Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-04-07 / 14. szám

Yuppy-lakta Hart hon Egyszer már megmagyaráztuk, hogy kik is a yuppy-k, de most megint elölről kezdjük: 1970- ben egy Charles Reich nevű középkorú svingelő, amerikai baloldali beállítású professzor betegre kereste magát Greening of America című köny­vével, amelyben ezeket írta:­i,Forradalom közeleg! Forrongás, merőben más, mint minden eddigi felkelés. Egyének szülik és a kultúra és merőben megváltozik tőle a politikai struktúra. Végső alkotása szépség lesz és tökéletes harmónia, harmónia az emberek között, a társadal­mak között, harmónia a természettel és a termő­földdel. Ezt az új forradalmat a fiatalság robbantja ki, de nem csupán azt öleli fel, hanem kizöldel tőle majd egész Amerika?” A tegnapi hippyk és a hippyk a mai yuppyk Charles Reich, a vietnami háború ellenes fiatal­ságot ünnepelte a Kizöldelés Amerikában, című könyvében, a baby boom nem­zedéket, a II. Világ­háborút követő csecsemő szaporulatot, amely idő­közben a rock nemzedékké merült fel. Ez a nemzedék szétverte az egyetemeket. Ez volt az első amerikai nemzedék amely a TV-n ne­velkedett és a bőség esztendeiben sarjadt. Ez al­kotta a New Left-et, az Új Baloldalt. Abbie Hoff­man­ volt az egyik vezérük, LSD és marihuana, a kedvenc kikapcsolódásuk, Hoffman zajosabb kö­vetőit úgy hívták, hogy juppik, ezeket­ követte a hippyknek nagy tömege. Azóta elmúlt jó 10 esztendő, a hippyk és hippyk göndör fürtjei deresednek, de még mindig lelke­sednek, jelenleg egy új hőst találtak Gary Hart személyében. Az ő követőit nevezik most yuppyk­­nak. A középkor felé közeledve a yuppyk, városlakók, jól kereső diplomások, ügyvédek, mérnökök, jur­­naliszták és a Wall Street Journal jellemzése sze­rint. Előbb Eugene MacCarthy szenátor után mene­teltek, aki Lindon Johnson ellen lázadt fel a viet­nami háború idején, majd George MacGovern lett a hősük és lelkesítette őket, utána pedig John Ander­­sonért „a harmadik kandidátusért” epekedtek. A hippyk és a yuppyk vágya eddig sohasem tel­jesült be. Ideáljaik minden egyes esetben lema­radtak, a Eugene MacCarthy, George MacGovern, a John Anderson típusú politikusok kizárólag ne­kik kellettek, de nem az amerikai népnek. Ettől a hippyk és yuppyk úgy nekikeseredtek, hogy újabb hős 'Utáindézték,és így találtak az új Messiásra, a Patrick­ Gaddel reklámfőnök által átcsomagolt Gary Hartra,­­ hogy az elnökválasztási kampányról jelentsen? Avagy az, hogy ő legyen az aki kiválasztja Ameri­ka elkövetkező elnökét? A harmadik ember hatalma New York állam április 3-i előválasztása a versenyfutás egyik döntő akadálya. New Yorkban a fekete szavazók száma 20­ % lehet, amennyiben valóban mind leszavaznak, úgy ők dönthetik el ki is nyer New York államban? Egy Pearline Braun nevű 42 éves néger anya ezt mondja: „Hat szavazásra jogosult gyermekem van, ezek mind Jesse Jacksonra szavaznak majd. Velem együtt ez hét szavazatot jelent!” Mondale azt reméli, hogy New Yorkban a nége­rek is őt támogatják majd. De ha nem így történ­ne és továbbra is Jackson kapná tömegestől a fe­kete szavazatokat, úgy esetleg beválthatná fenye­getését és ő dönthetné el, hogy végülis ki lesz majd a demokraták elnökjelöltje? Jackson eddigi sikereitől felbíztatva most egy harmadik párt lehetőségét emlegetik, az eshetősé­get, hogy így ne csupán a demokrata elnökjelölt kiválasztására lehessen ő befolyással, hanem ar­ra is, hogy kit választ majd Amerika elnökévé no­vemberben? Eddig Jesse Jackson felbukkanása Mondáiénak ártott és Hartnak segített. Mit szólna hozzá a hírközlő média, ha a legmu­­tatósabb „fiatal fehér” és a „legfelvágottabb nyelvű fekete” lennének a demokrata jelöltek a demokrata mezőnyben? Mindkettő 40-es éveit ta­possa, Gary Hart az új eszmék hirdetője, Jesse Jackson pedig a szegények győzelmét