Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-03-03 / 9. szám
Kreml szakértő a Kreml-beli őrségváltásról: Az öregek kapaszkodnak a hatalomba... de az utód Gorbacsov Mai kommentárunkat olyasvalaki írta, aki nagyköveti rangban szolgálta a Szovjetuniót, Gromikó külügyminiszter legfőbb politikai tanácsadója volt, majd az ENSZ-ben főtitkár-helyettesként szolgálta tovább a Szovjetuniót, amíg 1978-ban le nem lépett. Az illetőt Arkady N. Sevcsenkónak hívják, politikai menekültként az Egyesült Államokban él. A következő cikkét a New York Times közölte le. A parvenü végül feltornázza magát Csernyenkó csodálatos politikai feltámadása azt bizonyítja, hogy a szovjet hatalmi rendszer szilárd : a párt központi bizottságának agg tagjai nem hajlandók önként távozni helyükről és a hatalmat újabb nemzedék kezébe juttatni. A hatalom megtartása érdekében még abba is belementek, hogy olyasvalakit fogadjanak el címzetes viselőjének, akit eddig mélységesen lenéztek. Két korábbi néhai vezetője a veteránoknak, különösen Suslov az eszme őre, és Koszigin a miniszterelnök. Csernyenkót parvenünek tekintették, aki nem rendelkezik elegendő felkészültséggel ahhoz, hogy hozzájuk, a vezetők csoportjához tartozzék. Most mégis elfogadták őt a túlélő öregek, inkább mint sem hogy hagyják, hogy a hatalom kicsúszszon kezükből. Csernyenkó ereje: 30 éve szolgálja a pártot, 3 évtized óta tagja a mafiának, ezért jobban megbíznak benne, mint egy újonnan jöttben, még akkor is ha az felkészültebb. Csernyenkó nem szakember, sem a külpolitikában, sem a gazdasági politikában. Pártpropaganda-szolgálat az egyetlen képesítése. Önálló ötlete kevés van. A párt központi bizottságának ülésein, amelyeken én is részt vettem, sohasem hallottam még tőle eredeti véleményt a viták során. Amit Brezsnyev mondott azt hagyta jóvá. Brezsnyev volt a védence, ebben rejlett ereje. Gromikó ha csak lehetett kerülte Csernyenkót, kettőjük között hűvös volt a kapcsolat. Gromikó közvetlenül Brezsnyevvel tárgyalta állítani a párt tekintélyét? Valószínűleg. Amennyiben lenne elég ideje, talán megszerezné magának a felhatalmat. De erős cigarettázása, és emelkedett kora miatt ez nem valószínű. Már akkor emphysema-ban szenvedett, amikor én megismertem. Nagyon valószínű, hogy Csernyenkó csupán átmenet lesz a Kreml élén, mint volt Andropov. Gorbacsev, akit érdemes figyelemmel követni Csernyenkó kiválasztása automatikusan az 52 esztendős Mihail S. Gorbacsevet helyezte a második számú posztra, ő az aki a központi bizottság teljes jogú tagja, ugyanakkor a párt végrehajtó bizottságában is helyet foglal. Ebben a kettős minőségében a napi döntések a legfontosabb ügyekben az ő feladatát képezik. Gorbacsovet szintén esztendők óta ismerem, még abból az időkből, amikor a kaukázusi pártbizottságot vezette, Stavropolban. Intelligens, iskolázott és jómodorú ember benyomását keltette, hiányzott belőle a párttitkárok megszokott arroganciája. Csernyenkó cégére mögött valószínűleg Gorbacsov lesz a menedzser. Kaukázusban feltűnt már ezzel a képességével, specialitása a földművelés, szaktudására most alapos a szükség. Csernyenko egyébként valószínűleg nem kapja meg az összhatalmat a központi bizottságban alkalmasint Gromikó külügyminiszterrel és Uszinov hadügyminiszterrel kell megosztania a hatalmat. És az is valószínű, hogy a 79 esztendős beteges Tyihanov miniszterelnök helyett rövidesen egy erőteljes embert helyeznek majd a miniszterelnöki posztra Csernyenkó ellensúlyozására. Az is valószínű, hogy az államfői címet megtagadják