Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-04-23 / 17. szám

Egy születésnapra :_____ _ Fáy István Kedves Mester. An­nak idején szüleim és ja­varészben cipszer taná­raim arra tanítottak, hogy népünk minden nagy fia születésének és halálának dátumát meg­jegyezzem, azért, hogy emlékezni tudjak rájuk. Ma reggel amikor rá­néztem a naptárra és láttam, hogy április 11. villanás­szerűen jutott eszembe, hogy ezen a napon legnagyobb élő írónk Márai Sándor nyolcvanhárom éves. Ha ötvenhárom len­ne nem sokat törődnék vele, hiszen fiatal em­ber, de eljön egy kor, a nyolcvanadik év, amikor már az emberek nem osztják el az eljövendő éveiket proporcionáli­san és ünnepelnek öt, vagy tíz évenként, ha­nem hónapokban, legfel­jebb egy évben gon­dolkoznak, vagy tervez­nek. Ez az oka annak, hogy ezen a napon írok születésnap­j­áról. Jól ismerem életét. Jól tudom, hogy szere­tett szülővárosának, Kassának az elvesztése mekkora fájdalom volt. Olvastam nosztalgikus megjegyzéseit a Felvi­dék úri magyar életéről. Tudom, hogy amikor szülőföldjéről Budapest­re jött, mindig kicsit idegennek érezte magát, még legnagyobb sikerei idején is. Lassan már ötven éve lesz, hogy hívei közé tar­tozom. A Mester is tud­ja jól, hogy ezeknek a serege nem volt túlságo­san nagy számú, de mi­nőségileg a magyar ér­telmiség legjobbjait foglalta magában. Én a Márai hívők közösségét mindig szektaszerű tár­saságnak tekintettem. Erre meg volt minden okom..Nemcsak nekem, de sokaknak,­ mert ha­talmas intellektusa na­gyon hasonlított egy óri­ás réti tölgyhöz, mely­nek szellemi védelmé­ben, mi kis fűszálak, vagy kórók védve érez­tük magunkat a giccs­­től és a dilettantizmus­tól. Szellemének fényké­rése pedig mindig utat mutatott a jó ízlés és a nívó felé. Jól tudom, hogy ha­zánk hivatalosai mindig idegenkedéssel nézték, éppen úgy, mint nagy írótársait: Móricz Zsig­­mondot és Krúdy Gyulát. Imponáló volt azonban az a fölény, ahogy ezt nem vette észre. Azok­ban az években, amikor a melldöngető magyar­ság üres szólamai sze­rint ítélték meg az em­bereket, egyes „Haza­­fyak” azt híresztelték, hogy Márai kozmopoli­ta. Ezek intellektuálisan olyan alacsony fokon áll­tak­, hogy a szemükben egy európai műveltsé­gű, külföldön palléro­zott nagy alkotó, aki négy-öt világnyelvet tö­kéletesen beszélt nem is lehetett más, mint „koz­mopolita”. Tisztán azért, mert műveletlenségük képtelen volt különbsé­get tenni a kozmopolitiz­­mus és a globális pers­pektíva között. Egyszó­val Márai Sándor „rossz” magyar volt. Azt a hatalmas zokogást viszont nem vették ész­re, amely Krúdy emléké­re írt könyvéből kizeng. Nem olvasták el azt a prózában megírt csodá­latos magyar lírát, mely ugyanabban a könyvben leírja a magyar évsza­kokat. Véleményem sze­rint prózában ilyen re­meket egész európai irodalmunkban egyedül Proust volt képes írni nagy regényciklusa el­ső részében a­ „Comb­ray”-ban. (Swann) Nekem a legimponá­­lóbb teljes szellemi füg­getlensége volt. Egyet­len írói csoporthoz sem tartozott. Művészetét semmi sem befolyásol­ta. Azonban úgy is, mint „rossz” magyar, hazá­jában maradt amíg a terror által fokozott szellemi oxigénhiánya nem kényszerítette emigrációba. Pedig tud­ta jól, mert előzőleg meggyőződött róla, hogy a rossz lelkiismeretű, „formalin szagú” Euró­pa már nem az, ami va­lamikor volt. Vádolni kö­vetkezetlenséggel nem lehet, hogy ezt az utat választotta, mert mint Kosztolányi Dezsőn kí­vül a legeurópaibb alko­tónk magától érthetődő­­en oda vágyott, ahova tartozott és ahol a szel­lemi légkör megfelelő feltételei között foly­tathatta munkáját. Mi sem természete­sebb, hogy az emigrá­cióban is kikezdték. Elő­ször azért, mert Béke Ithakában c. remeké­ben azt írta, hogy néha egy hadicselekmény zászlaja „egy női alsó­szoknya”. A nagy ma­gyaroknak szinte hab­zott a szájuk felháboro­dásukban. Amikor azon­ban megkérdeztem őket olvasták-e a nevezett művet, vagy legalább Homérosz, mindegyi­kük ,,nem”-mel felelt. Ezeknek az is nagyon sértő volt, hogy a Mes­ter nem vett részt az emigráció sokszáz „gitt egylete” valamelyiké­nek a meddő vitáiban és nem adta világszerte is­mert nevét dilettáns he­ti, vagy havonta megje­lenő lapoknak. Viszont kérdem én: mi értéke­sebb a magyarságnak az a húsz körüli remek­mű, mely az összes nyu­gati nyelvekre lefordít­va Márai ajándéka magyarságnak, vagy az, hogy apró cikkecské­ket írt volna valamelyik lapba, esetleg hallgatta volna egyesületeink vi­táit? Ha semmi mást nem írt volna az emig­rációban mint két napló­ját és a „Föld, Föld” c művét, akkor is örökre beírta volna nevét a ma­gyar és az európai iro­dalomba. Aki a Naplót elolvasta az tudja, mi­lyen figyelemmel kísér­te nemcsak emigráns hanem otthoni irodai munkát is. Ha a magyar szóért mindenki úgy megtette volna a köte­lességét, mint Ő, akkor szellemi leltárunk sok­kal gazdagabb lenne Nagy tapasztalatával és hihetetlen műveltségé­vel észrevett mindent ami helytelen, vagy ami jó. Kritikái azonban mindig nagy szeretetet és apai tanácsadás for­májában voltak megfo­galmazva. Az, hogy a „neoavantgard” pro­vinciális mivoltáról megmondta a vélemé­­­nyét, nem is gúnnyal, hanem egy kis keserű­séggel, inkább pedagó­gia volt, mint lekicsiny­lés. Köszönjük mindazt, amit hosszú életen át adott nekünk és ma nyolcvanharmadik szü­­letése napján kérem Istent tartsa meg minél tovább teljes szellemi és testi frissességben szeretett fajtája szel­lemi irányítójául. Wellandon, 1983. április 11-én. Önámítás ORMAY JÓZSEF Onáltatással nem lehet a torontói magyar tanszék problémáját megoldani. 1983. már­cius 16-án a Széchenyi Társaság igazgatósága nyilatkozatot tett köz­zé amelyben ezeket ol­vashatjuk: „...a Széchenyi Tár­saság igazgatósága ki­jelenti, hogy Dr. Biszt­­ray György professzor a Széchenyi Társaság tel­jes bizalmát élvezi, munkája az összma­­gyarság érdekeit és tö­rekvéseit szolgálja...” „Az egyes forrásból származó bírálatokkal kapcsolatban az igaz­gatóság a következőket kell, hogy leszögezze: az elmúlt öt évben egyet­len kritika sem érkezett a Széchenyi Társaság­hoz; a bírálatok alapta­lanok és felesleges ké­telyeket támasztanak a magyar társadalomban. Sajnálattal kell megál­lapítanunk, hogy ezek a vélemények nem azono­sak a magyar társada­lom többségének a fel­fogásával és a hazai rendszer sorbontó célki­tűzéseit szolgálják.” Szabad legyen megje­gyeznem, hogy Bisztray professzor nem minden­ben szolgálja az össz­­magyarság érdekeit. Szabad legyen megje­gyeznem, hogy Bisztray professzor kijelentései nem biztos, hogy a ma­gyar társadalom több­ségének a felfogásával azonosak lennének. Bisztray György ki­jelentette a Harmadik Magyar Világkongresz­­szuson, 1982 szeptem­berében, hogy Magyar­­ország felszabadításá­val és Erdély visszacsa­tolásával áltatjuk ma­gunkat és, hogy ez az 50 és 60 évesek fixáció­­ja. Ez a vélemény a ma­gyarság többségének a felfogásával nem azo­nos! Talán nem lenne hi­ábavaló, ha felhívnám a „kétkedők” figyelmét arra, hogy hogyan véle­kedett a magyarság többsége a felszabadí­tásról 1956-ban. Nem hinném, hogy az volna a magyarság több­ségének a véleménye, hogy Erdélyt felejtsük el mindörökre. Talán hangoztatnunk kellene a magyar tanszék profesz­­szorával, „hogy ez a dolog, ez egy elmúlt va­lami, ez passé!”? A Széchenyi Társaság nyilatkozata azt állítja, hogy az elmúlt öt év alatt egyetlen kritika sem ér­kezett a Társasághoz és hogy a bírálatok alapta­lanok. (Vajon azok a bí­rálatok alaptalanok amelyek nem érkeztek meg?) A „meg-nem-érke­­zett” kritikákkal kap­csolatosan szeretném a következőket megálla­pítani: * Feltételezhető, hogy Calgaryba is eljutott az az újságcikk amelyik Bisztray professzor ott­honi sajtónyilatkozatát kritizálta. Feltételezhető, hogy a Harmadik Világkong­resszus zárónyilatkoza­tának a magyar tanszék­re vonatkozó részét Cal­­garyban is olvasták. Feltételezhető, hogy a Kanadai Magyarság 1983. február 12-i számá­ban megjelent és Biszt­ray Györgyről szóló cikk Calgaryba is eljutott. Feltételezhető az is, hogy a Rákóczi Szimpó­zium video-hangszala­­gos felvételéről tudo­mást szereztek Calgary­ban is. (Ez a felvétel a Harmadik Világkong­resszus folyamán ké­szült.) Ezen a felvéte­len nemcsak hogy hall­hatják, de láthatják is Bisztray professzort amint a fenti kijelenté­seit megtetézi azzal, hogy a torontói magyar házzal kapcsolatosan szemétdombot emleget. Mi történne, ha ön­ámítás helyett és az el­lenvéleményezők ledo­­rongolása helyett kije­lentené a Széchenyi Tár­saság Igazgatósága, hogy Bisztray profesz­­szor véleménye nem­­ azonos a Széchenyi Tár­saság véleményével? Mi történne, ha oda hatna a Széchenyi Tár­saság Igazgatósága hogy Bisztray profesz­­szor visszavonja sze­rencsétlen megjegyzé­seit és kijelentené, hogy Magyarország felszaba­dítása nemcsak az öre­gek fixációja és hogy Er­délyben igenis vannak jogos magyar követelé­sek és hogy a torontói magyar ház nem sze­métdomb. Az a meggyőződésem hogy egy ilyen megnyi­latkozás jobban szolgál­ná az összmagyarság ér­dekeit, mint a valódi té­nyeknek a nem­ tudomá­sul vétele, vagy azok erőltetett „kozmetiká­­lása.” Utóirat: Mindezek után kijelentem, hogy Bisztray Györgyöt egye­lőre még nem azonosí­tom a Széchenyi Társa­sággal. Ki kell jelentenem azt is, még mielőtt „sor­bontónak” elnevezné­nek, hogy nem óhajtok abba a sorba beállani amelyikbe Bisztray György „besorakozott.” ccue & liquwágpijja iTTTTT 4129 W. LAWRENCE AVE WE DELIVER 72S-H12 665-5030 ESTABLISHED 1940 SERVING THE FINEST PIZZA. RIBS. CHICKEN RAVIOLI AND SPAGHETTI Visit Our Vineyard for Imported Wine Selections and Our Newly Remodeled Dining Room 7. oldal Madrid beszél... HlHHIIIIIIIIIIimillllMIIIII llllllllll IIIIIMI.IHIIimitlB A passió elmaradt Rónai Zoltán Az idén Katalónia szent hegyének a lábá­nál, Close de Montser­rat községben nem volt passiójáték: először maradt el a spanyol pol­gárháború óta. De ne gyanakodjék senki va­lamilyen politikai okok­ra! Három nappal a fő­próba után eddig isme­retlen okokból kigyul­ladt, — ilyenkor mindig rövidzárlatra szoktak gondolni, — és leégett a Gran Teatro de la Pas­sió vagyis a Passió Nagyszínháza. És benne veszett minden: a dísz­letek és a ruhák, a 116 szöveges szereplő és a 600 statiszta jelmeze, s ami aligha lesz pótol­ható, a passiójáték im­már majdnem 300 éves múltjáról beszélő, levél­tári és múzeumi anyag. Ezen kívül, pedig elma­radt a várt 15.000 láto­gató, nem volt másfél millió pezetás tiszta be­vétel, s a község öt ven­déglőjének is hosszú idő­re lesz szüksége, míg ki­heveri a csapást és a rendes szintre csökkenti a most zsúfolásig meg­­töltött­­éléskamrák ál­lományát. A bevételre való uta­lásból senki ne következ­tessen arra, hogy a 14.000 lakost számláló, Barce­lona tartománybeli te­lepülés nagyböjti pas­siójátékának anyagi in­dítékai vannak. Minden szereplő és egyéb köz­reműködő díjtalanul vesz részt, önzetlenül áldoz időt és erőt, a tisz­ta bevételt pedig me­­gintcsak a passióba fek­tetik be. Kereken három százados tradícióról van szó, melyben — Enric Ternes szocialis­ta polgármester vélemé­nye szerint — a hagyo­mányőrzésnek, a múlt­hoz való hűségnek tulaj­donképpen nagyobb sze­repe van, mint a lakos­ság vallásos meggyőző­désének. (Különben a helyi közigazgatás feje is részt vesz a pas­sióban függetlenül at­tól a kérdéstől, hogy a katalán szocialisták­nak marxistáknak kell-e lenniök vagy sem. Ter­nes szaktárs a kórus tagja és „egy ember a népből.”) Olesa de Montserrat, mint a neve is igazolja, egykor a nagyhírű mont­­serrati benedekrendi apátság birtoka volt. Az ottani bencés szer­zetesek kezdték 1600 körül színre vinni Jé­zus nyilvános működé­sét tanító szándékkal a hívek okulására. Ebből születtek a katalóniai passiójátékok, más helységek hasonló meg­nyilvánulásaival ellen­tétben járványokkal, vagy háborús veszede­lemben tett fogadalom nélkül. Manapság féltu­cat városban , község­ben tartják meg őket, s az egyik ilyen helységet, Esperraguerát, Olesától csak öt kilométer vá­lasztja el, így mondani sem kell, hogy a szom­széd fölülmúlása fontos serkentő tényező mind­két helyen. Olesában 1950-ig egy a XVIII. század végéről, egy montserrati szerze­tes tollából származó szöveget használtak. Ezt váltotta fel egy újabb, mint mondják, „az evangéliumhoz kö­zelebb álló és költőibb szöveg”, Joan Pobill műve, aki 33 esztendőn keresztül volt az olesai passió rendezője. Ugyanakkor megújítot­ták a zenei részt is. Je­lentős változást hozott azután egy nagynevű színházi szakember, José Tamayo közremű­ködése, aki 1968-ban új feldolgozást vitt színre és biztosította az addig hiányzó gördülékeny­­séget, drámai ütemet. Ma is az ő rendezői uta­sításait követik. Később felszereltek 12 hidrau­likus emelőt, a zenekart­­ pedig hangszalaggal he­lyettesítik. A gyorsabb ütem és a technikai ha­ladás teszi lehetővé, hogy Olesában a passiót délelőttönkint egyhu­zamban adják elő, míg másutt két részben, dé­li megszakítással játsz­­szák. Nemrégen szóba­­került, hogy kísérletet kellene tenni délutáni előadással­ is, mely újabb nézőket vonzhat­na. Jelenleg minden fon­tos szerepnek két meg­testesítője van, — két Jé­zus, két Szűz Mária, két Szent János, — és jövő­re a szereposztás mesz­­szemenő megújítását tervezték, bár valószí­nű, hogy most elhalaszt­ják egy évvel s még egy­szer színpadra engedik azokat, akik az idén bú­csúztak volna. Minden­esetre el akarják kerül­ni a kiváltságokat, a szerzett jogokat, vagy a szereppel való, túl­zott azonosulást. Mond­ják, volt egy férfi, aki 33-szor játszotta Jézus szerepét s a végén az ut­cán