szimbolizál­ná, az új forradalmat! Mit mondana ebben az esetben a média? Való­színűleg megszédülne a kombinációtól! Ki szereti még Hartot és miért? Erre a kérdésre a Hart követők legtöbbje, aki nem yuppy, hanem jóval idősebb, ezt válaszolja: Mert ő a jövő embere, az új eszmék hirdetője! És mik ezek az új eszmék? A válasz erre a kér­désre többnyire vállvonás. Van aki azt mondja, hogy Hart őt John, vagy Bobby Kennedyre emlé­kezteti. Van aki azt mondja, hogy az, új kezdet, az új megoldások ígérete lelkesíti. És van olyan, aki egyszerűen ráunt Reaganra, újra vágyik és vele együtt a győzelemre áhítozik. Kik ezek? Öreg asszonyok Kaliforniából, nyug­díjasok Arizonából, ápolónő Észak-Keletről, ta­nítónő Floridából. Közös vonásuk, sok a szabad­idejük, és rengeteget nézik a TV-t. Gary Hart a­ rövid hetek alatt, amíg a média­ kedvenc jelöltje volt, országszerte sokmillió ma­gános léleknek lett sztárja, ábrándja. Az amerikai hírközlő média sztárt avatott, és időközben a szellemet is kibocsájtotta a palack­ból. De mert nem tudja a varázs­szót, mint Goethe híres költeményének hőse, a varázsló inasa, nem tudja a szellemet visszaparancsolni a palackba, még ha akarná sem. Amerikában most két szellem is kavarog, az egyik Gary Hart, a másik pedig a fekete tisztele­tes. Egymásra találnak-e? Össze­ölelkeznek-e a vé­gén? És szerte Amerikában mennyi yuppyból áll a Hart-hon létszáma? Ez a kérdés egy matematikai képlet. Minden eleme még nem ismeretes. New York még nem sza­vazott! Pennsylvaniat pedig a rákövetkező héten követi! És Moszkvának is megvannak még a maga trükkjei, mielőtt megtudnánk mekkora is a Hart­land yuppy lakossága. Vajon belefér-e­ Amerika többsége? Hátborzongató gondolat? Manapság minden meg­történhet, akár csak a mindennek­ ellenkezője! A szürkülő halántékúak ismét kizöldellnek Mert annyiszor csalódtak már a múltban, a yuppyk új gerjedelme elődeik minden eddigi re­ményénél szenvedélyesebbé vált Gary Hart elnök­jelöltségével. Az idei esztendő a yuppyk éve. A TV­ dajkálta őket, a kompjuter volt a továbbképzőjük, egyéni jövedelmüket is ez gazdagította. De a baby-boom nemzedék számban is gazdag: 1946 és 65 között 80 millió amerikai született, 20 millióval több, mint az előző 20 esztendőben. E szaporulatnak nem min­den részlege számít a yuppyk közé, de a hang­adók igen! A kérdés most az, hogy kortársaik kö­zül mennyien követik a yuppykat Gary Hart tá­borába? A hírközlő média szerepe és leszereplése Az amerikai hírközlő média a demokrata ver­senyfutás kezdetén kinyilvánította, hogy Mondale máris győzött, annyi vezető támogatja őt, hogy holt biztosan az övé lesz az elnökjelöltség. New Hamp­shire után ugyanezt Gary Hartról állították. Idő­közben Jesse Jackson a fekete jelöltnek adomá­nyozták a „legizgalmasabb kandidátus” titulusát, amit nyomban elkoboztak tőle amikor kiderült ró­la, hogy New Yorkot gúnynéven „zsidó városként” nevezte és egyéb antiszemita kijelentéseket is tett New Yorkkal kapcsolatban. A hírközlő média később kissé Gary Hartból is kiábrándult, amikor kiderítette, hogy puritán pro­testáns szektát követő családban született, kezdet­ben önmaga is lelkésznek készült, mindaddig amíg politikusnak nem csapott fel, nevét, iskoláztatá­sát, sőt még hitét is megváltoztatta a hivatalos ada­tokban. Mindezek után mit mond most a média? — Az izgalom, hirdeti, — továbbra is a demokrata me­zőnyben mutatkozik. Mondale a Roosevelti koalí­ció, a new deal jelöltje. Gary Hart pedig „az új eszméké... a yuppyk évének jelöltje”. Jackson tiszteletes úr pedig a politikától eddig tartózkodó feketéket mozgósította és küldte rajok­ban regisztrálni. Hárman együttesen megmozgat­ták Amerikát. A média szerint, ha Mondale, vagy Hart, bár­melyik is győzne a hosszú harc végén, és azután szövetkezne Jacksonnal, úgy megkapná a négerek