Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-10-06 / 40. szám
6. oldal A feketék lázadnak, a fehérek pedig nyugtalanok Délafrikában_________________ Néhány nappal ezelőtt az új dél-afrikai alkotmány értelmében Cape Townban, az ország fővárosában, ahová a fehér telepesek 332 esztendővel ezelőtt megérkeztek, a fehér uralom hivatalosan és elméletben végetért. Az új parlamentben helyet foglalnak fehér, fekete és indián képviselők. Szavuk azonban az ország ügyeinek intézésében rendkívül korlátozott lesz. Az igazság az, hogy az ország ügyeit a fehér képviselők fogják intézni Dél-Afrika lakosságának 73 százalékát jelentik a feketék, számuk 23 millió a 2,8 millió fehérrel szemben, az indiánok száma körülbelül 850.000. Cape Townban folytatódnak a tüntetések az új kormány és az új alkotmány ellen, amelyet a feketék egyszerűen csalásnak minősítenek. A probléma azonban az, hogy a legutóbbi választáson a szavazásra jogosult feketéknek mindössze 30 százaléka, a szavazásra jogosult indiánoknak pedig mindössze húsz százaléka járult az urnákhoz. Angol politikai megfigyelők és újságírók azt állítják, hogy akkor sem változott volna semmi, ha minden szavazásra jogosult fekete és indián szavazott volna. Az új alkotmány értelmében Dél-Afrika 68 éves miniszterelnöke, Pieter W. Botha, hivatalosan az ország elnöke lett. Pozíciója megváltoztathatatlan és az igazság az, hogy Mr. Botha alkotmányos úton lett Dél-Afrika elnöke. A változásról különböző ellenzéki személyek különbözőképpen vélekednek. Helen Suzman, a fehér ellenzék egyik legbefolyásosabb parlamenti képviselője, így nyilatkozott: — Az új alkotmány az apartheid, tehát a teljes faji szegregáción alapszik. Ez az alkotmány demokrácia-ellenes. Gatsha Buthelezi, a zulu törzs főnöke, az úgynevezett fekete mérsékeltek vezetője, — érthetően a következőket mondotta: — Azok, akik az elmúlt választáson szavaztak, elárulták a feketék ügyét. A fehérek félrevezették a feketéket. Pieter Botha, elnök: — Nem állítom, hogy a jelenlegi rendszer tökéletes. Nem állítom azt sem, hogy ez a végső és egyetlen lehetséges megoldás. Dehát, milyen más megoldást találhattunk volna, amíg a feketéknek nem lesz elég politikai és gazdasági gyakorlatuk ahhoz, hogy Dél-Afrikát vezessék? Lám a négerek által vezetett új országok hová jutottak. Demokrácia nincs — ellenben annál nagyobb a korrupció. Alan Paton, világhírű délafrikai regényíró (Cry, the Beloved Country) véleménye: — Drámai és történelmi jelentőségű eseménynek vagyunk a tanúi és a részesei. Generációkon keresztül a délafrikai fehérek tigrisen lovagoltak. Ma már, a tigris egyre erősebb és a lovas egyre gyengébb. A fehér lovasok szeretnének leszállni a tigrisről és nem lehetetlen, hogy a tigris rövidesen leveti hátáról az elöregedett fehéreket. Michael Valpy, angol televíziós hírmagyarázó, kommentárjának rövid összefoglalása: — A fehérek nyugtalanok Dél-Afrikában. Nyugtalanságuknak az oka az, hogy attól tartanak: a feketék semmivel sem jobbak, mint ők és ezért nem szabad politikai hatalmat adni a kezükbe. Az igazság az, hogy aggodalmuk egyáltalában nem alap-, talán. Tény az, hogy a fekete uralom alatt álló Zimbabwe semmivel sem biztosít nagyobb politikai és emberi szabadságot és jogot polgárainak, mint amilyet annak idején a fehér uralom biztosított, amikor Zimbabwét még Rhodesiának hívták. Mr. Mugabe zimbabwei kormánya, a jelentések szerint halomra gyilkolja a fehér ellenzéket és a szabad sajtót ugyanúgy elfojtja, mint ahogyan Ian Smith fehér kormánya tette. A helyzet az, hogy a legfőbb ok, amiért a délafrikai fehérek sohasem fognak önként beleegyezni abba, hogy a politikai hatalmat átadják a többségben lévő feketéknek: tisztán látják azt, hogy a feketék ugyanolyanok, mint