Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-05-12 / 19. szám

Iscom Qomcinnűáiff Kadhafi a kanapén Képzeljék el, hogy a cigányosan jóképű, de a fa­natizmusától lángoló szemű Kadhafi beleegyezik abba, hogy zubbonyát levetve leheverjen a kana­­pére, a jóságos arcú ősz doktor rendelőjében, aki­nek specialitása a lélekbúvárság. Más szóval tehát pszichiáter, és most alkalma nyílt arra, hogy páci­ense mellé üljön a karosszékben, ölében jegyzet­füzet, amiben felrója, hogy milyen válaszokat ka­pott kérdéseire. Ezeknek célzata annak megálla­pítása, hogy mitől olyan Kadhafi amilyen, és mit lehetne változtatni azon, hogy más színben lássa a világot? Hogy megnyugodjon és mások is nyug­hassanak tőle! Kadhafit túl ezen azért is a kanapéra kellett fek­tetni, mert a Nyugat, részben, londoni nagykövet­ségének, pardon ,,Líbia népi irodájának” ostroma, a londoni rendőrnő legyilkolása és a 11 anti-Kad­­hafi tüntető megsebesítése óta,­­ és részben ennek hatására megszakította a diplomáciai viszonyt Líbiával. Az amerikai elnök négy törvényjavaslatot kül­dött a kongresszusba a nemzetközi terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem módjait javasolva. Anglia ebben is utánozni fogja majd Reagant és hamarosan megteszi majd a maga intézkedéseit. Ezután kisvártatva a Nyugat, a NATO együttesen megtárgyalja a terrorizmus elleni együttes küz­delem lehetőségeit. Kadhafi, az Ayatollah Khomeini, a KGB ennek kubai és kelet-európai csatlósai, Észak-Korea és Irak mellett, holy az ír terroristákat kifelejtet­tük, a nemzetközi terrorizmusnak legprominen­­sebb terrorfia Kadhafi. Ezért fektettük őt a kana­péra. Ott morcosan hallgat, mert a doktor Freud-i is­kolát járta ki. Nyugati. De más nyugati pszichiá­terek nem a Freud-i, hanem a politikai fajtából és a távolból a hallgatásból is így elemzik a pá­cienst: * 1­2 3 nyolcnak a terroristák elleni fellépést, hatalmas összegeket adna a nyomravezetőknek és túl ezen esetleg előzetes visszaütéssel terrortámadások ele­jét is vehetné. A szomorú igazság azonban az, hogy ezek az el­len rendszabályok talán kissé nehezítik a terroris­ták dolgát, de cselekedeteiktől nem fogják őket visszatartani. Egyszerűen azért nem, mert a terrorizmus ki­irtása nem könnyű. Ha lenne rá mód, Izrael amely tűz ellen tűzzel harcol rég kitalálta volna az or­vosságot. És Franciaország is amely nem adta fel az idegenlégióját. Még Anglia is amelynek megma­radt a Scotland Yardja és az amerikaiaknál jóval nagyobb a tapasztalata és cselekvési akarata. És a konzílium azért sem kecsegtet sok sikerrel, mert a Nyugat egyfajta közvéleményformálói, például Güntergraf, a nyugat-német írófejede­lem, azzal érvelnek, hogy a Szovjetunió és az USA külpolitikája között kevés a különbség. Amíg a jót és a rosszat nem tudják egymástól megkülön­böztetni, hogy lehet tehát orvoslást remélni? Grüntergraf analízisére az oroszok Afganisztán­ban, az amerikaiak Közép-Európában ugyanazok, sok nyugat-európai ezt mondja: Ámen, Alleluja, teszi hosszá az amerikai hírközlő média. Amíg a tudós doktorok között ekkora az ellen­tét, Kadhafi a kanapén is biztonságban érezheti magát. A terrorizmus kiirtásának csak egyetlen módja van, a Szovjetunió, Kelet-Európa, Észak-Vietnam, Észak-Korea, Irán, Szíria és Kuba tudják csupán ennek titkát. Elmebajos, avagy körmönfont nemzetközi ka­landor, Kadhafi a páciens folytathatja politi­káját és portyázását. Kadhafi körül szorul a hurok A londoni gyilkosság, lövöldözés a tüntetőkre egy nagykövetség épületéből azért történt,­­ mondja az egyik