szavazatát is és így arra is kilátása van, hogy Amerika elnökévé választja. A hírközlő média Reagan iránti gyűlölete csor­bítatlan, fáradhatatlanul keresi a kombinációt, amellyel őt kibuktathatná a Fehér Házból. Időközben azonban egyre több amerikai kérdezi önmagától: Mi is a hírközlő média hivatása? Az. Mondale megszorult helyzete Walter Mondale a biz­tos bukásból magához tért, Illinoisban aratott váratlan győzelme óta ismét előretört. Ugyan­akkor azonban anyagi gondok kínozzák. A vá­lasztási törvények ér­telmében egy jelölt csu­pán 20 millió dollárt költ­het kampányára. Mon­dale eddig már 10 milli­ót költött, és ez még csu­pán a tavasz kezdete. A túlköltekezést a té­ves kalkuláció okozta, hogy Mondale könnyen megszerezheti a demok­rata elnökjelöltséget, és ezért apait belevetett, szórták a pénzt az első három hónapban. Most amikor ürül a ha­dikassza, rádöbbentek arra, hogy a versenyfu­tás talán elhúzódhat San Franciscoig és júniusig és nem lesz elegendő a pénz. Ezért a Mondale újra­választási bizottság 2 ezer alkalmazottjából 800-at menesztettek. A fizetéseket csökkentet­ték és utazgatás közben Walter Mondale most szállodák helyett bará­toknál száll meg ingyen. Példa rá a sorsdöntő­en fontos New York ál­lam­beli április elejei előválasztás. A hírköz­lő média a Plaza Szálló­ban üti fel sátorfáját ezen időpontban, Walter Mondale pedig Johnson volt elnök barátjánál Arthur Crim-nél a film­gyártónál száll meg, hogy spóroljon. Egy francia közmon­dás szerint: „Les ab­sents ont toujours tort”, a távollévőknek soha sincsen igazuk. Erre a felismerésre kell gon­dolnunk, ha figyelem­mel kísérjük azt a vitát, amely ma Franciaor­szágban és néhány más országban folyik a kö­zeledő európai parla­­menti választásokkal kapcsolatban­. Arról van ugyanis szó, hogy kinek legyen szava az európai térségben. Most érkeztünk el az első Európa-parlament törvénykezési időszaká­nak végére, amelyet az eredeti tíz közös piaci or­szág választott meg 1979. június 10-én. Az új választások június 17- ére vannak kiírva. A vá­lasztási harc teljes erő­vel­ folyik. A politikai ellenzékek most termé­szetesen mindenütt számba veszik, hogy ki mit tett, vagy mit mu­lasztott el megtenni. Felállítják a teljesít­mények mérlegét éspe­dig nemcsak pártpoliti­kai síkon, hanem az egyes országok között is. Ebből máris kiderül, hogy a különbségek nem nagyok. Egyetlen kivé­telt Görögország jelent, amely az elmúlt perió­dus alatt lett csak a kö­zösség teljes jogú tagja és így nem vehette ki ré­szét az egész munkában. Az esélyek nem telje­sen egyenlőek a mandá­tumok elosztását illető­leg sem, mert a kisebb­­­országok legtöbbször­­ előnyben részesülnek a nagyobbakkal szemben. Német, angol, francia és olasz részről ezt sok­szor kifogásolták. Vi­szont tény az, hogy ezek az országok gazdasági erejüknél fogva úgyis túlsúlyban vannak és ezért méltányos, hogy a kisebb országok bizo­nyos előnyt kapjanak képviseletük terén. Amerikában senki sem teszi kérdésessé a jól be­vált rendszert, hogy minden államnak, nagy­ságára való tekintet nélkül, két szenátusi helyre van joga. Viszont az Európa­­parlament működése óta kialakult egy bizo­nyos különbség az egyes országok politikai súlyát illetőleg. Az eredeti egyenlőség az ülésszak folyamán, különösen an­nak vége felé, mindjob­ban elhalványult. Elein­te a németek és angolok befolyása volt a legerő­sebb, míg a franciák leg­jobb esetben gyengébb középhatalomnak szá­mítottak. A középhatal­mak között viszont Hol­landia majdnem vezető országnak számított. Olaszország különös eset volt: egyes szemé­lyiségek által egyes szakterületeken sokat számított, míg általá­nosságban szerepe gyenge volt. Volt például egy olasz képviselő, aki egyetlen ülésen sem vett részt, de fizetését azért pontosan felvet­te. Viszont voltak olya­nok, mint a