Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-04-14 / 15. szám
! Talált kincs Fáy István Néhány hónappal ezelőtt meglátogattam egy jó ismerősömet és feltűnt, hogy a nappali szobájuk szekrénye tetején öt nagy fóliáns van. Kérdésemre azt felelte, hogy amikor beköltöztek a házba, a padláson találta és „valami egybekötött régi újságok”. Megnéztem őket és ott állt előttem a NEMZETI ÚJSÁG 1928-29-i teljes évfolyama. Ki volt az előfizetője rejtély, de hogy nagyon művelt és előrelátó ember lehetett, az biztos. Érdeklődtem, hogy ismerősöm mit, csinál ezekkel a nagy kötetekkel, azt felelte semmit, csak a por lepi őket. Erre megkértem, hogy adja nekem, amit szívesen megtett. Teljesen tisztában voltam azzal, hogy az anyag nemcsak rendkívüli archív érték, de azzal is, hogy ami abban áll az történelem, vagy legalábbis kortörténet. Alaposan átnéztem és nem csalódtam reményemben. (Az öt kötet hozzávetőlegesen 12.000 oldalt tesz ki.) Tekintettel a benne foglaltak értékére és érdekességére, elhatároztam, hogy rövid kommentárral havonta egyegy ma is aktuális írását közölni fogom. Éppen ezért röviden ismertetem a történetét. 1918 végén, a vesztett háború után mindenki belátta, hogy szomorú helyzetünkben a felekezeti radikalizmusnak nincs semmi aktualitása és ha a magyarság úrrá akar lenni a káoszon, melyet Károlyi Mihály és kormánya teremtettek, konzervatív, keresztény világnézeti alapra kell helyezkedni. Bangha Béla volt abban az időben a Jezsuita Rend magyarországi generálisa és egy ilyen szellemű sajtóvállalkozás ötlete tőle származott. A kezdeményezést Prohászka Ottokár a magyar keresztény szocializmus atyja nagy lelkesedéssel fogadta. Bangha Béla munkatársaiúl Baranyay Lajost, Baranyai Jusztint és Buttykai Antalt választotta és megalapították a Központi Sajtóvállalatot." Igen nagy volt ez a munka és még nagyobb a jelentősége. Hat millió katolikus magyart képviselt a vállalat. Részvénytársasági alapon szervezték meg és nemcsak bevált a számításuk, de háromszor akkora összeg jött össze, mint amire számítottak. Fajtánk politikai érettségére vall, hogy meglátta, a tönkretett országot csak keresztény ráták lapja a Népszava, és nemzeti világnézetre .Hangsúlyozom a népilehet felépíteni. Az alakulás hihetetlen lelkesedés közepette zajlott le a Sándor utcai régi parlamentben. A reakció nem is maradt el és Károlyiék még attól sem riadtak viszsza — úgy is mint „demokraták”, — hogy a nyomdában rombolásokat csináltassanak pribékjeikkel. Pár hónappal később a Tanácsköztársaság az egész Sajtóvállalatot likvidálta és vezetőinek menekülni kellett. Mikor demokrata emigránsok felvilágosítására, hogy a Népszava ugyanúgy kapta a kormányszubvenciót, mint bármelyik más lap. Kiváló volt az Új Magyarország is. Délelőtt tíz órakor pedig már olvastuk a Mai Napot. Hasonlóképpen magas nívón álltak a folyóirataink. Kormányunk hivatalos szócsöve az égszínkék kötésű Magyar Szemle, mely nemzetpolitikai, szociális, közgazdasági és ála bolsevista horda meg- lamfilozófiai kérdésekbukott azonnal újjáala- kel foglalkozott. Katakultak, pénz nélkül, de olyan korrekt lelkesedéssel, hogy az eredeti részvényesek minden jogát elismerték. Innen lehet számítani a háború utáni katolikus sajtó megalakulását. Három lapja volt a Nemzeti Sajtóvállalatnak: a Nemzeti Újság, az iikus folyóiratunk a Magyar Kultúra, valamint a másik oldalt képviselő Protestáns Szemle a legmagasabb standardot képviselték. Irodalmi lapjaink: a Babits Mihály és Móricz Zsigmond által szerkesztett Nyugat, legnagyobb költőink és íróink közte-Új Nemzedék (délutáni lap) és a német nyelvű Neue Post. A Sajtóvállalat vezérigazgatója Baranyay Lajos lett, aki Székesfehérvárról, Prohászka püspök engedélyével vállalta el ezt a felelősségteljes munkát. A Nemzeti Újság felelős szerkesztője Dr. Tóth László, főmunkatársa pedig Túri Béla voltak. A fent említett két évfolyam számos cikkét átnéztem és azokból kétségtelenül megállapítható, hogy a lap felekezeti elkötelezettsége és legitimista állásfoglalása ellenére is rendkívül toleráns. Napi politikával csak annyiban foglalkozik, hogy az országot érintő eseményeket a Magyar Távirati Iroda jelentései alapján a lehető legszűkebb kommentároktól kísérve közli. Kizárólag keresztény világnézeti alapon áll. Munkatársai a magyar újságírás azonos nézetet valló kiválóságai. Az anyag, melyet ez a két évfolyam magábafoglal olyan érték, mely azt hiszem egyedülálló az emigrációban, sőt nem hiszem, hogy Magyarországon a Széchenyi Könyvtáron és az Országos Sajtómúzeumon kívül sok helyen található lenne. Mikor hazánk átszenvedte a „diadalmas felszabadulást” a szovjet vitézek legtöbb helyen még az egyházi anyakönyveket is felégették, hát még az újságokat, melyek úgy egészségügyi célokra, mint a mahárka megsodrására is kiválóan alkalmasak voltak. Érdekes a kor, a huszas évek vége és a harmincas évek eleje. A megcsonkított ország kezd magához térni kábultságából és négyszáz éves gyarmati sorsa után végre saját ura akar lenni. Vannak, akik még ma is a két háború közötti „diktatúráról” szavalnak. Legyen szabad itt felsorolni néhány kiváló lapunkat, melyek politikai beállítottságuktól függetlenül teljes sajtószabadságot élveztek. Fentebb beszéltem a katolikus sajtóról. Reggeli lapjaink között ott állt, mint a legrégibb a Pesti Hírlap. A liberális polgárság az Est lapot olvasta. Ezek reggeli lapja a kiváló szerkesztésű Pesti Napló, déli az Az Est, esti pedig a Magyarország volt. Vidéki középosztályunk a Budapesti Hírlapot olvasta, de ott volt az Újság, az A Reggel és a szociáldemok működésével generációkkal előre mutatott, az Új Idők, melynek szerkesztője Herczeg Ferenc volt inkább a szórakoztató jelleget képviselte. (Számos másról nincs helyünk beszámolni.) Ez az idő volt két nagy újságíró nemzedék őrségváltása is. A régiek legnagyobbja, Rákosy Jenő, aki negyvenmilliós Magyarországról álmodott, Miklós Andor, Pethő Sándor, aki Zrínyi és Machiavelli c. ragyogó munkájában rávilágított a helyes reálpolitikára, avagy öregek Milotay Sándor, Tóth László, Ruttkay Kálmán, Oláh György, Marsallkó Lajos, Kovách Aladár valamenynyien a klasszikus magyar újságírás kiváló képviselői voltak. Ha a világnézetük nem is volt azonos, egy morális alapon álló és szociális igazságokra felépített Magyarország szükségességében valamenynyien megegyeztek Tóth László Nemzeti Újságja szociális és valláserkölcsi alapra helyezte a súlyt, mert ebben látta az új, erős magyar társadalom egyetlen útját. Érdekes megjegyezni, hogy főszerkesztőnk, Vörösváry István, a Nemzeti Újságnál dolgozott fiatal újságíróként, mint parlamenti tudósító. Tette ezt mindaddig, míg magasnívójú folyóiratát a Magyar Ünnepet meg nem alapította. Íme ismertettem annak a felbecsülhetetlen értékű anyagnak a történetét, melynek birtokába jutottam és a két évfolyam kortörténetét. A közeljövőben elkezdek közölni olyan részleteket a lapból, mely rendkívüli érdeklődésre tarthat számot és nemcsak a középkorú, de az idősebb olvasóknak is nagy meglepetéssel fog szolgálni. 