Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-05-07 / 19. szám

1983 Anyák napjára Fáy István Magyar Édesanyák, elhunytak és élők, ismét eljött a nap, melyen ró­latok emlékezik minden gyermek, legyen az nyolc, vagy nyolcvan esztendős. A hosszú évek már elfogyasztották a szavakat, mellyekkel valami újat tudnánk mondani Nektek. Mit is mondhatnánk azoknak, akik a teremtés része­sei és a folytonosság biztosítékai Isten rende­lése szerint. Mást nem tudunk, mint hálát re­­begni azért, hogy ön­magatokat áldoztátok, amikor nekünk életet adtatok. Hálaéneket zengeni a gondért, me­lyet születésünkkel gyen­ge vállaitokra vette­tek. Hálát rebegni, hogy gondot viseltetek ránk. Megköszönni az álmat­lan éjszakákat beteg­ágyunk felett, hogy meg­tanítottatok drága anya­nyelvünkön az első imádságra. Nem utolsó sorban pedig a holt és az élő édesanyáktól bo­csánatot kérni azért, hogy nagy szeretetü­­kért, csak hálátlansá­got, sokszor goromba­ságot kaptak tőlünk. Mást nem mondhatok, mert az csak közhely lenne. Ehelyett fogad­játok ajándékul, mint egy friss mezei virágok­ból álló csokrot író óriá­sunk, Móricz Zsigmond gyönyörű elbeszélését, melynél szebb ajéndé­­kot nem tudok adni Nek­tek. Ezt azonban vezes­sék be a nagy kortárs, Kosztolányi Dezső hal­hatatlan sorai: „Móricz Zsigmond szememben ma is a „Hét krajcár” írója. Ez a hét krajcár mely­­lyel elindult, jelkép: az ő öröksége. Mindegyik krajcár jellemző írói elhivatottságára. Né­hányat a gépfiókban lelt, a munka oltárszek­rényében, egyet valahol elrejtve az üveges almá­rium bűvös zugában, ahol a múlt emlékeit, az ereklyéket őrzik, ket­tőt az édesapjánál és édesanyjánál, az ősei­nél, akiktől származik, az utolsót, a legértéke­sebbet egy koldustól kapta, egy magyar kol­dustól, aki poros ország­útjainkon reménytele­nül ballag, a szenvedők szenvedőjétől, akinek cserében érte, azért az egy krajcárért mind­örökre odaadta szívét és szavát. Idők során sokat gondolkoztam erről. A csodálatos mese jelentő­sége folyton-folyvást nőtt. Az ütött-kopott szo­ba, melyben megtör­tént, egyre szélesedett, tágult, mélyült, s most úgy rémlik, hogy már akkora, mint ez az or­szág és az a halvány anya, aki mártírmosoly­­lyal figyeli fiát, a ját­szót és harcolót, a tré­­fázót és élőt, őt, aki kin­cset keres ott, ahol olyan kevés a kincs, mindnyá­junk közös édesanyja. Szegényes a portánk. Alig pislákol benne vala­mi fény. De azért meg kell látnunk itt a ho­mályban, nagy-nagy ínségünkben is, hogy az a sok krajcár arany egytől-egyig sárarany.’ A csöppségek „koncerttel” ünnepüik az Édesanyákat. Hétkrajcár Jól rendelték az istenek, hogy a szegény ember is tudjon ka­cagni. Nemcsak sírás-rivás hallik a putriban, hanem szívből jövő kacagás is elég. Sőt az is igaz, hogy a szegény ember sokszor nevet, mikor inkább volna oka sírni. Jól ismerem ezt a világot. A Soósoknak az a generációja, amelyből az apám való, megpróbálta az ínségnek legsúlyosabb állapotát is. Abban az időben napszámos volt az apám egy gép­műhelyben. Ő sem dicsekedik ezzel az idővel, más sem. Pe­dig igaz. És az is igaz, hogy soha már én jövendő életemben nem ka­cagok annyit, mint gyermekségem e pár esztendejében. Hogy is kacagnék, mikor nincsen már piros arcú, vidám anyám, aki olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csör­gött a végén a szeméből, s köhögés fogta el, hogy majdnem megfojtotta... És még ő sem kacagott úgy soha, mint mikor egy délutánt az­zal töltöttünk, hogy hét krajcárt kerestünk ketten. Kerestünk és találtunk is. Hármat a gépfiókban, egyet az almáriumban... a többi nehezebben került elő. Az első három krajcárt még maga meglelte az anyám. Azt hit­te, többet is talál a gépfiában, mert pénzért szokott varrni, s amit fizettek, mindig odarakta. Nekem a gépfia kifogyhatatlan kincsesbánya volt, amelybe csak bele kell nyúlni, s mindjárt van terülj asztalkám. El is bámultam nagyon, mikor az édesanyám kutat benne, tűt, gyűszűt, ollót, szalagdarabokat, zsinórt, gombot, mindent szétkotor, s egyszerre csak azt mondja nagy bámulva: — Elbújtak. -I Micsodák? — A pénzecskék — szólt felkacagva az anyám. Kihúzta a fiókot. — Gyere csak kisfiam, azér is keressük meg a gonoszokat. Huncut, huncut krajcárkák. Leguggolt a földre, s olyanformán tette le a fiókot, mintha at­tól félt volna, hogy kirepülnek, úgyis borította le, egyszerre, mint mikor kalappal lepkét fog az ember. Nem lehetett azon nem kacagni. — Itt vannak, benne vannak — nevetgélt s nem sietett fel­emelni —, hacsak egy is van, itt kell neki lenni. Leguggoltam a földre, úgy lestem, nem búvik-e ki valahol egy fényes pénzecske? Nem mozgott ott semmi. Tulajdonképpen nem is nagyon hittük, hogy van benne valami. Összenéztünk és nevettünk a gyerekes tréfán. Hozzányúltam a fenekével­­felfordított fiókhoz. — Pszt! — ijesztett rám az anyám — csendesen, még kiszö­kik. Te még nem tudod, milyen fürge állat a krajcár. Nagyon sebesen szalad az, csak úgy gurul. De még hogy gurul... Jobbra-balra dűltünk. Sokat tapasztaltuk már, hogy igen könnyen gurul a krajcár. Mikor felocsúdtunk, én megint kinyújtottam a kezem, hogy felbillentsem a fiókot. — Jaj! — kiáltott rám újra az anyám, s én megijedtem, úgy visszakaptam az ujjam, mintha a sparherthez ért volna. — Vigyáz, te kis tékozló. Hogy sietne már kiadni az útját. Addig a miénk, míg itt van alatta. Csak hadd legyen ott még egy kis ideig. Mert látod, mosni akarok, ahhoz szappan kell, szappanra legkevesebb hét krajcár kell, kevesebbet nem ad­nak, nekem már van három, még kell négy, az itt van ebbe a kis házikóba, itt lakik, de nem szereti, ha háborgatják, mert ha megharagszik, úgy elmegy, hogy sose látjuk többet. Hát vi­gyázz, mert a pénz nagyon kényes, csínnyán kell vele bánni. Tisztességgel. Könnyen megaprehendál, mint az úri kisasszo­nyok.. . Te, nem tudsz valami csalogató verset, azzal tán ki le­hetne csalni a csigabigahéjból. Hányat kacagtunk e csacsogás közben. Tudom is én. De a csi­­gabiga-csalogató nagyon furcsa volt. Pénz bácsi gyere ki, Ég a házad ideki... Azzal felfordítottam a házat. Volt alatta százféle szemét, csak pénz az nem volt. Az anyám savanyúan felhúzott ajakkal kotorászott, hiába. — Milyen kár — mondta, — hogy asztalunk nincsen. Ha erre borítottuk volna ki, nagyobb lett vóna a tiszteség, akkor lett vóna alatta. Én összekapargáltam a sok lomot s beleraktam a fiókba. Az anyám azalatt gondolkozott. Úgy eltörte az eszét, nem tett-e va­lahova valaha valami pénzt, de nem tudott róla. De nekem fúrta valami az oldalamat. — Édesanyám, tudok én egy helyet, ahol van krajcár. — Hol fiam, keressük