Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-06-23 / 25. szám

6. oldal A washingtoni Arlington Temetőben gyászünnepség keretében temették el jelképesen a vietnami háború Névtelen Katonáját. El Salvador: Napoleon beiktatása és a nagy meglepetés José Napoleon Duarte felesküdött El Salvador elnökének és átvette a kék-fehér selyemszala­got, amit válltól övig vi­sel ennek a közép-ameri­kai országnak elnöke. Ezúttal másodízben vá­lasztották őt elnökké, az első alkalommal 1972- ben nem foglalhatta el hivatalát, mert megvá­lasztása nem a hadsereg jóváhagyásával történt. El Salvadorban 52 esz­tendő óta a hadsereg szokta kijelölni kinek engedélyezi a bizonyos kék-fehér szalag viselé­sét. Ezúttal Duartet a nép választotta meg, az USA szorgalmazására és tá­mogatásával. Az ország, amit az új elnök átvesz négy év óta polgárhábo­rútól sújtott, a munka­­nélküliség meghaladja a 40 %-ot, a szélső­jobb­oldal és a kommunista partizánok eddig fél­százezer embert tettek el láb aló­ az elmúlt évek során. Ez az öldöklés most valamivel alább­hagyott, a hadsereg Amerika támogatásától erősbödött, de ugyanígy erősödtek a kommunis­ta partizánok és állan­dó a híresztelés, hogy őszre a vietnami TE-­ offenzívához hasonló tá­madásra készülnek, hogy ezzel befolyásol­ják az amerikai válasz­tókat és megakadályoz­zák Reagan megválasz­tását. Napoleon Duarte, a keresztény demokrata párti elnök sikere rész­ben az amerikai elnök­­választás kimenetelé­től függ. Részben pedig attól, hogy kordában tudja-e tartani saját hadseregét és meg tud­­ja-e fékezni a demokra­ta uralom megdöntését célzó partizánok hata­lomra törő kísérleteit? És attól is, hogy sike­­rül-e megvalósítania a nemzeti megbékélést. Duarte kijelentette: Mindenkivel hajlandó tárgyalni,­ a felkelőkkel is, de csak abban az esetben, ha nem fegy­verrel kezükben érkez­nek a tárgyalásra. Na­póleon beiktatása kül­földi előkelőségek töme­gét vonzotta San Salva­dorba. A két legérdeke­sebb vendég George Shultz amerikai külügy­miniszter volt és Mexi­kó külügyminisztere Shepul Veda Amor. Me­xikó 1980 óta megszakí­totta diplomáciai kap­csolatát El Salvador­ral és Franciaország­gal egyetemben a hata­lom átvételéért harcoló partizánokat ismeri el a népet reprezentáló po­litikai erőként. A mexi­kói külügyminiszter megjelenése azt sejtteti, hogy most más kiutat keres, és ebben esetleg Napoleon Duartenak szánt szerepet éspedig a politikai kibontakozás útját, a közép-amerikai konfliktus tárgyalás után történő rendezését. Duarte beiktatásának óriási meglepetését Schultz külügyminiszter okozta, az ünnepségről távozva, ahelyett hogy visszatért volna Wa­shingtonba, Nicaragu­ába repült és Managua repülőterén 2 órán ke­resztül tárgyalt Nica­ragua diktátorával, Da­niel Ortega-val. Schultz kísérete csupán útköz­ben értesült arról, hogy hová tartanak. A találkozást, mint ki­derült Mexikó elnöke, Miguel de la Madrid ja­vasolta Reagan elnök­nek a közel­múltban tör­tént washingtoni láto­gatása alkalmával, te­hát Mexikó közvetítése idézte azt elő és Napó­leon beiktatása szolgált alkalmul lebonyolítá­sára. Duarte (balról a harmadik) El Salvador új elnöke, leteszi hivatali esküjét. Q Pepin: A fiatalok egy része lusta és nem akar dolgozni A parlamentben nem­régiben Flora Mac­Donald, volt konzervatív külügyminiszter, aki jelenleg a Progresszív Konzervatív Párt bírá­lója a szociális kérdé­sekben, a következő