Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-02-05 / 6. szám

Nagy György Nyugati történész „56”-ról Ezerkilencszáznyolcvanegyben ünnepeltük a dicsőséges 56-os forradalom és szabadságharc huszonötödik évfordulóját. Az idén emlékeznek meg Nagy Imre, Maléter Pál és társai kivégzésének negyedszázados évfordulójáról. Enynyi idő elteltével az ötvenhatos események történelmiekké váltak. Ebből a távlatból, a nyugati, világban történészek és szociológusok is mindtöbbet foglalkoznak a magyar forradalommal. Boncolgatják kitörésének okait, mérlegre teszik lefolyásának mozzanatait, elemzik Moszkva és a nyugati világ reakcióját és igyekeznek levonni annak tanulságait. Ez annál is fontosabb számunkra, mert hisz’ jól emlékezünk arra, hogy amilyen lelkesedés kísérte a magyar nép megmozdulását a győzelem napjaiban, annál több bírálat érte utólag a szabadságharcosokat, hogy túl sokat követeltek, túl messze mentek. Hányszor hallottuk, hányszor olvastuk annakidején, hogy milyen „hiba volt” bejelenteni Magyarország kilépését a varsói paktumból és semlegesítését a keletnyugati konfliktusban. Ha az ötvenhatosok nem mentek volna ilyen messze, talán nem került volna sor szovjet katonai beavatkozásra..— hangoztatták utólag a bölcs politikai kommentátorok. Karácsonyra kaptam ajándékba egy könyvet, amelynek címe „Europe Since Hitler”, írója Walter Laqueur, Breslauban született és a második világháború óta az Egyesült Államokban élő történész, akinek vagy tucatnyi könyve és tanulmánya jelent meg századunk eseményeiről. Művében bőven foglalkozik a vasfüggöny mögötti országok második világháború utáni történetével, és 392-397 oldalain az ötvenhatos magyar forradalommal. Részletesen ismerteti annak lefolyását, elemzi sikerének és bukásának okait. Végkövetkeztetésében ezt írja: ,,Az akkori nemzetközi helyzet, Anglia és Franciaország szuezi akciója kétségtelenül hozzájárult Moszkva elhatározásához, hogy katonailag avatkozzék be Magyarországon. .. .De a Csehszlovákiai események tizenkét év múlva azt mutatják, hogy ennek nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani. Még ha Nagy Imre sokkal óvatosabb is lett volna követeléseiben, a szovjet vezetők minden valószínűség szerint a katonai beavatkozás mellett döntöttek volna. A nemzetközi közvélemény nem sokat számít Moszkvában, amidőn alapvető szovjet érdekekről van szó.” Jól esik olvasni a múltbeli vádak e helyreigazítását. Igen érdekes az is, amit Laqueur Kádárról mond. Leírja, hogy Kádár eleinte csatlakozott Nagy Imréhez és nem ellenezte az országnak a varsói paktumból való kilépésének bejelentését. „Mégis” — folytatja — „alig néhány óra múlva a másik oldalra állt és Nagy Imre ellen fordult... Kádár pálfordulására azóta sincs kielégítő magyarázat”. Az azóta hazánkban kialakult helyzetet így jellemzi: „Hogy Kádár kormánya azóta egyike Kelet Európa legtartósabb rezsimjeinek” — nem jelenti szükségszerűen annak népszerűségét az országban. Inkább a magyar közvélemény apátiájának jele. A hősies 56-os küzdelem után a legtöbb magyar megértette, hogy az ország geopolitikai helyzeténél fogva nincsen remény a felszabadulásra a közeljövőben, mert a Szovjetunió nem engené ki az országot hatalmi köréből. Ezért az 56-os forradalmi szellem helyébe a várakozás hangulata lépett. A Kádár kormánynak nem sikerült megnyernie a magyar népet, még kevésbé sikerült neki bármiféle lelkesedést önteni bele, csupán azt érte el, hogy Ifj. Fekete István: Utasok... Unatkozva ültem a csikágói repülőtér füstszagú bárjában és már órák óta vártam, hogy az idő megemberelje magát odakint és járatom útnak indulhasson. Nem láttam le a gépre, mert a földig- érő ablakok előtt összehúzta esőfüggönyét a lucskos őszi éjszaka, de tudtam, hogy a kiterjesztett szárnyú nagy madarak, úgy gubbasztanak kint a hangárok előtt, mint vihar alatt a nádas tövében meghúzódott vadlibák... A szél mint egy acsarkodó kutya, neki-neki ugrott mindennek ami útjába került, s mert látta, hogy