Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-11-12 / 46. szám
Reagan: Feladatunkat befejeztük Grenadában, kivonjuk csapatainkat Washingtoni tudósítónk jelenti: Az elnök hétközepi bejelentése előtt megkezdődött már az amerikai csapatok visszavonása a Carib tengeri szigetről. A harcok végetértek és az 5 ezer főnyi, még ottlévő amerikai sereget folyamatosan viszszavonják most. A tény, hogy nem egészen két héttel a partraszállás után Uncle Sam elhagyja Grenadát Reagan elnök számára több előnnyel jár: 1. Elkerüli a grenadai invázió káros politikai következményeit, amelyek egy elhúzódott bevetéssel jártak volna. 2. Még inkább növeli a politikai előnyöket, amelyek Grenadából származnak. 3. Bizonyítja, hogy az Egyesült Államok szándéka ezen a Carib tengeri szigeten kizárólag a segítség volt és a közös biztonság előmozdítása, nem pedig terjeszkedés. 4. Az inváziót bírálók mindezért máris kezdenek lecsendesülni. A grenadai akcióért Amerika kis árat fizetett, 18 katonája vesztette életét, 91 sebesült meg, a szigeten 59 a halottak száma, legtöbbjük kubai, aki harcolt és a harcok során esett el. A sziget lakosságának zöme elismeréssel beszél az amerikai beavatkozásról és dicséri a brit csapatok magatartását. A visszavonuló amerikai csapatokat a brit Commonweilth katonái váltják fel, Ausztrália, Új Zéland, sőt mi több még Kanada is jelentkezett a feladatra és a Carib tengeri kisállamok úgyszintén. Az USA oldalán résztvett 6 Carib Sziget 300 embere, elsősorban rendőrök továbbra is Grenadában maradnak és ők látják majd el részben a rendfenntartást. Az USA aggódik, hogy Castro bosszút tervez Grenada miatt, ezért 9 amerikai hajót rendeltek most a környező vizekre „tengeri gyakorlatok címén” ezek készen állnak a bevetésre, ha valahol valami ismét fellángolna. A nyugati szövetségesek közül sokan megváltoztatták elítélő véleményüket és támogatják a grenadai akciót Most hirtelen más fényben látják ezek a szövetségesek Amerika grenadai partraszállását, és kezdenek egyetérteni az akcióval. így lehetne egy mondatba sűríteni a megváltozott nyugat-európai hangulatot: " Franciaország legbefolyásosabb és erősen liberális lapja, a Le Matin Kuba grenadai fiaskója című vezércikket közöl és ebben elismeri az amerikai beavatkozás szükségességét. Giscard D’Estanllg volt francia elnök és az ő szövetségesei szintén kiálltak az amerikai akció mellé: „A kubaiak nagyszámú jelenléte és egy olyan repülőtér amelyre Grenadának egyáltalán nem volt szüksége, — mondotta a volt francia elnök, — elegendő ok az amerikaiak beavatkozására, amelyet én a magam részéről támogatok!” Mitterrand szocialista kormánya, amely nyomban a partraszállás után elítélte azt, most hallgat, de a hozzá legközelebb álló párizsi lap, a Le Monde, arról cikkezik, hogy Grenada lakossága milyenhálásan fogadta az amerikai katonák megjelenését. A Le Monde szintén említi vezércikkében, hogy Reagan cselekedetével szinte általános támogatásra talált az Egyesült Államok lakossága körében, a Karib tengeren pedig Surinam, amely a legjobb úton haladt, hogy Grenada példáját kövesse, most hirtelen kiutasította ,,a kubai tanácsadókat”. A franciaországi változott hangulatot az is magyarázza, hogy Párizs megmaradt Carib tengeri szigeti „ingatlanai”. Martinique, és Guadeloupe szigetei most belső bajokkal küzdenek, a kubai befolyás alatt álló szakszervezetek okoznak fejfájást a Mitterrand kormánynak. Nyugat-Németországban a Die Welt szerint a Tokiót látogató Kohl kancellár ott sajtóértekezletet tartott és ezen kijelentette: „Megérti a grenadai akciót. És ezt a Szovjetunió afganisztáni magatartásához hasonlítani egyáltalában nem lehet!”