Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-08-25 / 34. szám

6. oldal Shimon Peres (baloldalt) barátságos kézfogasa Yitzhak Shamirral, nem Jelent megegyezést: Az izraeli Munka Párt és a Likud tömb között majdnem lehetetlennek tűnik a megegyezés, egy koalíciós kormány lehetősége ma távolabb van, mint valaha is. A Nyugati Part települései egy esetleges izraeli koalíció legfőbb akadálya____________ Izraelben a Likud koa­líció és a Munka Párt vezetői nemrégiben két és félórás megbeszélést tartottak. A megbeszé­lés egyetlen tárgysoro­zati pontja a Nyugati Part izraeli települései­nek kérdése volt. Úgy tűnik, hogy jelenleg ez a legfőbb , probléma, amely akadályozza egy esetleges izraeli egység­kormány megalakítá­sát, vagyis a Likud tömb és a Munka Párt koalíci­óját. A Munka Párt állás­pontja az, hogy a Nyuga­ti Parton az eddigi izra­eli településeket érintet­lenül kell hagyni, de to­vábbi településeket nem szabad létesíteni. A probléma azért dön­tő fontosságú Izrael szá­mára, mert a Reagan­­adminisztráció a továb­bi települések megszün­tetését követeli és a Munka Párt vezetői úgy vélik, hogy Izraelnek tel­jesítenie kellene legfőbb szövetségesének, Ame­rikának a kívánságát. Ezzel szemben, a Li­kud tömb érvelése a kö­vetkező: — A Reagan admi­nisztrációnak nincs jo­gában beleavatkoznia az izraeli politikába és akár egyetért Reagan a további településekkel, akár nem, Amerikának nincs más választása, mint Izrael támogatása a Közelkeleten. — Ezenkívül — mond­ta az újságíróknak Da­vid Levy, a Likud tömb helyettes miniszterelnö­ke — egyáltalában nem bizonyos benne, hogy Reagan az elkövetkező elnökválasztáson győzni fog. A demokraták már­is kijelentették, hogy nincs szándékukban a Nyugati Part települése­ibe beleavatkozni. Yosef Beilin, a Munka Párt szóvivőjének nyi­latkozata: —A Nyugati Part tele­pülései kétségtelenül egy esetleges nemzeti egységkormány alakítá­sának a legfőbb akadá­lya. A Likud tömb és a Munka Párt közötti vé­leménykülönbség feltét­lenül fennáll, és ezt a különbséget nem lehet egyszerűen a szőnyeg alá söpörni. Az igazság az, hogy amennyiben a Likud koalíció ragasz­kodik ahhoz, hogy a Nyugati Parton tovább­ra is folytassuk az iz­raeli települések létesí­tését, semmi szín alatt nem lehet szó nemzeti egységkormányról. Moszkva ellenzi a két Németország közti,,olvadást” Honecker, Kelet-Né­­metország miniszterel­nöke, szeptemberben Nyugat-Németországba utazik és az utazás szem­­melláthatóan aggasztja, sőt irritálja a Szovjet­uniót. A találkozás lep­lezetlen célja az, hogy a két Németország közötti kapcsolatot barátságo­sabbá tegye. Néhány nappal ezelőtt Honecker kijelentette: Hussein és Arafat konfederációs terve i Yasser Arafat, a PLO politikai vezetője kije­lentette Tunisban a Reu­ter, angol hírszolgálati iroda munkatársa előtt, hogy a PLO és Jordán „alapvetően” egyetér­tett abban, hogy olyan konfederációt létesítse­nek, amely biztosítaná a jövőben egy önálló pa­lesztin állam létesíté­sét, jordaniai területen. ' Az angol újságíró egyik kérdésére vála­szolva, Arafat azt vála­szolta, hogy egyelőre még nem történt döntés afelől, hogy az új pa­lesztin államnak egy, vagy két vezetője lesz­­e? (A kérdés nem lé­nyegtelen, tekintettel arra, hogy az új palesz­tin állam jordániai