tudós, mert Kadhafit szorítja a cipő. Odahaza merényletek sorát követték el el­lene. Egyik célpont saját alteregója volt, az őt megszemélyesítő „doubleur” akit azért mutogat, hogy ne ő legyen a céltábla, de ha lövés éri, még­is magát érzi találva. Kadhafi tudja, hogy honfitársai közül odahaza és külföldön még­ SZámlálhatatlan az ellensége. Tudja azt is, hogy nemzetközileg egyre­­inkább el van szigetelve, még az arab államok sorában is és sokat adnának azért, ha hirtelen eltűnne a föld színéről. A páciens ezért állandó feszültségben él, csakis altató pilulákkal tud elaludni, álmai lidércnyomá­­sosak. Ébrenlétekor úgy viselkedik, mint aki halu­­dinál. Utasítja londoni követségét, rendezkedjen be hosszú ostromra és azt hiszi, hogy ez majd sikerül neki. Kadhafi a végét járja! Ellenkezőleg, soha jobban nem ment neki! Amint ez az orvosok között szokás, a másik poli­tikai pszichiáter homlokegyenest ellenkező­ követ­­keztetésre jutott. Kadhafinak jobban megy mint valaha. Antikommunista mohamedán szélsőséges léte ellenére az istentelen Szovjetunió föld alatti és feletti támogatását élvezi. Mindössze 2 milliós ország vezetője, de a világ összes terroristáinak egyik legfontosabb kiképző­je, így hát neki voltaképpen sokkal nagyobb a hadserege. A londoni gyilkosságot azért rendelte el, hogy megmutassa a nemzetközi hatalmát. Ha a brit oroszlán fővárosában egy angol főúr korábbi palo­tájából, amit az eladósodott angoloktól vásárolt, géppisztollyal lövöldözhet a londoni járdára, „az áruló líbiai emigránsokra”, úgy egycsapás­­sal három legyet ütött agyon. 1. Megmutatta ellenségeinek és az emigránsok­nak milyen messze ér keze, nincsenek sehol sem biztonságban ha tüntetnek ellene. 2. És ugyanakkor megszégyenített egy birodal­mat, amely tegnap még a fél világ ura volt és most a 2 milliós nemzet urával sem bír. Megráncigálta a brit oroszlán farkát, az feljajdúlt, kinyitotta fo­gatlan száját. 3. És ugyanakkor Kadhafi a Reagan-fejű amerikai sas tollát is megtépázta, kedvenc girlfrendje, a Vasöklü Hölgy nőstény oroszlány volt az, akinek a farkát ráncigálta. Kadhafi londoni akciója nem az üldözött elme­zavarának jele, hanem gondosan kikalkulált lépés annak mutogatására mire képes határain kívül, ami viszont további erősödését jelenti, mert szer­te a világban a névtelenek, a hatalom nélküliek, a Nyugat-gyűlölők méginkább hősként tekintenek majd rá, ami tovább növeli erejét. Ne tessék tehát lebecsülni Kadhafit, tudja mit cselekszik, és folytatása következik. A konzílium még nem ült össze, de kimenetele máris kevés eredménnyel kecsegtet. E két homlokegyenest ellenkező diagnózison túl vannak más, árnyalatbeli eltérésű vélemények is. A Nyugat politikai pszichiáterei nemsokára egy­­begyűlnek és konzíliumot tartanak. Az egyik fontos felszólaló dr. Schultz az ameri­kai külügyminiszter lesz. Saját lelete: „Állami terrorizmus ellen csakis államok együttes védeke­zése lehet az orvoslás.” Az amerikai gyógymód megkönnyítené a kormán ­ Variációk egy húron Zathureczky Gyula Ha a századforuló óta lepergett kilencedfél év­tizedre gondolunk visz­­sza, és összegezni akar­juk a történteket, nem sok borúlátás kell ah­hoz, hogy Ady Endre egy verse, pontosabban verscíme jusson eszünk­be: „Vér és arany”. Ez a húr, ha úgy tetszik a „vörös fonál" mely vé­gighúzódott századun­kon és ezen variálódtak a történések, s előre lát­hatóan tovább var­iálód­nak. Úgy vélem nem szükséges felsorolni mindazt, ami történt, vagy nem történt, de a történések okait két­ségkívül Ady két sza­vában találjuk meg: vér