Csernyenkótól, noha ezt mind Brezsnyevnek, mind Andropovnak sikerült megszereznie. Úgy hiszem, hogy Csernyenkó élrekerülése azt jelenti, hogy most egy ideig triumvirátus vezeti majd a Szovjetuniót, amint történt ez Brezsnyev első éveiben, amíg meg nem kerítette az összhatalmat. Mások viszont reszkettek tőle Amíg Brezsnyev élt, Csernyenkónak egyre nőtt a hatalma. Az utolsó időkben már úgy tekintettek rá, mint Brezsnyev alteregó-jára. A zömök, kissé hajlotthátú Csernyenkó hallgatag ember. Ha beszélt, rövid, pattogó parancsokat adott. Itt New Yorkban tanúja voltam annak, amikor egyszer Moszkvából felhívta telefonon Jakov Malikot a Szovjetunió ENSZ-beli nagykövetét. Malik közismert magabiztonságáról és arroganciájáról. Csernyenkó telefonhívására válaszolva azonban Malik valósággal cincogott, mint egy egérke. Moszkvában is és New Yorkban is találkoztam Csernyenkóval és többször tárgyaltam vele. Nem tette rám fürge agyú ember benyomását. De a bizonytalanét sem. A szibériai paraszt szülők fia, tudja hogy mit akar és azt is tudja hogyan lehet azt elérni. Movdóra követelőző, goromba és parancsoló. Önbizalma hatalmas. Diktatórikus hajlamú ember. Mint közéleti figura színtelen volt. Amíg a Szovjetunióban éltem sohasem hallottam, hogy valaki is anekdotázott volna vele kapcsolatban. Csernyenko humor nélküli pártember. Egyetlen társadalmi sikere: szerette az italt és fiatalabb korában éjszakákon át tivornyázott Brezsnyevvel. A pártvezetőség alkoholtól tartózkodó tagjai, Suslov, Koszigin és Gromikó ezért különösen lenézték Csernyenkót. Milyen lesz most, mint a hatalom birtokosa? Azt fogja hirdetni, mint korábban, hogy a párt hivatott minden felett ellenőrzést gyakorolni,és helyre kell Mit jelent Csernyenkó Amerika szempontjából? Nagy általánosságban én úgy hiszem inkább jót, mint rosszat. A Kreml ugyanúgy tart a nukleáris összecsapástól, mint mi Nyugaton. És a szovjet vezetőkre problémák garmadája nehezedik most. A feszültség enyhítése az ő érdekükben is áll, — ez kitűnt már Bush alelnök rövid moszkvai látogatásából és Csernyenkóval való találkozásából is. Ez a találkozás jóval szívélyesebb hangulatban folyt le, mint abban ami beillett volna a Kreml jelenlegi vitriolosan Amerika ellenes hadjáratába, amelyet az utóbbi időben folytatott. Természetesen naívság lenne feltételezni gyors változást. A szovjet vezetőség lassú és nagyon óvatos. Az sem lenne reális, ha azt várnánk, hogy a Kreml feladná terjeszkedési szándékát, a Nyugat elleni küzdelmét, vagy ha enyhítene a belső elnyomáson. Ugyanakkor azonban több nyomós ok kényszerítheti a Kreml jelenlegi urait a szovjet—ameriai viszony megjavítására. Nem hiszem, hogy visszatérnénk az 1970-es esztendők enyhüléséhez, de a jelen viszonynál valószínűleg jobb kapcsolat alakul majd ki. A Kremlben őrségváltás rendszerint új irányzat indulását is jelezte a múltban. Nem lepne meg, ha most is élne Moszkva az alkalommal, habár csupán az idő dönti majd el, hogy téves-e ez a megítélés? Ezt suttogják Washingtonban: A rettegettek listája A Fehér Ház biztosra veszi, hogy Walter Mondale lesz Reagan elnök demokrata párti ellenfele az 1984-es választáson. Az erősen liberális Mondale-nál azonban jobban tartanak attól, hogy maga mellé mérsékelt alelnök-jelöltet választ társként és ezzel ellensúlyozza saját baloldali hírét. ,,A rettegettek listáján” — elsősorban Lloyd Benson texasi szenátort, másodikként Sam Noon georgiai fegyverszakértő szenátort, a néhai Henry Jackson pártfogoltját, — a harmadik helyen pedig Dale Rupers