10. oldal Furcsaságok... LAS VEGAS. A Mozart házasságról jut eszünkbe, hogy az amerikai szerencsejáték metropolis egyik kis kápolnájában egy 75 éves férfi megjavította saját világrekordját: immár huszonhatodszor nősült. Glynn Scotty Wolf — így hívják a házasodási világbajnokot —ezúttal egy 36 éves elvált aszszonynak fogadott örök hűséget. Wolf nősülési pályafutása 1927-ben kezdődött. Leghosszabb házassága 5 évig tartott, mások csak néhány napig, két nőt pedig kétszer vett feleségül. Az előző 25 házasság látható eredménye 40 gyerek volt. Valamennyi házassága válással végződött. Amikor megkérdezték tőle, hogy az új házasság mennyi ideig tart majd, így válaszolt: „Amíg legfrissebb feleségem kibírja velem.” Hogy mi volt a legroszszabb a rengeteg házasságban? — „Az, hogy hosszú életemben 25 anyósom volt” — mondta a világbajnok. VIKTÓRIA nevű kanadai városban különös hangverseny premier volt „Szonáta zongorára és kutyára” címmel. A szereplők: egy Chihuahua Tippy nevű 9 éves kutyaprimadonna és Kirck Nurock 35 éves zeneszerző, aki a kanadai riportereknek az égig dicsérte négylábú sztárját. Tippy az énekpróbán 29 konkurrensét szárnyalta túl szopránjával. Pedig a konkurrencia között volt mélyhangú basszus éppúgy, mint egy farkaskutya-labrador korcs, amely kéthangon tud mozogni. A szonáta 28 percig tartott és a végén a tehetségesebb kutya-jelöltek együtt énekeltek, vagy ha úgy tetszik vonyítottak a primadonnával és gazdáikkal. Emlékezés egy négylábú barátra Vajda Albert Tóbiás, becenevén Toby, kutya volt, a földkerekség legokosabb, legértelmesebb kutyája. Toby az én tulajdonomat képezte, vagy pontosabban, én voltam az, akit egy túlvilági kutyagazda-elosztó hivatalban melléje rendeltek. Toby spániel volt, a lógó fülű, szomorú szemű, koromfekete spánielek fajtájából. Mahagónibarna szemében állandó borongó bánat ült. Persze, ez csak a külső volt. Én, akinek módja volt bepillantani Toby belső életébe, tudom, hogy a gondterhelt mezt csupán a külvilág számára viselte. Minek azt tudni mindenkinek, hogy belül gyermekded és játékos lélek lakik, „aki” állandóan kész arra, hogy vad nyargalással száguldjék át karosszéken, rekamién, asztalon, hogy azután földhöz lapulva lesse, mikor mozdulok feléje. Nagy fogócskák és függöny mögötti elbujások kedvelője volt. Ilyenkor eltűnt a ránc a homlokáról és a bánat a szeméből, csak vidámság volt, felelőtlenség, nyargalászás, egyszóval mindaz, amiért élni érdemes és éppen ezért ritkán élünk vele. A modern technikát nem szerette. Egyik este vacsoránál ültünk és a rádióból vidám műsor hangjai szűrődtek ki. A műsort én konferáltam és mivel előzőleg magnetofon-szalagra vették, tehát nem volt semmi csodálatos abban, hogy miközben vacsorázom, a rádióból tréfásnak szánt mondókát igyekszem szétszórni a hallgatók között., Toby azonban logikus lény volt, mint minden kutya. Amikor az első szavak elhangzottak és felismerte, hogy,én vagyok az, aki beszél, mereven rám nézett. Pontosan látta, hogy tele a szám és mivel jólnevelt kutya volt, tudta, hogy rendes ember tele szájjal nem beszél. Néhány pillanatig nézett, aztán a rádió felé fordította a fejét. Láttam rajta, hogy agyában viharos gyorsasággal kergetik egymást a gondolatok. Felállt, odament a készülékhez és odaszippantott a hangszóró felé. A fülében nem bízott, elő a szimattal. A szimat úgy látszik nem mondhatott semmit, mert ismét rámnézett és éktelen ugatásba tört ki. „Kikérem magamnak az ilyen élceket.— mondta ez az ugatás, — tegyék bolonddá a nagynénjüket, de ne engem! ” A rádiót elzártuk és Toby viharos lelkesedéssel ugrált körül, mintegy büszkén újságolva: neki köszönhetem, hogy megmenekültem ettől az átkozott boszorkányságtól ... Sok-sok esztendeje nem láttuk már egymást. Arra az útra, amelyre 1956 őszén indultam, nem tudtam őt magammal vinni. Érezte vajon, hogy nem fogunk többé találkozni? Bizonyosra veszem: érezte. Hajnal volt, a fotelben feküdt összekuporodva és szemében mély, mély bánatot láttam, mélyebbet, mint a megszokott. Tudtam, hogy barátokra marad, tudtam, hogy jó dolga lesz, hívebb és ragaszkodóbb gazdát kap nálam, de mégis... Én voltam számára a csecsemőkor első emléke (hat hetes korában került mellém)... én voltam a kamaszkor nekifeszülése, a kutyaélet minden derűs pillanatának tanúja. Én voltam az, aki tudtam olvasni a szeméből, értettem a kis panaszos zakkantásokat éppen úgy, mint a nagy, morgó ugatásokat... Én voltam tulajdonképpen egész életének ismerője, kutyaszívének bizalmasa. Akkor már tizenegy éves volt, meglett öregúr, bár fiatalos magatartása, fénylő fekete szőre, mindenbe beleszimatoló fürge orra nem árulta el igazi korát. De tizenegy év nagy idő egy kutya életében és egy kutyának nehezebb átállnia a megszokottról az újra... Ezeken tűnődtem londoni lakásomban, ahol volt rádió, televízió és magnetofon, de nem volt Toby... Illetve... üzenete azért állandóan ott volt előttem... Nem messze tőlünk, egy korcsma felett fénylő neonbetűk hirdették egy híres angol sörgyár készítményét: TOBY ALE... Olvastam az angol feliratot úgy, ahogyan ki kell mondani: Toby él... És valahányszor ránéztem a betűkre, mindig úgy tűnt, mintha valami kis meleg vakkantást hallanék, ami azt mondja nekem, messzi távolból. Nincs semmi baj, gazdám... Egyszer majd találkozunk... Toby él... . . — Egy frászt érdekel engem, hogy ki kap prémiumot és ki nem — morogta oda Kovács szaktárs a mellette ülő Szakmádnak, miután öt percig pirosló fülekkel figyelt, vajon elhangzik-e az ő neve is. Nem hangzott el. Kétszáz forint volt a legkisebb prémium, ezt Kovács szaktárs éppúgy nem kapta meg, mint a legnagyobbat. A tél folyamán Kovács szaktárs az influenzát többször megkapta, a prémiumot egyszer sem. — Prémium! — mondta megvetően egy órával később a mosdóban, ahol néhányan kezet mostak. — Marhaság! Az ember dolgozzék rendesen, végezze el a dolgát, a tiszta lelkiismeret, az az igazi prémium! Ezért nem izgat engem az egész ügy, a kisebb gondom is nagyobb annál, hogy emiatt mérgelődjem... PRÉMIUM Egy órával később találkozott barátjával, Lacházival, akit egy éve nem látott. — Hogy vagy? — kérdezte tőle Lacházi. — Ne is kérdezd! — legyintett Kovács szaktárs. — Az ember élete csupa boszszúság. Tudod, nálunk is van ez a premizálási rendszer ... Jó, mondjuk ez rendben van... De hogy az ember már hetekkel előbb mást se hall, mint hogy ki kapja ... mi kapja... aztán utána megint hetekig másról se beszélnek...Istenem, ezer téma van... itt a tavasz vége... a fákon madarak csicseregnek ... meg még ezenkívül is sok érdekes dolog történik... esküszöm, eszükbe se jut... csak a prémium, meg a prémium ... — Szép vagy... — suttogta este Kovács szaktárs a menyasszonya fülébe —, s szép vagy Mariska... ez a beszédes szép szemed, ez a karcsú, gyönyörű alakod Jó veled, Mariska... Csak azt nem