Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-03-02 / 9. szám

10. oldal Párizs, Párizs... Szőke Klári ________ A párizsi St. Lazar­­pályaudvaron ültem le az egyik „kék vonatba” Ezeket magyar fogalom szerint munkás­­vagy ki­ránduló vonatoknak ne­vezhetjük, hiszen csal rövid távon közlekednek Párizs és környéke kö­zött, elsősorban a vidé­ki dolgozókat szolgálva. Kis megkönnyebbül sóhajjal ültem be a tisz­ta, jólfűtött, kényelmes kocsiba. Ugyanis ami­óta szocialisták lettünk­ (már mint Franciaor­szág) ezek a vonatok, de még a nagy vonala­kon is, majd mindig kés­nek sőt, egy-egy indítás el is marad. Bizonyta­lanná vált az eddig perc­re pontos közlekedés. Jogos tehát a megköny­­nyebbült sóhaj, ha egy vonat a jelzett időben el is indul útjára. Azelőtt is volt leállás sztrájk mi­att, de mindenkor beje­lentették előre , a dolgo­zók más megoldás után nézhettek: vagy kocsi­jukon indultak munka­helyükre, vagy bent aludtak Párizsban ro­konnál, barátnál, de nem volt ez a bizonyta­lan topogás, hiábavaló várakozás a pályaudva­rokon, mint ma. Miután kényelembe­­ helyeztem magam, da­­­­rab papírt kerestem elő s följegyeztem „cuillére­­ hongroise”. Ez annyit­­ jelent: magyar kanál, de­­ egyben fakanalat jelent.­­ Tehát a fakanalat itt i­s magyar kanálnak neve­­­­zik. Ott jöttem el (Pá­­­­rizsban jártamban) Mic­­­chel Olivier gyönyörű­­ patinás étterme előtt, s­­ erről jutott eszembe a­­ franciáknál használt ne­­­­ve a fakanálnak: ma­­­gyar kanál. Ezt tőle tudtam meg, Michael Olivier-től.­­ Ugyanis, ez a híres ét­­ teremtulajdonos heten­ ként egyszer bemutató előadást tart a francia konyhaművészetről a TV-ben. Amikor csak időm engedi végigné­zem előadásait melyek bevezetnek a francia konyha titkaiba s egy ilyen jövevény sokat ta­­­­nulhat tőle. S ezeken az , előadásokon, ahol ma­­gyarázat közben elké­­szíti az ételeket, mindig­­ kihangsúlyozza, hogy­­ most magyar kanállal , (fakanállal) kavarunk! S­­ az ember fölkapja a fé­­r­jét, hogyan hát, tőlünk ered a fakanál? Ki tud­­a­ta ezt? Egyáltalán tud­­n­­uk mi ezt otthon, hogy a nálunk faragták első- a ként, talán pásztorok, a fakanalat? Milyen útju­k lehetett Párizsig? Kicsi v­­olog ez, kár ezen tű­­n­ ­ődni? Semmi sem ki- ^ :si, még egy fakanál sem, ha magyar erede- g. - n így tűnődtem kényel- ^ nesen hátradőlve ülése- _­ nen, amikor az egyik fő megállóban ragyogó fia­ ta­­l lány szállt föl s le-­üo­lt mellém. Alig indult bá tovább a vonat, hirtelen rámborult és zokogni kezdett. Meglepetésem­ben a szemben ülő férfi­re bámultam. Az ugyan­csak nagyot nézett, hi­szen látta rajtam, hogy ez a fiatal teremtés is­meretlen számomra. Sokszor mondogatom: én már nem csodálko­zom semmin, de rám ezek a franciák értenek ahhoz, hogy újra és új­ra meglepjenek valami­képpen. Mert elég meg­lepő amikor az ember elgondolkozva üldögél egy vonatban, s a mel­lette ülő hirtelen ráborul és zokogni kezd. Mit csinálhattam ilyen váratlan helyzetben? Simogattam a fejét és nyugtattam. Azt sem tudtam mi felől, halál­eset, vagy hűtlenség ér­te? Gondoltam, inkább ez utóbbi, hiszen fiatal volt és nagyon hevesen zokogott. S kérem, le­szállt úgy a vonatról, hogy nem tudtam meg semmit. Amikor fölállt, bocsánatot kért e sza­­ vakkal: Ne haragudjon asszonyom, de nekem most nagyon kellett va­laki akire ráboruljak ki­sírni magam. Erre a szemben ülő férfi megjegyezte: Bi­zony, az sokunkra rá­férne. No még csak az kéne, gondoltam, hogy ez is át­üljön mellém zokogni. Elég volt ennyi a mai napra, s jobbnak láttam az ajtóhoz