Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-08-25 / 34. szám
Örökké ,,Mohács után” A költő szerint Mohács volt „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. Dramatizált romantikával ez igaznak érződhetik, de történelmileg nem az. Egy még olyan súlyos csatavesztés sem jelentheti egy nagyhatalom bukását. Mint, ahogy a lechmezei csata sem jelentette a megrettent magyarság behódolását a Nyugat előtt. A Lech mezején csak két törzsi sereg pusztult el a tíz közül, Mohácsnál pedig csak a király hada. Mindkét csatavesztés tragikus volt. De Lech után ki tudott alakulni a középkori magyar nagyhatalom és Mohács után a török nem mert negyedszázadon át tovább támadni, mert tudta, milyen erők állanak még a királyság rendelkezésére. Tehát „nemzeti nagy létünket” nem Mohács temette el, hanem ami utána következett: a kettős királyság, a nemzet megoszlása, amikor két nagy állampolitikai koncepció került szembe egymással. Az Ozmán birodalom akkor még világhatalom volt. A nyugati magyar rendek Nyugat felé orientálódtak. Ne feledjük, hogy II. Lajos király özvegye, Habsburg Mária volt, Ausztriai Ferdinánd és V. Károly testvérhuga. A rendek tehát a törökkel szemben egy európai világhatalomra akartak támaszkodni. Észszerűen, hiszen V. Károly birodalmában „nem ment le a nap”. 1526-ban Hunyadi Mátyás emléke még élő valóségű volt. A nyugatirendekHabsbuig Ferdinándot, a keletiek Zápolya Jánost hívták meg a magyar trónra, mint nemzeti királyt. Felesleges elmondanom, Zathureczky Gyula hogy ezek után mi történt. A két király huzakodása felbátorította a törököt a támadásra. Később Zápolya fiával a trónon megalakult a magyar erdélyi fejedelemség, mint a magyar állameszme letéteményese és továbbfejlesztője. Ennek az állampolitikai koncepciónak azonban volt egy nagy riválisa: a német. Tágabb, nagybirodalmi koncepció, mely a hűbériségre, más szavakkal kifejezve a szolgaságra épült fel. Szemben a magyar koncepcióval, melyek lényege az una eademque libertás, az azonos és egyenlő szabadság volt. Innen a viaskodások, háborúk és szabadságharcok a császárok ellen, a régi magyar alkotmány védelmében, amit azok vagy nem tartottak be, vagy felfüggesztettek. Ez az áldatlan viszony a király és a nemzet között végighúzódott az egész magyar történelmen... Ferdinándtól — Hitlerig. Nem akarok a történelemnél időzni, hiszen mindenki ismeri. De meg kell említenem, hogy a török hódoltsági terület pusztasággá lett, elnéptelenedett. A Mátyás idején még négy milliónyi magyarságból (ugyanannyi, amennyi angol élt akkoriban) már csak félmillió maradt, a 18. századra. A török kiverése után a Habsburg királyok nem állították helyre Magyarország területi integritását, hanemmég jobbanfeldarabolták. A „magyar ugart” telepítésekkel igyekeztek ismét termővé tenni. Ugyanakkor özönlöttek a Balkánról a szerbek és oláhok, a török elnyomás elől menekülve Magyarországba. A régi magyar államból amit nem azért hívtak Magyarországnak, mert benne magyarok uralkodtak más népek felett, hanem mert lakói 80 százalékban magyarok voltak. De a telepítések és bevándorlások következtében így lett Magyarországból nemzetiségi állam és a magyar nemzetből kis nép, mely azonban nem egyszer megmutatta, hogy „egy kis nép is tud nagy nemzet lenni.” (Szekfü Gyula.) De ugorjunk át néhány évszázadot. A nemzetiségi kérdés a 19. század szülötte. Addig Magyarország társadalmi rendje a nemesség és a jobbágyság polaritásán nyugodott, telve a régiók érvényesítésével, önkormányzatokkal (Universitas Saxorum), mint a nyugati keresztény kultúrközösség része. Toleráns és liberális állameszmével telített jogállamként. A nacionalizmus eszményképe az „egységes nemzetállam” lett. A kiegyezés után a magyarok is ennek az eszmének szolgálatába léptek. Tehát egy magyar Magyarországot akartak megvalósítani, 1868 és 1918 között, miközben Franciaország példája lebegett szemük előtt és elfogadták a német eredetű „nyelvi nemzetiség” fogalmát.