meg, míg el nem olvad, mint a hó. — Az üveges almáriumba, a fiókba vót. — a boldogtalan gyermek, de jó, hogy elébb nem tudtad,­­ most asse lenne. . . ■ Felállottunk s mentünk az üveges almáriumhoz, aminek nem volt üvegje már régen, de a fiókjába ott volt a krajcár, ahol én tudtam. Három nap óta készültem kicsenni onnan, de sose mer­tem. Pedig cukrot vettem vóna rajta, ha azt is mertem vóna. — No van már négy krajcár. Sose búsulj már, fiacskám, megvan a nagyobbik fele. Már csak három kell. Osztán ha ezt az egyet megkerestük egy óra alatt, azt a hármat is megleljük ■ uzsonnáig. Még akkor is moshatok egy rendet estig. Gyere csak szaporán, hátha a többi fiókba is lesz egy-egy. Hiszen ha minden fiókba lett vóna. Akkor sok lett vóna. Mert az öreg almárium fiatalabb korában olyan helyen szolgált, ahol sok duggatni való lehetett. De nálunk nem sok terhe volt az ár­vának, nemhiába volt olyan göthös, szúette, foghíjas. Az anyám minden új fióknak tartott egy kis prédikációt. — Ez gazdag fiók — vót. Ennek sose volt semmije. Ez még mindig hitelbül élt. No, te rossz, nyavalyás kódus, hát neked nincs egy krajcárod. Ő ennek nem is lesz, mert ez a mi szegény­ségünket őrzi. No neked ne is legyen, ha most az egyszer kérek tőled, most se adsz. Ennek van a legtöbb, ni! — kiáltotta ka­cagva, mikor kirántotta a legalsó fiókot, amelynek egy csekk feneke se volt. A nyakamba akasztotta, aztán leültünk nevettünkben a földre — Megállj csak—szólt hirtelen, — mingyárt lesz nekünk pén­zünk. Az apád ruhájába lelek. . A falba szegek voltak verve, azon lógtak a ruhák. S csudák csudája, ahogy a legelső zsebbe belenyúlt az anyám, rögtön kezébe akadt egy krajcár. A szemének alig akart hinni. — Megvan — kiáltotta, — itt van! Mennyi is van már? Meg se győzzük olvasni. Egy — kettő — három — négy — öt... Öt! Már csak kettő kell. Mi az, két krajcár semmi. Ahon öt van, ott akad még kettő. Nagy buzgósággal kutatta végig az összes zsebeket, de sajnos hiába. Nem lelt egyet sem. A legjobb tréfa sem csalt ki sehonnan még két krajcárt. Már nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán az izgatottság­tól s a munkától. Nem volt szabad dolgoznia, mert mingyárt ,beteg lett tőle. Persze ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lehet eltiltani senkit. Eljött az uzsonnaidő is, el is múlt. Mingyárt este lesz. Az apámnak holnapra ing kell és nem lehet mosni. A puszta kútvíz nem viszi ki belőle azt az olajos szennyet. És akkor a homlokára csap az anyám: — Ó, ó, én, én, szamár! Hát a magam zsebét nem nézem meg. De bizony, ha már eszembe jut, megnézem. És megnézte. És tessék, ott is kelt egy krajcárt. A hatodikat Lázasak lettünk. Most már csak egy kell még. — Az én zsebembe! Nossz, azokat megmutathattam. Azok­ban nem volt semmi. Bealkonyodott, és mi ott voltunk a hiányos hat krajcárunk­kal, mintha egy se lett volna. A zsidónál nem volt hitel, a szom­szédok éppoly szegények, mint mi, s csak nem kérünk egy krajcárt! Nem volt más mit tenni, mint tiszta szívből kinevetni a nyo­morúságunkat. És akkor beálazott egy koldus. Éneklő hangon, nagy siralmas könyörgést mondott. Az anyám majd belebódult, úgy ránevetett. — Hagyja el, jó ember — mondta, — ma egész délután itt he­verek, mert nincs egy krajcárom, a félfont szappanhoz, hibázik