Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-01-28 / 4. szám

NIGER SENEGAL CHAD tow WER' VOLTA GUINEA GUINEAGISSAU ■nmm ETHIOPIA SIERR LEONI IVORY COAST CENTRAL AFRICAN REP. 'CAMEROON GHANA TOGO EQUATORIAL'T^ GUINEA / GABON ZAIRE ANGOLA NAMIBIA >, aämin.) ; SOUTH AFRICA SWAZILAND 500 milt* LESOTHO AFRICA (THE SUB-SAHARA) FORMER COLONIAL POWER ggg Britain i 1 Belgium " Ujj France 1 ••■-.*) None [ 1 Portugal HiOther TYPE OF GOVERNMENT Military BURUNDI* CfN.AFR.REP. CHAD EQ. GUINEA ETHIOPIA GHANA ANGOLA BENIN CAMEROON CONGO DJIBOUTI GABON GUINEABISSAU RWANDA* LIBERIA SOMALIA* MADAGASCAR SUDAN* MAURITANIA TOGO* NIGER UPPER VOLTA NIGERIA One-party state GUINEA SIERRALEONE IVORY COAST SWAZILAND t KENYA TANZANIA MALAWI ZAIRE MAU ZAMBIA MOZAMBIQUE Multiparty state BOTSWANA SOUTH AFRICA GAMBIA UGANDA LESOTHO ZIMBABWE SENEGAL * Elections held for legislatures t Monarchy without meaningful parties TIME Map by Paul J. PugUese Az egyre gyakoribbá váló afrikai államcsínyek Afrika kétségtelen válságát jelentik. Alig van Afrikában olyan államfő, aki nem államcsíny útján, vagy katonai diktátorként került hatalomra. Afrikai demokrácia? A „Time” nevű amerikai politikai hetilap térképe szerint csupán 7 afrikai országban van több párt rendszer és ezek: Botswana, Gambia, Lesotho, Senegal, South Africa, Uganda, Zimbabwe. Bourgiba halálos cirkuszt és kenyeret adott népének Tunisiát általában a gazdaságilag fejlődő or­szágok között a legro­konszenvesebbnek te­kintik: határozottan Nyugat-barát és szíve­sen látja a turistákat, akiket látogatásuk al­kalmával sem baloldali, sem jobboldali politikai szólamokkal nem hal­moznak el. Tunisiát álta­lában a nyugalom és a megállapodottság or­szágának tekintették mindeddig. Nemrégiben azonban, amikor a kormány beje­lentette, hogy száz szá­zalékkal felemeli a ke­nyér árát, a csendes és nyugodt Tunisia várat­lanul megélénkült: szer­te az országban lázon­gások törtek ki, a leg­erősebb lázadás Tunis­­ban, a fővárosban volt. A lázadók legtöbbje ser­dülőkorú és korai hu­szas éveiben levő fiatal volt — nagyon sok nőt le­hetett látni közöttük. A lázadók, főként Tu­­nisban, számos kiraka­tot bevettek, megtá­madták a bankokat és a postahivatalokat és gyújtogattak. Habib Bourgiba, az ország 80 éves elnöke, belső szük­ségállapotot rendelt el. A lázadókkal a katona­ság és a rendőrség osz­tagai szálltak szembe és a kialakult harcok so­rán ötven lázadó életét vesztette. A lázadók har­ci kiáltása ez volt: — Vesszen Bourgiba! S ekkor, váratlanul Bourgiba, egy öt per­cig tartó rádió és tele­víziós beszédben be­je­­­lentette: a tervezett ár­emeléseket visszavonja, sem a kenyér, sem a liszt, sem a pasta árát nem emelik. A lázadók nyomban befejezték lázadásukat és Tunis utcáin felhang­zott a kiáltás: — Éljen Bourgiba! A tunisiai újságok a lázadást kenyér­láza­dásnak nevezik, az igaz­ság azonban az, hogy emögött a zendülés mö­gött többről volt szó, mint csak kenyérről, lisztről és pastáról. Tu­nisiát a világ általában jómódú országnak tekin­ti, tény azonban az, hogy Tunisiában a gazdagok általában egyre gazda­gabbak és a szegények általában egyre szegé­nyebbek lesznek. Az or­szág délt­erületein, ahol a lázongás elkezdődött, a parasztok, a bánya­munkások és az egyéb munkások, elkeseredet­tek, mert azt állítják (és egyáltalában nem in­dokolatlanul), hogy élet­színvonaluk sokkal ala­csonyabb, mint az észa­ki területek lakosainak az életszínvonala és a kormány minden ked­vezményt az,­­iparilag fejlettebb északi terü­leteknek nyújt. Az