• Az annyit oly hevesen támadott magyar nemzetiségi politika tehát ötven esztendőn át tartott. Illyés Gyulával szólva, ötven év bírálható politikájáért nem lehet ezer esztendő politikai gesztióját elítélni. Elismerjük az elkövetett hibákat, de leszögezzük, hogy ez a nemzetiségi magyarosító politika, magasabb szempontból nézve, csupán azért volt tényleg hibás, mert megvalósíthatatlan célt tűzött maga elé. Egy Münchenben tartott előadás alkalmával valaki megkérdezte Habsburg Ottó egykori magyar trónörököst, hogy megfelel-e a tényeknek, hogy a magyarok olyan szörnyű módon elnyomták nemzetiségeiket, ahogyan azok most állítják. Habsburg Ottó a következőt válaszolta: „A magyarok nem nyomták el a nemzetiségeket, de értettek a tűszúrásokhoz.” Ez így igaz! De Trianonnal kellett fizetnünk érte. Ezekről a problémákról több kötetet lehetne és kellene írni. De itt csak egy, de annál súlyosabb kérdéssel szeretnék foglalkozni. A trianoni „rendezés” következtében létrejött úgynevezett „utódállamok” —, élen egykori nemzetiségeinkkel, — semmit sem tanultak a mi hibáinkból és tragédiánkból. Az erdélyi románok 1918. december 1-n közzétett gyulafehérvári Rezolucióikban, még régi követeléseiket, Erdély autonómiáját hirdették meg (bukaresti nyomásra hozzátéve az „ideiglenes szót”) és a nemzetiségeknek meg kívánták adni a „nemzetiségi jogok” summáját. Egy hónappal később 1919. január 1-én királyi dekrétum hirdette meg az „egységes és oszthatatlan román nemzetállamot”. Megkezdődött elsősorban a magyarság anyagi és szellemi elpusztítása, és minden síkos diszkriminációja, bűnbakul állítva a magyar revizionizmust. Ez csak viszonylag rövid ideig küzdött a Magyar Királyság területi integritásának helyreállításáért. Oka és súlypontja a magyar nemzetiségek megsegítése A német külügyminiszter visszautasítja Moszkva vádjait További hullámokat vernek azok a mind élesebb hangú kirohanások, amelyeket a moszkvai propagandagépezet Nyugatnémetország, de közvetve a két Németország közötti kapcsolatok ápolása ellen is intéz. A nyugatnémet kormány mindezideig tartózkodott attól, hogy polémiába bocsátkozzék a Szovjetunióval, most azonban Genscher külügyminiszter nyílt levélben foglalt állást a Nyugat és a Kelet közötti viszony kérdésében. Nem tett közvetlen utalást a szovjet tömegtájékoztatási szervek támadásaira, de igyekezett egyértelműen tisztázni a nyugatnémet álláspontot. Ismertetjük a bonni külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott levél tartalmát. A nyugatnémet külügyminiszter nem hozakodott elő drámai, új javaslatokkal, mert megítélése szerint a jelegi helyzetben józan körültekintésre és higgadtságra van szükség. Genscher rámutatott arra, hogy a nyugati szövetségesek és a Varsói Szerződés tagországai között távlati együttműködésre van szükség. Ennek az együttműködésnek az érdekei kívánják meg, hogy tartózkodjunk olyan javaslatok előterjesztésétől, amelyek látványosak ugyan, de semmi újat nem tartalmaznak. Mindkét félnek érdeke a kölcsönös előnyök felismerése, a Helsinkiben elkezdett folyamat továbbvitele. A nyugatnémet külügyminiszter elérkezettnek látja az időt arra, hogy újabb kísérletet tegyenek távlati enyhülési program beindítására , az erőegyensúly és az egyenjogúság alapján. Ebben az összefüggésben figyelemreméltónak minősítette a hetvenes évek tapasztalatait, amennyiben a nyugatnémetországi kormányváltozás nem ártott az enyhülési folyamatnak, nem állt be törés a külpolitikai folyamatosságban. A Német Szövetségi Köztársaság magatartása különben is kiszámítható — folytatta Genscher — és ennek a ténynek különösen nagy jelentősége van a nemzetközi feszültség kiéleződése idején. A külügyminiszter a lehető leghatározottabban visszautasította azokat a keleti vádakat, melyek szerint Bonn revansista politikát folytat. A