Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-06-02 / 22. szám

A választási tőke és a kamatláb 1980-ban Reagan győzelmét részben ennek a kérdésének köszönhette: „Jobban megy-e most sorod mint azelőtt?” Az országos válasz ez volt: „Minden pocsékul megy!” Következtetésképpen az amerikai szavazó kibuktatta a Carter kormányt. A demokraták megkísérelték ugyanezt a kortesfogást alkalmazni az idei elnökválasztáson, de leszámítva szakszervezeteket és a magas munkanélküliségből érintett szigeteket, országszerte az amerikaiak gazdasági téren elégedettnek mutatkoznak. A kérdést így hát érdektelenül hallgatták és megválaszolatlanul hagyták. « A demokraták azonban olyan makacsul jósolták a sötét gazdasági jövőt, hogy most akadt egy forgatókönyv amely ennek bekövetkezését a következőképpen írja meg. A jólétet korábban Amerikában két fogalommal mérték: Az infláció mérvével, ez jelenleg rendkívül alacsony és így jólétet jelent. Valamint a munkanélküliek számával, ez most szintén alacsony, ami ugyancsak a javult gazdasági helyzetet sejtteti. A nyomor fokát az előbbi kettőnek összeadásával szokták azelőtt megállapítani. Most e két alacsony számot összeadva ez is jólétet jelez. Amit az is igazol, hogy egy újabb mérce Amerika államgazdaságának mérve, szintén jólétet jelez, továbbra is erősen fejlődik és növekszik.( jpj: Mindennek következtében mindezeket a mércéket hirtelen elvetették most, mert nem hozták meg a tőle remélt és várt hatást, a borús és viharos időjárás jelentését. Ezért hát most egy újabb mércét rántottak elő, az eddig nem használt kamatlábat. Ha a kamatláb emelkedőben van, mindenki úgy tekint erre, mint barométerre. A derült égbolt csupán ideiglenes, mondják egymásnak az emberek, hamarosan visszatérnek majd a szűkös idők. Azt kevesen veszik figyelembe, hogy ami a kamatláb emelkedését kiváltotta, az éppen a jelen gazdasági virágzás. Ezt az igazságot csakis az ismeri el, akinek nagy betéte van a bankban, vagy aki nagy kölcsönt kapott. Miután a nagy tömeg nem tartozik ebbe a két végletbe, a nagyközönség szemében a kamatláb emelkedése mindig és mindenkor rossz ómen. Ahány frakció van, annyi a magyarázat és annyi a bűnbak. A demokraták szerint a Reagan kormány deficitje okozta a kamatláb emelkedését. Szerintük a gazdasági pangás befejezésével a nagyvállalkozók nagy kölcsönöket vettek fel, a kormány versenyzett velük a hitelért, hogy deficitjét fizethesse, eredmény tehát a hitelszűke. A liberális demokraták erre egyetlen orvosságot ismernek csupán, az adók emelését ajánlják, hogy a deficittet ezáltal csökkentsék. A republikánusok Reagan-recept-szárnya, a Supply-side teória hívei, azt mondják hogy a bűnös Paul Walker, a Carter által kinevezett FED, vagyis az amerikai nemzeti bank fogalmának megfelelő állami bank főnöke, akit Reagan nemrégen erősített meg állásában újabb négy esztendőre, jutalmul azért, hogy egy gazdasági pangás árán lecsökkentette Amerika inflációját. Walker, mondják ezek a republikánusok, megijedt a gazdasági növekedés és a deficit növekedésének mérvétől, erősen a fékre lépett, lelassította a dollár nyomását, hogy ezzel elejét vegye az infláció viszszatérésének. Ez viszont a Supplyside republikánusokat az időbomba ketyegésére emlékezteti. Úgy számítják, hogy a kamatláb minden fél százalékos emelkedése egy-egy republikánus szenátor mandátumába kerül majd novemberben. Márciusban a kamatláb 11 % volt, május végén 12,5 %! Szerintük ez azt jelenti, hogy a most betöltésre kerülő 6 republikánus mandátumnak felét máris elvesztették. És ha a szenátus ismét demokrata kézbe kerülne, úgy Reagan uralma véget érne még akkor is, ha ismét őt választaná elnökévé Amerika. MIHÁLYI GILBERT — DUNAI ÁKOS: IUinot Pál, a vasfüggöny mögül jött pápa n. János Pál pápa álmáról aóó alsó, magyar nyelven In könyv — élatrajs —. »ót talán dokumantumo Orteatánynak la nevmdmló máphartalmi mű, a Vasárnap legújabb kanmártón maglipstá. As írók a könyv alsó fajsantáben, a váratlan konklává váratlan váladlána dm alatt maihonnan leírják a körülményeket, miként lett Karol Wojty, Róma püspöke, valamim kaent Páter utódja iránt 0. ,4B°Á további fejesetekben az írók az olvasó alá taksákért, mint egye*— —— -------—r a nebát munkás élettől, ha a nebán tart munka kedvetteníti el, hanem ssindarsbok írásával, előkkal vigasztalja elcsüggedt táraalti könyv minden oldala adass ókópkánt vetersse szamai alá a legfőbb pásztor, a Casntatyannapos életet, aki nam követi a régi mókásokat, a hordja falán a hagyományos tiarát, hanem esi egisiaj Ha Igával, a nagy mervtottal a mtvá Irdeti Krisztus tanításait Mats lépésről lápáarr írva a Ssentatya vUágavangaUaádóe dija. felrendelheti a KtteUkm Magyarok Vasárnap könyvosztályán. 1799 Mahoning Avenue. Youngs twn, OMe 44399. Arm IS dollár ás 1 dollár portó MEGNYÍLT az új Hungarian Restaurant!! 5062 N. Lincoln Ave. Chicago • Magyar ételkülönlegességek • Pénteken és szombaton cigányzene • Asztalfoglalás szükséges a hétvégén Nyitva: du. 5-től — KEDDEN ZÁRVA! Telefon: (312) 334-4850 Megtápult büszkeség... Ifj. Fekete István Korén, amikor az álmosarcú reggel még azon tusakodott önmagával, hogy érdemes-e felkelnie, mint egy energia túltengésben szenvedő szöcske ugrottam ki az ágyamból. Pedig csak alig néhány .8 órát aludtam, mert hajnalig néztem a televíziós készüléket, melynek néha tiszta, de többnyire zavaros képernyője a holdon mászkáló amerikai űri repülőket mutatta. A rövid alvás ellenére frissnek, üdének, erősnek, bátornak és végtelenül okosnak éreztem magam. És olyan várakozással néztem a nagy nap elé, mint ahogy a szende és szeplőtelen arák várják a nászéjszakájukat. Felajzott lelkiállapotom persze nem volt egyedülálló, hiszen ezen a napon nem csak én és az Egyesült Államok legtöbb polgára volt önünneplő extazisban, hanem szinte az egész világ emberisége büszke melldöngetéssel méltatta az amerikai holdrakéta sikerét. A hideg, meleg és langyos háborúk évtizedes ellenségeskedését Kelet és Nyugat a feledés rongyos futószőnyege alá seperte ezen a nagy napon és vállveregetve gratuláltak egymásnak a fenomenális sikerhez. Ami nem csak Amerika technikai eredménye volt, hanem az egyetemes emberiségé. A homo sapiensek közös diadala! Ezen a napon minden gyepesagyú tökfej és vízfejű kretén lángésznek érezte magát. Szomszédok, akik évek óta haragban voltak szívélyes mosolylyal üdvözölték egymást. — Micsoda őrületes siker, kedves Mr. Nelson! Micsoda siker!! — Szédületes, hogy mit tudunk, drága Mr. Wilson ... Egyszerűen reszketek az izgalomtól és büszkeségtől! Éppen reggeliztem, amikor beállított Mrs. Wojt, aki már közel járt a hetven évhez és azzal egészítette ki a nyugdíját, hogy néhány hozzám hasonló lusta és rendetlen legényember lakását és ruházatát rendben tartotta. — Na, mit szól hozzá, Mrs. Wojt, hogy már a Holdon járkálunk?! A .,H..D.,L. .D. .D. .N..! — szótagoltam drámai szemforgatással. — A kedves édesanyja biztos szégyellené, hogy maga az ő fia, ha látná ezt a förtelmes disznóságot..."— csóválta fejét Vojtné, mintha nem is hallaná kérdésemet és fáradt arcán határozott undor volt, ahogy körülnézett a konyhámban. — Sértegetések helyett inkább arról beszéljen, hogy mi a véleménye az űrrepülőkről?! — Az a véleményem, hogy előbb-utóbb majd leeszi a fene őket abból a ménkű magasból... — és nagy zörgéssel mosogatni kezdett. Személyes sértésnek vettem az öregasszony érdektelenségét, s csak az a gondolat nyugtatott meg némiképp, hogy biztos csak az irigység beszél belőle, mert ő nem tartozik a mi zseniális korosztályunkhoz. Nem mondom, már elődeink is gyanították, hogy földünk csak egy kis része a nagy világmindenségnek. Copernicus atya, — az ókori Verne Gyula — például már 1543-ban írt valami misztikus bohózatot, ami szerint a föld csak egy kis szürke, jelentéktelen bolygója a mindenségnek. Elővigyázatos fiú lévén, erről a felfedezéséről persze bölcsen hallgatott, egészen addig, amíg a gügyekor fecsegési vágya erőt nem vett rajta. Az inkviíció idején ugyanis az állami és főként a vallási főmuftik nem nézték jó szemmel az ilyen ,,tées” és bujtogató elméleteket. Nemtetszésüket peig többnyire azzal fejezték ki, hogy mint egy tejíles-foghagymás lángost, olajban szép sárgáskarára sütötték azt a szerencsétlent, aki ilyen őrültégekre még csak gondolni is merészelt. Korán érkeztem a munkahelyemre, ahol Mrs. Irlowski a lengyel származású takarítónő törölette az íróasztalokat. — Az anyjuk Űrrepülők, ezek aztán stramm gyeekek! —mondtam neki köszönés helyett.— Ezekel igazán nem sajnálom a pénzt, amit rájuk költ az illám! — Ilyen hülyeségekre van pénz, mi?! — csattant el Mrs. Orlowski. — Bezzeg a magamfajta szegény özvegyasszony már évek óta hiába könyörög fizeésemelésért, pedig négy kiskorú gyermekem van... — Hogy tud maga ilyen óriási világtörténelmi eseménynél a saját piszlicsáré ügyeivel foglalkozn?! — kérdeztem felháborodva. Orlowskiné nem válaszolt, csak mérges arccal cirázta a porrongyát az íróasztalom közelében. Mielőtt elmérgesedett volna a helyzet közöttünk, befutott az egyik munkatársam, akit a szülei — bizonyára nagyzási hóbortból — Hannibal keresztlévvel indítottak neki az életnek. — Hát, egy kis észért és bátorságért nem megyünk a szomszédba! —lüvöltötte Hannibal, mikor belépett az ajtón és olyan dölyfösen düllesztette ki satnya csirkemellét, mintha ő találta volna fel a rakétát és személyesen bukdácsolt volna odafent a hold kihűlt zsarátnokán. Kissé megdöbbentett hősködése, mert Hannibal elképesztően nyamvadt alak volt. A régi római hadvezér biztos szörnyű sértésnek vette volna, ha tud róla, hogy egy ilyen elfuserált férfi-utánzat a nevét bitorolja. Arról a Hannibálról beszélek, aki amikor az egyik krakélerszándékú portyázása során meglátta az Alpokat, pár pillanat döbbent bámészkodás után állítólag azt az időtlenséget mondta, hogy: ,,Qui habet tempus, habet vitam”! Vagyis, hogy — aki időt nyer, életet nyer, — és dromedár elefántja hátán ülve nekivezette rémüldöző seregét a zergéknek való sziklás meredeknek. A mi irodánk Hannibálja nemhogy hadvezér nem lehetett sehol, hanem még közkatona sem, miután a vitág egyetlen önérzetes hadserege sem adott volna neki egyenruhát. A hozzá hasonló alakokat még az üdvhadsereg is csak komoly protekcióval veszi be soraiba. Hogy ne kelljen a hősködő Hannibállal beszélnem, úgy csináltam mint aki nekifogott a munkának és fontoskodva töprengő arckifejezéssel matattam az asztalomon lévő papírok között. Közben azon morfondíroztam, hogy lám, — meg nicsák, — milyen csodálatosan fejlődik a világ. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy nagyapáink és apáink milyen óriási felhajtást csináltak 1927-ben, amikor Charles Lindbergh átrepülte az Atlanti Óceánt. Ma még egy műtrágya-permetező, rozoga egymotoros másodpilótája is pirulva szabadkozna, ha egy ilyen kis repülőút miatt valaki megdicsérné. Ebédidőben elmentem nyilatkozni, mert köztudomású, hogy az élet nagyfontosságú dolgait a borbélyüzletben lehet legjobban megvitatni. — Hát, ezt is megértük! — mondtam, miközben Mario az olasz borbély nyakamba akasztotta a fehér lepedőt. — Micsodát?