Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-10-15 / 42. szám
Walesa Nobel-díja Nagy György Október ötödikén bejárta a világot a hír, hogy az Oslóban székelő Nobel Békedíj Bizottság 75 jelölt közül Lech Walesa-nak ítélte oda az 1983. évi Nobel-díjat. Az indokolásban a Bizottság kiemelte, hogy a Szolidaritás elnöke azzal érdemelte ki a nagy kitüntetést, hogy „jelentős személyi áldozat árán küzdött a munkásság jogáért, önálló szervezet felállítására.” Éljen a Nobel Békedíj Bizottság. Ez egyszer helyesen választott. Babérkoszorút helyezett annak az embernek a homlokára, akit Jaruzelski propagandagépezete oly rútul igyekezett mindenféle rágalommal lehetetlenné tenni a lengyel nép és a világ előtt. Walesa a maga nemében egyedülálló személyiség. Fiatal kora ellenére — október 6-án töltötte be negyvenedik életévét — világhírre tett szert. Mint a Gdanski hajógyár egyik egyszerű munkája elindította azt a mozgalmat, amely Szolidaritás név alatt egy a kommunista párttól valóban független szakszervezet lett. Akciója olyan sikerrel járt, hogy három év alatt közel 10 millió tagja volt és megremegtette a kommunista hatalmasokat Vladivostoktól Berlinig. Nemcsak mint szervező bizonyult nagynak, hanem mint politikus is: tudta meddig mehet el, mikor mit kell tennie és mondania. Talán éppen ez fájt legjobban Moszkvának és csatlósának, Jaruzelskinek. Ezért kellett rá lecsapni. 1981. december 11- én vezették be az ostromállapotot, amely olyan drákói szigorral sújtott le Lengyelországra, hogy a háború idején is párját ritkítja a modern történelemben. Magát Walesát és a Szolidaritás többezer vezetőjét letartóztatták, a szervezet sajtóját betiltották, a mozgalom működését lehetetlennétették. Az idei nyári pápai látogatásra ugyan Walesát és több más vezetőt szabadlábra helyeztek, de oly szigorú felügyelet alá helyezték őket, hogy teljes izolációban voltak kénytelenek élni, egymással nem érintkezhettek, munkásgyűléseket nem hívhattak össze, nyilvánosan nem léphettek fel, a sajtóban, rádióban és televízióban nem szerepelhettek. Walesát többször bevitték a rendőrségre, kihallgatásokkal zaklatták, kommunista szokás szerint üzérkedéssel, valutázással rágalmazták. A hatalom minden eszközével lehetetlenné akarták őt tenni. Ennek a kíméletlen, egyoldalú propagandahadjáratnak az volt az eredménye, hogy sokan meginogtak. Mind több hang hallatszott arra nézve, csodálatosképpen még a Vatikánból is, hogy Walesa szerepének vége, és hogy a Szolidaritásnak át kell alakulnia. Még a pápa várvavárt látogatása sem hozott komoly enyhülést. Jaruzelski ugyan felfüggesztette az ostromállapotot, de közben olyan drasztikus törvényeket fogadtatott el ún. parlamentjével, amelyek a munkások bármilyen önálló szervezkedését lehetetlenné tették. Amint az egyik földalatti Szolidaritás vezetője mondotta ,Lengyelország az ostromállapot alatt börtöncella volt, most börtönudvar. A Walesának ítélt Nobel-díj tehát nem jöhetett jobbkor. Jelentősége szinte felmérhetetlen. Mindenekelőtt olyan erkölcsi elégtételt nyújt Walesának és a Szolidaritásnak, amely új életerőt ad nekik a további küzdelemre. Azután jól megérdemelt oldalvágás Jaruzelskinek, amelyet igen nehezen tud kivédeni. Első nagy dilemmája az, vajon kiengedje-e Walesát Oslóba a díj átvételére? A második az, hogy a jövőben nem