problémát vetette fel: — Nemrégiben a Ka­nadai Statisztikai Hiva­tal közölte, hogy az or­szágban a hivatalosan nyilvántartott munka­nélküli fiatalok (akik nem idősebbek 22 esz­tendősnél) száma 255.000. Ezzel szemben, a „Soci­al Planning Council of Canada” felmérése sze­rint a fiatal munkanél­küliek száma 788.000 Miért van az, hogy a Ka­nadai Statisztikai Hiva­tal nem közölte a való­ságos szám­adatot? A választ Jean-Luc Pepinnek kellett meg­adnia az interpellációra mivel a miniszterelnök és más miniszterek tá­vollétében Mr. Pepin tölti be az ügyvezetői miniszterelnöki (acting prime minister) pozí­ciót. Mr. Pepin válaszának lényege a következő volt: — A Kanadai Statisz­tikai Hivatal azokat a munkanélkülieket tartja számon, akik munkanél­küliségi segélyben ré­szesülnek. Ha a maxi­málisan 51 hétre terjedő munkanélküliségi se­gély-jogosultság véget­ért, két eset lehetséges: az addig munkanélküli­ségi segélyt élvezett sze­mély vagy „welfare jut­tatást” kap, vagy pedig azt sem és ilyen módon egyszerűen , ,eltűnik’ ’ ’ a hivatalos nyilvántartás­ból. Azok, akik welfaret kapnak, a welfare sta­tisztikára kerülnek. —­ Tény viszont az, hogy a fiatalok egy ré­sze túlságosan lusta ah­hoz, hogy egyáltalában munkát keressen, ma­gyarán: nem akar dol­gozni. Gyakran előfor­dul, hogy az illetékes munkanélküli segélyhi­vatal talál valamiféle munkát a segélyben ré­szesülőnek, az illető azonban visszautasítja a munkát. Ebben az eset­ben, a föderális törvény értelmében, lekerül a munkanélküliségi listá­ról, mert ha a munkát visszautasítja, nem jo­gosult további munka­nélküliségi segélyre. Sajnálatos körülmény, hogy a munkanélküli fi­atalok jelentős száza­léka egyszerűen lusta és nem hajlandó dolgozni. A sikh nacionalista halála előnyös volt Gandhi számára Az a belső polgárhá­ború, amelyet a világ a ,,sikh válság” néven ismert meg, végered­ményben előnyös lehet Indira Gandhi, indiai miniszterelnök számára — legalábbis, ez a véle­ménye két kanadai In­­dia-szakértőnek. Arthur Rubinoff, a University of Toronto politikai tudományos tanszékének professzo­ra, a következőket mondta az újságíróknak egy interjú alkalmá­val: 1 — Tény, hogy Mrs. Gandhi személyesen se­gítette elő azt, hogy Jam­­­ail Singh Bhindranwale az Akani nevű szélsősé­ges nacionalista sikh párt vezetője legyen. Ez két esztendővel ez­előtt történt és kétség­telen, hogy Gandhi arra számított: a sikh nacio­­nalista mozgalmat ezzel kettéosztja és gyengíti. A valóságban azonban nem ez történt. A való­ságban az történt, hogy Indira Gandhi, akarat­lanul, egy új Franken­stein szörnyeteget ho­zott létre. Bhindran­wale vezető pozíciója nem osztotta meg a sikh nacionalista mozgal­mát, hanem — Indira Gandhi várakozásával ellentétben — erősí­tette azt.­­ Amikor a legutóbbi sikh felkelés megkezdő­dött, Bhindranwale va­lóságos Messiás lett Punjab államban és ag­resszív magatartásával arra kényszerítette a miniszterelnököt, hogy a kormánycsapatokkal támadtassa meg az Arany Templomot, a sikh szekta főhadiszál­lását és vallási szent­élyét.