— értelmetlenkedett Mario. — Ne vicceljen, jóember! —néztem szigorúan a jóképű fodrászra. — Maga nagyon jól tudja, hogy a sikeres holdrakétáról beszélek! Talán nem érdekli magát ez a fantasztikus eredmény?! — Miután nekem hat gyerekem van, engem sokkal jobban érdekel, hogy a jövő héttől tíz százalékkal felmegy a tej és a vaj ára. — A tudomány vívmányaiért mindenkinek áldozatot kell hozni. Mindenkinek! — mondtam egy hatodrangú ripacs pátoszával s egy pillanatra magam is elhittem ezt az őrültséget. — Hozzanak áldozatot azok az agyalágyult hülyék, akiknek fontos az ilyen tudományos nagyravágyás és hiúság! — harsogta villogó szemmel az olasz és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy engem az agyalágyult hülyék egyik élenjáró tagjának tart. Finom kultúrember vagyok, s így természetesen figyelmen kívül hagytam durva sértését és barátságosan mosolyogtam a felhevült taliánra. Szükségtelen mondanom, hogy kultúrált viselkedésemben és barátságos mosolyomban némiképp közrejátszott, hogy Mario hosszú, hegyes ollója gyanúsan közel villogott a szememhez. Este randevúm volt, s taxival mentem a találkára. — Micsoda büszkeség és öröm ez a mai nap az emberiségnek! — mondtam a sofőrnek. — Lehet, hogy másnak öröm ez a nap uram..., de az én fiamat a múlt héten koporsóban hozták haza Vietnamból... Ma lett volna húsz éves... — és a ráncos, fekete kéz keserűen legyintett a semmibe. A taxiban hirtelen nehéz lett a csend, s az én szégyenletesen felszínes világszemléletem rózsaszín szemüvege lassan lecsúszott az orromról. Döbbenten kérdezgettem magamtól, hogy minek is lelkesedtem én egész nap? Hát annyira önző vagy vak lennék, hogy ne látnám a valóságot? A római császárság idejére gondoltam, amikor cirkuszi játékokkal szórakoztatták a köznépet, mert kenyeret és emberi életet nem tudtak vagy nem akartak adni nekik a hatalmon lévők. Winston Churchill a neves angol miniszterelnök a második világháború idején azt mondta a nehéz életre panaszkodó honfitársainak, hogy: — Amíg nem kívánkoznak el erről a földről, addig becsüljék meg az életet és a legapróbb földi örömért is adjanak hálát az Úristennek! Úgy látszik elérkezett az idő, — gondoltam — amikor már, ha nem is túlvilágra, de legalább háromszázezer kilométerre elkívánkozunk a földtől. Ámbár, hogy mit keresünk a Holdon, azt nem tudom, hiszen annyi sok tennivalónk lenne itt a földön is. Amikor kifizettem a taxit, szíven ütött a fiát sirató néger sofőr könnyes arcának elesett szomorúsága. És hirtelen rádöbbentem, hogy egy emberi könnycseppben sokkal több szépség és csoda van, mint ezer holdrakétában. S a nagy napon, amikor a világ a technika fejlődésétől és az emberi agy zsenialitásától elbűvölve ünnepelte önmagát, én furcsán összeszorult torokkal néztem a taxi után, amely a szomorú néger apával nekifutott a neonfényes éjszakának. / NÉGY NYELVEN A MAGYAR SZABADSÁGÉRT! . ' S NEMZETŐR® MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, S München 34 Pontr. 70, Cancany Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉSZ-TOLLAS TIBOR ■üntnaaiMtilaíiai Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anyagi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyekszik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem magunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dolgoztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és sajtójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, melyben évenként a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeggel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)......................................................................... Cím:.............................................................................................................. Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053 Kizárólag viszonteladóknak! • Goldenpear — Hubertus likőr. • Fonyódi ásványvíz — Szőlőlé. • Pecsétes barack-pálinka 86 fokos. • Hungária pezsgő — cseresznye. Étteremben, bárban kérje a fenti italokat! STANLEY STAWSKI Distributing Co. Inc. ,1136 N. Ashland A ve., Chicago 111. 60622 Tel: (312) 278-4848 ral-