keresztény szocialista Barbi és a szocialista Ripa de Mea­­na, akik eredményesen működtek közre, míg a radikális Marco Pannel­­la igen erősen nyomta rá bélyegét a parlament­ben történtekre. Nem szabad lebecsül­nünk a legkisebb állam­nak, Luxemburgnak tel­jesítményét. ő, Thorn személyében nemcsak a bizottság lelkiismeretes elnökét adta a parla­mentnek, hanem két másik képviselője is derekasan kivette ré­szét annak munkájá­ban. Az egyes országok kö­zötti különbségek, ame­lyek általánosságban függetlenek az egyes képviselők pártállásá­tól, nem okolják meg, hogy például a 81 képvi­selőt számláló francia csoportnak miért van kevesebb súlya, mint az angol vagy német cso­portnak. A különbség mélyebb oka abban rejlik, hogy miképpen ítélik meg egy európai képviselő feladatát. Franciaor­szágban a nemzeti ér­dekek még erőteljesen érvényesülnek. Ez kitű­nik a már folyó válasz­tási harcból is. A Rajná­tól Nyugatra ezt leg­többször úgy kezelik, mint a francia belpoli­tika választási vetüle­tét. Nem annyira az európai szempontokat veszik figyelembe, ha­nem azt, hogy a válasz­tásoknak milyen hatása lesz Párizsra. Az ellen­zék számára revanche­­nak tekintik 1980-ért, a szocialisták részére az akkor megszerzett állá­sok megtartását jelenti és egyben mércéül szol­gál Mitterrand elnök népszerűségére. Németországban egé­szen más a helyzet. Ott úgy a jobb- mind balol­dalon európai problé­mákról folyik a vita. Nem kérdés, hogy egyes politikusok ott is tekin­tettel vannak azok hatá­sára a bonni politikára, de szerencsére eljutot­tak oda, hogy ezt nem mondják ki nyíltan. Ezenkívül Franciaor­szágban a mandátum­halmozás a szabály, míg Németországban és Angliában az Európa­­parlament képviselői ezt a megbízatásukat te­kintik fő feladatuknak. Nem is szabad jelölt­séget vállalniuk saját országuk választásain. Németországban a ke­resztény­demokrata­­párt egyik vezető tagjá­nak, dr. Klieptsch sze­mélyes példaadásának köszönhető, hogy nin­csen többé Willy Brandt­­szerű mandátumhalmo­zás. Jelenleg a németek és az angolok az igazi Euró­­pa-képviselők. Számuk­ra az egyetlen feladat Európa érdekeinek kép­viselete. Erre szánják teljes energiájukat. Más a helyzet a fran­ciáknál. Legtöbbjük tagja a francia ország­­gyűlésnek, vagy a sze­nátusnak. Ezenkívül so­kan közülük tagjai vala­milyen helyhatósági szervezetnek is. Vagyis soha sem tudják egész erejüket az európai kér­déseknek szentelni. Úgy látszik Jacques Chi­rac az egyetlen az or­szágban, aki felismerte ezt a problémát. Sajnos az ő kijelentései is any­­nyira burkoltak, hogy nehéz azoknak igazi je­lentőségét megállapíta­ni. A többi párt nem mu­tat megértést az európai problémák iránt, még ha egyes vezetői tagjai is az Európa-parlament­­nek. A franciáknak be kell látniuk, hogy amíg meg­engedik a mandátum­halmozást, addig nem lesz számarányuknak megfelelő befolyásuk az Európa-parlamentben. • Párizs úgy látszik nem ismeri fel, hogy a jú­nius 17-én megválasz­tandó parlament olyan döntéseket is fog hoz­ni, amelyek kihatással lesznek Franciaország­ra is. Ha képviseletük nem lesz erejüknek megfelelő, úgy rájuk is áll majd a mondás, hogy „a távollévőknek soha nincs igazuk”. Kinek lesz befolyása Európában? _______Habsburg Ottó Az Európai Közös Piac keresi a kiutat A Közös Piac tíz veze­tőjének konferenciája káosszal végződött. Margareth Thatcher brit miniszterelnök megunva azt, hogy egye­dül Anglia és Németor­szág fizetnek be a közös kasszába a többiek pe­dig onnét kizárólag ki­vesznek, visszatérítést követelt Angliának és a földművelés reformját sürgette. Az ír minisz­terelnök az ülés felosz­lása előtt elhagyta a konferencia termet, visszautasította azt a közös kívánalmat, hogy a vashegy és a tejten­ger, az ír termelés csök­kentésébe beleegyezzék. A Közös Gazdasági Pi­ac miniszterei konfe­­renciáznak most és ke­resnek kiutat. Mindenki Egy beiruti francia diplomata ellen a hét elején ismeretlen tettes merényletet követett el, négy lövéssel sebesí­­tette meg, élet és halál között szállították a bei­Margaret Thatcherre dühös, holott az ameri­kai vélemény szerint há­la illetné őt, hogy gon­dolkozásra kényszerí­tette a közös piacot, amelynek rendszere el­avult.