Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-13 / 15. szám
Ismét Európában (London) Nagy György Olvasóink nyilván nem lepődnek meg azon, hogy ezt a cikkemet Európából írom. Talán emlékeznek rá, hogy minden tavasszal el szoktam menni az öreg kontinensre. Rendesen nővéremet látogatom meg, aki Párizsban él. Az idén utam kibővült, mert fiamat cége múlt szeptemberben Londonba helyezte, így őhozzá jöttem először. Az öreg Albion és népe különös világ. Kívülállónak nehéz megértenie. Mindnyájunkban, akik a század elején születtek, még él az egykor oly hatalmas angol világbirodalom emléke. Nem felejtettük el azt a csodálatot sem, amelylyel Churchillnek és az angol nép emberfeletti erőmegfeszítésének hódoltunk a második világháború alatt. Magam is angolmániának lettem rabja ebben az időben. De azóta sok minden történt, ami kirázott engem és valószínűleg sok más külföldi szemlélőt ebből a bámulatból. Jött mindenekelőtt az 1945- ös választás, amelyen az angol szavazók csúfosan megbuktatták azt az embert, akinek egyedül köszönhették a háború megnyerését. Ennek tetejébe Churchill helyébe Attle-t tették meg miniszterelnöknek, akinél színtelenebb, alkalmatlanabb személyt nehezen találhattak volna. Ekkor jutott eszünkbe először, hogy a régi „perfid Albion” kifejezés nem lehet egészen alaptalan. Ezután került sor a Brit Birodalom szinte erőltetett ütemben történt feloszlatására. Tudjuk jól, hogy ebben az időben, Roosevelt kezdeményezésére és Sztálin segédletével, a „dekolonizálás” elve tombolt a világban. De ez nem volt ok arra szinte pánikszerű kivonulásra, amelyben London járt elől a világban Megrendítették az embert azok a kémbotrányok is, amelyek a legfelső angol vezetésbel napvilágra kerültek Ezekből derült ki, milyen mélyreható volt az angol társadalom demoralizálódása. Osztozott ebben a munkásság is. A háború alatt, bámulatraméltóan viselkedett, de utána egyszerűen nem volt hajlandó keményen dolgozni Egyik sztrájk a másola érte, a szakszervezetek szélsőbaloldali agitátorok vezetése alá kerültek, az egykor virágz angol nagyipar lemaradt a háború vesztesei Japán, Németország és Olaszország mögött. Sorozatos gyenge kormáonyok alatt az ország úgy gazdaságilag, mind polittikailag egyre lejebb csúszott. Azután jött Margaret t Thatcher. Dinamikus € - vezetése alatt a falklan- i ■ di háborúban még egy 1 . szer fellángolt a régi di- ~-t ■ csőség szelleme, de a há- ilátlanság vele szemben £ is megnyilvánult: az f . oxfordi egyetem leszavazta a díszdoktorrá 1 i avatására tett javasla- i ítot, pedig ott végezte i tanulmányait. Ilyenre ! . eddig nem volt példa az Ir ország történetében. ] Ugyanakkor a szénbá-is nyászok majdnem egy .i évig tartó felelőtlen : e sztrájkja majdnem ie megbénította a gazda- , asági életet. A font árfo- flyama felére esett. Ezek után az ember i. joggal teszi fel a kérdést, i- mi lehet a jövője egy i- olyan országnak, amelynek lakói nem képesek n alárendelni kis, helyi érdekeiket az országos, i- nemzeti céloknak? A válasz erre logikusan csak i- negatív lehet. Azonban- van az éremnek egy másik oldala is. Amint leszáll a repü 1- lőgép a Heathrow-i hartalmas repülőtéren és az 1- ember belekerül a londoni életbe, amidőn tatpasztalja, milyen barátkságos, segítőkész az útlag angol polgár, ha az 1- embert hatalmába keríteti az angol élet nyugodtabb üteme, akkor jó éhnzés vesz erőt rajta. Néhány nap múlva azután, amidőn többet látott az országból, elbűvöli a mindig zöld angliai természet bája, a kisvárosok barátságos