ők, sőt rosszabbak és mohóbbak és a változás csak annyi lesz, hogy a jelenlegi négerüldözést fel fogja váltani a négerek által intézményes-. tett kegyetlenebb fehérüldözés. Johannesburgi (Dél-Afrika) négerek tüntetése az új alkotmány ellen, amely teljesen kizárja őket az ország kormányzásából. Indiánok a délafrikai Durbanban az autóbuszra várakoznak. Az új alkotmány szerint ugyanazt az autóbuszt használhatják, mint a fehérek. A 73 éves Csernyenkó mögött a fiatalok várakoznak... Konstantin Csernyenkó, a Szovjetunió diktátora, a közelmúltban töltötte be hetvenharmadik évét és ez alkalommal a Kremlben megrendezték a szokásos születésnapi ünnepséget. Az ünnepség és a születésnap szokatlanul szerény volt, a születésnapi banketten csupán a meghívottak vettek részt, az utcai felvonulásokat mellőzték és a Pravda, a szovjet Kommunista Párt hivatalos napilapja, mindössze néhány sorban emlékezett meg az eseményről. Robert Kaiser, a „Washington Post” nevű amerikai napilap moszkvai irodavezetője, a következőket írta a születésnappal kapcsolatban: — Nem kétséges, hogy a Szovjetunióban valamiféle változásra készülnek. Az a körülmény, hogy Csernyenko beteg és különben sem képes a vezetésre, ma már majdnem közhelynek számít, ezzel mindenki tisztában van, íme, néhány körülmény, amelyek mindegyike figyelemre érdemes: — A Szovjetunió történetében a közelmúltban történt először, hogy a hadsereg vezérkari főnökét minden magyarázat nélkül elmozdították pozíciójából. — A Szovjetunió történetében első ízben egy helyettes miniszterelnököt a Vörös Téren Moszkvában ünnepi temetési szertartásban részesítettek és azután a Kreml falában, a nemzeti hősök mellé temették. Első ízben történik meg a Szovjetunió történetében, hogy a bel- és külpolitika igazi irányítója a külügyminiszter, Andrej Gromikó. A szovjet vezetők közül ő volt az, aki Reagan, amerikai elnökkel tárgyalt. Miért nem Csernyenko? Miért nem a Központi bizottság valamelyik másik tagja? Igaz-e, hogy a Kreml igazi ura és a Szovjetunió igazi diktátora nem Csernyenkó, hanem Gromikó? — Aki Moszkvában él, elkerülhetetlenül érzi, hogy a szovjet rendszer vezetői változásra készülnek. Csernyenkó és az „aggok generációja” mögött a fiatalok várakoznak arra, hogy a hatalmat Csernyenkó halála után a kezükbe vegyék. A legesélyesebbek az 53 éves Mikhail Gorbacsev és a 60 esztendős Grigory Romanov. Gorbacsev Yuri Andropov közvetlen környezetéhez tartozott. Politikai gyakorlata ennek következtében figyelemre érdemes, hátránya az, hogy szakterülete a mezőgazdaság és nincs ipari gyakorlata. 1975 óta csupán néhány hónapig volt a Szovjetuniónak igazi, energikus és tevékeny vezetője, addig, amíg súlyos vesebaja cselekvőképtelenné nem tette Yuri Andropovot. Andropov valósággal letiporta a szovjet bürokráciát, és gazdasági változásokat kezdett el. — Csernyenko rövidesen meghal és utóda minden valószínűség szerint Gorbacsov, vagy Romanov lesz. A szovjet rendszer változáson fog keresztül menni, de azok, akik a rendszer halálát jövendölik, illúzióban ringatják magukat. A szovjet rendszer túlélte a nagybeteg Andropovot és minden jel szerint túl fogja élni a tehetségtelen bürokratát, Csernyenkót és a Nyugatnak azzal kell számolnia, hogy az elkövetkező években egy fiatal és modernül kiképzett szovjet generációval kell tárgyalnia. Giscard „feltámadása” — Mitterrand alkonya? Az Agence France- Press nevű francia hírügynökség jelentette Clermont-Ferrandból. Az ottani időközi parlamenti választáson (az előző képviselő meghalt) a szavazatok 72 százalékos többségével Valery Giscard d’Estaing, volt francia elnök, győzött. A hírügynökség szerint különlegesen jelentős az a körülmény, hogy Giscard, aki három esztendővel ezelőtt veszített a szocialista