állni leszál­lásomig. Bizony furcsa népség ez a francia. Ná­lunk magyaroknál, an­nak a bizonyos „bánat­­fának" legalább el­mondtuk volna mi a baj... Dr. Lukáts György Obstetrics/Gynecology * 4= megnyitotta szülészet- és nőgyógyászati rendelőjét. PH: (312) 869-7555 St. Francis Prof. Bldg. 800 Austin St. Evanston, II. 60202 Visit by appointment Felhívás a magyarsághoz! Folyó év április végétől kezdődik Ottawában — Helsinki, Belgrád és Madrid után — Az Emberi Jogok Konferenciája. Kötelességünknek tartjuk, hogy ezen a konferen­cián a magyar sérelmeket, különösen az erdélyi és a felvidéki állapotokat, a delegátusok tudomására hozzuk és orvoslást eszközöljünk ki. Munkánkban számíthatunk a szovjet uralom alatt lévő többi nemzet emigrációs vezetőinek támogatására. Ennek érdekében a Kanadai Magyarok Szövet­ségének megfelelő felkészültséggel kell rendelkez­nie, hogy ezt az életbevágóan fontos feladatot el­láthassa. A konferencia több hétig, esetleg több hónapig is eltarthat, ami komoly anyagi és erkölcsi felelős­ség elé állítja a nemzethű emigrációt. A jelenleg rendelkezésünkre álló anyagi alapunk elégtelen a feladatok megoldására. Ezért kéréssel fordulunk minden magyarhoz, hogy tehetsége szerint adakoz­zék magyar képviseletünk költségeire (állandó iro­da fenntartása Ottawában, elszállásolás, nyomtat­ványok, felvilágosító füzetek, emlékiratok kiadása stb.), hogy a reánk hárult feladatot minden tekin­tetben elláthassuk. A Kanadai Magyarok Szövetsége, a torontói Ma­gyar Kultúrközponttal egyetértésben gyűjtést indít diplomáciai szolgálatunk céljaira. Az adakozók adóból levonható nyugtát kapnak a torontói Kultúrközponttól. Abban a reményben hogy felkérésünk az emigrációs magyar társada­lom nemzethű rétegében megértésre talál, mara­dunk hazafias üdvözlettel: Kanadai Magyarok Szövetsége Megajánlás Adományomat.........dollár értékben a Kanadai Magyarok Szö­vetsége címére, az 1985. évi ottawai konferencia költségeire csatolom □ Csekkszám:............. Adómentesítő nyugtát kérek □ aláírás Név:................................................................... Cím: ................................................................... Postai irányítószám:................Telefon:. Levélkihordók alkonya­ ti, előrehaladott kor­ban lévő polgárok talán a végeredményt már nem érjük meg, de min­den bíztató jel arra mu­tat, hogy a levélírás las­­ san kezd kimenni a di­ vatból. (Családom egyes tagjainál különben soha nem is volt divatban.) Évszázadokkal ezelőtt a lovas­ stafétával lett népszerű a levelezés, és úgy hiszem virágkorát a légcsavaros repülőgé­pek korában érte el. Ak­koriban olyan közked­velt lett, hogy a postások napjában kétszer is kéz­besítettek, hogy győzzék a kihordást. Később vi­szont, meglepően, a nagysebességű lökhaj­­tásos repülők bevezeté­sével a levélkihordás fordított arányban le­lassult. Úgy látszik az volt, ami a repülőmoto­rokat gyorsan lökte és hajtja, csak a postáso­kat nem lökte és nem Só Bernát hajtotta senki. A három-négyhetes késéssel érkezett légi­postás küldemények ol­vasásakor egyre többen mondogatják mostaná­ban: „igen, szép-szép a technika, de a postabé­lyegzőt nézve inkább lökhajtásos levélszor­­tírozókra és kihordók­ra lenne szükségünk. Mert bizony, az utób­bi ötven-hatvan évben úgy tűnik, fejlődést te­kintve, két ellentétes irányba halad világunk. Valamikor például sok levél kezdődött ilyen be­vezetéssel : „Tisztelt Sándor sógor, kívánom, hogy jelen so­raim jó egisségben ta­­nuljanak.. Manapság könnyen meglehet, hogy