igen nyúlhat Walesához. Egy Nobel-díjast nem lehet csak úgy letartóztatni, vagy rendőri felügyelet alá helyezni. Nem könynyű megakadályozni azt sem, hogy külföldi újságírók fel ne keressék. Igen nehéz őt elsüllyeszteni, hogy jó itteni kifejezéssel éljünk „nonperson”t tenni, elfeledtetni a világgal ami a kommunisták kedvenc módszere azokkal szemben akik számukra kellemetlenek. A nagy kitüntetés persze Walesa számára is teremt problémákat. Az ő esetében is felmerül a kérdés, vajon el merjen-e menni Oslóba a díj átvételére ha kiengedik? A veszély ugyanis az, hogy Jaruzelski könnyen megakadályozhatja hazatérését. Egy emigrációban élő Walesa ugyanis sokkal kevésbé lenne számára kellemetlen, mint egy otthon élő, nemzetközileg elismert hős. A nagy küzdelem, amely a lengyel munkásvezér és a diktátor között 3 évvel ezelőtt indult meg és amelyet Jaruzelski mármár megnyerni látszott, most új, döntő stádiumba került. Remélnünk kell, hogy a jó és a gonosz küzdelméből az előbbi kerül ki győztesen. A Lomax Szindróma. Ormay József céljából hálás lennék, ha válaszolna a kérdéseimre, hogy egy tárgyilagos ismertetést írhassak munkásságáról. Dr. Lomax a levelemben feltett kérdéseimre részletesen válaszolt. Levelének mellékleteként elküldte rövid életrajzát és magyar vonatkozású írásainak az adatait. Kérésemnek megfelelően elküldte könyvének angol nyelvű kiadását, hogy a fordításba becsúszott helytelenségeket megállapíthassam. A „Kanadai Magyarság” folytatólagosan közölni fogja Lomax Dr. munkásságáról szóló beszámolómat. golul, 1979) „Magyarország 1977—1982: A demokratikus Ellenzék Keletkezése". (Angolul, franciául, 1982.) „A Magyar Cenzúráról” (ez nem pontos fordítása a hosszú címnek 1983, angolul) „Andropov, mint követ". (Angolul, németül, magyarul, 1983.) Legutóbbi cikke az egyik magyar szamizdat újság vezércikkének az angolra való fordítása, tárgya a lengyel probléma vizsgálata magyar szempontból (1983). Ez a felsorolás nem teljes, csak az érdekesebb tanulmányokat soroltuk fel. Nyilvánvaló, hogy Dr. Lomax irodalmi tevékenységét nem lehet nem tudomásul venni. Néhány kritikusa azt javasolta, hogy „agyon kell hallgatni Lomax-ot". Mások, tekintettel Lomax angol voltára, nagy áhítattal idézgetik. Itt az ideje, hogy elfogulatlanul tanulmányozzuk a „Lomax Szindróm”-ot. (A „Syndrome” szó jelentése magyarul: olyan szimptómák összege, amelyek bizonyos betegségre engednek következtetni.)• William Andrew Lomax 1943. november 12-én született Angliában, Boltonban. Egyetemi tanulmányai során politológiai és szociológiai szaktárgyakból szereztem meg a BA, MA, és D. Phil. A cikk és tanulmány fői- a hozzám intézett Nyilvánvalóan Bill Lomax irodalmi tevékenysége volt a Magyarországról való kiutasításának főoka. Erről ezeket falkozott „Bill” Lomax magyar tárgyú írásaival. Ez volt az indító oka annak, hogy levélben felkerestem Dr. Lomax-ot. Többek között ezeket írtam: Valószínűleg tudomása van arról amit én „Lomax Syndrome”-nak nevezek. A magyar emigráns sajtó véleménye nagyon megoszlik az ön személyéről és munkásságáról. A kritikusok egyik csoportja barátságos az ön írásai iránt, de olyan vélemények is akadnak, amelyek önt egy „félrevezetett idegennek” tekintik, olyannak, aki eltorzította az 1956-os eseményeket. A továbbiakban megírtam, hogy az esetleges félreértések