Francois Mitterrand ellen, ismét „feltámadt”. Ez az első eset a francia demokrácia történetében, hogy egy francia elnök, politikai veresége után, visszatért az aktív politikába. Monsieur Giscard úgynevezett „jobbközép” politikai irányt képviselt a francia politikai életben. Politikai álláspontja valamivel ,,baloldalibb” volt, mint a gualleistáké és valamivel „jobboldalibb” volt, mint a szocialistáké. A francia hírügynökség kommentárja az időközi választással kapcsolatban a következő: — Monsieur Giscard választási győzelme nem volt meglepő, mivel ez a terület az úgynevezett Auvergne terület, alapvetően jobbközép politikai beállítottságú volt, kezdettől fogva. A választási siker azonban kétségtelen és elvitathatatlan jele annak, hogy a francia polgárok jelentős része elégedetlen Monsieur Mitterrand eddigi politikai és gazdasági irányvonalával. Úgy tűnik, hogy Francois Mitterrand sokkal többet ígért annál, mint aminek a megvalósítására képes volt. Lehetetlen megjövendölni, hogy az elkövetkező választáson Monsieur Mitterrand veszíteni fog-e, de a lehetőség erre feltétlenül megvan. Az amerikai elnökválasztási kampány teljes erővel folyik. A fenti fényképen a kampány egyik groteszk jelenetét láthatjuk: a magzatelhajtás ellenzői és a magzatelhajtás szószólói egymás mellett tüntetnek. Izrael talán kivonul Libanonból Libanon miniszterelnöke, Rashid Karami, nemrégiben egy interjú alkalmával a következőket mondta az Associated Press nevű amerikai hírügynökség munkatársának: — Nem lehetetlen, hogy Izrael rövidesen visszavonja katonáit Dél-Libanonból. Richard Murphy, amerikai külügyminiszterhelyettes, a közelmúltban megbeszélést folytatott Hafed Assad Szíriai elnökkel és azután Jeruzsálembe repült, ahol személyesen tárgyalt Shimon Peres, izraeli miniszterelnökkel. — Assad, Szíriai elnök, hajlandónak mutatkozik arra, hogy egy Izraellel való tárgyalás után garantálja Izrael északi területeinek biztosítását, azért cserében, hogy Izrael viszont kivonja csapatait Libanonból. Mr. Murphy az amerikai kormány hivatalos biztosítékát tolmácsolta Izrael északi határterületeivel kapcsolatban és eyúttal hangsúlyozta, hogy Izrael ennek fejében hajlandó a Reaganadminisztráció kérését teljesíteni és kivonulni Libanonból — mondta Rashid Karami az amerikai újságírónak. Jeruzsálemből származó értesülések szerint az izraeli kormány hivatalosan egyelőre, nem hajlandó a libanoni kivonulásra vonatkozó hírt megerősíteni. Peres miniszterelnök szóvivője azonban kijelentette a nyugati újságírók előtt: Az izraeli kormány mindenképpen „megfontolás tárgyává” teszi a kérdést. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének hivatala hajlandó „bármilyen közvetítő szerepre” a libanoni problémával kapcsolatban. Brian Mulroney miniszterelnök úgy döntött, hogy az új parlament első ülésszaka november 5-én kezdődik. Ez pontosan két hónapot jelent a legutóbbi választás óta és ez a maximális időtartam, amelyet a föderális törvény engedélyez a választás és az új parlament ülésszakának megkezdése között. Mr. Mulroney előzőleg tárgyalt az időpontról John Turnerrel, a hivatalos ellenzék vezetőjével és Ed Broadbenttel, az NDP vezetőjével, aki minden jel szerint erősebb ellenfele lesz a miniszterelnöknek, mint a parlamenti vitákban gyakorlatlan Turner, aki a választási kampány során a televíziós viták alkalmával rendkívül gyenge vitázónak bizonyult. Sokan úgy vélik, hogy éppen ezért, a Liberális Párt nemhivatalos főszónoka Jean Chretien lesz. Ed Broadbent nyomban a hír nyilvánosságra hozatala után, támadta a miniszterelnököt, kijelentve az újságírók előtt egy sajtóértekezleten: " A kormánynak nem szabad várnia a problémák megoldásával november 5-ig. Mindenekelőtt megoldást kell keresnie a munkanélküliségi problémára, mivel a tél küszöbén állunk. A kanadaiak úgy döntöttek, hogy a politikai és a gazdasági életben változást akarnak. A miniszterelnököt a mandátum arra kötelezi, hogy a változást mielőbb kezdje el. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy idő előtt vágjanak bele olyan dolgokba, ahol 1-2 hónap nem számít.) Herb Gray, liberális képviselő, a Treasury Board volt elnöke, így nyilatkozott: — A parlamentet korábbi időtartamra kellett volna összehívni. A gazdasági problémák túlságosan súlyosak ahhoz, hogy megoldásukkal várjunk. (Eddig halogatták a tervet.) Sajnálatos körülmény, hogy Mr. Mulroney nem képes kormányát és kormányprogramját rövidebb idő alatt megszervezni. A miniszterelnök lassúsága kiábrándító, — mondta Herb (akiknek 16 év nem volt elég a problémák megoldására. — Szerk.). O iSlark P arlament november 5-én, Ed Broadbent azonban türelmetlen L evesque a „francia nemzet” hivatalos elismerését követeli Rene Levesque, Quebec miniszterelnöke volt az egyetlen, aki a kanadai alkotmány úgynevezett „hazahozatala” után, nem volt hajlandó aláírni az alkotmányt, szemben a többi kilenc provincia miniszterelnökével, akiknek mindegyike — bizonyos változtatások után — aláírta az alkotmányt. Az elmúlt választási kampány során Brian Mulroney több ízben kijelentette : ha miniszterelnök lesz, mindenképpen tárgyalni fog Monsieur Levesque-vel arról, hogy Quebec, mint provincia, hivatalosan egyetértsen és aláírja az alkotmányt. Rene Levesque két napig tartó konferenciát folytatott a Parti Quebecois nemzeti tanácsával (amely a pártvezetőség hivatalos elnevezése) és a tanácskozás után a következőket mondta az újságíróknak egy sajtóértekezleten: — Az alkotmány aláírásáról hajlandók vagyunk tárgyalni és elvben, bizonyos körülmények között, hajlandók vagyunk az alkotmányt aláírni. Mr. Mulroneynak azonban tudomásul kell vennie azt a tényt, hogy Quebecben egy olyan „nemzet” él, amely hagyományait és származását tekintve, nem azonos Kanada egyéb területeinek hagyományaival és származásával. — Alapvető követelményünk az, hogy mielőtt aláírjuk, az alkotmány hivatalosan használja Quebeccel kapcsolatban a „francia nemzet” kifejezést. Ne feledjük el, hogy Quebecben körülbelül 5-6 millió olyan személy él, akik francia származásúak és franciáknak érzik magukat. Előzetes megbeszéléseink alkalmával világossá tettem ezt a körülményt Mr. Mulroney előtt. S még valamit szeretnék mindehhez hozzátenni: — A Parti Quebecois végső célja változatlan— Turner beleegyezett Trudeau „patronage” politikai kinevezéseibe és ez súlyos hiba volt, sőt azokhoz hozzáadott még egyet. A személyeket tekintve, kormánya gyanút keltően hasonlított az előző liberális kormányhoz, habár struktúrájában attól ml Quebec teljes függetlensége és önállósága marad. Olyan feltétel ez, amelyet Brian Mulroneynak tudomásul kell vennie és el kell fogadnia, ha azt akarja, hogy a kanadai alkotmányt aláírjuk. A következő provinciális választás kulcskérdése nemzeti önállóságunk lesz. A Parti Quebecois nem hajlandó ebben a kérdésben kompromiszszumra, — mondotta Levesque. Turner sem konzervatív, sem liberális nem volt különbözött. Turner lassan kezdte meg választási kampányát, mert arra számított, hogy Mulroney önmagát fogja diszkreditálni. Ezenkívül Turner számos ügyetlen és ostoba hibát követett el: például, amikor Iona Campagnolo fenekét meg- , paskolta a szónoki emelvényen, amikor ténybeli tévedést követett el a civil service alkalmazottainak létszámára vonatkozóan, és Manitoba lakosságának létszám-változására vonatkozóan. Egyedül Jean Chretien volt alkalmas a vezető-választó konvenció pályázói közül, mert elsőrangú parlamenti vitázó és hosszú politikai gyakorlattal rendelkezik.