kansasi szenátort emlegetik. Bumpers volt az aki annak idei közönség érdekvédői? A filmesek? A hírközlők? Talán a magasrangú kormánytisztviselők? Stanley Rothman és Robert Lichter két amerikai közvéleménykutató szép pályát futott be a fenti kérdések megválaszolásával. Tanulmányaikból kiderült, hogy a Ralph Nader típusú közönség érdekvédő aktivisták. — 1972-ben 96 %-ban Gelén kibuktatta a rosszemlékű William Fulbright szenátort a szenátus külügyi bizottságának vezetőjét.orge McGovern elnöksége mellett szavaztak, Nixon és a republikánusok ellen. A hírközlők 86 %-a állott ekkor McGovern mögé, a TV-seknek pedig 82 %-a kardoskodott mellette. A két közvéleménykutatótól azt is megtudtuk most, hogy a filmesek éppen olyan baloldali beállítottságúak, mint az előbb felsorolt csoportok. 82 %-ban szavaztak McGovernre, és 62 %-uk találja azt, hogy Amerika társadalma beteg és 59 % szeretné a javakat újból elosztani, elvenni a módosabbaktól és a szegények között szétosztani. A magas beosztású amerikai bürokraták valamivel mérsékeltebbek, állítja a két közvéleménykutató. 57 %uk szavazott McGovernre, 52 %-uk osztaná ismét el az amerikai javakat és 27 főj uk vallja azt, hogy az amerikai társadalom beteg. A hírközlő média eddig tetszelgett abban, hogy ő a nép és a kormány közötti összekötő kapocs, de úgy tűnik, hogy a mérsékeltebb, magasrangú bürokraták beállítottságban közelebb áll az amerikai közvéleményhez, mint a szélsőbaloldali médiaelit, a filmesek, vagy a hírlapírók. Ki áll leginkább a baloldalon? A csúnya dollár Habsburg Ottó Általános gyakorlattá vált ma, hogy Európa minden gazdasági nehézségéért nem az európai kormányokat, nem vállalkozóink helytelen tervezését, hanem az amerikaiakat okolják. Különösen áll ez Franciaországra amióta Mitterrand elnök szocialista kormányának sikerült a Giscard elnök és Raymond Barre miniszterelnök által teremtett egészséges gazdasági életet rekord idő alatt tönkretennie. Az amerikaiak csinálhatnak amit akarnak, az mindig és mindenkor helytelen. Ha magasak a kamatlábaik, vagyis ha megengedik, hogy a kamatok a kereslet és kínálat versenye alapján alakuljanak ki, úgy ők a hibásak azért, hogy az európai tőke az Egyesült Államokba áramlik. Ha viszont a kamatokat mesterséges eszközökkel leszállítják, úgy nemzetközi spekulációval vádolják őket. Ugyanez érvényesül a dollár árfolyamára. Ha a dollár esik, úgy az rossz nekünk, mert többet kell fizetnünk az olajért és a nyersanyagokért. Ha a dollár árfolyama emelkedik, akkor az amerikaiak az okai annak, hogy ennek negatív ■ hatása van a mi gazdasági életünkre. Aztvetik Washington szemére, hogy megengedi valutájának erősödését, illetve nem tesz semmit annak megakadályozására. Arról nem beszélnek, hogy a dollár kurzusa nem annyira az amerikai politikától függ, hanem inkább attól, hogy sok európai kormány többet költ a kelleténél és ennek következtében saját valutáját gyengíti. Egyszóval minden pénzügyi bajért az amerikaiakat okolják. Még jobban érvényesül ez a magatartás akkor, ha Amerikának olyan elnöke van, mint Reagan, aki mondvacsinált közvéleményünknek nem tetszik. Ma annál népszerűtlenebb, mert mindenkinek el kell ismernie, hogy minden valószínűség szerint újra megválasztják és ennek folytán további négy évig vele élnünk. Kétségtelen az, hogy az európai gazdasági életet erősen befolyásolja az, ami Amerikában történik. Különösen áll ez a nemzetközi pénzpiac alakulására, amelyet a dollár árfolyama erősen befolyásol, ami viszont kihat az európai árak alakulására. Ezért