te­rületen alakulna meg.) Arafat szerint Hussein király, Jordánia uralko­dója hajlandó arra, hogy egy ilyen önálló palesz­tin államot támogasson. Ammanból, Jordánia fővárosából mindeddig nem érkezett hivatalos kommentár az Arafat nyilatkozatra. Tény azonban az, hogy Ara­­fatnak mindenek előtt szüksége lesz a PLO úgynevezett „baloldalá­nak” a támogatására is. A helyzet az, hogy a PLO-nak ez a szárnya, (amely jelentős mérték­ben ellenőrzi a ma már kisebbségbe került Ara­fat akcióit), az elmúlt évben megtiltotta Ara­­fatnak, hogy erről a kérdésről tovább tár­gyaljon Husseinnel. Mindaddig, amíg a PLO teljes vezetősége dönt a kérdésben, az Arafat-Hussein közötti egyezménynek (ha való­ban van ilyen egyez­mény) semmi gyakorla­ti jelentősége nincs. —Függetlenül attól, hogy kommunisták va­gyunk-e, vagy pedig az úgynevezett nyugati de­mokrácia hive — mind­nyájan németek va­gyunk. A kijelentés meglehe­tős visszhangot váltott ki a szovjet sajtóban és a Tass iroda, valamint a Pravda, a szovjet Kom­munista Párt hivatalos napilapja és az Izvesti­­ja, a szovjet kormány hi­vatalos napilapja, ked­vezőtlen kommentáro­kat fűzött a kijelentés­hez. Az elmúlt évben kez­dődött meg a két Német­ország közötti olva­dás”. Azóta a két Né­metország közötti külke­reskedelmi kapcsolatok a korábbinak körülbelül a tízszeresére növeked­tek és Honecker — elő­ször a Második Világ­háború óta — engedélyt adott arra, hogy 27.000 keletnémet polgár Nyu­gat-Németországba köl­tözzék. Cserébe, a nyugatné­metek 400 millió dollá­ros feltételnélküli köl­csönt folyósítottak Ke­­let-Németországnak és később még külön 330 millió dollár értékű kü­lönleges, a két ország közötti utazási kölcsön­nel toldották ezt meg. A Reuter, angol hír­szolgálati ügynökség kommentátora szerint a két Németország közele­dése különlegesen azért aggasztja a Kremlt, mert úgy érzi, hogy el-Líbia és Marokko különleges szövetsége Az Associated Press nevű amerikai hírügy­nökség jelentette Rabat­­ból, Marokko fővárosá­ból: A konzervatív Ma­rokko és a radikális Lí­bia olyan különleges te­rületi egyezményt kö­tött, amelynek célja az, hogy ellensúlyozza Algé­ria, Tunisia és Mauri­tania területi egyezmé­nyét. Marokko és Líbia azt reméli, hogy ez a terü­leti egyezmény végső fo­kon egy egyesült észak­afrikai Maghrebhez fog vezetni. (Maghreb az arab kifejezés, amely Északnyugat Afrika te­rületét jelenti.) Az egyezményt Has­san, marokkói uralkodó és' Moammar Khadafy, líbiai diktátor írta alá és a különös szövetség a konzervatív Marokko és a radikális Líbia kö­zött váratlanul érte a Nyugatot. . Jelenleg nem egészen világos, hogy ez a terü­leti egyezmény gyakor­latilag mit jelent. Kha­dafy már hosszabb ideje harcol az úgynevezett arab egységért, és több ízben bejelentette, hogy Líbia más arab orszá­gokkal egyesült ebből a célból — minden esetben kiderült, hogy ez nem történt meg. Az egyezményről ki­adott közös, hivatalos kommüniké közli, hogy az egyezményhez mind­két ország polgárainak hozzá kell járulnia. Ma­rokkóban ez országos re­ferendumot jelent, Líbi­ában aligha jelent vala­mit, tekintettel, hogy a líbiai polgároknak na­gyon kevés beleszólásuk van abba, hogy Khadafy milyen egyezményt köt és általában mit tesz. Érdemes most vissza­emlékezni arra, hogy a „Pan Arab Union” gon­dolata először Gamal Nasser terve volt. 1958- ban Szíria és Egyiptom megalapított egy úgyne­vezett Egyesült Arab Köztársaságot, amely — Nasser irányítása alatt — a Pan Arab Union kez­dete lett volna. Az Egye­sült Arab Köztársaság azonban, megalapítása után három .