésen Augus­­tában. És mégis vasárnap kora reggel a beiruti robbanások miatt a we­­ekend­et félbeszakítot­ták, a Fehér Házban egész nap folyt a Nem­zeti Biztonsági Tanács, de csak részben foglal­kozott Beiruttal, Grena­da ennél is jobban lefog­lalta. Ezt azonban senki sem tudta Washington­ban. Vasárnap délután dön­tötték el a teendőket, mind Beirut, mind Gre­nada ügyében. Reagan, aki két éjszaka alig pár órát aludt, a kettős vál­ság miatt, vasárnap dél­után a döntés után, ame­lyet ő eszközölt, végre egy kis fiesztát enge­délyezett magának. Hétfőn a kirendelt csa­patokat készenlétbe he­lyezték, hétfőn este nagy titokban az elnök legbi­zalmasabb munkatársai szinte emberrablás sze­rűen a Fehér Házba szál­lították a kongresszus vezetőit, még azt sem tették nekik lehetővé, hogy előbb hazatelefo­náljanak és megmagya­rázzák családjuknak ké­sésük okát. Az elnök a magánlakásán tájékoz­tatta a kongresszus ve­zetőit. Kedden hajnalban az invázióval egyidőben a készülő partraszállás még mindig nagy titok volt, csupán a Fehér Ház legszűkebb környe­zete tudott róla, a hír­közlő média érdeklődé­sére a válasz cáfolat volt. Mindebből a követke­zők világlanak ki. Vál­ságos időkben a Reagan Fehér Ház merőben más mint volt Carter idején. Amerika legidősebb el­nöke a krízis közepén magabiztosnak látszik. Önmaga dönt, és első­sorban saját ösztönére hallgat, hideg vérét megőrzi és titkot any­­nyira tud tartani, hogy többnapos kialvatlan­ságát sem vette észre fe­hér házi környezete. Reagan a válság nap­jaiban megint egyszer egyéni erejéről tett ta­núbizonyságot. Akár­csak elnöksége kezde­tén, tüdőlövése pillana­taiban és az ezt követő élet-halál órákban. De ezt a leckét rég feled­tették Amerikával és valószínűleg lapunkon kívül sehol sem utalnak majd rá. Hogyan viselkedett az amerikai hírközlő média? Kedden este az invázi­ót vitató esti, hírekben, felzúdulásuk­­általános volt. A három­,­egymás-­, jól versengő országos TV-adó, az ABC, a CBS és az NBC most abban versenyeztek egymás­sal, hogy a grenadai partraszállás felesle­gességét, meggondolat­lanságát és törvényte­lenségét bizonygassák. Ebben jóval megelőzték Amerika ellenségeit és aggódó barátait, de va­lamennyiük számára hasznos útmutatóul szol­gáltak, hogy mit mond­janak ők minap. Az állítólag elfogu­latlan Közönség Szolgá­lat Kulturális TV-adó, a P.B.S­. ünnepelt ripor­ter-párosa, McLean­ Lehrer, hosszú perce­ket adott a grenadai, orvosi egyetem kissé gyanús amerkai alapí­tójának, egy Charles Modica nevű ,36 eszten­dős vállalkozónak, aki Long Island szigetének biztonságából igazgat­ta a grenadai főiskolát, ami számára szépen jö­vedelmező business. A TV-ben természetesen ennek kihangsúlyozása helyett önmagát egyete­mi palástba burkolta, nagy tisztelettel Uni­­versity Chancellor-nak nevezték az őt interjú­voló riporterek. A dékán úr Long Is­­landról bizonygatta, hogy grenadai diákjai teljes biztonságban vol­tak mindaddig, amíg Reagan elnök meggon­dolatlan invázióját el nem indította. Ez Modi­ca szerint teljesen fe­lesleges volt, az elnök rossz tanácsra­­hallga­­tott, ő Modica már le­tárgyalta, hogy a diáko­kat szükség esetén légi hídon el lehet szállítás­ni, de biztonságukat „a grenadai hatóságok garantálták” stb., stb. McLean és Lehrer ez­után a Chancellor urat az amerikai külügymi­nisztérium harmadik számú vezetőjével Law­rence Eagleburger kül­ügyminiszter helyettes­sel szembesítették, aki természetesen egészen másként világította meg a grenadai partraszál­lás szükségességét. De a TV törvényeinek engedelmeskedve Eigle­­burger kényszerült Mo­­dica-val vitatkozni és vagy negyed órát paza­rolt el értékes idejéből azzal, hogy a kétes hírű egyetem alapítójának válaszolgasson. Az amerikai