legújabban szó esik újra arról, amit olyanok, mint a szocialista Ehrenberg nyíltan ki is mondanak, hogy Európát függetleníteni kellene a dollártól és annak mint önálló gazdasági egységnek kellene fellépnie a világ gazdasági életében. Kétségtelenül van hátránya annak, hogy függünk a dollártól. Ebben a viszonylatban hasonló helyzetben vagyunk, mint biztonságunk kérdésében, mert abban is Amerikára vagyunk utalva. Szükségünk van rá a Szovjetunió támadó, imperialista politikája és saját védelmünk gyengesége miatt. Világos mindenki előtt, hogy számunkra veszélyes az, hogy olyan döntésektől függünk, amelyeket elsősorban Európán kívüli szempontok befolyásolnak. Ez különösen kiviláglott a Carter idők szerencsétlen politikája idején. Viszont alig tették fel azt a kérdést, vajon miért is vagyunk olyan függő helyzetben? Nem szabad elfelejtenünk, hogy Európa, még a Közös Piac korlátolt keretében is, a világ második gazdasági nagyhatalma és népessége túlhaladja úgy Amerika, mind a Szovjetunió népességét. Ennek folytán Európának, ha politikailag egységes lenne, megvolna a lehetősége arra, hogy olyan biztonsági politikát építsen ki, amely lényegében cselekvési szabadságot biztosítana számára. Mivel ezt nem tettük, függőségünkért ne Amerikát okoljuk, hanem saját tehetetlenségünket. A helyzet alapjában ugyanilyen pénzügyi téren is. Gazdaságilag, amint fentebb említettük, a világ második nagyhatalma vagyunk. Ha egységes politikát folytatnánk, úgy valutaproblémáink nem lennének olyanok mint amilyenek. Régóta tudjuk, hogy ha egységes európai valutánk volna, úgy függetlenek lehetnénk partnereinktől. Akkor a nemzetközi pénzpiacon egyértékűek lennénk az amerikaiakkal. Ez esetben, főleg a külkereskedelemben, olyan helyzetet teremthetnénk, amely a saját és nem az amerikai szempontoknak és érdekeknek felene meg. Ebből a szempontból nem kifogásolhatjuk Ehrenberg javaslatát. De ő sajnos meg sem említette azt, hogy bármilyen szépek is elgondolásai, azoknak semmi közük sincsen a jelenlegi tényleges politikai helyzethez. Egy egészséges valuta létrehozásának első kelléke ugyanis az, hogy meglegyenek hozzá a nélkülözhetetlen alapfeltételek. Mintahogy nem lehet hadsereg kormány nélkül, éppen úgy nem képzelhető el egy jó valuta, amely mögött nem áll politikai hatalom. A mai helyzetből kiindulva azonban, Mitterrand nagyon is kérdéses pénzügyi politikája mellett szinte elképzelhetetlen, hogy például Nyugat- Németország közös valutát hozzon létre. A németek ugyanis, érthető módon nem lennének hajlandók arra, hogy a francia szocialista kormány kiadásait saját tartalékaikból fedezzék. Egészen más volna a helyzet, ha lenne egy európai politikai erő, amely megakadályozhatná, hogy egyes államok bizonyos határon túl menjenek. Az európai valuta nem technikai kérdés. Vannak kitűnő tervek. Aránylag rövid idő alatt létre is lehetne hozni a Közös Piac keretében. De elkerülhetetlenül szükséges volna, hogy mögötte egy politikailag cselekvőképes szerv álljon, amely a kormányokat kényszeríteni is tudná arra, hogy bizonyos keretek között a közösség érdekeit kövessék. Amíg ez be nem következik nem lesz európai valutánk és függeni fogunk az Egyesült Államoktól. Európa gazdasági függetlensége kizárólag saját akaraterőnktől függ. Teljesen helytelen tehát ha az amerikaiakat és a csúnya dollárt tesszük felelőssé bajainkért. A jövőnk tőlünk függ, csak akarnunk kell. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó— áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi sárnak. a Chicago és Környéke Szerkesztősége Izrael libanoni lehetőségei „Az amerikai tengerészgyalogosok kivonulása Beirútból pozitív fejlemény, — ezt a meglepő kijelentést Itchak Rabin volt munkáspárti miniszterelnök tette Jeruzsálemben, — éspedig azért pozitív, mert mind Washingtont, mind Jeruzsálemet rádöbbentette a felismerésre, hogy Libanon problémájára nincs könnyű megoldás. A libanoni hadsereg és a Gemayel kormány szétesése Izraelt most a következő megoldások közötti választásra kényszerítik: Fokozza katonai jelenlétét Dél-Libanonban és ott hosszú megszállásra rendezkedik be. Ennek hátránya a helyi partizánok állandó támadásai, és a honi front elégedetlensége a sorozatos emberveszteségek miatt. Az Awali folyó mentén a libanoni—izraeli határtól jelenleg 55 kilométerre állomásozó izraeli csapatok félmilliós libanoni lakosságot tartanak megszállva. Ezekből mindössze 65 ezer az Izraellel aránylag rokonszenvező keresztény, a többség a shunni és a shiita mohamedán. 100 ezer a palesztínaiak száma, 30 ezer pedig a drúzoké. Hosszú izraeli megszállás véres kilátásokat jelentene Izrael számára. Amennyiben Izrael hátrébb vonná csapatait Libanonban, a Zaary folyó partjára, így kb. 38 kilométerre szűkítené a megszállás zónáját de ami ennél is fontosabb kétharmaddal csökkentené a libanoni megszállottak számát és még mindig biztosítani tudná északi határait, ezzel erősen csökkentve ottani csapatainak veszélyeztetését. De Jeruzsálemben mind a kormánypárti, mind az ellenzéki munkáspárti politikusok jelenleg azt hiszik, hogy Izrael biztonságát a Szíriával való megegyezés biztosítaná leginkább, amennyiben ez sikerülne, úgy jórészt megoldódna a libanoni válság is. Etiópia is elkanyarodik Moszkvától? Legújabb Addis Abeba-i jelentések szerint Mengistu, Etiópia katonai diktátora megelégelte Moszkva kubai zsoldosainak garázdálkodását és felszólította őket, hogy június elsejéig hagyják el az országot. Elhatározásának egyik oka, hogy a mintegy 10 ezer kubaiért fejenként havi 600 dollár „tartásdíjat” számítanak fel Etiópiának, ami súlyos megterhelést jelent a pénzügyi nehézségekkel küzdő országnak. A hírek szerint Moszkva élesen ellenzi a kubai csapatok távozását és nagy nyomást gyakorol Mengistu alezredesre, hogy legalább egy részük továbbra is az országban maradhasson. Az utóbbi viszont azzal érvel, hogy uralma elég erős ahhoz, hogy a kubaiak nélkül is fenn tudja azt tartani, főleg mivel az eritreai és Szomáliai elszakadási mozgalmak ereje megtört. Nyugati megfigyelők szerint Mengiszunál nem állott be komoly politikai pálfordulás. Érzelmileg ma is közelebb áll Moszkvához, mint a Nyugathoz, uralma továbbra is kommunistabarát egyeduralom. Mégis kétségtelen, hogy ráunt a kubai gyámkodásra és a jövőben az eddiginél önállóbb, függetlenebb politikát kíván folytatni. 3. oldal A lengyel katolikusok néma tüntetése prímásuk ellen A Szolidaritás szabad szakszervezet szellemétől átitatott lengyel katolikus munkások és papok túlságosan megalkuvónak találják új prímásukat, Joseph Glemp-et és visszasírják a bátor és meg nem alkuvó néhai Wisinski bíborost. Ursusban, a gyárvárosban Glemp utasítására áthelyeztek egy túlságosan bátor plébánost, a népszerű Novák atyát, megalkuvó utódja az előd elmozdítását első prédikációjában előremenetelnek nyilvánította. A hívek azonban másként vélekedtek, Novák atya áthelyezése miatti tiltakozásukra misét, rendeztek, ezt nem az új plébánossal mondatták és templomban 2 ezer hívő szorongott. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!