értem, hogy lehet az, egyes embereket a prémium izgatja fel és nem a női szépség... Add a szádat Mariska, azt a cakkosat, és kacagjuk ki azokat, akiket még ilyenkor is a prémium gyötör... — Szerencsétlen emberek! — kezdte később híressé vált beszédét Kovács szaktárs a Wesselényi utca és a Nagykörút sarkán, mikor is többen köréje sereglettek. — Miért futtok a prémium után? Hát nincs átkozott NÉZŐPONT Találtam egy gazdátlan, kivert kutyát Végre van valaki, akihez hűségesen ragaszkodhatok KRIMI A holdvilágot éjszakában órák óta megyek, a külvárosi utcákon és nem követ senki Vajon kinek a megbízásából? Tanító: — Gyuri fiam, meg tudnál-e nevezni 3 dolgot, ami 50 éve még nem létezett? Tanuló: —Atombomba. Tanító: — Helyes. Aztán? Tanuló: — Televízió. Tanító: — Igen. És a harmadik? Tanuló: •— Én ... agyatoknak más gondolata ... Szemetekben a kapzsiság őrült fénye villog... tülekedtek, verekedtek... s mindez miért? Hát halljátok meg a nagy igazságot, amiért a földre küldettem: én vagyok a falu rossza egyedül, ezt tartsátok észben és térjetek meg, mielőtt jön a Nirvána és minidnyájatokat elnyel a nagy Prémium. Két héttel később az elmegyógyintézet egyik kies osztályán a pápák és tábornokok nagy szeretettel vették körül új kollégájukat Kovács kartársai, aki azonban nagyon tartózkodóan viselkedett már a bemutatkozásakor. — Doktor Prémium vagyok — mondta komoran —, de nagyon kérem önöket, ne beszéljenek folyton rólam ... HUMOR Férj és feleség jönnek ki a templomból, egy kis városkában. — Észrevettem — mondja az asszony —, hogy dollárt dobtál a perselybe. — Na és? — Kiváncsi vagyok, mekkora csibészséget követtél el, amiért ilyen sokat adtál! *** A négyéves Mancika igen rosszul viselkedik, s az anyja megfenyegeti, ha nem javul meg, kicseréli egy jó kisgyerekre. — Úgysem lehet — feleli Mancika. — És miért nem? — Há' ki lesz bolond egy jó gyereket adni egy rosszért. . ■ \ • •** Két falusi beszélget: — Hallom, Kovács szomszéd, panaszkodik rám, hogy a nyulam lerágta a kertjében a káposztát. — Sebaj, Pézsma szomszéd, a kutyám azóta már megette a maga nyulát.' No, akkor nincs hiba, mert az autóm az imént gázolta el a kutyáját... — A férjem állandóan a volt feleségéről beszél nekem — panaszkodik egy fiatalasszony. — Te pedig beszélj neki a következő férjedről! — tanácsolja a barátnője. *** Lady Carrington belép egy fegyverkereskedő üzletébe, s a következő szavakkal fordul a tulajdonoshoz: — Vissza tudná vásároli tőlem ezt a revolvert, tegnap vettem Öntől. A férjem ugyanis bocsánatot kért... van? — Halló, Mr. Brown lakása? A felesége otthon ? ' ' ' V • — Nincs. — Akkor kérem az enyémet a telefonhoz. „ A rigai autókiállításon egy új automobilt mutattak be: a motor nélküli gépkocsit. A feltaláló a következő magyarázatot fűzte találmányához: A Szovjetunióban a kommunizmus elérte a csúcspontját. A csúcspont után minden lefelé megy. Lefelé viszont motor nélkül is lehet menni. — # Ceausescu meghívja Kádárt Erdélybe és megmutatja neki a nevezetességeket. Sorra látogatják a történelmi városokat, kastélyokat, várakat. Ceausescu mindegyiknél rövid magyarázatot ad, de Kádár állandóan csak azt válaszolja: — OK ( angolosan: oké). Végülis Ceausescu megkérdi Kádárt, miért válaszolja mindig azt, hogy OK? Kádár: Mert mindez a magyaroké! Nahát, még sohasem fordult elő velem, hogy az első randevún megkérjék a kezemet. — Té, Irén, az nem természetes dolog, hogy nekünk nincs semmiféle szexuális problémánk!