mire egy ilyen express légi úton feladott jókívánságot ki­kézbesítenek, a tisztelt Sándor sógor sírján már a koszorúk is elhervad­tak. És valószínű, hogy ép­pen ezért megy ki a di­vatból egyre inkább a le­vélírás. Mert ma, ami­kor már műbolygók ke­ringenek a fejünk felett, egyre többen rájöttek arra, hogy levélírás he­lyett sokkal egyszerűbb és kényelmesebb — mondjuk Ausztráliában — feltárcsázni 10-15 szá­mot és valahol Rióban, vagy San Franciscó­ban hajnali fél négykor, mint valami technikai csoda, egy éjjeliszek­rény tetején megcsör­­ren a kívánt telefon. Ami a csengő után el­hangzik, rendszerint an­nak is megszokott me­nete van. Valamikor a levélírásnak is voltak bizonyos formai szabá­lyai. Most, XXI. száza­dunk küszöbén az ilyen jó választ a műbolygó engedelmesen dobja át a Csendes-Óceánon, de közben ki nem érdemelt átkok sora száll arra az ártatlan nőszemélyre, aki a telefon feltaláló­ját világra szülte. Viszont az üzleti leve­lezés kiküszöböléséhez még ennél is kényelme­sebb mérföldlépő csiz­mát húzott a technika. Nem kell ma már töb­bé cégeknek rettegve hajnali telefonbeszél­getések majdnem kivé­tel nélkül ezzel a kér­déssel kezdődnek: „Te Jóska! Most ilyen­kor nálatok hány óra van...?” Az udvarias tájékozta­­tárni a fizetési felszólí­tást hozó levélre. A mű­bolygó pillanatok alatt készségesen kivetíti akár a gorombahangú üzenetet is a földgolyó túlfelén az adós képer­nyőjére. Még figyelme­sen csenget is a gép ha a túloldalon csődöt je­lentett a hitelbank, vagy megbukott a társascég. Tehát úgy látszik, új kor küszöbéhez érkez­tünk el. Lassan búcsúz­hatunk, a kihalófélben lévő levelezéstől. Még néhány évtized, és a le­vélpapír, a boríték, a húszfilléres bélyeg olyan idejétmúlt tárgyak lesz­nek mint ma a tinta, a vágotthegyű toll, vagy az itatóspapír. És akkor képzeljük el, abban a boldog jövőben, a gyöngy — vagy ákom­­bákom betűkkel teleírt levélpapír oldalak he­lyett műbolygók fogják majd közvetíteni tenge­reken át a világrengető híreket arról, hogy a Stanci néni beteg, a Vali válik, a Böske hatodik hónapban van, szerdán lesz az esküvője, Jenő még mindig iszik, enyhe volt a tavasz, a dughagy­­ma április közepére ki­bújt, Pistike leérettsé­gizett, Lacika megbu­kott, Totyika már egye­dül ül a bilin, Kádár re­mek ember, és az oro­szok még mindig nem mentek ki Magyaror­szágról. " Amikor Gizike a második keze­met kérte meg, mert az egyikbe, már kétszer belevágott manikűrö­­zés közben, imigyen szólt hoz­zám. . . Azt hallottam valakitől, hogy magának nagy mennyiségű esze van, hát bogozza ki azt, ami ve­lem történt és történik mindig, mert ez mégiscsak abszolút, nem? Na. Tizennyolc éves vagyok és szép, tudom, mert Szokták mon­dani, meg tükörbe nézegetni is szokok, hát látom miről van szó és jönnek a fiúk. Udvarolnak nekem, hogy ilyen még nem volt, meg így, meg úgy, aztán elmegyünk moziba vagy ki­rándulni vagy valami, és én hall­gatni szokok, mert nem jut eszem­be semmi, meg persze az sem ér­dekel, amit a fiúk mondanak ne­kem, de persze nem is zavar, mert nem nagyon figyelek, sőt néha ki­csit sem, mert buták, mint a ma­nikűrolló és mindenki csak a sa­ját kövét fújja. Például, volt egy udvarlóm, aki sofőr, mindig csak arról beszélt, milyen a kuplungja, meg a kere­ke, meg százzal szalad, ha jön a rendőr, meg borravalókról, ami­ket nem kap, mert az utas fukar, nem becsüli meg a jó sofőrt, meg hogy ő ilyen kocsit hajt, holott amolyat szeretne, meg ilyen sza­márságokat. Én csak bólogattam, hiszen azt sem tudom, mi az a kuplung, de nem is fontos, mert mi lehet, ha ő mondja, de még egyszer talál­koztunk, aztán felém se jött. Ab­bahagyott, mint egy kuplung, pe­dig azelőtt megállt a kocsijával az üzlet előtt, befütyült, kijöttem és most, hogy nem fütyül, nem is jövök. Na. Aztán volt egy technikus, büszke volt arra, hogy villanymé­rőket készít, nem tudom, minek a mérő, ugyanis látom, ha ég a villany, meg jön a számla, de ő csak beszélt ezekről a szamársá­gokról, én meg úgy tettem, mint­ha hallgatnék, nem szóltam, csak nyitott szemmel aludtam, mert ugyebár táncolni szerettem volna menni és nem mérni a villanyt, de nem vitt, csak beszélt a mérő­jéről, azután otthagyott az is, ma sem tudom miért, hiszen abszur­dum kedves voltam hozzá. Na. Vegyük az orvostanhallga­tót csak megértjük egymást — gondoltáig —, de nem úgy hozta a sors keze. Arról beszélt, m­ilyen szépeket boncol, ami nem zavart, hadd bon­colgasson, de matekot is tanult és magyarázta nekem, milyen szép­­ a matek, mert minden a földön­­ matek, még a szerelem is, mert mindent azzal lehet kiszámítani, meg beszélt logaritmusról is, amit nem is ismertem, meg visszakeres­i sásról, ami már fájt nekem, sőt meg is sértődtem, amikor megkér­dezte tőlem kicsit pikírten, tu­­­dom-e mi az egy ismeretlennel bíró egyenlet, hát minek néz en­ , ném, meg is mondtam neki, hogy nem szeretek utcán ismerkedni, nem szeretem az ismeretleneket, de ha megszólítanak, válaszolok, mert tudom, mi az illem. Ez se vitt táncolni, pedig tettem célzásokat, hogyha minden ma­tek, akkor a tánc is az lehet, mi­re lelkesedett, milyen okos va­gyok ,mert igaz, a zene is ma­tematika, de táncolni nem akart az istennek sem. Meg is mondtam neki, hogy fü­tyülök az ilyen matekra, amiben soha sincsen tánc. Na. Elmaradt ez is, pedig szü­letésnapom is volt közben, ami tipikus matematika,­ nem hasz­nált. De jött a másik, az is lelkes volt, hogy ilyen szép vagyok, meg olyan is, mondtam egye fene, ezt mér ismerem, mire kisült, hogy horgászni szólt. Erre megjegyez­tem, de csak mint célzást, mert ravasz vagyok, mint a saspörkölt, hogy milyen szépen táncolnak a halak a vízben, nekünk is táncolni kéne, persze szárazon, hisz nem vagyunk halak, mondtam, gondol­tam talán megér, mire célzok. Nem értette, mert folyton arról beszélt, hogy neki milyen jóízű kukacai vannak, ezeket szeretik a halak, sőt, imádják bekapják, pedig nem komoly, csak csalétek, mégis ezekkel fogják a legszebb süllőket, mondtam, nem szeretem a halat, mert sok benne a szál­ka, az ember csak köhög tőle, ha­ lenyeli, amit nem szeret egy lány, mert más a tánc, amit szeret egy lány és nem köhög tőle, de ő csak jött, hogy milyen nyugalmas a víz, ami csörgedezik a szálka kö­rül és akkor ő kifogja a halat, mondtam neki, elég disznóság, ne hencegjen vele, mert neki hogy tetszene, ha a halak húznák be őt a sok vízbe, viszonzásul a csalétekért? No nekem mennem kell, sok a dolgom — mondta a horgász és látszott rajta, hogy sohasem jön vissza, meg is mondtam neki, hogy egyiknek az a baja, hogy hallga­tok, a másiknak az, ha beszélek, az isten se ismeri itt ki magát. Hirtelen nem is tudnám megmon­dani, minek vannak a férfiak­­a világon, ha táncolni nem a fclj­­egy sem. No de itt van a legkínosabb férfi, a Géza. Geológusnak mondta magát, hogy ne értsem, de aztán megmagyarázta, hogy ő jár hajó­­kon és a tenger fenekét kutatja, mert ott valami kövek vannak. A férfiak útjai kifürkészhetetle­­nek, de nem csüggedtem, nekem a tenger fenekéről is eszembe jutott a tánc, amit kedvelek, ha van az embernek partnere