­­ Két napi harc után az amritsari Arany Templom romjai között felfedezték Bhindran­wale holttestét. Az egész dolog jelentősége a kö­vetkezőkben foglalható össze: az indiai kor­mány már korábban erőszakos módon szá­mos politikai ellenál­lási mozgalmat vert le, amikor azonban egy val­lási jellegű felkelés le­verésére kerül sor, a harcok emléke hosszab­ban és világosabban él az emberek tudatában. Mrs. Gandhinak nem volt más választása, mint a sikh vallási zen­dülés erőszakos elfoj­tása. Ami azonban tör­tént, valójában kedve­ző lehet Indira Gandhi számára. Emlékezzünk arra, hogy az indiai al­kotmány értelmében egy éven belül országos választásokat kell tarta­ni. A Punjab államban élő 13 millió sikh lokáli­san az ethnik többséghez tartozik, valójában azonban a 700 millió la­­kosú Indiában csupán a lakosság összlétszámá­­nak a két százalékát je­lentik a sikhek.­­ Következésképpen, minden ilyesfajta eth­nik probléma a vallási és származási többséget képviselő Gandhi pozí­cióját erősíti a követke­ző parlamenti választá­sok szempontjából — állítja Rubinoff. Dr. Jayant Lele, a „Queen’s University” (Kingston) India szakér­tője, általában egyetért Rubinoff professzorral. Érvelése a következő: — Számomra már hosszú ideje nem volt kétséges, hogy Bhind­ranwale (akit egyébként tiszteletre méltó politi­kusnak tartottam mind­végig) és csoportja előbb-utóbb megsemmi­sülésre van ítélve. — A helyzet az Indiá­ban, hogy minden ki­sebbségi ethnik mozga­lom a többség határozott ellenzésével találkozik. Ezért tehát, bizonyosra vehető, hogy a legköze­lebbi parlamenti válasz­táson Indira Gandhi el­veszti a sikh többségű Punjab államot, de meg fogja nyerni az ország választói többségének a szavazatát. — S végezetül még valami, amit szeretnék hangsúlyozni: a sikh zendülés vérbefojtása sajnálatos körülmény. Előfordulhat azonban olyan eset (és Indiában ez megtörtént) amikor a demokrácia védelmé­ben erőszakos eszközök­höz kell folyamodnia. Tudom, hogy a Nyugat­nak nem könnyű megér­tenie a demokráciának ezt a fajta értelmezését — de figyelembe kell vennünk, hogy teljes és általános érvényű „de­mokrácia” nem létezik. A demokráciát mindig a megfelelő társadalmi, nemzeti és gazdasági kö­rülményekhez kell mér­nünk. • Lényeges határozatok nélkül ért véget a londoni értekezlet A hét nyugati ipari or­szág részvételével ren­dezett londoni gazdasági csúcsértekezlet lénye­ges határozatok nélkül ért véget — annak elle­nére, hogy a résztvevő országok négy politikai kommünikét bocsátot­­­­tak ki — alighanem a sajtó megnyugtatására. Az értekezlet egyes résztvevői támadták Re­agan amerikai elnököt az óriási költségvetési deficit miatt (amely a becslések szerint meg fogja haladni a 200 bil­lió dollárt), a magas és egyre növekvő amerikai kamatszázalék miatt és azzal vádolták a Reagan adminisztrációt, hogy pénzügyi politikája vál­ságossá tette a nyugati ipari országok helyzetét. Mr. Reagan a zártkö­rű értekezleteken ré­szint arra hivatkozott, hogy Amerikát nem lett volna szabad az ipari or­szágoknak nyíltan tá­madniuk a költségvetési deficitjük miatt, más­részt pedig azt ígérte, hogy „nyár végére” a kamatszázalék ismét csökkenni fog az Egye­sült Államokban. Az értekezlet záró­nyilatkozatát, amelynek megszövegezése óvatos és túl diplomatikus volt, Margaret Thatcher, an­gol miniszterelnök, ol­vasta fel. — Elhatároztuk — hangzott a zárónyilat­kozat egyik paragrafu­sa, — hogy megfelelő in­tézkedéseket fogunk életbe léptetni a kamat­­százalék­ csökkentése ér­dekében. A legközelebbi érte­kezlet színhelye Bonn, Nyugat-Németország fővárosa, lesz. Miközben Mrs. That­cher az értekezlet zá­rónyilatkozatát felol­vasta, többezer személy rendezett ülő­ tüntetést Londonban az amerikai nukleáris bombák nyu­gat-európai