or­szágban évek óta gazda­sági pangás van a váro­sokban (különösen a déli városokban) a munka­nélküliségi arányszám meghaladja a húsz szá­zalékot. Egy angol politikai megfigyelő véleménye: — Tunisiában van egy olyan társadalmi osz­tály, amely egyáltalá­ban nem részesült az or­szág gazdasági és pénz­ügyi fejlődéséből. Ezt a réteget a kormány és a sajtó általában elrej­tette a nyilvánosság elől. Ez a réteg most hirtelen megmutatta erejét. Erről volt szó az úgynevezett „kenyér­lá­zadás” alkalmával. Tunisia legnagyobb problémáját kétségte­lenül az a körülmény jelenti, hogy a nemzet­közi olaj­árak hosszú ideje stagnálnak. A nyersolaj Tunisia leg­nagyobb export-cikke, a kormány jövedelme te­hát — az olaj­árak stag­nálása következtében —nem emelkedik, holott költségei nem csökken­nek. A kormánynak 1984- ben a becslések, .szerinti 284 millió dollárt kell majd arra fordítania, hogy az állami élelmi­szer-támogatással lehe­tővé tegye a kedvezőt­len körülmények között élő déli területek lakos­ságának élelmezését. Az International Monetary Fund és a Világ Bank egyaránt attól tette füg­gővé Tunisia további pénzügyi támogatását, hogy az országban álta­lános takarékosságot léptetnek életbe. A gazdasági és pénz­ügyi válság azonban ko­rántsem Habib Bourgi­ba egyetlen problémája. 1956-ban vezető szere­pet játszott abban, hogy Tunisia elnyerte függet­lenségét Franciaország­tól. Akkor nemzeti hős volt és Tunisiát minded­dig lényeges belső ellen­zék nélkül kormányozta — 1956-ból származó le­gendás hősiessége kö­vetkeztében Tunisiában kifejlődött az igazi „sze­mélyi kultusz”. Egy francia politikai hírelemző véleménye. .. — A mai serdülőkorú­­nk számára Habib Bour­giba nem hős, egyszerű­ig azért nem, mert nin­­, g&enek emlékeik 1956 felől. Számukra Bourgi­ba a status quo megtes­tesítője, akit egyik nap gyűlölnek, a másik nap pedig lelkesednek érte. Bourgiba halála után, bárki is lesz utóda, szá­molnia kell majd ezzel az ingatag, a forradalmi győzelem után született és felnőtt, nagymérték­ben cinikus tömeggel. Demokrata aspiránsok Reagan­­ és egymás ellen Az amerikai politikai hagyományok szerint az első­ elnökjelölti elővá­lasztásra mindig New Hampshire államban kerül sor. A Demokrata Pártnak jelenleg 8 el­­nökjelölti aspiránsa van és ezek elhatározták, hogy Hanoverben közös és nyilvános vita-estet rendeznek. A vita-est legfőbb ér­dekessége az volt, hogy a két legesélyesebb de­mokrata aspiráns, Wal­ter Mondale, egykori al­­elnök és John Glenn, Amerika első asztrona­uta és jelenleg Ohio ál­lam egyik szenátora, olyan heves szóváltás­ba keveredett a reagani pénzügyi politika közös ellenzésével kapcsolat­ban, hogy a szóváltás legalább annyira állítot­ta a két aspiránst egy­mással szembe, mint amilyen mértékben a két aspiráns a reagani pénzügyi politikát el­lenezte. Beszédében Mr. Mon­­dala kijelentette, hogy a Reagan adminisztrá­ció 200 billió dolláros költségvetési deficitjét négy év alatt több, mint 50 százalékkal csökken­teni tudná. Mr. Glenn, aki egyéb­ként ugyancsak az óriá­si költségvetési deficit ellenzője, így válaszolt: — Elegem van ezek­ből a semmitmondó üres ígéretekből. Mondale olyan költségvetési té­teleket javasolt már ed­dig is, amelyek legalább 170 billió dollárral nö­velnék a federális költ­ségvetési deficitet. Walter Mondale vála­sza: — A legutóbbi hat percben olyan megnyi­latkozást hallottunk Glenn szenátor részéről, amely nem egyéb üres fecsegésnél. Mr. Glenn segített abban, hogy a jelenlegi 200 billió dollá­ros deficit létrejöjjön, amikor 1981-ben a szená­tusban megszavazta Re­agan beruházási és adó­­csökkentési javaslatát. A két aspiráns végülis kiáltozott egymásra és Phil Donahue, az ismert televíziós program mű­sorvezetője, aki a de­mokrata aspiránsok ta­lálkozójának műsorve­zetője volt ezúttal, nem tudta lecsendesíteni a felizgatott Mondalet és Glennt. A heves vita közben csupán két aspiráns ma­radt csendes és nem fog­lalt állást: Alan Crans­ton, californiai szenátor és Reuben Askew, volt floridai kormányzó. A többiek tevékenyen be­leavatkoztak a vitába: Jessie Jackson, az egyetlen néger aspiráns és George McGovern, aki valamikor a Demok­rata Párt elnökjelöltje volt Nixonnal szemben, Mondale mellett foglalt állást. Ernest Hollings, South Carolina állam szenátora, nevetséges­,­nek nevezte Glenn Mon­dale elleni támadását, tekintettel arra, hogy Glenn a szenátusban mindeddig támogatta a reagani gazdasági és pénzügyi programokat. Gary Hart, Colorado ál­lam szenátora, „szé­gyenletesnek” nevezte Mondale és Glenn visel­kedését. Ezenkívül, mindegyik demokrata elnökjelölti aspiráns álláspontja megegyezett a követke­zőkben: Libanonból vissza kell vonni az amerikai Marine kato­nákat — meg kell szün­tetni a nicaraguai lá­zadók „álcázott” támo­gatását — Amerikának hajlékonyabb magatar­tást kell tanúsítani a Szovjetunióval szemben a lefegyverzési megbe­széléseket illetően. Castro forradalma 25 év alatt megöreged­ett Dr. Fidel Castro, 31 éves ügyvéd, kubai gu­erilla vezető, 25 eszten­dővel ezelőtt, Santiago­­ban ünnepélyes szava­kat mondott: — Fulgencio Batistát elűztük! A forradalom megkezdődött! ! Ezután Fidel Castro öt és félórás beszédben, lángoló szavakkal je­lentette be a forradalom programját. A közel­múltban, a forradalom 25 éves évfordulóján, az 56 éves Castro, Kuba el­nöke, mindössze 90 per­ces beszédben vázolta azt, amit a „forradalom eredményeinek” neve­zett. Ezúttal a beszéd szövege előre meg volt írva, Castro világhírű és hírhedt szakállában ősz szálak csillogtak. Egyik mondata így hangzott: — Mi, forradalmárok megöregedhetünk. A forradalom azonban so­hasem öregszik. A ku­bai forradalom 25 éves Az őszülő Castro az amerikai vezetőket nemcsak imperialisták­nak, hanem Hitler utó­dainak is nevezte. A kubai elnök a „barbá­rok országának” nevez­te az Egyesült Államo­kat. S ekkor veszítette el Castro beszéde alót a lehetőséget, hogy meg­nyilatkozását bárki is komolyan vegye. A kubai forradalom 25-ik évfordulóján Ro­nald Reagan rádióadá­sában, üzenetet intézett a kubaiakhoz. Mr. Reagan, nagyon helyesen, nem dicsérte a Castro által eltávolí­tott Fulgencio Batistát, amint a korábban gyak­ran megtörtént Amerika részéről. Mr. Reagan el­kerülte ezt a buktatót és Batistát annak nevezte, ami volt — véreskezű diktátornak. Ezután így folytatta: — Amikor 25 évvel ez­előtt az önök forradalma megkezdődött, azt hit­tük, hogy mindnyájunk reménye teljesült és Ku­ba a szabadság új kor­szakának a hajnalán van. Önöket azonban 1959 óta egyik áldozat után a másikra szólítják fel. És valójában... mi­ért? Ünnepi beszédében Fi­del Castro azt állította, hogy Kuba „a világ leg­fejlettebb, legtökélete­sebb társadalma.” Cé­lunk a béke megterem­tése és szabadság a vi­lág minden népe számá­ra — mondta Dr. Fidel Castro, az őszszakállú forradalmár­­— aki nem említette, hogy 45.000 kubai katona és úgyne­vezett „tanácsadó” ál­lomásozik, mint szovjet szövetséges jelenleg Angolában, Mozambi­­queben és Ethiopiában. S ezenfelül, kubai „pol­gári személyek” vannak még másik 30 ország­ban. Castro kijelentette­, Kuba a második legjob­ban élelmezett ország Latin-Amerikában, köz­vetlenül Argentína után következik. Amiről az egykori guerilla vezér nem beszélt: Kubában 1959 óta változatlanul jegyre lehet kapni a húst, személyenként két font húsra jogosult min­denki havonta és két un­­ciányi kávéra minden két hétben. A bankok bármilyen összegű betétet elfogad­nak, de ha a betét két­ezer dollárnál (átszámít­va a kubai pénzt ameri­­­­kai dollárra) magasabb, egyáltalában nem fizet­nek a betét után kama­tot.­ Ez alatt az összeg alatt a bankok évi ka­matlába a betevők szá­mára 2 százalék. Indo­kolás: Nem kívánatos az, hogy a betevők „pa­raziták” legyenek és pénzük kamataiból meg tudjanak élni — munka nélkül. Kuba hadseregének létszáma 153.000 fő és a Szovjetunió évenként 950 millió dolláros ka­tonai támogatást nyújt és ennek következtében Kuba a világ legmoder­nebb konvencionális fegyvereivel rendelke­zik. Castro beszédét Santi­­agoban óvatosan kiválo­gatott ötezer személy hallgatta végig. A hall­gatóság kötelességsze­­rűen tapsolt. Huszonöt évvel ezelőtt nem válo­gatták meg a hallgató­ságot, amely körülbelül 60.000 főből állott és lel­kesen tapsolt. Castro szívesen nevezi rendszerét a „kollektív vezetés” kormányának. Ez azonban szemmel­­láthatóan nem igaz. Ku­ba ma is egyszemélyes diktatúra, Castroval az élen, Castroval, aki fá­radtnak tűnik és öreg­nek... Viszonylag fia­tal kora ellenére is öreg­nek hat, mint ahogyan a kubai forradalom is megöregedett és az egy­kori ígéretek is megfa­kultak...­ ­ Dr. Fidel Castro, fiatal kubai ügyvéd és forradalmi guerilla vezető, 1958-ban­, Sierra Maestra-i főhadiszállásán. Fidel Castro, kubai diktátor, a 25 éves forradalmi évfordulón beszédet mond. Szakállába és a 25 éves forradalomba egyaránt k ősz szálak vegyülnek. Eladó a világ leghosszabb neve Egy walesi kisváros pénzügyi válságban van és ezért elhatározta, hogy eladja vasútállo­másának a nevét 250.000 dollárért. A különleges nevet bárki megvásá­rolhatja és érdekessé­ge az, hogy a világ leg­hosszabb elnevezése, íme, a név: Llanfairpwllgwyngyll­­gogerychwyrndrobwlUl­­antsyliogogog­och. (A cikket csak később tudtuk folytatni, mert a szerelőre vártunk: az írógép betűi ugyanis ki­törtek, miután leírtuk a nevet.) A fent leírt név magyar fordítása hozzá­­­vetőlegesen a követke­ző: St. Mary egyházköz­ség a fehér mogyoróbo­­kor üregében közel a gyors örvényhez és­ a St. Tsybio templomhoz a vörös barlang közelé­ben. Aki a különös nevű vasútállomást megvá­sárolja, egyúttal tulaj­donosa lesz a vasútál­lomás vendéglőjének is, beleértve a parkoló­he­lyet és egy olyan üzlet­nek, amely helyi emlék­tárgyakat árusít és áru­sítja egyúttal a vonatje­gyeket is, amelyeknek mindegyike 10 incs hosz­­szúságú azért, hogy a vasútállomás 58 betűs neve elférjen rajta. Külön fel szeretnénk hívni a figyelmet arra: senkinek se legyen ki­sebbség­érzete azért, mert a nevet nem tudja kiejteni. Maguk a wel­­shek sem képesek erre és egyszerűen a rövidí­tett formát használják, amely a következő: Ltanfair P.G. (A”P.G.” valóságos jelentőségére vonatko­zóan a cikkíró nem ér­deklődött az illetéke­sektől, mivel már az ere­deti név legépelése is meglehetős lelki válsá­got okozott életében.) Uruguay-t sztrájk bénítja A baloldali orientáci­ójú munkás szakszerve­zet országos sztrájkot hirdetett a katonai kor­mányzat ellen ezúttal el­­ső ízben 11 év óta. A sztrájk Montevideot va­lósággal megbénította. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. ___________a Chicago és Környéke Szerkesztősége

Next