nem tud kárt tenni bennük, hát dühödten tovább szaladt. Néztem a körülöttem üldögélő embereket és arra gondoltam, vajon hány ember indult el ebből a bárból ilyen nevetgélő vidámságaim utolsó útjára... Gondolataim hol tisztán futottak, mint az erdei patakok vize, hol zavarosan összekuszálódtak, mint zsombék alján a hínár és arra riadtam fel, hogy őszülő hajú férfi állt meg mellettem. — Minden hely foglalt... — és mosolyában régi ismerősök barátsága villant. — Ha megengedné, ideülnék az asztalához... — Kérem... — Tudja — mondta, miközben elhelyezkedett a kis széken — a várakozást csak két helyen tudom úgy-ahogy elviselni... Az egyik a bár, a másik a fogorvosi rendelő... — és régimódú kockás kabátja zsebéből pipát s ráncosbőrű, kerek dohányzacskót húzott elő. — Nem zavarja, ha pipázom? — Gyerekkorom óta szeretem a pipafüstöt... Édesapám ugyan cigarettázott, de szép pipagyüjteménye volt, és nagy ünnepi ebédek után, néha megtömte valamelyiket... Azóta a pipafüst szaga ünnepet jelent nekem... — Érdekes, ha megengedi valamikor majd írok róla egy kis elbeszélést... . — Ön író? . —" Azt mondják.. . Bár sokszor, mikor a napi rovatomfölött szenvedek, kételkedem benne... Egyébként Jack Griffin vagyok... És bemutatkoztunk egymásnak. Néztem a furcsaformájú dohányzacskót. — Érdekes alakja van... Nálunk többnyire hoszszú kásák... — Mindenhol olyan... Csak az eszkimók csinálják ilyen lapos kerekre... Mit gondol milyen bőr? — Talán fóka...? — néztem bizonytalanul. — Jegesmedve. Mikor ott jártam volt egy kis eszkimó fiú barátom, Aiplicenek hívták, ő csinálta nejcem ... — s szeme messzenéző és furcsán szomorú lett. — Úgy érzem, hogy visszavágyik Alaszkába ... — Nem ■ , ■ mióta tudom, hogy Aipilie meghalt . . . valahogy nem ... — Szívesen meghallgatnám, ha mesélne róla. Megtömködte pipáját és mély hangján beszélni kezdett. Aipilie tizennégy éves, volt két éve mikor ott jártam . . . Apró kis legény, mint az eszkimók általában . . . arca olyan színű mint a pácolt mahagóni, és úgy tudott mosolyogni, ahogy még gyerekben is csak a nagyon tiszta szívűek tudnak Egyszer messze felmentünk a Povungnituk folyón ... Három napig tartott amíg megpakolt kenunkkal felértünk, de hát az idő nem volt fontos egyikünknek sem ... Az apró kis szigeteknél gyakran megálltunk. Én pipáztam és nézelődtem, Aipike meg a sirályokat kergette, amíg csak kacagva össze nem esett a kimerültségtől... Halásztunk is és este megsütöttük a pisztrángokat amit fogtunk. Aztán csak ültünk a tűz mellett, néztük az apró kis lángokat, melyek közelhajoltak egymáshoz, mintha nagy titkaik lennének, amit csak suttogva lehet elmondani és mi is meséltünk egymásnak. Aspike az óriásokról, akik valamikor ezen a vidéken éltek és csendes éjszakákon, mikor a szél és kellő gyerekei nem jönnek elő meleg sziklabarlangjukból, még ma is lehet néha hallani lépteik visszhangját .. . És megkérdezte, hogy ahol én élek, vannak-e ott is óriások? Kicsit szégyenkezve bevallottam, hogy nálunk nincsenek ... ezért néha emberekből csinálunk óriásokat, akikről aztán később sokszor kiderül, hogy még törpék sem voltak .. . Aipike nem értette, de elgondolkodva csóválta a fejét és azt mondta, hogy szomorú lehet olyan helyen élni, ahol még óriások sincsenek . . . Ekkor meséltem neki arról a kis országról ahol a nagyanyám született. Tőle hallottam valamikor régen, hogy ott még ma is cifra dolmányos lovasok vágtatnak a végtelen pusztákon és ünnepekkor színes szalagokat fonnak a lovak sörényébe... Piros-fehér-zöld a kis ország zászlajának színe és nagyanyám biztos volt benne, hogy eső után a szivárvány is ilyen . .. Aipike azt mondta, hogy ez biztosan szebb még az óriásoknál is. — Igen ... — mondtam csak úgy magamnak — sokkal szebb ... — Honnan tudja? — Mert én is magyar vagyok . . . mint a nagyanyja .. . — Hát akkor erre iszunk egyet. Pincér! Ittunk és visszamentünk Alaszkába. — Aipike sokat mesélt valami vízesésről, ahol teleholdkor az óriások szoktak fürödni, s egyik kora reggel feleveztünk, hogy megnézzük. A vízesés hatalmas volt, mintha tényleg óriásoknak készült volna ... A víz félelmetes dübörgéssel zúdult a mélybe és éles csattanással darabokra tört a sziklákon. A sápadt arctic nap langyos volt, akár a vénemberek csókja, de az evezésben kimelegedtünk s így nem fáztunk. Néztük a vízesést és Aipike arról beszélt, hogy valamikor felmegy a holdba, mert kiváncsi, hogy milyen is lehet... Száz sirályt fog a kenuja elé és azok majd felrepítik. Mert a sirályok nagyon erősek. .. Két napig maradtunk a vízesésnél. Halásztunk, történeteket meséltünk egymásnak és sokat nevettünk. Aztán visszacsorogtunk a nagy folyón Aipile falujába, ahol a sikeres halászat örömére nagy ünnepség volt éppen . . . Sok tánccal és még több nevetéssel. . . Kora hajnalban hazafelé indultam és Ailipie elkísért a repülőmig. Ott kezet fogott velem, mert barátok voltunk és szerencsés utat kívánt. . . És azt mondják, hogy az eszkimó gyerekek nem sírnak. . . Hát én mondom magának, hogy nem igaz... •* Egyik barátom hozta a hírt, hogy idén tavasszal korábban kezdett olvadni és Ailipiet kutyafogatával együtt elnyelte a nagy folyó . . . Elhallgatott és hallgattam én is, mert mit is lehet itt mondani. . . Pár perc múlva szólt a hangosbeszélő, hogy az eső elállt és a New York-i gép húsz perc múlva indul. Az író felállt és nehéz kézfogással elbúcsúzott. — Köszönöm, hogy meghallgatott egy fecsegő öregembert. . . — Boldog vagyok, hogy megismerhettem . . . Néztem a lomhamozgású, kockáskabátos férfi után, és arra gondoltam, hogy Aipiket biztosan nem temették maguk alá a Povungnijok folyó hideg jégtáblái, hanem csak fehér sirályfogatával felrepült, hogy végre közelről megnézze magának a holdat.. . A csikágói lapok a közelmúltban beszámoltak arról, hogy Jack Grifin a Chicago Sun Times neves rovatvezetője hosszas betegség után a gyógyíthatatlan kór áldozata lett. Az újságok megírták, hogy hány újságírói díjat nyert, megírták, hogy kollégái minden idők egyik legkiválóbb amerikai novellistájának tartották, megírták életét és szokásait. Szinte mindent megírtak róla . . . Csak azt nem írták meg, hogy Jack Grifin olyan ember volt, aki egy idegen férfi előtt sem szégyelte a könnyeket melyeket kis eszkimó barátjának a halála csalt a szemébe. Remélem, hogy Jack Grifin és Ailipie azóta újra egymásra találtak. Ha pedig már együtt vannak biztos, hogy elmentek Alaszkába, ahol a nagy vízeséseknél telehold idején óriások szoktak fürödni. És ki tudja, talán ellátogattak abba a kis országba is ahol Jack Grifin nagyanyja született. Ahol valamikor cifra dolmányos lovasok vágtattak a végtelen pusztákon és a szivárvány mindig piros-fehér-zöld színekből fonta égi hídját. . . sokkal kevesebb élelmiszerre lesz szükségünk. Megoldódnék az élelmiszer-probléma, a lakás probléma, könnyebbé válnék a közlekedés és megoldódnék az energia-probléma is, mert kisebb embereknek kisebb lakásra lenne szükségük, a kisebb lakás fűtése olcsóbb. Maga az űrkutatás is könnyebbé válnék, mivel az alacsonytermetű asztronauták könnyebben viselnék el a világűrben a súlytalanságot. Az alacsonyabb és könnyebb test egyik következménye az lenne, hogy az ízületekre kisebb nyomás kerülne, következésképpen például kevesebb lenne az ízületi gyulladásos megbetegedés. A szívnek könnyebb semlegesítette a közvéleményt.” Megnyugtató számunkra, ha a hírközlő szervek nem is, legalább a nyugati történészek tárgyilagosan kezdik kiértékelni ötvenhatot és a Magyarországon azóta kialakult helyzetet. Megerősít bennünket abban az eltökéltségünkben is, hogy érdemes tovább küzdenünk hazánk felszabadításáért és a magyar sorskérdések igazságos megoldásáért, mert nem kérdés, hogy az emigráció eddigi céltudatos munkája nagyban hozzájárul a magyar helyzet helyes megítélésének kialakulásához. négy Nyelven a magyar , a szabadságért! ,,I MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 Manchen M Pasti. 