Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-09-29 / 39. szám

Váratlanul érte a világot Kadhafi és Hassan „románca és házassága” Hassan király, Ma­rokkó uralkodója és Muammar Kadhafi, Lí­bia diktátora, nemrégi­ben ,,kölcsönös barát­sági és támogatási egyezményt” írt alá. A különleges „románc” és a különleges „házas­ság” váratlanul érte a nyugati világot. Az in­gerültek és az elégedet­lenek egyike, természe­tesen, Washington, D.C., amelyet a különleges „frigyről” előzőleg sen­ki sem értesített. A ma­rokkói Hassant minded­dig Amerika egyik leg­megbízhatóbb szövetsé­gesének tekintették, a líbiai Kadhafi viszont az „Elsőszámú Közellen­ségként” volt elköny­velve az amerikai diplo­maták szótárában. Az egyezmény után Ahmed Reda Guedira, akinek hivatalos címe Hassan király legfőbb tanácsadója, Washing­tonba utazott, hogy meg­nyugtassa az amerikai­akat. A jelek szerint ez a kísérlet nem volt si­keres. Mr. Guedira ér­velése, amikor Bush, amerikai alelnökkel és Shultz, amerikai kül­ügyminiszterrel, talál­kozott, a következő volt: Az új barátsági egyez­mény teljes szószólója és „főnöke” Hassan ki­rály és Marokkó bízik abban, hogy az egyez­mény következtében va­lamiképpen­­meg lehet szelídíteni Kadhafit. Mr. Bush és Mr. Shultz azonban hűvösen, ellen­ségesen és hitetlenkedve fogadta ezt a magyará­zatot. A jelentések sze­rint Shultz külügymi­niszter megjegyezte: " Az 1985-ös pénz­ügyi évben a tervek sze­rint Marokkó 140 millió dollár értékű katonai és gazdasági támogatást kapna Amerikától. Egyáltalában nem va­gyunk bizonyosak afe­lől, hogy az amerikai tá­mogatás nem kerülne Líbiába. Könnyen lehet­séges, hogy Mr. Reagan a támogatás visszavoná­sát fogja javasolni a kongresszusnak és köny­­nyen lehetséges, hogy a kongresszus egyet fog érteni az Elnökkel. Mr. Schultz nem volt az egyetlen, akit a „kü­lönös házasság” nyugta­lanított. Francois Mit­terrand, francia elnök, a szerződés aláírása után nyomban Rabatba, Marokkó fővárosába utazott, ahol Hassannal tisztázni akarta az új egyezményt Líbiával, azt jelenti-e, hogy Ma­rokkó bele kíván avat­kozni a Franciaország— Líbia—Chad konfliktus­ba? Nincs jelentés arra vonatkozóan, hogy Has­san király meg tudta-e nyugtatni erre vonatko­zóan a francia elnököt. Az általános nyugta­­tására gondol­­lanságra jellemző, hogy maga Hafez Assad, Szí­riai elnök, aki tíz hó­nap óta, amikor súlyos szívrohammal szállí­tották kórházba, soha sem hagyta el az orszá­got, az egyezmény híre után azonnal Tripoliba Líbia fővárosába uta­zott, ahol személyesen tárgyalt Muammar Kadhafival. Egyik fél sem adott ki hivatalos jelentést a megbeszé­lésről, egy francia hír­­ügynökség azonban megjegyezte, hogy a ta­lálkozás „viharos” volt és a résztvevő felek nem egyszer „sértegették” egymást. Egy angol diplomata véleménye:­­ Hassan és Kadhafi egyezménye mindenki számára veszélyes. A „különös házasság” bi­zonyos nemzetközi el­fogadottságot jelenti Muammar Kadhafi szá­mára, aki közismerten a világ terrorista mozgal­mainak egyik legállha­­tatosabb és egyúttal leg­gazdagabb támogatója. Kétségtelen, hogy a gaz­dag Líbia gazdaságilag és pénzügyileg képes Marokkót segíteni, amelynek munkanélkü­liségi arányszáma húsz százalék. Lehetséges, hogy Kadhafi végső fo­kon Hassan megbukta- A „Hét szűk esztendő” első napjai: Izrael leértékelte a shekelt Yitzhak Modai, az új izraeli kormány pénz­ügyminisztere, benyúj­totta költségvetési ja­vaslatát a Knessethez, az izraeli képviselőház­­­­hoz. A javaslat elősza­vában hangsúlyozta, hogy a „hát szűk eszten­dő” évei következnek el Izrael számára. Mr. Modai mindenek­előtt 9 százalékkal leér­tékelte a shekelt, azért hogy „mérsékelje az amerikai dollár iránti keresletet” és a deval­válást egyúttal az inflá­ció elleni küzdelem első lépésének tekinti. (Izra­elben jelenleg az inflá­ciós áremelkedés évi 400 százalék. (Ennél még az argentínai is kisebb.) A pénzügyminiszter a következőket mondta az újságíróknak: — Költségvetésünk értéke húsz billió ame­rikai dollárnak felel meg és hangsúlyoznom kell: az izraeli nemzetgazda­ság helyzete válságos. Véleményünk az, hogy az ország pénzügyi hely­zete sokkal kedvezőtle­nebb helyzetben van, mint amilyennek azt hi­vatalba lépésünk előtt elképzeltük. A pénzügyminiszter első leglényegesebb in­tézkedései: A kormány legalább egybillió dollárral fog­ja csökkenteni az élel­miszer-ipar állami tá­mogatását.