TV-jur­­nalizmus egyik mély­pontja volt ez a szembe­sítés, és a két legünne­­peltebb riporter sztár hozsannázott „új meg­bízható hírszolgálatá­nak” első erőpróbája volt. Másnap a riporter pá­ros kénytelen volt Mo­­dica-t ismét megszólal­tatni. Ez szerdán este történt amikor is az amerikai TV-hírek fő­eseménye az amerikai csapatok által kiszaba­dított Grenadában tanu­ló medikusok hazatéré­se volt. Az USA földjére lépve a diákok örömük­ben térdre omlottak és mint a pápa megcsókol­ták a repülőtér beton­ját. Áldották Reagan el­nököt aki oda küldte a csapatokat és az ameri­kai tengerész­gyalogo­sokat akik kiszabadítot­ták őket a halálos ve­szélyből. Mit mondott mind­ezek után Mr. Modica a PBS szerda esti mű­során? Módosította előző na­pi véleményét, miután „a State Department­­től kapott további fel­világosítások révén most mindent más szín­ben lát.” Az invázió, erősítette igenis szük­séges volt, a grenadai hatóságok őt úgy látszik megtévesztették! gél fél hét órakor ért vé­get, a következő határo­zatokkal: a shekelt 23 százalékkal leértékel­ték és a kormány jelen­tős mértékben csökken­ti élelmiszer-támogatá­sát, ami annyit jelent, hogy a gyártóknak és a termelőknek maguknak kell viselniük a költsé­gek nagy részét, ennek következtében a kenyér, a tej és a hús ára átla­gosan 50 százalékkal emelkedett. Az izraeli polgárok pá­nikszerűen vásárolni kezdtek, mielőtt a tör­vény hatályba lépett. Két nappal később a „Yediot Aharonot” ne­vű tel avivi napilap kö­zölte: Aridor pénzügy­­miniszter az izraeli nem­zetgazdaságot az ameri­kai dollárhoz akarja köt­ni. Terve szerint az árak, a munkabérek, a kamatok, más szóval minden, a jövőben ame­rikai dollárban lenne ki­számítva és kifizetve — ennek következtében az állandó shekel-index, amely nem utolsó sor­ban súlyosbította a szin­te fantasztikus arányú izraeli inflációt, meg­szűnnek. A hír óriási felháboro­dást keltett nemcsak az ellenzéki Munka Párt­ban, hanem magán a Li­kud koalíción belül is. Genle Cohen, a Yehiya Párt (a koalíció egyik tagja) vezetője, kijelen­tette : " A következő szük­ségszerű lépés az lesz, hogy Abraham Lincoln képét tesszük a shekelre. A koalíció egyéb , kisebb vallási pártjai­nak vezetői szerint a pénzügyminiszter terve Izraelt egyszerűen Ame­rika 51-ik államává ten­né. (Nem rossz trükk. — Szerk.) Néhány órával később Aridor pénzügyminisz­ter lemondott. Shamir miniszterelnök igyeke­zett magát leválasztani a tervtől, azzal a kije­lentéssel, hogy a pénz­ügyminiszter javaslata nem volt egyéb egy „ki nem költött tojásnál”. Az ellenzéki Munka­ Párt vezetője, Shimon Peres, kommentárja: — Izrael még soha­sem volt ilyen tehetség­telen, veszélyes ideoló­­giájú politikai csoport kezében. Mr. Peres kijelentet­te, hogy egyik bizalmi szavazást a másik után fogja felvetni a Knes­­setben (izraeli parla­ment) és nem nyugszik addig, amíg a Likud ko­alíciót meg nem buktat­ja. Shamir miniszterel­nök helyzete veszélyes: a koalíciót bármelyik pillanatban elhagyhat­ják a kis vallási pártok és ez a kétségtelen bu­kást jelentené. Izrael pénzügyi vál­ságban van és kérdéses, hogy a pénzügyi válsá­got bárki, aki Izrael jö­vendő pénzügyminisz­tere lesz, — meg tudja-e oldani. A megoldás — bármi is lesz az — csak drasztikus lehet, vagyis népszerűtlen lesz és a pénzügyminiszter min­denképpen bukásához vezethet. Talán ez az oka annak, hogy a Likud ko­alíció politikusai nem versengenek a pénzügy­­miniszteri tárcáért. A Herut Párt egyik vezetőségi tagja a kö­vetkező megjegyzést tette amerikai újság­írók előtt: — A probléma az, hogy a pénzügyminisz­teri tárcára olyan Grál­­lovagra van szüksé­günk, aki hajlandó ön­­gyilkosságot elkövetni. Ilyen politikust pedig nem könnyű találni.

Next