csókra nyújtotta a kezét és áldást osztott a járókelőknek. (Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Jézus csókra nyújtotta a ke­zét és keresztet hányt, mint egy püspök, hanem azt, hogy a műkedvelő színész ezt tartotta a Jé­zushoz, illetve követői­hez való magatartás­nak.) Olesa de Montserrat nemcsak a nagyböjtben gondol a passióra. A gyerekek otthon bará­taikkal az egész évben azt játszanak, nagy­böjtben persze többet és készülnek a szerepre, mely egyszer talán osz­tályrészül jut. S itt egy különös, de való adat: a fiúk többsége tudás akar lenni! Az idegen­nek fel sem tűnik, de a községbeliek beszélge­téseikbe sok passióbeli idézetet fűznek, máskor pedig azzal intenek le, hogy „ne mondd fel ne­kem a passiót”! Az idén tehát nem volt passiójáték Olcsában. De már kitűzték a követ­kező előadás dátumát: 1984. március 5. Akkor­ra megint állnia kell, akkor megint állni fog a Passió Nagyszínháza! MARTHA B. BAUMGARTEN 4601 N. WESTERN AVENUE CHICAGO. ILLINOIS 60625 (312) 561-5559 Beszélünk magyarul! cutma^wlert CERTIFIED PUBLIC ACCOUNTANT ACCOUNTING INCOME TAX High quality professional service dedicated to save you money Payroll tax return Financial statements: montly. quarterly, annually Personal or corporation trust funds Bookkeeping services Initial Free consultation 24 Hour telephone answering service By appointment only. Please call: 561-5559 M.B. BAUMGARTEN MAGYARUL IS BESZÉLÜNK Richard’s Accounting & Tax Service 4610 N. Western Ave. Chicago, 111. Tel: 728-2244 Chicago & Vicinity US PS 103-620 Magyar Hetilap — Hungarian Weekly Newspaper Üzleti iroda — Business office 4125 N. Central Park Ave. Chicago III. 60618 Megrendelem lapjukat Meghosszabbítom előfizetésem Az előfizetési dijat.......évre mellékelem Előfizetés egy évre $ 25.00. Félévre $ 15.00 Nyugdíjasoknak egy évre $ 20.00 □Q Név: Házszám és utca: Város................... . Állam...................Zip Code. négy Nyelven a magyar­­ szabadságért!.,,­­ S NEMZETŐRE ■MiauiMNmuwnfawRNRhk____ MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Pontis­TA Germany Felelős szerkesztő és kiadó: v­ KECSKÉS!-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven, angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anya­gi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyek­szik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. . A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idelant nem ma­gunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre. Így dol­goztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban és nem kis eredménnyel. . -Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a­ szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és saj­tójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $ 30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, mely­ben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeg­gel nyugtázzuk. (vagy szervezet neve)....................................................................... Név: Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053 ­ Márai Sándor könyvei: ítélet Canidosban $ 1 3.50 Judit és az utóhang $ 10.00 Jób és a könyve $ 15.00 A delfin visszanézett $ 12.00 San Gennaro vére $ 10.00 Napló 1958-67 $ 15.00 Szindbád hazamegy $ 9.00 Megrendelhetők: Újváry- „Griff’ Kiadó Titurelstrasse 2 D-8000 München 81 Telefon: (0 89) 98 94 23

Next