­­Ennek az állami támogatásnak volt a következménye az, hogy az izraeliek a magas százalékú inflá­ciós áremelkedés ellené­re is viszonylagosan ol­csón tudtak vásárolni élelmiszereket. Az új kormány intézkedései közül nyilvánvalóan ez fogja legérzékenyebben érinteni az izraeli átlag­polgárt, akinek ezután az eddiginél sokkal ma­gasabb árat kell fizetnie az élelmiszerért, mint ezelőtt.) Az izraeli kormány mindegyik minisztéri­umának költségvetési tervezetét csökkenteni fogják, egyelőre bizony­talan, hogy mennyivel. A Reuters angol hír­­szolgálati iroda jeruzsá­­lemi irodavezetőjének kommentárja: " Az új izraeli kor­mány nemzetközi adós­sága 23 billió amerikai dollár és a lakosság szá­mához viszonyítva (Izra­el lakosainak a száma 3,5 millió) ez a világ legmagasabb nemzet­közi adóssága, annak el­lenére, hogy a világ zsi­dósága állandóan gyűjt Izrael számára. Izrael nemesvaluta tartaléka viszont sokkal alacso­nyabb, mint három bil­lió dollár , ami a pénz­ügyi szakértők vélemé­nye szerint a minimá­lis lenne ahhoz, hogy az izraeli nemzetgazdaság működése többé-kevés­­bé akadálytalan legyen. (A legutóbbi választás és az új kormány hiva­talba lépése közötti hét hetes időszakban az iz­raeliek az újjáéledt fe­ketepiacon sokszázmil­lió amerikai és kanadai dollárt vásároltak, mert előre látták a shekel szükségszerű devalválá­sát. — Szerk.) Csernyenko, a Szovjetunió elnöke, a szovjet Kommunista Párt főtitkára, a szovjet haderő legfőbb parancsnoka, ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt. A hírek szerint Csernyenko súlyos beteg. A fenti fényképen a nyilvánosság előtt ritkán mutatkozó Csernyenkó érdemrendet nyújt át a Szovjetunió első női űrutazójának. E­gy szovjet újságíró könnyfakasztó kálváriája Az egész dolog tagad­hatatlanul drámai volt: a hallgatóság könnye­zett, a televíziós kame­rák fényképészei köny­­nyeztek és általában mindenki könnyezett. A jelenet megható és drá­mai volt. Oleg Bitov, 52 éves szovjet újságíró, aki egy esztendővel ez­előtt Angliában politikai menedékjogot kért és nemrégiben visszatért Moszkvába, televíziós interjút adott kollégái­nak Anglia megpróbál­tatásairól és szenvedé­seiről. Mr. Bitov aki a „Literaturnaya Gazet­­ta” nevű moszkvai heti­lap úgynevezett nemzet­közi kulturális tudósító­ja volt, egy évvel ez­előtt megjelent Angliá­ban és politikai mene­dékjogot kért az angol hatóságoktól. A politi­kai menedékjogot meg­kapta. Nemrégiben azonban visszatért Moszkvába és közölte egy televíziós interjú alkalmával, hogy való­jában mi is történt. — A helyzet az — mondta Oleg Bitov —, hogy angol titkos ügy­nökök egyszerűen elra­boltak és később kínzá­sokkal kényszerítettek arra, hogy szovjet-elle­nes nyilatkozatokat te­gyek. A probléma az volt, hogy feleségem és 15 éves lányom nem utaz­hatott hozzám Angliába, mert ez a mi országunk­ban törvény­ellenes. (Nincsen nálad gazda­gabb, szebb ország! — Szerk.) Kénytelen vol­tam visszatérni és kü­lönben is haza akartam térni. Családom itt él és én rendíthetetlenül hi­szek a szovjet rendszer­ben. (Éppen csak a rend kedvéért, talán nem ér­dektelen megjegyezni, hogy a szovjet törvé­nyek értelmében, az a személy, ki nem tér visz­­sza külföldről, halállal büntethető és család­tagjai életfogytiglani börtönbüntetésre ítél­hetők. Nem