Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-10-15 / 42. szám

Walesa Nobel-díja Nagy György Október ötödikén be­járta a világot a hír, hogy az Oslóban székelő Nobel Békedíj Bizott­ság 75 jelölt közül Lech Walesa-nak ítélte oda az 1983. évi Nobel-díjat. Az indokolásban a Bizott­ság kiemelte, hogy a Szolidaritás elnöke az­zal érdemelte ki a nagy kitüntetést, hogy „je­lentős személyi áldozat árán küzdött a munkás­ság jogáért, önálló szer­vezet felállítására.” Él­jen a Nobel Békedíj Bi­zottság. Ez egyszer he­lyesen választott. Ba­bérkoszorút helyezett annak az embernek a homlokára, akit Jaru­zelski propagandagépe­zete oly rútul igyekezett mindenféle rágalommal lehetetlenné tenni a len­gyel nép és a világ előtt. Walesa a maga nemé­ben egyedülálló szemé­lyiség. Fiatal kora elle­nére — október 6-án töl­tötte be negyvenedik élet­évét — világhírre tett szert. Mint a Gdansk­i hajógyár egyik egysze­rű munkája elindította azt a mozgalmat, amely Szolidaritás név alatt egy a kommunista párt­tól valóban független szakszervezet lett. Ak­ciója olyan sikerrel járt, hogy három év alatt kö­zel 10 millió tagja volt és megremegtette a kommunista hatalmaso­kat Vladivostoktól Ber­linig. Nemcsak mint szervező bizonyult nagy­nak, hanem mint politi­kus is: tudta meddig me­het el, mikor mit kell tennie és mondania. Ta­lán éppen ez fájt legjob­ban Moszkvának és csat­lósának, Jaruzelskinek. Ezért kellett rá lecsap­ni. 1981. december 11- én vezették be az ost­romállapotot, amely olyan drákói szigorral sújtott le Lengyelor­szágra, hogy a háború idején is párját ritkítja a modern történelem­ben. Magát Walesát és a Szolidaritás többezer vezetőjét letartóztatták, a szervezet sajtóját be­tiltották, a mozgalom működését lehetetlenné­­tették. Az idei nyári pá­pai látogatásra ugyan Walesát és több más ve­zetőt szabadlábra he­­­lyeztek, de oly szigorú felügyelet alá helyezték őket, hogy teljes izolá­cióban voltak kénytele­nek élni, egymással nem érintkezhettek, munkás­­gyűléseket nem hívhat­tak össze, nyilvánosan nem léphettek fel, a saj­tóban, rádióban és tele­vízióban nem szerepel­hettek. Walesát több­ször bevitték a rendőr­ségre, kihallgatásokkal zaklatták, kommunista szokás szerint üzérke­déssel, valutázással rá­galmazták. A hatalom minden eszközével lehe­tetlenné akarták őt ten­ni. Ennek a kíméletlen, egyoldalú propaganda­hadjáratnak az volt az eredménye, hogy sokan meginogtak. Mind több hang hallatszott arra nézve, csodálatoskép­pen még a Vatikánból is, hogy Walesa szerepének vége, és hogy a Szolida­ritásnak át kell alakul­nia. Még a pápa várva­­várt látogatása sem ho­zott komoly enyhülést. Jaruzelski ugyan fel­függesztette az ostrom­­állapotot, de közben olyan drasztikus törvé­nyeket fogadtatott el ún. parlamentjével, ame­lyek a munkások bármi­lyen önálló szervezke­dését lehetetlenné tet­ték. Amint az egyik föld­alatti Szolidaritás ve­zetője mondotta ,­­Len­gyelország az ostromál­lapot­ alatt börtöncella volt, most börtönud­var. A Walesának ítélt No­­bel-díj tehát nem jöhe­tett jobbkor. Jelentősé­ge szinte felmérhetet­len. Mindenekelőtt olyan erkölcsi elégtételt nyújt Walesának és a Szolida­ritásnak, amely új élet­erőt ad nekik a további küzdelemre. Azután jól megérdemelt oldalvá­gás Jaruzelskinek, ame­lyet igen nehezen tud ki­védeni. Első nagy dilemmája az, vajon kiengedje-e Walesát Oslóba a díj át­vételére? A második az, hogy a jövőben nem igen nyúlhat Walesához. Egy Nobel-díjast nem lehet csak úgy letartóztatni, vagy rendőri felügyelet alá helyezni. Nem köny­­nyű megakadályozni azt sem, hogy külföldi új­ságírók fel ne keressék. Igen nehéz őt elsüllyesz­teni, hogy jó itteni kife­jezéssel éljünk „non­­person”t tenni, elfeled­tetni a világgal ami a kommunisták kedvenc módszere azokkal szem­ben akik számukra kel­lemetlenek. A nagy kitüntetés per­sze Walesa számára is teremt problémákat. Az ő esetében is felmerül a kérdés, vajon el mer­­jen-e menni Oslóba a díj átvételére ha kienge­dik? A veszély ugyanis az, hogy Jaruzelski könnyen megakadályoz­hatja hazatérését. Egy emigrációban élő Wale­sa ugyanis sokkal ke­vésbé lenne számára kellemetlen, mint egy otthon élő, nemzetközi­leg elismert hős. A nagy küzdelem, amely a len­gyel munkásvezér és a diktátor között 3 évvel ezelőtt indult meg és amelyet Jaruzelski már­­már megnyerni látszott, most új, döntő stádium­ba került. Remélnünk kell, hogy a jó és a go­­nosz küzdelméből az előbbi kerül ki győzte­sen. A Lomax Szindróm­a. Ormay József céljából hálás lennék, ha válaszolna a kérdése­imre, hogy egy tárgyila­gos ismertetést írhas­sak munkásságáról. Dr. Lomax a levelem­ben feltett kérdéseimre részletesen válaszolt. Levelének melléklete­ként elküldte rövid élet­rajzát és magyar vonat­kozású írásainak az ada­tait. Kérésemnek meg­felelően elküldte köny­vének angol nyelvű ki­adását, hogy a fordítás­ba becsúszott helytelen­ségeket megállapíthas­sam. A „Kanadai Magyar­ság” folytatólagosan kö­zölni fogja Lomax Dr. munkásságáról szóló be­számolómat. golul, 1979) „Magyarország 1977—1982: A demokratikus Ellenzék Keletkezése". (An­golul, franciául, 1982.) „A Ma­gyar Cenzúráról” (ez nem pon­tos fordítása a hosszú címnek 1983, angolul) „Andropov, mint követ". (Angolul, németül, magyarul, 1983.) Legutóbbi cikke az egyik magyar szamizdat újság ve­zércikkének az angolra való fordítása, tárgya a lengyel probléma vizsgálata magyar szempontból (1983). Ez a felsorolás nem teljes, csak az érdekesebb tanulmá­nyokat soroltuk fel. Nyilván­való, hogy Dr. Lomax irodal­mi tevékenységét nem lehet nem tudomásul venni. Né­hány kritikusa azt javasolta, hogy „agyon kell hallgatni Lomax-ot". Mások, tekintet­tel Lomax angol voltára, nagy áhítattal idézgetik. Itt az ide­je, hogy elfogulatlanul tanul­mányozzuk a „Lomax Szind­­róm”-ot. (A „Syndrome” szó jelentése magyarul: olyan szimptómák összege, ame­lyek bizonyos betegségre en­gednek következtetni.)• William Andrew Lomax 1943. november 12-én szüle­tett Angliában, Bolton­ban. Egyetemi tanulmányai so­rán politológiai és szocioló­giai szaktárgyakból szerezte­m meg a BA, MA, és D. Phil. A cikk és tanulmány fői- a hozzám intézett Nyilvánvalóan Bill Lo­max irodalmi tevékeny­sége volt a Magyaror­szágról való kiutasításá­nak főoka. Erről ezeket falkozott „Bill” Lomax magyar tárgyú írásai­val. Ez volt az indító oka annak, hogy levél­ben felkerestem Dr. Lomax-ot. Többek kö­zött ezeket írtam: Való­színűleg tudomása van arról amit én „Lomax Syndrome”-nak neve­zek. A magyar emigráns sajtó véleménye nagyon megoszlik az ön szemé­lyéről és munkásságá­ról. A kritikusok egyik csoportja barátságos az ön írásai iránt, de olyan vélemények is akadnak, amelyek önt egy „félre­vezetett idegennek”­ te­kintik, olyannak, aki el­torzította az 1956-os ese­­­­ményeket. A továbbiakban meg­írtam, hogy az esetleges félreértések elkerülése „Az ellenségem ellen­sége a barátom”. Ez a mondás járt az eszem­ben, amikor felfigyel­tem az elmúlt év folya­mán azokra a híradások­ra és kritikákra ame­lyek Bill Lomax szemé­lyével és írásaival fog­lalkoztak. Dr. William („Bill”) Lomax a bécsi vonattal Budapestre utazott 1982 karácsonyán. Közvetle­nül a Keleti Pályaudvar­ra való megérkezése előtt két útlevél ellen­őrző tiszt őrizetbe vette. Megérkezésük után két órát töltött az ellenőrök­kel az útlevél ellenőrző hivatalban. A következő Bécsbe induló vonatra felrakták és a két ellen­őr visszakísérte Lomax­­ot Hegyeshalomig, ahol áttették a határon. Ennek a híre bejárta a világsajtót. Az emigráns magyar sajtó is felfi­gyelt. Egyre több újság­nak­ a címe: „A Forradalom Politikája: Ellenállás és For­radalom:... az 1956-os Ma­gyar Felkelés”. 1970 óta egye­temi lektori állást tölt be. 1972 óta a Nottingham (Anglia) egyetem szociológiai osztá­lyán tanít. 1976 és 82 közötti időben több mint egy tucat magyar tárgyú tanulmánya jelent meg angol, magyar, német, svéd és francia nyelveken. Ezeken felül négy magyar szerző írásait fordította le és adatta ki angol szakla­pokban. Magyar szempontból a dok­tori thézise kibővítéséből származó könyve a leglénye­gesebb. Figyelemreméltó ta­nulmányai közül a következők említését tartom érdemesnek: „Nagy Budapest Munkásta­nácsai” (Angolul, 1976) „A Munkásosztály az 1956-os Ma­gyar Forradalomban”­ (Ango­lul, 1979) „Magyarország: Intellektuális Elméletektől a Szamizdat Megvalósításáig” (Angolul, 1979). „Magyaror­szág: A Kádár Kormány alat­ti politikai és intellektuális el­lenállás chronológiája”. (An-levelében: (nem szósze­rinti fordítás) 1982-ben háromszor voltam Ma­gyarországon. Mind­egyik alkalommal egy hónapot töltöttem ott. Tudományos kutató­munkát folytattam az 1956-os Magyar Forra­dalomról. Erről a témá­ról már több tanulmányt publikáltam. A Magyar Tudomány Akadémia Történettu­dományi Intézetének a támogatásával megen­gedték, hogy a Buda­pesti Széchenyi Nemze­ti Könyvtárnak a nyil­vánosság számára le­zárt szakaszában tanul­mányozhassam a forra­dalmi időszak adat­gyűj­teményét, főként újsá­gokat. (Itt kell megje­gyeznem, hogy Bill Lo­max megtanult magya­rul.) Közben a forrada­lomban résztvevő egyé­nekkel „interjúkat” folytattam. A magyar hatóságoknak tudomá­suk volt a munkássá­gomról, de semmiféle akadályt nem gördítet­tek az utamba. 1982. december 27-én egy baráti látogatásra mentem volna Buda­pestre. A „Bécsi Napló” (1983. jan.szám) szerint ifj. Rajk Lászlót akarta meglátogatni. (Kiutasí­tásának történetét nem ismétlem meg.) Utólag a brit követség kérdést in­tézett ebben az ügyben a magyar külügyminisz­tériumhoz, de a magyar hatóságok visszautasí­tották a kiutasításra ve­zető indokok megneve­zését. Legjobb tudomásom szerint évtizedek óta ez volt az első eset, hogy egy érvényes vízummal rendelkező brit állam­polgártól­­nem magyar származású brit állam­polgártól) megtagadták a belépést, illetve ki­utasították az ország­ból, — írja Lomax. Nem valószínű, hogy az 1976- ban kiadott könyvem miatt utasítottak volna ki. 1981-ben könyvem­nek egy „szamizdat” ki­adása is megjelent Ma­gyarországon, de ennek ellenére még több izben is beengedtek, hogy ku­tató munkámat folytat­hassam. Kiutasításának fő okát abban látja Lomax Dr., hogy a „The Times”-nak (Anglia egyik legtekin­télyesebb lapjának) írt egy levelet arról, hogy egy magyar ember leg­­lelemibb emberi jogát, Kanadában élő család­jához való csatlakozását megtagadták 26 évvel a forradalmi események­ben való résztvétele után. (Lichtenstein Sán­dor esete, lásd Kanadai Magyarság 1983. július 2. számát.) „Ha a magyar kor­mány Emberi Jogokra való hivatkozása nem­csak üres szóbeszéd, ak­kor szavahihetőségük bizonyítására ezt az igazságtalanságot... orvosolni kellene és meg kell engedni, hogy Lich­tenstein Sándor csatla­kozhassak családjához Kanadában”, — írta Lo­max a „The Times”-­­ban. Kiutasításának má­sik oka valószínűleg az lehetett, hogy kapcsolat­ban állott olyan magya­rokkal, akik a „szamiz­dat irodalmat” készítet­ték és terjesztették. A december 14-i és 21-i razziákon ezek közül so­kakat letartóztattak. Valószínű, hogy a ma­gyar szamizdatról szóló cikkei is hozzájárultak a Magyarországról való kiutasításához. (Folytatjuk) A Clevelandi krónika Szellemi és kultúr­események E riport írásakor itt van előttem a Clevelan­di Magyar Társaság, az Árpád Akadémia és az Árpád Rend meghívója, amely hívja-invitálja mindazokat az 1983 évi november hó 25-26-27-én megrendezendő Ma­gyar Találkozóra, illető­leg a Magyar Kongresz­­szusra, akik a magyar sorskérdések iránt ér­deklődnek és a régi, bé­kebeli csillogású ma­gyar bál­on szórakozni is akarnak. A Kongresszus leg­fontosabb része a 2 na­pos­­történettudományi megbeszélés lesz. Ne­vezetesen: a magyaror­szági nemzetiségi kér­dések keletkezése, a magyar nemzetiségi tör­vény és azok az okok, amelyek miatt Magyar­­országtól minden nép­szavazás és tárgyalás nélkül elcsatolták Tri­anonban területének kétharmad, népességé­nek pedig egyharmad részét. Miért súlyosb­ította a trianoni hely­­zetet­ a párizsi béke 1947- ben? Hogyan került Ma­gyarország a szovjet ér­dekeltség körébe? Miért adtak Helsinkiben to­vábbi engedményeket a Magyarországot meg­szálló szovjetnek? Akik e kérdésekhez hozzá kívánnak szólni, azok sürgősen jelent­kezzenek, hogy a Kong­resszus rendezősége az előadók és hozzászólók sorába be tudja őket ik­tatni. A Kongresszus keretében lesz a már megszokott és magasní­vójú irodalmi és műve­ Molnár Zsigmond szeti, valamint magyar könyv, képző- és iparmű­vészeti, fénykép és bé­lyeg kiállítás is. Az ar­ra érdemes fiatalok kö­zött pedig 1000 dollár ta­nulmányi segély kerül ki­osztásra. Lesz azonban egy olyas­valami is, ami eddig nem volt a Ma­gyar Kongresszuson. Lesz magyar szépségki­rálynő ... Miss Hungary of Amerika választás is, amelyre november 25-én kerül a sor a clevelandi Bond Court Hotel dísz­termében. Rövid króni­kámban nincs hely a szépségkirálynő megvá­lasztásával kapcsolatos tudnivalók közlésére. Azok a szép kis magyar leánykák azonban, aki­ket érdekel a dolog, a szükséges tudnivalók céljából sürgősen for­duljanak levélileg a következő címre: Hun­garian Association, 1450 Grace Avenue, Cleve­land, Ohio, 44107 USA. Adják meg levelükön a pontos címüket, esetleg telefonszámukat, a ren­dezőség azonnal meg­küldi a meghívót, amelyben az összes tud­nivalók és feltételek részletesen benne foglal­­tatnak. Különleges és fontos esetben a rende­zőség telefonon is hív­ható, de lehetőleg nem hajnali 3 órakor. A szép­ségkirálynő választás­ról a clevelandi TV. ál­lomások helyszíni köz­vetítést adnak, amely közvetítés egész Ameri­­kában látható lesz. A rendezőség telefonja: 216-226-4089. Tehát szép kis magyar leánykák, fel a nagy vetélkedőre. És mikor riportom el­ső részét befejeztem, hirtelen eszembe jutott, hogy javasolni fogom dr. Nádas János barátom­nak, hogy az elkövetke­ző évek valamelyikén rendezze meg a rozzant, podegrás és szuszogó, de még mindig nyalka öreg legények részére a szép­ség­királyfi versenyt. Nagyon sokan fogunk benevezni Clevelandból. Mert 25 év­esen karcsú pocak nélküli szép fiú­nak lenni nem nagy vicc, de 70-en túli nyalka öreg podegrásnak lenni, az már valami. • Itt van előttem egy másik meghívó is, amely az 1956-os Magyar Sza­badságharc 27. évfordu­lójára vacsorával egy­bekötött megemléke­zésre hív és amely ün­nepi estre a rendezőség Tollas Tibort, a „Nem­zetőr” főszerkesztőjét, írót, költőt és publicistát hívta meg ünnepi szó­nokként, aki a „Hazai Ellenállás és az emigrá­ció” címen fogja előadá­sát megtartani. Vele jön leánya, Csilla is, aki er­délyi és csángó népdalo­kat énekel, a clevelandi Magyar Iskola növendé­kei pedig Tollas Tibor legújabban megjelent verses kötetéből, a „Forgószél’’-ből adnak elő verseket. Az ünnepi megemlé­kezés és vacsora 1983. október 15-én, este 6 óra­kor lesz a Clevelandi Magyar Atlétika Klub nagytermében. Az ér­deklődők máris hívják a következő telefonszá­mok egyikét: ...216- 671-0669, vagy 216-526- 4591. .• Befejezésül idézem néhai Oláh Györgynek, a nemzeti Magyaror­szág egykori újságíró fe­jedelmének, az Egyedül vagyunk” című, heti 200 ezres példányszámban megjelenő lap főszer­kesztőjének, a Kék Új­ság évekkel ezelőtt el­hunyt főmunkatársának Tollas Tiborral kap­csolatos nyilatkozatát: ...(idézve a meghívó­ból)... „Az emigráció egyik legértékesebb kör­e szeszélyes, június­ban forró, augusztus­ban enyhe, szeptember­ben megint meleg, hol szárazsággal, hol árvíz­zel sújtott nyár végén megkezdték a közgaz­daság szempontjából fontos, idegenforgal­mi mérleg felállítását. Az első benyomások elég kedvezőek voltak, hi­szen a főszezonban, jú­lius 15-e és augusztus 15-e között a Földközi tengeri partokon szál­lodák foglaltsága elérte vagy legalább megköze­lítette a 100 %-ot. Utána azonban kiderült, hogy ebben a két nyári hónap­ban a külföldi látogatók száma az előző évhez vi­szonyítva valamivel, 4,5 %-kal csökkent s ezen kí­vül a vendégek egy része a szokottnál takaréko­sabbnak bizonyult. Mind a két tényt elsősorban a francia kormánynak a kivihető valutát drasz­tikusan korlátozó ren­delkezése magyarázza. Persze a zárt nagyka­pu mellett sokszor van egy nyitott kiskapu is és a szigorú rendelkezést talán meg lehet kerülni. Egy francia ismerősöm­nek például van Párizs-tője és legfáradhatatla­nabb szerkesztője he­lyettünk bejárta Afri­kát, Délázsia, Amerika, Délamerika és Ausztrá­lia országait, s aki soha­sem fáradt bele abba, hogy ma, amikor hazul­ról úgy árad felénk a csábítás, itt is ott is hir­desse a kommunizmus­sal szemben a szellemi ellenállást.” Tollas Tibor október 16-án már Detroitban van egy portugál ház­tartási alkalmazottja, az pedig Franciaország­ban dolgozó külföldi lé­vén korlátozás nélkül hozhat ki pénzt. Az ille­tő nem mondta ugyan, de megértettem, hogy az a körülmény neki is ked­vez. Míg a franciák száma valamelyest csökkent, az olaszoké emelkedő irányzatot mutatott. Mallorca szigetén pél­dául, mely az ország egyik fő idegenforgal­mi zónája, az idén két­szer annyi olasz volt, mint tavaly. Számuk minden­esetre még messze van az angolo­kétól, németekétől és franciákétól, akik ilyen sorrendben foglalják el az első három helyet. Szeszfogyasztásban vi­szont a svédek szoktak az élen járni. Azt hallot­tam, működik egy ideje a sziget fővárosában­, Palma de Mallorcában, egy különös, de hasz­nos szolgálat. A svédek,­­ mintha kongresszusi résztvevők volnának, — szerepel. Útjának főbb állomásai: Chicago, Pittsburgh, St. Louis, Milwaukee, New York, Danbury CT., New Brunnswick és a kana­dai Montreál. Aki teheti, legyen ott Tollas Tibor elő­adásán. Úgy a Magyar Kongresszusról, vala­mint a Tollas estről azok megtörténte után külön riportban fogok beszámolni, kis feliratot viselnek ne­vükkel és szállodájuk címével. Ha „eláznak”, bármelyik taxivezető hazaviszi őket. A fuvart a szálloda kifizeti, az­után felszámítja a ven­­­dégnek. Állítólag sokan veszik igénybe ezt a szol­gálatot — nemre és kor­ra való tekintet nélkül... A malagai Napsugár­parton, a Costa del Sol­on viszont egyre nő az „olajsejkek”, az arab vendégek fontossága. Marbellában már me­csetet is építettek nekik! Az utcán vagy a tenger­parton ugyan ritkán látni őket s a közelmúlt­ban egy milliomos-klub estélyén is alig jelent meg közülük valaki. Életük többnyire luxus­villákban s azoknak ma­gas falaktól védett, s úszómedencével ellátott kertjében zajlik le. Csak ritkán jelennek meg egy-egy zártkörű foga­dáson, vagy mulatóhe­lyen, de akkor havi fi­zetésnek is beillő bor­ravalóval képeszt el a szaúd-arábiai királyi család valamelyik tagja vagy egy-egy dúsgazdag kuvaiti vagy libanoni üzletember. Az érem másik oldalá­hoz tartozik, hogy ezek­nek az arab náboboknak a jelenlétével ugrás­szerűen növekedett a Napsugár-parton a bankrablások, ékszer­lopások és családok szá­ma. A tettesek spanyol és délamerikai „szak­emberek” szoktak lenni, máskor pedig arabok, akik korábban a megká­rosítottak szolgálatában álltak. Állítólag több­ször előfordult, hogy a meglopottak a végén nem tettek feljelentést: nem akarták, hogy ott­honi hozzátartozóik megtudják, milyen nagy lábon élnek ők Spanyol­­országban. Megtörtén­het, hogy magánnyomo­zók kezébe adják az ügyet, sőt saját szakál­lukra büntetést rónak ki és hajtatnak végre, ha a tettes nyomára akad­nak. Egy arab pedig he­teken keresztül élt „olaj­sejk-életet” azzal a me­sével, hogy 250 millió dolláros átutalást vár Svájcból. A pénz termé­szetesen nem jött, a hite­lezők viszont egyre job­ban gyanakodtak, nem annyira a késedelem mi­att, hanem inkább azért, mert túlságosan sokat lehetett őt mulatóhe­lyeken látni. Husszein jordániai ki­rály aligha veheti fel a versenyt ezekkel a ven­dégekkel, de már neki is van villája a Kanári szi­getek csoportjához tar­tozó Lanzarotén. Ter­mészetesen César Man­­rique tervezte, egy he­lyi építész, aki azon fá­radozik, hogy az idegen­­forgalom fejlődésével ne rontsák el annyira a lanzarotei táj képét, mint az a nagyobb szigeteken, Gran Canarián és Tene­­rifén történt. Különben ott nagyon sok a német és a skandináv: minél északabbra élnek, annál délebbre vágynak. E boldog, örök tavasz­ban élő szigeteken azon­ban kedvezőbb szokott lenni az időjárás télen, mint nyáron. Ezért ró­luk bővebben inkább máskor. wiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiimiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiii* Madrid beszél... JhiiiimiiiiiimiiiiiiiHiimi Mérleg Rónai Zoltán iiliiinii iiiiiiniimmtiiiB FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Next