évvel, szét­hullott. A jelen pillanatban senki sem tudja, hogy a különös szövetségnek Marokko és Líbia kö­zött van-e valami gya­korlati jelentősége. veszítheti keleteurópai csatlósai közül azt, ame­lyik eddig technikai és tudományos szempont­ból a legértékesebbnek bizonyult. A Pravda azzal vádol­ja Helmut Kohl nyugat­német kancellárt, hogy ilyen külkereskedelmi szerződésekkel igyek­szik olyan keletnémet területeket visszahódí­tani, amelyek az erede­ti Moszkvai Egyezmény értelmében Kelet-Né­­metországhoz tartoz­nak. Ezzel kapcsolatban két nyilatkozat látszik figyelemre méltónak. Az. egyik nyilatkozatot Helmut Kohl, nyugatné­met kancellár tette a Reuter iroda munkatár­sa előtt: — A szovjet-nyugatné­met egyezményt a leg­teljesebb mértékben tiszteletben tartjuk és nincs szándékunkban azt megszegni. Ennek ellenére, a két Német­ország közti egyesítés történelmi feladat ma­rad... sohasem fogjuk azonban ezt erőszakkal (fegyverekkel) megvaló­sítani. Richard von Weizsa-, cker, Nyugat-Németor­­szág elnöke, így nyilat­kozott az Associated Press nevű amerikai hírügynökség munka­társa előtt: — Célunk az, hogy külkereskedelmi szerző­déseinkkel nagyobb sza­badságot biztosítsunk a keletnémet polgárok­nak. Az alapvető kérdés nem az, hogy miképpen egyesítsünk egy olyan nemzetet, amely egysé­gesen a tizenkilencedik században létesült. A cél az, hogy a keletnémetek számára a maximális szabadságot biztosítsuk a jelenlegi nemzetközi helyzetben. Ha, Moszkva azt hiszi, hogy más a célunk, — téved!!! [kaiDDSKgM m©%siník A nukleáris „befagyasztás­­áll a küzdelem középpontjában A választási küzdelem középpontjába hirtelen az úgynevezett nukleá­ris „befagyasztás” ke­rült és ez annál is érde­kesebb, mert a liberáli­sok vetették fel. Pierre Trudeau volt az, aki ra­gaszkodott ahhoz, hogy az amerikai fegyvernél­küli cruise rakétákat Kanadában kipróbálják, következésképpen ez lett a Liberális Párt hi­vatalos álláspontja a sok ellentmondást kiváltott kérdésben. A választási kampány során azonban, érdekes módon, a következő li­berálisok követelték a nukleáris „befagyasz­tást”, vagyis azt, hogy Kanada vonja vissza az engedélyt az amerikai rakéták kipróbálására vonatkozóan: Iona Campagnolo, a Liberális Párt elnöke, Lloyd Axworthy, közle-Turner a ,,fagyasztás” ellen John Turner minisz­terelnök Ottawában le­szögezte, hogy változat­lanul pártja hivatalos programjához ragasz­kodik és ellenzi a nuk­leáris „befagyasztást”. — A kockázat túlságo­san nagy — mondta Tur­ner — Kanadának gya­korlatilag bizonyítania kell azt, hogy saját vé­delméhez hajlandó tevé­kenyen hozzájárulni. Hansúlyoznom kell: nem szabad elfelejte­nünk azt, hogy a nukle­áris versenyben nem két, hanem öt nagyhata­lom van érdekelve, Amerika, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Anglia és Franciaor­szág. Végső célunkul azt tűzhetjük ki, hogy ezt az öt nukleáris nagyha­talmat igyekezzünk arra rábírni, hogy leüljenek a tárgyalóasztalhoz. A választási kampány egyik