70, Germany Feleifi* szerkesztő és kiadó: v KECSKÉST-TOLLAS TIBOR rr*~“* «a*maana*a.i~arany a Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anyagi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyekszik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem magunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dolgoztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és sajtójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $ 30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, melyben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeggel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)........................................................................ Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 833 i n. Mango St. Morton Grove Dl. 60053 Orvosi tanács: Zsugorodjunk össze, hogy túléljük a gazdasági krízist — A modern világ általános gazdasági és pénzügyi problémáival közgazdászok, írók, újságírók és politikusok foglalkoznak — és valamiképpen, nem tudnak megoldást találni a problémákra. Ezért különlegesen érdekes az, amit Dr. Thomas Basten, a University of Maine (Oregon) biológiai fakultásának a profeszszora mondott nemrégiben egy sajtóértekezleten. A professzor nyilatkozatából az alábbi részleteket közöljük: — A modern világ problémája az, hogy túlságosan magasak vagyunk. Az elmúlt 100 esztendő folyamán a nyugati világban az átlagos férfimagasság körülbelül 2.5 inccsel, az átlagos női magasság körülbelül 1.5 incccsel növekedett. Ezzel, természetesen együttjár testsúlyunk növekedése is, vagyis az a körülmény, hogy önmagunk életben tartásához nagyobb mennyiségű élelmiszert kell fogyasztanunk, nagyobb lakásra, ruhára, stb.-re van szükségünk. — Ha testmagasságunkat lecsökkentjük mesterségesen három lábra, kétségtelenül Performa death-defying act. Exercise regnUriy MEGJELENT! MIHÁLYI GILBERT MEGJELENT! - DUNAI AKOL ILJános Pál, a vasfüggöny mögül főtt pipi n. János Pál pápa életéről odM ah* magyar nyelven In könyv tumgyűjteménynek Is Vaureap legújabb ta Ax írók a könyv évó fejletében, a váratlan konk Iává váratlan válantása dm alatt (teleimen leírják a körülményeket, mikánt len Karol Wojtyla Róma püspöke, valamit Szent Péter utódjaként János Pál pápa. A további fejezetekben az írók az olvasó elé tükrözik a pápa gyermekkorát, ifjúságát, diákkorát A fiatalembert mint egyetemi hangárét, aki megismerkedik a nehéz munkás élettel, ha a nehéz matt munka nem kedvetlenül él hanem az öndarabok írásával, az adásokkal vigasztalja elcsüggedt társait. A könyv minden oldala színes élőképként vetíti az olvasó szemel az a legfőbb pásztor, a Szentatya mindennapos életét, aki nem követ a régi szokásokat, s nem hordja fején a hagyományáé barát hmn krisztusi egyszerűségével, s nagy szeretettel a az ben hirdeti Krisztus tanításait Szinte lépésről lépi la van Irott a Szentatya vásrvanga szócs útja. Megrendelheti a Katolikus Magyarok Vasárnap Ir könyvpatdlyán. 1739 Mahoning Avenue, Towisman, Ohio *4309 Ára IS dollár és 1 dollár porté Kizárólag viszonteladóknak • Fütyülős barack pálinka, 6 pohárral. • Goldenpear — Hubertus likőr. • Fonyódi ásványvíz — Szőlőlé. • Pecsétes barack pálinka 86 fokos.• Stanley Stawski Distributing Co. Inc. 1136 N. Ashland Ave., Chicago III. 60622 Tel: (312) 278-4848 COMPLETE ALTERATIONS REMODELING—RESTYLING Férfi női és gyermekruhák: ’ Átalakítás Javítás Bartos Katherine Előzetes bejelentés * szükséges. Tel: 463-4898 ■7. oldal lenne a megfelelő vérmennyiséget a test különböző részeibe szivattyúznia, tehát a szívbetegek száma is csökkenne. — A kérdés ez: hogyan érhetjük el ezt, hogyan zsugorodhatunk össze? Én már kidolgoztam egy olyan vegyi képletet, amelynek segítségével egy különös, vírus állítható elő mesterségesen. Ezt a vírust injekció formájában adnák be, vagy belekevernék az ivóvízbe és a következmény az lenne, hogy az általános emberi testmagasság nem haladná meg a három lábat. (A professzor testmagassága 5 láb 9 incs, testsúlya 197 font.)