lehetetlen, hogy ezek a körülmé­nyek nagymértékben befolyásolták Mr. Bitov hazatérését Angliából.) Ugyancsak érdemes emlékezni arra, hogy általában többen szök­nek a kommunista or­szágokból Nyugatra, mint a Nyugatról a kom­munista országokba. (Mert az utóbbiról mi nem hallottunk. — Szerk.) Olev Bitov sajtóérte­kezlete azonban min­denképpen hatásos és jól rendezett volt. Magunk is kitöröltünk néhány könnyet szemünkből és azután úgy döntöttünk, hogy egyelőre­­ nem disszidálunk Moszkvá­ba. A­z indiai „Clark Gable” visszatérése Indira Gandhi gyengülésének a jele Az Associated Press nevű amerikai hírügy­­­nökség jelentette: N.T. Rama Rao, az in­diai Andhra Pradesh ál­lam volt miniszterelnö­ke, Indira Gandhi, indiai miniszterelnök engedé­lyével, visszatért és el­foglalta állami minisz­terelnöki pozícióját. Ra­­ot az elmúlt augusztus 16-án távolította el hi­vatalából Ram Lal, Andhra Predesh állam kormányzója (akit egyébként Indira Gand­hi nevezett ki erre a po­zícióra), miután Rao egy szívműtét után vissza­tért Amerikából. Az elégedetlenség és a felháborodás olyan óriási volt, hogy Mrs. Gandhi nem sokkal ké­sőbb kénytelen volt le­mondatni Ram Lalt, aki­nek utóda egy Sharma nevű, ellenzéki politi­kus lett. Amikor Rao vissza­tért Hyderabadba, (az állami fővárosba) majd­nem százezer főnyi tö­meg fogadta és lelkesen ünnepelte. Rao nyitott autóban vonult végig az állami főváros utcáin és a hindu szerzetesek sár­ga köpenyét viselte — jelképéül annak, hogy a buddhista hagyomá­nyok visszaállítását követeli, Indira Gand­hival szemben. Rao, Shankar Shari­ma, az új állami kor­mányzó kezébe tette le hivatali esküjét és az­után a következőket mondta egy tömeggyű­­lésen: — Visszatérésem és Indira Gandhi engedé­kenysége kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Gandhi pozíciója gyen­gült és az elkövetkező országos választáson nem győzhet. Indira Gandhi kívánta távozá­somat, amely után, Andhra Pradeshben, a tüntetések következté­ben több, mint ötven sze­mély vesztette életét és a sebesültek száma többszáz volt. Az ellen­zés Gandhi politikájá­val szemben, különösen India déli államaiban, állandóan erősödik. Gandhi a hagyományos indiai erkölcs lerombo­­lója és közéletből tá­voznia kell. A 61 éves N.T. Rama Rao egyébként India egyik legismertebb és legtehetségesebb film­színésze, általában az „igazi férfiasság” meg­testesítőjének tekintik és az indiai film­kriti­kusok általában így ne­vezték: Az indiai Clark Gable. A nagy nyugati hír­­ügynökségek (Reuter, Associated Press, Uni­ted Press International, Agence France­ Press) egybehangzó véleménye szerint Rama Rao visz­­szatérése elvitathatat­lan jele annak, hogy In­dira Gandhi népszerűsé­ge, mindenekelőtt az or­szág déli államaiban, egyre gyengül és újravá­lasztása egyáltalában nem tekinthető elinté­zett kérdésnek.) Shanld­­en­­stem K­ibővített kormánnyal kezdett Mulroney Brian Mulroney és kormánya letette hiva­tali esküjét és a minisz­terelnök, a miniszterek­kel együtt, elfoglalta hi­vatalát. Az új, konzer­vatív kormánynak negy­ven tagja van, pontosan annyi, mint amennyi a hivatalos ellenzék, a Li­berális Párt képviselői­nek a száma és tízzel több, mint amennyi kép­viselője az NDP-nek van. Kanada történetében ez a legnagyobb mére­tű kormány. Pierre Tru­deau „fénykorában” a­ kormánynak 37 tagja volt, ezt a létszámot Turner 29-re csökkentet­te, igaz viszont, hogy a „töbletet” kinevez­ték szenátoroknak. Indo­­ kolása :1 — A Progresszív Kon­zervatív Párt az elmúlt húsz esztendő nagyobb részében kormányon kí­vül volt és gondoskod­nom kellett arról, hogy a kormányban Kanada mindegyik területe kép­viselve legyen és ezzel teljesen kontrollálni tudjuk a közéletet. Kanada új miniszterelnöke, Brian Mulroney és jugoszláv születésű felesége, Mila. A­z új kormány személyi problémái A Mulroney-kormány