és arany! Ennek a két fogalomnak, ha né­ha átvitt értelemben is, sorsdöntő változata­it éltük meg. A publicista feladata tulajdonképpen a pilla­natfelvétel. Csak így rögzíthet nagyon is múló pillanatban és pillanat­ra valamely helyzetet. Keresheti közben a múl­tat és megpróbálhat a jö­vő ködébe tekinteni. Óriási a tévedés lehető­sége. Mégis kényszer és feladat az írás, mert gondolatokat ébreszt­het. Lehet igenlőeket, lehet tagadóakat. A fon­tos, hogy gondolatok le­gyenek. Mert az adott helyzeten, csak a gondo­latok változtathatnak. A változtatás már nem a publicista dolga. De a tényekre irányított fény­sugár, megvilágosíthat­ja a koponyákat. És eb­ben rejlik az emberiség reménysége. Természe­tesen nemcsak a publi­cista fényjelzéseiben, hanem a tudósokéban, írókéban, költőkében,­­ mindazokéban, akiknek az agyát még nem tom­pította el a képernyő és képesek önállóan gon­dolkozni. A tömegek er­re már szinte képtele­nek. Tovább gargalizál­­ják a médiumok szavait. Perdöntő kérdés merül fel itt: mi hatalmasabb? A szellem, vagy az anyag? Hiszen ha nagyon mesz­­szire tekintünk vissza, mégis megállapíthat­juk, hogy mindenünk ami van, jó és rossz egy­aránt, az emberi gondo­latokból született. Ezt korunk materialistái sem cáfolhatják, holott materialista világban élünk. És tömegtársada­lomban. És atomkor­szakban. És megszakí­tás nélküli, ilyen, vagy amolyan vérontásban. Vér és arany, akkor is ha az aranyon most ola­jat értünk. A világ nemcsak döb­benetes, hanem érthe­tetlen is. Nehéz róla pillanatképet készíte­ni, különösképpen, ha a villámfénnyel felvett kép csak hetek múlva kerül az érdekeltek ke­zébe. Hetilapunkra gon­dolok és arra, hogy a fel­vétel optimális esetben is csak egy két hét múl­va kerül a szerkesztő asztalára és újabb hét után a rotációs gépbe s onnan az olvasók kezé­be. Közben sok minden megváltozhat. Nem kell hozzá egyéb mint egy váratlan politikai dön­tés, vagy éppen egy re­volverlövés. Ezek a pillanatnyi tör­ténések, a variációk egy húron. De ezek is az élet áthághatatlan törvényei alá vannak rendelve. Minden történésnek mély a gyökere­s ágai igen messze nyúlnak. Akár évszázadokban is gondolkozhatunk. Jö­hetnek szörnyű viharok, melyek derékban törik ketté a szálfákat. De a füvet csak a földre nyomják és ha kisüt a nap, a fűszálak ismét felegyenesednek. Egy a repedésébe hullott ap­ró mag szétrepesztheti a hatalmas sziklát. Ezek természeti törvények, de vannak ilyen szellemi és politikai, történelmi törvények is, melyek ha­tárokat szabnak a csele­kedetnek—és a szellem­nek is. Földünkön két egy­mással mindenben­-el­lentétes világ született a második világháború után. Az egyik a szabad­ságé, a másik a szolga­ságé. Mindkettő meg akarja váltani az egész világot. Az egyik a szel­lemmel, a másik az anyaggal. Az egyik az egész világ felett akar uralkodni, a másik meg akarja segíteni a sza­badság eszméjével. Az ellentét áthidalhatat­lan. Lehet taktikázni, dialogizálni, egyezked­ni, szerződést szegni, fenyegetni és védekezni, csak megegyezni nem. Eddig minden nagyha­talom, amelyik világ­uralomra tört, megbu­kott, hozzá hatalma tel­jében. Ezért nem sike­rült se Nagy Sándornak, se Napóleonnak, se Hit­lernek, se Sztálinnak és utódainak a kard erején megvalósítani a mondák világában gyökerező nagy álmot: Európa egységét. És az egysé­get a jelek szerint nem tudják megvalósítani a materiális erők sem. Látjuk az Európai Gaz­dasági Közösség krízi­sét. Átvitt értelemben, sőt gyakorlatilag is az „arany” miatt. De az eszme mégis él tovább. Európa mozgalom, Pán­­európa mozgalom stb. Csakhogy az eszmének erősnek és sodró erejű­nek kell lennie, mint volt 1946-ban, amikor Sir Winston Churchill hirdette meg a zürichi egyetemi ifjúság előtt. Azóta „elpolitizáló­­dott”. De lám tovább él és izzik a terror hamuja Európa keleti részében. Az ottani embermilliók benne látják életük egyetlen megoldását. A szörnyű keleti nyomás alatt, ha emberek akar­nak maradni, nem lehet­nek mások, mint a szó klasszikus értelmében vett európaiak. A több mint két évezredes nyu­gati keresztény kultúr­­közösség tagjai. S itt ki­mondhatjuk a szentenci­át: a kettéosztott Euró­pa nem Európa! Európa a lélekben és a szellem­ben, az íratlan törvé­nyek által előírt maga­tartásban él. De él! És meghódította az egész földtekét. Mind az öt földrészt. Ne feledjük, hogy Marx Károly is európai volt. Hogy ta­nait meghamisították és megcsúfolták más lapra tartozik. Jelenünk vész­teljes lapjára. Most ez a variáció, ugyanazon a húron. Meg kell értenünk végre, hogy nem két szuperha­talom, hanem két világ összeütközéséről van szó! Az élet minden te­rületén! A kérdés nem az, hogy melyik világ győz a másik felett (egy atomháborúban senki nem lehet győztes), ha­nem hogy melyik való­ban erősebb. Nemcsak gazdaságilag és katona­ilag, hanem szellemben, hitben, lélekben. A Szovjetunió pszi­chológiai hadjáratának sikereit nem lehet ta­gadni. Ötödik hadosz­lopai vannak már „hasz­nos idiótákból”... És haszontalanokból is. Csak eggyel nem rendel­kezik, amire százmilli­ók vágynak égően: a szabadsággal! Moszkva páratlan hatalmi gépe­zetet épített fel kere­ken hat évtized alatt. De a gépezet csikorog. A fogaskerekek megkop­tak. Új alkatrészek nin­csenek. Ezt képletesen értem: hiányzanak az elődök nyomába lépő fi­atalok. Tisztelem a kort, mert magam is „koros” vagyok, de megszívle­lem Szent István kirá­lyunk fiához intézett Intelmeit is: „kérd ki az öregek tanácsát és kor­mányozz a fiatalokkal! ” Minden egyébtől elte­kintve, ez hiányzik a Szovjetunióban. Hiszen ott sem lehet csak kenyé­ren élni,­­ különöskép­pen nem, ha az sincsen. És mégegyszer vissza az Egyesült Európához. Fegyverrel, hatalom­­mal nem lehet egyesíte­ni. De szellemmel igen. Azáltal ha egyszer végre letérünk a „vér és arany” tételéről és nem az álla­mok, hanem a népek és nemzetek, az emberek közösségét teremtjük meg. Ha így teremtjük meg az egymást segítő, békés és gyümölcsöző együttélést. Ha meg­szüntetjük végleg a né­pek közötti versengést és a vele járó gyűlöle­tet, ami a vasfüggö­nyön túl lett a régi bar­bárság variációja. Hosz­­szú és rögös út vezet még odáig, de az út meg­van. Végig kell menni rajta. Sok illúziót vesz­tünk, de sokat is nye­rünk, mert minden idők­ben az illúziókból szü­lettek a realitások. Itt van még Amerika, pontosabban Észak- Amerika. Mindkettő Európa gyermeke, akárcsak Dél-Amerika, Ausztrália és a világ még sok más része. Észak-Amerikában is­mét elnökválasztások előtt állunk. Ilyenkor világpolitikai szélcsend van, ami a lényeget il­leti. Mindenki arra vár, ki lesz az új elnök. Be­leértve Moszkvát is. A választási küzdelem már megindult. Az augurok szerint biztos­ra vehető, hogy Ronald Reagan lesz ismét az el­nök. De ha nem ő lenne, akkor is már visszavon­­hatatlant cselekedett. Nemzeti és hatalmi ön­tudatra ébresztette amerika népét. Ezt nem lehet visszacsinálni. És kiadta a nagyon egy­szerű jelszót, amin szin­tén nem lehet változtat­ni: A világbékét csak az erő pozíciójából lehet tartósan biztosítani! Lassan gyógyuló — halálos sebeink (A megíratlan idő...) Hajnal