hozzá. Kép­zelem, hogy riszálják magukat a­­ halak ott a tengerben — jegyez­tem meg —, mert biztosan ők is szeretnek táncolni. Mire ő azt válaszolta, hogy őt­­ nem a halak, hanem a kőzetek ér- ' deke* a tengerben és azok nem nszálnak semmit* Már ebből is láttam, milyen os- I tóba ember lehet ez a h, a lényeget nem érti meg. lau, hogy nős volt eleinte, de elvált biztosan a felesége is megunta. '• hogy mindig más fenekével foglal- I kozik a férje. ■ — Nézze, Magdi­ka, én már sok nőt ismertem, de esküszöm, egyiket sem szerettem olyan forrón, szenvedélyesen, őszinte ra­jongással, mint önmaga­mat. HENTESÜZLETBEN — Tíz deka szalámivé­get kérek. — Maga nekem nem parancsol — mondta a hentes, És azért is a kö­zepéből adott. TELEFON — Hattól Szeretsz? — Szeretlek. — Pardon. Akkor téves. Azt hittem, a feleségem­mel beszélek. 1 (P ŐSZINTE VALLOMÁS BIZTONSAG Kovács az áruházban ciga­rettát vásárol, s mindjárt rá is gyújt. Az árusítónő figyelmez­­t­etően rászól:­­ — Kérem, itt tilos a dohány­zás. — Hogyhogy tilos ?! ,mél­tatlankodik Kovács. — Hiszen cigarettát árulnak... — No és? Toalettpapírt is árulunk... Az ismert művésznek mondja az öltöztetője:­­ Művész úr! Ha úgy szereti a nőket, miért nem­­ nősül meg? — Szamár! Ha valaki a virágot szereti, még nem kell kertésznek mennie... — Képzeld, amikor tegnap hazaérkeztem a kiküldetésből, a feleségemet rajtakaptam otthon egy némettel! — És mit mondtál neki? — Hát mit mondhattam vol­na? Hiszen egy szót sem tudok németül! ■ ~ Tudod, ha jég­korong mér­­őzésen a közönség közé re­­pül egy korong, a néző megtarthatja emlékbe... — Ha nem veszel­ nekem egy új kabátot, akkor, engem többé nem látsz — mondja az asszony a Kijének. — Miért, képes lennél ezért itthagyni? — Nem, dehogy, csak kikaparom a szemedet...­ ­ Most már be kell valla­­­­nom: én nem vagyok a Playboy fotóriportere... — Azt hiszem, Robinson azért néha mosa­kodott is... Események, hírek, tudósítások Fellélegzett a salz­burgi Carolina Augusti­­num Múzeum igazgató­ja, amikor egy névtelen telefonáló arról értesí­tette, hogy a minap el­­ lopott Spitzweg-fest­­mény a vasútállomás egyik csomagmegőrző szekrényében sértetle­nül megtalálható. Az említett szekrényben valóban megtalálták a híres festményt. A kere­ken négy millió Schil­­lingre becsült alkotást minden valószínűség szerint az a fiatalember Terebessy Emőke vitte el, akit a múzeum környékén többen is megfigyeltek egy vállra akasztható táskával sé­tálni. A névtelen megta­láló még a kitűzött 50 ezer Schillinges juta­lomra sem tartott igényt, ezért feltételezik, hogy a fiú anyja volt. (Bécsi Kleine Zeitung.) • A következő évtized autómodelljei szerepel­nek a 25. tokiói autóki­­állításon. Kétszázhúsz gépkocsi és alkatrészt­­gyártó — köztük 76 kül­földi — mutatja be To­kióban a tervezőasztal­ról épp, hogy csak leke­rült prototípusokat. Ha a japán tervezők jól becsülik fel a jövő­beli piaci keresletet, akkor 1990-ben már szá­mítógép fogja ellátni az autóvezetés fontos fel­adatait. A három nagy japán gyártó — Toyota, Nissan, Mazda — mo­delljei az üzemtakaré­kosság és stabilitás ál­tal követelt áramvona­las kivitel jegyében lé­pett a színre. A model­leket „fedélzeti számí­tógépekkel” látták el, amelyek segítik a sofőrt a tájékozódásban, a fé­kező és gázadás szabá­lyozásában, de védelmet nyújtanak a kocsi­tolva­jok ellen is. COMPLETE ALTERATIONS REMODELINQ-RESTYIINO I “ft: Ferii női és 'gyermekruhák: • Átalakítás • Javítás Bartos Katherine Előzetes bejelentés szükséges. Tel: 463-4898

Next