problémái a követke­zők: A pénzügyminiszter Michael Wilson lett és ez feltétlenül kedvező­nek tűnik. Mr. Wilson fiatal­ember, 46 éves és korábban egy nagy be­ruházó cégnek az egyik vezetője volt. Szakér­telme kétségtelen és el­képzelhető, hogy a ko­rábbi pénzügyminiszte­rek (MacEachen és La­­londe) katasztrofális té­vedéseit képes lesz bi­zonyos mértékben hely­rehozni. — Erik Nielsen lett a helyettes minisz­terelnök és az úgyneve­zett ,,Privy Council” el­nöke. Mr. Nielsen intel­ligens és még Mulroney­­nál is gyakorlottabb, olykor szinte félelmetes parlamenti vitázó,­ aki egyidőben, amikor Joe Clarkot helyettesítette a képviselőházban, Tru­­deauval is szembe tudott szállni a vitákban, még­hozzá eredményesen.­­ Az új kormánynak hat nő­ tagja van. Flora MacDonald, aki a rövid­életű Clark-kormány­­ban külügyminiszter volt és jelenleg alkal­maztatásügyi és beván­dorlásügyi miniszter, az egyetlen, aki ismert közülük. Ms. MacDo­nald rendkívül intelli­gens és gyakorlott poli­tikus. A további nő nagy­jából ismeretlen és nem lehetetlen, hogy minisz­teri pozíciójukat csak a nők arányszámának fel­javítása miatt kapták. A jövő fogja megmutatni, hogy ez az aggodalom in­­dokolt-e. A külügyminiszter Joe Clark lett. Mr. Clark diplomáciai képességei­vel kapcsolatban bizo­nyos kételyek merülnek fel. Amikor miniszterel­nök volt, azt ígérte Izra­elnek, hogy a kanadai nagykövetséget Tel Avívból Jeruzsálembe, az ország hivatalos fő­városába, helyezi át. A kanadaiak a dologgal keveset törődtek. Szá­mukra az ország fővá­rosa Tel Avív és soha­sem csináltak kabinet­kérdést abból, hogy a nagykövetségek Tel Avívban, vagy Jeruzsá­lemben vannak-e. Az arab országok azonban nyomban olaj­szállítási megtorlással fenyege­tőztek és Mr. Clark et­től úgy megrémült, hogy nyomban lemondott a tervről, amely egyéb­ként senkit sem érdekelt már kezdettől fogva, ki­véve a zsidókat. Mr. Clark diplomáciai ké­pességeinek szemmel­­látható fogyatékossá­gán kívül, a külügymi­niszteri pozíciónak van egy másik problémája is. A problémát még Trudeau teremtette, amikor a külügyminisz­teri pozíció mellett egy másik minisztériumot is létesített, amelynek el­nevezése Ministry of External Relations. Van tehát egy külügyminisz­térium és egy olyan mi­nisztérium, amelynek feladata az, hogy a kül­földi, nemzetközi kap­csolatokat ápolja.\ T urner éles, Broadbent enyhe John Turner, a kanadai Libe­rális Párt vezetője, érthető módon, lehangoltan fogadta az elsöprő konzervatív választási győzelem hírét. John Turner, a hivata­los ellenzék vezetője, éles hangon a következő­ket mondta az új kor­mányról az újságírók­nak egy rögtönzött saj­tóértekezleten. — A választási kam­pány idején Mulroney­­ megígérte nekünk, hogy a kormány befolyását a magánéletre csökkente­ni fogja. Most azonban olyan népes kormányt adott nekünk, amilyenre Kanada történetében még nem volt példa. A miniszterek mindegyi­ke, parlamenti képvi­selői fizetésen kívül, külön évi 40,425 dollárt kap a miniszteri port­folióért. Ez azt jelenti, hogy a kormány 29 tag­jának negyven tagra tör­tént emelése évenként 444,675 dollárral na­gyobb terhet jelent majd az adófizetőknek. Ez azonban nem minden: mindegyik miniszter mellé, természetesen, minisztériumot állíta­nak fel és egy-egy mi­nisztériumnak átlago­san 80-90 alkalmazott­ja van. Az új miniszté­riumok tehát évi sokmil­lió dollár különkiadást jelent az adófizetők szá­mára. Érdekes módon, Ed Broadbent, az NDP ve­zetője, enyhébben bírál­ja el a Mulroney kor­mányt. Véleménye: — Ha Mulroney fel tudja használni a mam­­mut-kormányt arra, hogy a bürokráciát kont­rollálja és gyors akció­kat léptessen életbe, a gazdasági helyzet meg­javítása érdekében, — akkor a kormány létszá­mát nem tekinthetjük szükségszerűen túlmé­retezettnek. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Next