legérdekesebb fej­leménye az, hogy Rene Levesque, Quebec mi­niszterelnöke, nyíltan Brian Mulroney mellett foglalt állást. A Parti Quebecois majdnem hi­vatalosan endorzálta Mulroneyt és Levesque kijelentette: — Mr. Mulroney telje­sen nyílt, ami a federá­­lis kormány és a provin­ciák közötti kapcsolatot illeti, Mr. Turner azon­ban változatlanul, Tru­deau példáját követve, nem hajlandó alkot­mányos kérdéseket meg­beszélni velünk. Elérke­zett az ideje annak, hogy a húsz esztendő óta tar­tó liberális federális po­litikát Quebecben felszá­moljuk. Monsieuer Levesque nyilatkozata annál is fontosabb, mert Quebec 76 képviselői mandátu­mával mindig is kulcs­kérdése volt mindenféle federális választásnak. kedésügyi miniszter, Turner miniszterelnök egyik bizalmasa, Jim Coutts, aki valamikor Trudeau titkári hivata­lának vezetője, és jelen­leg a torontoi Spadina körzetben pályázik kép­viselői pozícióra, és Da­vid Collenette, a multi­kulturális ügyek minisz­tere. Ugyanekkor a Gallup Közvéleménykutató In­tézet felmérése szerint állítólag a kanadaiak 85 százaléka helyesli a nuk­leáris „befagyasztást”. A kérdés váratlanul ér­te Brian Mulroneyt, a Progresszív Konzerva­tív Párt vezetőjét, aki ködös nyilatkozatokat tett ebben a kérdésben. (A konzervatívok, ko­rábban, támogatták a cruise rakéták kanadai kipróbálását és ez volt a kevés kérdés egyike, amelyben a konzervatí­vok és Mr. Trudeau egyetértett.) Az NDP kezdettől fogva ellenzi a rakéták kanadai kipró­bálását. Broadbent kamatcsökkentési javaslata ___________ Ed Broadbent, az NDP vezetője, Gimliben (Man.) tartott beszédé­ben a következő javasla­tot vetette fel a kamatok csökkentésére vonatko­zóan. A bank-kamatokat az inflációhoz mérten kel­lene szabályozni. Gya­korlatilag ez azt jelen­tené, hogy a bank-kama­tokat mindenkor az in­flációs áremelkedés fe­lett két százalékkal rög­zítenék. Jelenleg az in­flációs áremelkedés arányszáma évi 4.1 szá­zalék, tehát a bank-ka­matokat 6.1 százalékban kellene rögzíteni ahe­lyett, hogy a jelenlegi — Mr. Broadbent szerint indokolatlan — 13.5 szá­zalékon tartsák. — A nagybankok túl­méretezett kamatszáza­léka káros a farmerek és kis-üzletemberek szá­mára és minden fél-szá­zalékkal emelt kamat­láb 40.000 személlyel emeli a munkanélküliek számát — mondta Ed Broadbent. Nemsokkal ezután Turner, miniszterelnök kijelentette, hogy Broad­bent kamatláb csökken­tési terve megvalósítha­tatlan, de1'nem fűzött rés'zletes magyarázatot kijelentéséhez. Mr. Mul­roney a tervet figyelem­reméltónak nevezte. Ne paskoljuk egymás fenekét a politikában! . A választási kampány nem nélkülözi a humort sem. Egyik választási beszédében John Turner az emelvényen együtt állt Iona Campagnolo­­val, a Liberális Párt el­nökével. Beszéde meg­kezdése előtt, Mr. Tur­ner megpaskolta a csi­nos Iona fenekét és Iona azonnal vissza-paskolt. A visszhang azonnal bekövetkezett: a nő­szervezetek felháborod­tak azon, hogy a minisz­terelnök megpaskolta Ionát és ezzel „megaláz­ta”. A férfiak felhábo­rodtak azon, hogy Iona vissza-paskolt. A paskolási epizód, vá­ratlanul, olyas országos visszhangot váltott ki, hogy Turner nyilváno­san bocsánatot kért a paskolásért és Iona nyil­vánosan bocsánatot kért a vissza-paskolásert. S ha valaki a fenék­­paskolási epizód közben elfeledkezne a lényeg­ről, hadd emlékeztes­sünk arra: arról van szó, hogy Kanada miniszter­­elnökét, függetlenül mindettől, most fogjuk megválasztani az elkö­vetkező négy vagy öt esztendőre. Richard M. Nixon, az Egyesült Államok 37-ik elnöke, és az egyetlen amerikai elnök, aki lemondott pozíciójáról, 71 éves. Mr. Nixon nemrégiben kijelentette az újságírók előtt: Valamilyen módon, ismét be akarok kapcsolódni az amerikai politikai életbe. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Anglia válsága a fiatalok munkanélkülisége Az angol munkaügyi minisztérium legújabb jelentése arról számol be, hogy a fiatalok mun­kanélkülisége vált Ang­lia legjelentősebb prob­lémájává. Angliában je­lenleg a munkanélküliek száma 3.1 millió és a munkanélküliek kéthar­mada 25 esztendősnél fi­atalabb. A munkanélküliségi arányszám azért jelen­tős, mert Anglia lakosai­nak száma mindössze 56 millió. Az ország déli területei egyre gazda­gabbak, ugyanekkor az ipari központ, az észak, egyre szegényebb, ami gyakorlatilag annyit je­lent, hogy Anglia igazi problémája az ipari pro­duktivitás. A BBC televízió állo­máson Peter Pagna­­menta, Anglia egyik leg­ismertebb televíziós producere új sorozatot kezdett, amelynek címe ez: All Our Working Lives. Mr. Pagnamenta ezekkel a szavakkal ve­zette be az új televíziós programot: — Angliának a Máso­dik Világháború után meg kellett tanulnia, hogy nincs többé Bri­tish Empire, csak egy­szerűen Anglia van. Angliának most meg Washington a felelős — nem én! A választási kampány két különleges problé­mát jelent John Turner miniszterelnök számá­ra: a kanadai dollár a nemzetközi pénzpiaco­kon változatlanul gyen­ge az amerikai dollárhoz viszonyítva (állandóan 75 cent körül jár, sőt egyidőben 75 cent alá is zuhant), a kamatszá­zalék pedig állandóan emelkedik, mivel Ge­rald Bouey, a Bank of Canada igazgatója, a dollár védelmében ál­landóan emeli a kamat­százalékot — mindeddig sikertelenül. Amikor ezeket a sorokat írjuk, a kanadai kamatláb egy hét alatt 12.76 száza­lékról 13.26 százalékra emelkedett — s ez a kamatszázalék a legma­gasabb huszonkét hónap óta. Ennél még magasabb kamatot fizetnek az át­lagemberek és a kis­kell tanulnia, hogy ám­bár a Falkland Szigete­ket visszaszerezte, nem tud munkát adni fiatal­jainak. Számos keserű lecke van, amelyet Ang­liának meg kell tanul­nia. és középvállalatok. Akárcsak Amerikában a Federal Reserve Board, Kanadában a Bank of Canada kamatlába any­­nyit jelent, hogy az ál­tala megállapított ka­matszázaléknál a nagy­bankok körülbelül fél, háromnegyed százalék­kal magasabb kamatot számítanak „legértéke­sebb ügyfeleiknek”. — ezek pedig a nagyválla­latok és a korporációk. Az átlagember, a kis- és a középvállalat ennél magasabb kamatszá­zalékot fizet. Mr. Turner kijelentet­te egy sajtóértekezle­ten: — Ami a kanadai dol­lárral és a kanadai dol­lár körül és a magas ka­matszázalék körül törté­nik, Washington a fele­lős. Washington erősza­kosan nyomja fel az amerikai dollár értékét a nemzetközi pénzpiaco­kon és felelős a magas kamatszázalékért. A ka­nadai dollár és a kajnat­­százalék mindig szük­ségképpen függvénye az amerikai nemzetgazda­ságnak, mivel külkeres­kedelmünk 70 százaléka Amerikával történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék