Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-08-25 / 34. szám

Örökké ,,Mohács után” A költő szerint Mohács volt „Nemzeti nagylé­tünk nagy temetője”. Dramatizált romantiká­val ez igaznak érződ­hetik, de történelmileg nem az. Egy még olyan súlyos csatavesztés sem jelentheti egy nagyha­talom bukását. Mint, ahogy a lechmezei csa­ta sem jelentette a meg­rettent magyarság be­­hódolását a Nyugat előtt. A Lech mezején csak két törzsi sereg pusztult el a tíz közül, Mohácsnál pedig csak a király hada. Mindkét csatavesztés tragikus volt. De Lech után ki tudott alakulni a közép­kori magyar nagyhata­lom és Mohács után a török nem mert negyed­századon át tovább tá­madni, mert tudta, mi­lyen erők állanak még a királyság rendelkezé­sére. Tehát „nemzeti nagy létünket” nem Mo­hács temette el, hanem ami utána következett: a kettős királyság, a nemzet megoszlása, amikor két nagy állam­politikai koncepció ke­rült szembe egymással. Az Ozmán birodalom akkor még világhatalom volt. A nyugati magyar rendek Nyugat felé ori­entálódtak. Ne feledjük, hogy II. Lajos király öz­vegye, Habsburg Mária volt, Ausztriai Ferdi­­nánd és V. Károly test­­vérhuga. A rendek tehát a törökkel szemben egy európai világhatalomra akartak támaszkodni. Észszerűen, hiszen V. Károly birodalmában „nem ment le a nap”. 1526-ban Hunyadi Má­tyás emléke még élő va­­­lósé­gű volt.­ A­ nyug­ati­­rendek­­Habsbu­ig Ferdi­­nándot, a keletiek Zá­polya Jánost hívták meg a magyar trónra, mint nemzeti királyt. Feles­leges elmondanom, Zathureczky Gyula hogy ezek után mi tör­tént. A két király huza­kodása felbátorította a törököt a támadásra. Később Zápolya fiával a trónon megalakult a magyar erdélyi fejede­lemség, mint a magyar állameszme letétemé­nyese és továbbfejlesz­tője. Ennek az állam­politikai koncepciónak azonban volt egy nagy riválisa: a német. Tá­­gabb, nagybirodalmi koncepció, mely a hű­bériségre, más szavak­kal kifejezve a szolga­ságra épült fel. Szem­ben a magyar koncep­cióval, melyek lényege az una eademque li­bertás, az azonos és egyenlő szabadság volt. Innen a viaskodások, háborúk és szabadság­­harcok a császárok el­len, a régi magyar al­kotmány védelmében, amit azok vagy nem tar­tottak be, vagy felfüg­gesztettek. Ez az áldat­lan viszony a király és a nemzet között végig­húzódott az egész ma­gyar történelmen... Ferdinándtól — Hitle­rig. Nem akarok a történe­lemnél időzni, hiszen mindenki ismeri. De meg kell említenem, hogy a török hódoltsági terület pusztasággá lett, elnéptelenedett. A Mátyás idején még négy milliónyi magyar­ságból (ugyanannyi, amennyi angol élt akko­riban) már csak félmil­lió maradt, a 18. század­ra. A török kiverése után a Habsburg kirá­lyok nem állították hely­re Magyarország terüle­ti integritását, hanem­­még jobban­­feldarabolt­­ák. A „magyar ugart” telepítésekkel igyekez­tek ismét termővé ten­ni. Ugyanakkor özön­löttek a Balkánról a szerbek és oláhok, a tö­rök elnyomás elől mene­külve Magyarországba. A régi magyar állam­ból amit nem azért hív­tak Magyarországnak, mert benne magyarok uralkodtak más népek felett, hanem mert lakói 80 százalékban magya­rok voltak. De a telepí­tések és bevándorlások következtében így lett Magyarországból nem­zetiségi állam és a ma­gyar nemzetből kis nép, mely azonban nem egy­szer megmutatta, hogy „egy kis nép is tud nagy nemzet lenni.” (Szekfü Gyula.) De ugorjunk át né­hány évszázadot. A nem­zetiségi kérdés a 19. szá­zad szülötte. Addig Ma­gyarország társadalmi rendje a nemesség és a jobbágyság polaritásán nyugodott, telve a régi­ók érvényesítésével, ön­­kormányzatokkal (Uni­versitas Saxorum), mint a nyugati keresz­tény kultúrközösség ré­sze. Toleráns és liberá­lis állameszmével telí­tett jogállamként. A na­cionalizmus eszményké­pe az „egységes nem­zetállam” lett. A kiegye­zés után a magyarok is ennek az eszmének szol­gálatába léptek. Tehát egy magyar Magyaror­szágot akartak megva­lósítani, 1868 és 1918 kö­zött, miközben Francia­­ország példája lebegett szemük előtt és elfogad­ták a német eredetű „nyelvi nemzetiség” fogalmát.• Az annyit oly hevesen támadott magyar nem­zetiségi politika tehát ötven esztendőn át tar­­­tott. Illyés Gyulával szólva, ötven­ év bírál­ható politikájáért nem lehet ezer esztendő poli­tikai gesztióját elítélni. Elismerjük az elköve­tett hibákat, de leszö­gezzük, hogy ez a nem­zetiségi magyarosító po­litika, magasabb szem­pontból nézve, csupán azért volt tényleg hi­bás, mert megvalósítha­tatlan célt tűzött maga elé. Egy Münchenben tar­tott előadás alkalmával valaki megkérdezte Habsburg Ottó egykori magyar trónörököst, hogy megfelel-e a té­nyeknek, hogy a magya­rok olyan szörnyű mó­don elnyomták nemzeti­ségeiket, ahogyan azok most állítják. Habsburg Ottó a következőt vála­szolta: „A magyarok nem nyomták el a nem­zetiségeket, de értettek a tűszúrásokhoz.” Ez így igaz! De Trianonnal kellett fizetnünk érte. Ezekről a problémák­ról több kötetet lehetne és kellene írni. De itt csak egy, de annál sú­lyosabb kérdéssel sze­retnék foglalkozni. A trianoni „rendezés” következtében létre­jött úgynevezett „utód­államok” —, élen egy­kori nemzetiségeink­kel, — semmit sem ta­nultak a mi hibáinkból és tragédiánkból. Az er­délyi románok 1918. de­cember 1-n közzétett gyulafehérvári Rezolu­­cióikban, még régi köve­teléseiket, Erdély auto­nómiáját hirdették meg (bukaresti nyomásra hozzátéve az „ideiglenes szót”) és a nemzetisé­geknek meg kívánták adni a „nemzetiségi jo­gok” summáját. Egy hónappal később 1919. január 1-én királyi dek­rétum hirdette meg az „egységes és oszthatat­lan román nemzetálla­mot”. Megkezdődött el­sősorban a magyarság anyagi és szellemi el­pusztítása, és minden sí­kos diszkriminációja, bűnbakul állítva a ma­gyar revizionizmust. Ez csak viszonylag rö­vid ideig küzdött a Ma­gyar Királyság területi integritásának helyreál­lításáért. Oka és súly­pontja a magyar nem­zetiségek megsegítése A német külügyminiszter visszautasítja Moszkva vádjait­ További hullámokat vernek azok a mind éle­sebb hangú kirohaná­sok, amelyeket a moszk­vai propagandagépezet Nyugatnémetország, de közvetve a két Német­ország közötti kapcsola­tok ápolása ellen is in­téz. A nyugatnémet kor­mány mindezideig tar­tózkodott attól, hogy polémiába bocsátkozzék a Szovjetunióval, most azonban Genscher kül­ügyminiszter nyílt levél­ben foglalt állást a Nyu­gat és a Kelet közötti viszony kérdésében. Nem tett közvetlen uta­lást a szovjet tömegtájé­koztatási szervek táma­dásaira, de igyekezett egyértelműen tisztázni a nyugatnémet álláspon­tot. Ismertetjük a bonni külügyminisztérium ál­tal nyilvánosságra ho­zott levél tartalmát. A nyugatnémet kül­ügyminiszter nem hoza­kodott elő­ drámai, új javaslatokkal, mert megítélése szerint a je­­legi helyzetben józan körültekintésre és hig­gadtságra van szükség. Genscher rámutatott ar­ra, hogy a nyugati szö­vetségesek és a Varsói Szerződés tagországai között távlati együttmű­ködésre van szükség. Ennek az együttműkö­désnek az érdekei kíván­ják meg, hogy tartóz­kodjunk olyan javasla­tok előterjesztésétől, amelyek látványosak ugyan, de semmi újat nem tartalmaznak. Mindkét félnek érdeke a kölcsönös előnyök fel­ismerése, a Helsinkiben elkezdett folyamat to­vábbvitele. A nyugatnémet kül­ügyminiszter elérkezett­nek látja az időt arra, hogy újabb kísérletet te­gyenek távlati enyhülési program beindítására , az erőegyensúly és az egyenjogúság alapján. Ebben az összefüggés­ben figyelemreméltó­nak minősítette a het­venes évek tapasztalata­it, amennyiben a nyu­gatnémetországi kor­mányváltozás nem ár­tott az enyhülési folya­matnak, nem állt be törés a külpolitikai fo­lyamatosságban. A Né­met Szövetségi Köztár­saság magatartása kü­lönben is kiszámítható — folytatta Genscher — és ennek a ténynek kü­lönösen nagy jelentősé­ge van a nemzetközi fe­szültség kiéleződése ide­jén. A külügyminiszter a lehető leghatározottab­­ban visszautasította azo­kat a keleti vádakat, me­lyek szerint Bonn revan­­sista politikát folytat. A Német Szövetségi Köz­társaság — mondotta — senkivel szemben sem támaszt területi köve­teléseket, a jelenlegi európai határokat sért­hetetlennek tartja. Ami pedig a hazájukból elű­zött németeket illeti, ezek fontos tényezői a béke megőrzésének. Így folytatta: „Semmi értelmük a kölcsönös vá­daskodásoknak a hely­zet romlása miatt. An­nak sincs értelme, hogy mindenki a másik fél­től várjon először en­gedményeket, ahelyett, hogy jó példával járna elől.” • Genscher szerint fi­gyelemre tartanak szá­mot a kis- és közepes nagyságú keleteurópai országok kezdeménye­zései. Ez nyilvánvaló célzás volt Magyaror­szágra. Mint Genscher mondotta: „A kis- és kö­zepes nagyságú orszá­gokra a szuperhatalmak közötti feszültség ide­jén fontos kiegyensúlyo­zó szerep hárul. Ugyan­így Bonn kapcsolatápo­­lása ezekkel az orszá­gokkal hátsó gondola­toktól mentes és senki ellen sem irányul. A két német állam vi­szonyával kapcsolatban a külügyminiszter utalt arra, hogy bölcs előre­látásra, józanságra, to­vábbá arra van szükség, hogy mindkét fél világo­san lássa: mi az, ami az adott helyzetben elérhe­tő és mi az, ami nem. A szószátyárkodásnak, az érzékenykedésnek, a fontoskodásnak nincs helye a belnémet kap­csolatokban — mon­dotta. Genscher megítélése szerint arra lenne szük­ség, hogy az erőszakról való lemondás elvét a két német állam viszo­nyában még az eddigi­nél jobban is kidombo­rítsák, mert ez fontos hozzájárulást jelentene az európai államok bé­kés egymás mellett élé­séhez. acic & JOqUBHA & 4129 W LAWRENCE AVE. -----­WE DELIVER 72S-1812 685-S030 ESTABLISHED 1940 SERVING THE FINEST PIZZA, RIBS, CHICKEN RAVIOLI AND SPAGHETTI Visit Our Vineyard for Imported Wine Selections and Our Newly Remodeled Dining Room es megmentése lett. A tarthatatlan helyzet­ben a dunamenti nem­zetek egyre gyakrab­ban hangoztatták köl­csönösen a Dunai Kon­föderáció tervét, mint a helyzet megoldását. Ez volt a helyzet az új Cseh­szlovák Köztársaságban is. Minden közeledési kísérlet megbukott. A Kisentente görcsös ra­gaszkodásán az egysé­ges nemzetállam utópiá­jához és államaik terü­leti integritásához. A Szovjetunió általi meg­tartás semmiben sem­ változott szovjet mintá­ra a cél nem a nemzeti­ségek elnemzetlenítése és így asszimilációja lett, hanem likvidálá­suk. Ez az, ami maradék­talanul érthetetlen. Hát nem emlékeznek ar­ra, hogy az Osztrák Ma­gyar Monarchia szét­­rombolásának és Ma­gyarország szörnyű megcsonkításának egyik fő oka a nemzetiségi kér­dés megoldatlansága volt a rágalmazó pro­pagandát itt kapcsoljuk ki és maradjunk a lé­nyegnél. Nem látják be, hogy ami a mi számunk­ra, mint európai hata­lom számára lehetetlen volt, azt ők sem tudják megvalósítani, mint a Szovjetunió sok nemze­tiségű csatlósállamai? A likvidálást a szovjet kommunista doktrínák köpenyébe burkolva igyekeznek végrehajta­ni. De ez Moszkvának sem sikerül minden, brutális elnyomás elle­tisztában azzal, hogy egy napon minden köpe­­nyeg szétmállik és szer­tefoszlik? Mint ahogy el kell­ múlnia egyszer a dermesztő hazugságok­kal szított gyűlöletnek is a népek között? Lehet mi maradiak vagyunk. De a Kárpátok medencéjében annak a régi magyar államesz­mének újraélesztésén fáradozunk, amire egy­re félreérthetetleneb­­bül épül fel az Egye­sült Európa. A kanadai választások Nagy György Ritkán tekintett Kana­da lakossága oly várako­zással parlamenti vá­lasztások elé, mint a szeptember 4-én esedé­kesekre. A tizenhat évig tartó Trudeau korszak után mindenki érzi, hogy változásra van szükség. A dolgok egyszerűen nem mehetnek úgy to­vább mint eddig. Tenni kell valamit a kanadai gazdasági élet felvirá­goztatására, a nagyará­nyú és indokolatlan munkanélküliség enyhí­tésére, az ottawai bürok­rácia hatalmának korlá­tozására, az ország kül­politikájának átállítá­sára, a protekció rend­szer megszüntetésére. A konzervatív párt, mint az ellenzék veze­tője természetesen évek óta hangoztatja a kana­dai politikai élet megre­formálásának szüksé­gességét. De még a ha­talmon lévő liberális párt is tudja jól, hogy nem haladhat tovább a régi úton. Ezért Turner miniszterelnök maga is azt hirdette, legalább eleinte, hogy megvá­lasztása esetén szakí­tani fog a Trudeau-múlt­­tal és új irányba tereli az ország szekerét. A választási hadjárat megindulásakor tett né­hány intézkedést és még több kijelentést, hogy ezt komolyan érti. En­nek meg is volt a hatá­sa, mert július közepén a közvéleménykutatá­sok azt mutatták, hogy a liberális párt februári mélypontjáról 11 ponttal a konzervatív párt fölé emelkedett népszerűsé­gében. Az utóbbi hetekben azonban a helyzet meg­változott. A fordulat a három pártvezér közötti két órás televíziós vitá­val indult meg, amelyet kétségtelenül Mulroney konzervatív vezér nyert meg Turner miniszterel­nökkel szemben. Ezt kö­vette a liberális párt belső berkeiben kirob­bant ellentét, amelynek eredményeként Turner, nyilván a liberális párt nyomására, újra a régi Trudeau-embereket vet­te maga mellé. Ezzel sokakban megingatta azt a hitet, hogy tényleg új útra tereli a kanadai politikai életet. Ez kife­jezésre is jutott a leg­utóbbi véleménykutatá­sok adataiban: ismét a konzervatív párt került fölénybe (11 ponttal). Bár nem szabad ezek­nek a hevenyészett, ren­desen csak ezer sze­mélyre kiterjedő véle­ménykutatásoknak túl nagy jelentőséget tulaj­donítani, annyi világo­san kitűnik belőlük, hogy a közvélemény rendkívül ingadozó. En­nek oka nyilván az, hogy változást vár, változást kíván és azt a politikai vezetőt támogatja, aki­ről legutóbbi kijelenté­sei alapján feltételezi, hogy ígéretét betartja."­A küszöbön álló vá­lasztás ezért nem annyi­ra a pártok programm­­ján, mint inkább a veze­tők iránti bizalom kérdé­sén fordul meg. A Tur­ner és Mulroney közötti nagy küzdelemben a kö­vetkező két hét lesz a döntő. Ekkor fog eldőlni, hogy az el­ nem­ kötele­­zett szavazók kire adják le voksukat. Számuk nagy: 25-30 %. Van ezenkívül az idei választásnak egy másik igen fontos mozzanata is. Míg a liberális párt­nak Manitobától nyugat­ra nincsen egyetlen kép­viselője sem, addig a konzervatív párt Que­­becben áll igen gyengén. Ezért jogos az az érv, hogy egyik sem mond­hatja magát igazán or­szágos pártnak. Hogy azokká legyenek, a libe­rálisoknak nyugaton, a konzervatívoknak Que­­becben kell mandátumo­kat szerezniök. Ez adja magyarázatát annak, hogy Turner a vancou­­veri Quadra kerületben, Mulroney pedig a québe­ci Manituwaganban lép fel jelöltként. Mindkét pártvezér nagy kockázatot vállalt ezzel. Turner kerületé­ben a konzervatívok tartották kezükben az utolsó 12 évben Mul­­roneyéban pedig a leg­utóbbi választáson 16 ezer szótöbbséggel győ­zött a liberális jelölt. Elképzelhető hogy szep­tember 4-én mindkét pártvezér megbukik sa­ját kerületében. Senki sem mer hatá­rozott jóslásokba bo­csátkozni arra nézve, mi lesz a szeptemberi választás eredménye. Várható, hogy a liberáli­sok nagy erőfeszítése a nyugati tartományok­ban és a konzervatí­vok sikeresnek mutatko­zó hadjárata Quebec­­ben bizonyos eredmé­nyekre fog vezetni. De ezek egyike sem lesz döntő, mert valószínűleg kiegyenlítik egymást. A választás — mint mindig — Ontarioban, a legné­pesebb tartományban fog eldőlni. Ontario kul­csa pedig Nagy-Toronto, 27 mandátumával. Gon­doljuk meg hát jól, kire adjuk le szavazatunkat, amidőn szeptember 4-én az urnákhoz járulunk. Az észt nacionalizmus nagyon zavarja a Kreml­ t Moszkva, miután nemrégiben felszólította a Komszomol vezetőit és a filmművészeket, hogy végezzenek minden ed­diginél meggyőzőbb pro­paganda-munkát, most az észt kommunista ve­zetőknek adta ki az uta­sítást: minden eszközzel tegyék világossá az észt nép számára, hogy tör­ténelmi sorsuk elvá­laszthatatlan a szovjet állam fejlődésétől és erejétől. A központi bi­zottság határozata a Pravda első oldalán je­lent meg. A cikk hang­neme jelzi, hogy a Kreml­t már nem csak egyszerűen aggasztja az észtországi nacionaliz­mus ereje, hanem való­sággal pánikba ejti. A központi bizottság különösen a fiatalság meggyőzését tartja fon­tosnak, akiknek — mint a határozat hangsúlyoz­za — „ideológiai szilárd­sága” kívánnivalót hagy maga után. A nyugati propaganda az ifjúságra gyakorolja a legrombo­lóbb hatást — állapítja meg a Pravda-cikk — „elforgatja a fejüket, és egy állítólagos gazdaság képzetével fogyasztói és egoista hajlamokat táp­lál bennük”. A határozat felszólítja az észt kommunistákat, hogy a helyi tudósokra és művészekre is gya­koroljanak közvetle­nebb befolyást. Itt az ideje, hogy ők is „el­mélyítsék magukban a nemzetköziség szelle­mét” — szól az utasí­tás. Értsd: ne próbál­janak Moszkvától füg­getlen utakon járni. Az észtországi propa­gandafelelősöknek az utasítás értelmében ezentúl energikusabban kell küzdeni a nyugati turisták, televízió és rá­dióadások, az észt emig­ránsok és vallási köz­pontok hatása ellen. Az észtek a finnhez hasonló nyelvet beszélnek, és adapter segítségével tudják fogni a finn tele­vízió adásait. A hatósá­gokat nem csak a finn hírösszefoglalók, és pil­lanatnyilag például a részletes olimpiai be­számolók nyugtalanít­ják, hanem — mint az egy észt pártvezetővel készült korábbi interjú­ból kiderült — a helsin­ki televízió reklámait is „felforgató hatásúnak” tekintik. Ez az észt párt­funkcionárius hangoz­tatta, hogy a finn TV „a szocialista ideálok lerombolása céljából összefogott a finn kapi­talistákkal és az ameri­kai propagandisták­kal”. A képernyőn is azért jelenik meg időn­ként egy húsárut kínáló „öntelt, hájas konyhafő­nök”, — mondotta az észt pártvezető — hogy demoralizálja a szovjet háziasszonyokat. Észtország lakóinak 60 százaléka észt szár­mazású, akik erős nem­zeti önérzetüket nem tartják titokban. Az észt nemzeti ellenzék egyik tagját, Enn Tarto­t nem­rég ítélték tíz év kény­szermunkára és további öt év szibériai száműze­tésre a szovjetellenes agitáció vádjával. Öt másik ellenzéki most vár a tárgyalásra, és to­vábbi ötven politikai fo­goly már koncentrációs táborban tölti büntetését — szintén állítólagos fel­forgató propaganda mi­att. Észt fiatalok nyugati tudósítóknak elmondot­ták, hogy veszélyeztetve látják egész nemzeti lé­tüket. A Szovjetunió más részeiről egyre több orosz és más nemzetisé­gű költözik Észtország­ba, ami aláaknázza kul­túrájukat és nyelvüket „Ha ez így megy tovább, — mondotta az egyik fi­atalember — ki tudja hogy ötven év múlva lesznek-e még észtek.” Akar ön jégbehűtött Tomért? Vagy csapravert Broadbent-et? A kanadai választás­nak — mint minden de­mokratikus választás­nak — megvan a maga különleges humora. A politikai pozícióra pá­lyázók mindegyike azt állítja, hogy tökéle­tes ember és alighanem soha annyi tökéletes sze­mélyiség nem volt éle­tünkben, mint amennyit egy demokratikus vá­lasztás alkalmával lát­hatunk. A kanadai választás egyik különlegessége az, hogy a winnipegi Travelodge Hotel tulaj­donosa, Colin Noble, en­gedélyt kapott a federá­­lis kormánytól arra, hogy a saját maga által elkészített sörét árusítsa vendégeinek. Ez a privi­légium rendkívül ritka Kanadában és nem lehet tudni, hogy Mr. Noble miért kapta meg ezt a kedvezményt? Tény az, hogy megkapta. Mr. Noble azzal ün­­...? meg saját sörö­­d mérését, hogy az a. . készített három különböző fajta sört — stílszerűen — a három politikai vezető sze­mélyiségről, John Tur­­nerről, Brian Mulroney­­ről és Ed Broadbentről nevezte el. A különleges sörök állítólag az általá­ban kimért söröknél na­gyobb mennyiségű vita­mint tartalmaznak, amit nem lehet teljes bizonyossággal állítani az illetékes politiku­sokról. A különleges sörök­nek az első este rend­kívüli sikere volt. A tavernben ilyen kiáltá­sok hangzottak: — Adjon nekem egy hideg Muroneyt! Egy Tumért kérek, lehet lan­gyos is! Két korsó csap­ravert Broadbentet aka­rok! A tavernt éjszaka egy órakor zárták be. Colin Noble fáradtan ült­ le az egyik asztalhoz és meg­ivott egy korsó sört. — Politikai meggyő­ződésem a „magán­ügyem” — mondta.

Next