Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-09-08 / 36. szám

(FEKETE ISTVÁN EMLÉKÉNEK) „Ha hajnalonként vagy alkonyattal ha­­vat hord a szél az utakon, és zuzmórás ágak kopogtatnak az ablakomon, fész­ket ver gondolataim közé az egyedüllét vá­gya. Ilyenkor öreg házban szeretnék lenni, messze néző domboldalon. A kályhában pat­togna a tűz és kis madár szállna­­az ablak­deszkára ..." " A Kuckó A Kuckó a lakás legtávolabbi, legeldugot­tabb, legkisebb helyisége. Mint egy kunyhó, akkora, nem is fér meg semmi benne, csak az íróasztal, a heverő meg a pipatórium ás valamilyen fűtési alkalmatosság. Egy régi rá­diót is bújtat a félhomály, jelenléte­ sokkal in­kább a hallgatás, a csend szolgálata, mint a vibráló, harsogó nagyvilágé. Az ablakból a János-hegyre látni. Háztöm­­­­bök zsugorítják, szabdalják a képet, a kerítés mögött aszfaltozott utca, a járdán gépkocsik. Az ablak előtt, egy darabka erdő, rózsa hor­tenzia, galagonya búvik égre törő ősfák ölé­,­ben. A Kuckóban csend, majd egyszerre meg­koccan az üveg és madár száll az ablakdesz­kára ... Híreit a messzi erdőből hozza,­ahol Vuk és Karak Indulnak útnak holdvilágos éj­ben, hogy kis rókakölykeiknek élelmet hozza­nak ... Fölöttük Hú röpül, mélyen az" erdőn Csí huhog. Megrezzen a folyó ezüst palástja. Lutra fordul a mélyben, nyárfa barlangjába ... Fordul a Föld, s a mezőre felsüt a Nap... bele köröz a szikkadt mezők fölött,­az ösvé­nyen Bogáncs csahol fel, táncolva fut el kur­ta lábain .. ."Tüskevárban az öreg Matula for­dít a halászleves kondéron ,a pattogó tűz fö­lött, Tutajos és Bütyök a zizegő nádasban eveznek újabb kalandok felé... Ez a Kuckó ma már szentély. Minden tár­gya ereklye. Szárazvirágcsokrok, fenyőkoszo­rúk, fekete szalagok szerte a kis szobában — az élő kegyelet tisztelgő emlékei. Ilyen volt­ ­ Jóság, szeretet és harmónia, és bölcses­ség, derű, melyek e tulajdonságok testvérei. Ez volt a férjem még a legkeservesebb, leg­vészterhesebb időkben is. Ezt­ sugározza min­den műve ezért szeretik olvasói is.­­ Természet és ember együttélését, együtt­­lélenzését a kölcsönös egymásrautaltságban azt hiszem, még senki nem írta meg ilyen sok­színűen, érzékletesen és pontosan, ilyen alá­­zattal, ilyen tisztességgel. Sajnálatosan iga­zak Szentmihályi Szabó Péter szavai: „Lassan csak az ő írásai őrzik erdeink, vizeink gyógyí­tó csendjét és tisztaságát.” Tudjuk Fekete Istvánról, hogy szeretett va­dászni és sokat is vadászott. De közel sem áll olyan „félelmetes" vadász hírében, mint va­dász-író barátai, Széchenyi Zsigmond és Klt­­tenberger Kálmán, özvegy Fekete Istvánná elmosolyodik. - Valóban, férjem vadászként sem volt „fé­lelmetes". Ha körülnéz­ett a lakásban sehol nem találkozik igazi nagyvadak trófeáival. Joenek én is oka vagyok, mert részben az én féltésem miatt utasította el Széchenyi meg­hívását az afrikai vadászatra.­ De még az európai nagyvad, a medve is hiányzik. Ám ennek története van, engedje meg, hogy el­meséljem. Erdélyben vadászott István, a Fogarasi­­havasokban. Hosszú, várakozásteljes napok után végre föltűnt a várva-várt mackó a ma­gasles előtt egy erdei málnás közelében. Fér­jem óvatosan emelte a fegyvert. A hatalmas állat elérte a málnabokrot és óriási mancsá­val a földre hajlította. A célkereszt a kopo­nyájára rebbent. E pillanatban mozdult a lomb és egy kis fekete bocs vetette magát a lehaj­tott, pirosló málnabokorra. Férjem arcán meg­könnyebbült mosoly suhant át, a fegyver az ölébe hanyatlott és boldogan figyelte a rak­­tározó anyát és gyermekét. Hát ezért hiány­zik a medvebőr is a lakásból. Kié az életmű ? A válasz valójában egyszerű: mindenkié. Mindenkié, akinek igénye és „lelke" van a természet szépségére, az emberi jóra, a har­móniára. Fekete Istvánt tanult mestersége épp­úgy a természethez kötötte, mint a vállalt hiva­tása, az írás. Magyaróvá­rott végzett a Mező­­gazdasági Főiskolán, fiatalabb éveiben ag­rárszakemberként dolgozott példamutató lel­kiismeretességgel végezve ezt a munkát. Az ötvenes évek elején négy évig a kunszentmár­toni Halászmesterképző Iskola tanára volt, és ő írta az intézet első tankönyvét. Íróként is, szakemberként is sokat tett a hazai vadászati kultúráért, természetkedvelők, kertészek szá­mára megírta a szarvasi Pepi-kert történetét. „Páratlan természettudományos ismeret­­anyag ötvöződött benne eggyé magas fokú írói tehetséggel... Utolsó — és egyben leg­nagyobb — képviselője volt annak az írónem­zedéknek, amely a magyar vadász- és termé­szetirodalmat arra a színvonalra emelte, me­lyet a hazai vadászat minősége megkívánt. Nincs folytatója, de epigonja sincs.” (Nagy Domokos Imrétől) Eddig kilenc nyelvre fordították le művelt, tíz-egynéhány országban került kiadásra. A Tüskevár kötelező anyag a kisiskolásoknak. A Kucka megárvult polcain ma már leve­lek és rajzok sokasodnak. Gyerekek írták, raj­zolták és küldték el a megárvult hitvesnek, Edit néninek őszinte, tiszta vallomással egy írói élet legszebb dicséretére. A következő levél Fekete István sírjáról való. Egy virágcsokorból hullott ki, kisdiák írta, ne­ve ismeretlen. „Drága jó István bácsi ! Meg kell hogy ír­jam István bácsinak, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy nem köszönthettem fel a hetve­nedik születésnapján... és most már csak a sírjához tudok eljönni... Arra gondoltam, hogy azért állt meg István bácsi szíve, mert mind kiírta belőle a szeretetet, ami éltette... Most nagyon fáj a szívem, de nem búcsúzom, mert én mindenben István bácsit fogom látni, amiről írt: a Velencei-tó csónakjában­, a fel­hőkben, a Vukban, Lutrában, a ködben,­ a napsütésben....” Epilógus fölemelt szívvel „Járom az utamat, mert nincs más, és el­veszem a rókától a bundáját, mert valaki nekem adta. Cserkészek a nagy erdőn, ami­nek élet a neve, és tudom, hogy rám­ is cser­késznek ... S elsurran valahol egy nyíl, sö­tétség csordul a szememre — aminek a más­világon talán világosság a neve — s én eldő­lök a hóban vagy a májusi réten.. Estére kelve rózsáit megöntötte. Mire a Kuckóban földerek­gett a virradati kékség, a harmadik infarktus örökre megállította a szí­vét. Azóta tizenkétszer múlt el az ősz, tizenkét­szer fordult tavaszba a tél és tizenkét nyár hozta el minden örömét. Esztendők fordulnak mélyebbre és mélyebbre a múltba, de áll az a kunyhó,, dacolva a fogyatkozó térrel, felejtő idővel. S ajtaja kitárul hirtelen­... Valaki ott benn az asztal fölé hajol... Toll szánt végig a hófehér papíron, s nyomában felsüt a Nap...­­ „A Tél rozzant teteme helyén vadrózsa vi­rágzik, égőpiros virágain méhek járnak, a kis­lány már felnőtt mindenek fölé és haját bon­togatja. — Szólj a legényeidnek, Széli Az óriások feltorlódnak, duhajon és elszán­tan. Erővel és ostorokkal, de aztán csak áll­nak, és kezükből kihullik az ostor. A Tavasz ál előttünk káprázatos szépség­ben ... - Legények - suttogja -, szórjátok szét vi­rágaimat. És hull a virág a vizek, erdők, mezők, ré­tek világára...” Hull a virág mindaddig, míg beköszönt be a tavasz az emberek szívébe. Még szépsége lehet a kanyargó folyónak, a libbenő lepké­nek, sarjadó fűnek, őrt álló fának. Mert van egy kunyhó, van még egy menedék, ha met­sző, hideg szél fúj, lelketlen időben. Légy ál­dott Rózsakunyhó. __ VALLÓ LÁSZLÓ „Rossz kutya” Terebessy Emőke szabb neveket talál ki számára, mint amilye­nekkel a néhai spanyo­lok büszkélkedhettek. Némely kutyát iskolába is járatnak drága pén­zért, fodrászhoz hord­ják, házi-állatorvost fi­zet, lexikont, szakköny­vet vásárol gazdája, sőt kutya-folyóiratot is já­rat... Aztán elérkezik a sza­badság napja s mert Málcsi néni, vagy Péter bácsi nem vállalja ad­dig a kutyát, vagy mert ráunt, vagy mert elérke­zett a kutya „szerelmi időszaka” és ezzel kel­lemetlenné vált, vagy mert felszólították, fi­zessen ebadót, vagy mert a családba bekö­szöntött az új jövevény, a gyermek, s egyszerű­en kiverik a kutyát a házból. Szélnek eresztik vűn, s mikor senki nem látja, megáll és az út kö­zelében egy fához kötö­zi az állalatot, s nyugodt lélekkel tovarobog a ten­gerpart felé. Még azt a lehetőséget sem adva meg kutyájának, hogy maga keressen magá­nak új otthont. Ki a „rossz kutya?” A gazda, vagy a sze­gény állat? Régen a gazdi reggelenként így szólt ebéhez: Gyere ide, te rossz kutya... Aztán megsimogatta, becézte, a kutya meg úgy örült, szemében fekete láng gyulladt, s ész nélkül látott-futott gazdája lá­ba körül. Gazdája szava­it, az érzelmeket felfog­ta piciny kis antennája, megérezte, hogy gazdá­jának szavaiban meleg áram van s árad felé a szeretet. Szeméből hű­ség, hála lobbant gaz­dája felé, mintha tudná, mennyi kutya jár jó szó nélkül a nagyvilágban. De nemcsak kutya, mennyi ember is! Akik­A régi, legendásan zord telek idején gya­korta kerekedett olyan hóvihar, hogy még a ku­tyát sem verték ki a házból. Megtűrték a tűz­hely mellett kuporgó ebet, bár „csak” házőr­zőnek, nyájterelőnek, nagyritkán vakvezető­nek használták. Manapság kiverik. Ki bizony! Végérvényesen, akár esik, akár nem. Egy ideig a család ked­vence, a jómód látvá­nyos jelképe egy-egy pe­digrés eb, legyen német juhász, orosz agár, vagy kínai palotakutyácska. Többnyire szenved a szűk városi lakásban a nagy mozgásigényre ne­velt állat, ám ezért sok­féle módon kárpótolja a „gazdi”. Pl. pedigréjét szigorú faji törvények­kel védi, gyönyörű fitye­gő két akaszt a nyakába, néha csillogó ékkövek­kel rakja ki a nyakörv­­jét, néha meleg ruhács­kát köt teljesen felesle­gesen az állatnak, hogy azzal a gondolattal, majd csak akad gazdá­­nak nem mondja senki jó. De ez még a jobbik reggel szeretettel­ eset, mert van olyan „Rossz kutya, te csu­­„gazdi” is, aki egy da­­nya, rossz kutya...” HöföfömPföfös rabig magával viszi a Aztán hirtelen elhagy­­ne fázzék, majd hosz­ hűséges ebet az autójá­­ta őt a szeretett gazda, egy fához kötözte, vagy bedobta a folyóba, vagy csak egyszerűen kitette az autóból jó messze az otthonától. Hogy érthet­né meg ezt a bánásmó­dot egy kutya, ha még az emberek többsége sem érti! Gyerekeink persze fel­karolják az ilyen talált kutyákat. Körülveszik, simogatják a reszkető, nyüszítő állatot, nekik adják tízóraijukat, vac­kot barkácsolnak szá­mukra, szeretettel ápol­ják a legyengült, meg­zavart állatot. De ekkor közbelépnek a szülők: „Nem tarthatunk ku­tyát!” Nagyon kevés szülő fogadja be a „ta­lált állatot”, legfeljebb telefonál a kutyamen­­helynek és elviteti a ku­tyát. Kevesen gondolnak arra, hogy tulajdonkép az ember voltk az, aki megszelídítette a ku­tyát, s nevelt a vad ku­tyából szelíd hűséges ál­latot. Most, mikor meg­szelídült, ragaszkodó, hűséges és alkalmazko­dó társa lett, csak­­­nem be­le öljük ki gyermeke­inkből a kutyák iránti szeretetet. Hány kutya mentett meg emberéle­tet, hány öreg magára maradt embernek ví­gaszt nyújtó társa lett hány kutya „szolgált” hazáért és hány kutya áldozta fel önmagát pil­lanatnyi gondolkodás nélkül gazdájáért, meny­nyi rendőr-kutya tett szolgálatot az emberi­ségnek, s milyen sok ku­tya lett vak gazdájának biztos támasza! Az emberiséget meg­csúfoló „állatbaráto­kat” pedig érje leg­alább saját környeze­tükben akkora megszé­gyenülés, mint amek­kora fennhéjázással fogták a cifra pórázt he­tekkel, hónapokkal ez­előtt! Ügyvéd és jogtanácsos Végrendeletek — Baleseti ügyek Ingatlan átírások — Emigrációs ügyek Közlekedési—bírósági ügyek (Traffic Court) Nyugdíj (Soc. Security) ügykezelés Válóperek — Örökösödési eljárások etc— Méltányos ügykezelési díjak PAUL SZIGETVÁRI ATTORNEY AT LAW 200 S. Prospect. Park Ridge 111. 60068 Tel: (312) 825-1395 vagy 692-7863 COMPLETE ALTERATIONS REMODELING-RESTYLING Férfi női és­­gyermekruhák: • Átalakítás • Javítás J . Bartos Katherine Előzetes bejelentés szükséges. Tel: 463-4898 L« • O • n~J7 MASTERCRAFT Electronics Inc. ■------- xi Custom Electronic Systems :-----' <1 [ • Burglar & Fire Alams '' Central Station/Police Hook Up Master Antenna & Closed Circuit T.V. ‘ Telephone & Intercom Systems L • Apartment Intercom — Call Systems ( Díjtalan árajánlat Magyarul is beszélünk. IVÁN GÁTI 998-8406 P.O.Box 517 Glenview, 111. 60025 >] Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üz­letembereket és Egyesületeket, mert az­­ — sok­szor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nél­kül vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. .. a Chicagó és Környéke Szerkesztősége Június végén a nagy­­ vakáció előtt mégegy­­szer felizzott a hangu­lat s másfél milliós tö­meg vonult föl a Bastil­­le-téren, tiltakozva a parlament döntése el­len, amennyiben minden iskola államosítva lesz. Ez a döntés még a sze­nátus elé kerül, ahol, re­mélve a jobboldali beál­lítottságot, a parlament döntése semmissé vál­hat. Ez esetben a tünte­tők még egy iskolaévet nyertek, az újabb vá­lasztásig. A kormánypártiak azt kiáltják: „Már az egész világon haladó módsze­rekkel tanítanak, csak nálunk megy az elavult régi. Szégyen ez!” A tüntetők válasza erre: „Körül lehet néz­ni az egész világon mi­lyen az eredmény. Ma­radjon a humán oktatás is!” Olyan hangos ez a vi­ta, hogy betör az ottho­nokba, a magántársasá­gokba. De még közöt­tünk is akadnak (külö­nösen fiatalok) akik a kormány nézeteit vall­ják. Az ember nem érti. Szabadságról szavalnak s nem veszik észre, hogy a szocialista kormány egyszerűen elitél egy ré­gen bevált módszert, ki­jelentve, — az rossz, meg kell szüntetni, — úgy kell csinálni, ahogy mi látjuk jónak! — Ez nem az erőszak egy formája? Hiszen eddig aki úgy óhajtotta tanul­hatott állami iskolában de aki mást igényelt mehetett magániskolá­ba. Szerintem és sokai szerint az a szabadság , ha van választási lehe­tőség. Amely állam ez a választási lehetősége megszünteti, teleszór­hatja országát „liberté’ ” jelszavakkal, bizony le­­­tért a szabadság útjáról Magyarországon már negyven éve — ránk erő­szakoltan — ez a „hala­dó” oktatás megy. Isten , Haza, Erkölcs, nem lé­­­teznek. Csak szociálista eszmék: Marx, Engel ■ és az ezeket követő szo­­­ciológusok materiális­­ síkon futó tanításai. 1 . az eredmény: Szétzül­­­lött családok (soha any­a­nyi válás, mint ez idő­szakban) öngyilkosok tö­mege s egyáltalán az él­niakarás az életszerete teljes hiánya. Végered­mény: Egy ragyogó, vi­dám nép halála. Egye­dül és utolsóként a tett erő maradt meg, de­­ hogy ez nem élte, az saj­nos ma már számszerű­en is kimutatható. A ma­gyarság létszáma 82 óra, már nem stagnál hanem fogy. Évről évre fogy. Vannak itt is világos­­fejűek, kik minderre rá­­éreznek, vagy olyan tanítást kaptak amely logikus gondolkodásra késztet és küzdenek, mert ma még lehet. Ki­mennek az utcára, tün­tetnek, követelnek a választási lehetősé­gért vagyis a valódi sza­badságjogért. Van egy műsor a fran­cia televízióban „hétről­­hétre” összefoglalják az elmúlt hét eseményeit, s valamely rövid doku­mentumfilmet is levetí­tenek. Ilyen volt júni­us egyik hetén egy szov­jet iskola élete, talán tíz perces adásban. Amelyik francia szülő azt látta, azt hiszem az mind kiment az utcára oly hátborzongató lát­vány volt azt a sok szép, ártatlan gyermeket lát­ni, hallani, mint betáp­lált bádogembereket, automatákat?, vagy mi­ként nevezzem őket. Ott nem villant föl mosoly, egyéni gondolat, meglá­tás, masszaemberkék nyomták a szöveget me­lyet beléjük tápláltak: „Az én hazám a nagy Szovjetunió, a népek ba­rátja és megmentője.. „Mi tudjuk miért tanu­lunk, mert meg kell vé­denünk a kizsákmányo­ló kapitalista Ameriká­tól az emberiséget.” És a többi... S miköz­ben néztem azokat a sze­rencsétlen tudálékos kis fapofákat arra gondol­tam, ezek még csalni sem volnának képesek. Mert itt most egymást érik a „csalók” érettsé­gi botrányai. Az egyik érettségiző fiatalember, dacára a nagy melegnek sálban érkezett az írásbelire. „Fáj a torkom.” Jó, ott maradhatott a sál, s nem nézett senki a hosszú haj alá sem ahol is a fülben mikrofon lapult. A tételt félhangosan elolvasta, s odakint egy kocsiban barátnője „vette”. Gyorsan megnézte a fölhalmozott könyvek­ben a jó választ és „ad­ta”. Szépen simán le­ment volna az írásbeli, ha egy amatőr rádiós (undok stréber lehetett gimnazista korában) hallva ezt a súgást be nem méri az iskola hol­létét és kérem, értesí­tette az igazgatót! Eredmény: a fiatalem­bert eltiltották az érett­ségitől. Modern korunk puskázóinak nehéz dol­guk van. Mi egy benső­séges körben elintéztük ezt, eleve kizárva ide­gen kontárokat. A jövendőmondás baklövései Az Egyesült Államok­ban a „Szakértők nyilat­koznak” címmel megje­lent egy könyv, amely­ben épületes jövendő­mondó­ baklövésekről ér­­tesül a világ. A 391 oldalas mű arról szól, hogyan fogtak mel­lé az idők folyamán a szakértők, jóslataikkal, így például kiderül, hogy Beethoven ötödik Simphoniáját „közönsé­ges lárma-orgiának” minősítette annak idején egy Louis Spohr nevű hegedű virtuóz, akinek a 9. Simphoniáról sem volt jobb véleménye, amikor azt állította, hogy „olyan csúnya, olyan ízléstelen és olyan olcsó, hogy egyáltalán nem érti, hogyan lehe­tett ilyesmit komponál­ni?” Alaposan tévedett jóslásában a New York Times moszkvai tudósí­tója is 1920-ban, amikor azt írta, hogy a kom­munizmusnak már csak fél éve van, aztán meg­bukik. Ugyanígy téve­dett egy Guy Beringer nevű diplomata, aki 1917-ben a forradalom kitörése előtt a követke­zőképpen nyugtatta meg egyik kollégáját: „Eb­ben az isten háta mögötti országban semmi sem történik, legfőbb ideje hogy a Krím félszigetre utazzunk üdülésre”. Később Hitler Adolfról állította holtbiztosan egy szakértő, hogy „a világ legbékésebb embe­re, aki soha életében nem fog háborúskodni”. 1901-ben az amerikai Wilbur Wright borúlá­tóan ítélte meg a repü­lés jövőjét: „Az embe­rek a következő 50 évben nem fognak repülni” — mondta határozottan testvérének, Orvillenek. Két év múlva a Wright testvérek elsőnek emel­kedtek a levegőbe moto­ros gépükkel. A legnagyobb tévedést azonban alighanem H. G. Wells brit regényíró követte el, aki az első világháborúról azt írta hogy: ,,Ez nemcsal minden idők legnagyobb háborúja, hanem a­­ legutolsó is." négy nyelven a­ magyar ,■ SZABADSÁGÉRT! ,,­­ (­ NEMZETŐR!) EulauiHRHUi­aMittaiMiRHH MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, S München 34 Post!. TO. Sármány Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉSZ-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anya­gi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyek­szik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem ma­gunkat, hanem a külföldet k­ell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dol­goztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és saj­tójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $ 30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, mely­ben évenként a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeg­gel nyugtázzuk. Név: (vagy szervezet neve)........................................................................ Cím: Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove Hl. 60053

Next