elhelyezése ellen. — A két nyugati ipari hatalom nem lát olyan problémát, amelyet kö­zös erőfeszítéssel nem tudna megoldani — ol­vasta zárónyilatkozatá­­ban Maggie, a Vasasz­­szony. A nyilatkozat színhelye a történelmi múltú Lancaster House volt. — Nyugat-Európa számára nincsenek megoldhatatlan problé­mák — olvasta Mrs. Thatcher a zárónyilat­kozat szövegét, miköz­ben a rendőrség száz tüntetőt letartóztatott. Pénzügyi szakértők szerint további kamat­emelkedés várható A kamatszázalék is­mét emelkedő tendenci­át mutat és a kanadai dollár nem képes magát hetek óta felküzdeni a 77-78 centről. Az újság­írók feltették a kérdést a pénzügyi szakértők­nek: mi várható a jövő­ben? Az általános vélemény az volt, hogy a kanadai kamatszázalék további emelkedése várható és miután minden út Ró­mába vezet , ez szük­ségszerű következmé­nye az amerikai kamat­százalék emelkedésé­nek. Peter Martin, a „Mc­Leod Young Weir” nevű tőzsdebizományos cég „fő­közgazdásza”, a kö­vetkezőket válaszolta a kérdésre: „ A kamatláb emel­kedése, beleértve a jel­zálogkölcsönöket is, elkerülhetetlen, mind­addig, amíg az amerikai kamatlábak emelkedő­ben vannak. Amikor egyes politikusok ar­ról beszélnek, hogy a kanadai nemzetgazda­ságot „le kell választa­ni” az amerikai nemzet­­gazdaságtól, egyszerű­en nem veszik tudomá­sul a valóságot. Kanada külkereskedelmének körülbelül 70 százaléka Amerikával kapcsola­tos. A kanadai kamatláb szükségképpen mindig is függvénye lesz az amerikai nemzetgazda­ságnak. George Saba, a „Mont­real Trust” fő­közgaz­dászának a véleménye: — Kanada az elmúlt áprilisban 1,8 billió dol­lárral magasabb össze­gű árucikket exportált, mint amennyit impor­tált. Ennek alapvetően kedvezően kellene mu­tatkoznia a kanadai dol­lár stabilitásában és a kamatszázalékban. Ami­ért ez nem történt meg, az annak a következmé­nye, hogy Kanada kül­földi részvényeseknek ugyanekkor 4,5 billió dollárt fizetett ki. Tömegeket várnak a pápa miséjére A jelentések szerint, szeptember 15-én, a To­ronto közelében lévő Downsview Airport-on mond misét II. János Pál pápa. A rendezők olyan nagy tömegre szá­mítanak, melyhez ha­sonlóra még nem volt Kanada történelmében példa. Egyházi körök Óvatos becslése „százezrek­ről” szól, de vannak, akik azt állítják, hogy­gymilliónál is többen jöhetnek össze, ha jó idő lesz. Nagy gond lesz az em­berek szállítása. A kü­lönvonatok és buszok százai járnak majd e vá­ros különböző részeiről. A hatóságok erről szólva még csak annyit monda­nak, hogy a mise színhe­lyére senki sem próbál­hat meg saját autóján menni. Az emberek 1,150 hold­­nyi területen jöhetnek össze. Csak vezető sze­mélyiségeknek, papok­nak és testi fogyatéko­soknak lesz ülőhelyük. Az oltár körül sorakozik fel a tízezer személyes kórus és zenekar. Helyet rezerválni nem lehet. Lesz a helyszínen kis kórház orvosokkal, ápo­lónőkkel elsősegély nyújtásra, de lesznek kéznél mentőkocsik is. A mise délután 3.15-kor kezdődik és a pápa — a tervek szerint — 5.45-kor távozik a szertartás színhelyéről. A new yorki kikötőben lévő Szabadság Szobrot, 30 millió dolláros költséggel restaurálták. A 98 esztendős­„lady” arcán és karjain repedések mutatkoznak. Felső kép: Helmut Kohl, nyugat-német kancellár (baloldalt) és Francois Mitterrand, francia a­l­elnök, a kéthatalmi csúcs­értekezleten. Alsó kép: Joseph Luns, a NATO főtitkára, beszédet mond az értekezlet külügyminiszterei előtt.

Next