az árából. A koldus, jámbor arcú öregember, rábámult. — Egy krajcár? — kérdezte. — Hát. — Adok én. — No meg a kéne, kódustól alamizsnát. — Hadd el, lyánom, nekem nem hibádzik. Nekem már csak egy hibádzik, a kapa fed. Avval minden jó lesz. Kezembe adta a krajcárt, s nagy hálálkodással eldöcögött. — Na hála légyen — szólt az anyám, — szaladj hát... Ekkor egy pillanatra megállt, aztán nagyot, nagyot kacagott — Jókor van együtt a pénz, hiszen ma már nem moshatok Setét van, oszt lámpaolajom sincs. Fuldoklás jött rá a kacajtól. Keserves, öldöklő fuldoklás, és ahogy odaállottam alá, hogy támogassam, amint két tenyeré­be hajtott arccal hajlongott, valami meleg ömlött a kezemre. Vér volt, az ő drága vére. Az anyámé, aki úgy tudott kacag­ni, ahogy a szegény emberek között is csak kevés tud. a Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. * _____a Chicago és Környéke Szerkesztősége Felform­a death-defying act. Exercise regularly FIZESSEN ELO LAPUNKRAI­­XU& & JCiquMi & Viggo-4129 W LAWRENCE AVE WE DELIVER 725-1B12 685-5030 ESTABLISHED 1940 SERVING THE FINEST PIZZA. RIBS. CHICKEN RAVIOLI AND SPAGHETTI Visit Our Vineyard for Imported Wine Selections and Our Newly Remodeled Dining Room Magyar siker.., Nagy meglepetés a balett-világban Wit­­kowsky Gizella bemu­tatkozása, aki Ibsen ,Hedda Gabler” című drámájából komponált balett címszerepében debütált. Az angolszász kriti­kusok — meglehetős hű­vösen fogadnak általá­ban minden új művészt. Ritkán lelkesednek — beleértve a publikumot Witkowsky Gizella esetében azonban — nem ez történt. A tehet­séges magyar balett tán­cosnőről óriási címbe­­tűkkel, komoly méltatá­sokat írtak a lapok és Gizella, aki eddig csak másodszerepeket ját­szott — egycsapásra él­vonalba került, sztárrá lépett elő. Nevét megta­nulta a színházi világ és New York times-tól kezdve, a helyi torontói vezető angol lapokig el­ragadtatással írtak róla. A fiatal táncosnő mindössze 25 éves. Az élet valójában most kez­dődött számára, hisz mindene a színpad és a tánc. Élete emigráns­sors. Az első generáció — aki általában nem születik aranykanállal a szájában — élete küz­delmes, mostoha, tele nehézségekkel, a még­­jobban küzködő szülők mellett. Édesanyja volt az tu­lajdonképpen, aki mind­végig mellette állt, bíz­tatta, bátorította és négy éves korától vitte a kis­lányt a különböző balett iskolákba, ahol Gizella saját bevallása szerint legalább napi 5-6 órát gyakorolt. Az édesanyja volt az, aki ha kellett háztartásban dolgozott, ha szükséges volt eljárt béby-szittelni, hogy elő­teremtse a pénzt a kis­lány taníttatásához. Gi­zella sohasem volt elége­dett önmagával, mint a tehetséges emberek ál­talában. Csak kevesen vannak és csak az iga­zán nagyok képesek fel­fogni, hogy mennyit kell tanulniuk, gyakorolni­uk, hogy a gondolatok és cselekvések érzékel­tetésében tökéletesítsék magukat. Hosszú és gö­röngyös az út az isme­retlenség homályából a hírnév felé. Gizella ne­vére azonban már felfi­gyeltek New Yorktól a­­Vancouverig és a nem is könnyű nevét megtanul­ták! A fiatal táncosnő túlfűtött szenvedélye, amely az Ibsen dráma súlyát a belső lelkihar­­cot, vívódásokat, amely Hedda Gabler életének egyensúlyát megbontot­ta a tánc és akrobatikus mozdulatokkal tökéle­tesen és lenyűgözően ér­zékeltette — írja az egyik kanadai lap. És ennek a vívódásnak — egy pisztoly lövés vet örökre véget. Hedda Gabler, aki az évek so­rán keresi a boldogság kékmadarát — örökre elnémul. A szerep rendkívül ne­héz. Modern és mégis maradi: modern pszi­chológia és ősi roman­tika. Az örök nő nyugta­lansága, amely a Para­dicsom óta végig kíséri az emberiséget. A tra­gédia, az elbukás vonag­lik Wilkowsky Gizella harmonikus és ritmikus mozdulataiban, amikor Hedda Gabler nyugha­tatlan egyéniségét a színpadon megelevení­tette. Witkowsky Gizel­la a maga kiforrott mű­vész egyéniségével töké­letesen éreztette ezt a lelkiállapotot. Ez a fiatal művésznő, Szalay Karolák, a Bor­­dy Bellák, Ottrubay Me­lindák idegenbe szakadt utóda, aki már idegen talajban, idegen kör­nyezetben hirdeti a ma­gyar tehetség érvénye­sülését. Büszkék vagyunk Witkowsky Gizellára, aki büszkén vallja ma­gát magyarnak. (v.a.) . Romániában már az írógép is államellenes masina Bukaresti jelentés sze­rint a román kormány április 28-ával rendele­tet léptet életbe, amely szerint büntetett előéle­tű, vagy olyan szemé­lyek, akik „a közrendre, vagy az állam biztonsá­ga szempontjából veszé­lyesek” nem rendelkez­hetnek írógéppel. Aki írógép birtokában van, két héten belül köteles azt bejelenteni a rend­őrségen és csak akkor tarthatja meg, ha erre külön engedélyt kap. Aki új írógépet akar vá­sárolni, annak előzete­sen engedélyt kell kérnie erre a rendőrségtől. A rendőrség kartotékot állít fel minden magán­kézben lévő írógép betű­típusáról. A rendelet nem indo­kolja meg ezt a drákói intézkedést, de nem ti­tok a lakosság körében, hogy meghozatalának oka a sok titkos, kor­mányellenes röpirat, amely az utóbbi hetek­ben elárasztotta Romá­niát és főleg Erdélyt. Mivel a röpiratokat ma­gánházakban gépelték és sokezer másolatban terjesztették, Ceauses­­cu most ezzel a rendel­kezéssel akarja meg­akadályozni ennek a szamizdat megnyilat­kozásnak a terjedését 7. oldal MARTHA B. BAUMGARTEN 4601 N. WESTERN AVENUE CHICAGO. ILLINOIS 60625 (312) 561-5559 Beszélünk magyarul! iTS W M aiima-avt&n CERTIFIED PUBLIC ACCOUNTANT ACCOUNTING INCOME TAX High quality professional service dedicated to save you money Payroll tax return Financial statements: montly. quarterly, annually Personal or corporation trust funds Bookkeeping services Initial Free consultation 24 Hour telephone answering service By appointment only. Please call: 561-5559 M.B. BAUMGARTEN négy nyelven a magyar ¡' SZABADSÁGÉRT! , . . I SHEHZETflBD MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Poets. 70, Qannany Felelős szerkesztő is kiadó: KECSKÉSZ-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anya­gi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyek­szik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem ma­gunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dol­goztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és saj­tójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $ 30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, mely­ben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeg­gel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)......................................................................... Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053

Next