­­ _______­futi amerikai kórházba. Időközben a francia csapatok elhagyták Bei­rutot, 19 hónapos béke­­fenntartói missziójuk után. Utolsóként távoz­tak a nyugatiak közül. A francia csapatok elhagyták Beirutot __________________ A török nép ismét a demokrácia és a szabad piac mellett döntött A múlt vasárnap tar­tott községi választáso­kon a török nép túlnyo­mó többsége bizalmat szavazott jelenlegi mi­niszterelnökének Turgut Ozalnak, akit tavaly no­vemberben ültettek ha­talomra. Evram tábor­nok, aki három évig ka­tona kormány élén ve­zette Törökországot, önként adta át tavaly a hatalmat a polgári kor­mánynak. A tavaly no­vemberi választáson Evram tábornok nem engedélyezte a régi po­litikusok fellépését. Ezért a tavalyi válasz­tást Nyugat-Európa li­berális körei leszólták, sőt az Európa Tanács sem fogadta be tagjai közé Törökországot „mert nem eléggé de­mokratikus”. Ez a vád már akkor is nevetségesnek tűnt. A tavaly novemberi vá­lasztáson a katona kor­mány pártfogolt jelölt­je kapta a legkevesebb szavazatot és Turgut Özal, a fiatal közgaz­dász a legtöbbet. A jelenlegi községi választásokon Ozal min­den korábbi párt fellépé­sét engedélyezte és még­is ő kapta most a szava­zatok többségét. A török nép Evram tá­bornokra, mint múltbeli megmentőjére tekint most, neki köszönheti a terrorizmustól való megszabadulást. Ozal miniszterelnökben vi­szont a demokratikus jö­vő ígéretét látja a török nép, a gazdasági sikert, a Boszporusz szoroson átvezető híd felépítését, a török pénz, a líra meg­erősödését, a szegény­ség és a tudatlanság fel­számolását. Vajon ezek után mit szól majd az Európa Ta­nács Törökország leg­újabb választásának eredményéhez? 3. oldal Az 1984-es amerikai elnökválasztás: Edwin Meese a „hasfelmetsző” Reagan elnök újonnan kiszemelt igazságügy- miniszter jelöltje, Ed­win Meese nem foglalja el még jóideig új hivata­lát. A kinevezés meg­erősítése a szenátus igazságügyi bizottsá­gától függ. Ennek de­mokrata tagjai sok kifo­­gásolni­valót találtak az elnök egyik legközeleb­bi munkatársán. Meese vizsgálatot kért önmaga ellen éspedig egy független ügyész ki­nevezése révén, amint ez történt a Watergate ügy vizsgálatakor. A ha­sonlat annál találóbb, mert a demokraták egy új Watergate ügyet sze­retnének Edwin Meese financiális ügyeiből ko­vácsolni. A vád meglehetősen sekélyes. Meese Rea­gan környezetének egyetlen szegény­ sor­sú tagja, életét közszol­gálatban töltötte, nem gazdagodott meg, adós­ságok nyomták, sőt időn­ként mortgage részleteit sem tudta fizetni. Ha bajba került a Rea­gan kör­nyezet gazdag barátai időnként kise­gítették. Reagan elnök­ké választása után kö­zülük többen állami ál­lást kaptak. A demokra­ták azt kérdezik most, hogy vajon Meese fize­tett-e így a kapott köl­csönökért? A látszat ellene szól és az megfelel a hírköz­lő média korábbi állítá­sának: A Reagan kor­mány a gazdagok barát­ja és a szegények ellen­sége. Meese ügyével most azt is szeretnék bebizo­nyítani, hogy a Reagan féle gazdagok kis kor­rupciótól sem riadnak vissza. Meese vizsgálatot kö­vetel önmaga ellen és ezt meg is kapja. Ez kiváló alkalom lesz a demokra­táknak arra, hogy egy új Watergate-vel próbál­kozzanak. Tekintettel a vádlott anyagi helyzetére ártat­lansága valószínű. De éppen ilyen valószínű az is, hogy az ügy árta­ni fog nem csupán saját kinevezésének, hanem talán még Reagan újra­­választási esélyeinek is. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Next