hangulata, a patinás várak, kastélyok, templomok, Egyetemek régi nagyságot hirdető varázsa, akkor a külföldi látogatóban is újra felébred a rokonszenv az angol szellem, az angol életforma iránt. Azután még mindig vannak dolgok, amikben Anglia elöl jár. London ma is Európa legnagyobb városa, a City a kontinens pénzügyi központja, az ország kulturális élete virágzik... Angliában kapni ma is a legfinomabb gyapjú holmikat, ott készítik a legjobb férfiruhákat és cipőket, ott még tisztelik a hagyományt, foglalkoznak a történelemmel, értékelik a becsületességet, a tiszta jellemet. Ha mihozzánk magyarokhoz érzelmileg közelebb is áll a könnyebb, latin életforma, el kell ismernünk, hogy az angolban is van érték. Kár, hogy eltűnőben van a világ más részein. FANNY — milyen ódon női névi. Hajdanában kötelező olvasmány voltak Fanni hagyományai. Kármán József XVIII. században írt műve a kor szépprózájának legművészibb terméke, „nemcsak a kor hölgyolvasóinak ízlését kielégítő érdekes olvasmány, ha'nem elbeszélő irodalmunk történetének első remeke”. Európa új fényes filmcsillaga e régies nevet viseli. Fanny Ardanit új nőtípust személyesít meg, a kritikusok szerint „rejtelmes szépsége, különleges tehetsége van”, „izgalmas arc, érdekes egyéniség”, „árasztja magából a sugárzó érzékisé-' get”. Szomszéd szeretők című filmjét nemrég mutatták be nálunk. Rendezője Francois Truffaut azt állítja, hogy a színésznő „olyan asszonynak tűnik, mint aki ismeretlen országból, nem tudjuk honnan jött”. Truffaut elfogult lehet, Fanny Ardant nemcsak a felfedezettje és hősnője; a munka során közel is kerültek egymáshoz. Társuk, gyermekének az anyja, s Truffaut az ő számára írta a Szomszéd szeretőket, mert a színésznő lénye, „idegensége, szemének olvasztó tüze” lenyűgözte őt. Az 1981-ben készült film azonban sajnos csalódást okozott. Francois Truffaut-tól, a Négyszáz csapás, a Jules és Jim rendezőjétől, a francia újhullám egyik vezéregyéniségétől, a hajdani lázadótól többet várnak. A kiváló mesterségbeli tudóssal, műgonddal, virtuóz technikával készült film — melodráma. Témája a leküzdhetetlen szerelmi szenvedély. Sok kritikus közhelynek, túl könnyűnek, üresnek találta. Hová tűntek Truffaut szenvedélyes gondolatai, hová a világról, az emberekről alkotott nézetei, hová a kísérletező kedve? A végzetes nőt Fanny Ardant személyesíti meg. A lélektani tanulmányt csak a két kiváló filmszínész, Fanny Ardant és Gerard Depardieu, a mai francia film csillagai mentik meg. Fanny Ardant három év alatt öt film főszerepét játszotta el, s ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy Catherine Deneuve, Isabelle Adjani mellé sorolják. A művésznő nálunk a Tengerparti hölgyek című tévéfilmsorozatban mutatkozott be. S már akkor is felfigyeltek rá a nézők, ki ez a légiesen karcsú, fekete nő? Rendhagyó az életrajza is. 1949-ben született Saumurban, egy Loire-menti kisvárosban. Monacóban, egy zárdában nevelkedett, majd az Aix-en- Provence-i egyetemen politikai tudományokat hallgatott. Diplomatának készült, a londoni francia nagykövetségen kezdte pályafutását. A brit fővárosban ébredt rá, hogy tévúton jár, de még nem késő. Meglepő a pályamódosítása: beiratkozik egy színiiskolába. Két évig tanul, közben vidéki repertoárszínházakban, klasszikus darabokban lép fel. Kislánya születik, immár két emberről kell gondoskodnia, Lourmel most tízesztendős, de Fanny Ardant senkinek sent árulta el, ki az apja. Szigorúan szétválasztja a magánéletét és a munkáját, a riporterek kíváncsiskodó kérdéseire sohasem ad választ. „Játszani akartam. Mindegy, hogy három, vagy hétszáz ember előtt lépek fel. Ha nem szerepeltem, boldogtalannak éreztem magam. A siker sem izgatott” — idézi a színésznő szavait a Brigitte című lap. Már országszerte ismert és nagyrabecsült színésznő, amikor a televízió a Tengerparti hölgyek főszerepére szerződteti. A televíziós filmsorozat, majd filmjei végül meghozták a világhírt. Visszavonultan él, néhanapján meglátogatja a barátait. Figyelmét a munkára és a lányaira összpontosítja. Ha néhány perc szabad ideje van, olvas. Partnerei — Trintignant, Gassman, Delon, Depardieu — elevenségét, vitalitását, lelke- sedését, humorát is értékelik. Katherine Hepburnre emlékeztet, mondják, klasszikus és modern szerepekben, legyen az Strindberg Júlia kisasszo- nya, Tolsztoj Karenina Annája vagy korunk asszonya — egyaránt otthon érzi magát Legszívesebben szűk fekete szoknyában jár, kicsit régimó-dinak tűnik, a harmincas évek divatstílusát kedveli. De régi-' módisága valójában kihangsúlyozza modernségeit Klasszikus szépségnek nem mondható —, széles, nagy száj, erős arccsontok —, mégis van benne valami varázslatos. Hosszú lábú, kezű, az átlagnál magasabb, 170 cm, mégis rendkívül nőies.A nagy francia nőmagazinok címlapjáról tekint ránk. „Fanny Ardant: A Nő, nagy N-nel”. Ezt szeretik benne. A szilágyi Truffaut beállít egy jelenetet , Trintignant és Fanny számára Szereti a „régimódi” ruhákat A szovjet ipari kémkedés kézikönyve A moszkvai állami technológiai és kutató bizottság, új osztályt létesített, amelynek kizárólagos feladata, hogy meggyorsítsa és növelje a nyugati technológiára vonatkozó információk gyűjtését. Azt szinte mondani sem kell, hogy ennek az új osztálynak az élén KGB tábornok áll. A szovjet titkosszolgálatot a könyv tanúsága szerint gyakorlatilag szinte minden érdekli ami kapcsolatban áll a nyugati technológia fejlődéssel. Természetesen előtérben állnak a katonai szempontbó értékesíthető információk. De érdekli Moszfovát az elméleti fizika a lézersugarakkal foglalkozó tudomány és természetesen az atomtechnológia. A felsorolásban prominens helyet kaptak a rakétatechnológiai cikkek, mindenek előtt mikroelektronika egységek, amelyeket interkontinentális rakétái irányításában használnak, valamint radarberendezések, tengeralattjárók és tankok tűzfegyverei és azok a nagyteljesítményű minicomputerek, amelyek az űrkutatásban használatosak De a katonai természetű műszaki berendezéseken és árucikkeken ts látszólag ártalmatlan polgári rendeltetési gyártmányok is szerepelnek a jegyzékben így például nagyteljesítményű és hosszú élettartamú akkumulátorok és mezőgazdasági traktorok hidraulikus rendszerei. Ebből a két utóbbi tételből szakértők arra következtetnek, hogy a szovjet hadsereg- nek nehézségei vannak a teherautók és tankok rendkívül hideg időben történő beindításával és ehhez van szükségük a nagyteljesítményű akkumulátorokra és a hidraulikus rendszerre.- A rendkívül tanulsá Hos felsorolás azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió még mindig messze elmaradt a nyugati technológiai és technikai fejlődés mögött és ügyiökeinek feladata most nem annyira katonai jelegű adatok szolgáltatása, hanem olyan berendezések és árucikkek megszerzése, amelyeket a nyugati országok nem adnak el a Szovjetuniónak, éppen, mert azokat Moszkva katonai célokra hasznosíthatja. Van a jegyzék egyik fejezetében egy olyan általános irányelv, amely szerint minden szovjet- ügynöknek a listában is tartalmazott tételek közzül évente legalább néügyet be kell szereznie. Ebben az esetben dicséretre és gyors előmenetelre számíthat. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak, a Chicago és Környéke Szerkesztősége iv Mi az igazság a Jalta körül? Varga László Február 11-én volt 40 éve, hogy Jaltában, a Livadia palotában, Churchill, Roosevelt, Sztálin a Háromhatalmi Egyezményt aláírták. Az Egyezmény hét és fél oldalon, kilenc fejezetben tárgyalja Németország, Lengyelország, Jugoszlávia, a felszabadult Európa és az Egyesült Nemzetek ügyeit. . A három aláíró a felszabadított Európára kijelentették, hogy: „Az Atlanti Óceáni Alapokmány elveit szem előtt tartva, minden népnek joga van, hogy maga válassza meg azt a kormányt, ami alatt élni akar... A felszabadított népek, először ideiglenes kormáhyokat alakítsanak és utána a lehető leggyorsabban, szabadválasztás útján alakuljanak meg a népnek felelős korma- ~ nyok.” ^ A fent idézett rész k torszerű, világos, félre- sérthetetlenül szabadsá- ^ ?ot és függetlenséget biztosít. Mégis, a második há- ború utáni nemzetközi szerződések közül a leg-többet vitatott, és az elmúlt négy évtizedben a hullámok körülötte nemhogy nem csendesedtek el, évenként újult erővel felviharzanak. Sokan hirdetik, hogy az idézett szöveg, nem más, mint egy fedezetlen váltó, mert van egy titkos záradéka, amivel a Vasfüggöny mögötti népeket eladták, odadobták Sztálin lábaihoz. Amerikában, sőt Európában csoportok, egyének követelik, hogy Anglia és Amerika a Jaltai Egyezményt nyilvánítsa hatálytalannak. Ezzel szemben Amerika alelnöke, az emlékezetes bécsi beszédében 1983. szeptember 1-én, — ezt mondta: Engedjék meg, hogy milyen világosan csak időt, kijelentsem: Jaliban Európa kettéoszására, vagy érdekszféák felosztására nem olt megegyezés. J£llenezöen, a három Nagyatalom a felszakadjon területekért közöselelősséget vállalt.” Hol az igazság? Józanul elképzelheteten, hogy Churchill odaadta Sztálinnak Lengyelországot, amiért háborúba mentek és mérhetetlen véráldozatot láttak. De még Magyarországot sem, amelyre Churchill 1944. október 3-én, Moszkvában, a híres cédulamegegyezéssel, 50 %-os érdekeltséget igényelt, amit Sztálin el is fogadott. Képtelenség arra gondolni, hogy Roosevelt Churchill háta mögött külön szerződést kötött Sztálinnal. Különben ennek sehol semmi nyoma nincs. Nem volt! De nem is kellett, mert Sztálinnak nem volt szüksége semmiféle titkos szerződésre. ő 1945 februárban már tudta, hogy amit akar megkapja. ■Kitől? Az Egyesült Nemzetek irattárban, a jaltai rátok között kutatva, meglepő adatokra bukkantam. A jegyzőkönyvekben a Churchillen, Roosevelten és Sztálinon kívül mindazokat, felsorolják, akiknek Jaltában fontos szerepük volt. Az angolok névsora Edennel kezdődik, a Szovjetunióé Molotovval. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a Jaltában résztvevők között, ma már csak egy diplomata él, aki akkor, és ma is aktív: Gromikó. Az amerikaiak közül az élen Stettinius külügyminiszter nevét olvassuk, és utána még hatot: Hopkins az elnök tanácsadója, Byrnes a Mozgósítási Osztály vezetője, Harriman amerikai követ, Matthews az európai osztály vezetője, Bohlen a külügyminiszter helyettese. Ez öt. A hatodik: a külügyminisztérium Különleges Politikai Ügyek osztályának igazgatója, Alger Hiss. Hiss valóban különleges ügyeket intézett. De nem hazája, Amerika, vagy Európa szabadsága, érdekében, hanem a Szovjetunió javára. Hiss Jaltában rendkívül aktív volt, a liberális sajtó és demokraták kedvence, a jövő külügyminisztereként emlegették, amíg a Nixon-bomba a közéletből ki nem repítette. Nixon képviselősége idején, mint az Amerika-ellenes Bizottság elnöke bulldog szívóssággal Hiss kémkedését leleplezte. Hajmeresztő tények láttak napvilágot! Hisst hazaárulás miatt nem lehetett vád alá helyezni, mert cselekménye elévült. (Ez is az amerikai igazságszolgáltatás egyik fintora: a hazaárulás hamarabb elévül, mint egy 100 dolláros tartozás.) Viszont Hiss a Grandjury előtt valótlant mondott és ezért, hamis eskü miatt 5 évi börtönre ítélték. Meggyőződésem, hogy Nixon nem az ostoba Watergate ügy miatt bukott meg, — bár nem viselkedett férfiasan, — hanem a liberális sajtó kamatostól visszafize t ■ett Hiss leleplezéséért. Mert ők nem felejtenek, csak várnak. Aki ismeri a nemzetközi konferenciák eljárását, az tudja, hogy a döntések felül születnek, de a végrehajtása középen és alul zajlik. A hangsúly középen van, ahol a döntések módosítására, lassítására, sőt szabotálására is van lehetőség. Hiss középvonalon dolgozott, jelentős hatásköre volt, aminek megvilágosítására az iratok között talált alábbi „top-secret” okmány jó bizonyíték. Jaltában az Egyesült Nemzetek megalakításában is megállapodtak és a meghívandó országok számában is: 48- ban. Az amerikai delegáció Washingtonba visszaérkezve, Stettinius meglepetve olvasta, hogy a Szovjetunió nem egy, hanem „három országgal” kívánja magát képviseltetni: Szovjetunió, Ukrajna és Fehér- Oroszország. Azonnal tiltakozott a washingtoni szovjet követnél, Gromikónál, minden eredmény nélkül. Erre Stettinius megkérte az elnököt, hogy azonnal küldjön Sztálinnak táviratot, hogy a jaltai megegyezés értelmében az Egyesült Nemzetek 1945 júniusi San Franciscóban tartandó ünnepélyes megalakítására a Szovjetunió csak egy delegációval érkezhet. A távirat elkészült, (a szövege az irattárban olvasható) és végrehajtás végett Hissnek átadták. — Hiss azonnal egy ellenmemorandumot írt, amelyben aggodalmát kifejezte, hogy: „a mai időben sokkal fontosabb kérdések is vannak és nem tartja helyesnek, hogy Sztálint, aki számos táviratot kap, most ezzel zavarják”. A távirat nem ment el, és a Szovjetunió San Franciscóban, mint a legnépesebb delegáció, 50-en érkeztek, a Szovjetunió, Ukrajna és Fehér-Oroszország képviseletében. A jaltai iratok között nyoma van, hogy Hiss a beszélgetésekről, ülésekről jegyzeteket készített, amik a külügyminisztériumban irányadók lettek. Elképzelhető, hogy Hiss, akinek olyan jelentős hatásköre, vagy inkább hatalma volt, hogy Amerika elnökének a táviratát megtorpedózta, milyen befolyással volt a külügyre és az „irányelvei” merre mutattak. Ezt a munkát azonban nem végezhette egyedül. Lehetetlenség. Munkatársainak feletteseinek tudni, de legalább is sejteni kellett, hogy Hiss kinek dolgozik és mi süti. Ez az a szellem, amely Jaltát a helyes irányból kisiklatta, és 110 millió szabadságra vágyó polgárt rabságra ítélt. Ezt Sztálin, Jaltában már tudta! Amerika alelnöke — végre — a bécsi beszédében a Vasfüggönyt megrázta, ami a hazaiakban reményt, a kommunistákban zavart keltett. Nekünk ezen az úton kell tovább menni. Nem Jalta eltörlését, hanem a Jaltai Egyezmény végrehajtását kell követelnünk. Elsősorban Amerikában, a magyar republikánus vezetőknek, akik elég jó helyeket harcoltak ki, kérniük kell, hogy az ígéreteket tettek is kövessék. Váljon valóra a Jaltai Egyezmény és a Szovjetunió vonuljon ki Magyarországról és a nép „maga válassza meg azt a kormányt, ami alatt élni akar”... 9. oldal