elkerülése „Az ellenségem ellensége a barátom”. Ez a mondás járt az eszemben, amikor felfigyeltem az elmúlt év folyamán azokra a híradásokra és kritikákra amelyek Bill Lomax személyével és írásaival foglalkoztak. Dr. William („Bill”) Lomax a bécsi vonattal Budapestre utazott 1982 karácsonyán. Közvetlenül a Keleti Pályaudvarra való megérkezése előtt két útlevél ellenőrző tiszt őrizetbe vette. Megérkezésük után két órát töltött az ellenőrökkel az útlevél ellenőrző hivatalban. A következő Bécsbe induló vonatra felrakták és a két ellenőr visszakísérte Lomaxot Hegyeshalomig, ahol áttették a határon. Ennek a híre bejárta a világsajtót. Az emigráns magyar sajtó is felfigyelt. Egyre több újságnak a címe: „A Forradalom Politikája: Ellenállás és Forradalom:... az 1956-os Magyar Felkelés”. 1970 óta egyetemi lektori állást tölt be. 1972 óta a Nottingham (Anglia) egyetem szociológiai osztályán tanít. 1976 és 82 közötti időben több mint egy tucat magyar tárgyú tanulmánya jelent meg angol, magyar, német, svéd és francia nyelveken. Ezeken felül négy magyar szerző írásait fordította le és adatta ki angol szaklapokban. Magyar szempontból a doktori thézise kibővítéséből származó könyve a leglényegesebb. Figyelemreméltó tanulmányai közül a következők említését tartom érdemesnek: „Nagy Budapest Munkástanácsai” (Angolul, 1976) „A Munkásosztály az 1956-os Magyar Forradalomban” (Angolul, 1979) „Magyarország: Intellektuális Elméletektől a Szamizdat Megvalósításáig” (Angolul, 1979). „Magyarország: A Kádár Kormány alatti politikai és intellektuális ellenállás chronológiája”. (An-levelében: (nem szószerinti fordítás) 1982-ben háromszor voltam Magyarországon. Mindegyik alkalommal egy hónapot töltöttem ott. Tudományos kutatómunkát folytattam az 1956-os Magyar Forradalomról. Erről a témáról már több tanulmányt publikáltam. A Magyar Tudomány Akadémia Történettudományi Intézetének a támogatásával megengedték, hogy a Budapesti Széchenyi Nemzeti Könyvtárnak a nyilvánosság számára lezárt szakaszában tanulmányozhassam a forradalmi időszak adatgyűjteményét, főként újságokat. (Itt kell megjegyeznem, hogy Bill Lomax megtanult magyarul.) Közben a forradalomban résztvevő egyénekkel „interjúkat” folytattam. A magyar hatóságoknak tudomásuk volt a munkásságomról, de semmiféle akadályt nem gördítettek az utamba. 1982. december 27-én egy baráti látogatásra mentem volna Budapestre. A „Bécsi Napló” (1983. jan.szám) szerint ifj. Rajk Lászlót akarta meglátogatni. (Kiutasításának történetét nem ismétlem meg.) Utólag a brit követség kérdést intézett ebben az ügyben a magyar külügyminisztériumhoz, de a magyar hatóságok visszautasították a kiutasításra vezető indokok megnevezését. Legjobb tudomásom szerint évtizedek óta ez volt az első eset, hogy egy érvényes vízummal rendelkező brit állampolgártólnem magyar származású brit állampolgártól) megtagadták a belépést, illetve kiutasították az országból, — írja Lomax. Nem valószínű, hogy az 1976- ban kiadott könyvem miatt utasítottak volna ki. 1981-ben könyvemnek egy „szamizdat” kiadása is megjelent Magyarországon, de ennek ellenére még több izben is beengedtek, hogy kutató munkámat folytathassam. Kiutasításának fő okát abban látja Lomax Dr., hogy a „The Times”-nak (Anglia egyik legtekintélyesebb lapjának) írt egy levelet arról, hogy egy magyar ember leglelemibb emberi jogát, Kanadában élő családjához való csatlakozását megtagadták 26 évvel a forradalmi eseményekben való résztvétele után. (Lichtenstein Sándor esete, lásd Kanadai Magyarság 1983. július 2. számát.) „Ha a magyar kormány Emberi Jogokra való hivatkozása nemcsak üres szóbeszéd, akkor szavahihetőségük bizonyítására ezt az igazságtalanságot... orvosolni kellene és meg kell engedni, hogy Lichtenstein Sándor csatlakozhassak családjához Kanadában”, — írta Lomax a „The Times”-ban. Kiutasításának másik oka valószínűleg az lehetett, hogy kapcsolatban állott olyan magyarokkal, akik a „szamizdat irodalmat” készítették és terjesztették. A december 14-i és 21-i razziákon ezek közül sokakat letartóztattak. Valószínű, hogy a magyar szamizdatról szóló cikkei is hozzájárultak a Magyarországról való kiutasításához. (Folytatjuk) A Clevelandi krónika Szellemi és kultúresemények E riport írásakor itt van előttem a Clevelandi Magyar Társaság, az Árpád Akadémia és az Árpád Rend meghívója, amely hívja-invitálja mindazokat az 1983 évi november hó 25-26-27-én megrendezendő Magyar Találkozóra, illetőleg a Magyar Kongreszszusra, akik a magyar sorskérdések iránt érdeklődnek és a régi, békebeli csillogású magyar bálon szórakozni is akarnak. A Kongresszus legfontosabb része a 2 napostörténettudományi megbeszélés lesz. Nevezetesen: a magyarországi nemzetiségi kérdések keletkezése, a magyar nemzetiségi törvény és azok az okok, amelyek miatt Magyarországtól minden népszavazás és tárgyalás nélkül elcsatolták Trianonban területének kétharmad, népességének pedig egyharmad részét. Miért súlyosbította a trianoni helyzetet a párizsi béke 1947- ben? Hogyan került Magyarország a szovjet érdekeltség körébe? Miért adtak Helsinkiben további engedményeket a Magyarországot megszálló szovjetnek? Akik e kérdésekhez hozzá kívánnak szólni, azok sürgősen jelentkezzenek, hogy a Kongresszus rendezősége az előadók és hozzászólók sorába be tudja őket iktatni. A Kongresszus keretében lesz a már megszokott és magasnívójú irodalmi és műve Molnár Zsigmond szeti, valamint magyar könyv, képző- és iparművészeti, fénykép és bélyeg kiállítás is. Az arra érdemes fiatalok között pedig 1000 dollár tanulmányi segély kerül kiosztásra. Lesz azonban egy olyasvalami is, ami eddig nem volt a Magyar Kongresszuson. Lesz magyar szépségkirálynő ... Miss Hungary of Amerika választás is, amelyre november 25-én kerül a sor a clevelandi Bond Court Hotel dísztermében. Rövid krónikámban nincs hely a szépségkirálynő megválasztásával kapcsolatos tudnivalók közlésére. Azok a szép kis magyar leánykák azonban, akiket érdekel a dolog, a szükséges tudnivalók céljából sürgősen forduljanak levélileg a következő címre: Hungarian Association, 1450 Grace Avenue, Cleveland, Ohio, 44107 USA. Adják meg levelükön a pontos címüket, esetleg telefonszámukat, a rendezőség azonnal megküldi a meghívót, amelyben az összes tudnivalók és feltételek részletesen benne foglaltatnak. Különleges és fontos esetben a rendezőség telefonon is hívható, de lehetőleg nem hajnali 3 órakor. A szépségkirálynő választásról a clevelandi TV. állomások helyszíni közvetítést adnak, amely közvetítés egész Amerikában látható lesz. A rendezőség telefonja: 216-226-4089. Tehát szép kis magyar leánykák, fel a nagy vetélkedőre. És mikor riportom első részét befejeztem, hirtelen eszembe jutott, hogy javasolni fogom dr. Nádas János barátomnak, hogy az elkövetkező évek valamelyikén rendezze meg a rozzant, podegrás és szuszogó, de még mindig nyalka öreg legények részére a szépségkirályfi versenyt. Nagyon sokan fogunk benevezni Clevelandból. Mert 25 évesen karcsú pocak nélküli szép fiúnak lenni nem nagy vicc, de 70-en túli nyalka öreg podegrásnak lenni, az már valami. • Itt van előttem egy másik meghívó is, amely az 1956-os Magyar Szabadságharc 27. évfordulójára vacsorával egybekötött megemlékezésre hív és amely ünnepi estre a rendezőség Tollas Tibort, a „Nemzetőr” főszerkesztőjét, írót, költőt és publicistát hívta meg ünnepi szónokként, aki a „Hazai Ellenállás és az emigráció” címen fogja előadását megtartani. Vele jön leánya, Csilla is, aki erdélyi és csángó népdalokat énekel, a clevelandi Magyar Iskola növendékei pedig Tollas Tibor legújabban megjelent verses kötetéből, a „Forgószél’’-ből adnak elő verseket. Az ünnepi megemlékezés és vacsora 1983. október 15-én, este 6 órakor lesz a Clevelandi Magyar Atlétika Klub nagytermében. Az érdeklődők máris hívják a következő telefonszámok egyikét: ...216- 671-0669, vagy 216-526- 4591. .• Befejezésül idézem néhai Oláh Györgynek, a nemzeti Magyarország egykori újságíró fejedelmének, az Egyedül vagyunk” című, heti 200 ezres példányszámban megjelenő lap főszerkesztőjének, a Kék Újság évekkel ezelőtt elhunyt főmunkatársának Tollas Tiborral kapcsolatos nyilatkozatát: ...(idézve a meghívóból)... „Az emigráció egyik legértékesebb köre szeszélyes, júniusban forró, augusztusban enyhe, szeptemberben megint meleg, hol szárazsággal, hol árvízzel sújtott nyár végén megkezdték a közgazdaság szempontjából fontos, idegenforgalmi mérleg felállítását. Az első benyomások elég kedvezőek voltak, hiszen a főszezonban, július 15-e és augusztus 15-e között a Földközi tengeri partokon szállodák foglaltsága elérte vagy legalább megközelítette a 100 %-ot. Utána azonban kiderült, hogy ebben a két nyári hónapban a külföldi látogatók száma az előző évhez viszonyítva valamivel, 4,5 %-kal csökkent s ezen kívül a vendégek egy része a szokottnál takarékosabbnak bizonyult. Mind a két tényt elsősorban a francia kormánynak a kivihető valutát drasztikusan korlátozó rendelkezése magyarázza. Persze a zárt nagykapu mellett sokszor van egy nyitott kiskapu is és a szigorú rendelkezést talán meg lehet kerülni. Egy francia ismerősömnek például van Párizs-tője és legfáradhatatlanabb szerkesztője helyettünk bejárta Afrikát, Délázsia, Amerika, Délamerika és Ausztrália országait, s aki sohasem fáradt bele abba, hogy ma, amikor hazulról úgy árad felénk a csábítás, itt is ott is hirdesse a kommunizmussal szemben a szellemi ellenállást.” Tollas Tibor október 16-án már Detroitban van egy portugál háztartási alkalmazottja, az pedig Franciaországban dolgozó külföldi lévén korlátozás nélkül hozhat ki pénzt. Az illető nem mondta ugyan, de megértettem, hogy az a körülmény neki is kedvez. Míg a franciák száma valamelyest csökkent, az olaszoké emelkedő irányzatot mutatott. Mallorca szigetén például, mely az ország egyik fő idegenforgalmi zónája, az idén kétszer annyi olasz volt, mint tavaly. Számuk mindenesetre még messze van az angolokétól, németekétől és franciákétól, akik ilyen sorrendben foglalják el az első három helyet. Szeszfogyasztásban viszont a svédek szoktak az élen járni. Azt hallottam, működik egy ideje a sziget fővárosában, Palma de Mallorcában, egy különös, de hasznos szolgálat. A svédek, mintha kongresszusi résztvevők volnának, — szerepel. Útjának főbb állomásai: Chicago, Pittsburgh, St. Louis, Milwaukee, New York, Danbury CT., New Brunnswick és a kanadai Montreál. Aki teheti, legyen ott Tollas Tibor előadásán. Úgy a Magyar Kongresszusról, valamint a Tollas estről azok megtörténte után külön riportban fogok beszámolni, kis feliratot viselnek nevükkel és szállodájuk címével. Ha „eláznak”, bármelyik taxivezető hazaviszi őket. A fuvart a szálloda kifizeti, azután felszámítja a vendégnek. Állítólag sokan veszik igénybe ezt a szolgálatot — nemre és korra való tekintet nélkül... A malagai Napsugárparton, a Costa del Solon viszont egyre nő az „olajsejkek”, az arab vendégek fontossága. Marbellában már mecsetet is építettek nekik! Az utcán vagy a tengerparton ugyan ritkán látni őket s a közelmúltban egy milliomos-klub estélyén is alig jelent meg közülük valaki. Életük többnyire luxusvillákban s azoknak magas falaktól védett, s úszómedencével ellátott kertjében zajlik le. Csak ritkán jelennek meg egy-egy zártkörű fogadáson, vagy mulatóhelyen, de akkor havi fizetésnek is beillő borravalóval képeszt el a szaúd-arábiai királyi család valamelyik tagja vagy egy-egy dúsgazdag kuvaiti vagy libanoni üzletember. Az érem másik oldalához tartozik, hogy ezeknek az arab náboboknak a jelenlétével ugrásszerűen növekedett a Napsugár-parton a bankrablások, ékszerlopások és családok száma. A tettesek spanyol és délamerikai „szakemberek” szoktak lenni, máskor pedig arabok, akik korábban a megkárosítottak szolgálatában álltak. Állítólag többször előfordult, hogy a meglopottak a végén nem tettek feljelentést: nem akarták, hogy otthoni hozzátartozóik megtudják, milyen nagy lábon élnek ők Spanyolországban. Megtörténhet, hogy magánnyomozók kezébe adják az ügyet, sőt saját szakállukra büntetést rónak ki és hajtatnak végre, ha a tettes nyomára akadnak. Egy arab pedig heteken keresztül élt „olajsejk-életet” azzal a mesével, hogy 250 millió dolláros átutalást vár Svájcból. A pénz természetesen nem jött, a hitelezők viszont egyre jobban gyanakodtak, nem annyira a késedelem miatt, hanem inkább azért, mert túlságosan sokat lehetett őt mulatóhelyeken látni. Husszein jordániai király aligha veheti fel a versenyt ezekkel a vendégekkel, de már neki is van villája a Kanári szigetek csoportjához tartozó Lanzarotén. Természetesen César Manrique tervezte, egy helyi építész, aki azon fáradozik, hogy az idegenforgalom fejlődésével ne rontsák el annyira a lanzarotei táj képét, mint az a nagyobb szigeteken, Gran Canarián és Tenerifén történt. Különben ott nagyon sok a német és a skandináv: minél északabbra élnek, annál délebbre vágynak. E boldog, örök tavaszban élő szigeteken azonban kedvezőbb szokott lenni az időjárás télen, mint nyáron. Ezért róluk bővebben inkább máskor. wiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiimiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiii* Madrid beszél... JhiiiimiiiiiimiiiiiiiHiimi Mérleg Rónai Zoltán iiliiinii iiiiiiniimmtiiiB FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!