Német Szövetségi Köztársaság — mondotta — senkivel szemben sem támaszt területi követeléseket, a jelenlegi európai határokat sérthetetlennek tartja. Ami pedig a hazájukból elűzött németeket illeti, ezek fontos tényezői a béke megőrzésének. Így folytatta: „Semmi értelmük a kölcsönös vádaskodásoknak a helyzet romlása miatt. Annak sincs értelme, hogy mindenki a másik féltől várjon először engedményeket, ahelyett, hogy jó példával járna elől.” • Genscher szerint figyelemre tartanak számot a kis- és közepes nagyságú keleteurópai országok kezdeményezései. Ez nyilvánvaló célzás volt Magyarországra. Mint Genscher mondotta: „A kis- és közepes nagyságú országokra a szuperhatalmak közötti feszültség idején fontos kiegyensúlyozó szerep hárul. Ugyanígy Bonn kapcsolatápolása ezekkel az országokkal hátsó gondolatoktól mentes és senki ellen sem irányul. A két német állam viszonyával kapcsolatban a külügyminiszter utalt arra, hogy bölcs előrelátásra, józanságra, továbbá arra van szükség, hogy mindkét fél világosan lássa: mi az, ami az adott helyzetben elérhető és mi az, ami nem. A szószátyárkodásnak, az érzékenykedésnek, a fontoskodásnak nincs helye a belnémet kapcsolatokban — mondotta. Genscher megítélése szerint arra lenne szükség, hogy az erőszakról való lemondás elvét a két német állam viszonyában még az eddiginél jobban is kidomborítsák, mert ez fontos hozzájárulást jelentene az európai államok békés egymás mellett éléséhez. acic & JOqUBHA & 4129 W LAWRENCE AVE. -----WE DELIVER 72S-1812 685-S030 ESTABLISHED 1940 SERVING THE FINEST PIZZA, RIBS, CHICKEN RAVIOLI AND SPAGHETTI Visit Our Vineyard for Imported Wine Selections and Our Newly Remodeled Dining Room es megmentése lett. A tarthatatlan helyzetben a dunamenti nemzetek egyre gyakrabban hangoztatták kölcsönösen a Dunai Konföderáció tervét, mint a helyzet megoldását. Ez volt a helyzet az új Csehszlovák Köztársaságban is. Minden közeledési kísérlet megbukott. A Kisentente görcsös ragaszkodásán az egységes nemzetállam utópiájához és államaik területi integritásához. A Szovjetunió általi megtartás semmiben sem változott szovjet mintára a cél nem a nemzetiségek elnemzetlenítése és így asszimilációja lett, hanem likvidálásuk. Ez az, ami maradéktalanul érthetetlen. Hát nem emlékeznek arra, hogy az Osztrák Magyar Monarchia szétrombolásának és Magyarország szörnyű megcsonkításának egyik fő oka a nemzetiségi kérdés megoldatlansága volt a rágalmazó propagandát itt kapcsoljuk ki és maradjunk a lényegnél. Nem látják be, hogy ami a mi számunkra, mint európai hatalom számára lehetetlen volt, azt ők sem tudják megvalósítani, mint a Szovjetunió sok nemzetiségű csatlósállamai? A likvidálást a szovjet kommunista doktrínák köpenyébe burkolva igyekeznek végrehajtani. De ez Moszkvának sem sikerül minden, brutális elnyomás elletisztában azzal, hogy egy napon minden köpenyeg szétmállik és szertefoszlik? Mint ahogy el kell múlnia egyszer a dermesztő hazugságokkal szított gyűlöletnek is a népek között? Lehet mi maradiak vagyunk. De a Kárpátok medencéjében annak a régi magyar állameszmének újraélesztésén fáradozunk, amire egyre félreérthetetlenebbül épül fel az Egyesült Európa. A kanadai választások Nagy György Ritkán tekintett Kanada lakossága oly várakozással parlamenti választások elé, mint a szeptember 4-én esedékesekre. A tizenhat évig tartó Trudeau korszak után mindenki érzi, hogy változásra van szükség. A dolgok egyszerűen nem mehetnek úgy tovább mint eddig. Tenni kell valamit a kanadai gazdasági élet felvirágoztatására, a nagyarányú és indokolatlan munkanélküliség enyhítésére, az ottawai bürokrácia hatalmának korlátozására, az ország külpolitikájának átállítására, a protekció rendszer megszüntetésére. A konzervatív párt, mint az ellenzék vezetője természetesen évek óta hangoztatja a kanadai politikai élet megreformálásának szükségességét. De még a hatalmon lévő liberális párt is tudja jól, hogy nem haladhat tovább a régi úton. Ezért Turner miniszterelnök maga is azt hirdette, legalább eleinte, hogy megválasztása esetén szakítani fog a Trudeau-múlttal és új irányba tereli az ország szekerét. A választási hadjárat megindulásakor tett néhány intézkedést és még több kijelentést, hogy ezt komolyan érti. Ennek meg is volt a hatása, mert július közepén a közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a liberális párt februári mélypontjáról 11 ponttal a konzervatív párt fölé emelkedett népszerűségében. Az utóbbi hetekben azonban a helyzet megváltozott. A fordulat a három pártvezér közötti két órás televíziós vitával indult meg, amelyet kétségtelenül Mulroney konzervatív vezér nyert meg Turner miniszterelnökkel szemben. Ezt követte a liberális párt belső berkeiben kirobbant ellentét, amelynek eredményeként Turner, nyilván a liberális párt nyomására, újra a régi Trudeau-embereket vette maga mellé. Ezzel sokakban megingatta azt a hitet, hogy tényleg új útra tereli a kanadai politikai életet. Ez kifejezésre is jutott a legutóbbi véleménykutatások adataiban: ismét a konzervatív párt került fölénybe (11 ponttal). Bár nem szabad ezeknek a hevenyészett, rendesen csak ezer személyre kiterjedő véleménykutatásoknak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, annyi világosan kitűnik belőlük, hogy a közvélemény rendkívül ingadozó. Ennek oka nyilván az, hogy változást vár, változást kíván és azt a politikai vezetőt támogatja, akiről legutóbbi kijelentései alapján feltételezi, hogy ígéretét betartja."A küszöbön álló választás ezért nem annyira a pártok programmján, mint inkább a vezetők iránti bizalom kérdésén fordul meg. A Turner és Mulroney közötti nagy küzdelemben a következő két hét lesz a döntő. Ekkor fog eldőlni, hogy az el nem kötelezett szavazók kire adják le voksukat. Számuk nagy: 25-30 %. Van ezenkívül az idei választásnak egy másik igen fontos mozzanata is. Míg a liberális pártnak Manitobától nyugatra nincsen egyetlen képviselője sem, addig a konzervatív párt Quebecben áll igen gyengén. Ezért jogos az az érv, hogy egyik sem mondhatja magát igazán országos pártnak. Hogy azokká legyenek, a liberálisoknak nyugaton, a konzervatívoknak Quebecben kell mandátumokat szerezniök. Ez adja magyarázatát annak, hogy Turner a vancouveri Quadra kerületben, Mulroney pedig a québeci Manituwaganban lép fel jelöltként. Mindkét pártvezér nagy kockázatot vállalt ezzel. Turner kerületében a konzervatívok tartották kezükben az utolsó 12 évben Mulroneyéban pedig a legutóbbi választáson 16 ezer szótöbbséggel győzött a liberális jelölt. Elképzelhető hogy szeptember 4-én mindkét pártvezér megbukik saját kerületében. Senki sem mer határozott jóslásokba bocsátkozni arra nézve, mi lesz a szeptemberi választás eredménye. Várható, hogy a liberálisok nagy erőfeszítése a nyugati tartományokban és a konzervatívok sikeresnek mutatkozó hadjárata Quebecben bizonyos eredményekre fog vezetni. De ezek egyike sem lesz döntő, mert valószínűleg kiegyenlítik egymást. A választás — mint mindig — Ontarioban, a legnépesebb tartományban fog eldőlni. Ontario kulcsa pedig Nagy-Toronto, 27 mandátumával. Gondoljuk meg hát jól, kire adjuk le szavazatunkat, amidőn szeptember 4-én az urnákhoz járulunk. Az észt nacionalizmus nagyon zavarja a Kreml t Moszkva, miután nemrégiben felszólította a Komszomol vezetőit és a filmművészeket, hogy végezzenek minden eddiginél meggyőzőbb propaganda-munkát, most az észt kommunista vezetőknek adta ki az utasítást: minden eszközzel tegyék világossá az észt nép számára, hogy történelmi sorsuk elválaszthatatlan a szovjet állam fejlődésétől és erejétől. A központi bizottság határozata a Pravda első oldalán jelent meg. A cikk hangneme jelzi, hogy a Kremlt már nem csak egyszerűen aggasztja az észtországi nacionalizmus ereje, hanem valósággal pánikba ejti. A központi bizottság különösen a fiatalság meggyőzését tartja fontosnak, akiknek — mint a határozat hangsúlyozza — „ideológiai szilárdsága” kívánnivalót hagy maga után. A nyugati propaganda az ifjúságra gyakorolja a legrombolóbb hatást — állapítja meg a Pravda-cikk — „elforgatja a fejüket, és egy állítólagos gazdaság képzetével fogyasztói és egoista hajlamokat táplál bennük”. A határozat felszólítja az észt kommunistákat, hogy a helyi tudósokra és művészekre is gyakoroljanak közvetlenebb befolyást. Itt az ideje, hogy ők is „elmélyítsék magukban a nemzetköziség szellemét” — szól az utasítás. Értsd: ne próbáljanak Moszkvától független utakon járni. Az észtországi propagandafelelősöknek az utasítás értelmében ezentúl energikusabban kell küzdeni a nyugati turisták, televízió és rádióadások, az észt emigránsok és vallási központok hatása ellen. Az észtek a finnhez hasonló nyelvet beszélnek, és adapter segítségével tudják fogni a finn televízió adásait. A hatóságokat nem csak a finn hírösszefoglalók, és pillanatnyilag például a részletes olimpiai beszámolók nyugtalanítják, hanem — mint az egy észt pártvezetővel készült korábbi interjúból kiderült — a helsinki televízió reklámait is „felforgató hatásúnak” tekintik. Ez az észt pártfunkcionárius hangoztatta, hogy a finn TV „a szocialista ideálok lerombolása céljából összefogott a finn kapitalistákkal és az amerikai propagandistákkal”. A képernyőn is azért jelenik meg időnként egy húsárut kínáló „öntelt, hájas konyhafőnök”, — mondotta az észt pártvezető — hogy demoralizálja a szovjet háziasszonyokat. Észtország lakóinak 60 százaléka észt származású, akik erős nemzeti önérzetüket nem tartják titokban. Az észt nemzeti ellenzék egyik tagját, Enn Tartot nemrég ítélték tíz év kényszermunkára és további öt év szibériai száműzetésre a szovjetellenes agitáció vádjával. Öt másik ellenzéki most vár a tárgyalásra, és további ötven politikai fogoly már koncentrációs táborban tölti büntetését — szintén állítólagos felforgató propaganda miatt. Észt fiatalok nyugati tudósítóknak elmondották, hogy veszélyeztetve látják egész nemzeti létüket. A Szovjetunió más részeiről egyre több orosz és más nemzetiségű költözik Észtországba, ami aláaknázza kultúrájukat és nyelvüket „Ha ez így megy tovább, — mondotta az egyik fiatalember — ki tudja hogy ötven év múlva lesznek-e még észtek.” Akar ön jégbehűtött Tomért? Vagy csapravert Broadbent-et? A kanadai választásnak — mint minden demokratikus választásnak — megvan a maga különleges humora. A politikai pozícióra pályázók mindegyike azt állítja, hogy tökéletes ember és alighanem soha annyi tökéletes személyiség nem volt életünkben, mint amennyit egy demokratikus választás alkalmával láthatunk. A kanadai választás egyik különlegessége az, hogy a winnipegi Travelodge Hotel tulajdonosa, Colin Noble, engedélyt kapott a federális kormánytól arra, hogy a saját maga által elkészített sörét árusítsa vendégeinek. Ez a privilégium rendkívül ritka Kanadában és nem lehet tudni, hogy Mr. Noble miért kapta meg ezt a kedvezményt? Tény az, hogy megkapta. Mr. Noble azzal ün...? meg saját söröd mérését, hogy az a. . készített három különböző fajta sört — stílszerűen — a három politikai vezető személyiségről, John Turnerről, Brian Mulroneyről és Ed Broadbentről nevezte el. A különleges sörök állítólag az általában kimért söröknél nagyobb mennyiségű vitamint tartalmaznak, amit nem lehet teljes bizonyossággal állítani az illetékes politikusokról. A különleges söröknek az első este rendkívüli sikere volt. A tavernben ilyen kiáltások hangzottak: — Adjon nekem egy hideg Muroneyt! Egy Tumért kérek, lehet langyos is! Két korsó csapravert Broadbentet akarok! A tavernt éjszaka egy órakor zárták be. Colin Noble fáradtan ült le az egyik asztalhoz és megivott egy korsó sört. — Politikai meggyőződésem a „magánügyem” — mondta.