László Gábor Tudatos hamisítások — sorozatban! A papok és a klérussal kapcsolatos személyek bemutatása röviden úgy jellemezhető, hogy az ana­kronizmusok csokorbagyűjtésével mondanak íté­letet a szereplőkről. Mindszenty Józsefet és Slach­­ta Margitot „tudatosan”, ám a lényeget tekintve „naivságból” egy kalap alá véve mutatták be. A hercegprímást azonban nem is igyekeznek rehabi­litálni,­ még az 56 előtti „bűnei” alól sem mentik fel. Az 1949. február 3-8-ig tartó kirakatpert, melyben a bíborost nemcsak hazaárulással, hanem valuta­csempészéssel is­s vádolták, most is a „rendszer jo­gos önvédelmi lépésének” tekintik. A tömeg- és tele­kommunikációs eszközök minden alkalmat meg­ragadnak, hogy az apostoli helytartót még holta után is folyamatosan mocskolják. „Aligha gondol­hatta bárki is, hogy a nyilas fogságból (1944. novem­berében tartóztatták le) a szovjet csapatok segítségé­vel kiszabadult veszprémi püspök lesz az új, demok­ratikus Magyarország és a Szovjetunió egyik legen­gesztelhetetlenebb ellensége.”** A témaszegény törté­nészek és politikusok 1983-ban meglepő gyakori­sággal publikáltak a bíborosról, oly feketére mázol­va Mindszentyt, hogy a jobbérzésű emberekből ennyi támadás csak rokonszenvet és megértést válthat ki.46 A Politikus Pályák sorozatban méltatott és szi­dott valamennyi személy részletes elemzése, a ha­misítások korrigálása — noha kedvünkre való fel­adat — a terjedelmi korlátok szorítása miatt nem lehetséges. Pedig hosszasan lehetne még arról el­mélkedni, hogy például Erdei Ferenc,, a Nemzeti Parasztpárt egyik megalapítója miért tudta bör­tön, internálás, komolyabb bukás nélkül átvészel­ni a hatalmi harcokat. Vagy: Kéthly Annát milyen megfontolásból mártogatták hideg és meleg víz­ben, slusz-poénként úgy lezárva a cikket: „...fel­tehetően szenvedett attól a súlyos paradoxontól, hogy miután negyedszázadon át harcolt a Horthy­­rendszer ellen, az imperialista politika szolgálatá­ban kötött ki. Erre utal az a tény is, hogy élete utol­só éveiben fokozatosan visszavonult a nyilvános sze­repléstől, sőt foglalkoztatta a hazatérés gondolata is.”** Aztán: miért alakult Balogh páter49 s Baranko­vics István életútja úgy ahogy, és Sulyok Dezső pályafutását minek alapján fejezték be imigyen: „1965-ben bekövetkezett haláláig nem adta fel ret­­rográd és egyben irreális politikai céljait. Doktriner elviségét, a történeti realitásokkal nem számoló ma­kacsságát, egyfajta ,örök ellenzékiségre’ való hajlam munkál-e benne, netán mindhárom — ez immár a pszichológia birodalmába tartozó kérdés.” 51 A Társadalmi Szemle 1983. novemberi számában olvasható Zárszó számos újabb töprengésre ad okot, mert nem értjük, hogyan jelenthetik ki: „Nem sikerült elkészíteni Pfeiffer Zoltánnak, az ellenzéki Magyar Függetlenség Párt elnökének pályarajzát, mivel egyelőre igen kevés a róla rendelkezésre álló, tudományosan megbízható adat.” A realitásokhoz való ragaszkodás ugyan dicséretes szándék, ám másoknál — legtöbbször — ezt akkor miért nem tartották be. A vonzások és taszítások közepette bár nem könnyű az ecsetvonásokat valósághűen alkalmazni, de a folyóirat szerkesztői szinte min­den cikkben kényük-kedvük szerint maszatoltak. Illyés Gyula írta: „Amit a gondolat tisztáz, az ér­zéseket még nem teszi rendbe!”*­ Tehát a sorozat ol­vasói úgy jártak, mint a budapesti Vidám Park „Elvarázsolt Kastélyának” látogatói, akik a ho­morú és domború tükrök között botorkálva még sa­ját figurájukat is torzítva látják, miként azt a ter­­vezők-rendezők akarják a politikai életben is. A tegnapok bemutatásánál gondosan vigyáznak ar­ra, hogy a portrékat mutató tükrök vagy homá­lyosak, vagy különböző cserepekből összeragasz­tott, de a valóságot mindenképpen hamisan vissza­verő tárgyak legyenek.52 A tabu-témák számának csökkenése önmagá­ban csak porhintés, mert az engedélyezett cikkek megjelenése nem előre,­­hanem oldallépések a szocialista historizálásban. Az ország jelenlegi vezetői még­ három­ és fél évtized múltán sem biz­tosak dolgukban, s konokul tartják magukat ahhoz a jól bevált kommunista taktikához: csak a jövő a biztos, a múlt sűrűn változhat! A kommentárok és forrásmunkák jegyzéke 44. A Szabad Nép 1948. december 28-i számában (ez volt az MKP központi lapja) így kommentálták a hírt: „Közönsé­ges bűnözőt tartóztattak le!” Furcsa fintora a sorsnak, hogy Mindszentyt a vádlottak padján röviddel később a kommunisták addigi kedvence, Rajk László követte. 45. Gergely Jenő: Társadalmi Szemle, 1983/4. sz. 81. old. 46. Sipos Péter — Vida István: Mindszenty József és az ameri­kai követség, História, 1983/5-6. sz. Ezt követte Bokor Pé­ter interjúja Nagy Töhötöm volt jerzsuita páterrel arról: Hogyan lett Mindszentyből hercegprímás? Élet és Iroda­lom, 1983. október 14. Majd Péter László cikke: Mindszen­ty „káderjellemzése”, Élet és Irodalom, 1983. október 21. 47. Huszár Tibor: Társadalmi Szemle, 1983/5. sz. 86-94. old. 48. Strassenreiter Erzsébet: Társadalmi Szemle, 1983/8-9. sz. 119-126. old. 49. Balázs György: Társadalmi Szemle, 1983/7. sz. 83-89. old. 50. Izsák Lajos: Társadalmi Szemle, 1983/11. sz. 75-81. old. Ugyanebben a számban mutatta be Gergely Jenő Baran­­kovics Istvánt. 51. A Magyarországon betiltott „Szellem és erőszak” című kötet 189. oldalán található idézet. 52. Csak néhány példa: Rajk-életrajzokból mindenütt hiány­zik, hogy belügyminisztersége idején az ő tudtával és bele­egyezésével 400 ezer „Kékcédulát” nyomtak, melynek tu­lajdonosai bárhol és akárhányszor szavazhattak. Ezzel a csalással jelentős előnyre tettek szert a kommunisták. A „Politikus Pályák” sorozat elkezdésekor más folyóirat­ban is hozzáfogtak a közvélemény „puhításához”. A Kriti­ka 1982/11. számában fejezeteket­ közöltek Nagy Kázmér „Elveszett Alkotmány” című, 1982-ben, Londonban meg­jelent könyvéből, melynek elsődleges célja az emigrációs szervezetek, újságok hitelének rombolása volt. A szerző azóta hazatelepült. Mindszenty József 1892 — 1975 Állok Istenért, Egyhá­zért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legár­vább népem történelmi szolgálata — mondot­ta Mindszenty József Magyarország utolsó hercegprímása 1948. november 18-án, letar­tóztatása előtt öt héttel, a nemzethez intézett utolsó szózatában. És ebben a mondatá­ban benne volt elszánt hite és a következmé­nyek vállalása. Meg­ismertetni a világgal a magyarság kálváriáját. Kilenc éve 1975. május 5-én hunyta le szemét a kereszténység szellem­óriása, a XX. század nagy történelmi alakja. Mártíromsága, melyet alázatosan vállalt hité­ért ma is példaképe a világnak, és a magyar­ságnak. Ma amikor a vi­lág békéjét a feladás hisztériája fenyegeti, amelybe sajnos papok is részt vesznek, a szabad világban élő keresztény magyarok feladata Mindszenty bíboros szel­lemi örökségét tovább­adni és megőrizni az egyetemes emberiség számára. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üz­letembereket és Egyesületeket, mert az ő — sok­szor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nél­kül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak, a Chicago és Környéke Szerkesztősége

Next