. A bonni külügyminisztérium hozzáfűzte Kohl szavaihoz, hogy ez nem jelenti azt, hogy a nyugat-német kormány hivatalosan támogatná az amerikai akciót. De viszont a korábban való elítélését sem jelenti többé. Mit jelent hát? Hirtelen hangulatváltozást! Angliában a kormányon lévő konzervatív párt két korábbi vezetője, Lord Home, aki miniszterelnök volt azelőtt, és Lord Soames, Churchill veje, és Margaret Thatcher egyik korábbi minisztere, egy zárt ajtók mögött folytatott pártmegbeszélésen támadták Sir Geoffrey Howe-t a külügyminisztert, aki elítélte Amerika grenadai akcióját. Szerintük Sir Geoffreynak ki kellett volna állnia Reagan mellé. Szegény Sir Geoffrey, akár csak korábban a Vasöklű Hölgy Grenada miatt most kereszttűzbe került. Uncle Sam békülékenyebb Varsóval szemben A Reagan kormány állítólag engedékenyebb politikát határozott el Lengyelország irányában. A két évvel ezelőtt életbe léptetett gazdasági szankció közül most kettőnek felfüggesztésére készül. Washington hajlandó ismét tárgyalásokba bocsátkozni az amerikai vizeken való lengyel halászatot illető szerződés megkötéséről. Továbbá a 14 millió dolláros lengyel adósság fizetési feltételeinek újabb átbeszélésére is hajlandó. Washington 1981 decemberében Jaruzelski parancs uralmának életbe léptetése után a gazdasági szankciók részeként mindkét tárgyalást leállította és befagyasztotta. A most elhatározott engedékenyebb magatartást II. János Pál pápa lengyelországi látogatása és az ezt követő lengyel politikai foglyok egy részének szabadon bocsátása magyarázza. De szerepe van az állítólagos döntésben annak is, hogy Amerikát nyugat-európai szövetségesei állandóan sürgették lazítsa fel a Jaruzelskivel szembeni politikáját, mert ezzel további engedékenységre késztetheti a lengyel hatóságokat és javíthat a lengyel nép sorsán. Az új washingtoni politikát hivatalosan még nem jelentették be, de ez máris támadásban részesült éspedig Lane Kirkland, az AFL-CIO szakszervezeti tömörülés vezérének részéről, aki kijelentette, hogy mindaddig amíg a Jaruzelski kormány nem bocsátja szabadon összes politikai foglyait és nem kezd újabb párbeszédet a betiltott Szolidaritás szabad szakszervezettel az amerikai gazdasági szankciókat nem szabad feladni. Kirkland közbelépését bizonyos fokig nem csak a Szolidaritás iránti szimpátiája magyarázza, hanem az is, hogy felgyorsult az 1984-es amerikai elnökválasztási hadjárat. Tudvalevő, hogy Kirkland jó előre kiállt Walter Mondale demokrata párti elnökjelöltsége mellé és bármit mond és tesz is most ezt a választási hadjáratban elfoglalt korai kiállása magyarázza. Ugyanakkor a tervezett engedékenység pro- és kontra érveit máris hevesen vitatják Amerikában. Davis volt varsói amerikai nagykövet és Bob Kasten Wiskonsin republikánus párti szenátora egyetértenek Kirklanddal és úgy vélik, hogy miután Varsó nem tett igazában engedményeket Washington veszítene hiteléből, ha ennek ellenére a maga részéről engedékenységet mutatna. Mások viszont azt mondják, hogy Washington Jaruzelskit valószínűleg újabb politikai foglyok szabadon bocsátására késztetné ha békülékeny gesztust mutatna. Grenada legújabb sebesültje a Vasöklű Hölgy mér megfontolni a Washingtonnal való szoros szövetséget és azt is, hogy okos-e az angoloknak Libanonban résztvenni a „nemzetközi békefenntartók szerepében” és érdemes-e az új amerikai fegyvereket Angliában felállítania valamint egyebütt Nyugat-Európában? Mint mindebből kiderül Grenadát az angol ellenzék arra használja most fel, hogy lappangó Amerika-ellenes érzelmeket szítson országszerte. Ez azért nem nehéz, mert a brit világbirodalom elvesztése még mindig erősen sajog sok angol szívében. És Grenada története, valamint a tény, hogy a Commonwealth aggódó Carib tengeri tagjai nem Londonhoz fordultak segítségért, hanem Washingtonhoz, újra feltépte a sebet. Margaret Thatcher a parlamentben azzal védekezett, hogy ő elítél,te az amerikai partraszállást és a tényt, hogy mások határait megsértették. Amikor azt kérdezték tőle: És Falkland? Hol a hála az amerikai támogatásért amiben a Falkland krízis idején részesült, a Vasöklű Hölgy így vágott vissza: „Az egészen más! Falkland esetében Anglia saját területét védte, idegen invázió ellen!” Az angol—amerikai perpatvar ellenére, hétfőn amikor szavazásra került a sor a brit parlamentben a kérdés felett, vigyék-e a heteken belül esedékes amerikai fegyvereket brit területre és hozzájáruljanak-e ahhoz, hogy ezek Washingtontól kapják az irányítást, az angol képviselők nagy többsége igennel szavazott. Margaret Thatcher angol miniszterelnök alig épült fel Parkinsonból, (a konzervatív párt volt vezetője törvénytelen gyerekének botrányából), amikor a grenadai amerikai partraszállás kereszttüzébe került. A brit miniszterelnök a múlt hét hétfőjének estéjén értesült a kedd hajnalra tervezett amerikai partraszállásról, és mintha megsejtette volna hogy ez neki mibe kerül majd politikai téren, éjfélkor felhívta Reagan elnököt és szinte könyörgött neki álljon el tervétől, de amint tudjuk hiába. A Vasöklű Hölgy rossz előérzete beigazolódott. A brit parlamentben a választási vereségéből hirtelen magához tért munkáspárt vadul rátámadt: I. Erzsébet királynő a brit Commonwealth tagállamainak államfője, így Grenada szigetének is. Hogyan merészelnek az amerikaiak a mi szigetünkre támadni? Ezt az érvet még a konzervatív párt öregebb tagjai is kénytelenek voltak elfogadni. 2. Ha Reagan csak ennyire tiszteli a londoni kormányt, akkor valószínűleg kérdezés nélkül nyomja majd meg az atomháborút elindító gombot is. Ezért talán érdemes lenne is- Libanon: Tárgyalás és harcok Libanon vezetői a hét elején Genfben megkezdték tárgyalásaikat a fényűző Inter Continantal Hotel 18. emeletén. A svájci rendőrség példátlan elővigyázatossági intézkedései óvják őket. A résztvevőknek a repülőtereken használatos fegyvert jelző elektronikus kapun át kellett haladnia mielőtt beléphetett a terembe. Franjiah, Libanon volt muzulmán elnöke nem tudta átlépni ezt a kaput anélkül, hogy a szerkezet ne jelezzen veszélyt. Végülis többszöri átsétálása után kiderült, hogy a műfogaiban rejlő fém váltotta ki ezt a hatást. Franjiah megsértődött, távozni akart az értekezletről, majd végülis megbékült miután a kapu megkerülésével léphetett a terembe. A sok különböző egymással ellenséges libanoni vezetők összegyűjtése már önmagában sem lebecsülendő teljesítmény. A tárgyalás Gemayel libanoni elnök beszédével kezdődött, amin Gemayel figyelmeztette a megjelenteket, hogy ez Libanon utolsó reménye amennyiben nem tudnának megegyezni, úgy a polgárháború elkerülhetetlen és valószínűleg az ország szétesése is. Valid Yumbland és több baloldali arab szimpatizáns, libanoni muzulmán vezető, ezután azt követelte, hogy Gemayel keresztény pártja tépje szét az Izraellel kötött fegyverszünetet és juttasson nekik többet az államhatalomból. Mielőtt az Izraellel való szerződés kérdése végleg megakasztotta volna a konferenciát, az egyik mérsékelt muzulmán vezető kompromisszumot javasolt. Azt hogy halasszák el a döntést az Izraellel való szerződés felett, amíg ezt egy erre külön kijelölt parlamenti bizottság tanulmányozza és ez javaslatot nyújt be. Ez a kompromisszum megmentette a konferenciát a korai széteséstől. Az Egyesült Államok érdeke kívánja, hogy Libanon vezetői találjanak megoldást és így lehetővé válljon a nemzetközi békefenntartó erők és így az amerikai csapatok fokozatos visszavonása, hogy ezeket új esetleg ENSZ, vagy semleges ország megfigyelői váltsák fel. Amíg Genfben folynak ezek a tárgyalások Libanonban ismét megszólaltak a fegyverek. Újabb terrorista kísérlet történt az amerikai Marine csapatok szállására való beférkőzésre, de az amerikai őrök fegyverének tüze visszaverte a terroristákat. Tripoli városában viszont Szíria támogatta baloldali muzulmánok támadtak Arafat ott rekedt megmaradt csapataira, amint ezt Arafat jóelőre bejósolta, amikor innen-onnan segélyt kért, de nem nagyon kapott. Alfonsin lesz Argentína elnöke A vasárnapi argentin választáson a világ meglepetésére Raoul Alfonsin radikális pártja győzött, 52 %-ot kapott a peronisták 42 %-a ellenében. A közvéleménykutatók fej-fej melletti eredményt jósoltak és azt, hogy esetleg csupán november végén tudja csak meg a latinamerikai ország, hogy ki is kerül kormányra, mert végülis az elektorok gyülekezete dönt majd arról, hogy kit illet meg a győzelem? Nos az argentin szavazók nem kértek a további bizonytalanságból, a hét éves és egyre népszerűtlenebb katonai uralom után, az országos választáson a hatalmat teljes mértékben egy polgári pártnak juttatták. A radikális párt nem csupán a népszerűségi szavazatok területén győzött, hanem a képviselői mandátumok döntő többségét is megszerezte. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Alfonsin az argentin kongresszusban abszolút többséghez jutott és nem kényszerül koalíciós kormányzásra, a kisebb pártok segítségéhez való folyamodásra. Alfonsin december végén veszi át a katonai kormánytól az uralmat. Első nyilatkozatában kijelentette, hogy a választás eredménye erősíteni fogja a demokráciát Argentínában, mert abszolút többséget adott a radikális pártnak és ugyanakkor erős ellenzéket állított vele szemben a peronista pártban, a hathatós ellenzék pedig fontos kelléke a demokráciának. Argentína nyugati hitelezői fellélegezve fogadták a választás eredményét. A hadsereg részéről velük tárgyaló gazdasági megbízottak csoportja most bővül majd a radikális párt ekonomikusaival, akik a készülő kormány nevében elkötelezhetik magukat az adósság lefizetésének rendezését illető részletek tekintetében. Az argentin politika szakértői szerint a választás bíztató eredménye ellenére túl korai lenne fellélegezni. Most az a nagy kérdés, hogy a peronista párt szélsőséges szárnya hogyan tud majd beletörődni a veszteségbe és ellenzéki szerepébe? És hogy a hadsereg hogyan fogadja a radikális párt győzelmét és azon ígéretét, hogy az emberjogok ellen vétkezőket az új kormány majd felelősségre vonja?